Sokat járkáltam szerteszét a világban . Álltam a San Genaro-templom erkélyén ,bámultam a dicső Nápolyt s kék tengeröblét ,az olthatatlan tüzü Vezuvval ,Sorrento sötétzöld olajfaerdőivel ,Castellamare és Posilippo piros-fehér házaival beszegve . A Szent Péter-templom tetejéről hallgattam a harangok zúgását ,melyek a föltámadást hirdették az örök város lakóinak . A Mont-Martre csúcsáról bámultam le a világ fővárosának lázas nyüzsgésére . A norvég fjordok közt h allgattam az északi szél üvöltését ,mely tán azért fájdalmasabb ott fönt ,mert a szélvész testét az éles sziklák megtépik ... És mégis ,és mégis ... Mikor hazatértem csöndes otthonomba ,éjszakai álmaimba nem lopóztak be Nápoly szépségei ,Róma nagy emlékei ,Páris gyönyörei s Norvégia vad tájai . Ébren ,emlékemben sokszor visszavarázsoltam a napokat ,melyeket ott töltöttem . De álmaim máshová vezettek . Évekkel ezelőtt a Hargitán ,a nagy székely havason utaztam keresztül . Teljes pompájában állt az erdő ,az ég felhőtlen volt s a hálás madarak legszebb dalukkal dicsérték a Teremtőt . S mikor lassan kapaszkodtunk fölfelé ,egyszer csak egy sírdombot pillantok meg ,korhadt fakereszttel . Azután egy másik sírdomb ,harmadik sír ...negyedik sír ...kereszttel vagy anélkül ... A kocsis megemeli kalapját . -Micsoda sírok ezek ? -Honvédsírok . -Kik vannak alattuk eltemetve ? -Ki tudná a nevüket megmondani ? Negyven eszte ndeje annak ,uram . Elestek a forradalomban . Isten nyugosztalja meg őket haló porukban . -Amen . Hallgatagon haladtunk odább ,a vadvirágos sírok elmaradtak . ...És amikor Branyiszkó csúcsán átkeltem ,megint csak ott láttam a vadvirágos ,elhagyott ,besüppedt sírokat ,korhadt ,félredőlt fakereszttel ... A fuvaros megemelte süvegét és keresztet vetve magára ,imádkozott az ismeretlen halottakért ... Hallgatagon haladtunk tovább ,a vadvirágos sírok elmaradtak . Elmaradtak ébrenlétem óráiban is ,de álmaimban ezek kere stek föl a nem a boulevardokon ,a korzókon és a galeriák alatt ,hanem elhagyott temetőkben és széttaposott sírok közt bolyongtam álomvilágomban . ...Egy holdvilágos tavaszi estén Nagykátáról Pándra mentem parasztszekéren . Szalmán fekve szundikáltam ,amikor a kocsi megállt . -Hol vagyunk ? -A Tápió hídja előtt . ...Ott álltunk a tápió-bicskei csatasíkon . A hold sárga fénye vonta be két oldalt a mezőt . És amint fölemeltem a fejemet ,a sárga fényben újra megjelentek a korhadt fakeresztek ,a behorpadt sírok ...egy ...tíz ... S mikor fölugrottam és szétnéztem ,szemem előtt ,jobbra és balra ,előttem és mögöttem a névtelen halottak keresztjeinek százai ,ezrei sorakoztak egymás mellé ...mintha tekintetem előtt megnyult volna a határ ...a végtelenségbe láttam ...az e g ész ország megnyílt előttem ...s a meredek bércekről ,a csöndes völgyekből erdők alól ,patakok és zuhatagok mellől névtelen fakeresztek tárták felém száraz ,fekete karjukat ... És ekkor megértettem ,hogy mit mondanak ezek a fakeresztek . Az ismeretlen hősök ,a névtelen vértanuk ,a kicsinyek ,az elfeledettek emelik felém száraz csontkarjukat . Azok ,akik ezrével hullottak el a mezőn s jeltelen sírokban alusszák örök álmukat . Azok ,akik kimentek ,a hír ,a dicsőség legkisebb reménye nélkül ...csak szenvedés ,csa k halál várt rájuk ...de a nemzet becsületét megmentették . Azok ,akiknek csontjaikból emelkedtek a hadvezérek és államférfiak nagyságát hirdető emlékoszlopok s akiknek a dicsőségéről talán csak az esti szellő tud ,mikor a sírjukon fakadt virágokkal suttog va játszadozik . És akkor fölemelkedtem ,levettem a kalapomat és két ujjamat a sápadt holdvilág felé emelve megfogadtam ,hogy ami tehetséget Isten belém adott ,azt a tehetségemet arra fogom használni ,hogy az utolsó nemzeti éposz kicsiny alakjainak egy szerény monumentumot fogok állítani . Így született meg ez a könyv . Vannak benne való történetek ,poros aktákból ,egykoru levelek megsárgult betűiből ,még élő kortársak szóbeli előadásaiból kihámozva . Vannak benne fantasztikus históriák ,melyekkel az akkori emberek szilaj lelkét óhajtottam jellemezni ... Némelyik történetb e n a magam merész álmait regélem el ... Itt-ott vidámabb húrok pendülnek meg a mindennapi tábori életnek ,a jókedvű ,egyszerű katonafiúk ,nemzetőrök gondolkodásmódjának ecsetelésére ... Szivemből jött . Fogadják a szivükbe . Budapest ,1899 ,február 17 . R. V.  I . Néha valami nagy szomorúság fog el . Mikor a gyermekeim vidám szemébe nézek és együgyű fecsegésüket hallgatom ,eszembe jut ,hogy oly szép az élet és oly rövid . Megszületünk ,kimászunk egy kicsit a melegre sütkérezni ,aztán rögtön visszatérünk a megsemmisülésbe . Mikor holdas éjjel elkésett madarakat látok a holdsugáron átsurranni ,mindig az emberi élet jut az eszembe . Az is ilyen . Jövünk a sötétségből ,egy pillanatra föltűnünk a világosságban ,aztán megint elnyel a sötétség . Ho nnan jöttünk ,hová megyünk :ezt a két titkot nem tudjuk kideríteni . De vannak fáradt és unott pillanataim ,mikor az életet hosszúnak találom és szeretném ,ha már én is ott volnék abban a végtelen fekete zarándoklatban ,amely örökkön-örökké a temető felé önti meg nem apadó tömegeit . Amikor megunom a ziháló mellel és sápadt arccal futkosó embereket . Megunom ezt a hideg kővárost ,beteg pompájával és örökös kábító zajával . Ilyenkor eltűnök innen és senki sem tudja ,hová lettem . Kifekszem Lagosta sziklás partjára s a kék Adria mélységébe bámulok . Vagy elbujok a délibábos róna egy kis tanyájába s barna parasztokkal egy tálból eszem a csillagos ég alatt . Vagy fölhatolok a Kárpátok legmagasabb ormaira s hallgatom az erdő zúgását ,a vizesések moraját és a sasok éles kiáltásait . És ezekről a helyekről elfeledett ,régi történeteket hozok haza . Sohase tudom ,hogy a tenger mormolásából értettem -e ki ,a zúgó erdő mesélte -e el ,vagy öreg pásztorok zümmögték a fülembe holdas éjszakán . Ezt is így hallottam ,vagy talán álmodtam ? II . A Kárpátok közt barangoltam . Nagy hegyeket hágtam át és embertelen vidékeken rejtőztem napokig . És egy napon tetőre értünk ,amelyet mély út szelt keresztül és vezetőm ,az öreg szepesi polgár ,Zimmer Krisztián ,lemutatva a völgyekre ,szóla : -Nézd ,uram ,az ott Lengyelország . Itt állunk Magyarország határán . Sokáig kalandozott tekintetem az idegenben ,végre kifáradt és visszaesett a közelre . Akkor láttam bámulva ,hogy a tető ,amelyen heverünk ,csupa piros virágot terem . -Nézd öreg ,ilyet még nem láttam ,ezen a hegyen csupa piros virág terem . -Bizony ,nincs abban egy szál sem fehér ,kék vagy sárga . -És te ezen nem csodálkozol ? -Nem . -Tudtad ? -Tudtam . És te nem hallottad volna soha hírét a sztrecsnói piros virágoknak ? -Nem . -Valami történetük van ? -Van . Az öreg a földet piszkálta a hosszú botjával ,aztán csak úgy magában mormogva folytatta : -Ti urak ,kik a nagy kőházakban egymás fölött laktok ,nem ismeritek a földet . Azt hiszitek ,hogy annak nincs is esze ... Pedig van . A föld tudja ,mit csinál . A mi falunkban a temető kétfelé van osztva . Az egyik felibe csak gyereket temetnek ... Ebbe a fel i be tavasszal csupa fehér virág terem . Olyan szép ilyenkor a temető ,mintha friss hó takarná ... És egész nyáron ilyen marad . Míg rá nem esik a hó . És a télben is olyan ,mintha tele volna fehér virággal . A tiszta ,ártatlan lelkek minálunk örökké fehér halot t i lepel alatt alusszák álmukat ... Mikor én kis gyermek voltam ,a sztrecsnói temetőn is mindenféle színű virág megtermett ,de most nem tud ott másszínű teremni ,mint piros ,mert ezt a földet nagyon sok vér öntözte . -Tovább ,tovább ! Oda csúsztam eléje ,rász egeztem tekintetemet és ő lassú ,töredezett hangon tovább beszélt . III . A sztrecsnói tetőt őrizte Szeredai János kapitány hetvenkét honvéddel és egypár száz rosszul fegyverzett nemzetőrrel . Két lovas volt velük ,ezeket Szeredai leküldte a lengyel völgyekbe ,hogy hamar hírt hozzanak ,ha onnan valami baj közeledik . Már akkor az ország az orosz betörést várta . Egy reggel sebes vágtatva érkezik a két lovas és jelenti Szeredainak ,hogy a töméntelen orosz elöntötte a völgyeket és lassan emelkedik fölfelé . A regg eli ködön át távol trombitajelek és erős zúgás hatoltak föl a tetőre . Már jönnek ! Szeredai összegyűjtötte a nemzetőröket és így szólt : -Barátaim ,ezennel megparancsolom ,hogy menjetek haza ,görbítsétek helyre a kaszátokat ,tegyétek el fejszéteket ,rejtsétek el puskátokat . Nektek feleségetek ,gyermekeitek vannak ,nem tarthatlak itt benneteket . Fordulj ,indulj ! A nemzetőrök elvonultak . A százados csak egy öreg parasztot tartott ott . Aztán riadót fuvatott a kürtösökkel s a front előtt így szólt : -Fiaim ! Hetv enhárman állunk e helyen és onnan alulról ,a ködből százezer orosz közeledik ránk . De nekünk szembe kell szállnunk e haddal ,nehogy a büszke cárnak azt jelentse a vezére ,hogy kardcsapás nélkül nyomult át Magyarország határán . Nekünk meg kell őket állíta nunk ...meg kell nekik mutatnunk ,hogy csak úgy tudtak behatolni e haza földjére ,hogy mindnyájunkat felkoncoltak . Hadd lássák ,hogy olyan nemzettel lesz dolguk e hegyeken túl ,amely meg tud halni a szabadságáért . ...A fiatal gyerekekből álló kopott csapat égő tekintete a kapitányra tapadt . -Fiaim ! A mi hazánknak vége . Oly erővel jönnek ránk ,hogy el kell buknunk . Az örökké vidám Farkas Balázs ,a barnaarcú sárospataki diák ,türelmetlenül megdöngette puskájával a földet és belekiáltott : -Kapitány uram ,ne cifrázd . Fiúk :Éljünk -e tovább haza nélkül ,vagy meghaljunk a hazáért ? -Haljunk meg a hazáért !