-Jó reggelt ! A posta ! Jókedvüen ,követelődzve ,érces csengéssel tolakodott ez a pár szó az előszoba nyitott ajtaján keresztül az ebédlőbe s ott ,mintha csak megfürdött volna az ablakon beözönlő májusi nap-sütésben ,még derűsebbé ,még vidámabbá hangolta a szobát . Lizi abbahagyta a törülgetést ,egy pillanatig mozdulatlanul állott ,hogy visszacsengjen a fülébe a bátor ,férfias hang tárogató-zenéje ,azután végigsimította hófehér kötőjét s ment ki az előszobába . -Ajánlott levél !-csengett elébe . -Alá kell irni ?-kérdezte a lány s úgy összeakadt a szeme a postás tekintetével ,hogy elpirult s zavarodottan sütötte le . Megzavarodott a postás is . Csak titkosan mert egy-egy pillantást vetni Lizire . Hol a fehér bóbita alatt kacérkodó szőke hajfürtjeire ,hol arcának pajkos vonásaira ,hol kötőjének könnyü csipkeszegélyére . Alig tudta ,mit mondjon . -A kisasszonyt még nincs szerencsém ismerni ,de azért átadhatom a levelet -mondta végre nagynehezen . Érzett ,hogy remeg a hangja . -Átvehetem ,bár még csak tegnap óta vagyok itt -felelte a lány kissé elfogultan ,de azért finoman ,kecsesen . Az egyik kezét a kötője zsebébe dugta s barátságosan rámosolygott a postásra . Az még jobban megzavarodott ettől a mosolygástól ,égett az arca ,úgy befutotta a vére ;ügyet-lenül ,gyámoltalanul lapozott a könyvben ,végre nagynehezen rátalált a keresett névre ,meg-nyálazta az utána következő rubrikát s kinálta a lánynak a ceruzát : -Ide tessék irni ! -A magam nevét ? -A kisasszonyét . A postás tartotta a könyvet ,Lizi pedig beirta a nevét . Irásközben ,hogy nekihajolt ,egyik hajfürtje a férfi arcához simult . -Tessék !-adta vissza a lány a ceruzát ,mikor a neve utolsó betüjét is leirta . A postás pedig még akkor is érezte az arcába csapódott hajfürt lányos selyempuhaságát ,szinte a melle is zihált tőle ;nézte a kusza vonásokkal egymás mellé rótt iromba betüket s akadozó lélegzettel mondta : -Milyen szép neve van a kisasszonynak ! Molnár Lizi ! S milyen szépen tud irni ! A legszebb irás az egész könyvben ! Szép ,gömbölyü betük ! -Igazán ? Tetszik ?-örült a lány a bóknak s negédesen hozzátette : -Hat osztályt végeztem . -Kevés lány végez hat osztályt . A kisasszony igen művelt . -Csak amennyire egy finomabb leánynak kell lenni !-felelte Lizi hivalkodó szerénységgel . Észrevette ,hogy a postás a cipőjét nézi titkon . Egy pillantást vetett a lábára s kacérul elmosolyodott . -Milyen kis cipője van !-mondta a postás lángveresen . -Oh ,ez egy régi rossz cipő . Csak takarítani szoktam benne . Hanem ha az uj félcipőmet látná ! Az még sokkal kisebb s olyan szép csokor van rajta ! Lépések hallatszottak a szomszéd szobából . A lány intett a levélhordónak ,hogy csendesen menjen el . A postásnak egész nap a fülében csengett a lány hangjának ezüstös ,kedves muzsikája . -Milyen szép lány ! Milyen kedves ! Olyan épen ,mint egy kisasszony -járt a fejében . Álmodozott . Epedő ,édes vágyakozással telt meg . Ha az övé lehetne a lány ! Olyan hófehér nyaka van . Ha egyszer azt megcsókolhatná ! Miért is ne házasodhatna meg ? Huszonöt eszten-dős . Ideje . S milyen más élete lenne ! Este otthon az asszonynyal ... Reggel ,mikor rendezte a postát ,reménykedő félelemmel nézte ,van -e levél méltóságos Eperjesi Dezső kuriai biró ur számára . Szinte fellélegzett ,mikor látta ,hogy van kettő is . Volt jóformán mindennap . Vagy a biró ,vagy valamelyik családtagja számára . S mindig Lizi vette át a leveleket . Lizi finom lányösztönével megérezte ,hogy előkelőségével ,kisasszonyos kinézésével hódította meg a levélhordót s épen azért nagyon tartózkodón viselkedett . Kisasszonynak szólíttatta magát s a postás sokáig nem merte megpróbálni ,hogy megcsókolja . Mikor egyszer mégis megpróbálta ,rögtön ,a legkisebb ellentállásra eleresztette a lányt s zavartan ,megszégyenülten állott előtte . -Nagyon is sokat akar -duzzogott Lizi . -Ha ilyen tempói vannak ,nem is szólok többet magához . Finom emberekhez vagyok szokva . -Rosszul tettem ,de azért kár haragudni -mondta a postás zavarodottan . -Kisasszonyokat ,finom lányokat nem szoktak a gavallérok megcsókolni . -Hát ? -Azoknak a kezét csókolják meg . De magának derogál ,hogy nekem kezet csókoljon . Mindig úgy köszön ,mint egy hetes :alászolgája . A postásnak arcába futott a vér . Akaratlanul is rápillantott a Lizi kezére . Szép vonásu ,finom ,fehér kéz volt . Gondozta a lány . Keztyüben takarított s kenőcsöt használt . A postásnak sebesebben kezdett verni a szive . Elfogta a vágy . Érezte ,hogy teljesen kiszol-gáltatja magát a lánynak ,urrá teszi maga felett ;de még jól esett néki ez a gondolat . Rekedte-sen mondta : -Én nagy tisztelője vagyok Lizi kisasszonynak s mindig szivesen megcsókolom a kezét . Akár mindennap . Megfogta a lány apró ,bársonyos kezét s szinte imádatos hódolattal csókolta meg . Három hete ismerték már egymást . Akkor egy reggel azzal a hirrel lepte meg Lizi a levélhor-dóját ,hogy junius elején mennek a méltóságáék a Balaton mellé s őt is magukkal viszik . A postás kelletlenül fogadta ezt az ujságot . -S mikor jönnek vissza ?-kérdezte aggódva . -Szeptember legvégén . -Csak ?-vetette a postás rosszkedvüen . S kezdte számlálni az ujján : -Junius ,julius ,augusztus ,szeptember ,négy hónap ! Addig nem is találkozhatunk . -Kár !-jegyezte meg Lizi egyszerüen ,őszintén . A postás gondolkozott . -Még májusban van egy vasárnap . Ha Lizi kisasszonynak nem volna ellene kifogása ,meghivnám a városligetbe . -A városligetbe ?-biggyesztette a lány az ajkát . -Mindenki a városligetbe megy . -Hát máshová . Ahova akarja . -Én még nem voltam a Gellérthegyen ,mindig csak alulról láttam ,szeretnék egyszer oda felmenni . -Hát menjünk fel a Gellérthegyre -egyezett belé a postás . Ebben maradtak . A postás már három órakor ott volt a Baross-kávéház előtt . Ott adtak egymásnak találkozót fél négy órára . Egy kicsit késett a lány . Csak egy pár percet . De a postás már kétségbeesve gon-dolta el ,hogy mennyi eltelt már a szép vasárnapi délutánból s ki tudja ,meddig késik még a lány ? Fuccsba megy az egész kirándulás . Végre jött a lány . Csipkediszes ,könnyü kék ruha volt rajta s kék és sárga virággal diszített kalap . A postás majd elnyelte a szemével . -Kezét csókolom ,Lizi kisasszony ,de szép ma !-bókolt őszinte lelkesedéssel a megcsókolta a lány kezét . A kávéház előtti asztalok körül ülő vendégek közül néhányan figyelték őket s mosolyogtak . Lizi észrevette s elpirult . -Utcán nem kell kezet csókolni ,nem illik !-oktatta a levélhordót s sietve ment el a kávéház mellett . Sütött a nap ,enyhe szél fujt . Meleg májusi délután volt . Százszor is eldicsérték ,mig a Gellérthegy aljához értek ,hogy milyen szép idő van . A lány bámulva nézte ,mennyi uj épület van a hegy aljánál . Egész uj városrész . -Hogy épül Budapest !-csudálkozott . Mikor utoljára jártam errefelé ,még akkor alig egy pár ház volt csak errefelé ! Most meg egész uj utcák . -Az már jó egy pár éve lehetett !-mondta a postás . -Majd ha felmegyünk a hegyre ,meglátja Lizi kisasszony ,hogy mennyit épitkeztek azóta . A műegyetem ,a Szent Imre-kollegium ,bér-házak ,most meg majd kórházat is építenek . -Jó így néha szétnézni a világban -felelte Lizi meggyőződéssel . -Az ember mindig uj dolgokat láthat . -Erre menjünk -vezette a lányt a postás egy fordulónál . -Milyen sok szép villa ! De jó lehet ,akinek telik rá !-bámulta meg a nyaralókat Lizi . -Szép innen a kilátás ,nem ?-kérdezte a postás . -Szép . Az ott a Lágymányos ? -A Lágymányos . Amoda meg ,ahol az a sziget látszik a Dunában ,van Csepel . -Szép a kilátás . De a Svábhegyről mégis szebb . -Lizi kisasszony a hegyes vidéket szereti ? -A hegyes vidéket . Az a legszebb . -Nékem az Alföld szebb . A sikság a leggyönyörüségesebb vidék . -Maga tán az Alföldön született ? -Az Alföldön . Hajdu-Szoboszlón . -Szép város az ? -Lehetős . Hanem Debreczen az szebb . Debreczen nagyon szép város . -Még sose voltam Debreczenben -mondta a lány őszinte sajnálkozással . -Pedig sokat hallottam már felőle . -Érdemes megnézni -bólintgatott fejével a postás . Ujra gyalogolni kezdtek hegynek fel . Minden apróságon megakadt a szemük . Néhány csipke-bokron fehérebb rózsa nyilt ,mint a többin . Találgatták ,hogy miért rózsaszinübb az egyik s miért fehérebb a másik . A hegyre vivő ut terméskövei felett nagy ,zöldesen fénylő legyek csapongtak ,sütkérezve a napsütésben . -Milyen szép legyek !