Kérdezzétek Konstantinápolyban :ki ismeri Zétát ? Mindenki azt mondja : -Én is . És némelyek hozzáteszik : -Könyvtárosa ő a császárnak ,és barátja a jeles Priszkosznak . Bölcs és becsületes ember . A szíve arany . Hát én volnék az a Zéta . S bizony mondom :nem ismer engem senki . Igaz ,hogy könyvtárosa vagyok a császárnak ,és hogy Priszkosz szeret engem ,de bölcs ember nem vagyok . A becsületem se folt nélkül való . És hát emberszeretetről szólhat -e az olyan ,aki ölt ? Öltem . Embert öltem ,nem is egyet :százat . Loptam is ,csaltam is . Mindezt megírtam ebben a könyvemben ,mintha gyónnék . A bölcsességemet is megítélhetik ebből ,vagyis a bolondságomat ,amelynél nagyobbat ember még nem követett el ezen a világon . Azután mondják meg majd ők is ,hogy ismertek -e engem . Dehogy ismertek ! Az állatok ismerik egymást ,az ember nem . Még Dzsidzsia sem ismer engem ,pedig feleségem és őrzőangyalom ,s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt . De azért nem ismer . Az embernek csak az arca ismerhető ,de az arca nem ő . Ő az arca mögött van . Láthatatlan . Egy leány tanított erre engem . Tizenkét esztendős voltam ,mikor apám eladott . Rabszolgának . Mint ahogy a csirkét eladják vagy az ebkölyket vagy a szamárcsikót . Nem panaszolom :sírva cselekedte . Trákiában laktunk ,a keletrómai birodalomban ,és adóért sanyarták . Abban az időben kezdték a hunok adóját kihasogatni az emberek bőréből . A világ a hunok nevével volt tele . -Jönnek a hunok . Hallgass !-ijesztette síró gyermekét az anyja . -Hunokkal álmodtam -morgott ,aki kedvetlenül ébredt . A szegény trák embernek elhajtották a marháját ,hogy a hunok ne őket egyék meg . Anyám akkoriban került a temetőbe . Hat gyermek maradt a házban meg egy tehén . Apámnak nem volt más választása ,csak az ,hogy vagy engem vigyen a vásárra ,vagy a tehenet . Engem vitt el . Elhajóztunk Konstantinápolyba . Apám bemeszelte a lábamat ,és fölállított a piacon a pallóra ,ahol a többi rabszolga is állott . Volt ott ilyen magamkorú fiú harminc is . Engem először egy ruhakereskedő kérdezett meg ,utána egy zöld selyemkendős öregasszony . Apám tíz aranyat kért értem . Ellegyintették . Nevették . Azután egy tógás úr jött ,büszke ,nagy szál ember . Két rabszolga vert neki utat a nép közt . Attól az apám csak két aranyat kért . Az úr megadta . Apám akkor sírva fakadt és megcsókolt : -Isten veled ! Emlékezzél meg rólam ,ha kedvez a szerencse . Mert azért adtalak olcsón ennek az úrnak ,hogy a szerencsének mindig az útjában légy . Soha nem láttam többé az én jó édesapámat . Az úr ,aki megvett ,nagyméltóságú ,barna ember volt . A fejét úgy forgatta ,mint a sziklán ülő sas . Lábát úgy rakta ,mint a trák legény húsvétkor ,mikor új saruban megy a templomba . Maksziminosz volt a neve . Ahogy hazaérkeztünk ,engem először is megfürösztöttek ,és szép fehér ingbe öltöztettek . A derekamat fekete szíjjal övezték át . Azután Maksziminosz úr magához intett ,és bevitt a kertjébe . Három gyermek játszott ott egy platánfa alatt . -No ,itt a rabszolgátok -mondotta Maksziminosz úr -, Teofil a neve . A gyermekek akkoraformák voltak ,mint én . Kettő idősebb valamivel ,az egyik fiatalabb . Hasonlítottak az apjukra ,már amennyire tücsköket lehet egybehasonlítani valami bivallyal . A tücskök örömmel szemléltek végig . Én is megvidultam -hiszen csak játszópajtásnak kellek ! Azonban csakhamar megismertem ,hogy milyen pajtásnak . Hát olyan pajtásnak ,mint amilyen pajtás a bárány vagy a kutyakölyök vagy a macskakölyök a vásott emberkölyöknek . Kiállítottak célba ,és citrommal dobáltak . -Ugorj ,no ! Ugrottam . A játék mulatságos volt ,míg el nem találtak . Azután már csak nekik volt mulatságos . Később már el is bődültem ,és lefeküdtem a gyepre . Akkor aztán csalánnal verték a lábam meztelenjét . Megbőszültem :rárohantam a legnagyobb fiúra ,és úgy löktem egy fának ,hogy a feje koppant . A fiúk elképedtek . A legöregebb megfordult és befutott :a nevelőt hívta . Már akkor én is éreztem ,hogy hibás vagyok valamennyire . De gondoltam ,hívjanak bárkit ,megmondom ,hogy hogyan bántak velem a gonoszok ! A nevelő csakhamar ott termett . Amint megértette ,mi történt ,elmeresztette rám a szemét . -Uram -sírtam neki -,ezek a fiúk bántottak engem . -Nem vagy -e rabszolga ?!-ordította az arcomba . Irtózatosan összevert . A házból a többi rabszolga is odafutott . Az egyiknek korbács volt a kezében . Az is megvert ,de úgy ,hogy a vér minden csapásán kiserkedt a bőrömből . Aznaptól fogva örökös nyaggatás volt a sorsom . Ha talán elfojtom a szenvedéseim kitörését ,megunják ,de én akkor alig tízesztendős voltam ,s abban a korban nem színlel még az ember . Nem bírtam mást mutatni ,csak a fogam haragos fehérét . Az ellenkezésem mulattatta őket . A rabszolga haragszik -milyen kacagtató ! A láncra kötött kutyával ingerkedik így a gyermek . Azt nem mondhatom ,hogy az apjuk és anyjuk előtt is cudarkodtak velem ,csak mikor magunkban voltunk ,vagy ha csak a többi rabszolga látta . Mennyire kivetkőzik a rabszolga az emberségéből ,ott láttam . Egyik se merte őket megszólni ,sőt inkább velük nevettek . Kedves mulatságuk volt ,hogy bekenték sárral vagy még utálatosabb mocsokkal az arcomat ,vagy kötelet kötöttek a nyakamba ,s hóhérosdit játszottak . -Akasszuk fel ! A nagyobbik fölhágott a fára ,és engem fölfelé húzott . A kisebbik fogta a kezemet hátul . A kétségbeesésem és az ordításom volt a mulatságuk . Vagy azt mondták : -Játsszunk vak koldust . Bekötötték a szememet ,és a szökőkúthoz vittek . Háttal állítottak a medencének ,s átlöktek a vízbe . Vagy kutyát kötöttek a hátamra ,s verték . Az eb a nyakamat és fülemet harapdálta . Vagy összekötötték a két lábamat ,s kényszerítettek ,hogy ugrálva járjak . Mikor a rózsabokrokhoz érkeztünk ,belöktek a tövises bokrok közé . Vagy mikor tengerparti sétán kísértem őket ,bedobták a pálcájukat a tengerbe : -Hozd ki ! Nekem az nem volt nehéz :úgy úsztam ,mint a vidra . Hanem mikor megfordultam ,hogy kifelé ússzak ,kaviccsal dobáltak . Otthon az ételembe beleköptek ,vagy szemetet szórtak belé . Az ágyamba sündisznóbőrt rejtettek ,a lepedőm alá . A hajamat leöntötték ragasztóval . És nekem mindezt tűrnöm kellett ,mert rabszolga voltam . Sokszor kértem őket sírva : -Úrfiak ,játsszunk szépen ,ne kínozzatok engem . Én sok játékot tudok . Tudtam is ,játszottunk is . De aztán ,ha megunták ,megint csak az én jajgatásom volt a legérdekesebb játékuk . Tán tíz napja voltam már ott ,mikor egy délben sietve megettem az ebédemet ,s elbújtam . A kertben bújtam el . Gondoltam ,nem jövök elő ,míg csak a tanítójuk nem hívja őket . Bebújtam egy sűrű tamariszkuszbokor alá ,és elaludtam . Nem tudom ,meddig aludtam ott :valami nagy kínra ébredtem föl . Az egyik lábam égett . Gyaluforgácsot tettek a lábam fejére ,s meggyújtották . A három fiú szinte sikítozott a nagy nevetésben . Kiugrottam a bokrok