-kiáltott a kis csapat . -Fiaim ,-folytatta a kapitány megindultan ,-ti bár vén katonák ,de fiatal legények vagytok . Az egész élet előttetek van még ...aki el akar menni ,ezennel elbocsátom ...a legtöbbnek közületek öreg édesanyja ,édesapja van otthon ,soknak menyasszonya ,testvérei . Aki akar ,elmehet . Senkit nem ér a gyávaság vádja ,hisz száz csatában megmutattátok ,hogy hősök vagytok . Senki se mozdult . -Fi aim !-szólt Szeredai ,-akkor búcsúzzatok el szeretteitektől . Ezt az öreg embert itt tartottam ,hogy a leveleiteket elvigye . És a tizenhét-tizennyolcéves diákgyerekek leültek és borjújokra fektetett papíroson megírták utolsó levelüket . Az a barnaarcú fiú a sárospataki kollégiumhoz címezve megírta sebtiben ,hogy most készül meghalni a hazáért Szeredai János hetvenkét társával . Azután beleírta valamennyinek a nevét ,rátette a dátumot és beragasztotta a levelet . De még ráért öt-hat más levelet is írni nehézk ezű paraszt honvédek helyett is és olyan szépen megírta ,hogy ne sirasson édes szülém ,mert én a hazámért estem el ,de ne feledje el ,hogy engedelmes jó fia voltam és imádkozzék érettem . Szeredai pedig kiállt az oromra és messzelátójával a völgyeket kémlel te ... Most szakadtak szét az összes ködfelhők ...az aranyos nap betűzött egyszerre a mélységbe és -ott állt alant csillogó fegyverben ezernyi ezer katona . A honvédek riadója megállította őket ,támadásra készültek . -Készen vagytok ? -Készen . -Márton ! Az öreg paraszt ,aki folyton a szemét törülgette ,odajött . A fiúk nagy bőrtarisznyájába rakták levelüket . -No most ,Márton ,sebes léptekkel ,egy-kettő ,hogy kendet is itt ne szorítsák . -Nem maradhatnék én is itt ,kapitány úr ?-kérdé gyönge hangon . -Nem ,-felelt kurtán Szeredai ,ezzel hátra vonszolta ,egy összekötözött hajcsomót ,az óráját ,a gyűrüit s egy levelet adott át neki ,-ezt a feleségemnek adja át . Előre ,gyorsan ! Az öreg lehajtott fejjel botorkált le a dombról s eltünt az erdőben . -Vigyázz ! Moz ognak !-kiáltott az őr az ormon . Mindenki hű puskájához nyúlt s gondosan megvizsgálta . Azután a patrontáskára került a sor :hány orosz halála rejlik benne . S mialatt az oromra állított dobosok és trombitások teljes erővel verték és fújták a honvéd-riadót ,a kis csapat lekuszott a mély útba ,amelynek a lengyel határ felé eső torka kövekkel ,nagy szálfákkal el volt torlaszolva . Egyszerre csak megszólaltak az alsóbb dombokon az orosz bombavető mozsarak s a lövegek ott robbantak szét a sztrecsnói tetőn . A riad ó elhallgatott . A két dobos jóformán gurulva érkezett a csapathoz . -Hát a trombitások ?-szólt Szeredai . -Meghaltak ,-felelt az egyik dobos s puskájával fölfelé mutatott . Odanéztek . Az egyik trombitást futtában ütötte le a halálos szilánk s úgy bukott előre ,hogy feje az út peremén át lógva ,lenézett bajtársaira . A halál eltorzította arcát ,nyitott szájából vér csöpögött ,szemei tágra nyitva meredtek a honvédekre ,mintha arra vigyázna ,hogy meg mernek -e azok is úgy halni ,mint ő . A gyerekek sápadtan néztek össze . -Vigyázz !-kiáltott a sárospataki diák ,aki az út peremére fölkapaszkodott ,-gyalogság jön az úton . A torlaszon kiki elfoglalta a helyét . S míg fönt a dombon robbantak a bombák ,előttük a mennydörgő hurrá harsant föl s egyszerre száz meg száz szürkekabátos katonát láttak feléjük rohanni . -Tüzelj !-kiáltott Szeredai . A fegyverropogás után sűrű füst borult rájuk . -Tölts ,tüzelj !-hangzott Szeredai szava . Újabb fegyverdördülés . A hurrá elnémult . De az ágyúdörgés és bombák süvítése egyre hallatszott . A sárospataki diák már fönt hasalt a tetőn és onnan kiabált le a szorosba : -Az oroszok futva hátrálnak ,éljen a magyar ! A tisztek megállították ,rendezik őket . Ágyúkkal jönnek ,a többi ágyút is erre igazítják . Vigyázz ... Átkozott kutya ... A fiatal diák véresen gurult közéjük . -A puskámat !-szólt rekedten ,-valami kartács-forgács a balkaromat találta ,de ezt visszaadom nekik ... A puskámat ... Szeredai megnézte . A bal válla volt átlőve . Félrehúzták . A diák hörögve folytatta : -Jönnek ... Ne törődj etek velem ...a puskámat ...vizet adjatok ,vizet ... A dobos megitatta és megmosta az arcát . -Vigyázz !-kiáltott a torlaszon az őr . A honvédcsapat két sortüzet adott . Egyszerre a torlasz megrendült ,majdnem fölrobbant ,egyúttal a csapat feje fölött két bo mba pattant szét . Az oroszok szembe is ágyúkat raktak ,meg a bombavető mozsarakat is a torlasz ellen igazították . Sűrű füst borította a szoros utat . Szeredai végigtapogatta magát . Semmi baja sem volt . Lábainál egész csomó ember vonaglott és jajgatott . A kapitány fölfelé kapaszkodott ,hogy jobban lásson . Az oszló füstön keresztül látta ,hogy az oroszok szembe nem támadnak ,csak robbanógolyókat lőnek a torlaszba ... Ellenben az erdő tisztásai tele voltak szürke köpönyegekkel . Ezek a megkerülő csapatok volta k . -Aki él ,kapaszkodjék föl a tetőre !-ordított le ,-mert itt fojtanak bennünket az útban . Rajta ,fiúk ! A fölhívásra valami harminc bódult ,puskaporfüstös alak mászott föl . Leghátul vonszolta a két dobos a sárospataki diákot ,aki lázban égő szemekkel ho l puskát ,hol vizet kért ... Alig hagyták el a szorost ,az orosz ágyúk a szétszórt torlaszt fölgyujtották ...s a tűz pattogásán és az ágyúk dörgésén keresztül a rettenthetetlen csapat borzadva hallotta a lent maradt ,súlyosan sebesült honvédek kínos jajgatá sát ,amely lassan-lassan elhalt . Ott égtek ! A tetőn egymásnak vetett háttal álltak a haldoklók . Egyszerre köröskörül az erdőkben megzendült az orosz cári himnusz ,a zenekarok fujták ,az ezredek üvöltötték . S a tető alatt ,az erdőszélen ,köröskörül szuronyerdő jelenik meg . Hatalmas hurrá-kiáltás reszketteti meg a levegőt s a szuronyerdő sebesen megindul fölfelé . Alig voltak harminc lépésnyire . Ekkor egy aranysisakos fényes tábornok vágtat ki a tömegből s kardjával intve ,éles hangon ezt kiáltja : -Sztoj ! A roham megállt . A tisztek a tábornok mellett teremnek . A tábornok a maroknyi magyarra mutat . Egy tiszt odalovagolt . -Rendez-vous ! (Adjátok meg magatokat !) -Cél ,tűz !-felel Szeredai . A magyarok sortüzére köröskörül egy fülsiketítő roppanás következik s amikor a füst szétoszlik ,nem áll a tetőn senki . A halál egy kaszasuhintással valamennyit levágta . Az oroszok lassan közelednek . A tábornok odamegy a holttestek közé . -Mind meghaltak ?-kérdi az adjutánst . -Egy él ,csak a bal válla van szétroncsolva . De az is el van ájulva . -Hívd az orvost s úgy kell vele bánni ,mintha a mieink közül való volna . -Tábornok úr ,megfujathatjuk a győzelmi himnuszt ? -Ne fujjatok semmit ,-szólt a fényes katona elgondolkozva ,-a győzelem ezeké a néma halottaké . Ellenben a tilsiti ezredből kétszáz embert rendelj ki ,hogy tisztességesen eltemessék őket . A tábornok jelt ád ,az orosz csapatok pedig megkezdték a bevonulást Magyarországra . IV . Az eperjesi orosz-kórházból egy sebesült hivatta a papot és a polgármestert . A sebesült Farkas Balázs sárospataki diák és honvéd volt ,akit az oroszok hoztak magukkal és ápoltak gondosan . -Hallottak valamit a sztrecsnói harcról ?