-Marion !kinyitom az ablakot . -Az Istenért !mi jut eszébe ? -Csak egy perczre ,míg megkérdem a kocsistól ,hogy messze van -e még Szentelek ? -No hiszen az a percz épen elég lenne arra ,hogy tökéletesen átfázzam . Már is köhögök . (És bizonyságul egy párt köhintett ,a mi pedig nem kis erejébe került. ) A fiatal leányka ,ki e beszédet kezdte ,haragosan vetette szép kis fürtös fejét a kocsi vánkosára ;a megszólított hölgy pedig ismét lezárta bágyadt szemeit . De csakhamar megint föl kellett azokat nyitnia egy újabb fölszólalásra . -Marion !én rettenetesen unatkozom . -Már az baj ;hanem próbáljon aludni . Ez a legalkalmasabb mód ,ha az ember egy hosszú és unalmas utazást meg akar rövidíteni . -De én nem tudok aludni . -Hagyja hát legalább azokat ,a kik tudnak . Én tudok . És hogy állítását megint példával igazolja ,oly élénken kezdte venni a lélekzetet ,hogy az a kocsikerekek zaja és a hó csikorgása közt is jól meghallatszott . A kis türelmetlen teremtés pedig kénytelen volt a legutolsó eszközhöz folyamodni ,s igen vékony ,de kellemes hangon kezdte dalolni : Fényben áll a piazetta . Minden vigad és örül ; Kéz a kézben -suttogódzunk , S hozzánk lágy szellő röpül . Elragadja mosolyunkat , Azt suttogva untalan : A szerelem rövid tavasz , Ma él -s holnap oda van ! Marion megtörülte szemeit az álomtól és -mint a fiatal leányka gondolta -egy pár bánatos könnytől . -Fölébredt ,Marion ? -Hogy ne ? E dal tán még koporsómból is fölébresztene . Hiszen ön tudja ,hogy e dalt ő szerzé ,az a nemes ,szép ,fiatal férfi ,a kit soha sem fogok elfeledhetni . Oh Istenem !milyen más volna most az én életem ,ha ő is élne . Azóta bizonyosan őrnagy ,ezredes ,vagy talán tábornok is lenne . Együtt osztoznánk az élet örömeiben és fájdalmaiban . Élnénk mint két galamb ,Bécsben ,Velenczében ,valamelyik svájczi völgyben ,vagy mit tudom én hol ?s nem kellene itt utazgatnom éjtszaka ,télnek idején . -Kedves Marion !sajnálom ,hogy e dallal így elszomorítám . -Soha se sajnálja ,kedvesem . Én mindig örömmel emlékezem vissza az eltünt időkre . Ha nincs a jövőben mit remélni ,rendesen a multak emlékeivel foglalkozunk ;még könnyezni is jól esik rajtok ,mint Mariusnak Carthago romjain . Én is rendesen -a szomorú órákban -a velenczei estékre gondolok ,melyek a könnyeken keresztül még szebbeknek látszanak . Oh édesem ,ön egykor tapasztalni fogja ,hogy csak az előttünk valódi szép ,a mit már elveszítettünk . A fiatal leányka nem volt megilletődve ez elérzékenyüléstől ,s pajzánul mosolygott . Szerencse ,hogy Marion kisasszony az éj homályában nem látta meg ,s azért tovább folytatta visszaemlékezéseit . -Ön már nagy leány lett ,kedvesem ,s kilép a világba . Ezért semmi sem gátol ,hogy ön előtt a legszebb ,legeszményibb szerelemről egész őszinteséggel ne szóljak . De hogyan mondjam el ? Mint soroljam elő e napok édes örömeit ,miként fessem le azt a regényes várost ,a holdsütötte csatornákat és a pezsgő tereket ,melyek arra valók ,hogy a szerelem bűbáját növeljék ? Jól mondta a nagy Napoleon ,(a kire én is ,mint franczia nő ,egész büszkeséggel gondolok ):«a szent Márk tere olyan szalon ,mely méltó arra ,hogy maga az ég legyen a boltozata ». E holdfénytől bűvösen világított szalonban ,a vén paloták barna folyosóiban ,e sajkadaloktól visszhangzó házak között éltem én át az ifjúkor legszebb álmait . Álomnak nevezem ,édesem ,mert az életben minden csak álom ,a mi szép . -Hogy is hívták csak ?-kérdezte a fiatal leányka ,kis kezével egy prózai ásítást nyomva el ,-igen ,Sonnenschein hadnagy . -Főhadnagy volt ,kedvesem ,az első dragonyos ezredben . De ha élne ,azóta már bizonyosan őrnagy ,ezredes vagy tábornok is volna . Marion kisasszony sóhajtani akart ,de az ablakon kinézve ,valami rémlátomány tünt szemébe . Hangosan sikoltozni kezdett ,s kiabálta a kocsisnak ,hogy álljon meg . -Ugyan mit lát már megint ,kedves Marion ?-kérdezte a fiatal leányka . -Hát ön nem látja ? No nézzen oda . Vagy húsz lépésnyire az országúttól egy fekete alak áll . Talán valami leskelődő haramia . A kocsis beszólt : -Az ,kisasszony ,egy villámütötte fa törzsöke . A fiatal leányka nevetett . -Kedves Marion ,csupa mulatság önnel utazni . Már harmadszor állíttatja meg a kocsit ;egyszer a varjak károgását hallja megtámadt emberek segélykiáltásának ,máskor pedig a fatörzsököt nézi valami veszedelmes rablónak . Soha se féljen ön ,hanem beszéljen inkább régi emlékeiről . A derék kisasszony csakhamar magához tért ijedtségéből . Lezárta szemeit ,hogy semmit se lásson ,csupán szívében a mult idők édes képeit . Azokról kezdett beszélni megint ,mély érzéssel és hosszasan . Leírta a fiatal főhadnagy szép sugár termetét ,halvány ,érdekes arczát ,ábrándos kék szemét és egész ismeretségök történetét . -Nem tudom ,kedvesem ,elmondtam -e már önnek mindent ? De ha elmondtam is ,az ilyen édes emlékeket nem lehet elégszer ismételni . Az igazi érzés mindig megtartja frisseségét s tán még a sírban is élénk tűzzel ég ,mint a régiek örök lámpája . Azokat ép oly öröm érezni ,mint rólok beszélni . Nem is kétkedem ,hogy ön --fogékony szive lévén -örömest hallgatja ,s nekem oly jól esik ,hogy egy ifjú kis barátnőmnek megmutogathatom a régi szép emlékek örökzöld sírjait ,az emlékezet szent mezejében . Tehát folytatom ,kedvesem ! Ő még akkor igen fiatal volt ,s már is segédtiszt a térparancsnok mellett . Tudott jól olaszul ,azért tették melléje . Én meg a térparancsnok leánykáit tanítám franczia nyelvre ,hímzésre és zenére . Ott ismerkedtünk meg . Egyszer megdicsérte zongorajátékomat s én e percz óta soha sem mertem szemébe nézni ,mely tele volt tűzzel és ábránddal . Mindig elpirultam ,ha megszólított . Hangja reszketeg és szívhez szóló volt . Egyszer azt mondta ,hogy könnyebb egy sereget élet-halál harczba vezényelni ,mint kimondani egy hölgynek azt a szót ,melyben a szív legnagyobb érzelme van kifejezve . De bármily nehéz volt :e szót végre is kimondta . Kimondta tízszer ,százszor ,ezerszer . Nekem mindig jól esett hallanom ,hiszen oly igaz ,őszinte és boldogító volt az . Áldottam a falakat ,melyek közt először elmondta ,és az eget ,mely akkor a nagy góth ablakon keresztül bemosolygott ránk . Egész igézet volt ,kedvesem . Megfogta reszkető kezemet és azt kivánta ,hogy kérjek tőle valamit . Én azt kértem ,hogy írja le nekem e szót ,hogy szeret ;mert ha mondja ,elröpül ;ha leírja ,ezerszer is elolvashatom . Ő egy szép költeményben írta le . Igen ,kedvesem ,ő költő volt ;oldalán a bajnok kardja ,homlokán a dalnok koszorúja ragyogott . Lehetetlen volt nem szeretni . S hígye meg ön ,soha gyöngédebb szerelem nem létezett :ártatlan és mégis szenvedélyes ,tartózkodó és mégis boldogító ,mely egyformán kedvére van Istennek és a jó embereknek . Ez volt szivünkben az első ,utolsó ,egyszeri . A fiatal leányka ásított . -Képzelje ,Marion ,most meg én álmosodtam el . Marion szeretett volna kitörni ,szemrehányásokat tenni s legalább is egy párszor elmondani :milyen szívtelen teremtés ;milyen kevés részvéttel viseltetik mások fájdalmai s kegyelettel mások legszentebb emlékei iránt ;hanem erőt vett magán s minden neheztelését ezúttal csak e keményen hangoztatott szavakban fejezte ki : -Aludjék hát ,ha álmos . Egy pár sóhaj és kevés fohászkodás után az érzékeny szivű Marion is megint behunyta szemeit ,hogy magában álmodozhassék tovább a velenczei estékről és arról a szép jövőről ,melyet a sors -egy halálos idegláz következtében -meggátolt ,de melyet a képzelet mindig újra és újra fölépíthet . Ő nem hallotta többé a hó csikorgását ,a kerekek egyhangú gördülését ;nem látta a hóborított mezőséget ,ijedelmes fatörzsökeivel ;ő egy zajos ,pezsgő ,napfénytől világított nagy város palotái közé jutott ;a legfényesebb utczán ,szép ,nagy ,fehér lovaktól vont kocsiban Sonnenschein főhadnagyot pillantotta meg ,fején lapos kalappal ,a lapos kalap mellett légben lengő zöld tollakkal ,minőket a tábornokok viselnek . A tábornok mellét ragyogó érdemjelek díszítik s oldalán egy vidám ,boldog nőcske ül ,mosolylyal arczán és szerelemmel szemében . Ez a fiatal ,boldog nőcske nem más ,mint ő maga . Épp egy őrház előtt robognak el ,midőn a tisztelgő őrkatona «fegyverre »kiáltja társait . Marion fölébredt . Oh de mily csalódás ! Nem a tisztelgő katona kiáltott ,hanem a türelmetlen fiatal leányka . -Talán valamit lát ön ?-kérdezte ijedten Marion . -Nem látok semmit ,édesem ,hanem majd megfuladok . -Mi baja már megint ? Mindig háborgat . Egy perczig sem hagy békét . Ha beszélek ,kinevet ;ha alszom ,fölkiabál . Mi baja ? -Ön egészen tönkre tett engemet e sok shawllal ,köpenynyel ,skatulyával . Szeretném kihányni a hóra valamennyit ,s igazán szólva :nem bánnám ,ha egy rabló az erdőből ránk törne s minden málhánktól megszabadítana . Alig tudok tőlök lélekzeni . -Édes leányom ,-intette a derék hölgy ,komoly redőkbe szedve homlokát ,-ön ma ismét a gonosz szellemekkel álmodott . Olyan nyughatatlan ,mint egy kis gyermek . Pedig ha én az ön helyén volnék ,egészen rendbeszedném magamat ,elgondolnám előre mindazt ,a mit mondani fogok s a nagybácsinak mentül jobb kedélyben kivánnám magamat bemutatni . Higyje meg ,kedvesem ,hogy nincs hatalmasabb ,mint az első benyomás . Aztán különben is a fiatal leányoknak semmi sem áll rosszabbul ,mint ez az ... -Örökös leczkéztetés ,-vágott szavába a fiatal leányka . -Jó éjszakát . Marion . -Jobb is ,ha alszik . -Azért sem alszom ,hanem nézem a vidéket . A mi a vidéket illeti ,azt most a tél fagya és az éj fátyola majdnem egészen elburkolták . Pedig felső Magyarország egyik legszebb völgyében utaztak ,hol a kéjutasok ritkán fordulnak meg a nélkül ,hogy így ne sóhajtsanak föl :milyen kár ,hogy itt nem örökös a tavasz ! A fiatal leányka is kétségkívül sokkal jobban szerette volna ,ha most a fákat nem zuzmara ,hanem lombok és virágok borítják ;ha őket varjak károgása helyett pacsirták vidor éneke üdvözli . De hiába ,a tél nem kiméli a legszebb vidéket sem . Fenn az égen a hold világított ;nem tudni ,jószivűségből -e ,hogy legalább egy kis költői fényt hintsen az árva éjtszakára ,vagy pedig föllengző büszkeségből ,hogy minden utasnak megmutassa :ime ,ez a hó- és jégnyomott föld milyen rideg ,gyámoltalan helyzetben fekszik most alatta . A leányka kinézett a kocsi ablakán . A mezőség fehér és néma volt . A folyó is elnyomta zokogását a jég alatt s a kopasz fűzfák lecsüggedt ágakkal állottak fölötte . A levegőben csak egy-egy elkésett varjú éktelen hangja hallatszott ,a mint társaságot vagy martalékot keresett . Az ég felhői hamvas-fehérek voltak a hold sugaraitól s a csillagok reszkettek ,mintha minden perczben el akarnák hagyni magas ,szédítő helyöket . Meglehetős távolban ,emelkedett helyen néhány ablak világa látszott . A kocsis vigasztalólag szólt be : -Amott van a szenteleki kastély ! A két nő az öröm sikolyával kiáltott föl :hála Istennek ! Egyik megszabadul az unalomtól ,másik a félelemtől . Örülhetnek . A fiatal leányka merően néz az ablakok mindig közelgő ,hivogató világára és egyszerre különös gondolatok lepik meg . Előtte áll a hely ,melynek természeti szépségeit mindig dicsérték előtte ,s melyet még nem látott soha . Sok ,sok évet fog itt tölteni ;ki tudja :vidám vagy szomorú éveket -e ? De komolysága nem tart sokáig ,s biztatólag szólt Marionhoz : -Marion !majd meglássa ,milyen boldogan fogunk itt élni . Mi leszünk a szenteleki kastély úrnői . Vidám életet viszünk . -Majd meglátjuk -felelte a komoly hölgy . -Rosszabb dolgunk bizonyosan nem lesz ,mint a tante-nál volt . Oh Istenem !milyen furcsa élet is volt az . Csodálkozom ,hogy meg nem szöktünk és apáczákká nem lettünk . Ha szaladgáltam ,a tante lekiáltott :vigyázz ,mert megbetegülsz ;ez annyit tett ,hogy ne nyúzd a czipőt ,mert pénzbe kerül ,s le ne verd a csészéket ,mert azok nem eltörni valók ;ha este sokáig zongoráztam ,azt mondta :feküdjél le ,gyermekem ,s ne rontsd a szemedet e hasztalan hangjegyek miatt ;ez meg azt tette :ne égesd a lámpát hiába ,mert az olaj ára fölment . Ah ,Eszter néni a kiállhatatlanságig fukar ,nemde ,Marion ? -Kegyes ,istenfélő asszonyság -viszonozta a méltányos hölgy . -Ön egy csöppet sem őszinte ,de nem csodálkozom rajta . A bécsi rideg falak nem sok természetességre tanítják a szívet ,hanem majd itt ,higye meg ,Marion ,csak falun van élet ! Mennyi idylli örömünk lesz . Pásztori játékokban veszünk részt ,s utoljára még vásznat is fehérítünk ,mint a Van Ostade hölgyei . A kis leányka igen jó kedvet kapott ,s úgy csicsergett ,mint egy kanári madár a verőfényen . Alig várta ,hogy a szenteleki kastély udvarán leugorhassék ,megnézhesse jövendőbeli lakhelyét s az ő kedves bácsikáját ,ki őt Eszter néni fukarságaitól és a bécsi rideg szoba-élettől megszabadította . De mielőtt megérkeznének ,előzzük meg őket . A szenteleki kastély igen regényes helyen fekszik ,kissé emelkedett halmon s tekintélyes külsejű . Elől oszlopos homlokzata van ,melyhez széles kőlépcső vezet ;a kastély két oldalán ,a szögleteken ,egy-egy alacsony ,gömbölyded torony ékeskedik ,mint azt a régi idők ízlése kivánta . Előtte magas fasor ,jelenleg lombok és madárdal nélkül . E hely igen vidám volt hajdan ,de most néhány év óta annál szomorúbb . Rövid idő alatt egészen megváltozott ,mint körülte az élet és világ folyása . Szenteleki Zsigmond úr -a kastély lakója -folytonos egyforma bánatban éli ott napjait . Egész társasága néhány elcsüggedt régi bajtárs ,kiknek most sehogy sem tetszik a világ ;s minden környezete :néhány hallgatag ,búskomoly cseléd ,kik úgy járnak-kelnek ,mintha mozgó gépek volnának . A kastély kapuja ritkán tárul ki érkező vendég elé ;ostorok pattogása ,csengők vidor hangja s víg muzsikaszó egész éven át nem hallatszik ottan . Ha egy-egy vidámabb kedélyű vendég vetődik oda ,másnapra okvetlenül sürgetős dolga akad ,mely miatt rögtön el kell utaznia . Siet ,szökik ,vissza sem néz ,mintha itt a halál laknék . Pedig egy jólelkű öreg úr lakik benne ,kire senki sem tekinthet a nélkül ,hogy tiszteletet ne érezne iránta . Ama ritka ,nemes ,ősjellegű alakok egyike ,kiknek vállaira oly jól illett a prémes mente s oldalára az aranyos kard ;ama bizalomébresztő arczok közül való ,kik előtt csak egyenesek ,őszinték tudunk lenni . De a deli termet most már meg van görnyedve ,a halovány telt arczon bánat látszik ,a haj ,szakál és bajusz meglehetősen fehérré lettek ,csak a szemek jóságteli kéksége és a szívnemesség megnyerő kifejezése maradt ugyanolyan ,a minő mindig volt . Az öreg úr örökösen fekete ruhát hord ,mely tisztes alakját még jobban kiemeli ,s egyszersmind azt is mutatja ,hogy gyászol . Szívének valóban annyi a búja ,hogy a falu lelkésze -e derék ,jámbor férfiú -hiába vigasztalgatja a hallgatag sakk- és piquet-parthiek után ,az öreg úr mindig csak azt viszi : -Olyan vagyok már én ,lelkiatyám ,mint a megszedett szőlő . Az idő nagyon megviselt . Nincs egyebem ,csak a szomorú emlékezet ,ez őszi napfény ,mely elmult szebb napokra emlékeztet . Miért dobjam el ezt is magamtól ? A mi korunkban sokkal jobb ,ha nem tudunk ,nem akarunk felejteni . Pedig hajdan mily vidor élet folyt e kastélyban . Az udvar ,a csarnok ,a termek hányszor megteltek élénk dalokkal és lelkes éljenekkel ! Szenteleki Zsigmond hosszú éveken keresztül a járás főszolgabirája volt s az ő személye a leghevesebb tisztválasztásokon sem került kérdés alá soha . Őt minden párt egyformán becsülte ,noha mindig egy és ugyanazon párt szigorú és őszinte híve maradt . A fiatalság tanácsadója ,a nép atyja és minden jók barátja volt . Áldozott a közügyekre és soha sem engedte magát túlságokra ragadtatni . A fontosabb kérdéseknél rendesen százan meg százan kérdezték :hogy micsoda véleményben van Szenteleki Zsigmond ,s aztán ők is abban a véleményben osztoztak ;tudták ,hogy az csak jó ,becsületes és hazafias vélemény lehet . A köznemesek időnkint fölkeresték falusi magányában ,hogy pár szavát hallják ,s pár kupa borát -melyet mindig jó szívvel adott -elfogyaszszák . A szép tágas kert fái alatt pedig akkor nem egyszer lehetett látni egy sugár termetű nőt ,kinek arczán az erős jellem vonzó kellemmel párosult . Ott sétált az árnyak alatt ,vagy ült a pázsiton ,mindig oly csinnal és ízléssel öltözve ,mintha örökösen díszes társaságok látogatására készülne . Pedig ő vitte naponkint a ház minden gondját ,ő ügyelt föl mindenre ,s a cselédek semmit sem tettek az ő okos intézkedése nélkül . Mellette gyakran csinos ,nyulánk ,tizenhat éves ifjú ment ,vagy ült ,kezében könyvvel s egész arczán az okosság ,erély és férfias tulajdonok keletkező kifejezésével . Nagyreményű ifjú volt ,kinek tehetségeit a tanárok nem győzték eléggé magasztalni s kinek elméjére bármely atya s szívére bármely anya is büszke lehetett volna . Ez a junói termetű s kellemes arczú nő az öreg úr neje ,s ez a nagyreményű ifjú az ő fia volt . Csak néhány év s most már mindennek vége . A tiszteletreméltó házinő nem fogadja többé szíves mosolylyal vendégeit ,nem deríti föl férjének gondjait ,nem osztja többé szelid parancsait az udvaron ;hanem csöndesen ,némán ,hidegen fekszik odakünn a családi sírboltban . S fájdalom ,nincs ott egyedül . Egyetlen fia most is mellette van ,a kit néhány évvel ezelőtt megsebesítve hoztak haza ,hogy végleheletét legalább atyjának áldó karjai közt röpítse el s hamvai a soha nem feledt ,mindig szeretett jó anya koporsója mellett nyugodjanak . Mindenki siratta a korán elhunyt ifjat -vitéz katona volt ,méltó a könnyekre ! A két halottal együtt a vidámságot is eltemették itten . A jókedvű nemesség nem éljenez többé a csarnokokban ;a hajdúk nem sürögnek-forognak a kupákkal ;zene nem hangzik ,kardok nem csörögnek ,ékes szónoklatok nem lelkesítnek senkit ;csöndes ,rideg ,szomorú minden . Alig hallhatni más vidor hangot ,mint azt a néhány tücsök csirpelését ,melyek a kandalló repedékei közé vették magukat ,s most úgy segítnek a gondteljes napokon ,hogy könnyelműen eldalolják az időt . Az idő valóban nagy rontást tesz az emberekben ,s ott dúl legjobban ,a hol legtöbb boldogságot talált . Ki hitte volna még néhány évvel ezelőtt ,hogy a legboldogabb férfi az életfájdalmak élőhalottja s a vidor kastély egy csöndes remetelak lesz ,hol a szellő is lassubb susogással jár ,tán még a jókedvű madarak is tovább szállanak ,hogy vidámabb helyen mondják el dalaikat a tavasz bájairól ,a lombok árnyáról ,a természet és szerelem örömeiről . Ritkaságképen ugyan megesik ,hogy a szenteleki kastélyba vendég érkezik ,de az nem jő csengős lovakon ,nem ugrik ki nagy örömmel ,nem csinál lármát ;hanem csöndesen fölballag a kőlépcsőzeten ,benyit az öreg úr szobájába s némán kezet szorít . Hajdani hű barátok azok ,a kik így jőnek ;lelkes bajtársak a régi jó időkből ;most megannyi szomorú élő sírszobrai egy eltemetett és föl nem támasztható korszaknak . Mikor többen vannak ,körbe ülnek a lobogó kandalló körül ;gyakran óranegyedekig nézik a lángoló hasábokat ,melyek mindig kisebb lánggal és mindig szűkebb körben égnek ,aztán lassan-lassan lelohadnak és hamuvá lesznek . Néha egy-egy sóhaj árulja el ,hogy eme szomorú alakokban is van élet ;a sohaj okát senki sem kérdezi ;mindenki tudja ,hogy van elég dolog a világon ,mely miatt sohajtani lehet . Hisz akkor dühöngött az önkény-uralom ! Ha megunják a csöndet ,borhoz folyamodnak ;és a borban valami bűvös szellem rejtőzködik ,mely az emberi természetet ki tudja cserélni s a legnehezebb nyelv kötelékeit is feloldozza . Ilyenkor a régi társak mindig valami szomorú dolgon kezdik . Nem is csoda . Elfeledtek már beszélni s csak panaszkodni tudnak . Egyiket a sok adóteher aggasztja ,pedig azelőtt nagy úr volt ,száz jobbágygyal rendelkezett ;a másik meg számüzött fia miatt panaszkodik ,ki távol esett tőle ,idegenek közt él ,és isten csodája lesz ,ha annyi gyötrődés közt életben marad ;harmadik attól fél ,hogy maholnap a pusztán megeszik a farkasok ,-juhnyájat máris minden héten megtizedelik ,-bátran jőnek :tudják ,hogy nincs fegyvere ,elvették tőle a Bach-beamterek ;a negyedik meg ártatlan pipájára haragszik ,mely most orra alá olyan szokatlan füstöt ereget . Trafik ! Fölöttük a falon kard függ ,széles aczélú ,aranyos hüvelyű ,drágaköves markolatú családi fringia . Egykor a megyegyűléseken és tisztválasztásokon sokat izgett-mozgott Szenteleki Zsigmond oldalán ;hanem most már pihen ;hisz nincs vármegye ,sem tisztújítás . Gazdája bátran fűrészt vagy dohányvágót csináltathatna belőle ,ha kegyelettel nem viselkednék a multak emlékei iránt . Különben is ,hadd egye meg lassacskán a rozsda ,mint a moly a régi magyar mentét . A keserű hangulat végre is a boros serlegekbe merül s régi szokás szerint egy-egy dalban tör útat . Nem úgy van már ,mint volt régen , Nem az a nap süt az égen . Pedig a ránk sütő nap az égen most is ugyanaz ,mely évenkint tavaszi virágokkal ékesíti föl a természet keblét ,majd szenvedélyes hevében elhervaszt fűt ,virágot ,s akkor hűtlenül eltávozik ,oly rideg világot hagyva maga után ,melyre a távolból maga is fagyos gúnynyal mosolyog ;hanem az élet más a földön . Új idő támadt ,ellensége a réginek . Megharczoltak egymással ,s egyik porba zúzta ,eltemette a másikat . Sírjához sokan járnak mindazok ,kik a régi jobb világgal nőttek föl ,s az újban élni nem ,csupán tengődni birnak ,mint azok az élőfák ,melyeket késő korukban ültetnek át idegen földbe . Szenteleki Zsigmond úr is e régi kor emberei közé tartozik . De neki annál nehezebb az élet ,mert keserűségeit családi gyász tetézi . Ezért senki sem is csodálkozik rajta ,ha több év óta alig volt künn a falu határából . Legfölebb egy nem messze lakó nőrokonát ,Zörgei consiliáriusnét látogatja meg néha-néha ,midőn a szegény ügyefogyott özvegyasszony -nagy panaszkodások közt -segítségül hívja valami pörös vagy gazdasági bajának elintézésére . Különben oda se menne soha ,hanem őrizné a szobák rideg falait ,habár azok nem sok örömet rejtenek számára . Néha lemegy a kertbe ,s meg-megáll egy terebélyes fa előtt ,és könnyes szemekkel mondja :«Ez volt az én jó Annám legkedvesebb helye ;itt ült gyakran ,midőn az estalkony beköszöntött ;itt tanította kis fiunkat hazafias költeményekre ;itt gyönyörködött benne ,midőn felnőtt ;ide jött ki utoljára is ,nézve a lemenő napot ». Aztán könnyes szemekkel megy odább . Minden fa ,minden ülőke ,minden ösvény elvesztett kedveseire emlékezteti ;a lábnyomok vidám sétáikat ,a szellő susogása derült beszélgetéseiket juttatják eszébe . Ilyenkor szabadulni akar e fájó emlékektől ,szobáiba tér s azon veszi magát észre ,hogy a zöld teremben egy szépen festett női alakon mereng ,mely egész életnagyságban áll előtte . Ez az ő jó nejének arczképe ,menyasszonyi köntösében ,fátyollal fején ,virágbokrétával kezében ,szelid mosolylyal arczán és lelki jósággal szemében . -Mennyit szerethettem egykor ,-sohajtja az öreg úr ,-s most nincs ,a kit szeressek ! A nagyteremben a zongora állja útját . A zengő-bongó hangszer lefödve áll ,s mióta fia is a családi sírboltba költözött ,nem ád hangot ,csak akkor ,ha néha egy-egy húrja magától elpattan . Köröskörül a falakon régi jó ősök arczképei függnek ,komoly tekintetű ,vitéz férfiak ,buzogánynyal ,karddal és díszmentékben . Jobb volna ,nem is emlékezni rájok ;régiségek már ,nem ebbe az új világba valók . E komoly tekintetű ,vitéz férfiak egy téli napon (ha ugyan megtehették volna ),bizonyosan megütközve csóválják meg hosszú fürtös fejöket ,midőn a szobákban évek óta uralkodó csendet szokatlan ,zajos zengés-bongás háborította meg . Tán még a tücskök is kiváncsian dugták ki fejüket a repedékeken ,azon tünődve ,hogy vajon e szomorú helyen ki akar versenyezni ő velök ? E napon egy tekintélyeskedő képű és jóformán kopott külsejű öreg ember kezdte hangolni a zongorát . Jónás mester volt ,a székvárosi orgonista ,ki magát nem kis művésznek tartotta ,s azért mindig is igen fellengzően beszélt . Most is «művészekhez illő lelkiismeretességgel »(a mint magát kifejezte )pengette-bongatta egész nap a türelmes húrokat ,míg végre a lelkének tetsző harmóniát estefelé valahogyan mégis csak megtalálta . Csupa fül volt s nem örömest beszélt . Képzelhető tehát ,hogy a vigyorgó képű szakácsnét ,kit a kiváncsiság már harmadszor csalt be a nagyterembe ,mennyire szerette volna a pokol mélységes fenekére küldeni ,ha ugyan az ily kivánság nagyon keresztyénietlen nem lett volna egy jámbor ,istenfélő férfiuhoz ,a ki egész életén át a hittel és zenével foglalkozik . -Bizony sok időbe kerül ,-mondta a szakácsné ,ismét végigmenve a termen ,a nélkül ,hogy valami dolga lett volna ,-míg e muzsikafészket helyrehozhatja . Tán bizony kár is rá vesztegetni az egész áldott szép napot . Ezt már Jónás mester sem hagyhatta szó nélkül ;komoly ,neheztelő arczczal nézett föl e szavakra ,melyek egy szakácsné gondolkozásmódját igen szomorú színben tüntették föl és szánakozó mosolylyal mondta : -Téved ,jó asszony ! Még hajdani tanítóm a praeparandiában -Isten nyugtassa meg !míg élt ,igen gyönyörűn orgonált ,-azt mondta ,és ebben teljesen igaza is volt ,hogy minden jó hangszer oltár ,melyen a zene múzsájának áldozunk . Azért rendbehozásukra nem kell kimélni sem az időt ,sem a fáradságot . Az utolsó szavakat már csak a vén családi képek hallották ,mert a szakácsné nyakra-főre elsietett az előtte úgy is érthetetlen beszéd elől . Mit tudta ő ,hogy mi az a «zene múzsája ?» És ha tudta volna is ,most egészen mással volt elfoglalva . Negyedszer is átmegy a termen ,a nélkül ,hogy kielégíthetné az asszonyi keblek ama zaklató daemonát ,melyet a nők érdekeltségnek ,a férfiak pedig kiváncsiságnak szoktak nevezni . Ezer kérdés tolul eléje . Miért rendezik ,tisztogatják a kertre néző szobákat ? Miért szállítanak oda minden szebb bútort ? Miért hordja a kertész is abba az üvegház legszebb nyiló virágait ? Miért kerülnek óránkint elő a szebbnél szebb női csecsebecsék ,melyek a nagyasszony halála óta gondosan el voltak rejtve a romlás és emberi szemek elől ? Miért pezseg ,zajong és mozog az egész ház ? Senki sem tudja . De ha senki sem tudja ,csak legalább már a szakácsné tudná ,a kinek tudta és híre nélkül eddig egy ártatlan csibe sem pusztulhatott el az udvarban . Előveszi János huszárt . De ez a nagybajuszú ,feszes ember úgy áll a csarnokban ,mint egy dárda ,s a sok kérdést azzal könnyíti meg ,hogy egy szót sem felel rá . A hálátlan elfeledte a sok félretett ízes falatot ,a szakácsné meghitt bizalmaskodását ,hizelgéseit ,elfelejtett mindent . Hiába kérdi tőle :«lelkem János ,mi történik itt ?»rettenetesen komoly és a kiváncsiságot még jobban ingerlő képpel feleli : -Nem jó mindent tudni ,mert az ember hamar megőszül . E szóra a szakácsnét majd megeszi a méreg ,s minden régóta táplált reménység daczára is ,bizonyosan összevesz a különben szeretetreméltó János huszárral ,ha e perczben a csarnok hátterében a nagyságos úr komoly alakja nem jelen meg ,sürgetve a tisztogatókat ,hogy siessenek . -Ugyan miért siessenek ,nagyságos úr ,ha szabad kérdenem ?-szólt a szakácsné . -Majd megtudja . -Ez is csak olyan ,mint a huszárja ,-duzzogja magában a szakácsné s a konyhába siet ;és bizonyosak lehetünk benne ,hogy boszúját azzal tölti ki ,hogy a rest szolgálókat megbúbozza ,a levest elsózza s a meleg tűzhelynél kényelmesen nyujtózkodó agarakat rögtön kipiszkafázza . A kiváncsiság azonban nem oly erőtelen dæmon ,mely könnyen le hagyja magát győzetni ;ha meg nem tudhat valamit ,azt megsejdíti ,vagy kiképzeli . A szakácsné is az ebéd alatt (midőn János huszárral rendesen igen édesdeden szokott beszélgetni ),mosolyogva huzódott a kategorikus emberhez ,ki örülni látszott rajta ,ha e tökéletlen asszonyt legalább az ujságvágya miatt meggyötörheti . -Tudok már mindent ,-suttogta a szakácsné . -Nem gondolnám ,-lőn a rövid válasz . -A nagyságos úr házasodik s elveszi az özvegy consiliáriusnét ;nem hiába járt át annyit háztűznézni . A hű szolga fenyegető kifejezést adván arczának ,a fecsegő asszonyra tekintett s midőn az lesütötte szemét ,szigorú hangon feddte meg : -Ifjasszony !ilyen balgatagságokat ugyan kár ám kifundálni . -Hallottam ,lelkem ;úgy adom ,a hogy hallottam . -Világos ,hogy hallotta ;azt is tudom ,kitől hallotta . A félénkségtől ,lelkemadta ,a ki azt súgta a fülébe ,hogy asszony jő a házhoz s akkor az éléskamra kulcsát szépen át kell nyujtani . A huszár valóban fején találta a szöget ,mert az ifjasszony rútul elröstelte magát . A hű szolga pedig hosszasan csóválta a fejét s elkomolyodott :hogy szóljon -e ,vagy ne szóljon ?különben ha nem szól ,még ez a léha fehérnép pletykába keveri az ő jó urát ,a ki feleségét soha ,de soha nem fogja elfelejteni . Aztán visszagondolt az időkre ,midőn még ez az áldott asszony a világon élt ,aztán visszagondolt minden egyébre . Künn borongós volt az idő ,a köd elfödte az eget ,a hó a földet ;a szürke levegő oly nehézkesnek látszott ,mintha felolvadt híg ólom lenne ;a házereszről nagy jégcsapok függtek ;rideg ,unalmas téli képe volt az egész természetnek . Az ily idő igen alkalmas arra ,hogy a visszaemlékezéseket fölkeltse ,a bizalmat megnyissa s titkaink leplét mások kezébe is odaadja . -Már csakugyan kiveszi belőlem a szót ,-mondá János ,még mindig nagy fejcsóválások közt . A vigyorgó szakácsné pedig ment a szekrényhez ,kivett belőle egy tányért s mosolyogva jegyezte meg ,hogy ezt a süteményt egyenesen az ő számára tette el . -Köszönöm ,nem eszem ,-mondta János huszár . -Beszélni akarok . -Szívesen hallgatom . -Hát ,ifjasszony ,ezelőtt tizenöt évvel ,midőn még az ifjasszony is fiatalabb volt s az egész világ Zsuzsikának nevezte - -Bizony most már Zsuzsanna lettem ,-folytatta a megbúsított asszony . -Akkor gyakran megfordult a mi házunknál egy magas ,széles vállú ,sasorrú ,barna férfiú . Emlékezik -e még rá ? -Hogy ne emlékezném ! A nagyságos úr testvére volt ,Szenteleki László úr . -Eltalálta . Pedig akkor sokan átlépték ám a mi küszöbünket ,és nem volna csoda ,ha többé egyik vagy másik úr nem is jutna már az eszébe . Akkor víg világ volt . A mi urunk szép négy táltoson járt ;én a bakon ültem ,a mente vállamra vetve ,a czifra tarsoly ölemben ;csákómon fehér forgó díszlett ;mindenki egyszerre rám ismert ,hogy katona voltam ,még pedig huszár . Épen akkor kerültem az ezredtől haza . -Milyen vidám legény volt akkor . Emlékezem rá . Én a nagyságos asszony szobaleánya voltam . Egyszer ugyancsak megcsipkedte az arczomat . -Az nem tartozik a dologra ;most egészen másról akarok szólni . Ha emlékezik még Szenteleki Lászlóra ,talán azt is fogja tudni ,hogy egy tisztválasztáson egyszerre csak összeellenségeskedtek a jó urak ,s azóta László úr nem igen fordult meg Szenteleken . A mi urunk mindig a liberális párton volt ,(hanem persze azt az ifjasszony nem tudja ,hogy ez a szó mit jelent ,nekem pedig nincs időm rá ,hogy itt hosszasan magyarázzam );elég az hozzá ,hogy az urunk testvére a fekete tollasokkal tartott ,a kiket mi soha sem tartottunk egészen jó embereknek . Talán igazunk is volt . Természetesen ,mindig mi győztünk . László úr akkor lemondott a főjegyzőségről ,elhagyta a vármegyét ,mivel neje -egy németes nevű báró leánya -jobb szeretett Pesten vagy Bécsben lakni . Ott aztán urasan éltek . Még a szolgáik is czímeres ezüstgombú frakkban s vörös bársony nadrágban jártak . A nemes urak sokszor mondták akkoriban nálunk ,hogy László úr magas hivatalokat és érdemkeresztet keres ,noha már is van egy nagy keresztje ,a felesége -beérhetné vele . Elég az hozzá ,hogy mikor László úr felesége egyszer csak száraz betegségben meghalt ,a jó úr azon vette magát észre ,hogy több az adósság ,mint a vagyon . Helyre akarta pótolni a veszteséget s nagy vállalatokba fogott . Gyárat állíttatott ,pálinkafőzőt építtetett ,hiába mondták neki :hogy ilyesmihez nálunk csak zsidó emberek értenek ;senkinek sem hitte el ,mígnem a saját kárán tanulta meg . Megbukott az istenadta ,s mire predikácziós halott lett belőle ,a szép ősi jószág úgy eltünt ,mint a pipafüst . Nos ,ifjasszony ,kitalálná -e a többit ? -Nem biz én ,csak mondja el . -Ennek a jó úrnak maradt egy kis leánya ,a kit nagy fényben és gazdagságban neveltek s úgy elkényeztettek ,mint egy királykisasszonyt . Pedig mi lett az öröksége ? Szegénység és kegyelemkenyér . Másfél év óta egy bécsi nénjénél lakik ,a ki nagyon fukar és bizonyosan nem is a legjobban bánik vele . Ezt meghallotta a mi jó áldott urunk ,és most ? -Ide hozatja . -Úgy van ,ifjasszony ! Kitalálta . Ördöge van . -Mikor jő meg ? -Ma vagy holnap . Az öreg úr alig várja . Mindig e leányka kedves ,vidám leveleiben gyönyörködik és sokszor mondja :mily kár lett volna ,ha német leányt formálnak belőle . Tegnap is azzal feküdt le ,hogy atyja helyett atyja lesz és kettős szeretettel fogja kipótolni ,a mit szülei iránt elmulasztott . -Alig várom ,hogy láthassam . Hány éves ? -Tizenöt . -Szép -e ? -Úgy hallom ,hogy igen kicsi ,de szép ,mint a kolibri . -Neve ? -Szenteleki Olga . A kocsi begördült a kapu czímeres kőíve alatt s a jegenyékről és kastélytetőről fölreppent varjak éktelenül kiabálták :kár ,kár ,kár . Vajon mit kárhoztattak ? Azt kiabálták -e :hogy kár őket édes álmukból ily későn fölriasztani ;vagy pedig azt ,hogy kár ennek a vidám ,fiatal leánykának ilyen szomorú helyre jönni ? A megérkezők azonban nem sokat törődtek e károgással ,mely mint egy baljóslatú moraj mind jobban-jobban kezdett elmosódni a távolságban ;sőt a kis teremtés kezeivel tapsolt a skatulyák közt és lábaival tombolt a kocsi fenekén . -Oh ,Marion ,csak hogy megérkeztünk . -Örülök rajta ,hanem annál kevésbbé örülök annak ,hogy ön vigyázatlanságból mind összetöri a skatulyákat ,melyekben tükreim és fejékeim vannak . Üljön nyugton s legalább e pillanatban ne legyen oly gyermekes ! Szedje rendbe magát ,mert az öreg urak sokat tartanak a komolyságra . -Én ,kedves Marion ,nem akarok másformának látszani ,mint a minő vagyok :vidám ,bohó ,de azért jószívű leány . Úgy van ! Nevetve ,kaczagva fogok a bácsi nyakába rohanni . -Istenem ,ön soha sem szünik meg gyermek lenni . Pedig ha tudná ,mennyivel szebb ön ,midőn komoly . -Kedves Marion ,ne szaporítsa a szót és ne fogyaszsza türelmemet . Mindig csak szemrehányó leczkézés ! Ily diadal-induló mellett kell tartanom ünnepélyes bevonulásomat a szenteleki kastélyba ? Szünjék meg ,kedvesem ,sőt Sonnenschein hadnagy emlékére kérem ,-a ki már azóta bizonyosan tábornok lenne ,ha élne ,-hagyjon föl már a kegyes intésekkel . Ne leczkézzen ,kedvesem . Adjon mára szünidőt s holnap megint türelmes ,engedelmes tanítványa leszek . E pillanatban a kocsi megállt ,a katonás magatartású huszár kinyitotta az üvegajtót ,a szakácsné pedig kezében egy szál gyertyával szaladt a lépcsőzeten ,hogy mielébb megláthassa a várvavárt vendégeket . Olga ,bármennyire el volt is halmozva köpenyekkel ,nagykendőkkel és skatulyákkal ,egyszerre kiszökkent ,s mit tehetett róla ,ha egy pár skatulyája is utána gurult ,nagy rémületére a jó Marionnak ,a ki aggódva kiáltott föl : -Szeles teremtés ,mind összetöri a tükrömet és fejékeimet . E szavakat azonban senki sem hallotta ,mert a kis légi alak nevetve suhant föl a lépcsőzeten ,s a kézcsókolásra siető szakácsné «Isten hoztái »elől szerencsésen megmenekülve ,egyszerre a csarnok küszöbén termett ,hol majd kiütötte a gyertyát a nagybácsi kezéből ,midőn azt megcsókolta . -Csakhogy megjöttél ,édes leányom ! Megfáztál ,úgy -e ? Mindig féltem ,hogy valami rossz ,zimankós idő vesz elő . Hála Istennek ,hogy nem történt ! Derék biz ez ! Csak hogy itt vagy ! Két nap óta várlak . Hadd nézzelek csak meg ! -Majd odabent ,kedves bácsikám ! Most úgy be vagyok burkolva százrétű históriákkal ,mint valami egyiptomi múmia . Meg sem ölelhetem miattuk az én kedves jó bátyámat . No de majd megölelem odabent ,kedvem szerint . Ez a Marion mindent rám aggatott . Igaz ,Mariont be is kellene mutatnom . Vagy még csak most kászálódik ki a kocsiból . Úgy kell neki . A ki másnak vermet ás ,maga esik bele . El akart temetni a sok gúnyával s ime maga süppedt közéjök . A kis leányka oly jókedvűleg csacsogta el e szavakat ,hogy Zsigmond úr szeméből egyszerre eltünt a visszaemlékezés könyűje ,mely e pillanatban nem akart ily vidám ,gyermeteg kedélylyel találkozni . Az öreg úr -gyertyával kezében -csaknem mozdulatlanul állt ,mosolyogva kedves kis hugára . Arczán évek óta nem volt ennyi öröm . Mily édesdeden hallgatta most e vidor beszédet ,melyre ezelőtt bizonyára nem mondott volna egyebet :«hadd beszéljen ,hiszen azért gyermek és azért asszony !» Ezalatt Marion szintén a csarnokba jutott ,gondosan bekendőzve száját és füleit ,nehogy a hideg valami kárt tegyen bennök . Komoly tisztelettel hajolt meg az öreg úr előtt ,míg Olga szertartásos képet öltve ,így szólt : -Kedves bátyám ! Van szerencsém bemutatni Herbain Marion kisasszonyt ,derék és tiszteletreméltó franczia hölgyet . Hazája ugyan nem a nagy Francziaország ,melyet ősei -mint ezt kedves bátyámnak eleget lesz alkalma hallani ,-még a régibb véres időkben elhagytak ,hanem a regényes Svájcz egyik völgye ,hol a legszebb havasi rózsák teremnek . Nem röstellem az egész világ előtt bevallani ,hogy én mindazt a kis tudományt ,a melylyel birok ,e derék hölgynek köszönhetem . Nem az ő hibája ,hogy nem tölthetett többet tölcséren a fejembe . Marion kisasszony szabadkozni akart ,de nem jutott szóhoz . Csak hajlongott tehát és nagyon szerencsésnek érezte magát ,hogy ilyen derék ,tiszteletreméltó férfiúval megismerkedhetik . Ezt azonban még nem volt ideje elmondani ,mert a kis Olga bemutatására az öreg úr tüstént elővette régi szónoki tehetségét . -Nagyon örülök ,-mondta ,-hogy szerény házamat megtisztelte ,hol ön kétszeres tiszteletre számíthat :először mint nő ,másodszor mint franczia . Pedig valót szólva ,az öreg úr egy kissé meg volt szeppenve ,hogy most mindjárt olyan nyelvet hall ,a melyen akár el is adhatnák ;annál nagyobb lett azonban meglepetése ,midőn Marion tiszta magyar kiejtéssel köszönte meg a szíves fogadást . -A magyar urak vendégszeretete ,-jegyezte meg Marion ,-mindig meglepi az embert . Én is alig találok szót ,hogy megköszönjem az ön szívességét ,melylyel üdvözölt . Alig vagyok érdemes rá . Nekem kötelességem volt egykori kis növendékemet idáig elkisérni . -Mily jól beszéli nyelvünket ,-mondta az öreg úr ,félig a csodálkozás ,félig az öröm hangján . -Ez az ország második hazám lett ,hol gyermek-ifjúságom óta sok derült órát töltöttem . Kötelességemmé vált tehát nyelvét is megtanulni . Különben is e nyelv olyan szép ,-majd gyöngéd ,majd erőteljes ,-hogy mindenki örvendhet rajta ,ha elsajátíthatni alkalma nyílik . Az öreg úr nem állhatta meg ,hogy melegen meg ne szorítsa a derék hölgy kezét . -S hol tanulta meg nyelvünket ?