Össze akarom állítani életem aktáit . Ki tudja ,mennyi időm van még ? A lépés ,melyre elszántam magam ,talán végzetes lesz . Lassan ,biztosan múlik az éj . Majd egyszer csak jön ,lábhegyen ,mint egy gyilkos ,a fekete Álom ,és nesztelen mögém áll . Hirtelen a szememre szorítja tenyerét . És akkor nem vagyok többé a magamé . Akkor megtörténhetik velem akármi . Össze akarom állítani életem aktáit ,mielőtt még egyszer elaludnék . Mindenről pontos jegyzeteim vannak . Az életem olyan volt ,mint egy álom ,és az álmaim olyanok ,mint az élet . Az életem szép volt ,mint egy álom ;ó ,bár lett volna az életem szerencsétlen ,és az álmaim lettek volna szépek ! ...Tizenhat éves koromban kezdődött . Különösségek voltak azelőtt is . De egyáltalán nem feltűnő dolgok :tiszta gyerekességnek lehetett őket tartani . Például a tislérrel [1 ]. Mindennap a tislér mellett jártam el ,iskolába menet . Sokszor megálltam a szűk ablak előtt . Ez a sötétnek látszó műhely lassanként a rejtelmek színhelye lett fantáziámban . Minden ok nélkül elképzeltem magamnak ,hogy ott ,a jámbor tislérség örve alatt nagy gonosztevők ,pénzhamisítók ,talán gyilkosok is manipulálnak ,vagy ártatlan fiúkat kínoznak ...olyanokat ,mint én . Sőt ezt a hitemet valahogy néhány pajtásomra is rászuggeráltam ,úgyhogy egy valóságos doktor Holmesi [2 ]titkos társaságot alapítottunk ennek a rejtélynek a kikutatására . A társaság ,mint a rejtély is ,magától megszűnt ,de én továbbra is mindig érthetetlenül megborzongtam ,valahányszor enyvszag csapott meg az asztalosműhely ablakából ,mintha ismerős illat volna ez ,mintha ilyen műhelyben éltem és szenvedtem volna magam is sokáig . Pedig úrifiú voltam ,gazdag fiú ,és a legjobb tanuló a gimnáziumban . Volt aztán két iskolatársam ,akikhez nagyon különös érzelem fűzött . Általában nagy fölényben voltam a társaim fölött . Szerettek ,bámultak ,mert szép voltam és ügyes fiú ,okosabb és erősebb is ,mint ők ,mert szép ruhában jártam ,és mindig volt zsebpénzem ,és főleg mert csöppet sem törődtem velük ,és egyáltalán nem tulajdonítottam értéket a barátságuknak . Valóságos Sonntagskind [3 ]voltam ;kényeztettek ,örült ,akire mosolyogtam ,gyönyörködött ,aki csak rám nézett ,és én legkisebb koromtól a szeretetnek ily bőségében fürödve ,egyáltalán nem ismertem a szeretet értékét ,mindenkivel kedves voltam ,de senkivel sem gondoltam valami nagyon . Annál többet gondoltak velem :féltékenyen kapaszkodtak a karomba ,és például a görnyedt ,csöndes Horváth Iván valósággal szerelmes volt belém . Őt még csak eltűrtem ,mert feljebb járt nálam ,és okos fiú volt ,filozofáltam vele ,francia könyveket adtam neki kölcsön ,és néha számonkértem : -Még mindig csak tizenöt lapot olvastál ? Tudtam ,hogy csak azért tanul franciául ,hogy előttem szégyenben ne maradjon . -Könnyű neked -panaszkodott ilyenkor . -Te már kiskorodban tanultál a bonnetól [4 ]. -Ugyan mit tanul az ember a bonnetól ? Muszáj legalább néhány könyvet végigszótározni . Nagyon szerettem a könyveket . Érteni akartam mindent ,tudni mindent ,bejárást biztosítani az eszemnek mindenhova . És megvetettem a többieket ,akiknek ilyen vágyaik nem voltak . Megértettem ,természetesnek vettem a bámulatukat ,de azért terhemre voltak . Éreztem ,hogy fájdalmat okozok annak ,akivel közönyös vagyok ,akinek az érzelemnyilvánításait nem jutalmazom ;s közönyöm és vidám fölényem csak annál nagyobb lett . Nem volt bennem rosszakarat ,sőt képes voltam minden gyengédségre és szeretetre ,de erős voltam ,és