-kérdé Farkas . -Hallottunk . Már az elbocsátott nemzetőrök beszélték ,hogy Szeredai kapitány ott maradt hetvenkét honvéddel . Aztán egy Márton nevű öreg paraszt is beszélt ,aki a leveleket hozta . De legtöbbet az orosz tisztek beszéltek . -Ezt akartam tudni . Maradt valaki bajtársaim közül életben ? -Nem . A tilsiti ezred tisztjei hetvenkét halottat számláltak meg . -Tehát én vagyok az egyetlen ,aki megélt ? -Igen . -Jó . Most kérem tisztelendő úr és polgármester úr ,hallgassák meg és jegyezzék föl ,hogy fogadta meg Szeredai János és hetvenkét társa ,hogy meghal és hogy tartotta meg a fogadását . És a két tiszteletreméltó f érfiú könnyes szemekkel ,borzongva hallgatta a sápadt diák deliriumos előadását a sztrecsnói harcról . Este újra hívták őket a sebesülthöz . Haldoklott . Letépte a kötelékeit . Vére elfolyt ,szétroncsolt válla üszkösödni kezdett . Töredezett hangon így szólt : -Megfogadtam . Követni kell bajtársaimat . Várnak . Gyáva volnék . Ne ...nem maradhatok e ...egye ...dül ...dül ... Isten !... Meghalt . * Azóta csak piros virág terem a sztrecsnói tetőn . Én jó Istenem ,ha minden efajta történetet feljegyeznénk ,ebben az országb an talán csupa piros virág teremne . Milyen utat tettem ... Oh ,ha tudnátok ,milyen utat tettem ...testem alig pár órát ment kocsin ,de lelkem azalatt elmult századokon robogott keresztül . Erdélyben jártam ,olyan helyeken ,merre még a vasút s e jár . Hemperegtem illatos mezőin ,megfürödtem híves patakjaiban és kitágult tüdővel futottam föl magas bérceire . És mikor már minden porcikámat teleszívtam az éltető balzsammal ,mely e földből és a légből felém áradt ,fölkiáltottam : -Mily boldog vagy nemzetem ,hogy mindezt magadénak nevezheted ! És ekkor hirtelen ,minden átmenet nélkül ,csüggedés fogott el . Az előbbi boldogság helyét végtelen szomorúság fogta el . Nem tudtam megmagyarázni az okát . A levegő már nem volt olyan átlátszó ,az erdő panaszosan zúgott ,s a vidám völgyekben lassan-lassan mintha lomha köd nyomult volna előre . A kocsimhoz siettem . Valaki ült rajta . Egy ismeretlen . De mintha nem lett volna idegen . Meg se ütköztem azon ,hogy ott ült . Fölültem melléje szó nélkül ,a kocsi elindult . A nap lebukott ,beállt a szürkület és az ismeretlen elkezdett suttogni és én mozdulatlanul ,némán figyeltem szavára . -Nézz körül ,embertársam és láss ... Romok közt járunk ,temetőben vagyunk ... Nézz oda a csúcsra ,egy vár düledékei állanak rajta ...elpusztult ha talom ,szétzüllött család jelképe ... Nézz oda balra ...ott is romra esik tekinteted ... Tágra nyílt szemmel ,remegve néztem körül . Mintha a sors szekerén vágtattunk volna végig Erdély fölött . És az ismeretlen folytatta suttogásait : -Nézd ,nézd ...egy bezár t magyar templom ,gyom veri föl az udvarát ,kilincse rozsdás ... Tornyán ott látod az erős buzogányt ...de hová lettek a hívek ? Elpusztultak ...szétolvadtak ...idegen nyelven imádkoznak ,téged nem ismernek ,megtagadnak ... Nézd ,nézd ezt a paradicsomi völ g yet ,faluival ... Száz év előtt itt édes magyar nótákkal tért haza ,munkájából a nép ...elpusztult ,elolvadt ,elfelejtette nyelvét ,hűtlenné lett viseletéhez ,elárulta honszerető őseit . Hallgattam és remegtem . -Nézd ,nézd ,az elpusztult nemesi udvarházakat ...ahol megszülettek a Bocskayak ,Bethlenek ,Báthoryak ...üresen állnak ,gazdáik kiestek a nemzet munkájából ,elvesztek a harcokban és szenvedésekben . Ez az a föld ,melyen sohse volt béke ,ez az a föld ,melynek minden öröme rövid volt és minden szenvedése hosszú ... Ez az a föld ,melyre tán több vér hullott ,mint eső ... Ez az a külső sánc ,melyben ezer év óta folyik a dulakodás ,hogy a belső várat a magyar megtarthassa . És a rettenetes idegen szava úgy hangzott ,mint a távoli vészharang kongása és amerre m utatott ,megnyílt előttem a szemhatár s tekintetem a végtelenségbe röpült ... Láttam ezer romváradat óh Erdély ,a letünt vitézi mult fájdalmas emlékeit ...láttam ezer meg ezer temetődet ,hová egész nemzedékek hanyatlottak ,hogy téged az ellenségtől megvé delmezzenek . A szürkületre hirtelen sötétség támadt . -Szeresd ezt az országot ,mert ha Erdély elveszett ,Magyarország is elveszett ,-kongott az idegen hangja . Aztán mintha messzebbről kiáltotta volna : -Szeresd Erdélyt ! Körültapogattam a kocsit . Egyedül ü ltem rajta . Az erdőkből egy hang csendült meg : -Ne hagyjátok Erdélyt ! S aztán mintha a sziklahegy kiáltotta volna : -Anyám ,édes anyám ! Ki volt ez ? Ki kiáltotta ? Kinek kiáltotta ? Istenem :ez az anyjáért kiáltozó gyermek sikongatása . Ime ,végighömpölyög a patak medre fölött s egyre gyöngébben hallik ,végre halk sóhajba fúl a jajkiáltás : -Anyám ,édes anyám ! Istenem ! Ez a te szavad ,Erdély ! A hősök vérétől itatott föld ,mely több életet rejt magában ,mint amennyit szinén hordoz :életre kel ,megszólal ,segít ségért kiált az anyához :Magyarországhoz . Csend lett az éjszakában ,a rejtelmes hang elhalt . Vérem sebesen lüktetett ,halántékaim lázban égtek ... Megborzadtam önmagamtól ... Miért látok én mélyebben ,távolabbra ,mint más ? Miért választja ki az én szemem a természet pompájából csak a sötét romokat ? Miért tör keresztül tekintetem a tarkavirágos fákon ,hogy a mögöttük levő puszta kastélyokat és elhagyott templomokat lássa ? Miért látom én sírboltnak a balzsamos völgyet ...miért ,óh miért látok én temetőt ott ,hol a termő barázdák húzódnak ... Miért látlak én téged szomorúnak és elhagyatottnak Erdély ,mikor te oly édes és vidám vagy s a természet ezer szépségével ékesen terülsz lábaim előtt ? És miért hallom én azt a suttogást ,mikor senki se beszél ? Miért hallo k én sikoltást ,jajkiáltást ,mikor az erdő nagy csöndességén kívül semmi se vesz körül ? Én jó Istenem ! Miért adtad meg nekem azt a gyötrelmes tehetséget ,hogy mindig és mindenütt meglássam a kicsinyeket ,az elhagyottakat ,a fáradtakat ,a szenvedőket ,a küzdőket ...s mindig és mindenütt fülembe csengjen jajkiáltásuk ? A kocsi megállt ,s a székely fuvaros hátrafordult . -Tekintetes úr ,esik az eső ,talán meghálnánk ebben a korcsmában . Nagy ,erős ,régi kőépület előtt álltunk ,mely hajdan malom lehetett . Háta mög ött zúgott a patak . Az ajtóban egy férfi állt s magasra tartott lámpással világított elénk . -Kapunk éjjeli szállást ?-kérdém az embert . -Parancsoljon befáradni . Egy nagy ,négyszögű konyhába jutottam . A kemence tetején vasfazekak alatt tűz égett . A tüzet egy nagyon öreg ember piszkálta . Középkorú asszony kavargatta a fazekak tartalmát . Az egyik sarokban terített báránybőr-bundán három kis gyermek aludt . -Jó estét adjon Isten . Fogadták illedelmesen . Letelepedtem a padra . Adtak enni krumplit vajjal ,tojást ,burdutúrót . Aztán engedelmet kértek ,hogy ők is vacsorálhassanak . Kérésemre az én asztalomhoz ültek enni ,sokáig csend volt ,mikor aztán a cserépkorsóból mindegyik jót húzott az ételre ,elkezdtünk beszélgetni . És én ,aki a fényes főváros nyugtalanul fu t kosó népe s a hideg kőpaloták közül vetődtem ide ,édes megnyugvással hallgattam ez egyszerű emberek szavait s lestem kiskörű ,boldog életük előttem kibontakozó képét . Aztán én is elmondtam nekik ,hogy nem mindig boldog ember ám az ,aki ott fönt minálunk a z okban a házakban lakik . Vágyakozik is valamennyi ki ,ki onnan a szabadba ,a nagy fák árnyékába ...és ki is jut valamennyi a nagy fák árnyékába ...a temetőbe ...az örökkévaló árnyékba . -Tudnak -e az urak odafönt mirólunk ?-szólt a fehérhajú öreg . -Tudjuk azt ,hogy szerteszét az országban ,a síkon ,a hegyeken ,a rejtett völgyekben a nép milliói élnek és dolgoznak és hogy egy célra dolgozunk mind ...a haza javára ,mindenik a maga helyén . Az öreg helybenhagyólag integetett a fejével . -Én is mondom mindig a fiamnak ,hogy nem vagyunk mi magánosan ...sok-sok milliónyian vagyunk mi egy akaraton ...ha aztán baj van ,olyanok vetnek vállat ,akik sohase látták egymást ,mint negyvennyolcban . Hej ,tudom én azt ,mert láttam ... -Mit látott ? -Mit láttam ? Mintha még most is látnám azt a kis diákot ,aki itt halt meg az ágyamban . -Mikor ? -Ezernyolcszáznegyvenkilencben ,nyáron ,a nagy ütközet után ,ahol a muszkák szétverték a magyar sereget . -Beszéljen ,bátyám ,beszéljen . -Itt laktunk már akkor is ... Négyen voltunk testvérek ,három elment katonának ,de én itthon maradtam a sánta lábam miatt ,meg a malomnak is szüksége volt rám ... Hát egyszer úgy hajnalban egy rongyos ,véres honvéd tántorog be az ajtón s egy ital vizet kér ,mert majd meghal a szomjúságtól . Az apám megitat ta ,megmosta az arcát ,kibontotta az atilláját (nagy csomókban állt ingén az aludt vér ),aztán ránézett az anyámra . A honvéd át volt lőve ...az apám tekintete azt jelentette ,hogy nem lehet rajta segíteni . Az anyám félrefordult és kiment a szobából . Látt a m ,hogy sír . Talán eszébe jutott ,hol lehet most az ő három katonafia ? Él -e ,meghalt -e ? Talán megsebesültek és az anyjukért jajgatnak ? És a diákot levetkőztettük s az én ágyamba tettük . Ott elmondta ...de már csak úgy ,mintha félrebeszélt volna ...hogy el v eszett minden ,Magyarországnak vége ...