alól ,s nekik rontottam . Egyiket jobbra ,másikat balra löktem . A harmadikat pofon csaptam ,megtépáztam . A három kölyök háromfelé esett ,magam is a fűre hemperedtem ,és sírva nyálazgattam a lábamat . Az ordításra előfutottak a házbeliek . Az úr a ház erkélyén ült egy vendégével . Ő is lekiáltott a kertbe : -Mi az ? Válaszul az egyik rabszolga megragadott ,és odavonszolt az erkély alá . -Ez a kölyök -mondotta -veri az úrfiakat ! Láttam ,mint sárgul el a gőgös nagyúr . Láttam ,hogy a vendég iránt való tekintetből mint nyeli vissza magába a mérget ,s miként int a fejével ,hogy vigyenek el . Ebben az intésben benne volt az is ,hogy megkorbácsoljanak . -Uram -sírtam a térdemre esve -,tűzzel égették a lábamat ! De a rabszolga elhurcolt . Akkor annyira megvertek ,hogy mozdulni se tudtam . Csak a könnyeim folytak szüntelenül . Talán négy nap is beletellett ,mire fölkelhettem ,kivánszoroghattam . Gondoltam :délelőtt van ,az úrfiak tanulnak ,és ilyenkor nincs a kertben senki . Hát lementem ,és lefeküdtem a gyepre ,a napra . Mert a beteg állat szereti a napfényt . Ahogy ott nyugszom ,látom ,hogy a kertben az az idegen ,kövéres úr sétál ,aki az úrral akkor az erkélyen beszélgetett . Csak egyedül sétált és gondolkodón . Amúgy is olyan fejfájós homlokú ember . A ruhája tejfelszínű ünnepi tóga ,nem olyan széles szegésű ,mint a szenátoroké ,de azért olyanféle . Gondoltam :most már nem kelek föl . Ez nem házbeli ,ez nem bánt engem . A kövéres úr megállt előttem . -Beteg vagy ,kisfiú ? Erre a jóságos hangra megeredt a könnyem . -Ó ,uram -feleltem ,mintha csak apámnak panaszkodnék -,igen megvertek . És különösen a kupám fáj ,és a hátam is nagyon fáj ,és a lábam csupa fájdalom . S leeresztettem a hátamról az ingemet . Csupa seb volt a testem ,és kék-zöld az ütésektől . S ahogy ő szótlanul nézett ,gyermeki bizalommal sírtam a panaszomat tovább : -Úgy bánnak velem ,mint a kutyával ,de még rosszabbul . Tüzet raktak a lábamra ,aztán azon nevettek . Senki se büntette meg őket . Azután ,mikor ott feküdtem összeverten az udvaron ,ők is rám estek ,rugdostak ,vertek :“Nesze !nesze ! Kell pofon ? Nesze !”Ó ,uram ,meghalok én itt ebben a házban ,érzem ,hogy meghalok ! Amint így sírdogálom a keserveimet ,egyszer csak ott terem Maksziminosz úr ,és üdvözli a vendégét . Az is kezet nyújt és szól : -Nem adnád el nekem ezt a kis rabszolgát ? -Szíves örömest !-felelt Maksziminosz . -Igen lekötelezel ,ha értéktelen kis ajándékomnak tekinted . -No ,úgy nem -válaszolta a vendég -,hanem itt egy arany ,hogy színe legyen a vételnek . -Ahogy akarod -felelte Maksziminosz udvariasan . Darabig a kertben járkáltak még ,és beszélgettek . Azután a kövér úr kézen fogott ,és elvitt magával három-négy utcán át egy kétemeletes kis házba . Csak faház ,de szép ,s az alsó harmada mégis kőből épült . Azt a napot soha el nem felejtem . S az én jó megmentőm Priszkosz rétor volt . Magányosan élt a ház alsó felében a könyvei és írásai között ,csupán egy ősz görög asszony volt a gondozója . Az az asszony fölvitt engem a második emeletre . Ágyba fektetett ,és olajjal kent be fejemtől sarkamig .. Mikor teljesen fölépültem ,Priszkosz két öltözet ruhát csináltatott nekem . Az egyik ünnepi ,gyapjúból szőtt fehér ruha volt ,zöld selyemmel szegett . A másik köznapi ruha ,közönséges vászonból való . Reggelenkint az asszonynak segítettem a bevásárlásban ,azután iskolába mentem . Délután a szebbik ruhát öltöttem magamra ,és a császári palotába kísértem el a gazdámat . Többnyire papirostekercseket vittem utána a hónom alatt . De milyen büszkén vittem ! A gazdám jó ember volt . Néha meg is simogatott ,és megveregette az arcomat . Néha tréfából Zétának *nevezett . Aztán ,hogy ezt az asszony is hallotta ,ő is Zétának hív . Utoljára rajtam maradt a Zéta név . Később ,hogy az asszony elöregedett ,az én dolgom is megszaporodott . Nekem kellett a gazdám ruháit tisztogatnom ,a saruit festenem . Én jártam a piacra ,a boltba . Az én dolgom volt a lámpás megtöltése ,a söprés ,porolás ,mosogatás is . S én minden dolgot szívesen teljesítettem . A gazdám évről évre jobban kedvelt . S különösen azért ,hogy a könyveit ,iratait érdeklődéssel gondoztam ,porolgattam ,tisztítgattam . A tanítóm figyelmeztette egyszer ,hogy valami ritka erős a memóriám . Az uram megpróbált :elolvasott előttem két sort Homéroszból . Aztán négy sort ,aztán hat sort . Elmondtam neki hibátlanul . Magam se tudom ,hogy hogyan van ,de a szavak úgy beleragadnak az elmémbe ,hogy amit figyelemmel hallok vagy olvasok ,azt többé el nem felejtem . Már a harmadik esztendőmben másolásokra fogott . Nagy javamra vált az . A császári könyvtárban csupa tanult ember másolt . Sok jó tanáccsal segítettek azok nekem ,s a beszélgetéseikből is sokat tanultam . Tőlük tudtam meg azt is ,hogy a rabszolgának a nyolcadik évi rabsága után szabadsága akad . De van olyan rabszolga is ,amelyik örökre le van kötve az urához . Én nem tudtam ,hogy melyik rendbe tartozom ,s nem is kívántam elszakadni a gazdámtól . A lefolyt nyolc éven igen összeszoktunk . A gazdám akkor már nemcsak a szolgálataimért szeretett ,hanem azért is ,mert filozófiai és történelmi témákról is beszélgethetett velem . Ismertem Platót ,Arisztotelészt ,Hérodotoszt ,Plutarkhoszt ,Szvetóniuszt ,a filozófusokat ,grammatikusokat ,kicsiben-nagyjában minden tudományt ismertem . A gazdám mindig tőlem kérdezte írás közben a helyneveket ,a dátumokat ,az évszámokat . A császári levéltárban is én lettem lassanként az eleven kalendárium ,a földrajzi szótár és a névlajstrom . Egy reggel különös nekem ,hogy a gazdám nem szól . Én szoktam őt beretválni ,s én szolgáltam be a reggelijét is . Aközben mindig elmondta ,mit álmodott ,s bár egyikünk se hitt az álmok jelentésében ,mind a ketten találgattuk ,hogy ugyan mit jelent . Hát mondom :egy kora tavaszi napon nem szól hozzám semmit . Már a reggeli tejet is betettem az asztalára ,és szokás szerint megkérdeztem : -Hogy aludtál ,uram ? Mit álmodtál az éjjel ? De erre se felelt . Néha rám pillantott ,és gondolkodó volt a tekintete ,szinte szomorú . Mi lelhette ?