-örült nékik Lizi . Fecske suhant el a zöld pázsit szinén ,alig pár centiméternyi magasan . Nézték ,milyen szép fekete háta van . -De régen láttam fecskét !-sóhajtott fel a postás . -Én se ,mióta Pesten vagyok -mondta a lány is . A fecske hirtelen visszaszegte villás röptét s megfehérlett a hasa . -Ni ,milyen szép fehér a hasa !-ujjongott Lizi . -Egész elfelejtettem ,olyan régen láttam . Azt hittem ,az egész madár fekete . Az ég kék volt ,fehér-szürke ,habos bárányfelhők lengtek rajta ,a hegyoldal csupa zöld lomb ,a gyepes tisztásokon meg-megpiroslott a pipacs ,balra a város ünnepelt egyhangu ,álmodozó zümmögéssel . Csak álltak és gyönyörködtek . Egy madár repült el felettük . Csak az árnyékát látták a gyepen s követték a szemükkel az árnyék suhanását . -Vajjon milyen madár ?-találgatta Lizi . -Varju lehetett -vélte a postás . Felnéztek . Csakugyan varju volt . Egyenes ,hangtalan repü-léssel vágott át a Duna felett ,neki a városnak . Végre ,sok álldogálás után is ,felértek a citadella alatti mezőre . A Duna felé sziklákba változik a mező . A postás kiállott egy szikla tetejére . Alig pár lépéssel alább a Duna felé a szakadék tátongott . -Nem fél ?-csudálkozott Lizi . -Miért ? Álltam én már veszedelmesebb helyen is . -Ha lebukik ,kitöri a nyakát ! -Úgy se sirat meg senkise -felelte a postás kihivóan . -Hátha ? Senki se tudhatja -kacérkodott vele Lizi . Egy darabig gyönyörködve nézték a Dunát ,a pesti oldalt s örültek neki ,mikor ismerős épületeket ,utcákat fedeztek fel . -Megnézzük belül a citadellát ?-kérdezte a postás . -Meg . Megszabad ? -Hogyne . Én már voltam benne máskor is . A postás ,amit tudott ,magyarázott . Pest bombáztatását ,az ágyúréseket ,amelyeken keresztül sorra kinéztek . Körülsétáltak a bástyafal belső párkányán . Sorra átkutatták a vár lakatlan helyiségeit . A kapu körül egy pár lakás is volt a várban . -Milyen érdekes lehet itt lakni . Vajjon kik laknak itt ?-csudálkozott a lány . -Szegény emberek -felelte a postás . Mikor mindent megnéztek a várban ,a postás ozsonnát indítványozott . -Sok jó helyet tudok én errefelé ,ahol jó sört kapni . -Még nem ,majd később . Még nem vagyok éhes !-ellenkezett Lizi . Kis ideig alkudoztak efelett ,végre abban állapodtak meg ,hogy a hegy aljában keresnek egy korcsmát . A vár alatti nyugati tisztáson négy csapat gyerek is futballozott . Jó ideig elnézték azt is . Azután mentek lefelé . Sokszor az ösvény mellett . Egy meredekebb hágónál a postás ,mikor udvariasan segített a lánynak ,észrevette ,hogy milyen poros lett a cipőjük . -Milyen poros lett a cipője . Engedje meg Lizi kisasszony ,hogy leverjem ! -Oh nem szükséges ,úgy is csak ujra beporzódik . De a postás csak elővette a zsebkendőjét ,leverte a lány cipőiről a port s gondosan fényesre törölte . Jól esett neki ,hogy valamivel a lány szolgálatára lehet . Legjobban szeretett volna elébe borulni s átölelni a lábait . -Lizi kisasszony ,-mondta fojtott hangon -ha meghallgatna ,mondanék valamit . A lány tudta ,mit gondol a postás . -Ha olyan ,hogy meghallgathatom ,hát mondja ! A postás sóhajtott . Nehezen tudott belékezdeni . -Az életben sok különös dolog történik az emberrel !-kezdte végre . A lány hallgatott . -Ha például Lizi kisasszony nem Eperjessy kuriai biró uréknál szobalány ,hanem valahol másutt ,például a Kossuth Lajos-utcán ,akkor talán sose ismertem volna meg . -És akkor ? Mi lett volna akkor ?-ingerkedett a lány . -Akkor ...akkor ...akkor én most nem lennék ilyen nagyon boldog !-bátorodott neki lassan a postás s megtörölte a homlokát . -Hát engem megismerni olyan nagy boldogság ?-kacérkodott a lány . A postás most már egészen tűzben volt . Bátran ,határozottan felelt : -A legnagyobb boldogság a világon . Lizi kisasszony ,maga nem is tudja ,milyen szép . A legszebb lány ,akit csak ismertem . Eddig nem tudtam ,hogy kezdjek belé ,de most kijön belőlem ,most megmondom ,hogy mindig csak magára gondolok ,hogy nem is tudom ,mit csinálnék ,ha maga más ember felesége lenne ! A lányban most nem volt egy csepp kacérság sem . Zavarodott ,elfogódott volt . Szerette volna ő is megmondani a levélhordónak ,hogy szereti ,csak nem tudta ,hogy mondja meg . Végre feltalálta magát . -Valakihez csak hozzá kell menni . Aki megkéri az embert . A postás félig átölelte s a nyakán keresztül áthajolva igyekezett a lány szemébe nézni : -Hát jöjjön én hozzám . Legyen az én feleségem . Úgy megbecsülöm ,mint senki más . A lány hagyta magát s a legény egészen átölelte s csókolta az arcát . Karonfogva mentek ozsonnázni egy kis korcsmába . A legfélreesőbb zugot keresték ki maguknak ,szalámit ,virslit és sört rendeltek s terveztek . A postásnak van egy forint negyvenöt krajcár napidija ,azonkivül is kap ujévi ajándékot . Lizi be fog lépni valamelyik mosódába s ketten szépen keresnek . Lesz háztartásuk . Lesz gyerek . Lesz minden . Eljött a junius s Lizi elutazott a gazdája családjával együtt . Néha-néha küldött egy-egy levelezőlapot a postásnak . Két hónap alatt vagy hatot . A postás pedig százszor elolvasta ,csókolgatta őket . Azután már csak a postás küldözgette egymásután a leveleket s a levelező-lapokat ,de válasz egyikre se jött . Két hónapon keresztül semmit se tudott Liziről . Elébb helyét sem találta epedésében ,boldogtalanságában ,de lassan-lassan kezdett belenyugodni a dologba . Majd eljön szeptember vége ,akkor majd megtud úgyis mindent -gondolta . S eljött szeptember vége . Egyik szép őszi nap a másik után . Hazajöttek Eperjessyék is . Dobogott ,sebesen vert a szive a levélhordónak ,mikor először vitt nékik levelet . Becsengetett . Egy csinos ,barna szemü ,gesztenyehaju szobalány nyitott ajtót . Tiszta ,gusztusos volt ,akár Lizi . Még a kötője is ,meg a bóbitája is olyan csipkés ,hófehér . -Úgy látszik ,Lizi máshova állott -volt a postás első gondolata . S egy pillanat alatt eszébe ötlött a sok kedves emlék ,a beszélgetések ,a májusvégi kirándulás ,az eljegyzés a vár alatt ,a tervezgetés a gellérthegyalji kis korcsmában . Édesbús ,fájó s mégis kedves melancholia szállott a szivébe . Mintha csak ő reá is ráterítette volna szelid busongó fátyolát az ősz . Pár pillanatig tartott csak az egész elérzékenykedése ,azután megemberelte magát . -Az uj szobalányhoz van szerencsém ?-kérdezte finoman a levélre váró lánytól . Összevillant a tekintetük úgy ,hogy mind a ketten zavarodottan sütötték le . -Igen ,az uj szobalány vagyok -mondta szégyenlősen a lány . -S a régi most hol van ,nem tudja a kisasszony ? -Bécsbe szegődött ,oda is ment férjhez . -Igen ,férjhez ment ?-mondta a postás egykedvüen . Nézte titokban ,milyen szép az uj szoba-lány . -Mégis csak szebb a barna !-gondolta . A lány pedig észrevette a postás sóvár pillantását ,mikor a cipőjét csókolgatta a tekintetével . Elmosolyodott s egy kacér pillantást vetett a lábára . -Milyen kis cipője van a kisasszonynak !