ők négyen ,egy zászlóaljbeli diákok ,a zászlóval menekültek . Kocsin vágtattak egész éjjel ,kozákok üldözték őket . Aztán egész nap mentek ,akkor szembe jött velük egy ellenséges csapat ...a szekeret otthagyták ,bevág t ak az erdőbe ,újra kikerültek az útra ... Itt lázadó oláhokkal kerültek össze . Egyik társukat lelőtték ,elesett ,a többiek elvették tőle a drága ,a szent zászlót és futottak tovább ... Aztán elesett a másik ,ketten maradtak ,porosan ,rongyosan ,ziháló mel l el ,feltört lábbal ...de a zászló ott volt náluk ... Favágóktól kértek kenyeret ,azok fejszét ragadtak ,leütötték az egyiket ...a mi kis honvédünk közéjük lőtt ,aztán kitépte az atilla alá gombolt zászlót és elrohant az erdőbe . Hozzánk került ,halálos s ebbel a testében ,ő maga sem tudta ,hogy meg van sebesülve ...vére elfolyott . Meghalt . -Ki volt ? Hogy hívják ? -Nem tudom . Nem emlékszem ,hogy mondta volna ...csak azt tudom ,hogy mind a négyen diákok voltak ...azt meg biztosan tudom ,hogy ez a mi diákunk debreceni volt . Egyszer felült az ágyban ,a szeme egészen tiszta lett ,összetette a kezét és szólt : -Oh ha még egyszer meglátnám Debrecent ,édesanyám portáját ...anyám ,édesanyám ! Aztán megint félrebeszélt . A zászlót emlegette . Kivettük az inge alól ,a zászló is csupa vér volt . “Fussatok vele !” -kiáltott mikor meglátta ,-“fussatok ,mentsétek meg a zászlót ...vagy csavarjátok a testem köré és úgy temessetek el !” Az öreg molnár komor ,tompa hangon beszélt . Majd teljesen elhallgatott . -És ...és ?-sürgettem . -Hát úgy tettünk . Teste köré csavartuk a zászlót és eltemettük . -Hová ? -Ide a patak fölé ,az erdőbe . Halottak napján mécset gyújtunk a síron . Tavasszal virágot ültetünk rá ... Isten nyugosztalja meg haló porában szegényt ,aki eljött meghalni Nagyma gyarországból Erdély szabadságáért . Azért mondom én jó uram ,hogy nem vagyunk mi olyan elhagyatottak ... Sok ,sok millió magyar odakint ,messze ,a nagy pusztaságon ,meg azon is túl ,a nagy folyam mellett ,amely a tengerbe folyik ,de még azon is túl ...az velünk mind egyet érez ,egyet gondol . Fölugrottam és kisiettem . Az eső elállt ,a hold folyó ezüstje reszketett a tájon ... El ,el ,ti fekete kísértetek ,megfoghatatlan alakotokkal és gyötrő suttogásotokkal ... E névtelen diák kihullott vére által megszentelt földön nincs jogotok kísérteni ... Ez az erdei sír íme épen tartja ennek az öreg molnárnak a nemzeti öntudatát ,magyar hazájában való bizalmát ...ez az erdei sír és a másik sír és a századik ,ezredik ismeretlen sírdomb megváltott örökre bennünket a rémlátásoktól ... És ha Isten megadta nekem a zt ,hogy olyat lássak ,amit mások nem látnak és olyat halljak ,amit mások nem hallanak ,egyúttal kezembe adta a messzehalló harsonát is ,amelyen megfújhatom a jövőbe vetett hit ,a remény győzelmi dalát . Te szép szelíd Erdély ,szemefénye a magyar nemzetnek ...ne félj ,nem tagadjuk meg az elhullott hősök sírhalmait . A múlt szenvedéseivel megváltottuk a jogot a jövő boldogságára . A Golgotha végén ott a föltámadás és az örök élet . * Megriadt lelkem elcsitult ,szívembe nyugalom vonult . -Gyerünk a sírhoz ,-mondám az öregnek . Ő szó nélkül fogott egy lámpást és oda vezetett . -Imádkozzunk ! Összekulcsoltuk kezünket és letérdeltünk . S ekkor a csendes erdőben egy láthatatlan fülemile kezdett csattogni . És a kis madár dala nem szállt tisztább szívből az ég felé ,mint a mi imádságunk . S amint a sír fejénél térdelek ,a hold élesen odatűző világánál látom ,hogy a sírra gördített sziklára a következd vers van vésve : A hazáért te meghaltál . Debrecenben nevekedté Nagy hősökkel vetekedtél . A mennyekben üdvösséget . -Áldjon meg az Isten téged ,-rebegtem magam is . -Amen !-felelte az öreg molnár és visszaballagtunk a házhoz . És ott megtudtam még azt is ,hogy ezt a verset a gernyeszegi református tanító csinálta és véste a sziklába . * És ennek az én erdélyi utazásomnak már egypár esztendeje . Emlékét azok a hervadt virágok őrzik ,melyek íróasztalom fölött vannak üveg alatt ,egy rámába foglalva . És amikor gyakorta Debrecenben végigmegyek a Nagypéterfia-utcán ,minden kapuzördülésre megdobban a szivem ... Azt hiszem ,hogy a kapuból kilép egy feketeruhás ,fehérhaju matróna ,kezében a kapcsos bibliával és megy a templomba imádkozni az ő édes ki s fiáért ,aki sok-sok év előtt szép vitézek seregeivel elment messze ,a nagy hegyeken túl és nem jött vissza többé soha !... Néhány év előtt az északi és keleti tengert összekötő kieli csatorna megnyitásán voltam . A világnak majdnem minden országából volt egy-két ujságíró . Még argentinai lapot is képviselt egy olajbarna úr ,akiről később kiderült ,hogy egy ideig hazájában a köztársasági elnökséget töltötte be ,míg pártját az ellenzék véres háborúban ki nem irtotta . Most persz e ő volt az ellenzék és Párisból igazgatta a párt ügyeit ,egyúttal levelezői állást viselvén különböző hazájabeli lapoknál . Hamburg volt a nemzetközi hírlapirodalom gyülekező helye . Sohasem felejtem el az ismerkedő-estét . A német vendéglátó bizottság elnö k e egy asztal tetejéről kihirdette ,hogy ő most az összes jelenlévő nemzeteket üdvözölni fogja . Azzal megköszörülte a torkát ,a heroldi tónust átváltoztatta szónoki pátosszá és üdvözölt bennünket . Még le sem lépett ,ott állt mögötte a francia ,aki egész s z árazon kijelentette ,hogy ha már a francia nemzet elhatározta ,hogy hadihajókat küld az ünnepségre ,azt hiszi ,ők sem követtek el hazafiatlanságot megjelenésükkel . Azután következett az olasz ,a spanyol ,a svéd ,a holland ,az orosz ,ki-ki a maga nyelvén . Angolt csak nagynehezen tudtak keríteni ,mert az angolok ,egy szót sem tudván németül ,nem is sejtették ,hogy itt most tulajdonképpen mi történik . Mikor anyanyelvükön magyarázta nekik valaki ,még akkor sem mutattak nagy érdeklődést ,s végre is a Graphic r ajzolója jelentette ki egész röviden és szárazon ,hogy akárhány csatornát ásnak a németek ,Anglia marad mindig a világ legelső tengeri hatalma . Amit a németek jó viccnek vettek és hatalmasan hurráztak utána . Egy buzgó rendező ,aki zilált frakkban folyton f öl és alá rohant ,elkezdte kiabálni : -Ungarn ! Ungarn ! Mikor jelentkeztem ,mint egyetlen turáni ,a németek fölkaptak és az asztalra tettek . E pillanatban valami javíthatatlan gamin (mely ,tudom ,mindig ott lappang lelkem mélyén )azt az ötletet sugallta ,ho gy szavaljam el mennydörgő hangon :“Hős vértől pirosult gyásztér ,sóhajtva köszöntlek. ”De nem volt bátorságom megtenni . Ehelyett elmondtam németül ,hogy soha életemben mint szónok ilyen kellemes helyzetben nem voltam ,mert bármit ,gondolkozás nélkül nyug o dtan fecseghetek ;egy lélek sem érti meg a jelenlevők közül . Tehát kezdem . Ezzel magyar nyelven öt percig tartó felköszöntőt mondottam a lovagias német nemzetre . Csak aztán volt alkalmam örülni ,hogy a gamint sikerült magamban legyűrni ,mert a beszéd után megtudtam ,hogy ott van az öreg Danzer ,egy Bécsben élő újságíró-honfitársunk ,aki nem felejtett el magyarul . Amikor az asztalról a jól teljesített kötelesség verejtékcseppjeivel homlokomon leszálltam ,egy zömök ,erőteljes ,vastagbajuszú ember elfogott s í gy szólt francia nyelven : -Ön magyar ? -Az . -Én Krilov ezredes vagyok ,orosz katonai hírlapíró . -Nagyon örvendek . Névjegyet cseréltünk ,kezet szorítottunk ,öt perc múlva pezsgőztünk ,tíz perc múlva tegeződtünk ,és ekkor ő közel húzta a székét hozzám . -Talán föltünt neked ,hogy én mint magyarhoz közelítettem hozzád ?