-tűnődtem magamban . -Hibáztam volna valamiben ? Soha nem mulasztottam én el semmit a dolgaimban . Végre megszólalt : -Mennyi a pénzünk ,Zéta ? -Mint tegnap ,uram :hetvenöt szolidus és háromszázhárom szesztercius . -És a vörös bőrzacskóban ? -Kilencvenhat szolidus ,vagyis egyfontnyi aranynál valamivel több . Az a bőrzacskó külön fülkében rejlett . Egy fából faragott Jézus-fej volt az elfödője . Arról a zacskóról azt mondta egyszer a gazdám ,hogy tartozik egy embernek ,azé . A nevét nem mondta ,és én nem is kérdeztem . A pénzt különben mindig én tartottam számon . -Add ide a vörös bőrzacskót -intett bágyadtan . -Tégy még hozzá négy aranyat ,hogy legyen száz . Odatettem neki a pénzt az asztalra . Gondolkodva sétált föl és alá a szobában . Én az ajtó mellett álltam ,és nyugtalanul vártam :mi a hiba a pénzek körül . Akkor már nem volt kövéres ,s ha kedvetlenítette valami ,mély ráncok verődtek amúgy is fejfájósan barázdált homlokára . Egyszer aztán megáll ,és rám néz : -Zéta fiam ,tudod -e ,mi nap van ma ? -Szombat -feleltem készségesen -,április harmadika . Ezen a napon alapította Antiókia városát Szeleukosz Nikátor . Ezen a napon kezdődött Nagy Heródes fiainak az uralkodása . És ezen a napon halt meg némelyek szerint a mi urunk :Jézus . -Igaz -bólintott rá Priszkosz . És keresztet vetett magára . Tovább sétálgatott a szobában . Aztán megint megállt . -Ott van a naplóim között a 440-ik év . Törd fel a pecsétet ,és nyiss rá április 3-ra . Olvasd el . Kivettem a kis iratcsomót . Levertem róla a port . Fölbontottam ,és olvastam hangosan : Reggel a császár hívatott magához . Hosszan tanácskoztunk a margusi békekötésen . A hunok királyára ugyan nem kötés ,csak ránk ,mireánk ! Jaj ,ennek az országnak ,ha az a barbár felénk fordítja a lova fejét ! Délután Maksziminoszhoz mentem . Ott egy kis rabszolgát találtam . Embertelenül bántak vele . Magamhoz váltottam . A neve Teofil . A hangom elhalkult az utolsó sorokon . Zavarodottan néztem a gazdámra . -Ma nyolc éve ennek -nézett rám Priszkosz nedves szemmel -,szabad vagy . Mintha mellbe vágtak volna -de angyal kezével . Csak néztem ,nyitogattam a szememet :ébren vagyok -e ? Priszkosz fölvette a bőrzacskót : -Íme ,ezt neked raktam félre . Mától fogva süveget viselhetsz ,házasodhatol ,magad ura lehetsz ,vagy beállhatsz katonának . Mától fogva csak annak köszönsz ,akinek akarsz . A szemem könnybe lábadt . -Ó ,jó uram -rebegtem térdre esve -,ne küldj el engem ! Ne adj nekem pénzt ! Hadd maradjak ,ahogyan voltunk ! -Kelj föl -pillogott az öreg elérzékenyülten . -Jól van ,no ... Valami szépet akart mondani ,láttam a szeméről meg az ajka mozgásáról ,de csak mosolygott és pislogott ,és a fejét csóválgatta : -Hát ilyen bolond ember vagy te ? Könnyezve feleltem : -Neked köszönhetem ,uram ,hogy kiemeltél az állati sorból ! Neked köszönhetem ,hogy világossága van az értelmemnek . Nem korbáccsal neveltél ,hanem jó szívvel . Szép ruhában járattál ,asztalodhoz ültettél . S nem te tanítottál -e arra ,hogy az ember csak a szívével érdemelheti meg az ember nevet ? Bólogatott : -Jó ,jó ,kedves fiam . -Aztán elmosolyodott . -Hát eljössz -e velem a barbárokhoz ? -A barbárokhoz ?! -S a szívem eldöbbent :-Átillához ? -Oda ám ,a lidérc egye meg !-felelte a fejét csóválva Priszkosz . -Egypár nap múltával oda kell utaznunk . Leült ,és maga elé bámult . -Átillához ?-ismételtem ,mintha álmodnék . Mert ez az újság hihetetlen volt nekem . Az uramat máskor is küldözte a császár ,ahová okos ember kellett ,de hogyan küldheti a vadak közé ? Azonban csakhamar megvilágosodott nekem a gazdám szava . A minap hun követek érkeztek a császárunkhoz ,Theodóziuszhoz . Nagy süvegű ,rút ,barna emberek . Tigrisbőr és párducbőr a hátukon . A képük is olyan ,mintha valamikor tigrissel csókolództak volna . De a sok aranylánc úgy ragyogott ,zörgött a mellükön ,hogy ámulat volt nézni . Voltak valami öten . Az uramat minden órában hívatták az udvarhoz ,vagy hozzánk szaladgáltak . Hol Krizafiosz jött ,a kappanember ,hol Maksziminosz ,a császár tanácsosa ,hol Vigilász ,a császár tolmácsa . A házunk olyan volt néha ,mintha csendes őrültek háza volna . De a császári palota még inkább . A nagyméltóságú urak mindenütt suttogtak-buttogtak ,s a szemükben hol aggodalom borongott ,hol pedig ravaszság csillogott . A hun urak levelet hoztak a császárnak . A levélben Atilla azokat a szökevényeket követelte ,akik a római birodalomban lappanganak . Továbbá azt követelte ,hogy az Iszter (Duna )mellékén ne szántsanak-vessenek a császár népei ,mert az a föld az övé ,és ahogyan fegyverrel szerezte ,fegyverrel meg is tartja . Végül az volt a kívánsága ,hogy a vásár ne az Iszter partján legyen Illíriában ,hanem ötnapi járással beljebb :Naiszoszban ,a két birodalomnak a határán . Én is ott álltam a palotában ,mikor a hun követek a levelet odanyújtották . Az uram mögött álltam ,és láttam az udvart sápadt képűnek ,míg Vigilász tolmács a levelet mondatról mondatra fordította . A császár megkönnyebbülten lélegzett ,mikor Vigilász a levél végére ért ,ahol Atilla jó egészséget kívánt a császárnak . Némi okoskodással gonosz humort lehetett volna ebben gyanítani ,de törődtek is ők a szófejtéssel ! A fő az ,hogy Atilla nem nyergel . A császár fölemelte a fejét ,és szinte alázatosan nézett az öt mord hun követre : -Van -e még valami izenete őfelségének ? A főkövet ,Edekon ,egy nyalka bajuszú ember ,felvágta a fejét : -Van . Azt izeni ,hogy máskor ,ha követeket küldesz hozzá ,ne holmi egytógájú fráterek legyenek azok ,hanem országod fő-fő jelesei közül valók :szenátorok vagy legalábbis konzulok . S ahogy a hun szólott ,mintha csak ő volna a császár ,Theodóziusz meg az Atilla kengyeltisztítója . A császár mindenre nyájasan bólintott ,azután rábízta a követeket Krizafioszra ,hogy míg a válasz készül ,kenje őket vajjal . A válasz napokig készült ,s az én jó uramnak ami fekete volt még a hajában ,az is megőszült belé . Láttam ,hogy miket ír ,mert hiszen én tisztáztam neki . Ha a betűk mozogni tudnának ,a válaszunk betűi térden csúsznának Atilla szeme elé . Gyalázat a neved ,alázat ! A művelt Európa hajlong a barbár Ázsia előtt ! A császár alázatosan könyörgött Atillának ,hogy ne engedje a népét becsapkodni a római birodalomba ,meg hogy egy végleges békekötés végett küldje el a fővezérét . Mindez villámként futott át az emlékezetemen ,s kérdem az uramat : -És kivel mégy ,uram ,ha szabad tudnom :kit küld a császár ? Krizafioszt ,ugye ? Priszkosz a fejét rázta : -Nem ,egy jobb képű embert :Maksziminoszt . Tehát az első gazdámat . -Követlek ,uram ,ahová mégy -bókoltam szívem igaz érzésével -,aztán talán nem is olyan fekete az a hun ,mint amilyennek festik ! -Gondold meg ! Most már ha maradsz is ,szabad vagy ,Zéta :nem rendelkezek veled . Gondold meg . -Meggondoltam ,uram . -Azok az emberek vért isznak ,embervért ! A csatában fölhasítják az elesett ember mellét ,és a fogukkal harapják ki belőle a még dobogó szívet ! Éreztem ,hogy elsápadok . A vértől mindig irtóztam ,ha csak emlegették is . Azonban az uramat annyira szerettem ,hogy ha maradást parancsolt volna ,akkor is elmentem volna utána . -Veled megyek ,uram -feleltem -,követlek akár a világ széléig . -No ,derék -mosolygott az öreg -,hát akkor csak szedd össze ,fiam ,amiket gondolsz ,hogy elvigyünk . A virágaimat add ki az asszonynak . A szobát bezárjuk . Aztán nézd :itt van tíz arany . Ezen végy mindenféle fűszert ,amit az egyiptomi kalmárok árulnak ,meg egynéhány krokodilusbőrt meg piros szattyánt ,rézgyűrűket ,fülbevalókat ,mindent-mindent ,amiről gondolod ,hogy a vadak közt hasznunkra válik . De hát igazán eljössz velem ? -Ó ,uram -feleltem most már