gyengédségem nem akart testvére lenne a gyengeségnek . Mégis volt kettő a társaim közül ,akikkel szemben gyengének éreztem magam . Mind a kettő egész közönséges ,ostoba fiú . Hódi Karcsi mindig szélesen kacagott ,én mindig zavarba jöttem ,és úgy éreztem ,mintha énrajtam kacagna . Sehogy se tudtam leküzdeni ezt a kellemetlen érzést ,megmagyarázni még kevésbé . De hisz minden ember megfigyelhet önmagán ilyeneket ,senkinél sem nyernek azok oly értelmet ,mint nálam . A másik volt Fazekas . Ez a nagy ,kelletlen legény egy kocsmárosnénál kvártélyozott ,borbélysegédes frizurát viselt ,poros ,lógó ,fekete ruhában járt ,és sápadt volt mindig . Rossz érzések szálltak meg ,ha ránéztem ,mintha valami rosszra emlékeztetett volna . Sok minden olyan volt ,mintha valami iszonyú dolog lenne valahol ,az emlékezetem mélyében ‑valami ,ami mindjárt más színben mutatná az egész világot -,csak nem tudtam ,hogy mi . De azért diák voltam én is ,egyformán boldog a labdatéren ,a tánciskolában és a könyveim közt :még vidám ,játszó gyermek ,és máris egy kis komoly filozóf . Szerettem a matematikát ,mindent ,ami nehéz és szigorú ,ahol fiatal eszemnek korrekt élességét ragyogtathattam önmagam előtt . A tanáraim megbecsültek ,sőt egy kicsit ők is úgy voltak velem ,mint a társaim . Mind főleg előttem akartak jó színben feltűnni ,előttem restelltek minden tudatlanságot ,gyengeséget ,szinte féltékenyek voltak rám ,kit szeretek és tisztelek jobban . Sőt ,tekintély voltam előttük :Köbgyök Miska engem szólított fel ,ha valamit maga sem tudott tisztán . -És így múltak az évek . És tizenhat esztendős koromban ... Hatodikat végeztem ,épp majálisunk volt . Korán keltem ,szaladtam nézni ,szép idő van -e . Csodálatosan emlékszem erre a reggelre . Leírom -leírom az egész napot -,hogy lássa az olvasó ,miből -milyen életből ébredtem a rémre . Aranyos nap volt ,lombos ,friss világ a nagy veranda kockás üvegfalain át . Ezüst szikrák ,halványfriss tűujjak a fenyőn ,gomolyodó hólabdavirágok . Minden virágra emlékezem . Hogyan pompázott az orgona ! Volt aztán egy bokor ,amit mi gyerekek csak bogyónak híttunk ,mert fehér hólyagos bogyói voltak ,a sarkunkkal pattantottuk szét mindig a földön . Ez apró fürtös ,rózsaszínű virágokat hajtott ,és keresztül-kasul belepték a méhek ,és az egész bokor zengett ,mint egy templomi orgona . Nyitva volt néhány üvegtábla ,és én hallottam mindent . A méheket ,a darazsakat ,amint felcsaptak a bogyóbokorból ,hirtelen ,mint a csomóból kibomlott húr vége ,és merész ,zengő ívben kikanyarodtak a vasrács fölött az utcára ,odacsalta az akácvirág mézes illata . Hallottam a madarakat is ,csipogást és csacsogást ezerfélét ,minden hangos volt és eleven . A rigók voltak ám jókedvűek ! Fel-felkurjantak és visítottak ,mint a legények a csárdában ,és én ,gyerek ,meg nem álltam ,közibük kiáltottam magam is : -Huncut a bíró ! Huncut a bíró ! Csupa nevetés volt ez a zöld világ . Fütty ,fütty és kacaj . A napsugár ingó foltjai szerteszét a sűrű lomb között ,mint a nevetés apró gödrei az arcon . Én meg nevettem a boldogságtól ,hogy a majálisra ilyen szép idő van . Egy szép szürke galamb ült a nyitott ablakra ,és én odalopóztam megfogni . De elröpült ,leszállt az udvarra ,és nyakát ingatva kimérten lépkedett a földön . Ekkor bejött Mariska ,hozta a reggelit . A frissen pörkölt kávé ingerlő illata beáradt . Mariska menyecskésen hátrakötött keszkenővel jött ,mosolygott nagyon . -Elkésik az ifiúr . Még fel sincs öltözve . Szaladtam vissza ,az új