-kérdé . -Igazán szeretném tudni ,hogy minek köszönhetem ezt a rokonszenvet ... -Az apámnak . Az apám ugyanis Bebutov tábornok alatt ,mint a cserkeszmuzulmán lovasok kapitánya ,ellenetek harcolt ... -És megbánta ? -Hogy megbánta -e ? Először is százszor hallottam tőle ,hogy Oroszország soha nagyobb szamárságot és igazságtalanságot nem követett el ,mint amikor Ausztriát ellenetek segítette ... Másodszor ti oly vitézül védtétek magatokat az orosz túlerő ellen is ,hogy m inden tisztünk csodálattal eltelve tért haza tőletek ...az apám is . És (az öreg különös ember volt )kötelességemmé tette ,hogy ahol csak magyarral találkozom ,fogadjam testvéremnek ,barátomnak és mindent kövessek el ,hogy társaságomban kellemesen érezze magát . Természetes ,hogy ez után a mondat után a rég elhunyt kapitány emlékére számos pohár Pommeryt ürítettünk . Aztán kiültünk az Alster sötét vize fölé kiugró terraszra s feketézni kezdtünk ,orosz szokás szerint tetemes pálinkamennyiség kíséretében . Szél esen feküdt előttünk a víztükör ,amelyben Hamburg ezernyi lámpái csillogtak . Kellemes ,tiszta júniusi éjszaka volt . Az orosz kigombolta a mellényét ,a messzeségbe nézett és dörmögő hangon szólt : -Sokat mesélt nekem a hadjáratról . Különösen arról a bajról ,amelybe Vácon került . Elmondjam ? -A július 17-iki harcot ? Hogyne ,alig várom . -Hajtsuk föl ezt a pohárkát és ide hallgass . Úgy vedd ,mintha az apám beszélne neked . Július 14-én ,már nem tudom ,hol tanyáztunk ,azt a parancsot kapta ezredünk ,a 2-ik számú muzulmán-cserkesz lovasezred ,amelyet Bebutov tábornok maga vezetett ,hogy szálljuk meg Vácot . Kora hajnalban indultunk el ,meglehetősen gondtalanul ,a kürtösök indulókat fujtak ,majd a legénység nótára gyujtott . A falvakban ,amelyekben keres z tülvágtattunk ,egy lelket sem láttunk . Kapuk ,ajtók ,ablakok zárva voltak . Később hallottuk egy paptól ,hogy a nép szemében mi voltunk a kutyafejű tatárok ,kik a magyar népmondában olyan nagy szerepet játszanak . Egy tót falun is átvonultunk (Sződ ?),itt a pap néhány öreg emberrel elénkbe jött a falu végére ,a pap keresztet tartott a kezében s mikor előcsapatunk közeledett ,magasra emelte . A legelső tiszthez aztán odalépett és így szólt : -Kérem önt ,ne bántsa a mi jámbor falunkat . Szegények is vagyunk ,nem vehetnek el tőlünk semmit . Az ezred itt megállt és itatott . Eközben egyre több és több ember került elő . Asszony és gyerek egy sem . Később megtudtuk ,hogy ezeket a templomba rejtették . -Hát a legények hol vannak ?-kérdém a papot ,mert harminc éven alól férfit nem láttam . -Elvitték őket honvédnek ,de hát kérem ,mi erről nem tehetünk . Rövid pihenés után tovább haladtunk . Nemsokára előttünk feküdt Vác városa ,mely a júliusi nap izzó hevében szép látványt nyujtott . Békesség és csend honolt mindenfelé . Akivel a mezőn vagy szőlőben találkoztunk ,keresztet vetett magára . De akadtak ,akik kutyába se vettek bennünket . Emlékszem egyes parasztokra ,akik útközben ,az árok szélén heverészve ,a szempillájukat se mozdították ,mikor az ezred előttük elhaladt . Mozdulatla nul pipáltak . Nem imponáltunk nekik . Három utcán egyszerre bevonultunk Vácra ,úgy ,hogy előbb száz lovas végigvágtatott a városon s mikor kiderült ,hogy nincs ott ellenség ,bementünk mind . Bebutov a nagy piacra hívatta a polgármestert és megmondta neki ,hog y senkivel se lesz bántódása ,ha a lakosság csöndesen viseli magát . Ellenben ha egy lovasának is a hajaszála meggörbül ,porrá égeti . -A polgármester meghajtotta magát . -Ugy -e volt már itt egy ütközet ?-kérdé Bebutov . -Volt . Kegyetlenül megvertük az osztrákokat . Tábornok úr ezt nem tudja ? Elmosolyogtuk magunkat . A mellénk adott osztrák tisztek nem igen dicsekedtek vele . -Itt esett el Götz osztrák tábornok ,-folytatta a polgármester . -Figyelmeztesse a lakosságot ,hogy csata esetén húzza be magát a házakba ,mert ha beavatkozik ,kemény büntetést szabunk a városra . -Kidoboltattam ,tábornok úr . Különben is a városból az összes fegyverfogható férfiak a hadseregnél vannak és fegyverünk sincs . Bebutov a püspöki palotába szállt ,mi pedig az ezredet a főutcákba szétosztottuk . Jól vetett ágyakban ,kitünő vacsora és pompás bor élvezése után ,nagyszerűen kipihentük magunkat . Gazdáink nagyon szótalanok voltak . Ha néha megszólalásra tudtuk bírni őket ,ama reményüknek adtak kifejezést ,hogy a kolera elpusztítja a z orosz hadsereget s kénytelen lesz dolga-végezetlen az országból kivonulni . Másnap ,július 16-én délfelé Ivanov hadnagy robogott végig őrült sebességgel a városon ,egy szotnya cserkesszel . Nagymaroson járt portyázni és ott huszárokra bukkant . Ezt jelentett e . Rögtön megfujták a riadót . Alig volt együtt az ezred ,a város felső vége felől ,s ettől jobbra a hegyek felől ,mint a hógörgeteg zudult a nyakunkba a huszárság . Sokféle vad néppel verekedtem én már Európában és Ázsiában ,de ilyen rohamot még nem láttam . A trombiták harsogtak ,a lovak nyerítettek ,ezer meg ezer ember ordította rajta ,a kardok fénylettek a levegőben s a patkók dübörögtek a földön . Elszorult szívvel indultunk szembe velük . A cserkesz ,a világ legjobb lovasa ,égretörő riadalommal száguldott a magyarok felé . Tán három percig sem tartott a küzdelem ,a huszárok adták a nagyobb lökést s mi tágítottunk . Úgy verekedtek ezek a legények ,mint az ördögök . Napbarnította ,sovány alakok voltak ,lovaik is soványak ,de rendkívül mozgékonyak . Emberfölötti erővel és gyorsasággal hullottak a kardcsapások szegény cserkeszeink turbános fejére . Ilyen lovasságot sohasem láttam életemben . Hiába követtünk el mindent :ezredünk meghátrált összeszabdalva ,a huszároktól üldözve ,Ujfaluig futott . Én azonban Vácon maradtam . Abban az utcában ,amely a püspöki palotáról a nagy piacra vezet ,egy lapos vágást kaptam a fejemre ,egy éleset a vállamra s lebuktam a lóról . A csatazaj tovarobogott . El voltam kábulva ,össze voltam törve ,nagynehezen fölültem s kardommal megkopogtatt am a kezem ügyében levő kaput . Kinyilt . Egy öreg úr jelent meg . -Az Istenért ,-mondám ,-adjon egy ital vizet . Az öreg úr felelet helyett kijött ,fölsegített a földről s bevezetett a lakásába . A kapu alatt egy öreg asszony és egy fiatal leány vártak ,aki k újra becsukták a kaput mögöttünk . Odabenn adtak vizet ,pálinkát ,hideg vízben megmosták és bekötözték fej- és vállsebemet s ágyba fektettek . Huszonnégy óráig a legnyomorultabb állapotban feküdtem . Másnap ,bár nagyon gyönge voltam ,kértem az egyenruhámat és kardomat . -Ne hagyja el most a házat ,a város a mi kezünkben van . -És ön egy orosz tisztet rejtegetni mer a házában ? -Én nem az orosz tisztet ,hanem a sebesült embert rejtegettem . Az emberszeretet törvényei soha sincsenek felfüggesztve . És az sem az ön bűne ,ha ellenünk harcol . Melegen megszorítottam a kezét . -Helyemben minden becsületes ember így tenne . Aztán meg egy kis önzés is van bennem ,nem tagadom . Ahán ,gondolám ,ez protekciót fog kérni tőlem ,hogy az oroszok ellen biztonságba legyen . -Nos ? Mi az ? -Kérem ,fiam van a honvédek közt ,harcol a becsület mezején ,hazájáért . S nekem az a rögeszmém ,hogy nehéz helyzetében épp úgy fog vele bánni az ellenség ,mint ahogy én bánok az ellenséggel ,ha ez van nehéz helyzetben . Ujra megszorítottam a kezét . Magamban bocsánatot kértem a gyanusításért . Aznap még lázam is volt . Másnap ,július 17-én megdördültek az ágyú k s a magyar sereg hősi harc után kisiklott Paskievics kezei közül . Még tizenhetedikén orosz tábori orvost kaptam ,aki három napig ágyban tartott . Huszadikán jelentkeztem ezredemnél ,huszonegyedikén pedig Rüdigernek tettem jelentést váci házigazdámról . Rüdiger megbizott ,hogy rubintokkal kirakott aranyóráját vigyem el neki ajándékba . Az öreg ridegen fogadott . -Önnek már nincs semmi baja . Ön lovon jár ,fegyverben van ,szolgálatban áll ,ön most már ellenség . Semmi közöm önhöz . Vigye vissza az órát tábornokához . ...Gondolkozva vágtattam a tábor felé . Különös faj ,kemény faj ,érdekes faj . Hamburgból Kielbe s Kielből mind a ketten Kopenhágába ,Dánia fővárosába utaztunk a Prinz Waldemar hajón . Szürkületkor hagytuk el a kieli kikötőt . Nyugat felé bíborban szállt le a nap s haragos fényével mindent betakart . Csakhamar kint voltunk a keleti tengeren s a fekete hajó sebesen tört előre a