-mondta a postás lángveresen . A lány pedig negédes pirulással felelte : -Csak takarítani szoktam benne . Ez egy régi rossz cipőm . Hanem ha az uj félcipőmet látná ! Az még sokkal kisebb s olyan szép csokor van rajta ! Jó barátaim voltak . Azok még ma is ,mert éppen a napokban kaptam tőlük levelet s hivnak vissza Kjöbenhavnba . Kis padlásszobámból nem régen költözött ki egy orvosjelölt ,most üresen áll s ők is ,Kama Jörgensen is nagyon várnak vissza . A levéllel egyidőben kaptam egy képeslapot is . Csak egy sor volt rajta :„Hils fra Kjöbenhavn . Kama Jörgensen ” . -Üdvözlet Kjöbenhavnból . Kama Jörgensen . A képeslapot finoman ,hosszukásan odalehelt női betükkel irta meg Kama Jörgensen . A levélben iromba ,nehezen engedelmeskedő ,ügyetlen gyerek¬betük sorakoznak . Nem valami régen ismerkedhetett meg az ábécével ,aki ilyen girbe-gurba sorokba rótta őket . Azért ujra meg ujra elolvasom a furcsa ,aranyos ákum-bákumokat s melegséggel ,békével telik meg a szivem . Istenem . A kis Helmuth ! Lille Helmuth ! Ezelőtt másfél esztendővel bizony még nem tudott irni s mire visszamegyek ,bizonyosan Villy is dicsekedve fogja mutogatni szarkalábbetüit . Egy kis korkülönbség mindenesetre van köztünk . De ez sohasem befolyásolta barátságunkat . Barátságunk pedig így kezdődött : Kama Jörgensen megmutatta a kis padlásszobát ,én pedig Kama Jörgensent néztem . A szoba olyan alacsony volt ,hogy jóformán ki se egyenesedhettem benne ,de Kama Jörgensen tizen¬hat esztendős volt ,kékszemü és szőke . A mosdó régi ,rozsdás ,vasmosdó volt ,az ágy kurta ,a ruhaszekrényt egy pár falba vert szeg helyettesítette ,az asztal fel volt puffadozva és billegett ,de mikor Kama Jörgensen egyet-egyet hajlott ,fordult ,mintha napsugár játszott volna a szobában . Kama Jörgensen egy szót se tudott másképp ,csak dánul . Én pedig a dánban éppen annyira voltam járatos ,mint teszem a maláji nyelvben . Igy nem maradt más hátra :a szemébe kellett néznem Kama Jörgensennek ,hogy megértsen . Kama Jörgensen elpirult ,én bennem pedig ujjongott valami s tisztában voltam vele ,hogy az egész világon ez a stormgadei kis padlás-szoba a legszebb ,legnagyszerübb szoba . Valahogy csak megértettük egymást . Kama Jörgensen leirta egy papirra ,mennyit kell fizetnem . Mig irt ,mig átvette a pénzt ,mindig csak a kezét néztem . Az ember néha érthetetlenül ostoba és ügyetlen . Remegtem ,nehezen lélekzettem s mégse tudtam módját ejteni ,hogy megcsókolhassam azt az apró ,fehér kezecskét . Kama Jörgensen pedig érezte a pillantásomat és nem mert fölnézni . Egy pillanatra átment a másik szobába s nemsokára két kis ökölnyi ,pufók fiuval jött vissza . Olyanformán terelgette őket elém ,mint a bárányokat . -Villy ,Helmuth -mutatta be az apróságokat . A két kis fiu akkora önérzettel állott előttem ,hogy én is megmondtam a magam nevét s derekasan megráztam a kezüket . Szerettem volna őket ,egyiket a másik után a levegőbe kapni ,meghimbálni . De senkiben sem éreztem még addig annyi férfias önérzetet ,mint abban a két pöttöm gyerekben s szinte elszégyeltem magam hirtelen gondolatomért . Délután vettem ötven öre áru datolyát ,bekopogtattam a szomszéd szobába s felét Villynek adtam ,felét Helmuthnak . Örömmel fogadták ,de méltósággal is ,kezet nyujtottak hála gyanánt s egyszerüen mondták : -Tak !-köszönöm . Kama Jörgensen büszkén nézte őket ,azután rámpillantott ,elpirult s hirtelen megint a két fiura kapta szemét ,gyengéden az öléhez szorította a fejüket s meghatottan mondta : -Börnene ! Én pedig a szobámban előszedtem a szótárt s kiböngésztem ,hogy börnene azt teszi :gyerekek . Másnap reggel sétálni mentem . A kapuban találkoztam Villyvel és Helmuthhal . Velük egy¬szer-re emeltem meg a kalapomat . Köszönés után kézenfogtak ,egyik jobbfelől ,a másik bal¬felől s elkisértek egész a Raadhus Pladsig ,a Városház-térig . Egy szót se szóltak ,csak jöttek mellettem komolyan . A Raadhus Pladsnál köszöntek -faar vei !-s mentek vissza . Utánuk néz-tem . Sehol meg nem álltak ,még vissza se néztek . Kézenfogva mentek hazafelé ,komolyan ,nyugodt ,önérzetes lépésekkel . Ettől fogva ,mikor találkoztunk ,mindig elkisértek . Mindig olyan szótlan komolysággal s mindig ugyanaddig a házig . Egyre szebb lett a tavasz s nagy táborokba verte a kjöbenhavni gyereksereget . Mint minden városban ,itt is utcák szerint tömörültek . A stormgadeiek a tűzoltók háza előtti tért foglalták le s footballt játszottak . Villy és Helmuth alig voltak nagyobbak a labdánál . Így ők nem is játszottak ,hanem megválasztották őket biróknak . Soha erélyesebb ,igazságosabb birót nem láttam ,mint amilyenek ők voltak . Vettem nekik egy sipot s gondoltam ,na ,lesz most öröm ,sipolás napestig ! Dehogy is volt . Egyetlen egyszer nem vettem észre ,hogy akármelyik is feleslegesen fütyölt volna . S nem volt a játszók közt egy sem ,aki legalább annyi idős ne lett volna ,mint Villy és Helmuth együttvéve . Azért szótlanul engedelmeskedett nekik mindegyik . Most már tudom ,hogy a dán karakter egyik vonását figyelhettem meg a stormgadei fiuk viselkedésében . Ilyen határozottak ,férfiasak ,fegyelmezettek lesznek ezek a gyerekek az élet nagy harcában is . Villy és Helmuth csak két hatalmat ismertek maguk felett . Kama Jörgensent és Fru Jörgensent . Mig Fru Jörgensen Jyllandban járt ,Kama Jörgensen nemcsak a nénje volt a két fiunak ,de az anyjuk is . Én nagy hálát éreztem Villy és Helmuth iránt . Ha otthon voltam ,rendszerint átjöttek a szobámba . Villy rajzolt . Házakat ,fákat és állatokat . A házakról néha elfelejtette az ablakokat ,vagy az ajtót ;az állatoknak :lovaknak ,teheneknek hol három ,hol öt lábuk volt ,csak éppen négy a legritkábban . Azért jó rajzok voltak azok egy olyan kis fiutól s egy felnőtt művész sem rajzolhat szótlanabb ,komolyabb odaadással . Helmuth épített . Sohasem láttam azóta sem olyan pompás palotákat Richter féle kőkockákból . S volt szive a kis kőművesnek ,hogy romba döntse őket ,egyiket a másik után . Én pedig megdicsértem a rajzokat is ,a palo-tákat is s a két gyerek csak rajzolt ,épített tovább odaadással ,buzgósággal . Kama Jörgensen néha be-bejött megnézni ,mit csinálnak ? Olyan elfogódott voltam ,valahányszor együtt lehettem Kama Jörgensennel ,hogy azt a pár dán szót is ,amit tudtam ,rendesen elfelejtettem ,mikor szükségem lett volna rájuk ! -Istenem ,milyen butának gondolhat !-járt az eszemben . De azért nem igen haragudhatott rám Kama Jörgensen ,mert mind a két ablakomat telerakta piros muskátli-virággal . Egy hónapig laktam már a Stormgaden ,mikor hazajött Jyllandból a háziasszonyom ,Fru Jörgensen . Jóságos arcu öreg asszony volt ,de nagyon hallgatag és komoly . Az ura mellbeteg-ségben halt meg s azt hittem ,özvegysége tette olyan komollyá ,hogy még csak mosolyogni se láttam soha . De később Kama Jörgensen megmagyarázta ,hogy az édesanyja jyllandi s a jyllandiak nagyobbára hallgatag ,kevés szavu ,komoly emberek . Lassan-lassan kezdtem megtanulni dánul s nem éreztem magam annyira elhagyottnak ,mint eleinte . De az első hónapokban jóformán szót se válthattam senkivel se s néha beteggé tett a vágy ,hogy kibeszélhessem magam . Nem is ismertem senkit se . Pedig szerettem volna ,hogy sok ismerősöm legyen . Olyan kedves ,meleg ,barátságos város Kjöbenhavn ! -Bizonyosan a lakosai is olyanok -gondoltam . De én csak Kama Jörgensent ,Fru Jörgensent ,Villyt és Helmuthot ismertem ,az üzletekben egy pár kereskedőt s néhány pincért . Akivel németül beszélhettem volna ,lett volna elég ,de én inkább hallgattam s tanultam dánul . Egy délután vágyakozva néztem a tengeren uszó hajókra ! Úgy szerettem volna rajtuk ismerősök ,jóbarátok közé menni ! Akkor este nagyon szomoru lehettem ,mert Kama Jörgensen egyre csak azt kérdezte ,beteg vagyok -e ? Végre nem állhattam meg : -Jeg er meget ensom !-tört ki belőlem rettenetes rossz dánsággal . (Nagyon egyedül vagyok !) Villy és Helmuth szomoruan ,barátságosan néztek rám ,mellém jöttek s kézenfogtak . Kama Jörgensen is mondott valamit ,én pedig csak megfogtam a kezét s megcsókoltam háromszor egymásután . Kama Jörgensen piros lett ,mint az ablakban a muskátli-virág s nem tudott egyikőnk se szólni csak egy szót se . Eleinte csak egyes szavakat tudtam dánul s kézzel-lábbal magyaráztam hozzá . Azután egész mondatokkal megbirkóztam ,mig végre komolyabb balesetek nélkül el tudtam mondani mindent ,amit akartam . Így egyre közelebb éreztem magam Jörgensenékhez ,azonkivül volt egy közös barátunk :Andersen . Esténként Villynek és Helmuthnak olvasgattam a meséit s lassan-lassan bejöttek a szobámba Fru Jörgensen és Kama Jörgensen is . A két fiu az asztalon könyökölve hallgatott ;Fru Jörgensen rendszerint félreült egy sarokba ,kötött s fel nem nézett egyszer sem . Kama Jörgensen a karosszékben ült ,hátratámaszkodott s felfelé nézve álmo¬do-zott . Meg se mozdult ,csak a kezére vetett néha-néha egy-egy lopott pillantást . Néha olvasás helyett Andersennek az életéből mondtam el egyet-mást . Hogy szegény suszterfiu volt s milyen nyomoruságosan került Kjöbenhavnba . Hogy mennyit nyomorgott ,szenvedett Kjöbenhavn¬ban is . Ő volt az a rut kis kacsa ,akit mindenki lenézett ,megalázott . Pedig olyan szép meséket tudott ,mint senki más s csak megállott a kjöbenhavni utcákon s mesélt a gyerekeknek ,akik nem győzték hallgatni s egyre kérték :-meséljen még ,Andersen bácsi . Egyszer azután a királyfi is hallgatta s otthon elmondta ,milyen szép meséket hallott . A király mindjárt aranyos hintót