ruhát keresni se kellett ,már kikészítve várt . Milyen jó ,ha az embernek külön szobája van ! Milyen pompás a hideg víz így reggel ,hirtelen ! Mily nagyszerű a tiszta fehérnemű hűvös érintése ! Mégis jó ,hogy így gondoskodnak az emberről ! Vajon lesz -e bögretörés a majálison ? Hirtelen nyílt az ajtó ,benézett az édesanyám ,és én ,az ágyamon ülve ,amint éppen friss inget akartam felvenni ,éreztem ,hogy olyanféle mozdulatot teszek ,mint a meglepett őzike . Oly szép ,fiatal ,elegáns asszony volt az anyám ,hogy én szégyelltem előtte öltözködni . A cseléd előtt pedig nem szégyelltem . De amikor megláttam azt a szép ,nemes arcot ,amelyhez ,mondják ,egészen hasonlít az enyém ,azt az előkelő termetet drágaszép pongyolában ;úgy huzakodtam a paplan alá ,mint a csiga a házába . Lehajlott ,meg akarta csókolni a homlokomat ,amire én ijedten iparkodtam ráhúzni a takarót . -Látott már az ember ilyen gyereket ? Szégyelli magát az édesanyja előtt . Amint kiment ,gyorsan szedtem a ruhákat ,felpattantottam az ajtót ,gőzölgött a kávé ,a fehér abrosz mögött állt a nenne [5 ],és kiosztotta a tejszínt . Minden emberi lény között talán őt szerettem legjobban . Édesapámnak az idősebb nővére volt ;nem ment soha férjhez ,és ott lakott nálunk . Nekem úgy tűnt fel mindig ,mintha ezüstből volna . Kis fején a haja csalódásig ezüst ;az arca oly finom ,gyengéden fehér arcszínével ,diszkréten fénylő mosolyával ,mint ezüst filigránmunka ;és mosolya fénye az ezüst fénye volt ,és hangjánál tisztább ezüstcsengést sohasem hallottam . De a legezüstösebb a lelke volt ,és a hangja a lelke csengése ,mosolya lelke fénye . Nekem úgy tetszik ,mintha még neve is ,ahogyan otthon híttuk ,a nenne szó ,ellenállhatatlan ,halk ,ezüst fények és csengések képzetét idézné fel ,csak rágondolva is . Alig véltem ,hogy a kortól volna fehér a haja ;fiatal volt és finom és bájos ;ezüstösen született talán ,mint valami tündér ;nem is képzeltem máshogy a tündéreket ,mint amilyen ő volt ,ott a tiszta abrosz ,a friss tejszínhab és a reggeli naptól csillogó ezüstkanalak mögött . Már a kertben sétáltak a lányok ,a húgom ,a tízéves Böske és a másik ,a vendég Böske ,az unokatestvérem ,egy tizenhét éves vidám ,csinos lányka . Az apám ,az még aludt ;de megígérte ,hogy majd ő is kijön a majálisra ,és a tanárok is számítottak rá ,a városnak egyik fő előkelőségére . Nekem ,szüleim büszkeségének ,szépnek kellett lennem és tisztának ,és édesanyám a lépcsőn még egyszer műértő szemlét tartott a toalettemen ,és ott állt mögöttem Mariska a ruhakefével ,és ott állt az öreg Vivi dada ,akiről még fogok majd beszélni . A nenne pedig így szólt : -Lányok ,vágjatok egy szál rózsát ,és tűzzétek ki az Elemér gomblyukába ,hogy szép legyen . Böske ,a nagy Böske ,tűzte a gomblyukamba a rózsát ,és én egész közel állva néztem ,mily szép az arca ,aztán köszönetül egy tánclépéssel ügyesen előreágaskodva ,hirtelen arcon csókoltam :tetszett ez neki ,de azért mindig méltatlankodva igazította utána a haját . Én nevettem ,egészséges ,gyermeki huncutsággal . Ilyen volt ez a méhzümmögéses ,napsütéses reggel . Cézár is rám ugrált ,a kedves kiskutya ,alig védelmezhettem a szép ruhámat . Mindenki a kapuig kísért ,és utánam néztek ,és én büszkén ,tisztán ,rózsásan mentem a majálisra . Így emlékszem mindenre :így tudnám leírni az egész napot . A gyülekezést az iskolaudvarban ,azt az ígéretes ,terhes zsongást ,mely mint a színházi zsongás az előadás előtt ,mint az új könyvek friss nyomtatásszaga ,ingerelte