vérhullámokat vető vörös vízben . A kapitány hídján ültünk ,szótlanul ,hol az eltünő szárazföld ,hol pedig a sík tenger felé tekintve . Végre egészen benne voltunk a zúgó vizek birodalmában s hallgattuk az árbock ö telek közt élesen fütyülő szél zenéjét . Sötét lett . Már egymás arcát se láttuk . Vacsorára harangoztak . Lementünk a villamosan világított nagy ebédlőbe . Egy sarokba meghúzódva ettünk-ittunk s mikor szivarra gyujtottunk ,megszólal Krilov : -Már régen nem beszéltem neked az apámról . Pedig van még mit elmondani . -Csupa fül vagyok . Akkor hát halld Krilov cserkeszkapitány meséjét . * 1849 őszén az utolsó orosz csapatok kezdtek kivonulni Magyarországból . A mi ezredünk egyike volt a legutolsóknak . Képzelheted ,mennyire megörültünk ,mikor megkaptuk a parancsot ,hogy :hazafelé in-dulj ! Víg dalolással indultunk az északi határ felé . De nem tagadom ,hogy voltak ,akiket a mi hazamenetelünk még boldogabbá tett ,mint minket :s ezek a lakosok voltak . Jóformán kiettük ők e t mindenükből s hátrahagytuk nekik a nyomorúságot . Én vezettem a hátvédet . Az ezred után lovagoltam a századommal . Lassankint beértünk a Kárpátok közé . A vidék zord lett . Egy ködös őszi napon egy kis városhoz értünk . Németek laktak benne ,ódon stilü házaik voltak . Mivel több napi járóföldre ez volt az utolsó város ,elhatároztuk ,hogy itt megpihenünk . Csinos kis egyemeletes vendéglőjében kényelmesen elhelyezkedtünk ,a nagy terem nyitott kandallójában lobogott a tűz s mi a fárasztó lovaglás után igen jól ér eztük magunkat . Nagy örömünkre a fogadóban találtuk az ezredorvost ,egy közkedveltségnek örvendő vén katonát ,aki örökös jókedvével sokszor fönn tudta tartani a nehéz táborozás alatt a tisztikar hangulatát . A doktor tegnap maradt el az ezredtől ,mert fáradt volt és ki akarta magát aludni . Mondanom se kell ,hogy az ebédhez a legfinomabb magyar borokat rakattuk föl s derekasan hozzáláttunk az iváshoz . Már jól benne voltunk az ebédben ,mikor az ajtó nagy robajjal fölnyilt s berohant ingujjban egy fiatalember . A háta csupa vér . -Uraim ,önök orosz tisztek . Én magyar tiszt voltam . Huszonkét csatába vettem részt ... E pillanatban három-négy fegyveres osztrák katona rohant be . Fölkeltem és a katonák elé léptem . -Mit akartok ? -Ezért az emberért jöttünk . -Mi baja va n önnek ezekkel a katonákkal ?-kérdém a fiatalembertől . -Uraim ,tiszt urak ,-folytatá a magyar ,-a városban egy császári civilbiztos jelent meg ,a bujdosó honvédek összefogdosása céljából . Négyen vagyunk itt honvédek ,akik Komáromban kapituláltunk s így az ott kapott útlevél alapján semmi bántódásunk sem lehet ... Mindazonáltal a császári biztos összefogatott bennünket s mivel útlevelünket nem akartuk kiadni ... Hangja zokogásba fult . -Megbotoztatott ,-rebegte alig érthetőleg . Tisztjeink az elszörnyedés morajával ugráltak föl . -Hallatlan !borzasztó !-így kiabáltak . Engem elfogott a düh . Ezek a hiénák ,akik az elesett oroszlán körül ólálkodtak ,utálattal töltöttek el . Míg az oroszlán élt ,gyáván futottak s most hencegnek . Oda léptem a katonák elé : -Mondjátok meg gyáva gazdátoknak ,hogy azonnal eressze szabadon a magyar foglyokat ,mert különben velem ,Krilov kapitánnyal gyülik meg a baja . A katonák elkotródtak . A doktor megmosta és bekötözte a honvédtiszt sebeit . Pár perc múlva egy erőteljes ,magastermetü urialak lépett a terembe . -Krilov kapitányt keresem . -Itt van !-feleltem neki ,anélkül ,hogy a helyemről fölkeltem volna . -Én Táray császári civilbiztos vagyok és tiltakozom az ellen ,hogy ön illetéktelenül a dolgomba avatkozzék . Újra elfogott a düh . Fölugrottam . -A nevéről úgy értettem ,hogy ön magyar ?-szólék . -Az vagyok . -Tehát nemcsak kegyetlen és gyáva ,hanem áruló is . -Kapitány úr ... -Olyan férfiakat akar megbecsteleníteni ,akik az ön hazájának becsületéért és dicsős égére harcoltak ...gazember ...gazember ... -Katonáimat fogom szólítani !-ordítá Táray . -Őrség ,Vaszili hadnagy ,csípjétek nyakon ... Fedor ,fuvass riadót !-ordítottam kikelve magamból . Egy pillanat alatt Táray meg volt kötözve . A következő percben a fogadó kapuja előtt megszólaltak nagy kaukázusi kürtjeink és a cserkeszek vágtató csapatokban ,veszett fegyvercsörgés és kiabálás közt érkeztek a vendéglő elé . -Kapitány úr ,ön az életével játszik ,-hörögte rekedten Táray . -Hát nem játszottam százszor az életemmel a ti nyomorult bőrötökért ? És ti elég vakmerők vagytok most az általunk legyőzötteken tipródni és becstelenkedni ? Vitéz katonákat botoztatni ! Baratinszki hadnagy !húsz emberrel viszed ezt a fickót és a város végén agyonlövöd ... Vaszili ! Ötve n emberrel mégy a honvédeket kiszabadítani . Aki ellentáll ,leütöd ,mint a kutyát . Egy ,kettő ! A szoba kiürült . Baratinszki és Vaszili eltávoztak s Tárayt elhurcolták . Odakint egy szotnya lovas jobbra ,egy pedig balra robogott . Mély csönd lett . A tisztek sápadtan ,de eltökélten néztek egymásra ,én izgatottságomban föl s alá jártam ... A véres ingü honvédtiszt odalépett elém ,katonás állásba helyezte magát és szólt : -Köszönöm ,kapitány úr ,én a haláltól nem félek ,csak a becstelenség előtt védtem magamat . Kösz önöm . Meghajtotta magát és elment . Újra csönd . Tíz perc mulva Vaszili megjelent és jelentette ,hogy a honvédek mind szabadon vannak és akiket illetett ,megkapták útlevelüket . Húsz perc mulva megint lódobogás hallatszott . Csakhamar rá belépett Baratinszki és némán szalutált . -Megtörtént ?-kérdém . -Meg ,kapitány úr . -Most pedig tollat ,tintát ,papirost ! Adtak . Az ezredorvos elé tettem . -Te pedig doktorkám ,írj most egy hivatalos bizonyítványt ,hogy Táray császári komiszárus -meghalt kolerában . -Szivesen ,-felelt a doktor hidegvérrel és megírta . A bizonyítványt átadtuk a polgármesternek ,aztán lóra vetettük magunkat és nekivágtattunk a kezdődő szürkületben a hegyeknek . A város végén egy káplár és három közlegény lovagolt elénk . -Jól elástátok ?-kérdém . -Úgy ,hogy még az utolsó ítélet napján se akadnak rá ,-dörmögött a káplár . -Jól van ,fiam ,fujjátok meg a kürtöket ,előre ! S a fenyvesrengeteg meg a homály már régen elnyelte a kis csapatot ,amikor a harsonák recsegő szavát még mindig hallhatták lent a völgyben ,élesen ,fenyegetőleg ,megdöbbentően . Az áruló talán még akkor is megrendült tőle jeltelen ,titkos sírjában . * Szívem úgy remegett ,mint egy túlfütött katlan . Melegem volt . Letéptem a nyakkendőmet és fölmentem a födélzetre ... Sokáig bámultam a z úgó tengerbe . Csodálatos idők ! Megérthetetlen idők ! Mikor bitor uraink a vérünkbe gázoltak ,mikor már guzsbakötve feküdt az ország ,akkor egy idegen ,egy ellenséges katona a homályban lecsap és bosszút áll az árulón ,aki nemzete ellen vétett ... Mikor Windischgrätz Budapestet elfoglalta ,beült az irodájába és szervezte Magyarország közigazgatását . Éppen azt a -nem tagadjuk ,fontos -ügyet szabályozta ,hogy a törvényszéki beadványokra hány krajcáros bélyeg teendő ,mikor a Tisza mögül előtört a magyar sereg és Szolnoknál az osztrák orrára koppintott . Ez a kellemetlen körülmény a herceget a polgári közigazgatás hímes mezejéről a háborúzás rögös pályájára szólította ,-amint tudjuk ,kevés sikerrel . Ehhez azonban ezuttal semmi közünk . A szolnok i vereség az osztrákot annyira megijesztette ,hogy hadait még Ceglédről is kivonta . A jó ceglédiek ,akiknek az ellenség egész télen a nyakukon ült ,újra szabadon lélegzettek . Az elmaradt disznótorokhoz nagy sebesen hozzáláttak ,hisz a sokáig hízlalt diszn ó k már fulladoztak a nagy jóléttől . Az egész város csupa vidámság volt . Fut a német ,jön a magyar . Előkerültek a nemzetőrök ,akik tavaly Schwechát alatt ,Sukorónál a rácok ellen vitézkedtek s kaszamódra mindig görbe dolgukat úgy ki tudták egyenesíteni ,h o gy a németből ,horvátból ,rácból hírmondó se maradt . Csak Dobos János földmérő nem volt megelégedve a ceglédiek vitéz tetteivel . -Igaz ,hogy háromezren mentünk el tavaly Kossuth fölhívására ,de nagyrészt haza is jöttünk . Aztán egész télen hasrafeküdve heverésztünk . -Hát akik honvédnek elmentek !