küldött érte ,gazdagon megajándékozta s olyan nagy urrá tette ,hogy mindenki ,aki elébb lenézte ,messziről leemelte előtte a kalapját . De ő nem törődött senkivel ,csak mesélt tovább . Megigértem a két gyereknek ,hogy egyszer megmutatom nekik Andersen bácsit . Egyszer azután csakugyan eljöttek velem a Glyptothekába . Kama is velünk jött . Egész uton Andersenről beszéltünk : -Én nagyon szép embernek gondolom ,-mondta Villy . -Én egy kicsit öregnek ,de én is szépnek -vélte Helmuth . Én előre mosolyogtam magamban ,hogy mennyire meg lesz lepetve a két fiu ,ha meglátják Andersen szobrát . És végre csakugyan ott voltunk a Bisson-teremben . Egymás mellett állottak Páris ,Achilles ,a pásztorfiu és a halászfiu szobra és a többi görög szabásu szobor ,a tökéletes férfiszépség képei s köztük egy kicsit gunyos arccal Andersen . Az orrát még nagyobbnak ,az arcát még soványabb¬¬nak ,aszottabbnak láttam ,mint azelőtt ,a frizurája ,nagy Biedermayer-gallérja ,az egész arca nevetségesnek ,csunyának tünt fel előttem . Szinte meghökkentem ,mikor a két gyerek első csalódásának nagyságára gondoltam . S hirtelen Páris szobrához vezettem őket :-Ez itt Andersen -hazudtam . Kama Jörgensen mondani akart valamit ,de én megfogtam a kezét ,megszorítottam s ujra mondtam komolyan ,határozottan . -Ez itt Andersen ! -Mily szép !-mondta Villy . -Még szebb ,mint képzeltem ! -Hát nem egy öreg bácsi ?-csudálkozott Helmuth . -De mért van ruha nélkül ? -Nézz körül ,-mondtam neki -láthatod ,a legtöbb szobor ruhátlan . Ruhában csak a csunyákat faragják ki . Pedig Andersen a legszebb ember volt . Azért is tudott olyan szép meséket . Elmentünk a többi szobor előtt is . Andersen mellszobra előtt Villy megállott : -De csunya öreg bácsi ! Huh ! De nagy orra van ! -Olyan mint egy öreg füszeres ! Ezt ugyan kár volt kifaragni !-mondta Helmuth . Andersen pedig nem haragudott rájuk ,még az előbbi gunyos mosolygás is mintha eltünt volna az arcáról . Csak nézte a két kis fiut szeretettel ,jóságosan . -Maga egészen különös ember ,nem olyan ,mint más ,-mondta hazamenet Kama Jörgensen . Én nem tudtam ,dicséret -e ez ,vagy más ,de ő folytatta : -Mondja ,miért mondta a két gyereknek Párisra ,hogy Andersen ? -Mert szépnek gondolták Andersent s nem akartam ,hogy csalódjanak . Kama Jörgensen egy kicsit elgondolkozott . -Maga talán sokszor csalódott már ?-kérdezte azután . -Aki mindenben hisz ,az többet csalódik ,mint más -feleltem . -Azért utazik annyit mindenfelé ? -Lehet ,hogy azért . Felhőtermészetem van . A legelső szél szárnyra kap s visz ismeretlen ,ide-gen helyekre . Ha szélcsend van ,meg-megállok egy-egy helyen . De soká sehol sincs nyugtom . Kama Jörgensen nagyon komoly ,gondolkozó volt . Fürkészve ,érthetetlenül nézett rám . Szeretett volna a lelkembe látni . -Mondja ,mind ilyenek a magyarok ? -Maga még nem ismert kivülem más magyar embert ? -Nem . De még senkit sem ismertem ,akiről azt mondhatnám ,hogy nem hasonlít senkihez sem . Maga az első olyan ismerősöm s ezért azt gondolom ,maga bizonyosan a többi magyarhoz hasonlít . -Szeretné ismerni a magyarokat ? -Azt hiszem ,érdekes nép lehet . -Jöjjön el közénk s maradjon is ott -mondtam neki . Remegett a hangom s azt hittem ,a járó-kelők mind engemet néznek . -Hogy mehetnék én el ? Kihez menjek én oda ? Jól tudja azt maga !-mondta Kama Jörgensen . S az ő hangja is elfogódott volt . -Kama Jörgensen !-mondtam neki ,-ne haragudjon azért ,amit mondtam . De én úgy éreztem ! S elfelejtkeztem róla ,hogy nekem nem szabad a boldogsággal törődnöm . Elfelejtettem ,hogy én is azok közé tartozom ,akiknek nem szabad keresni a boldogságot ,akiknek még akkor is ,ha az utjába akad ,ki kell térni előle . Sokáig hallgattunk . Az egyik háznak nyitva volt a kapuja s egy nagy ,szép bükkfa látszott az udvarán . -Milyen szép bükkfák nőnek a maga hazájában -mondtam . -Magyarországon nem ? -Nő ott is elég ,de ott mégsem olyan lombosak ,hatalmasak ,mint itt . -Mi a maguk kedves fája ? -Van három is . A régi családoké a diófa . A paraszté az eperfa . Az egész nemzeté az akácfa . És csak azért beszéltünk a fákról ,mert veszedelmes volt hallgatnunk . Kama Jörgensen ettől a naptól fogva álmodozóbb lett s mintha került volna . Kevesebbet jött a szobámba . A kezét csak ritkán hagyta hogy megcsókoljam . Én megértettem a vivódását s nem tolakodtam . Dolgoztam ,mulattam ,megtettem mindent ,csakhogy minél kevesebb időm maradjon álmodozni . Minden gyöngédségemet a két gyerekkel éreztettem . Fru Jörgensenről sohasem tudtam ,szeret -e ,vagy nem ? Udvarias ,komoly volt velem szemben mindig . Az utóbbi időkben ,hogy Kama egyre magába zárkózottabb ,szótlanabb lett ,mintha egy kis ellenszenvvel viselkedett volna velem szemben . Egy őszi délután azután megkérdezte tőlem : -Mikor szándékozik hazamenni ? Csak azért kérdem ,mert ha esetleg elmegy ,szeretném valami tanulónak kiadni a szobát ,nehogy üresen maradjon . Én megértettem és másnap utaztam haza . Azóta csak háromszor kaptam levelező-lapot Kjöbenhavnból és most másfél év multán egy levelet és egy levelező-lapot . S csak nézem a betüket s gyülnek ,tolakodnak az emlékeim . Sokszor az az érzésem ,hogy megyek s ujra meg-kötöm a barátságot Villyvel és Helmuthtal . De azután egy titkos hang támad fel bennem :Ne menj ! Nem szabad menned ! S olyankor csak két nevet sóhajtok : Villy ! Helmuth ! A harmadik névre gondolni sem merek . Jylland Dániának szárazföldi része . Nyugati partján homokos s a tenger az egész nyugati part mentén végig sekély és zátonyos . A németek Északi-tengernek hivják az ottani tengert ,de a dánok ,a jyllandiak Nyugati-tengernek ,mert tőlük nyugatra esik . A homokzátonyok 20-30 kilométernyi hosszuságban is benyulnak a tengerbe s néhol alig lepi el őket a viz . Nagy hajók nem is járnak arra ,éppen a zátonyok miatt s nincs is egész nyugati Jyllandnak egyetlen valamire való kikötője sem . Az egész part végig csak homok ,homok s néhol egy-egy kis halászfalu . Bátrak ,merészek a jyllandi halászok . Ismerik a halált rejtegető kemény homok-zátonyokat s csudálatos ügyességgel találják el a nyilt tengerre kivezető utakat . Csak egy kis elkalandozás jobbra ,vagy balra s megfeneklenének ,a tenger árja feldöntené bárkájukat s ott pusztulnának . Szép időben nem igen esik meg velük . De nem kell ,csak egy kis köd . Mert a köd a hajósok legnagyobb ellensége . A köd elrejti előlük a hullámok alatt leskődő vesze-delmet ,rárohan a bárka a zátonyra s pár nap mulva csak a tengeren uszó és partra verődő roncsok vannak meg a bárkából és legénységéből . S olyan gyakori ott a köd ,hogy alig lakik az egész part hosszában család ,amelynek nem okozott volna gyászt a tenger . Soha se tudja a jyllandi halász ,mikor zsákmányszerző utjára indul ,hogy nem a tenger lesz -e a sirja ? S nem is vet a tenger sehol a földön annyi roncsot partra ,mint Jylland homokos partjain . El is nevezték a jyllandiak a nyugati part legnagyobb öblét Jammer bogtnak ,vagyis a Siralom-öblének . Hej ,de tudnak mesélni sokat próbált jyllandi halászok nagy tengeri ködökről ,viharokról ,vesze-delmekről ,hajótörésekről . Nincs köztük egy sem ,aki jó egynéhányszor ne nézett volna a halál szemébe . Azért nem riadnak meg . Elemük a tenger ,nem tudnak meglenni nélküle . Tegnap még halállal fenyegette őket s ma kényére bizzák magukat ujra . Bátrak a jyllandi halászok ,de nem akadt köztük ,aki bátrabb ,ügyesebb lett volna Jörgennél . Száz viharral is megküzdött már ,száz köddel is . Akárhányszor ötven-hatvan méternyire pusztultak el tőle halásztársainak bárkái ,recsegett ,ingott az ő bárkája is ,de ő szemhunyoritás nélkül ,merész ,erős kézzel tartotta a kormányrudat ;feszült a vitorla ,hogy majd feldöntötte a bárkát ,de Jörgen résen volt s végre is partra küzdötte magát . Öreg ember koráig egyre csak a tengert járta . Látta szemeláttára a tengerbe veszni édesapját . Akkor Jörgen még legénysorban volt s ő maga is csak Isten csudájára menekült élve a hullá-mokból . Később fiát ragadta el tőle a tenger egyik halászutján . S öreg korára egyedül maradt Jörgen . Kidőlt mellőle a felesége s mikor haza-hazatért hetekig tartó halászutjairól ,senki se várta a parton . Azért nem vesztette el a kedvét . -Isten akarta -gondolta ,hogy magamra maradjak