a szívemnek minden melegével -,az árnyékod is inkább elhagyhat ,hogysem én elhagyhatnálak ! Már ugyan kitavaszodott ,mikor az Iszter vizében megitathattuk a lovainkat . Fűzfák ,nyírfák már javában bontogatták a levelüket ,s a rétek és legelők ,mintha nagy zöld bársonyszőnyegekre tojássárgáját szórt volna szét valami mérföldeket lépő óriás . Tíz sátorral voltunk mindössze . Az egyik Maksziminoszé ,az első gazdámé . Ő a császárnak a valójában való követe . A másik sátor Priszkoszé meg az enyém . A harmadik Vigilász tolmácsé ,egy hunyorgó szemű ,vézna emberé ,aki már máskor is járt Atillánál . A többi hitvány sátor a szolgáké ,s egy meg Rusztikiosz kereskedőé ,aki egy rokona kiváltása végett csatlakozott hozzánk ,Maksziminosznak az engedelmével . Egy nyíllövésnyire előttünk az a katonaság haladozott ,amelyik Atillának a tizenkét szökevényét kísérte ,s azokkal együtt verték az út porát előttünk a hun követek is . Az úton persze érdeklődtünk a hun nyelv iránt ,hogy miféle ebnyelv . Vigilász meg Rusztikiosz tanítgatta is az urakat ,de én ,szegény Senki Pál ,nem kérdezhettem tőlük semmit ;csak éppen amit fülheggyel elkapogattam a tanításukból ,az volt az enyém . Vigilász ügyes tanító volt különben :mindig hunul mondta a kérdést ,s az uraknak a kérdés ismétlésével kellett felelniük . -Mi legel ott a mezőn ? -Ott a mezőn birkanyáj legel . Eleinte persze csak szavakat kérdezett : -Mi ez ? S a köpönyegére mutatott . -Esz van keppenjekk !-felelte Maksziminosz . -Esz van kepenyökk -felelte a gazdám . -Se nem keppenjekk ,se nem kepenyökk -korrigált Vigilász -,hanem köpönyeg . Az ilyeneken nevettek is . -Hordja el a manó ezt a barbár nyelvet ,ki tanulhatja meg ,ha nem az anyja emlőjéből szopta ? De nekem volt rá kedvem . Engedelmet kértem az uramtól ,hogy hadd járjak elöl a szökevények mellett :valamelyik hunnal összebarátkozok -még tán hasznunkra is válik . Priszkosz maga kísért el a századoshoz ,és megkérte ,hogy hadd járjak a szökevényekkel :hadd beszélgessek velük . Csakhamar kinéztem magamnak egy forradásos arcú kis hun legényt . Mert valamennyi hun ,mind forradásos arcú az . Mégis hát látszott ,hogy fiatal ,s az egykorúak könnyebben megértik egymást . Darabig szótlanul lovagoltam mellette ,azután latinul kérdeztem szép nyájasan : -Quid nomen tibi est ? (Mi a neved ?) A hun rám fordította apró fekete két szemét . Láttam ,hogy nem érti . Egy szelet kenyér volt nálam . Odaadtam neki . Gondoltam :a kutyát is kenyérrel édesgetjük magunkhoz . És kérdeztem tőle hun szóval : -Mi ez ? A hun elmosolyodott . -Nem vagy -e görög ?-mondotta idegenesen ejtett görög szóval . -Mért szólsz nekem hun nyelven ,holott nem tudsz hunul ? -Tanulni akarni -feleltem kérőn ,barátságosan . De jó volt ,hogy görögül is értett :könnyebben megegyezhettünk :étellel ,itallal segítem az úton ,ő meg hunul tanít . Mindjárt az első napon fölírtam valami száz névszót meg néhány köszöntést ,szólásformát :-Jó napot adjon Isten ! -Erőt ,egészséget ! -Isten áldja meg ! -Kérem . -Köszönöm . -Bocsánatot kérek ! -Merre az út ? -Nem harapós -e a kutya ?-s más efféléket . Már aznap este hunul köszöntem Rusztikiosznak : -Jó estét kívánom . Nem elkéstem -e tól vacsora ? Rusztikiosz nevetett . -Nézzék már -mondotta az uraknak -,ez a fiú reggel óta megtanulta a hun nyelvet . -Csak tanuld ,Zéta -biztatott örömmel a gazdám -,ki tudja ,mire jó ? S én oly buzgón tanultam ,mintha a másvilágon is csak a hun nyelvvel lehetne boldogulnom . Ó ,én vak szamár ! Micsoda hévvel dolgoztam a szerencsétlenségemen ! A hunomtól néhány nap múlva már megtudtam ,hogy Deél a neve ,s hogy egy Csáth nevű főúrnak volt a szolgája . Az a Csáth pedig Atilla fővezérének a testvéröccse . -Hát aztán mi rosszat követtél el -kérdeztem -,hogy olyan nagy zsírosfazék mellől kellett elugornod ? A legény búsan hunyt a szemén . -Nem kővettem el én semmi különöset . -Mégis ... -Csak éppen hogy ...van annak egy leánya ... Elmosolyodtam : -Hát persze ,beleszerettél . -Ki tehet arrul ? -És a leány is szeretett ? -Nem is beszéltem vele soha . Nem szívesen nyilatkozott . De ebéd után egy kobak bort juttattam neki ,s azzal megoldottam a szíve lakatját . -Mondd el már ,Deél ,hát hogyan történt . Ha nem is beszélhettél vele . Mégiscsak valami rosszat cselekedtél ? Sóhajtott : -Semmit . Írattam egy szerelmes vesszőt . Becsempésztem hozzá . -No ,nagy bolondság volt ! De mi az a szerelmes vessző ? -Nálunk csak a fejedelemnél írnak papirosra . A nép vesszőre ír . Arra se tentával ,hanem késheggyel . Hát én is metszettem egy csipkerózsavesszőt ,és elvittem Bogár táltoshoz . “Ródd rá szépen -mondtam neki -,amit legény szokott mondani a lánynak . De mégis leginkább ,hogy az szereti őt ,aki rá se nézhet. ” Hát a táltos fel is rótta szépen :“Szereti az fű az csillagot ,de a csillag messze fenn ragyog . Jaj ,a csillagos ég de magos ! Szegény födi fűszál harmatos. ”Így összeszedte a szavakat takarosan . Értik a táltosok . A leánynak a nevét persze nem mondtam meg ,de azt is elfelejtettem neki megmondani ,az ebattát ,hogy az én nevemet ne rója rá a vesszőre . Ebből csapott ki aztán a veszedelem . -Az anyja kezébe került . -Az apjáéba . Az volt a szerencsém ,hogy ott ólálkodtam a palota mellett ,és meghallottam ,mikor az úr a nevemet ordította . Az oroszlán ordítana úgy ,ha tüzes vasat szúrnának a vékonyába . Megcsóválta a fejét . -Ha történetesen este nincsen ,hát már azóta a varjak begyében volnék . -És a leány szép ? Deél a levegőbe legyintett ,és nagyot emelt a szemöldökén ,mintha azt mondaná ,hogy szóval kifejezni azt a szépséget nem lehet . Mosolyogtam rajta . Valami kövér libuska lehet az a szépség . -De hát nézd ,Deél barátom :ha olyan nagy úr az apja ,úgysem adták volna neked . -Bizony nem azt . -Csodálom ,hogy te ,ilyen eszes létedre ,ilyen őrültséget cselekedtél . Hallgatott ,pillogott . Fölhajtotta a kobakot . Tovább vallattam : -Hogy hívják azt a leányt ? Csak azért kérdeztem ,hogy egy hun női nevet halljak . -Emőnek -sóhajtott szomorúan . -Emő ? Furcsa név . Hallod -mondom aztán elgondolkodva -,én is csak olyan szolga vagyok ,mint te voltál . De ha az én gazdámnak lánya volna ,akármilyen szép leánya ,én az eszemet el nem veszteném . Nem felelt . Láttam ,hogy fájdalmas már neki ez az ügy ,hát másra fordítottam a beszélgetést . Hogy a határra érkeztünk ,lovas hun vezetők csatlakoztak elénk ,s erdőkön ,hegyeken kalauzoltak át bennünket . A harmadik héten sík földre jutottunk ,s azontúl mindig síkon jártunk . Már akkor érdekelt az út :lépten-nyomon újat láttam ,s a hunokkal való beszélgetés öröm volt nekem . Végre eljutottunk Atilla első telepére . Azt gondoltam ,hogy valami nagy barbár várost látok majd és sok vadembert . De bizony csalódtam :béke idején szanaszéjjel él a nép ,s Atilla körül csak az urak rajzanak . A hun nép pedig nem házakban lakik ,hanem sátrakban . És éppenséggel nem