lelkem . A pajtásaimat ,akik feszesek és furcsák voltak ,kimosdatva és új ruhában ,mintha meghámozták és becsomagolták volna őket ,látszott rajtuk ,hogy most egy napra kimennek az iskolából az emberek közé ;mint a fókák ,mikor kijönnek a vízből . A tanárokat :Köbgyök Miskát ,aki véres tekintélyének egész reggeli súlyával ácsorgott közöttünk . Krug Ernő tanár urat ,aki a majálist rendezte :ez volt élethiúsága ,évi fő eseménye életének :az év egyik felében készült rá ,másikon át dicsőségében sütkérezett . A lobogót ,melyet édesanyám ajándékozott az intézetnek :ő volt a zászlóanya . Az indulást :de jó az :indulni ! Menni a mezőkön ! Az Isten napja éget ,hónunk alját izzadság hűsíti ,a cigány szól ,holnap szünet ;ki gondol a latinleckére ? Megyünk . -Nagyszerű erdő ez !-kiáltott Révi Pista ,aki még Verne-könyveket olvasott ,és mindig polipokról meg búvárharangokról beszélt . -Ilyenekben lesnek a cowboyok . Leírnám az egész majálist ,a játékokat :volt ám bögretörés ! És kötélhúzás ! És zsákfutás ! Hogy ügyetlenkedett a Krausz ! És aztán fél óráig iparkodott az ügyetlenségét helyredisputálni . Sőt Kákay Náci tanár úr ,akinek pedagógiai elve volt “a gyermekek játékaiba vegyülni ”,maga is szétütött egy köcsögöt . Én ügyes voltam mindenben és boldog ,egy nagy boldogság apró részese :odaadó lelkem szinte beleveszett a játszó zsivajba . Gyermeken gyakran megesik ,hogy nem érzi magát . Néha ,pajtásaim közt ülve a padban eltűnődtem :miért éppen én vagyok a sok közt én ? Mily titok kapcsolja minden érdekem ,érzésem éppen ehhez a csinos ,kis testhez ? Mért nem a szomszédoméhoz ? -De most ,nem gondolva semmit ,boldogan olvadt lelkem a sokaság lelkébe . Boldog ,boldog nap volt . És ezen a napon kellett megtudnom mindent ! Miért vetélkedtem Hódi Karcsival mindig ,tüntetően ,meg Fazekassal a játékokon ? Mintha magamnak akarnám bebizonyítani ,hogy én vagyok a különb . Pedig úgyis én voltam . Mit vétettek nekem ? Miért gyűlöltem őket akaratlan ? Két emlékeztető ,durva folt ez a két arc a szemeimben ,két hely a gyönyörű képen ,ahol lehullt a festék ,és kilátszott a meztelen vászon . Ezen a napon kellett megtudnom mindent . Ebédnél ültünk ,zsúfolva a hosszú lócákon ,kellemes szél jött a nagy melegben ,ingott az áttört aranyszőnyeg ,egy-egy akáclevél sodródott tányérunkra . Leves után egyszer csak valaki elkiáltá magát : -Éljen Krug tanár úr ! -Éljen !-repült ki egyszerre négyszáz fiútorokból ,mint a rabmadár a kalitkából ,mint ahogy egy egész madársereg felcsap a levegőbe hirtelen ,gyorsan ,magasan . Végeérhetetlen ,siketítő éljen volt :az idegesebbek fülük befogva ordítottak ,a fák gallyai rezegtek bele ,a tanárok nevettek és bosszankodtak . Krug közöttünk járt ,felvigyázott az ebédre . -Lám ,ugye milyen népszerű vagyok ?-szólt nevetve Darvashoz ;de azért örült a tüntetésnek . A hang azonban nem fogyott ,rohamokban szakadt ki ,minden fogás után más és más nevek kerültek sorra . -Éljen Darvas tanár úr ! -Éljen Cserey tanár úr ! -Éljen Kákay tanár úr ! Mindenkinek kijutott . Egyiket csak félénken ,szerényen ünnepelték ,másikat gúnyos viharossággal . Mikor Kákay nevére került a sor ,zengett az egész erdő irgalmatlan . -Hagyjátok ,fiúk ,hagyjátok !