öreg¬ségemre -s dolgozott ,küzködött tovább . Csak a lába ,az nehezedett el . Egyre jobban akadályozta a halászatban s egyszer csak azt látták a többi halászok ,akik Jörgennel egy faluban laktak ,hogy mikor elindult legujabb utjára a „ Jylland ” ,Jörgen halászbárkája ,nem Jörgen áll a kormány mellé ,hanem a szomszédja . Jörgen a parton állott ,mankóra támasz¬kodva s onnan nézte elborultan ,hogy kél büszkén ,gőgösen tengeri utjára a „ Jylland ” . Még egy titkos könnycsepp is lopózott a szemébe . Sok-sok esztendő óta először történt ,hogy a „ Jylland ”Jörgen nélkül indult utnak . S ott a parton végig gondolta Jörgen mindazt a sok diadalmas és veszedelmes utazást ,amit együtt tett meg a bárkával . És most már vége . Soha többé nem fogja már kormányozni a „ Jylland ”-ot . Nem engedi a lába ,a mankó . Csak nézte-nézte az egyre távolodó bárkát ,könnycsepp könnycseppre gyült a szemébe ,az ajka meg¬remegett ,ugy suttogta bucsuüdvözletül :Faar vei ! (Szerencsés utat !) És attól fogva reggeltől estig a tengerparton lehetett látni Jörgent . Nézett messze nyugatnak ,el a hullámok felett a végtelenségbe s leste ,mikor tünik fel a „ Jylland ” vitorlája . Végre hazatért gazdag zsákmánnyal a „ Jylland ” . Egy hét alatt kirakodott s utra kelt ujra s Jörgen megint csak a parton maradt . Egy hónapnál tovább nem birta . -Inkább elköltözöm valahova messzire ,mintsem ott sinylődjem ,ahol bátor hajós voltam -gondolta . Még aznap megkötötte a szomszédjával az egyezséget a „ Jylland ”-ra vonatkozóan ,a házát bérbe adta ,vett egy kis fiók sirályt egy vándor¬ló legénytől s elutazott Kopenhágába . -A nagyváros zaja ,sürgése majd csak felejteti velem az emlékeket -gondolta -s megnyug-szom . Pár hétig tétlenül élt Kopenhágában ,azután piacjogot szerzett egy helyre s halat árult a kopenhágai halpiacon . Nem volt senkije ,csak a kis sirálya . Olyan furcsa ,kis torkos jószág volt . El se hinné az ember ,hogy meg lehet szeliditeni egy ilyen sirályt ,hacsak fiókkorában jut hozzá valaki . El nem maradt volna a gazdájától . Kora hajnalban együtt mentek a halpiacra . Jörgen árult ,a sirály pedig szedegette fel a földről a kofák elhányta halhulladékot . Délben ,mikor vége volt a vásárnak ,együtt mentek haza . Soha sehol nem lehetett Jörgent a sirálya nélkül látni . Később is ,mikor már repülni is tudott ,hiába ,hogy szabadjára hagyta ,nem lett hütlen a sirály Jörgenhez . Szállott ,lengedezett a halpiac felett a többi sirállyal ,de mikor Jörgen délfelé kezdte összerakni a cókmókját s indult haza ,ott szárnyalt felette a sirálya is s egyszerre értek haza . Szerette is Jörgen a madarát . A hűségéért is ,meg azért is ,hogy az ő elhagyott Jyllandjára emlékeztette . Oda való volt a sirály is ,mint ő ,együtt jöttek el s Jörgen órák hosszat el tudta nézni a sirálya repülését s mig nézte ,mindig csak a jyllandi tengerpartra gondolt ,a kis házára ,amelyben most idegenek laknak ,a Nyugat-tengerre ,amelyet annyiszor szelt át a „ Jylland ” -dal diadalmasan s a „ Jylland ”-ra ,amelyet olyan jól tudott kormányozni . Akárhányszor bizony könny tolult a szemébe ,de hamar megemberelte magát ,letörölte öklével a tolakodó könny-cseppet s összeszorította az ajkát . Egyszer az a gondolata jött Jörgennek ,hogy megnézi az Amager-sziget keleti partját . Kopenhágába hullámtörők közt jut el a tenger ,de ott a sziget tulsó partján ujra a szabad tengert láthatja . Egy vasárnap délután rándult ki Amager-szigetre . Hamarosan elért a keleti partjára . Homo¬kos ,zátonyos volt a part ott is ,akár Jyllandban ,ahol ő lakott ,megtört a tenger felől áradó rengeteg hullám s forrva ,zizegve ,pezsegve ,csipkefelhőt verve hanyatlott vissza . S száz meg száz sirály repdesett a part szélén ,a hullámok fodra felett . Mintha őket is a hullám verte volna partra . Csak kiáltozott éles rikoltással a Jörgen madara ,nyugtalanul szárnyalt ,csapongott darab ideig ,azután elfogta a vágy s közé repült ő is a többi sirálynak . Jörgen darab ideig szemmel tudta tartani ,de végre is eltévesztette az ezer meg ezer sirály közt . Várt alkonyatig . Akkor hivogatta ,szólogatta a madarát . De egyik se hallgatott rá a sirályok közül . Végre mennie kellett . Százszor megfordult ,nem száll -e utána a sirály ,százszor csalódott . Egyedül ért haza Jörgen s hiába várta napokig ,nem tért haza a madara . Még busabb ,még nyugtala¬nabb lett Jörgen ,hogy megint magára maradt . Töprengett naphosszat . -Lám ,-járt a fejében -a sirályt is a tenger nevelte ,engem is . A sirályom vissza is tért a tenger-hez ,szabad rabló madár lett belőle megint ,egész nap a tenger felett szárnyal ,a hullámok hátán alszik ,ringattatja magát ,csak én ,a vén tengeri medve lettem szárazföldi anyámasszony katonája . Hej ,de büszkén álltam pedig a „ Jylland ” orrán ,hogy vezettem az ár ,a vihar ellen . S most más fogja a kormányát . Egyre jobban nekikomorult ,végre összeszorította az öklét s a levegőbe vágott : -Ej ,ha béna lábbal is ,de állok én még a „ Jylland ” kormányán ! Még aznap pakolt s utazott haza . A „ Jylland ”ott állt a révben ,utra készen . Első látogatása Jörgent a bárkájához vezette . Kerített a parton egy csónakot ,kievezett hozzá s nagy nehezen felkapaszkodott rá bénán is . Megsimogatta minden deszkáját ,minden szegét . Csak még ko-pottabb ,még viseltebb lett a „ Jylland ” ,egyébként nem változott rajta semmi . Még a vitorlája is ,a kötele is mind a régi volt . Mint valami rég látott kedves bajtársát ,úgy nézte Jörgen . Néhány ember a partra vetődött : -Nini ,ez meg Jörgen !-mondogatták csodálkozva . -Ugy látszik ,megunta Kopenhágát . Jött a szomszédja is . Kievezett a Jyllandhoz : -Adjon Isten !-mondta Jörgennek . -Hazajött látogatóba ? Jörgen büszkén megszegte magát : -Nem látogatóba jöttem ! -Hát ?-csodálkozott a szomszédja . -Felmondom a bérletet a szomszédnak s megint magam járok a „ Jylland ”-dal ,-mondta keményen ,határozottan Jörgen . -Ugyan már !-próbálta lebeszélni a szomszédja . -Hiszen maga ismerheti legjobban a „ Jylland ”-ot . Tudhatja ,hogy egész ,ép embernek is munkát ad . Béna lábbal meg kész halálos veszedelem utrakelni vele . De Jörgen nem engedett . A két régi legénye rálelt s még aznap délután utnak indultak . Jörgen a kormánynál állott ,a két legény pedig a vitorlákkal manöverezett . Úgy állott Jörgen a kormány mellett ,mint egy hadvezér . Kezét rátette a kormányrudra s büszkén ,bátran nézett végig a hullámokon . Mint egy hal ,úgy szelte a „ Jylland ”a hullámokat . A parton pedig ott állott az egész falu ,aki csak otthon volt s kendőiket lobogtatták bucsuzóul . Eltelt két hét . A „ Jylland ”-nak már meg kellett volna érkeznie . De nem érkezett . Mindenki csak róla beszélt . Senki se hitte ,hogy jó vége lehessen a dolognak . Igaz ,a két legény ügyes hajós ,de mégis a „ Jylland ”-hoz tapasztalt ,vén róka kell . Jörgen a legkülönb hajós volt mind-nyájuk közt . Ezt tudták . De bénán mit lehet tenni ? Egyik bárka a másik után érkezett be . Csak azt tudták a rajtok érkezők ,hogy azon a tengerdarabon ,ahol Jörgen halászott ,nagy viharok voltak az utolsó napokban . Az egyik látta a „ Jylland ”-ot küzködni a hullámokkal ,de nem mehetett segíteni ,mert maga is alig tudott menekülni . De azt látta ,hogy a „ Jylland ” jól tartotta magát . Megint eltelt egy pár nap . Akkor a tenger kezdett roncsokat verni a partra . De a roncsok csak annyit árultak el ,hogy valami bárka ,vagy több is valahol a tengerbe veszett . De hogy ki és kik ,azt már el nem mondják . Olyanok ezek a partra vert roncsok ,mint a sirkövek ,amelyekre nem véstek nevet . Végre az egyik fadarabon mégis volt név . Nem is név ,csak négy betü „Jyll ...” ,többet nem lehetett róla leolvasni . A Jörgen szomszédja váltig erősítette ,hogy a roncs a Jörgen bárkájáról való s a négy betü a hajó nevének első négy betüje . A halászok közül is akárhány megesküdött volna rá ,hogy a Jörgen bárkájának a roncsait verte partra a tenger . De egyéb hiradást ,bizonyítékot hiába vártak . Jörgen ,a két legény és a „ Jylland ”soha többet nem került elő . De a halászok még sok-sok év multán is úgy emlékeztek Jörgenről ,mint bátor ,ügyes ,merész ,rettenhetetlen hajósról . Ez Kjöbenhavnben történt . Kedvem jött nézni a sirályok repülését a halpiac felett . A Stormgaden