harapós népség . Sok falun haladtunk át ,s mindenütt ott láttuk a házak udvarán a sátort . A házakat persze nem ők építették . Ott találták ,mikor bevándoroltak . Deél magyarázta ,hogy a házba csak csikorgó tél idején húzódnak be ,akkor is csak az asszonyok meg a betegek . -Nem értem -mondottam Deélnek . -A ház télen-nyáron jobb a sátornál . Télen melegebb ,nyáron hűvösebb . Minden holminkat jobban elrejthetjük . Kincsünket is . Deél a fejét rázta : -A ház egy helyhez foglalja az embert . Mikor házban kell hálnom ,úgy érzem ,mintha sírboltban hálnék . A sátor jobb . A sátor velem jár . A sátoros ember ott él ,ahol akar . Nagy a világ és szép . Mán énnekem kicsi lesz nemsokára . Atilla maga is sátorban lakott . Messziről láttuk már a pompás aranygombos sátort ,amint a többi barna és szürke sátor közül kitornyollott . Fehér selyemzászló lengett az ormán . A sátorok között kékes füstoszlopok emelkedtek az égnek . A levegőben pecsenyeillat szállongott . Trágyaszag is . Az idő délfelé járt . -A néped nem koplal ,ahogy látom -mondtam a hunomnak . -Igaz ,hogy lóhússal éltek ? Deél vállat vont . -Mikor hogy . A lóhús jó étel ,jobb a marhahúsnál . De én már aligha válogatok benne . S aggodalmas arccal szemlélődött a sátorok felé . -Hallod -e ,görög -szólott egy perc múltán -,te mind az úton jó szívvel néztél rám :ennem és innom adtál . Köszönöm . De még egy szívességre kérnélek ,ha megtennéd . -Csak mondd ,és megvan ,ha lehető . -Hát ...ha meglátsz majd engem valahol karóban ,arra kérlek ,jer oda éjjel ,és ha még élek ,gyakintsd a tőröd a mellembe . Nem beszélhettem vele többet . Elvitték a többi rabbal együtt Atilla sátorai felé . Füves dombot láttunk a telep mellett ,azon állapodtunk meg . S kis ideig némán szemléltük a síkot ,amelyen vagy tízezer sátor tarkállott . A sátorok közül apró lovakon sok gyermek nyargalt hozzánk . Bámultak ,és víg szemmel nevettek bennünket . Többnyire fehér vászonruha volt rajtuk ,és sem a lábukon nem volt saru ,sem a fejükön süveg . A hátukon tegez volt ,a vállukon vagy a kezükben íj . A hun gyerekek ,mint később láttam ,napestig verebekre és fecskékre lövöldöznek . Míg meg nem szoktam az arcukat ,azt mondtam ,hogy rútak . Az orra valamennyinek be volt horpasztva ,s az arcuk ,mintha kutya marta volna meg kisded korukban ,s annak a forradása látszanék . Annál szebbek a leánygyermekek . Azoknak az orra nem lapos :az arcuk meg olyan tiszta ,mint a rózsa . Mindenféle piros ruha van rajtuk . Csakúgy bábuval játszanak ,mint a mi lánykáink ,de ők is mezítláb járnak ,mint a kácsák . Lovon csak a fiúkat látni . Vigilász magyarázta ,hogy a hun fiúk szándékosan vannak elcsúfítva . Az ilyen harcos nép büszke a sebeire . Minél ütöttebb-vertebb a képe ,annál szebb neki . A hibátlan arc férfiban szinte csúfság . Csak a vezérek ,fejedelmek arca lehet olyan ,mert azokat nem foghatta fegyver . De nem is kapkodja ám a hun a csatában a fejét ,mint más nemzetbeli . A dombon kiraktuk a sátorfákat és ponyvákat ,azonban egy mérges hun lovas vágtatott hozzánk :ránk hurrogott ,hogy magasabbra merjük -e állítani a sátrunkat ,mint a királyé áll . Akkor eszelkedtünk ,hogy csakugyan illetlenség lett volna ... Azután megmutatták ,hogy hol állíthatjuk föl a sátrainkat . Míg mi a sátorveréssel foglalkoztunk ,három párducbőrös ,medvesüveges hun ügetett hozzánk . Kettőt közülök már ismertünk :a nyalka bajuszú Edekon volt az egyik ,a másik Oresztész ,szintén főúr ,szintén gőgös ,bár a képéről látszott ,hogy nem hun eredetű . A harmadiknak a nevét később tudtuk meg ,hogy Csáth . -Micsoda ügy hozott benneteket ?-kérdezte Csáth szigorúan . Az urak rábámultak ,hogy Vigilász eltolmácsolta a kérdést . Hiszen tudhatja Atilla ! Az én uram mégis válaszolt : -A császár -úgymond -a királyotokhoz küldött bennünket ,mi tehát csakis őneki felelhetünk . -Azt gondoljátok -e -dörögte Csáth -,hogy mi a magunk fitogtatására jöttünk hozzátok ? Minket a fejedelem küldött ezzel a kérdéssel . Csak fejedelemnek mondta Atillát . Nagy szuszú ,borzas bagoly volt különben -s ő is olyan kutyaharapta képű ,mint minden hun . Négysoros aranylánc fénylett a nyakában . A láncon aranykarikák és pénzek villogtak . Gyémántos görbe kardja maga megért egy kis országot . No ,szegény Deél ,ha ennek a leányába szerettél bele ,akkor csakugyan nem válogathatsz többé a csikópecsenyében ! -Magatok is tudhatjátok -védekezett udvariasan az én uram -,hogy mi a szokás . Avagy mikor a ti követeitek a mi császárunknál járnak ,megmondanák -e másnak Átilla izenetét ? Csak magának a császárnak felelnének ők is . A hunok összefordultak ,és néhány szót váltottak . Aztán nagy csörgéssel visszaügettek Atillához . Azt gondoltuk ,hogy Atilla buta barbárfejjel küldte a kérdezőket ,s hogy az uraink válasza után a homlokára csap ,és azt mondja :bizistók jól beszélnek ! Azonban nem így történt . A hun urak közül Csáth és Oresztész ismét visszatért ,és Csáth nagy fennen megint ránk harsogott : -Ha egyéb mondanivalótok nincsen ,csak amit mondottatok ,azt izeni a fejedelem :fel is út ,le is út . S otthagytak bennünket . Maksziminosz úr szinte elkékült haragjában . Az én uram is elképedten nézett a lovasok után . Vigilász szinte pukkadozott . -Így menjünk -e haza ? Így vigyük -e haza a semmit ? Átilla ösmer engem . Ha én vele szemben lehettem volna ,rá tudtam volna venni ,hogy hagyja békében az országunkat . A sátorokat már fölraktuk a szekerekre ,és indultunk volna ,mikor új követ üget hozzánk ,s kiáltja már messziről : -A király nem engedi ,hogy éjjel induljatok ! Ő meg már királynak mondotta Atillát . Furcsálltam . Később értettem meg ,hogy csak hozzánk alkalmazta a szót . Hát megint csak leraktuk a sátorokat ,Atilla egy ökröt és egy szekér halat küldött . Az volt a vacsoránk . Azután álomnak ereszkedtünk . Az én uram mind éjten át hánykolódott . Sóhajtott ,nyögött . Meg is kérdeztem ,mi baja . -Aludj -nyögte -,engem a szégyen gyötör ,hogy egy barbár így packáz velünk . -Uram -mondottam felkönyökölve -,te okos ember vagy :nem gondolod -e ,hogy oka van annak ? -Mi oka volna ? -Gondolj csak vissza ,uram ,a jövetelünkre . Emlékszel -e ,hogy az úton egyszer ebédre hívtátok az öt hun követet ,aztán ebéd közben ,hogy Theodóziuszról meg Atilláról folyt a beszéd ,Vigilásznak elcsúszott a nyelve . -Részeg volt . -Azt mondta ,hogy nem való Istent emberrel együtt emlegetni . -Mondom ,hogy részeg volt ,hiszen tántorgott is . -Tántorgott ,igaz ,hogy tántorgott . -A hun urak másnap megbocsátottak neki . -Megbocsátottak ,igaz . De ebből nem következik ,hogy Átillának el nem mondták :hogyan gondolkodnak felőle Theodóziusznak a követei . Az én uram nem szól többet . Én elalszom . Reggel látom ,hogy Maksziminosszal a sátor előtt tanakodik . Azután szólítja Rusztikioszt is . Rusztikiosz ,amint említettem ,velünk utazott ,noha a követséghez nem tartozott . Jól beszélt hunul . Átillának