-kérdezte tőle Zsigmond úr . -A Tisza mellett ,hol egy derék úri család körében négy évet töltöttem . A kis lányokat neveltem ,kik kedves és szeretetreméltó gyermekek voltak . E család sokat foglalkozott irodalommal és művészettel ,s annyira szerette a nemzeti költőket ,hogy én is kiváncsivá lettem azok műveit megismerni . Szorgalmas voltam ,s míg tanítottam ,magam is tanultam . És fáradságom meg lett jutalmazva ,mert e nyelv útján sok jeles költőt és még több nemes szivet nyilt alkalmam megismerni . Marion arczán látszott ,hogy ez a beszéd nem hizelgés ,hanem szívből jön . Átalában az ő arcza jó szivet ,ábrándos érzületet s e mellett sok okosságot is tanusított . A mi külsejét illeti ,már évek óta megvált ugyan az ifjuság tavaszától ,de a nyár rózsái még nem hervadtak el szivében . Világos szemében elég elevenség látszott ,míg komoly arcza s egész magatartása azt árulta el ,hogy már körülbelül lemondott az élet apró játszi örömeiről . Szíve azonban még mindig érzett s nagyon tudott ragaszkodni azokhoz ,a kik iránta szeretettel viseltettek . A csalódások nem keserítették meg kedélyét ,s ha reményei nem teljesültek is ,a költők mindig meg tudták vigasztalni ,mint minden szivet ,mely az ábrándokat csak eltagadja ,de azoktól egészen megválni soha sem bir . Míg a folyosón haladtak ,Olga panaszkodni kezdett . -Képzelje ,bácsikám ,Marion kisasszony vissza akar menni Bécsbe ! Azt mondja ,hogy nem akar itt terhére lenni senkinek . Ez a nyilatkozat nem szép tőle . Nemde ,bácsikám ? -Mindenesetre lekötelezne bennünket ,ha köztünk maradna . Kivált így tél idején világért sem bocsátanám el olyan hosszú útra . Marion kisasszonynak itt kell maradnia . S aztán mit is csinálna egy fiatal leányka itt magában ,ilyen mogorva vén ember mellett ? -Majd fölvidítjuk ,bácsikám ! Jól tudom ,mert sokszor mondta atyám ,hogy a bácsit a sorsnak mennyi csapása érte ;már az úton is folytonosan arról gondolkoztam :milyen boldog lennék ,ha annyi szomorúság után egy kis örömet tudnék szerezni önnek . -Kedves jó gyermek !-viszonzá az öreg úr elérzékenyülve ,s újra megcsókolta szép kis hugát ,mialatt a nagy terembe léptek . Egy pillanat alatt a shawl ,köpeny ,úti capuchon ,kézi táska mind le voltak hányva a székre ,a pamlagra ,az asztalra ;még a zongora tetejére is jutott egy darab . -Az Istenért !-figyelmeztette Marion ,-ne hányja úgy szét a ruháit . -A leczke újra kezdődik ,-viszonzá Olga mosolyogva ;-jól van ,édes Marion ,mindjárt rendbe szedem ;hanem csodálkozik -e ön rajta ,ha a fogoly ,midőn börtönéből kiszabadul ,lánczát gondtalanul eldobja ,egy csöppet sem törődve azzal ,hogy hova esik ? Egyébiránt ,kedves bácsikám ,ne ütközzék meg rajta ,ha Marion minden lépésemben hibát talál . Neki én soha sem tetszem ,s ennek én nagyon örülök ,mert ő bizonyára bele betegednék és egy szép őszi estén tán egy jobb világba is költözne ,ha nem anyáskodhatnék fölöttem . Mások előtt mindig szid ,hibáztat ,leczkéztet ,szivében azonban szörnyűképen szeret . Hanem ezután lesz egy menhelyem az ő éles nyilai ellen -az ön védő kebele ,édes bácsikám . Az öreg úr mosolygott a kis bohó ,beszédes gyermeken ,s olyan jól esett hallania e vidor hangokat itt ,a hol ezelőtt csak egy-egy sóhaj ,panaszszó ,vagy lassú lábkopogás árulta el ,hogy élet is van e szomorú falak között . -Ülj le ,kedves kis hugom ,-mondta az öreg úr ,-s pihend ki magadat . Olga le is ült ,de csak azért ,hogy a másik perczben már felszökjön . Észrevette a zongorát s oda iramodott ,föltárta födelét és sebes ,játszi ,kecses futamok közt egy ábrándos dalt kezdett játszani . Egyszerre föltekintett és így szólt : -Oh ,bácsikám ,nézze csak ,ezek a hős arczok mily komor ,feddő tekintetet vetnek rám ! Az idegen dallam nem tetszik nekik ,Rossini «Regatta venezia »-ja nem szól a szivükhöz . Bizonyosan nem ezekhez a hangokhoz voltak szokva ,a míg éltek . Harsány tárogató és harczi kürt voltak kedves hangszereik . Félbehagyom hát e kedves könnyelmű dallamot s mást játszom nekik . S finom kis ujjai alatt a legszebb magyar dalok egyike zendült meg . Az öreg úr a zongorához lépett s könyező szemével a kis leányra nézve ,megsimogatta annak puha és gazdag hajfürteit ,mialatt édesdeden mondta : -Kedves kis Olgám ,hogy eltaláltad . Ez az én nótám :«Nem úgy van már ,mint volt régen ». De ez a dal ,mely máskor mint valami fájdalmas teher súlyosult szívére ,most édesdeden röpkedett körülte ,mint tavaszi szellő ,mely meleget és virágillatot hoz . Volt valami csábos ,vigasztaló benne ,midőn a lassú ,szomorú dallam villámsebes fordulattal a «Megvirrad még valaha »frissebb menetű dalba szökkent át . Az öreg úr egész önfeledten nézte a szép gyermeket ,kinek arcza csupa jóságot ,gyermeteg szeszélyt és gondtalan kedélyességet fejezett ki . Játszi mosolyával oly igéző volt ,hogy kedveért sok öreg ember tán még játszó gyermek is tudott volna lenni vele ,ha a kis angyalnak eszébe jut ,hogy őket játszani hívja virágok ,bokrok vagy a part kövicsei közé . A vidámság kifejezése igen megnyerővé tette egész lényét ,úgy hogy e mellett a szépség csak másodrendű dologgá vált . Pedig valóban szép is volt :hosszúdad fehér arczán az orr ,száj és szemek mind oly finom metszésűek és nemes idomúak voltak ,hogy az ember gyönyörködve nézte ;szabályos derült homloka fölött a dús fekete hajfürtök gazdag fonadékba szedve ,mely kétszeresen is körülövezte fejét ,mint valami sötét és mégis fényes korona ;rózsaszín füleinél két kis fürt kaczéron kibontakozott és a bágyadt pirulatú orczákhoz simult ;fekete szeme mély és tiszta volt ,mint a tengerszem ,melynek felületén aranyos verőfény játszik ;egész képén az ártatlan ,gondnélküli és a világtól még meg nem keserített lélek ragyogványa tündökölt . A kecs kis nemtőjének látszott ,minőkkel a költészet ősidejében az Olymp istennői játszottak . Az öreg úr megragadta a kis leány parányi kezét ,mely puha volt ,vékony fehér ujjakkal és eleven rózsaszín körmökkel -és csaknem elérzékenyedve mondta : -Köszönöm neked ,kis lányom ,hogy vidámságot hoztál e rideg helyre . Köszönöm ,hogy eljöttél . Most legalább van megint ,a kit szerethetek . -Én is köszönöm ,bácsikám ,-felelt a leányka ,-hogy megszabadított a feszes ,rideg ,idegen élettől . Az ön levele volt a Noé galambja ,mely zöld ággal jelenté a reményt és menekülést . Én ott már beteg lettem ,s két év alatt bizonyosan meg is halok ,eltemetnek ,a nélkül ,hogy bácsikámat megismertem volna . Képzelje ,bácsikám ,milyen kínban lehettem a néni mellett ,a ki nagyon komoly és az egész városban nem keres föl más helyeket ,csak a templomokat . Olyan voltam ,mint a kalitkába zárt pacsirta ,mely ösztönénél fogva egyre emelkedni akar s mindig megüti a fejét a korlátozó sodronyokba . De most már itt vagyok ,a szép ,a nyilt természetben . S milyen lehet itt a tavasz ,fák ,virágok ,susogó vizek közt ! Nagy házak nem zárják el előlem a kilátást ,kocsik robogása nem nyeli el a madarak csicsergését . Én a természet leánya vagyok és itt igen boldog leszek . Az öreg úr arra gondolt :«Istenem ,a gyümölcs néha mégis mily messze esik a fájától ;milyen egészen más ez a gyermek ,mint anyja volt ,az a mindent szenvelgett ,rangvágyó ,nervőz delnő ,a ki a világért rá nem lépett volna a harmatos fűre ,s örökké függönyökkel védte szemét a nap kedves tavaszi sugaraitól ». Marion kisasszony ezalatt leszedette a málhákat ,különös gondot fordítva a dobozokra ,melyekben tükrei és fejékei voltak ,és egy csomagra ,melyben Chamisso érzelmes költői művei ,Hahn-Hahn Ida grófnő és Crebillon egy pár regénye mellett Humboldt Vilmos levelei ,egy Damen -Conversations -Lexicon és -talán mutogatásképen -egy szakácskönyv hevertek ,különös tarka társaságban . Mire rendbe jöttek ,Zsigmond úr a családi képeket mutogatta meg Olgának ,melyeket ő mulatságosan komoly arczczal nézett végig és tizszer is engedelmet kért tőlük ,hogy első pillanatban olyan komor és barátságtalan tekintetet tulajdonított nekik ,a minő jó atyafiak közé teljességgel nem illett volna . Azután ismét komolyan hallgatta a bácsikája szavait ,midőn magyarázta ,hogy ez a bozontos szakállú ,aczélinges vitéz régente híres várkapitány volt a Garan mentében ;ez a villogó szemű ,sasorrú férfi mint banderiális alvezér esett el ,anno domini 17 **;ez a szelid mosolyú öreg úr egy régi országgyűlés híres követe volt ;az a másik meg sokáig alispánságot viselt a megyében ,míg végre aranykulcsos lett belőle . Ezek mind az ő őseik . Végre a zöld terembe jutnak ,a szépen ecsetelt női arczkép elé . Erről az öreg úr nem tud sok magyarázó szót mondani ;mindössze is reá mutat :«Ez volt az én feleségem !»és könny csillog a szemében . A kis leány is egészen el van szomorodva és egy szót sem szól . Az a könny ,mely Zsigmond úr szemében ragyog ,sokkal szentebb ,semhogy emberi vigasztalással illenék megsérteni . Mind a ketten hallgatnak ,mire az öreg úr észreveszi magát és így szól : -Gyermekem ,úgy -e ,minő bohó vén ember vagyok én ;mindjárt az első órában elszomorítalak . Jerünk innen . Szó nélkül mennek ki ,s Marion -ki a nagy teremben maradt -egészen el van csodálkozva az örökvidor arcz komoly kifejezésén . Mindig ilyennek szeretné látni ,-gondolja magában ,-mennyivel szebb lenne akkor ! -Édes bácsikám ,-mondta a leányka egy kis szünet után ,-legelsőbb is egy nagy kérésem lenne . -Csak bátran ,kedvesem . -Szeretném ,ha az én szobám ablakai a kertre nyilnának . Rendkívül szeretem látni a zöld lombokat és hallgatni reggelenként az ébredő madarak szavát ,melybe komoly kakukszó vegyül . Természetesen ,még erre várni kell ,mert most hideg ,rideg tél van . De a természet mindig szép marad ,bármily fanyar ,téli képet ölt . -Nagyon örülök ,kis Olgám ,hogy már előre eltaláltam kivánságodat ,mint a hogy te is kitaláltad az én kedves nótámat . Jerünk ,kedvesem ,szobádba vezetlek . A kis leányka ,feledve az elébbeni komoly pillanatot ,megint szökdicsélve ment nagybátyja karján ,míg Marion kisasszony az út fáradalmaitól megtörődve ,lassan követte őket és nagyon bosszankodott magában ,hogy ez a fölserdült leányka soha sem szűnik meg gyermek lenni . Két egymásba nyiló szobába léptek . -Oh mily szépen van elrendezve ,-kiáltott föl Olga -csupa csin és ízlés minden . Aztán egész gyermekes örömmel nézte a nagy virágos butorokat ,a tarka szőnyeget ,az álló tükröt ,a falak vidám kék színét . -Ez ablakból -mondta az öreg úr -az egész völgyön végig lehet tekinteni ;nyáron át igen szép látvány . Szegény nőm gyakran órák hosszáig mélázott itt s távcsövén nézte az érkező vendégeket . E távcső most is itt van ;kedves ereklyém ,neked adom . Olga melegen csókolta meg a nagybácsi kezét s majd megpillantva a szögletben a virágállványt ,melyen egy pár kinyilt fuxia piroslott ,oda szaladt és egész elégülten mondta : -Milyen szép virágok ! A szemet édesen ámítják ,hogy már tavasz van . Milyen eleven zöld levelek ! Szeretnék örömömben tapsolni ,ha el nem szomorítna valami . -Micsoda ,kis leányom ? -Hogy e sok jószágot én semmivel sem tudom meghálálni . -Bohó gyermek ! -De mégis meg tudom valamivel . Igen ,a szeretettel . Nagyon ,de nagyon fogom szeretni az én bácsikámat . Az öreg úr megint mosolygott ,mintha egyszerre kicserélték volna . Hisz épp ez hiányzott neki -a szeretet meleg napfénye . -Nos tehát ,leányaim -mondá az öreg úr -válasszatok ,mindkettőtöknek külön szobátok lesz egymás mellett . Marion ,ki ezalatt a kereveten pihente ki eltörődését ,erre szükségesnek látta megjegyezni ,hogy sokkal czélszerűbb lesz ,ha az egyik szoba a nappali ,a másik meg a hálószoba fog lenni . A derék hölgy dehogy tudott volna egy éjjelt nyugodtan eltölteni egyesegyedül . Olga nem tett rá semmi ellenvetést ,s egy óra mulva minden úgy volt ,a mint Marion kivánta . Végre a két leány egyedül maradt . Át akartak öltözködni ,hogy megszabaduljanak az uti meleg ruha kényelmetlenségeitől . Olga azonban elébb körültánczolta az asztalt ,s szerencsétlenségre leütve a Marion egy-két könyvét ,az ablakhoz futott ,hogy a holdfényes tájékot nézze . -Olga !