keresztül mentem a halpiacra . Az utca végén megcsapta az orromat a tér nehéz halszaga s erős fenyőillat is vegyült belé . Elcsudálkoztam . Hogy kerül ide fenyőillat ? Kiváncsian néztem a halpiacot . Sehol semmit nem találtam ,ami a fenyőillatot megmagyarázta volna . Csak a piacot szegő házsorok ,a leégett s máig félig rom Christiansborg-palota ,az udvari istálló ,a Thorwaldsen-muzeum ,a halpadok ,a kofák ,a rengeteg hal s a hulladékot szedegető éhes sirályok . A Christiansborg-palotát körülölelő csatornában is csak a hetek óta látott hajók ,bárkák és haltartó csónak . Egy-egy pillanatra odébbcsapódott a fenyőillat ,hogy a szellő nemsokára még erősebben fuvintsa az arcomba . -Mégis a csatornán kell lenni valaminek ,-gondoltam ,-onnan jön a fenyőszag . Körüljártam a csatornát s egyszerre csak az egyik hajlásnál egy bárka ötlött a szemembe ,ami még tegnap nem volt ott . A szél is feltámadt s hirtelen egy egész fenyőerdő illatát hozta felém a bárkáról . -A bárka ,az hozta a fenyőillatot ,-gondoltam ,-s egészen a közelébe mentem . Szokatlanul tömzsi bárka volt . Egészen feketére festve . Vitorlái már behuzva ,de még nem leszerelve . Néztem a nevét . Nagy fehér betükkel volt ráirva :Suomi . -Suomi ... Finnország ...-villant meg a fejemben . -Onnan jött hát ,Finnországból s a finn fenyő¬erdők üdvözletét hozta . A bárka gazdája a fedélzeten tett-vett a kötélcsomók között . Kissé alacsony ,köpcös ,vállas ember volt . Az arca pirosfoltos ,lapos ,csontos . Homloka alacsony . Szeme apró és hideg nézésü . Kék ,mint az acél . Haja és bajusza szőke ,de erős szálu ,ritka és tüskés . Az Axell Gallén képei jutottak eszembe . Ő festett hasonló embereket . Megkérdeztem tőle ,hogy finn -e ? Dánul felelt ,finn volt és meghivott ,hogy nézzem meg a bárkáját . Egy ugrással a fedélzeten voltam s olyan erősen áradt a fenyőszag ,hogy a szememet behunyva ,fenyőerdők közepébe képzelhettem volna magamat . -Honnan ez az erős fenyőszag a bárkán ?-kérdeztem . -Jőjjön ,uram ,-felelte ,-megmutatom . Felnyitotta az egyik csapóajtót s egy kis létrán lemásztunk a bárka aljába . Két oldalt nagy fa-rekeszek s közbül egy kis szabad sáv ,ahol járni lehetett . A rekeszek fenyőgallyal voltak diszit-ve s tele volt valamennyi rekesz fenyőbogyóval . A finn felölelt egy csomó fenyőbogyót . -Nézze ,uram ,-mondta -ez egy fának a termése . S amit itt lát ,egész erdők kincse . -Mind az öné ez a rengeteg bogyó ? -Dehogy ,uram . Akkor gazdag ember volnék . Csak egy kicsi az enyém belőle ,a többi a szomszédaimé ,ismerőseimé . Szegény embereké . Mindenik leszüreteli a magáét s behordja a Suomiba . Tavasszal azután ,mikor a jég felenged a Finn-öbölben ,kifeszítem a vitorlákat ,nekivágok a tengernek s hozom a sok bogyót ide ,Kjöbenhavnba ,mert itt van a legnagyobb piaca . -S meddig marad itt ? -Még mindet el nem adom . Van úgy ,hogy már nyár elején visszamehetek . De mikor rosszul megy ,bizony itt vagyok ősz végéig is s akkor már itt is rekedek tavaszig ,mert a mi tengerünk hamar befagy . -S nem vágyik olyankor haza ? -Uram ,mi finnek mind szeretjük a hazánkat s nem tudunk tőle elszakadni . Annál jobban szeretjük ,mert rabföld . Évszázadokig a svédek uralkodtak rajtunk ,azután vagy száz év óta az oroszok . Sándor cár idején még csak jó dolgunk volt . Ő szeretett bennünket . Jobb szeretett köztünk élni ,mint Oroszországban . Jobban megbizott bennünk . Ma is ott a szobra Helsin-kiben ,az Alexander-téren . A tengerre néz s aki finn csak elmegy előtte ,ma is kalapot emel neki . De a többi cárok ... Zsarnokok ,uram . Megkötöztek ,fojtogatnak bennünket . Finnország rabország s az Immatra zugása a sziklákon a rabföld haragját ,panaszát zugatja s a fenyőerdők csendje a finn szivek titkos ,kimondani sem mert imádsága s az ezer meg ezer kristálytiszta tó szinén tükröző ég a finn föld szabadságálma . Meghatott voltam s a finn észrevette . -Azért itthon vagyok én itt is ,-mondta . -Hogy érti ezt ? -Hogy értem ?... Így :Ennek a bárkának az utolsó farésze is finn fenyőből való . Rajta finn fenyők gyümölcse . Egy darab finn erdő ez ,uram ,amely tengerre szállt ,eljött velem és a neve is Suomi . Finnország ez itt Kjöbenhavnban és mikor behunyom a szememet és érzem a köröttem áradó fenyőillatot ,mintha csak odahaza volnék a finn erdőkben . Összebarátkoztam a finnel . Szinte naponta meglátogattam . Ő Finnországról ,én pedig Magyar-országról beszéltem . A bogyó pedig ,ha lassan is ,de napról-napra fogyott . Közeledett a nyár vége s az én finn barátom egyre elgondolkozóbb ,szótlanabb lett . -Ne vegye tolakodásnak ,-mondtam neki egyszer -de az utóbbi napokban ön nagyon szükszavu lett és a kedve is mindig borult . Szeretném ,ha tudnám ,mi bántja ,hogy részt vegyek a szomoruságában . Nem tudom ugyan ,mi lehet az ,de azt hiszem ,hazagondol . -Igaza van ,hazagondolok . Nagyon lassan fogy a bogyó s nem hiszem ,hogy kellő időre eladhassam . -Akkor itt marad télire is ? -Bizony ,akkor itt kell maradnom . -És a felesége ? A gyerekei ? -Nem először történik már . Valahogy csak meglesznek . Borult volt ,szomoru volt ,nem akartam tolakodni s magára hagytam . Aznap Odenseebe utaztam ,hogy lássam Andersen szülőházát s az utcát ,melynek porában mesehallgató gyerek korában játszott . Csak három hónap mulva utaztam vissza Kjöben¬havnba . Első utam a halpiacra vitt . A Suomihoz . De a Suomi már nem volt ott . -Tegnap ment el ,-mondta egy halpiaci közös ismerősünk ,-s engem kért meg ,hogy adjam át önnek bucsu-üdvözletét . -És ha utban éri a fagy ?-kérdeztem . -Ma olvastam a Politikenben ,hogy a Finn-öböl már tele van jégtáblával . -Bizony ,az meglehet ,-felelte elgondolkozva . -Próbáltuk is lebeszélni s már azt hittük ,itt is marad . Ha látta volna ,milyen mogorva ,milyen buskomor lett . Sohe láttam még ilyen hon-vágyat . Tegnap már nem birta tovább . Felhuzta a vitorlákat ,elbucsuzott s nekivágott a nagy utnak . Elhallgatott s én is hallgattam . -Csak megsegítse az Isten s szerencsésen haza érjen !-sóhajtott végre az ismerősöm aggo-dalmasan . ...A tengerpartra mentem . Hideg északi szél futt . Hozta a fagyot . Fázósan hajtottam fel a kabátom gallérját s néztem a tengert . És próbáltam kitalálni a titkát . De csak a hullámok mélységét ,erejét és végtelenségét éreztem ... A Suomira gondoltam ,amelyik most fordulhatott az Öre-Sundból a Keleti-tengerre . -A Keleti-tenger után jön a Finn-öböl ,-gondoltam -s a Politiken azt irta ,hogy tele van jégtáblával . Vajjon fog -e tudni köztük utat vágni a Suomi ,vagy pedig körülfogja a sok hideg jégtábla ,halálos öleléssel ? Csak szorongott a lelkem és láttam képzeletemben a jéggel küzködő kis fenyőhajót ... És Finn-országra gondoltam . Az Immatra haragvó zugására ,a finn erdők csendes ,titkos imádságára ,az orosz cárokra s arra ,hogy most a finn tavak be vannak fagyva és nem tükrözik már bennük az ég ... S megnőtt a képzeletemben a kis finn hajó . Fenyőerdők ,kristálytavak ,sovány földek ,legelők ,sziklák nőttek rá s végül nem is a kis Suomi hajó ,hanem maga Finnország ,Suomi volt az ,aki a Finn-öbölben életre-halálra küzdött a téli fagygyal ,a köddel ,a viharral és a halálosan ölelő hideg jégtáblákkal . Kopenhágában a sirályok voltak kedves madaraim . A halpiacon ugyan falánk ,szemtelen módra viselkedtek . Éhesen ,sandán iveltek a levegőben a halpadok felett ,lesték a hulladékot . A halpiac kalózai és koldusai voltak ,a kofák vazallusai . Soha mohóbb ,telhetetlenebb állatokat nem láttam . A pók rohan olyan eszeveszett prédavággyal áldozatára ,mint ahogy ezek a rablók utána vetették magukat egy-egy bárzsingnak . Ki se várták ,míg szabad hely téresedik prédájuk körül ,szinte az emberek lába alól kapták el ,lecsaptak pár lépéssel elébe s a földön szaladva rohantak rá ,olyan kapzsin ,olyan falánkan ,hogy éppen e mohóságuk miatt nehezen tudták felszedni ,csak vergődtek pár pillanatig ügyetlenül ,esetlenül s mikor végre övék volt a zsákmány ,merészen kilendültek a sokaság közül ,a halbél csüngött a csőrükből s habzsolták fel a levegőben ,mohó ,telhetetlen sietséggel ,falás közben is egyre uj prédára lesve . Néha ,egy egy izesebb falatra hat sirály is szemet vetett . Azé lett ,aki gyorsabb ,meré¬szebb volt . Aki elébb érkezett . A többi utána vetette