az egyik íródeákjához jött ,akit valamikor Aéciusz ajándékozott a hun királynak . Göndör görög volt ,negyvenévesforma ,mindig sietős mozgású . A gazdám lóra ült . A lovat én vezettem kantárszáron . Rusztikiosz csak úgy gyalogosan szedegette mellettünk a lábát a tavaszi verőfényben . Csáthnak a sátorához mentünk . Én künn maradtam a lóval ;ők ketten bejelentkeztek . Mi dolga volt az én uramnak Csáthtal ? Csak később tudtam meg . Ajándékot ígért neki ,ha Atilla elé juttatja a követeket . Míg ők bent időztek Csáth sátorában ,én kívülről bámultam a terebélyes ,szép két négyszög sátorépületet . Belefért volna ötven ember is . Látszott ,hogy úré . Kettős sátor volt ,vastag ,vörös sávos csergéből mind a kettő . A bejáratot fehér lófarkak és ökölnyi aranyozott gömbök díszítették . A bejárat fölött jelvény ötlött a szemembe :piros posztóból varrt kézben két valóságos kard ,mind a két kard szurokkal volt festve ,s a kardok fölött a nap aranyozott képe . Később láttam ,hogy minden sátornak van valami efféle jelvénye . Vagy bejárat fölött lóg ,vagy oldalt van odatűzve . Zászló csak a király sátorán lengett . A hátulsó sátor nyilván a nőké volt . Látszott az a bejáraton csüggő fehér gyöngyfüzérekről s az ablakokon fehérlő fátyolkárpitokról . A női sátor előtt négylovas szekér állott . Szőnyegeket és ládákat raktak rája . Tehát útra készülnek a nők . Sohase láttam olyan cifrára pingált faládákat . Nálunk a láda magaszínű ,ahogy a cédrusból kimunkálják . Szőnyeggel vagy kendővel borítják le ,s nincs rajtuk semmi díszítmény . Bezzeg a barbárok telepingálják rózsával ,tulipánnal ,pávaszemmel . No ,furcsa ! De még a ládáknál is jobban érdekelne ,ha láthatnám azt a vadleányt ,akinek a szépségét csak kézlegyintéssel lehet kifejezni ,s aki miatt meghal az a szegény hun legény . Valami pogácsaképű ,tenyeres-talpas hun leány lehet . A szekér mellett egy ráncosodó szemű ,tokás nő állott . Nem tudom ,mi prémből készült hamuszínű mente volt rajta ,éppen olyan ,mint a férfiaké ,és a mente alatt diószínű szoknya . Gőgös tokáján látszott ,hogy nem cseléd . Az rendelkezett a rabszolgákkal :mit hová rakjanak . Cipelkedtek ,rakodtak ,verejtéküket törölgették . Kis idő múltán kilép egy finom arcú ,tizenöt-tizenhat éves leány is . A mentéje éppen olyan ,mint a hamuszín mentés ,büszke tokás asszonyé ,csak épp hogy a szoknyája fehér . Ez -e az vajon ? No ,ha ez az ,nekem bizony nem tetszik . Rútnak nem éppen rút ,hiszen csupa finomság ,mint minden surján leány ,aki egészséges . De nem szép . Nincs benne vér . Nincs ,ami melegítené a rá nézőt . Láttam én Konstantinápolyban olyan leányokat ,hogy a szépségük megcsapott ,mint a tűz lángja . Csak épp hogy a mi lányaink nem ilyen büszkék . A leány egy kis rezes sarkú tulipános ládát tétetett föl . Pénz volt -e abban vagy ékszer ,nem tudom ,de bizonyosan az ő holmija volt ,mert gonddal takargatta gyékénybe . A tavaszi nap elősugárzott a fellegek közül ,és rásütött az arcára . A leány szürke strucctoll legyezőt tartott a homloka fölé . Az a mozdulata tetszett nekem . S egyszerre csak mégis szép lánnyá vált . A manó tudja ,hogyan és miért kezdett tetszeni ,de tetszett . Minden szép leányon van valami ,ami megmarad az emlékezetünkben . Neki a szeme meg a szája volt olyan . Mintha a leány egész valója csupán azért jött volna elő a teremtés műhelyéből ,hogy azt a két álmodozó fekete szemet és azt a piros formás szájat legyen kinek viselnie . Most is ,ha rá gondolok ,a szeme és a szája van előttem . -Anyám -mondotta -,én lovon mennék . Olyan édes volt a hangja ,mint a távoli furulyaszó . -Ebben a ruhában ?-ütközött meg az anyja . -Milyen lesz a szoknyád ? -Csak nem ülök estig ... -Ugyan ,Emőke ! Hm ,hát ez az . -Veszek rám másik szoknyát -alkudozott a leány . -Hát megengeded ? S ekkor rám is pillantott . Csak átfutó pillantás volt ,mint mikor a tükörre vetett napfény végigsiklik a falon ,egy percre megáll ,aztán továbbsiklik -de én mégis megrezdültem tőle . Az a leány a halál szellemét ábrázolta nekem . Mi emberi csontváz alakjában ,kaszával és homokórával festjük a halált . A hun földön fekete szemű és piros szájú leány . Akinek megjelenik ,meg kell halnia . Ismét az anyjához fordult :kérdezett valamit -nem hallottam tisztán . Beindult a sátorba . Még az árnyéka is valami különös ... Habozva megállott . Gondolkodott . Közben ismét rám tévedt a tekintete ,s talán ,hogy idegen voltam ,megállott rajtam . A nézésünk találkozott . Nem tudom ,vizsgálják -e valamikor a tudósok az emberi szemnek a mélységeit . Mi van azokban a mélységekben ,hogy láthatatlan sugarak szállnak belőle elő ? És miért más minden sugár ? Miért hideg ebben a percben ? Miért meleg a másik percben ? Jégnek a sugara és tűznek a sugara . Néha simít ,mint a bársony ,néha szúr ,mint a tövis ,néha üt ,mint a mennykő . A leány nézett . Én sarkamig elzsibbadtam . A férfisátorból kilépett Csáth ,s körülpillantott a sátor előtt álló szolgáin . Én mély meghajlással köszöntem neki . Rám se nézett . A lováért intett . Felfordult reá ,s elügetett Atilla sátora felé . Csodálkoztam ,hogy a gazdám bent marad ,s aggódó szívvel tűnődtem :hátha elfogják ?! De egy litániányi idő se telt el ,dobogó lábú lovon visszatért Csáth . Leugrott a lováról ,s besietett a sátorba . A következő percben kibújt Priszkosz a sátor alól ,és Rusztikiosz is utána . Mind a kettőnek ragyogott az arca . -Siessünk !-intett a gazdám . S fölkepesztetett a lovára . A hun gyerekek igen nevették . Futottunk . Rusztikiosz lihegett . A hun gyermekek kacagva követték apró lovaikon . -Átilla fogad !-kiáltotta a gazdám már messziről Maksziminosznak . A szekerek már indulóban voltak ,de ez a szó egyszerre mindent megváltoztatott . Uccu ,valamennyien kapkodják az ünnepi tógát ! Mosakodnak ,fésülködnek . Kenik magukat jó illatú kenőcsökkel . A százados is törülgeti a kardját ,a sisakját ,feni a bajuszát fekete viasszal . Rendezgeti a haját a feje kopaszára . S hogy előjönnek ,hévvel tanakodnak ,hogyan szólítsák meg Atillát . -Felséges király ,minden királyok legméltóságosabbja . Ezt ajánlotta Priszkosz . De Vigilász ellene volt . -Elég “felséges fejedelem ”-mondotta . -Mert Atilla nincs megkoronázva ,tehát nem király ,csak fejedelem . -Egykutya -vélekedett Maksziminosz -,inkább címezzük tíz grádiussal feljebb ,mintsem hogy eggyel lejjebb . Én aztán nem hallottam ,hogyan tanakodnak tovább . Arra a bájos halálpillangóra gondoltam . Micsoda karcsú ,lenge járású leány ! Micsoda mély tekintetű szem ! S máris van benne valami méltóságos . Ó ,te szegény ,bolond Deél ,az ilyen hölgyeket nem lovászoknak nevelik ! A sátorok közül Csáth ügetett elő . -Jertek hát -kiáltott a követeknek -,vár a király benneteket ! És a szemében benne volt a büszke folytatás : -Ezt nekem köszönhetitek ,énnekem ! A követek lóra kapnak . A szolgák közül csupán nekem szabad velük tartanom . Az uram