-kérdé Marion -szeretné ön ,ha valaki a verébhez hasonlítaná ? -No hiszen szépen megköszönném ez udvariatlanságot . -Pedig ,őszintén szólva ,van egy kis hasonlatosság . -Szeretném tudni ,hogy micsoda . Marion ,jól meggondolja ,a mit mond ;még az öné a szó ... Nagy leány vagyok ,boszút állhatok . Egy kissé elhallgattak ,Olga azonban kiváncsi lett . -No mondja el Marion ,a mit elkezdett . -Mindjárt ,kedvesem ,csak ezt a csipkét igazítom meg . Hát igaz ,tudja -e ön azt a találós mesét ,hogy egy veréb hányat lép egy évben ? -Hogyne tudnám . Egyet sem ,mert mindig ugrik . -No lássa ,önre is épen ezt lehetne mondani . Olga egy kissé elhallgatott ;nyilván röstelte a hasonlítást ;azonban nem sokáig maradt nyugton . -Marion ,én is kérdenék valamit . -Szívesen felelek . -Hát ön tudja -e ,hogy miért van az embernek két füle ? -Hogy a jó intéseket annál jobban meghallja és kövesse . -Arra elég volna egy is ;de kettő ? -Nos ? -Hát hogy a sok fölösleges zsémb beszálljon az egyiken s annál hamarább kirepülhessen a másikon . Lalla-lálom ,lalla-lálom ,a világon minden álom . S azzal nevetve ,dalolva kisuhant ,mint egy kis légi árnykép (ha ugyan az árnyékot elképzelhetnők szép ,vonzó ,friss ,ragyogó színekben ),s legkevésbbé sem hallotta Marion aggodalmait . A derék hölgynek ,míg öltözékét befejezte ,sok szomorító gondolata támadt . Mily gondtalan teremtés ,-sóhajtott magában ,-ez a könnyelmű vígság igen rossz kalauza lesz az élet göröngyös utain . Az ily lényeket az első mély érzés ,az első igazi fájdalom könnyen összetörheti ,pedig mily kár lenne érte ! E perczben az öreg úr is -írás közben -épen az ő kis hugáról gondolkodott . Nagyon vidor gyermek ,tán egy kissé könnyelmű is . Ámde egész lényében van valami báj ,mely még e könnyelműséget is szeretetreméltó erénynyé bűvöli . Más emberek vígsága mindig sértette az ő bánatos szívét ,míg most e gyermeké egészen magával ragadta . A gondviselés küldte őt ;annak választottja ő ;mert hisz e háznak épen ily kaczagó gerliczére van szüksége ,hogy falai egy kis élettől visszhangozzanak . E perczben kopogtak az ajtón s ez elriasztá az öreg úr gondolatait . Olga lépett be nevetve ,hogy mintegy igazolja mindazt ,mit róla az öreg úr elgondolt . -Az istenért ,bácsikám ,már késő este van és ön ír ? Miért rontja szemét ? Azt nem lehet venni a boltban ,mint a keztyűt ,ha elkopik . Többé nem fogom megengedni . Ha írni való lesz ,itt vagyok én ;ha sok lesz ,itt vagyunk én és Marion ... Ezután én leszek az íródeák . A madám -a bécsi nevelőben -úgy is mindig dicsérte irásomat ;hadd vegyem hát legalább egy kis hasznát . Betűimre azt mondta ,hogy igen férfiasak . Nézze ,bácsikám ! -Valóban ,kedvesem ,erősvonású folyékony betűk . -Oh nekem sok férfias tulajdonságom van . Szeretek úszni (persze nem télen ),s ha nem úsznám is át a genfi tavat ,mint lord Byron ,de nem is hamar fáradok el ;e mellett már próbáltam czélba lőni is ,noha e téren az indián vadászok okvetlenül jóval fölülmulnak . De meg ne ijedjen tőlem bácsikám ,mert én -ha kell -azt is eldalolhatom ,mit a richmondi lányvásár :«tudok sütni ,főzni ,mosni ,varrni stb. » -Ez mind szép ,kedvesem ! Tán szivarozol is ? (E kérdést az öreg úr némi aggodalommal tette. ) -Isten mentsen !-kiáltotta Olga . -Ki nem állhatom azokat a leányokat ,a kik szivaroznak és verseket írnak ;ámbár most én is úgy földicsértem magamat ,mintha örökösen verseket írnék ,még pedig saját magamról . Képzelje ,bácsikám ,néha Marion is ír titokban ,csakhogy eltagadja . A kis gonosz -csupa merő boszúállásból -még nagyobb pletykába is bele keverte volna a komoly hölgyet ,ha az e pillanatban épp a szobába nem lép ,szerényen ,hivatásához illő komolysággal és tisztes fekete öltözékben ,mely szőkés fürteihez ,jól termett alakjához és gondolkodó arczához egészen illett . Olga ,nehogy a tréfa miatt kudarczot valljon ,rögtön más térre vitte a beszélgetést . -Tudja -e ,bácsikám ,-kezdte szelid hangon ,-mi itt az én legnagyobb örömem ? -Mondd meg ,kis leányom . -Az ,hogy bácsikámat épen olyannak találtam ,a minőnek képzeltem . -Hát te már előre is foglalkoztál velem ? -Oh ,de mennyit ! Nem igaz -e . Marion ? -Marion kisasszony nagyon el volt merülve ,különben azt mondta volna rá ,hogy igaz . -Egykor -négy-öt évvel ezelőtt -egy képes könyvben nagyon megtetszett nekem egy tiszteletreméltó alak ,magyar ősi viseletben . Ruhája is ragyogott ,de sokkal inkább ragyogott arczán valami kedves fény ,melyet nem annyira szemem ,mint szívem vett észre . Én azt lefestettem magamnak ,s munka közben atyámnak is megmutattam . Azt hittem ,megdicsér ügyességemért ,de ő elszomorodott ,és azt mondá :«Istenem !mennyire hasonlít Zsigmondhoz !» Megkérdeztem ,hogy kicsoda az a Zsigmond ,és ő ez este annyit beszélt nekem bácsikámról ,hogy én még máig sem tudtam elfelejteni . Aztán elkérte tőlem a képet és ágya fölé tette . Az öreg úr szeme könnybe lábadt . -Ő is szeretett engemet ,én is őt ,-mondta ,-és mégis elszakadva éltünk . Kerültük egymást a nélkül ,hogy voltaképen haragudtunk volna . Mivel elménk más eszmékkel foglalkozott ,azt hittük ,hogy szívünknek is el kell szakadni . A rosszul értelmezett férfiasság ,a dacz ,a büszkeség egyikünknek sem engedte ,hogy az első lépést megtegyük a kibékülés felé . Sokszor megbántuk ,hanem már késő . -Mi szakította el önöket egymástól ?-kérdé a lányka szánakozólag . -A megyei pártoskodások és ... Az öreg úr hirtelen elhallgatott . Nem folytathatta tovább e kis lány előtt ,mert hiszen hogyan mondta volna meg azt neki :a megyei pártoskodások és egy nagyravágyó ,fényüző nő ,a te anyád ,ki férjének angyala helyett ördöge volt ,kinek hiúságaért szegény testvérem feláldozott minden vagyont és még a szív legnagyobb kincsét :az önbecsületet is . Nem mondott tehát egyebet ,mint ezt : -Hagyjuk ,gyermekem ,e szomorú emlékeket ,menjünk az estelizőbe . Kevés idő kellett ,hogy a komoly hangulat megint megváltozzék . Általában e téli nap a szenteleki kastélyban egész áprilisi nappá lett ,midőn majd mindig együtt jár az eső a napfénynyel . Olga kedélyesen kezdte elbeszélni Marion mai félelmét és aggodalmait ,midőn eleintén a szenteleki úton minden árnyékot rablónak nézett ,míg csak el nem nyomta a buzgóság . Marion azzal torolta meg e fecsegést ,hogy ismét kegyes intésekhez fogott . Erre minden perczben nyilt alkalom . Az istenért ,ne egyék annyit ,mert nem fog aludni tudni ! Az istenért ,ne verje úgy azt a zongorát ,mert itt nincs ,a ki minden héten felhangolja ! Az istenért ,ne beszéljen annyit ,hagyjon valamit holnapra is ! Mindez intés ,bár a szeretet hangján volt mondva ,ezúttal mégis -a nagybácsi előtt -annyira sérté a «nagy leány »hiúságát ,hogy elhatározta ezúttal megboszulni magát . Jó éjszakát kivántak a bácsinak ,a ki maga is elálmosodott ,s alvószobájukba tértek ,Olga szaladva ,Marion pedig egy csöppet sem engedve komoly ,lassú ,méltóságteljes lépéseiből . A jó kisasszonynak ottbenn mindjárt nagy boszusága akadt . Nem találta Chamissot ,pedig a nélkül teljes lehetetlenség elaludnia . Egykor Sonnenschein hadnagy -maga is költő ,mert hiszen a szerelem költővé tesz minden valamirevaló lényt -kedveltette meg vele ,s azóta majd minden este olvas belőle egy-egy könnyek és sóhajok közt írt lapot . Most is oda készítette éji asztalára ,de eltünt . -Eh ,Marion ,-mondá Olga ,-tegyen ez este kivételt :aludjék el Chamisso nélkül . Hígye meg ,az efféle szellemi mákonyhoz nem jó hozzászokni . Aztán ne nyugtalankodjék ,holnap reggel bizonyosan megtalálja . (Persze ott volt az Olga vánkosa alatt . Ez volt a boszúállás bohózatának első felvonása. ) Marion elfútta a lámpát . A hold szépen bevilágított s a bútorok hosszú árnyat vetettek a szőnyegen és falakon keresztül ,s az ablak koczogott a széltől ,mely odakünn haragosan kezdett czivódni a száraz téli fákkal . -Kedvesem ,hiszi ön a kisérteteket ? Ez az Olga kérdése volt . -Eh ,ne beszéljen effélékről ,tudja ,hogy nem szeretem . -Én sem igen szoktam rájok gondolni ,hanem ma sokszor eszembe jutottak ,mintha ez a tájék temető lenne ,s én egész napon Dumas «Milles et une phantoms »-ját olvastam volna . Ez az egyetlenegy könyv ,melyet még a nevelőben saját szorgalmamból elolvastam . Ismeri ön e rémes könyvet ? Nagyon izgató olvasmány ,tele van csodákkal ,delejjel ,varázszsal ,kisértetekkel ,szellemekkel . -Aludjék ,Olga ! -Nem tudok . -Megmondtam ,hogy ne egyen annyit . -Igaza volt . Oh ,de nézzen csak az ablakra . -Mit lát ,az Istenért ? -Egy ősz ember néz be az ablakon . Haja fehér ,szakálla is fehér . -Ne bolondozzék ,Olga ! -Hát tekintsen oda ,ha nem hiszi . -Jaj ,valóban ! -El-ellebben ,meg visszatér . Marion ,ez különös dolog . -Gyújtsa meg a gyertyát és csöngessen . Oh Istenem !mi történik itt ? Mindig féltem az ily vén kastélyoktól ,melyek csak kuvikoknak valók . Csöngessen ,Olga ! -Hová gondol ön ? Csak nem lármázhatjuk föl a nagybácsit ! -Én sikoltok ,Olga !-kiálta Marion az ágyból kiugorva . -Én meg kaczagok . -Ugyan nem féli az Istent ,ez ördöngös éjjelen . -Eh ,ne beszéljen félre ,Marion . A világon a legszebb holdas téli éjszaka van . S ön úgy megijed e zuzmarás ágaktól ,melyeket a szél néha ablakunkhoz hajlít . Ez az egész . Lássa ,mily könnyű az embert zavarba hozni . Marion elszégyenelte magát s kevés szünet után szigorú neheztelő hangon mondta : -Ez nem volt szép öntől . -A milyen a mosdó ,olyan a törülköző is ,kedvesem . Ön ma minden kérelmem daczára is örökösen leczkéztetett ,hogy komolyságra tanítson . Én is akartam önt valamire tanítani ,a bátorságra . Kedves Marion ,erre szintén nagy szükség van . Ugyan mit tett volna ön ,az Istenért ,ha valamiképen a régi sarmácziai lányok közt születik ,kiknek (ha igaz ,mit a történet felőlük ír ),addig nem lehetett férjhez menniök ,míg három ellenséget meg nem öltek ? Édes Marion ,ön ott soha sem ment volna férjhez . -Eh ,ne beszéljen nekem a sarmácziai lányokról ,hagyjon aludni . -Szívesen ,hanem még van egy kis mondanivalóm . Kedves Marion ,valahányszor nappal nagyon sok lesz a dorgálás ,éjjelenkint mindig meg fog jelenni egy-egy kisértet . Jó éjszakát ! Jó éjszakát ! Ezt a legkönnyebb kimondani ,hanem mikor egyszer az álmot így elűzik az embertől ,akkor nem igen lehet többé jó éjszakára számítni . Szegény Marion is alig tudott elaludni a nagy ijedelemtől ,s komolyan föltette magában ,hogy másnap ,egész álló nap haragudni fog . Marion kisasszony kora reggel meg is kezdte ezt a nehéz szerepet . Nehéznek mondhatjuk ,mert nem akart beszélni ,már pedig ő nő volt ,még pedig franczia nő . Reggel szó nélkül öltözködött s Olga köszöntésére csak egy hideg főbiczczentéssel felelt . Még a vánkos alól előkerült Chamisso sem birta nyelvét föloldani ,hogy e pajzán gyermeket leszidja . Komoly redőkbe vonta homlokát ,előkereste Hahn-Hahn Ida egyik regényét (a legszebbiket ),s azzal kiment a nagy terembe ,leült a kandalló mellé és olvasott . Alig olvasott azonban pár lapot ,midőn kopogtak . -Ki az ?