magát ,kergették ,üzték a levegőben s kezdődött a légi cicázás ,a repülés művészetének ,fordulatainak páratlanul gazdag játéka s tartott mindaddig ,míg az üldözött fel nem falta a prédát . A piac nehéz halszaga részeggé ittasította ezeket a madarakat ,készen ,terítve várt rájuk a zsákmány s ők olyan jól betöltötték hivatásukat ,hogy az utcaseprőnek semmi dolga nem akadt utánuk . A halpiac állandó munkásai ,tisztogatói voltak . Soha el nem kivánkoztak a tengerre . Ott háltak a piac alatt a Frederikshalmskanal vizén ,a bárkák és csolnakok közt . A penész-zöld tetejü Thorvaldsen-muzeum és vártemplom ,a leégett ,füstös ,fekete falakkal meredező Christians-borg palota ,a hollandi reneszánsz stilusu börze ugyan meg nem zavarták éjjeli nyugalmukat ,kipihenhették napi munkájukat kényelmesen s korán reggel ,mikor egymásután nyiltak ki a Nybrogade (Ujhid-utca )kapui s a kofák és halászok hozták ki holmijukat a Gammelstorvra (Régi-piac ),ők már ott szárnyaltak türelmetlenül ,éhes rikácsolással a piac felett ,várták a terítést ,a reggelit . Eszes ,okos madarak voltak . Ismerték a kofákat személy szerint s nem tartottak tőlük . Tudták ,hogy szövetségeseik jó barátaik ,hálásak voltak irántuk ,szerették s örömrikácsolással fogad¬ták őket . Bizalmasan lengtek körülöttük ,kiverték szemükből az álmot s azok hálából kezük¬ből adták nekik az első falatokat . A halpiac többi látogatóit is ismerték a sirályok . Ismertek engem is s ügyet se vetettek rám . Soha nem kaptak tőlem semmit ,de nem is zavartam őket . Olybá vették ,mintha ott se lettem volna . Azért ,ha pár napra elmaradtam ,észrevették s ha megint megjelentem ,örömkiáltással üdvözöltek engem is . Ha véletlenül ráléptem egy-egy falatjukra ,szinte a cipőm alól is kiráncigálták s ha utjukban voltam ,ha kitértek is ,csak annyira ,hogy szárnyaikkal akárhányszor suroltak . Olyan bizalommal ,olyan fel se vevően szálldostak körülöttem ,hogy néha majd kicsapták a szemem s ha kinyujtottam volna karomat ,elkaphattam volna őket . De én nem nyujtottam ki a karomat . Csunya ,alávaló dolog lett volna visszaélnem a bizal-mukkal . Örökre elvesztettem volna jóindulatukat s mindig vészkiáltozással fogadtak volna . Hát inkább gyönyörködtem bennük . Erős ,izmos madarak voltak . Akkorák ,mint egy egy kisebbfajta varju . Hasukon lágy ,finom fehér toll ,olyan ,hogy prémnek is beillene . Hogy milyen puha alvás esik a sirálytoll párnán ,Helgolandban tudtam meg . Hátuk ezüstös ,kékes-szürke volt ,csak szárnyuk vége fekete ,ott ,ahol erős ,széles ,hosszu szárnyukat ,mintha hirtelen kihegyezték volna . Széles ,egyenesen levágott volt farkuk is . Legfeltünőbb iromba ,nagy fejük volt ezeknek a madaraknak . Közelről szinte groteszkké tette őket az a rövid nyakra nőtt buksi nagy fej . Repülés közben lecsüngették ,mintha nagyon is nehéz lett volna nékik . Hosszu ,kampósan végződő ,oldalt összenyomott sárga csőrük is csak még jobban lehuzta fejüket . Uszóhártyás ,fekete lábukat is elengedték s úgy lógatták ,hogy mindig vártam ,mikor hagyják el . S ha nem lett volna törzsükhöz nőve ,el is hagyták volna bizonyosan . Legjobban örültem ,mikor szemükbe nézhettem . Keskeny ,karminpiros gyürü közepén ülő barna szemükbe . Egy-egy pillanatra villant csak össze pillantásunk ,de megértettük egymás lelkét abból is . -Szépek vagytok ,szeretem nézni repüléseteket ,szeretlek benneteket -olvasták nézésemből s viszonzásul ott ült a felelet szemükben : -Ismerünk ,tegnapelőtt is láttunk ,azelőtt is ,hetek óta ismerünk ,tudjuk ,hogy jó barát vagy s nem is tartunk tőled . Lassu ,nyugodt ,lengető szárnyalással szelték a levegőt ,nagy vonalu ,hullámos ivekben . Úgy szálltak ,úgy lengedeztek ,olyan könnyedén ,suly nélkül lendültek ,mintha napsütéses ,fehéres ,kékes bárányfelhők foszlányait lengette volna a szellő . És én csak néztem őket . Követtem pillantásommal a vonalakat ,amiket a levegőbe irtak s éreztem ,hogy minden vonal ritmusa megmarad a lelkemben s olyan harmóniába olvadnak bennem ,mintha valami szimfóniát hallgattam volna végig . Boldog voltam ,nem birtam tul-áradó érzésemmel . S olyankor mennem kellett ,ki az Amager-szigetre ,néznem a tengerpart sirályait . * Amager-szigetet hidak kötik össze Kopenhágával s északi csucsán fekszik Sundby ,Kopen-hága egyik külvárosa . Ócska ,szegényes utcáin kikötőmunkások ,matrózcsaládok ,iparosok és halászok laknak . Sundbytől délre az Amager-mező huzódik s ott egy-egy pár órára visszaálmodhattam magam a magyar pusztákra . Sundby és az Amager-mező közt a repülőtér terül el s tul rajta nyugatnak burgonyaföldek ,salátatáblák ,veteményes kertek ,mezők szélén a tenger :az Öre-Sund . Itt ,a Sundby alatti parton volt a sirályok birodalma . Ezerszámra tanyáztak ott s én fél napokig el tudtam őket nézni . Áradva ,tolulva jöttek nyugatról a hullámok ,a lapos ,sekély ,zátonyos parton megtörtek ,tarajosan ,tajtékozva torlódtak egymásra s fehér habbá zuzódva csaptak fel a levegőbe . Freccsent ,csapódott ,forrt a könnyü fehér hab s csillogott ,villózott rajtuk a nap-sugár ,mintha csak finom fehér csipkét lengetett volna a tenger . Egyik csipkedarabnak is ,másik csipkedarabnak is szárnya kerekedett ,föllendültek a hulló habok közül s egy kicsit beljebb könnyü ,kecses ivben visszacsapódtak a tengerbe . Ami hab visszahullott ,az hab volt ,ami fellendült s visszacsapódott ,sirály volt . S nem tudnám ,hab volt -e több vagy sirály ? A visszacsapódott sirályok rákaptak a hullámok hátára . Együtt sülyedtek ,együtt emelkedtek velök . Hol uszva ,hol egy-egy kicsit megrettenve . Úgy usztak a hullámháton ,mint a hab . Csak éppen ,hogy beleért a lábuk a vizbe . S ha tarajat hányt a hullám ,fellendültek ,de csak egy szempillantásra s visszacsapódtak megint . Egész délutánokat eltöltöttem vele ,hogy csak egyet is szemmel követhessek . Nem lehetett . Mintha csak egy habfoszlányt akartam volna számbatartani . Csipkét-csipkére hányt a tenger ,habot-habra ,sirályt-sirályra ,csillogó ,ezüstös ,fehér szinjátékban . De messze ,a svéd part felé fényesen ,nyugodtan hullámzott . Óriási fehér-szárnyu vitorláshajókat ringatott . S mintha csak pihentek ,álmodtak volna a kibontott ,dagadó vitorlák . Állani látszottak ,mozdulatlanul ,bódultan ,az örökkévalóságra várakozva . S olyan csudálatos ellentét volt az :a méltóságosan hullámzó ,vitorlapillangókat rengető ólomszürke tenger s a foszladozó ,csapódó ,porzó hab- és sirálycsipke . Megtöltötte lelkemet az egyiknek nyugodtsága ,ereje ,a másiknak frissesége ,artisztikuma . Szerettem volna nekiölelkezni a tengernek ,visszaszorítani nehéz árját a part egész hosszában s akkor elengedni magam ,hogy visszacsapódjam a hullámok hátán a habokkal ,a sirályokkal . S csak álltam ott s össze¬szorította mellemet a vágy . Gyenge szél támadt s csapta felém a habot ,a párát ,a permeteget és én még otthon is éreztem ruhámon a tengerszagot ,behunytam a szemem s habról ,sirályról ,csipkefelhőről álmodoztam . * A Warnemünde-Gjedseri vonalon utaztam Kopenhágába . Alig távolodott a gőzkompunk egy kilométernyire a warnemündei révtől ,nyomába szegődött egy pár sirály s hüséges utitársunk maradt a Keleti Tengeren át egész Gjedserig . Úgy lengtek hajónk után ,mint a kontinens utolsó üdvözlete . Mintha jóbarátok lengették volna keszkenőjüket . Hangtalanul ,némán száll-tak . Érezték talán ,hogy éles rikácsolásuk nem illenék a bucsuzáshoz . Néha ivelve ,magas repü-léssel figyelték a habokat ,néha szinte a hullámok szinén repültek a hajó hasította barázda nyomán . Lesték a hajókonyha hulladékát . Jutott is nekik egy-két falat s ügyesen ,fürgén szedték fel a habokból . Ez volt a hála kitartó ,hosszas bucsuztatásukért . A Warnemünde-Gjedser közt járó kompot rendesen csak egy-két pár sirály kiséri . De a kopenhága-malmöi hajót egész falka . Kecses-könnyü repülésük megeleveníti a tengert s jobb mulatságot a sirályok repülésénél egy utas sem kivánhat . Engem a sirályok repülésén kivül a Lasson-kiállítás csalt Malmöbe . S csudálatos dolog volt az ,egy és ugyanazon nap látni a sirályokat és Lasson képeit . Nincs az otthonnak ,a családi boldogságnak ,a gyermeknek ihletettebb ,meghatottabb festője Lasonnál . Az ő végtelen lelki harmóniáját tükröző képei közt nem akad talán egy sem ,amelyik nem az