-veté közbe valaki . -Mi az a nyolcvan-száz ember ! Adhattunk volna háromszáz honvédet is . Elég erőteljes ,fiatal legényt látok itthon ,akiknek a táborban volna a helye . -De hogy itt ült nyakunkon a német ! Nem mozoghattunk . -Jó . Ezt elfogadom . De akkor mozogjunk most . Most már szabad a nyakunk . -Hát mozgassa az inzsellér úr . Majd mozog akkor a város . És Dobos úr elkezdte mozgatni . Összetrombitálta a lovasnemzetőrséget . Jóltáplált ,fényesszőrű ,szürke lovakon valami háromszáz legény állt ki a városház előtti térre és a szomszédos utcákba . -Fiaim ,-szólt Dobos ,-ha valaha ,úgy most kell megszorítani a németet . Most van itt az ideje ,hogy mindenki talpra keljen . Ha mind ellene támadunk ,fagyos rögökkel is agyonverjük ,még fegyver se kell hozzá . No ,velem jöttök -e ? -Inkább ma ,mint holnap . Mert aztán következik a tavaszi munka ,-felelt egy idősebb gazdálkodó . -Az ellenség kisöprésénél nincs sürgősebb tavaszi munka ,bátyám ,-felelte Dobos . -Az is igaz ,-felelte rá bölcsen a gazda . Ezután Dobos beosztotta a csapatot ,kinevezte az alvezéreket ,mindenkinek kötelességévé tette ,hogy abrakkal lássa el a lovát és tele tarisznyával önmagát és délután dalolva elindultak Alberti-Irsa felé . Legelől lovagolt Dobos a tábo rkarral . -Nagy dolog volna ,fiúk ,ha egy császári zászlót elfoglalnánk ... De még jobban szeretném ,ha egy ágyúra tehetnénk szert ... -A zászlót elhelyeznők a tanácsteremben . -Az ágyút pedig a városháza udvarán . -Ünnepeken mindig ennek az ágyúnak a lövés ével ébresztenők föl a népet ... Így tervezgetett a törzskar ,míg Pilis tornya föl nem merült a szemhatáron . A dalnokok elnémultak . -Miért nem nótáztok ?-kérdé a főparancsnok . -Hátha ellenség van Pilisen ! -Az igaz . Ezzel Dobos négy legényt szemelt ki ,akiknek legjobb lovuk volt . -Ti lépést mentek a falu végéig ,onnantúl pedig vágtatvást a falun keresztül . Ha rátok lőnek ,ez azt jelenti ,hogy ellenség van a faluban . Akkor a vasut felé kerülve visszajöttök és jelentést tesztek . Az egyik fiatal legényke ellenvetette : -Nem jobb volna tán azt a jó embert megkérdezni ,aki ott jön a faluból ? -Tedd ,amit parancsolok . Én jobban értek hozzá . Ez a stratégia . Tudom én ,hogy szokás háborúskodni . A kémek elkocogtak ,a csapat pedig megállt az akácfák alatt . Dobos eg y kis előadást tartott a lovaskatona kötelességeiről . Szerinte a lovasnak csak egy kommandója van :Rajta ! Amikor ezt hallja ,kihúzza a kardját és beleront az ellenségbe . Ez csak egyszerü . Ezt mindenki megértheti . -Hátha az ellenség mondja :Rajta !és ő ront mibelénk ?-kérdé Kamasz István . -Akkor behunyod a szemed ,két kézre fogod a kardot és vagdalkozol ,mint a veszett fene . Ez is tiszta sor . A csapat a haditudományok titkaiba immár teljesen be volt avatva . Nemsokára megjöttek a portyázók jelenteni ,hogy ellenségnek Pilisen se híre ,se hamva . A csapat tehát nyomult tovább . Talán már Vecsés alatt lehetett ,mikor a síkságon három sorba széledtek és úgy lovagoltak lassan előre . Egyszerre csak egy ágyúdörrenés ,zúgás hallatszik ,a következő percben pedig az ifjú Zsadony Pál ezzel a kiáltással :“Végem van ”lovastul összerogy . És ekkor hirtelen rájött Dobos ,hogy a lovaskatona életében többféle kommandószavak is vannak . Elordítja magát : -Szanaszét emberek ! Lehet ,hagy ő ezt úgy értette ,hogy szóródjanak szét az ágyúgolyók miatt ,a csapat azonban máskép értette és visszafordulva ,megeresztett kantárszárral vágtatott arra ,amerről jött . Dobos utánuk . Egy ember maradt a helyszínén :Kamasz István ,Zsadony Pál kenyeres pajtása . -Csak nem haltál meg Pali ?-szólt le a lóról . -Meg nem haltam ,mert élek ,de tán nincs lábam . -Majd megnézem . Leszáll a lóról ,kihúzza pajtását a ló alól . Hát bizony nem volt semmi baja ,de a lova megdöglött . A szügyét marcangolta szét a golyó . -Tudod mit ,pajtás ,-szólt Kamasz ,-az én lovam elbír kettőnket is ,kapaszkodjál mögém és úgy meneküljünk . -Az bizony jó lesz . -De nézd -e ,kár ezt a szép új nyerget a lovadon hagyni ,csatold csak le . Zsadony lecsatolta . -Most látom ,hogy a lovad frissen van patkolva . Csak nem hagyjuk itt az új patkókat ! Lenyiszálták a ló négy lábát ,aztán ekkép megterhelve ,Zsadony felmászott Kamasz mögé a lóra és így kocogtak visszafelé . Bajtársaikat persze sehol sem találták meg ,csak Pilisen értesültek ,hogy Dobos egy részét összeszedte és Ecser felé vitte ,hol magyar sereg táboroz . Alberti-Irsán már azt hallották ,hogy a cegléd i lovas nemzetőrök összeütköztek tizezer némettel s hősi harc után ,melyben a magyarok fele elesett ,kénytelenek voltak meghátrálni . (Még szép tőlük ,hogy nem az ellenség fele esett el !) Sötét este volt ,mire Ceglédre értek . A nyerget és a lólábakat pajtása lován hagyva ,Zsadony Pali az apai házhoz sietett . Hosszú zörgetés után csoszogás hallik s kikiált egy hang : -Ki az ? Mit akar ? -Én vagyok ,apám ,a Pali fia . -Nem lehet az ! -Miért ? -Mert az én fiam vitézül elesett a vecsési ütközetben . (Itthon már ü tközet lett belőle. ) -Nem estem én el apám ,mert itt vagyok . -Ejnye ,akasztófáravaló csavargója ! Ha mondom ,hogy Zsadony Pál ,mint igazi hős ,meghalt a hazáért ... Nem futott el gyáván ,mint a többi . Pali vállat vont és otthagyta a makacs öreget ,aki olya n nagyra volt a hős halálával . Ment egyenesen a parókiára ,a nagy kéttornyú református templom mellé . Majd a nagytiszteletű úr megmondja ,hogy mit tegyen ebben a nehéz helyzetben . Mikor az apja nem akarja neki elhinni ,hogy él . A cseléd éppen vizet vitt haza . -Ugyan hugám ,látom ,az iroda ablaka világos . Kérdezd meg a nagytiszteletű urat ,hogy sürgős dologban beszélhetnék -e vele ? A cseléd visszajön . -Azt izeni a nagytiszteletű úr ,ha talán haldokló ember dolgában járna ,akkor begyühet . -Éppen abban járok . A ’ bizony hugom ,haldokló ember vagy tán holt ember dolgában járok . Ezzel belépett . A nagytiszteletű úr az íróasztalára könyökölve tanult . Föl se nézett . -No ,mi az ? -Nehéz bajban vagyok ,uram . Most fölnézett . Aztán fölugrott . A pápaszemét is letette ,hogy jobban lásson . -Nem tetszik rám ismerni ? Én vagyok a Zsadony Pál . -Tudom ,hogy az vagy ;de nem hiszem . Hiszen te elestél a vecsési ütközetben . Pali elnevette magát és aztán elmondotta a vecsési ütközet történetét . Csak egy ember esett ott el ,az is ló volt ,az ő derék Ráró-ja . Aztán elmondta az apjával való jelenetét és megkérdezte a papot ,hogy mit csináljon ? -Ez még semmi ,-fejezte be az elbeszélést a pap ,-estefelé itt járt az apád és megkért ,hogy holnap a nyolcórai istentiszteleten könyörgést mondjak érted és beszédben mondjam el ,hogyan estél el vitézül a hazáért . Már meg is csináltam . Éppen most kezdtem el tanulni . Pipára gyújtott . -Tudod mit ,fiam ,hogy legalább egészen kárba ne vesszen ,fölolvasom neked . Kevés embert ér ám az a szerencse ,hogy friss egészségben végighallgathassa a saját halotti beszédét . A nagytiszteletű úr jól értett hozzá ,gyönyörűen kikanyarította a Pali halálát Az ágyúk százával bömböltek benne és egész vasasnémet ezredek dübörögtek végig a vecsési síkságon . Azután jött a kaszabolás ,melyet Pali véghez vitt ,míg a sok ezer ember le n e m gyűrte . Piros vére kiomlott s megtermékenyítette a földet ,melyből a magyar szabadság fája fog kihajtani . Örökre büszke lehet rá a város ,meg a Zsadony-család s kőemléket kell a hős fiúnak állítani ,hogy unokáik tanuljanak lelkesedni rajta stb. ,stb . Mik or a nagytiszteletű úr a fölolvasást befejezte ,meglepetve vette észre ,hogy Pali eltakarja az arcát és keservesen sír . -Mi bajod ? -Röstellem ,hogy élek ... Szégyellem ,hogy életben maradtam . Nem ,nem is élem túl ,hogy nem haltam meg . Határoztam ... Még az éjjel fölakasztom magamat . -Eredj ,bolond !-feddé a papja . -Hiába ,nagytiszteletű úr ,ha száz évig élek is ,ilyen szépet nem mondanak rólam soha ... Hisz ilyen ember még sohase volt Cegléden ! -Milyen ember ? -Amilyen én -lehettem volna . Amilyen a nagy tiszteletű úr beszédében vagyok . Nem ,nekem kötelességem meghalni . Isten áldja meg ... -Megállj ,bolond !