-kérdezte Marion ,kissé megrezzenve . -Én ,-hangzék odakünn ;hanem ez a felelet teljességgel nem nyugtatta meg Mariont a kopogtató kiléte felől . Erre azonban nem is volt nagy szükség ,mert az ajtó megnyilt s azon át idegen férfi lépett be ,szörnyűképen zavarba jőve ,midőn a támlányból női alakot látott fölegyenesülni . Valami köszönésfélét hebegett ,s elmondta ,hogy a nagyságos urat keresi ,de nincs a szobájában s azt hitte ,hogy itt fogja találni . Engedelmet kér ,ha e miatt ő nagyságát valami kedves foglalkozásban megháborította . Az idegen férfi nem volt már nagyon fiatal ,de modorán egyszerre meglátszott ,hogy még nem sokat élt . Arcza egészen tiszta volt ,s ha a fekete ruhát s az egész alak komolyságát jól szemügyre veszszük ,lehetetlen el nem találni ,hogy az egyház szolgái közé tartozik . Marion azonban nem találta el ,s megkérdezte ,hogy kihez van szerencséje ? Az idegennek részéről volt a szerencse ;azután szerényen megnevezte magát s elmondta ,hogy ő a szenteleki lelkész . Ha ilyen jámbor ,istenfélő férfiú ,akkor bátran leülhet ,gondolta Marion ,s helyet mutatott neki a kandalló mellett ,az ő támlányával szemközt . A lelkész párszor köhintett ,azután szétnézett ,s végre -midőn Marion nem szólt -megkérdezte ,hogy minő utazásuk volt ? Aztán kérdezősködött egyebek felől is ,mert hisz az ily első társalgások rendesen kérdezgetésekből állanak . Körülbelül egy óra folyt el ,míg együtt beszélgettek ,s mialatt a lelkész nem egyszer adta tanujelét ,hogy komoly és becsülésre méltó férfiú ,s e mellett -nőtlen agglegény létére is -nagy tisztelője a nőknek és még nagyobb kedvelője a sakkjátéknak és virágoknak . Mindez nagyon tetszett Marionnak ,s mikor Zsigmond úr haza jött ,s a lelkészt a maga szobájába vitte ,hogy ott vele az iskola elkorhadt födeléről tanácskozzék ,szinte nehezére esett a beszélgetést abba hagyni . Jött Olga ,dalolva egy ismeretes barkarolt . Marion kisasszony föl sem tekintett rá ,hanem egész buzgalommal betűzte a lapokat ,noha arról a kedves hatásról gondolkozott ,melyet rá a szelid arczú és szerény ,félénk modorú látogató tett . Szerette volna Olgának mindezt elmondani ,hanem ezúttal haragudnia kellett rá . Délnél tovább azonban nem állhatta meg ,s Olgának megsugta ,hogy egy derék férfival ismerkedett meg ,a lelkészszel ,a kinek sok szép tulajdona közt rá nézve legérdekesebb az ,hogy sakkozni tud is ,szeret is . Ezentúl lesz legalább ,a kivel játszhatik . E nap óta a szenteleki kastélyban mindennap történt valami figyelemreméltó dolog . Legelőször is a kis Olga megismerkedett a szobákkal ,épületekkel ,a cselédekkel ;majd megtekintette a falut ,szerény csinos házaival ,a templomot sugár tornyával ,a csinos lelkészlakot ,szóval mindent ,de mindent . Aztán a nagybácsi lovai közül kiválasztott egy szép növésű paripát ,lelkére kötve a lovásznak ,hogy azt tavaszig jól betanítsa . A kis boszorkány (néha ,midőn nagyon haragudott ,így nevezte el Marion )sokszor kétségbeejtette a jószivű ,aggodalmas természetű leányt . Például ,midőn hidegben ,hóban künn járt a kert tisztítatlan ösvényein ,puszta szeszélyből ,minden czél nélkül . Mégis kellett azonban valami czéljának lenni ,mert egyik reggel a virágállványról leszedett minden nyíló bimbót és kifejlett virágot ,s azokat koszorúba kötve ,levitte a kertbe . Marion nem birta elképzelni ,hogy szobájukból hová lettek a szép virágok ;hanem bezzeg megtudta az öreg úr ,mert megtalálta az egész füzért ,fekete szalag-csokorral ,azon a kis fehér márványemléken ,mely boldogult nejének legkedvesebb olvasóhelyét jelölte ,e fölirattal :«Annám enyh-helye ». Az öreg úr el volt érzékenyülve ,midőn megtudta ,hogy ezt a kis leány tette s alig várta az alkalmat ,hogy e szép kegyeletért összevissza csókolhassa . E pillanat óta még jobban szerette . Másnap mulatságosabb dolog történt . Az öreg úr elaludt a zsölyeszékben s Olga crayont ragadva ,rögtön lerajzolta . És minő híven ! Az öreg úr nem tudott hová lenni meglepetésében ,midőn fölébredve ,asztalán találta a maga képmását ,ez aláírással «az én jó bácsikám ». E mellett a csínyek sem hiányzottak . Fogadtak Marionnal ,hogy ki készít el hamarabb egy házi sapkát a nagybácsi számára . Persze Marion jobban haladt ,mert mindig rajta ült . Már előre örült a diadalnak ,midőn egy reggel kézimunkájának nagy részét kifejtve találta . -Ah !-boszankodott Marion ,-ezt is a kis boszorkány művelte az éjszaka . Valóságos Diabolina ! -Soha se üssön olyan nagy lármát ,kedves Marion ,-viszonzá Olga hamis mosolylyal . -Ön olvasta valaha Penelope történetét ,s meglehet ,hasonló fogadást tehetett ,s à la Penelope ,éjjel kifejti ,a mit nappal csinál . -Ez igen összevissza zavart beszéd ,édesem . Ön fejtette ki ,és ez csakugyan nem volt szép . -Ha úgy volna is ,miért ne lett volna szép ? Miért nem vigyázott jobban a kézimunkájára ? Mi most ,kedvesem ,harczot viselünk -himzőtűvel ,s a jó tábornok ,ha erejével nem boldogulhat ,igyekszik hadi fortélylyal élni . Én is ezt tettem . E nap óta Marion új nevet kapott :Mme Penelope . Mit tehetett mást ,tűrte az istenadta . Ezalatt az egész ház ,az egész falu a «szép kis teremtésről »beszélt . A szakácsnő dicsekedett ,hogy a kisasszony kártyát vetett és sok szerencsét jósolt neki ,azt is hozzá tevén :hogy e szerencsét teljesen megérdemli . Mily leereszkedő ! Az öreg Jánossal órákig elbeszélt és nem mondhatott volna neki kedvesebbet ,mint mikor azt mondta :meglátszik rajta ,hogy katona volt ,még pedig huszár . A hű cseléd azóta mindig büszkébben rakja a lábait . A szolgálóknak tarka selyemkendőket ajándékozott ,a lovásznak szivarokat ,a «Favorite »-nak (így nevezte kiválasztott paripáját )czukrot . A falusi gyermekek czifra bábokat és képeket kaptak tőle ,s ha Olga az utczára lépett ,szaladtukban egymást törték ,ütötték ,hogy melyikök csókolhassa meg legelőször azt a kis kezet ,mely mindig oly gyöngéden simogatta meg friss orczáikat . A falu komoly lelkésze is egészen el volt bájolva ,s nem győzött hálálkodni azért a díszes virág-könyvért ,melyet Olga szebbnél szebb rózsákkal festett tele ,midőn megtudta ,hogy e jó ember milyen nagy előszeretettel viseltetik a rózsák iránt ,s nagy örömét találja a virágkirálynők ápolásában . Ez általános igézetben még az állatok is osztozkodni látszottak . Az agarak mindig vidoran tánczoltak a kis leány körül ,a nélkül hogy nagyobb bizalmaskodással alkalmatlankodni mertek volna ;a Favorite sokszor jókedvűleg nyerített ,midőn az ól küszöbére lépett ;a galambok fölrepültek ugyan előle ,midőn közeledni látták ,de kéjes turbékolás közt nézték az ereszről ,a mint e kis könnyed alak az udvaron át lebbent . Senki sem hívta többé Olga kisasszonynak . Más nevet kapott ,melyet egy alkalommal a tiszteletes úr bátorkodott kiszalasztani az ajkain : A kis tündér . Csak jönne már a tavasz ! Hozná el mielébb szelid verőfényét ,suttogó szellőit ,virágillatát és hűs lombjait ! A kis tündér megunta már a szobai léget és szeretne szép büszke járású paripáján átröpülni a virágos réteken ,vagy bolyongani a víz fűzfás partjain ,föl-fölkeltve az itt-ott szunnyadó visszhangot ;sőt még a szebb lepkéket is örömest kergetné ,s minden áldott nap szedne friss virágbokrétát az ő jó bácsikája számára . Csak takarodnék már ez az unalmas tél ,örök egyhangú ködös levegőjével ,szürke mennyboltozatával s csepegő házereszeivel ;pusztulna el a hó ,mely a szoba rabjává teszi az embereket ,s még a kis tündér kedvteléseit is szűk korlátok közé szorítja . Marion kisasszony is számít titokban a derült ,csillagos estékre és csalogánydalra ,s egészen új és ismeretlen vendégkint várja azt ,noha világéletében már legalább is vagy harminczháromszor látta . Oh ,de mit emlegetjük az évek számát ,hisz a szív mindaddig nem veszti el fiatalságát ,míg csak a csillagos esték és csalogány-dalok érdekelni birják . Lám tiszteletes Kapolyai István uram is -a falu derék lelkésze -noha túl van a negyvenen (ezt az őszinte férfiú soha sem röstelli bevallani ),mégis oly gyöngéd ,ifjúi érdekeltséggel szereti a rózsákat ,mint a fiatal emberek szokták ama boldog korban ,midőn azokat a «szerelem virágai »-nak nevezik . Sőt a szerény férfiún újabb időkben az is gyakorta megesik ,hogy néha-néha szokatlan hőség futja el nyilt és egészen tiszta ábrázatát ,s akaratlanul is sóhajtania kell a sakktábla mellett ,melyet azóta kétszerte nagyobb szenvedélylyel szeret ,mióta oly jeles és művelt hölgygyel van szerencséje együtt játszhatni ,mint a minőnek Marion kisasszonyt ismeri ;noha a világért sem merné kétségbe vonni a kis Olga azt az állítását sem ,hogy a sakk játéknak tudomány ,tudománynak pedig játék . A tiszteletes úr épen most is Marion kisasszony erős bástyája ellen tör ,komoly redőkbe szedve homlokát ,a mint véletlenül szemköztije derült szemébe tekint és sóhaj röpül ki ajkain . A kis Olga mellette ül s a vidám kis teremtés nem azért kis tündér ,hogy a legszelidebb sóhajokat is észre ne vegye . Észreveszi most is és nem állhatja meg ,hogy hamis ,ingerkedő arczczal meg ne kérdezze : -Mi volt az ,tiszteletes úr ? -Egy elhibázott húzás ,kisasszony ,mely miatt az egész játékot elveszthetem . -Különös ! Ha a bácsi itt volna ,az ő kedves diák nyelvén azt mondaná :«filius ante patrem »,a mi nemde annyit tesz ,mint idei bagolynak tavalyi fia ? Ön is elsohajtá magát jó előre a miatt ,hogy pár percz mulva egy hibás húzást fog tenni . A szelid férfiú rémséges zavarba jött s a világért sem mert volna e pillanatban Marion kisasszonyra nézni ,a ki folyvást izgett-mozgott a székén és szerette volna megleczkézni a pajzán kis vidorságot ,a ki ilyen derék férfiút sem átall zavarba hozni . -Szörnyen fűtenek !-mondta végre a zavarba jött férfiú ,homlokát tarkavirágos keszkenőjével törülgetve . -Ellenkezőleg ,tiszteletes úr ,a kandalló lángja egészen kialudt . -Mégis nagyon meleg van ,-mondta szigorún Marion ,hogy a lelkésznek igazat adjon . A játék zavarosan folyt s Marion roppant dúlást tett az ellenség seregében . A bástyák ledőltek ,a közvitézek fogytak s a királyi pár méltó aggodalmak közt tétovázott a koczkákon ide s tova . -Ah ,ön nem vigyáz !-figyelmeztette Olga a tiszteletes urat . -Valóban ,-felelt ez ,még mindig nagy hőséget érezve ,-igen szórakozott vagyok . Egészen elfoglal valami s elfordítja figyelmemet . Egy idő óta ,mi tűrés tagadás ,nagyon nyugtalan és türelmetlen vagyok . Marion kisasszony elképpedt . Nagy ég !mit fogunk most hallani . -Honnan e nyugtalanság ?-kérdezte a kis tündér ,legkevésbbé sem törődve ama titkos néma jelekkel ,melyek által Marion kisasszony értésére akarta adni ,hogy hagyjon valahára békét ennek a szegény embernek . De e szegény embernek most különös bátorsága jött a vallomásokra s válaszát ily gyanus és különös értelmű szavakon kezdte : -Minden embernek van valami szenvedélye ,mely elfoglalja és boldoggá vagy boldogtalanná teszi . Nekem is van egy ,mely közelebb néhány hónapon át egész a mult hétig szunnyadt szívemben . Marion megint a melegről panaszkodott ,de panaszát ezúttal senki sem vette figyelembe . A szemérmes hölgy tehát kénytelen volt fölkelni s az ablakhoz menve ,kinézni a szürke ,ködös levegőbe . -S mi az a szenvedély ?