ő sunburni villájáról ,vagy falusi fészkéről mesélne . Feleségéről ,gyermekeiről és a virágokról énekelt hymnuszok az ő derüsen szinezett ,kedves rajzai . Én már akkor különben is másfél esztendő óta csavarogtam a külföldön egyfolytában s soha jobban meg nem éreztem a családi élet melegét . És mégis azok előtt a képek előtt is eszembe jutott a sirályok repülése . Rájuk kellett gondolnom ,ezekre az örökké nyugtalan ,szünetlenül szárnyaló madarakra ,amelyek ott pihennek meg ,ahol épen a habon éri őket az éjszaka . Megéreztem ,akkor először életemben ,hogy beérek a gazdag ,aratásra készülő férfi-korba s jöhet óra ,hogy választanom kell ,mennyit akarok az otthon puhaságából ,bársonyos ,selymes kényelméből s mennyit az élet nyugtalanságából ,telhetetlen fáradozásából ? És én ott a Lasson-képek előtt is többet gondoltam a képeknél a sirályokra s mikor másnap reggel megint hajóm körül lengedeztek ,úgy örültem nekik ,mint régen látott legkedvesebb ismerő-seimnek . * Sokszor láttam Kopenhágában a tenger ébredését is . Juliusban ,mikor éjjel nem is alszik ,csak szendereg a tenger s az éjszaka nem is éjszaka ,csak szürke ,ezüstös derengés . Észak felé biboros az ég alja és biboros a tenger . A nap fürdik ott a hullámokban ,amelyek meg -meg -csillannak ,tetejük elmosódott ,foltos tüzverességgel ,hajlásuk sötét titokzatosságával . ...Vasárnapra virradó éjszaka van s hallgat ,alszik az egész kikötő . A Langelinie mólóján sétálok . Szürkén ,mint az olvasztott ólom ,pihen alattam a tenger . Alig mozdul ,alig reng . A révbe megtörve ,erejüket vesztve érnek a hullámok s ezért ott az éjszaka illik hozzájuk leg-jobban . A meredező árbócu ,behuzott vitorláju ,bójákhoz kötött bárkák aljához is alig ütődik egy-egy nyugtalanabb hullám . Olyankor rövid ,gyenge csobbanás s utána megint csend ... Olvasni lehetne a derengésben s a piros ,fehér és zöld jelzőlámpák ,amelyek már augusztus végén is annyi szint adnak az éjszakának ,a fehérezüstü szürkületbe vesznek . Szemben a szigetek ,az erődök ,a dokkok ,a Trekroner ,a Lynetten ,a Revshallö s még távolabb jobbra a Kristiansholm és az Amager ,mint sötét ,titokzatos ,csak körvonalaikban kivehető misztikus tömegek meredeznek a tengerből . Nem lehet ilyen éjszaka hazamenni . Az ember csak nézi az északi bibort . Már régen nappali világosság van ,de az ég alján még órák mulva is alig erősebb a pirkadás . Végre egyre szélesebben biborozza be a tengerben fürdő nap az északkeleti eget s fehérebb ,halványabb szineket mos belé ;közeledik a reggel . S egyszer csak egy fehér fátyol lebben meg a tenger felett . Az első sirály . Csendesen ,hangtalanul száll . Csudálkozva nézem . Hogy került oda ? Merről jött ? Hogy meg se is neszeltem ,észre se vettem ? S hozzátapad a szemem repüléséhez s csak azt látom ,hogy már nem is egy ,-három-négy sirály iveli a levegőt . Végre az ötödik elárulja s titkot . Szemem előtt kélt szárnyra a hullámokból . Ott ringott rajta a hullámon ,mert nem láttam lecsapni ,csak szárnyra kélt széles ,puha suhanással ,-gondoltam . S már csak a hullámokat néztem . Egyikről is ,másikról is csak fellendült egy-egy fehér fátyol s lassan-lassan eleven ,népes lett a levegő . És én akkor megtudtam ,hogy a sirályok a tenger álma ;mikor éjszakai szendergésükből ébrednek a hullámok ,az ő elszálló álmaik kapnak szárnyra s lengnek ,csapongnak a tenger felett . A repülésükben is azért van a tenger széles ,hullámos ritmusa . Komolyan ,csendesen szálltak a sirályok ,csak néha-néha kiáltottak ;iveltek ,halásztak . A nap pedig északkeleten kezdett a tenger felé emelkedni . Félig már kint volt a tányérja . Szokatlanul nagynak tünt fel s vékony köd fátyolozta . Lassan ,hihetetlen lassan kélt ki a tengerből . Mintha csak minél tovább akart volna benne fürödni . És mikor végre félig kinn volt a habokból ,egyszerre ,hirtelenül szökött a tenger felé s diadalmasan ,ur módjára nézett rajta végig . Megfogyott ,nem volt már akkora sem ,mint elébb a fél korongja ,de szép kerek volt ,fényes ,ragyogó volt ,nem fátyolozta már köd sem . De a sirályok csak olyan komolyan ,nyugodtan lengedeztek ,mint az előbb . Mintha mi sem történt volna . -Ej ,-gondoltam -tik tán észre se vettétek ,hogy felkelt a nap ! Várjatok ! Elevenebbé teszlek én benneteket mindjárt . Követ kötöttem a zsebkendőmbe ,megforgattam ,mint a parittyát ,eleresztettem s a fehér kendő magas ivben repült a tengerbe . De megriadtak egyszerre a sirályok ! Nem tudták ,ellenség -e ,zsákmány -e ? Odagyültek egy pillanat alatt mind s sokáig csapongtak ott hangos ,vészes kiáltozással . A kendőm odaveszett . De a tenger igazán felébredt . Egy barátom beszélte el ezt a történetet . * Hamburgban volt . Szomoru idők jártak rám . Dacoltam hozzámtartozóimmal s ha pénzt küld-tek utánam ,nem vettem át . Eleinte ment a dolog szépen . Ha szükösen is ,de megéltem cim-irásból . Csak egyszer bicsaklott meg ez a kereset egy pár hétre s választanom kellett :vagy sürgönyzök haza pénzért ,vagy -testi munkát vállalok . Jó erős szervezetem s büszke természetem volt . Pár napig vivódtam magammal ,azután összeszorítottam a fogam s mentem a munkaközvetítőbe . Éjjeli munkát kaptam . Kirakodást a halászhajókból . A munka csak este nyolc órakor kezdő-dött ,de én már hat órakor a halcsarnok előtt ácsorogtam . Hüvös őszi este volt s a sürün eresz-kedő köd csaknem egészen megbénította a kikötő forgalmát . Mindössze néhány propeller és vontató gőzös volt szolgálatban a terjengő ködben is . Szinte másodpercenként tülköltek . Bőgve ,fenyegetőzve ,riogva ,rémüldözve felelgettek egymásnak a szirénák s még titkosabbá ,még komorabbá tették a ködöt . Mintha csak valami roppant ,rejtőzködő rém hördült volna fel a mélyében a legváratlanabb helyekről . Semmiféle fény nem tudott áttörni a sötétségen . Néha egészen a közelemben huzott el egy-egy gőzös . Azoknak a lámpái fulladozva birkóztak a sötétséggel ,de csak rövid ideig tudtak valami homályos ,elmosódó fényt festeni belé ;addig egy-két pillanatra megtetszett a gőzös teste ,körvonal nélkül ,alaktalanul ,mint valami lassan elhuzó hatalmas árnyék ,azután megint csak az áthatlan ,felhőző köd maradt meg s a hajó-kürtök rémes bugása . Egy nagy sötét mélység volt a kikötő ,tele a kürtök és szirénák rémületével . A hideg köd átjárta minden tagomat ,lassan-lassan ráült a lelkemre s nyomta ,fojtogatta . Az egyik sziréna egyre közelebb-közelebb bugott hozzám ,egy kis lámpának a fénye erőre kapott s egy vontató gőzös ,utána egy vitorlás hajó bontakozott ki a ködből . A halcsarnok előtt eloldozták egymástól a két hajót ,a vitorlást parthoz kötötték ,a gőzös pedig tülkölt ,elfordult s pár pillanat alatt megint beleveszett a sötétségbe . Lámpájának foltja még rémlett egy kis ideig ,azután elmosódott az is s csak szirénájának távolodó ,fel-felsiró bugását hallottuk . Mint valami ellenséget ,úgy bámultam a kikötött hajót . Szerettem volna kitalálni a titkát . De az csak hallgatott . Vitorlái behuzva . Fedélzetének csapó-ajtói zárva . Árbocfái szomoruan ,fázva meredtek a ködbe . Két lámpása alig pislogott . -Vajjon merre járt s meddig volt a tengeren ?-tépelődtem . Két ember volt a hajóval . Mogorván ,rosszkedvüen szálltak partra ,félrehuzták a halcsarnok nagy tolókapuit s rakosgatták az üres ládákat . Lassanként megjöttek a munkások is s készü-lődtek a rakodáshoz . -Soká kezdjük a rakodást ?-kérdeztem az egyiktől . Bizalmatlanul nézett rám . -Te is rakodni akarsz ? -Rakodni . Láttam ,hogy a ruhám szemet szurt neki . -Te talán még sose dolgoztál ?-kérdezte . Nem szerettem ,hogy faggatott . Elpirultam . Kurtán feleltem : -Nem . -Üm !-mondta . -Azért nincs hát másik ruhád . Ezért kár . Ha lesz pénzed ,vegyél vászonruhát . Ilyet e ,kapsz olcsón . Éreztem ,hogy igaza van . Nagyon is kirítt a ruhám a munkások piszkos ,foltos ruhái közül . Rendes munkás-ruhában olyan lettem volna ,mint ők . De így szégyeltem magamat . Úgy éreztem magamat ,mint valami tolvaj . Mintha csak betolakodtam volna közibük . -Ej ,milyen utálatos csalás ez ,-gondoltam . -Ezek a munkások itt dolgoznak nap-nap után ,évszámra ,meg vannak elégedve ,itt van a családjuk ,a tűzhelyük ,megállapodott helyük van a világban ,hivatásuk ,amit betöltenek s nincsen a szivükben semmi titok .