kalamárisa nálam van ,a derekam szíján ,s a papiros is a hónom alatt . Szorongó mellel közeledtem a fejedelmi sátorhoz . Tehát meglátom a nagy emberevőt ! A sátor előtt csillogó fegyveres őrség állt ,s a bejáratnál néhány koronás ember is . Egyik gyomorbajosforma ,keserű homlokú . Miféle királyok voltak azok -csak később tudtam meg . De igazi királyok voltak . Atilla úgy bánt velük máskor ,mint a barátaival szokott ,csak mikor követeket fogadott ,akkor kellett odaállniuk az ajtaja elé ! Koronásan ! Mikor a sátorba beléptünk ,már előre készítettem rá a szememet ,hagy templomi fényességbe lépünk . Atilla valami aranyos barbár istennek lesz öltözve ,s aranyrudakból rakott trónuson fogad bennünket ,hermelin palástban ,mezítláb -a lábujjain gyémántgyűrűk . Már előre vonaglott a szám a nevetésre . De hát minden másképp történt ,mint ahogy elképzeltük :egy dísztelen kis terembe léptünk ,amelyet valami hideg bagariabőrszag hatott által . Annak a közepén festetlen karosszékben ült egy fekete szakállú ,középtermetű ember . Barna posztódolmány volt rajta és sárga csizma . A könyökével fekete bársonykardra támaszkodott . Sötét tekintetű ,apró két szemét mindjárt a belépésünkkor ránk szegezte . Az első pillanatban nem gondoltam ,hogy Atilla az . De az volt . Körülötte ott álltak a vezérei :Edekon ,Oresztész ,Csáth és még valami hárman . Mind piros-egészséges állat ,csak az egy Atilla sápadtas ,mint a pergamen . A mi követeink mélyen meghajoltak előtte ,és úgy maradtak ,tehát ő az . Várták ,hogy megszólítja őket . De nem szólt . Ők meg annyit sem mertek mondani :Szalve ! Egy miatyánknyi idő telt el így :Atilla mozdulatlanul ,mint valami szobor . Még az arca színe is ,mint a megsárgult márványfejeké . A követek kétrét ,mint akiknek görcs van a hasukban . Végre Csáth szólalt meg : -Beszéljetek . Erre Maksziminosz fölegyenesedik ,s kiveszi kebeléből a császár pecsétes levelét . -Felséges király ,országodnak ura ,dicső fejedelem ... S a hangja remeg . No ,sohase hittem ! Ez a büszke ,dülleszki Maksziminosz ,aki mindig olyan peckesen állt ,mintha a gerince vasból volna ... -A mi császár urunk -rebegi tovább -tiszteletét küldi ,és jó egészséget kíván . Vigilász nagy lehelettel tolmácsolja : -...és jó egészséget kíván . Atilla maga elé pillant . -Ugyanazt kívánom neki -szólal meg -,amit ő kíván énnekem . A hangja olyan volt ,mint valami nagy darázs dongása ,mikor szobába téved s körüldong . Félelmes hang . Csak később ,hónapok múlván értettem meg ,hogy Atilla szavai mögött micsoda gondolat vetett árnyékot ,amikor ezt mondotta :“Kívánom ,amit ő kíván énnekem. ” Elfogadta a levelet Maksziminosztól ,s a szeme Vigilászra villant . -Orcátlan eb -robbant reá -,hogy mersz a szemem elé jönni ?! Avagy nem te tolmácsoltad -e azt az akaratomat ,hogy addig énhozzám követ ne másszon ,ameddig a szökevényeket mind ki nem adjátok ? S a hangja olyan volt ,mint az oroszlánordítás . Vigilász majdnem lerogyott ijedtében . A teremféle nagy sátornak még az oszlopai is reszkettek . Atilla választ várt ,de Vigilász csak sunyított viaszszínsápadtan ,nyakbabehúzottan ,tenyerét a mellére tapasztva . Ebben a nehéz csendben aztán Edekon szólt reá : -Hát nincs semmi mondanivalótok a mentségtekre ? Feleljetek hát ! -Felséges király -hebegte kék ajkkal Vigilász -,a császár minden szökevényt ide kísértetett . Atilla a fejét rázta : -Hazug gazok ! Karóba húzatnálak valamennyiőtöket ,ha nem nézném ,hogy követek vagytok ! És egy vastag nyakú ,fiatal hunra tekintett : -Csege ! Olvasd a szökevények nevét . Az írnok (hunul :ravó )egy nyaláb papirostekercset oldott ki ,és az egyikről a nyomott csendben valami száz nevet olvasott . -Ezeket követelem -csörrentette Atilla a kardját -,nem tűröm ,hogy történetesen a magam szolgái fogjanak fegyvert énellenem ! S fölkelt . Ellépkedett a sátornak a belsejébe . A kihallgatásnak vége volt . Szédelegve támolyogtunk ki a sátorból . -Nem értem -vacogott Vigilász -,Atilla mindig nyájasan fogadott . Én ilyen harapósnak még nem láttam . -De az irgalmát -hörögte sápadtan a százados -,ez mégsem járja ! Én katonaember vagyok :énrám így ne hurrogjon senki ! -Hídd ki párviadalra -villant rá a vállán át dühös gúnnyal Maksziminosz . A gazdám a fejét lógatta : -Már bizonyos ,hogy besúgták neki a barbárok Vigilásznak a megjegyzését . Edekon hazakísért bennünket ,és Vigilásszal félrehúzódott . Mit beszélgettek ? Vigilász azt mondta ,hogy Atillának a haragját Edekon csupán a szökevényekre magyarázza . De látszott az arcán ,hogy hazudik . A szeme csillogott ,mint a rókáé . Néha gyorsan tett-vett mindent ,néha maga elé bámult ,és elfogyott a szín az arcából . De ezt a színváltozást ,ezt az idegenkedést csak én láttam meg rajta . Egy óra múltával ,éppen mikor ebédeltünk ,két követ üget hozzánk Atillától . Az egyik egy bokros bajuszú öreg úr . Eszlász nevű . Szolga is kísérte vezeték lóval és egy málhás lóval . A király parancsát hozta ,hogy Vigilász tüstént induljon vissza Konstantinápolyba ,és szedje össze az ott maradt szökevényeket . Mi pedig várjunk ,míg a hunok fővezére a kazároktól vissza nem érkezik . Mert ami ajándékot a fővezérnek hoztunk ,vissza nem vihetjük ,se másnak oda nem adhatjuk . Addig is szigorúan megtiltja Atilla ,hogy római rabokat nem szabad kiváltanunk ,hun rabszolgákat nem szabad vásárolnunk ,egyáltalán nem szabad vennünk semmit se ,csak eleséget . Vigilász hát abbahagyta az evést . Tüstént !-parancsolta Atilla ,tehát tüstént . Ravasz ,sovány arca szinte sápadt volt a zavartól . Sokat beszélt ,és olyan kapkodással ült a lóra ,mintha arról volna szó ,hogy negyedórára ,s meg kell fordulnia Konstantinápolyból . Másnap fölkerekedett a hun tábor ,s megindultunk mi is a táborral északnak . Atilla a székhelyére indult ,s útközben ,amint mondották ,feleségül vesz majd egy Écska nevű hun leányt . A falunál ,ahol a hun leány lakott ,csakugyan megállapodott a sereg ,de mi nem láthattuk a menyegzőt ,mert Atilla azt parancsolta ,hogy haladjunk tovább . Három hun volt a vezetőnk . Az egyikkel mindjárt az első nap beszédbe eredtem . Azt kérdeztem :nem tudja -e ,mi történt Deéllel ,a Csáth úr csatlósával . -Tudom -felelte nyugodtan . -Hát mi ? Vállat vont . -Még aznap ,mikor megérkezett ,szárítóra tették . -Micsoda szárítóra ? A hun nevetett : -Ejnye no ,beh nehézfejű vagy ,hát hogyan szárítják a köcsögöt ? Egy borongós estén valami tavacska mellé érkeztünk . Csak akkora tó volt ,hogy egy tízéves gyerek is átszőhette ,de a lónyomokról látszott a partján ,hogy itatásra alkalmas . Vén nyírfák és nyárfák mindenfelé . Alig verjük le a sátorfákat ,nagy szél kerekedik ,s utána megdördül az ég is . A szél egyre dühödtebb :minden sátorunkat beforgatja a tóba . S villám villámra lobban és lecsap . A csattanás és dörgés a földet is rengeti . No ,ítéletidő ! Egyszer csak közibénk harsan nagy lánglövettel egy mennykő . A