-kérdezte ezalatt Olga . -Igen ártatlan és falusias . Marion csodálkozó képpel tekintett vissza . -És az ? -A mint már volt alkalmam említeni :a kertészkedés . E szelid szenvedélyt minden tavasz újra fölébreszti bennem . Az első melegebb napsugár ,mely ablakomon besüt ,rózsatőimet juttatja eszembe . Ilyenkor türelmetlenül várom a tavaszt ,és napjában kétszer is megnézem a naptárt ,hogy mikor köszönt be már . Alig várom ,hogy rózsatőim kibonthassam téli burokjukból s gyönyörködjem fakadásukon . Az első rügy ,az első levél ,az első bimbó ,az első virág nekem mindig nagy örömet okoz . Akkor nem érzem a rideg ,egyedüli élet súlyát ;akkor van családom ,van gyermekem ,van társaságom ,melyet szerethetek ;míg a nyár utolsó rózsája ismét el nem szomorít . -Valóban ,-szólt Olga ,-a jó tavasz az ön rózsáiért megkettőztethetné lépteit . Marion megjegyezte s azzal a szegény férfiút egészen elpirította ,hogy a rózsák szeretete nemes ,gyöngéd és költői kedélyre mutat . Oh ,de ki is ne szeretné a rózsákat ,e gyöngéd tiszta teremtményeket ,melyek harmattól és napfénytől születnek ,mosoly közt élnek és illatozva halnak meg . S rögtön megemlékezett egy szép angol románczra :«The last rose of summer »,melyet a tiszteletes úr számára lefordítani igért . A tiszteletes úr megköszönte és nagyon elégedett volt . Igen szépeket gondolt magában a virágokról és a nőkről ,hanem azokat a világ minden kincseért sem merte volna elmondani . (Bizonyosan meghalt volna szégyenletében. ) Azt azonban elmondta ,hogy a virágok nemcsak az emberi szem gyönyörei ,hanem az emberi elme büszkesége is lehetnek ;mert hisz a természet ezer szüleményei közt csupán a virág az ,melyet az ember még szebbé és tökéletesebbé birt formálni ,midőn azt a kerti művészet által teljessé és szebb alakúvá tette . -Valóban szeretném önt rózsái között látni ,-mondta a kis tündér . -Tornácza előtt egy lécztől kerített kör van ,melyből a magas csipkerózsák kinyúlnak és nyáron át illattal töltik el a léget . Ezt már tudom . Olyan lehet ön udvarában ,mint egy kis király . Fején a bölcseség koronája . Az nem tesz semmit ,hogy nem lehet látni ;annál többet ér ,mert nincs annyi bajnak kitéve ,mintha aranyból volna . Legfölebb csak a csöndes költői kedélyek irigylik ,kiknek a rózsákból csak a töviskoszorú jut . Valóban irigyelhetik is . Ily előkelő társaság :a növényvilági királynők körében élni ! S minő rózsái vannak önnek ? -Mindenfélék ,kisasszony ,semperflorensek ,Stuart-Máriák ,alczeák ,Victoriák ,czenthifoliák ,thea- és luthea-rózsák . De én nem szeretem ez idegen neveket ,s némelyiket meg éppen ki sem tudom mondani . Azért a tavaszszal új keresztelőt fogok tartani fölöttük ,s erre önöket is meghívnám ,ha remélnem lehetne leereszkedésüket . -Elmegyünk ,nagyon örömest elmegyünk ,-igérte azonnal Marion . -Kétségkívül ,-folytatta Olga ,-s minők lesznek az új nevek ? -Magyar költőnők és művésznők nevei . Egyik Iduna ,másik Kornélia ,a harmadik Flóra ,Atala ,Róza és a többi . A kisasszony lesz szíves és kijelöli őket ,hogy a virágok mintegy jelképezzék színeik és formájuk által a mi költőnőinket . Olga elpirult . Marion jól tudta ,hogy miért pirult el ,s kapott az alkalmon ,hogy megtorolhatja a szelid ,gyöngéd kedélyű lelkész zavarát és ravaszul mosolygó arczczal kérdezte : -Kedves Olga ,egész arczát szokatlan rózsás hőség futotta el . Valjon miért ? -Nem titkolhatom el ,hogy e perczben röstellek valamit . -És az ? -Hogy nem igen ismerem a magyar költőnőket és művésznőket . Ez különben nem egészen az én hibám . Ön jól tudja ,hogy anyám mindig mondta ,hogy a költők olvasása a lélek betegsége ,s meglehet ,hogy ebben igaza is volt ;azt szintén tudja ,hogy a színház teljességgel nem tartozott szenvedélyei közé ;soha sem látogattuk ,soha sem beszéltünk róla ;tudja továbbá ,kedvesem ,hogy Eszter néni ,(a kit sokkal jobban szeretek azóta ,mióta távol estem tőle ),csak az imádságos könyvekkel foglalkozott ,s a költészet és művészet múzsái egész házunknál egyedül csak önnél találtak pártoló ,részvevő szívre . Ily körülmények közt én sem tudhattam róluk egyebet ,mint hogy léteznek s az elmét izgatják ,a szívet pedig balgatag ábrándokra késztik . Ezt a madám is így mondta ,a ki nagyon okos asszony volt . «Tanulni kell ,kedveseim ,és nem ábrándozni »,ez volt a jelszava ,melyet az egész nevelőház követett ,kivéve egy pár nagyobb leányt ,a kik titokban Romeókról ,Monte-Christókról és Rodolphokról beszélgettek egymás között . Ezt tudva ,tiszteletes úr ,nem fog elitélhetni azért ,hogy az én szívemet nem nagyon érdekli a költészet . -Lehetetlen !-mondta csodálkozó szótagolás közt a lelkész ,valószinűleg csakhamar megbánva ,hogy e szeliden kárhoztató szót akaratlanul is kiszalasztotta . -Én nem azt a költészetet szeretem ,-mondta élénken Olga ,hogy magát mentse ,-melyet az emberek ,hálósipkával a fejükön s papucscsal a lábukon ,papirra írnak ;hanem a melyet Isten írt a levegőbe ,a földre ,az égre . Egy csillag ,virág ,a vidám napsugár ,a pacsirtadal ,egy mező tarkasága ,a falusi harangszó :ez az igazi költészet ,mely a szivet meghatja . Az emberek mindig kontárok és unalmasak maradnak ,bármennyire lelkesüljön is az én Marionom Lamartine ,Lenau vagy Hahn-Hahn Ida művein . -Bocsánatot kérek ,kisasszony ,-folytatta a lelkész ,bátorságot merítve a meggyőződésből ,melyet a költészet iránt táplált ,-ön egy ismeretlen világról beszél . Nem látta azt és mégis elitéli . Higyje meg ön ,hogy a költők vigasztalnak és boldogítanak . Az én rideg ,egyedüli ,magányos életemben is annyi örömet és megnyugvást szereztek ,hogy soha sem tudok elég hálás lenni irántok . Ha csapások értek ,soha sem folyamodtam hiába hozzájuk ;ha reményimet vesztettem ,ők újra lelkesítettek ;kipótolták nekem a rideg téli napokban mindig azt is ,a mit kertemben egy időre elvesztettem . Ön is bizonyosan szeretni fogja őket ,mihelyt megismerkedik velök . Hogy ne szeretné ,midőn önmagában is annyi a kedély ,gondolat ,szép érzés ,szóval a költészet . Marion kisasszony e szavaktól csaknem el volt bájolva . Hisz ez egy valóságos ékesszóló ! Soha sem hitte volna ,hogy ez a szerény ,igénytelen ,bátortalan falusi lelkész ennyi lelkesüléssel tudjon szólani . Mintha az ő lelkéből beszélt volna . Nem is állhatta meg ,hogy meg ne jegyezze :a költők eme nagyrabecsülése még mennyivel jobban meggyőzi őt a tiszteletes úr meleg és gyöngéd kedélyéről . Azután így szólt : -Soha se féljünk ,hogy a költészet szép világa ismeretlen marad a mi Olgánk előtt . Fiatal leányok szívében rendesen ez szokott kalauza lenni egy kimaradhatlan érzésnek ,a szerelemnek . Erre a megjegyzésre a kis tündér hangosan fölkaczagott . -Mit beszél ön ,kedves Marion ? A szerelem ,ez a fényes levegő ,ez az alaktalan ábránd ,mely mint a paradicsom-madár sohasem lép a földre ,hanem mindig a légben röpköd ,ég és föld között . Ne féljen ,kedves Marion ,ettől én meg leszek óva . Fogok érezni bizalmat ,rokonszenvet ,meleg barátságot ,szeretetet ,de szerelmet soha . Ez ,kedvesem ,nem érzés ,hanem érzelgés ,gyönge lelkek betegsége . -S olyan járvány ,melyet senki sem kerülhet ki . -Ne higyje . Önnek egyik kedves dalnoka (egy nyavalygó a siralom völgyében )a szerelmet vándormadárhoz hasonlítja ,mert hisz ő nekik mindent hasonlítaniok kell valamihez ;nekik az ön szeme csillag ,az ön szája cseresznye ,az ön nyaka hattyúnyak ,az ön termete czédrusfa stb . A mint mondom ,az a dalnok a szerelmet vándor-madárhoz hasonlítja ,mely jő s megy ,ahol nyugtot és enyhe léget talál . Valószinűleg igaza van ,s önnek tudnia kell ,hogy a madarak csak a méla csöndes ,borús árnyú ligetekbe rejtőzködnek ,melyekhez -ha költő volnék -az ön szívét hasonlítanám ,kedves Marion ,s kikerülik az ingó-bingó ágakat ,melyek örökösen rezgenek ,mozgatva jókedvű szellőktől . Ilyen ingó ,rezgő ,mozgó ,zajos valami az én szívem is ;azért a szerelem szépen el fog suhanni fölötte ,hogy jobb hazát keressen . E tárgy sokkal kényesebb volt ,semhogy a tiszteletes úr illőnek találta volna beleszólni . Ezt sem komoly állása ,sem különös körülményei nem engedték . Hallgatott tehát ,mint egy bölcs ,s az egész vitát Marionra hagyta ,ki épp egy ,szívének és elméjének nagy dicséretére váló s igen tanulságos beszédbe eredt amaz örökigazság fölött ,hogy «a nők hivatása szeretni és -boldogítani ». De -a tiszteletes úr nem kis sajnálkozására -még csak közepéig sem juthatott ez igaz és értelmes beszédnek ,midőn -a kis tündér nagy örömére -az ajtó megnyilt s belépett az öreg úr . Az öreg úr azonban most nem látszott olyan öreg úrnak ,mint egy-két hóval ezelőtt . Mintha legalább is tíz-tizenkét évet vettek volna le vállairól . Alakja többé nem oly görnyeteg s délczeg magatartását maholnap visszanyeri ;arcza ,mely eddig a sivár lemondás és vigasztalan bánat fátyolával volt bevonva ,most már gyakran a remény derűjétől kap egy kis fényt ,s a redők homlokán sokszor kisímulnak egy-egy vidám mosolyban ;szemébe visszatérni látszik a régi tűz ,arczára az egészséges szín ,tagjaiba a rugékonyság és természetébe a tevékenység vágya . A tiszteletes úr nem győz eléggé örülni e változáson . -Mindig mondtam ,-jegyezte meg ,a szerénység mellett egy kis büszkélkedő örömmel ,-hogy jobb napok is jönnek ,mikor az öröm és jókedv újra fölkeresik e hajlékot . A sírokat virágok födik el szemünk elől s az ég ismét mosolyogni fog ránk . Mindig mondtam ,nagyságos úr ! S ime úgy történt . Már is jobban megy minden . Maholnap csupa élet ,csupa egészség lesz . -Jól mondta ,tiszteletes úr ,hanem én nem hittem -válaszolt az öreg úr . -Hagytam ,hogy a búbánat erőt vegyen rajtam . Magam faragtam a magam sírkeresztjét . Elcsüggedtem és nem reméltem semmit . Olyan ború környezett ,melyben nem volt kilátás sehová . Czélt vesztve ,mindig azt mondtam ,hadd menjen úgy az élet ,ahogy mehet ,a vége utoljára is a sírnál akad meg ,s nekem több kedvesem van már ott a föld alatt ,mint itt a föld felett . Én csak panaszkodni ,keseregni tudtam az összeomlott mult idő emlékei fölött ,mint Jeremiás Jeruzsálem romjain . Még a fecske is okosabb volt nálam ,mert az ,ha leszúrják régi fészkét ,új reménynyel újat csinál . Mit tudtam én ,hogy elvesztett legnagyobb kincsemet újra visszanyerem ,a szeretet kincsét ,melyet ez a kis bohó lány adott vissza szívemnek . Most már ezután minden máskép lesz . Post nubila Phoebus . Most már megint van czélom . A kis tündér itt van és új életre serkent az élet útain ,virágokkal szórva be a töviseket ,a göröngyöket . Olga e szavakra nagybátyja keblére simult és könnyes szemekkel nézte a nagybácsi tisztes szelid arczát ,ezüstlő hajfürteit és azt a megnyerő mosolyt ,mely fehéres bajszával beárnyalt ajka körül játszadozott . Mindketten sírtak és arczukon látszott ,hogy mily boldogok azok ,kik az örömtől ejtenek könnyet . -Miért könnyezel ,kis bohó ?-kérdezte az öreg úr . -Az öröm könnye ez ,bácsikám . Jól esik hallanom ,hogy az én gyönge két kezem rázta fel önt ama nehéz és veszélyes kórálomból ,melynek neve :életuntság . Oh ,nem adhatok hálát az Istennek ,hogy ide vezérelt ! Marion kisasszony is el volt érzékenyülve . Nemkülönben a tiszteletes úr . A mi még Mariont illeti :a jó teremtés alig állhatta meg ,hogy föl ne szólaljon :lássa ,kis tündér ,ön olyan szép most ,arczán a meghatottság komolyságával és szemében egy szép érzés könnyeivel ,hogy ha látná magát ,bizonyosan nem bujnék megint a gyermekes pajzánság és gondtalan szeszély bohócz köntösébe ;nem lenne többé játszó gyermek ,midőn emelkedett szellemű leány lehet ;s nem szállna le megint az égből a porba ! De e pillanat nem volt alkalmas jóakaró intésekre . Ez óra a megelégedés órája volt ,kivált midőn néhány percz mulva a kis tündér parányi ujjai a zongora billentyűin futostak ,néha gyöngéden ,mint a szellő ,máskor szilajon ,mint a zivatar ,s a teremben meleg kifejezéssel zendült meg az öreg úr legkedvesebb magyar dala . Az öreg úr feje mozgásával kisérte az ütenyeket ,Marion mélázott ,a tiszteletes úr pedig -felhasználva az alkony jótevő félhomályát -a mélázó kisasszonyra tekintett és arról gondolkozott ,hogy vajon az min mélázhatik ? A dal hatása oly nagy lett az öreg úrra ,hogy egyszer azon vette magát észre ,hogy bokáit összeveri ,mintha valami tánczkedv lepte volna meg ,őt ,a kinek eddig a közönséges járás is terhére esett . Zsigmond úr ez átalakulása azonban korántsem volt valami igézetes csodadolog ,noha a szakácsné és János huszár váltig mondják ,hogy a kis tündér szemében valami különös erő rejlik ,melytől talán még a halálra vált beteg is meggyógyulna . Ők legalább mindig könnyebben és vidámabban érzik magukat ,mikor rájuk tekint . Bizonyos ,hogy Zsigmond úr is mindig egész szívből örvend kis huga közellétének ,de ez magában még sem igen gyógyította volna meg ;hanem meggyógyította a friss lég ,a mozgás ,a tevékenység ,a gazdálkodás gondjai ,melyekkel magát újra elfoglalta . Hiszen most már megint van kiért munkálkodni és fáradozni . Általában az egész gazdaságban újabb elevenség kezdődött :az a lehangoló ,unalmas bágyadtság ,mely a kastély uráról ,mint egy kikerülhetlen járvány ,a legutolsó szolgára is elragadt ,nem volt többé