-kiáltott a pap és megragadta ,-okosabb dolgot mondok én neked . Pali megállt . -Eredj neki a magyar tábornak ,keresd föl egyenesen Damjanichot s állj be hozzá honvédnek ...ott osztogatják legsűrűbben a halált . Én pedig nem tudok semmit a te hazajöveteledről és holnap csak úgy elsiratlak ,mintha a vecsési ütközetben elestél volna . -Köszönöm ,nagytiszteletü úr ,így teszek ,Isten engem úgy segéljen . ...Mikor a Kamaszék házához ment ,hogy pajtásától elbucsuzzék ,kint egy legény keservesen nyögött a padon . A Kamasz Pista volt . Az apja bottal verte el ,mert hazafutott . Egy negyedóra mulva gyalog együtt elhagyták Ceglédet ,Damjanichot fölkeresni . * Egy forró augusztusi napon két bujdosó honvéd állított be az öreg Zsadony tanyájára . Zsadony és Kamasz voltak . Világosról jöttek szökve . Az öreg Zsadony végtére is belenyugodott ,hogy a fia nem olyan nagy hős ,aki az első csatában tüstént meghalt ,hanem olyan ,aki még húsz csatában részt vesz s akkor is ép bőrrel jön haza tovább dolgozni . A városi közvélemény is megtartotta hősnek . Miért is ne ! Olyan embert ,akit már az ágyúgolyó is leütött ,még sincs semmi baja . I . 1847. szeptember hetedikén a londoni Regent-Street egyik házában Mr. Norton a híres gépészmérnök éppen ebédhez ült ,mikor egy idegennek a látogatását jelentették be . -Jőjjön holnap az irodámba . A szobaleány visszatért az üzenettel . -Nem lehet ,mert holnap elutazik és nagyon messziről jött . -Ez bizonyosan amerikai ,azért ilyen erőszakos . Vezesd be . Egy erőteljes ,ötven-ötvenöt év körüli zömök ember lépett be . Valami teljesen vad hangzású néven mutatta be magát . -Bocsásson meg uram ,de nagyon sürgős ügyben jöttem ,-kezdé tiszta angol nyelven . -Röviden ,kérem ,-felelt bosszúsan Norton ,-mert igen éhes vagyok . -Ne zavartassa magát ,csak tessék ebédelni . -Azt se bánom . Ezzel Norton intett és behozták a levest . -Mennyi jövedelme van önnek évenként ?-kérdé szárazon . Norton úr indignálódva tette le a kanalat . -Én ötször annyit ígérek önnek ,ha rendelkezésemre áll . Most már a kenyér is kihullott a Norton úr kezéből . -Miről van szó ? -Egy fegyvergyár berendezéséről és vezetéséről . Önre van szükségem . Nem bízom teljesen magamban . -Ön valami fölkelő állam ,talán délamerikai állam megbízásából dolgozik ? -Nem én ,uram . Csak egy újfajta fegyvert találtam föl s azt nem akarom egy államnak se eladni ,hanem magam elkészíteni . Majd aztán diskurálok Európával . -Kicsoda ön tulajdonképp ? -Földbirtokos Magyarországból . De magam is értek valamit a gépészethez . Otthon már ifjúkorom óta foglalkozom vele s azonkívül egy évet dolgoztam mint közönséges munkás a spitheadi ,egyet pedig a touloni fegyvergyárban . Norton egyre nagyobb bámulattal nézett rá . -Az ön hazája törvényei megengedik a titkos fegyvergyártást ?-kérdé . -Ahol én lakom ,uram ,ott nincs törvény . Az a hely ,mint monda ni szokás ,az Isten háta mögött van . Ott én olyan úr vagyok ,mint a török császár a maga birodalmában ... De egyék kérem ,hiszen kihűl a levese ... Mit törődött Mister Norton a levessel ? Nagy léptekkel járkált föl s alá . Végre hirtelen megállt az idegen előt t.  -Tudja ön ,hogy mennyi évi jövedelmem van nekem ?-kérdé . -Nem . -Ezer-ezerkétszáz font . -Jó . Tőlem tehát kap öt-hatezer fontot egy évre . Elfogadja ? -El . De kérek szerződést . -Itt van készen a zsebemben . Holnap közjegyző előtt hitelesíthetik . E célból itt hagyom önnek a fiamat ,kellő meghatalmazással . Mr. Norton előtt ismeretlen nyelven kiszólt az előszobába ,mire egy nyúlánk fiatalember lépett be . -A fiam ,Aladár . Most végezte el a northamptoni gépésziskolát . Minden további utasítás nála van letév e . Ha ön szíveskedett a szerződést aláírni ,ugyanő föl van hatalmazva arra ,hogy az első fizetést ,hatezer fontot önnek azonnal átadja . Megegyeztünk ? -Meg !-felelt Norton kábultan . -Akkor Isten önnel ,a viszontlátásra ,ez a fiú itt marad . Én még ma este Párisba utazom ,ahol a másik fiam vár egy elsőrangú kémikussal . Kezet szorított Nortonnal ,a fiát megcsókolta és elsietett . Norton csengetett . -Vigyék ki a levest megmelegíteni . Tíz perc múlva visszahozták a megmelegített levest ,de Norton úr már a dolgozószobájában volt . Aznap bizony Norton úr elfeledkezett az ebédről . II . Mikor Szakács Benjámin gyergyószentmiklósi közbirtokos megvette a borszéki havasok közt fekvő baléni rézbányát ,amelyet tíz év óta nem műveltek ,mindenki nevetett rajta . A legvérmesebbek azzal biztatták ,hogy talál még benne vagy százezer krajcárt ,ha ugyan talál . De bankót nem . Szakács maga is odaköltözött a hozzáférhetetlen hegyek közé ,az oláh határ mellé . Nagy ritkán jött le onnan s lassanként magával vitte összes atyafiságát ,azonfölül minden dolgot nem találó embert ,akik Oláhországba akartak kivándorolni . Úgylátszik ,van még mit kaparni a bánya fenekén . Szakács maga is dolgozott ,vagy saját gép műhelyében ,vagy lent a bányában . A legidősebb fiát ,amint hazakerült a csiksomlyói iskolából ,maga mellett tartotta s mindenre megtanította ,amit ő szokott végezni . A másik két fiát messze országban ,amint beszélték ,külföldön iskoláztatta . Egyszer ő maga is eltünt s két évig senki sem látta . De mindez csak mende-monda lehetett . Biztosat senki sem tudott odalent Csík- és Gyergyószék völgyeiben . Ha néha vadászember feltévedett Borszékig ,ott látott üveghutát ,rézbányamunkásokat ,téglagyárat ,Szakácséknak egy szép házát ,de följebb a havasok közé ,Balanba mér nem ment senki ... Rettegett ,őserdőborította ,bizonytalan vidék volt az akkor . Ezernyolcszáznegyvennyolc tavaszán a Maros-völgyén ,Szászrégentől be Oláh-Toplica felé sok angol gép ,mint mondták ,bán y agép érkezett Szakács számára Angolországból . Száz ember egyengette az utat e gépek előtt és tizenkét bivaly húzott egyet . A gépeket angolok kisérték ,akik szintúgy eltűntek a hegyek közt ,mint korábban a székelyek . A nagy mozgás következtében mindenfelé elterjedt a híre ,hogy Szakács bányája kitünő és már ánglius masinákkal túrja a rezet . De zajos ,zivataros idők következtek és senki sem törődött Szakács rézbányájával . Erdély csöndes völgyein harci moraj hömpölygött végig ;de a borszéki havasokig nem hur colta el az égő fáklyáját a háború vad istene . Szakács Benjámin koronként megjelent lent a székelység közt ,lázban égő szemekkel ,sápadt arccal . Meghallgatta a híreket ,aztán újra visszament a hegyei közé . Csak aztán emlékeztek rá ,hogy itt-ott ilyen mondá sokat ejtett el : -Ne csüggedjetek ,legyetek szilárdak ,rövid idő alatt minden jóra fordul . Majd másutt ezt mondotta : -Még nem vagyok készen . Kevés anyagot kapok és lassan kapom a külföldről . Senki sem értette . III . 1849. augusztus 11-én a magyar hadsere g ó-aradi főhadiszállásán döntő tanácskozásra gyültek össze a magyar hadsereg tábornokai és törzstisztjei . Görgey eléjük terjesztette a Rüdigerhez írt levelet ,amelyben jelenti ,hogy Világosnál le fogja tenni a fegyvert . Erre ő maga otthagyta a tiszteket ,hogy szabadon tanácskozzanak a fölött ,elfogadják -e az ajánlatot ,vagy nem . Alig kezdtek tanácskozni ,heves kopogás hallatszott az ajtón . Mielőtt bárki szólhatott volna ,nyilt az ajtó és belépett Szakács Benjámin . Fehér abaposztó nadrágja hosszúszáru csizm ába volt bujtatva . Rövid szürke zekét viselt ,oldalán széles fringia lógott . Székely nemzetőrnek látszott . Katonásan köszönt és szólt : -Bocsánat ,tábornok urak ,nevem Szakács Benjámin ,olyan dologban jövök ,melytől talán a haza sorsa függ . A katonák összenéztek . -Beszéljen ,-szólt Kiss Ernő . -Uraim ,én hosszas fáradozás után egy új puskát találtam föl ,amely egy embert képessé tesz arra ,hogy mai puskával fölfegyverezett húsz emberrel szembeszálljon . A tisztek összenéztek . Ez valami szegény őrült . -Nem vagyok őrült ,uraim . Ezzel kikiáltott az ajtón . Egy ugyanúgy öltözködött székely jött be ,csakhogy bocskorban ,vállán egy kicsinek látszó puska ,oldalán rövid szurony ,elől-hátul hatalmas tölténytáska . Szakács elvette a puskát s az izgatottan csoportosuló tisztek közé lépett vele . -Nézzék uraim ,a puska hátultöltő ,a töltényeket készen kell berakni ,még pedig nem egyenként ,hanem egyszerre hatot . Ezt kilövöm egy perc alatt ,aztán megint beleteszek hatot . Szóval ,míg önök egyet lőnek ,én legalább harminca t lövök . A csodálkozás moraja futott végig a tiszteken . -S ez ,uraim ,irtóztató hatásu . Öt emberen átmegy . Egy század sortüze pocsékká tesz egy egész lovasezredet . Zokogás hallatszott . Leiningen az asztalra borulva sírt . -Látja ezt ?-szólt Kiss Ernő ,-ez azt jelenti ,hogy miért nem jött hamarabb ezzel a fegyverrel ;most már késő . Itt a levél Rüdigernek ! -Nem jöhettem addig ,amíg sok fegyverem és milliószámra menő töltényem nincs .