tóba csak úgy sustorog . Annyira megzavarodtunk ,hogy ahányan voltunk ,annyifelé futottunk az éjszaka sötétségében . Nem tudom ,ki milyennek képzeli a pokol útját . Én ,ha festő volnék ,aznaptól kezdve úgy festeném ,hogy az elkárhozottakat sötétségben csapkodó villámok kergetik beléje . Hát csak futottunk ,mint az ijedt tyúkok . A villámok lobogásánál egyszer csak házakat is látok magam körül ,nádtetős házakat . Kutyák rohannak reám ,dühösen ugatozva . -Segítség ! Hallom azonban ,hogy a többieket is húzkodják az ebek ,s azok is rikoltoznak . Egy házból vörös világosság kél elő :égő nádcsóvát tartanak ki ,s hun szóval kérdezik : -Kik vagytok ? Mit kajabáltok ? -Jó emberek -lihegem -,menedéket adjatok . A zivatar pocsékká vert bennünket itt a tóparton . A mennykő közibénk csapott . Már akkor több házból és sátorból is előkíváncsiskodtak szurokba mártott nádcsóvával . Bámultak bennünket . Mert az a faluféle hun telepecske volt . A házak között sátorok álltak ,s a házakba csak akkor ,a zivatar elől húzódtak be az emberek . Befogadtak bennünket jólelkűen . Minket az urammal egy sokgyermekes hun család tessékelt be . A gyermekek a szobában aludtak ,nekünk a pitvarban tüzet rakott a gazda . Szárítkoztunk . Az uram alig állt a lábán . Nem elég ,hogy bőrig ázott ,hanem még a térde is vérzett . A hun olyan rettentő mérges pofájú ember volt ,hogy az uram még véres térddel is rémülten hőkölt meg tőle . Én azonban már sejtettem ,hogy a rettenetes ábrázatok mögött báránylelkek laknak . Békében legalább bárányok . Hát nem is harapott meg bennünket . Sőt ,ő kínált meg harapnivalóval :kenyérrel és szalonnával . Mi azonban nem voltunk éhesek . Az uram csak feküdni kívánt ,én meg a ruhámat szárítottam . A hun segített benne . Rakta szívesen a nádat a tűzre ,s közben kérdezgetett ,hogy kik vagyunk ,mi járatban forgunk azon a vidéken . Tőle tudtam meg ,hogy Buda király egyik özvegyének a falujában vagyunk . Buda király Atillának a bátyja volt ,s nemrégiben halt meg . A fehér hunoknak volt a feje ,mint ahogy a fekete hunoknak Atilla . Halála után a fehér hunok is Atillához csatlakoztak . -Hát mi a különbség a kettő között ?-kérdeztem az embert . -Csak annyi -felelte -,hogy a fehér hunok fehér birkának a bőrét viselik ,a fekete hunok meg a feketéét . Nyáron nincs köztük különbség . Az én hunom is fehér hun volt . A neve :Zsadán . Az özvegy királyné még azon éjjel megtudta ,hogy miféle vendégeket hajtott a zivatar a falujába . Nem telt belé egy óra ,már ott voltak a szolgái . Lepedőket hoztak meg száraz medvebőröket ,s egy csobolyó bort meg egy tál hideg vaddisznósonkát . -Mennyei üdvösség !-mondta az uram a száraz ,meleg ruhára . A borra már nem is volt szava ,csak hálatekintete az égnek . Beletakaródzott a medvebőrbe ,és lefeküdt . Én is . Másnap ,mikor megvirradt ,vissza kimentünk a tópartra . A sátraink ott úszkáltak a vízben . A lovaink szanaszéjjel . A hunok már akkor javában fogdosták a lovakat ,s húzgálták kifelé a sátrainkat a partra . Ugyancsak csodálkoztunk ,hogy nem veszett el egy gombunk se . -No -azt mondja a gazdám -,világéletemben sok földet bejártam ,de ilyen emberséges népre még nem akadtam . Bontsd elő az ünnepi tógámat :Budáné asszonynak kezet csókolunk ,ha mezítláb jár is . És hát az urak el is mentek . Vittek a királynénak három ezüstkelyhet ,három karmazsinbőrt ,egy kis kosár indiai borsot ,fahajat ,sáfrányt és pálmadiót . Mi addig a sátorokat tisztogattuk . A nyírfák alatt ,a tó körül lépten-nyomon nyílt a gyöngyvirág . Szedtem egy csokorra valót az uramnak . Hanem hogy sokáig odajártak ,mi is benéztünk a faluba . Az idegen nép látása mindig mulatságos . Az meg éppenséggel gyönyörűség ,ha barbárokat láthat a művelt görög :voltaképpen magamagát szemléli ,hogy mennyivel különb . Az út még sáros az éjjeli zivatartól ,de azért gyerünk . A faluban az egyetlen csinos épület Budánénak a háza . De az is csak fából való ,szétszedhető . Talán négy szoba ha van benne . Az épületet vagy tíz sátor környezi . Úri sátorok is . Azok között van egy négyszögű . A tetején aranygomb csillog . A nyílását csikóbőr takarja . A csikóbőr fölött vörös posztókézben két fekete kard ,s a kardok fölött a nap aranyképe . Elnyílt a szemem :hiszen ez a Csáth család jelvénye ! De mi állt énbelém ,hogy így megdobban a mellem ? Mi közöm nekem avval a leánnyal ? Ha annyira van is hozzám ,hogy a ruhája hozzám ér ,akkor is távolabb van tőlem ,mint a világ nyugati széle a keletitől . Elfordítottam a szememet ,és egy csoport hun embert vizsgáltam . Mért ülnek ezek örökkön lóháton ? Az egyiknek sárga és szőrös a csizmája . Látszik rajta ,hogy szarvasbőrből készült ,talán azért hagyta rajta a szőrt is . Beszélgetnek ,nevetgélnek . Hevernek is a lovon fél könyéken ,mint mi a díványon . A lovak szíján abrakos tarisznya . De egyszer csak arra eszűdök ,hogy megint a sátort bámulom . Egy fehér szakállú agg hun ül a sátor előtt a gyepen ,jobban mondva :bölénybőrön . Az öreg úrnak annyira horpadt az orra ,hogy csak szívességből mondhatjuk orrnak az arca közepét . Valamikor buzogánnyal ütöttek tán reá . A fél keze is hiányzik . Ilyen csonka-bonka öregeket később gyakorta láttam . Hát ül az agg úr a bőrön ,s két kisgyermekkel játszik . Az egyik gyermek hatéves ,már forradásos képű . A másik tán három ,még csúfítatlan . Az idősebbiknek kis teknősbéka pajzsa van a hátán s fakard az oldalán . A kisebbik csak ingben hempereg az öreg úr mellett . Mert hogy úr ,a hajáról láttam . A rabok haja borzas ,mint a pemet . Az urak haja három csombókba rendezett :egyik fönt a homlokon ,kettő a halántékon . Egy nagy süvegű ,szakállas őr áll a sátor előtt . Lomhán áll ottan . A dárdája a földbe van tűzve ,s ő jobb könyéken támaszkodik reá . Egyszer csak hangot hallok a sátorablakból : -Sugár ! Sugárkám ! Édes rezdülés járt át ,valami olyan érzés ,mint mikor tavasszal a langyos szellő besuhan a napon fekvő beteg inge ujján ,s valami kellemes borzongást érez végig a bőrén . A kisebbik gyermek fölmosolyog az ablakra . Emőke áll ott . S egy perc múlván ki is lebben . Fehér ruha van rajta ;piros csizma a lábán . A haja egy ágba fonottan hull hátra . Leért a derekáig . Tejet hozott ki egy kis ezüstszilkében . Utána egy tizenhárom éves forma mezítlábas rableányka valami süteményt . Sárga volt az a sütemény ,mint a narancs . A gyermekek itták a tejet ,és kedvvel falogatták a süteményt . Mellettem egy Nigró nevű rabszolga állt :Maksziminosznak az egyik rabszolgája ,szerecsen . Megtaszított a könyökével . -Nézd -suttogta -,micsoda takaros ! Bántott a megjegyzése . Nem tudom ,miért . Emőke letelepedett a bölénybőrre ,és az ölébe vonta a kis porontyot . Körültörülte a száját fehér kendővel s nagyokat csókolt a gyermek pufók orcájára . -Kedves ! Te kedves ! -Gyere -rántom meg Nigrót -,gyere már haza . -Nézzük meg . Jó lenne hozzánk belső lánynak . -Gyere ! -Nono !