észrevehető ;a béresek megint víg ostorpattogás közt hajtották be fehér ökreiket a gazdasági udvarra ;a szolgálók víg dana közt jártak a kútra ;a kertet élénk kedvvel tisztogatták a közelgő tavaszra ;s a kastélyba gyakran jöttek a faluból ünnepiesen felöltözött pórleányok ,friss arczú menyecskék és tisztes öregek ,megköszönni «az áldott jó teremtés »-nek ,hogy meglátogatta őket lakodalmaikon ,keresztelőikben s fonóházi mulatságaikban ,s néha ,midőn jó kedve jött ,egyet-egyet fordult is a falusi czigányok éles hegedűi és még élesebb klarinétja mellett . A kis tündér mindenütt ott volt ,mint egy mosolygó áldás . Már négy pórgyermeknek volt a keresztanyja és két menyasszonynak a nyoszolólyánya . Ő nem leereszkedett ez egyszerű jó nép közé ,ő valóban részt vett örömükben ,gyönyörködött vidám tánczukban és énekelte dalaikat . Marion kisasszonynak nem egyszer kellett figyelmeztetni ,hogy valamivel tartózkodóbb legyen ,ne tánczoljon mindenütt ,mert az nem illik ,s ne csókolgasson összevissza minden szép kis parasztgyermeket ,mert ezért a szomszéd úri családok meg fogják szólni ,ha híre fut . Olga mosolyogva hallgatta e figyelmeztetéseket ,de az egyszerű és jóságteljes falusi nép ragaszkodása sokkal jobban tetszett neki ,mintsem az unalmas illemszabályok miatt megszünhetett volna e jó nép örömeit szaporítani . Az emberek megszólhatják érte ,-gondolta ,-de a jó Isten mosolyogva néz rá ,mikor e jó emberek közé vegyül ,kik a természet ölén természetesen nőttek fel . Ilyen kedvtelések közt gyorsabban folytak a napok . Már a pipiskék vidáman futkostak a rögek között ,a vetés zöldelni kezdett s az egész természeten az az öröm-mosoly volt látható ,melylyel egy érkező ,mindenütt jelenvaló és mindenütt szívesen látott vendég üdvözlésére készül . A tiszteletes úr is addig nézegette a naptárt és a befödött rózsatőket ,míg egyszer elérkezett az idő ,midőn híveivel elénekelhette a szép tavaszi zsoltárt : Mint a szép híves patakra  A szarvas kivánkozik : Lelkem úgy ohajt Uramra ... A következő vasárnapon pedig olyan épületes és szépen kiczifrázott egyházi beszédet tartott a virágnyitó és életújító kikeletről ,hogy Marion kisasszony ,ki ez alkalommal jelent meg először a falu templomában ,nem győzte eléggé dicsérni ,s költészet és tanulság dolgában e művet Boileau tankölteményeihez hasonlította . A hasonlat nem volt ugyan valami tökéletes s igazán szólva ,Marion kisasszony nem is igen sok időt fordított Boileau tankölteményeire ;hanem annyi mégis tökéletesen igaz volt ,hogy a derék lelkész ez alkalommal igen sokszor folyamodott a költők képes kifejezéseihez ,nyilván azért ,mert Marion kisasszony megjelenéséről már jó eleve értesült ,s ez alkalommal kissé ki akart tenni magáért . E vasárnap óta minden nap hozott egy-egy kis ártatlan örömet ,most a fakadó ág ,a kibuvó levélke ,majd a pacsirtaszó és meleg napfény képében . Egy reggel pedig a kis tündér egész gyermekes örömmel szaladt a kertből az udvarra ,a lépcsőkre ,a csarnokba s végre a szobákba . -Marion ,tudja -e ,mit hoztam önnek ? -Talán ismét valami kis kigyóval akar megijeszteni . -Isten őrizzen ! Ellenkezőleg ,örülni fog rajta ,a napfényt juttatja eszébe . A kis gonosz Sonnenschein főhadnagyra czélzott ,kinek neve egy időtől fogva ,-mióta a sakktábla esténkint épp oly mértékben érdekelte ,mint a tiszteletes urat ,-ritkábban jelent meg a komoly hölgy ajkain . -Nem tudom elgondolni . Talán valami rajzot készített számomra ? -Ellenkezőleg ,a természet egy kedves kis szülöttjét hoztam önnek . Ime itt van . -Ah egy ibolya . A szerény kis ibolya soha sem birta volna elképzelni (bármennyire képzelődött volna is ),hogy mint okozhat ő ennyi örömet ? Hiszen ő mindössze is nem egyéb ,mint egy kedves ,de egyszerű látogatójegy ,melyet a tavasz előre küld el azoknak ,kik megérkezését türelmetlenül várják . A szenteleki kisvilág azonban még abban is látott valamit ,hogy az első ibolyát a kis tündér lelte ,míg a tiszteletes úr egész természetesnek találta ,hogy a tavasz annak jelenti be magát legelőször is ,ki vidám fiatalságával legjobban hasonlít hozzá . Marion kisasszony e megjegyzésre neheztelő sóhajt fojtott el és tréfás mosolylyal jegyezte meg ,hogy a tiszteletes úr milyen udvarias és milyen költőileg tudja magát kifejezni . A tiszteletes úr egy idő óta csakugyan igen válogatott kitételekkel élt ,s valószinű ,hogy a különben bátortalan férfiút is a kis tündér szeretetreméltósága igézte meg ,minthogy mostanában olyan bókokat és határozott nézeteket mond a hölgyeknek ,minőkre ezelőtt a világért sem vetemült volna ,még sárospataki diák-korában sem ,noha akkor a legszálasabb és legreményteljesebb tógátusok egyike volt . E folytonos szerénységnek tulajdoníthatta a jámbor férfiú ,hogy mai napig sem ismerhette meg a családi élet boldogságát ,bármennyire megóhajtotta is azt a regényírók rajzai után ,s bármennyire tanácsolgatták is neki e komoly lépést a falu vénei és a tekintélyesb lelkésztársak ,legkülönösebben pedig azok ,a kiknek eladó leányuk volt . De bizony hiába tanácsolták azt :a szelid férfiú röstelt a leányfélék után járni ,már pedig a házasság ritkán esik meg fáradság nélkül . Így történt ,hogy noha a mult év végén már szerencsésen keresztül lépte a negyvenharmadik évet ,mégis csak a rózsáskert képezte egész családját ,otthon minden társaságát . Szenteleki Zsigmond úr azonban -az egyház nagylelkű főkurátora -nem hagyott föl egészen minden reménynyel ,s gyakran biztatja :hogy még nem haladta egészen idejét ,mert a tiszteletes úr még mindig olyan életteljes színben van s olyan ajánló külsővel bir ,hogy aligha cserélhetne a mai világi léha ifjak legnagyobb részével . Különben is :később is jobb ,mint soha ! Sőt az öreg úr a bibliából is idézett (ha ugyan ez a bibliában van ),hogy ha megházasodunk ,megbánhatjuk ,ha pedig nem házasodunk meg ,okvetetlenül megbánjuk ! A tiszteletes úr mindezt mosolyogva hallgatta és szívében édesded gondolatok támadtak . Közelébb azonban igen nagy zavarba jött ,midőn Zsigmond úr abbeli véleményében ,hogy a tiszteletes úr most is ifjabb sok mai világi ifjunál . Marion kisasszony is teljesen osztozott és azt egész bátorsággal ki is mondta . E pillanatban a világért sem mert volna a derék hölgyre tekinteni ,bármint óhajtotta is azt . A kis tündér most sem állhatta meg ,hogy a zavart még jobban ne tetézze s évelődve szólt : -Tökéletesen igaz . Bármely nő (nem értek holmi magamforma nagyon fiatal ,bohó leányt )megtisztelve érezhetné magát ,ha a mi kedves lelki atyánk kinálná meg kezével és szívével . Legkiváltkép pedig azok ,kik a lelkészi pályát oly magasztosnak tartják ,mely az égből ered le hozzánk és az égbe is vezet . Valóban magasztos is . A lelkészek a mi vigasztaló úti társaink az életben ,kik minden nagyobb eseménynél mellettünk vannak ,imával és áldással . Ott vannak ,mikor születünk ,a bölcsőnél ;ott vannak ,mikor férjhez megyünk ,az oltárnál ;ott vannak ,mikor meghalunk ,a koporsónál . Marion csak nézett ,hogy ez a víg leány mit akar most e hosszú bölcs beszéddel elérni . -Nekem is van egy kedves jó barátnőm ,-folytatta Olga ,-ki pár nappal ezelőtt hosszasan beszélt velem e pálya magasztos hivatásáról s megemlékezett szülőföldének egy szép fehér házacskájáról ,a havasok alatt ,hegynyilásnál ,gazdag lombok között ,hol olyan csöndes minden ,hogy csak egy-egy harangcsendülés ,kutyaugatás és vidám füttyszó árulja el ,hogy élet is van e sűrű fák árnyai alatt . E kis fehér lak a messze Svájczban áll ,apró viskók közt ,melyek mind leborulva környezik . A lelkész-család lakik benne . Oh mily szép ,a nagyvilágot elfeledő életet visznek ott ,oktatva a kisdedeket ,gyámolítva az árvákat ,vigasztalva az özvegyeket s szeretve mindenkit ,a ki jó és szenved . Az én barátnőm soha sem látott ennél nagyobb boldogságot . A királynők pompáját nem irigyli ,de e lelkész-család örömeit igen . Mennyi béke ,jóság és költészet együtt . Barátnőm azt is mondta ,(én ugyan nem tudom ,ha való -e ,vagy csak képzeli ?),hogy a jó költők és hivatásukat érző lelkészek valódi édes testvérek ;azért ragad lantot annyi lelkész s azért ölt egyházi palástot annyi költő . Nos Marion ,eláruljam -e :hogy ki volt az a kedves barátnőm ,ki nekem ezeket mondta ? -Nekem mindegy ,-felelte a derék hölgy ,haragot mutatva ,de azért a legkevésbbé sem haragudva ,a miért véleménye ezúttal szőnyegre került . -Ha mindegy ,tehát kimondom ,hogy a ki így beszél és érez ,az nem más ,mint Marion kisasszony . Az öreg úr egyet nevet ,mire nem kis zavar támad . A lelkész úrnak megint nagyon fűtenek a szobában s Marion kisasszony is hasonló hőséget érez . Mit tegyenek ? Kapolyai István uram nagy szerénységében azt a meggondolatlanságot követi el ,hogy e sok szép vonatkozást el akarja magáról hárítani és halkan jegyzi meg : -A kisasszony valószinűleg csak a felekezetebeli lelkészekről szól ily magasztalólag . -Nos ,hát nem tudja ön ,hogy én mily felekezetű vagyok ? -Jól tudom . Mint minden franczia nő ,katholikus . -Ellenkezőleg ,uram ,nagyon is reformált hitű vagyok !-felelte Marion némi büszkeséggel . -Egyik ősöm a hugenották közt esett el a St. Germain l ’Auxerrois kolostor előtt ,mint maga a nagy Coligny ,kinek sebei fölött IX. Károly azt mondta :«a seb a tied ,de a fájdalom az enyém ». Ott esett el a szentbertalanéji vérfürdőben . Többi őseim kivándoroltak a svájczi havasok közé ,hol ma is tiszta a levegő és a szabadság . Ott azután letelepültek ,megtartva nyelvöket épen úgy ,mint vallásukat . Hogyne ragaszkodnám én is e valláshoz ,mely a legszebb fényt veti családunk történetére és mindnyájunk szívére ? Tiszteletes úr -meglehet -azt hitte ,hogy mult vasárnap csupán a kiváncsiság vagy unalom vitt az ön templomába ? Csalódott . Az az én templomom is . -Örülök ,nagyon örülök ,hogy Marion kisasszony az én hívem ,-mondta a lelkész és csakugyan meglátszott arczán ,hogy ennek igen örül . A buzgó férfiú szívéről e pillanatban nehéz kő esett le ,mert ugyane pillanatban egy régi óhajtása teljesült . Sokszor megtörtént ezelőtt esténkint ,midőn a gyertyát eloltotta s még nem tudott elaludni ,midőn mindenféle bolondságot összevissza szokott gondolni az ember ,hogy a lelkész agyában e különös óhajtás támadt :mennyivel jobb lenne ,ha ez a derék ,szellemes és szeretetreméltó Marion kisasszony nem franczia ,hanem angol leány lenne . Akkor legalább az ő felekezetéhez tartoznék ;egy kötelékkel több lenne ,a mi őket összefűzné ,míg így nagy válaszfal emelkedik közéjük ,melyeket más ember ugyan semmibe sem vesz ,de melyeket egy lelkésznek -legyen bár a legfölvilágosultabb férfiú -soha sem szabad tekintetbe nem venni . Ámde bármennyi gondot okozott is e töprengés ,mégis százszorta több örömet szerzett annak megtudása ,hogy Marion kisasszony franczia létére is az ő híve . E nap óta a buzgó férfiú a kegyelet valódi ájtatosságával nézte a derék hölgyet ,kinek egyik őse -a hagyomány szerint -a hugenották közt a nagy Coligny mellett vérzett el ,míg a többiek a szabad hegyek közé vonultak s annyi viszontagság közt is híven megtartották hitöket . Ily család ivadékát -már csak azért is -lehetetlen volna a legmélyebben nem tisztelni . E körülmény közelebb hozta a két szenvedélyes sakkjátékost s kétségkívül történni kellett köztük valaminek ,mert az ember nem változik át minden igaz ok nélkül . Pedig e kis körben igen nagy változások történtek . A kis tündér például sokszor azon töri a fejét :mi lehet az oka ,hogy ez a Marion egészen más lett ;néhány hét óta nem leczkézteti s egészen felhagyott minden jószándékú tanácsadásokkal ;az anyáskodást megunta már ;sőt az Istenben boldogult főhadnagyot sem emlegeti ,a ki -jobban meggondolva -talán még sem vitte volna föl egészen a tábornokságig . Olga gyakran egész tűzzel dalolja most is ,hogy «fényben áll a piazetta »,s kétszer is ismétli : A szerelem rövid tavasz , Ma él s holnap oda van ; de Marion nem törődik többé vele ,s talán nem is hallja meg ,noha a mint ezelőtt százszor is elmondta :e dal még a koporsójából is fölébresztené . S miért veszté el oly hirtelen tündér-hatását ,hogy már nem is hallja meg ,noha nem fekszik a koporsóban ,sőt szokásán kívüli eleven léptekkel jár a szobában ? Itt történni kellett valaminek . A tiszteletes úr két cselédje is töpreng és gondolkozik .