-legyintgetett Náci a kezével . De mi nem hagytuk . És az igazgató nyugtalanul tekingetett le a vendéglő verandájáról . Ott ápolta érzékeny tekintélyét a vén mandzsettarázó a néhány vendég közt ,akik mint szülők ,notabilitások [6 ],az iskola barátai ,megjelentek a társasebéden . Megláttam ott az én apámat is . Licskó járásbíró ,aki már egész délelőtt itt poharazott ,egy követhetetlen vadászanekdotát adott elő ,mind feljebb emelve rekedt ordítását ,hogy az éljeneken áthallassék . -Te -mondta fülembe szomszédom ,a Révi Pista . -Nézd azt az embert ,aki ott ül a Licskó mellett . -A harmadik folt !-lövellt egyszerre a lelkembe ,amint odanéztem . Erős ,nagy ember volt . Kuszált barna Kossuth-szakáll ,furcsán vibráló acélkék szemek . Szürke vászonnadrág volt rajta és zubbony ;mellény nem ,ahelyett puha ,széles ,ráncos ,fekete selyemöv ,körülcsavarva a derekán . Az inge galléra szélesen kihajtva ,alatta sötét ,rojtos nyakkendő lógott . -Tudod ,hogy ez egy yankee [7 ]?-magyarázta Révi Pista ,a legnagyobb érdekkel . -Ez sokáig volt Amerikában ,tud angolul ,mérnök volt ;úgy hívják ,hogy Kincses . Csak nemrég jött haza ;a Nagy Sóstó Városban volt ,a Great Salt Lake Cityben . -Grét Szalt Lék Szitti -igazítottam helyre a kiejtését . Nagy nehezen elnémult a lárma ,Kriegler ,a nyolcadikos eminens ,kiállt a veranda elé ,s egy ügyetlen dikcióba fogott . Néztem ,néztem folyton az amerikajárt mérnököt . Nem bírtam a szemem levenni róla . Sejtettem már akkor ,hogy most kezdődik valami ?-egész életemnek kínszenvedése ? -Alig . De ez az arc ... Láttam már valahol ? Erre az arcra határozottan emlékeztem . Legkisebb koromtól nagy hatással voltak rám az arcok . Ma is szinte közvetlenül vélem látni bennük a lelket ;az ember és az arca egy előttem . De mint ez az arc ,olyan hatást még nem tett rám emberarc (a tiedet kivéve ,gyönyörű Etelka ;de szabad -e a tiedet ezzel egy lapon említeni ?). Ez a megdöbbentően ismerős ,sötétkék férfiszem ... Összerezzentem ,amint egyszer véletlen rámnézett ,mintha tanárom volna ,és én tilosban járnék . És mintha ezer meg ezer sötét emlék tolongna fejemben a sötétből ,mélyből ,e felé a szem felé tolulnak ,ez a szem hívja őket ,hívja ,fényre hívja ezt a keserű sereget ... Valami csodás ,nagy valóságképe volt az egész embernek . A veranda tetejéről lehulló napfény éles vonala a lábszárát metszette el oldalt ;a feje árnyban volt . Csöppet sem elegáns :gyűrött volt és poros . Az inge egy helyütt hanyagul nyitva ,némely mozdulatnál kilátszott a melle . Az arcában vadságot éreztem ,valami mesteremberszerű durvaságot . A tekintetében volt valami ébresztő . Az egész többi mulatság mámornak és kedves álomnak tűnt fel ,amint őt néztem . Figyelni se tudtam másra . A gyerekek csevegtek . Kriegler szónokolt . A direktor felelt . Nem hallottam . Felrezzentem . Háromszoros Éljen ! A cigány tust húzott . Vajon ismerek -e valakit ,aki hasonló ehhez az emberhez ? Nem ,nem ,őt magát ismerem . Milyen bolondság ! Honnan ? Most jött haza Amerikából -a Nagy Sóstó mellől . Csönd ! Az apám beszélt . A vendégek nevében mondott tósztot ,szépen ,tisztán ,úri kedvességgel . Akárkivel szól ,valami leereszkedő van mindig a hangjában ,és mégsem sértő ,kellemetlen soha ;inkább megtisztelő . Igazi magyar úr ;komoly vidámság ,nyílt szem ,csinos ,szürke körszakáll ,ízléses és gondos öltözet . Okos ,józan ,pompás emberismerő . Mindig úgy tűnt fel előttem ,mint egy ideál . És most egyszerre csodálatosnak tetszett ,hogy ő az én apám . Mintha álmodnám ,hogy ilyen művelt ,szép ,előkelő és gazdag embernek vagyok a fia . És nehezek voltak a szemeim . A sör tette -e ? A bő evés ? A hosszú ülés ? Végre szétoszlottunk . Az apám magához intett : -Hogy mulatsz ? -Jól . És menekültem már :menekültem a verandáról . Féltem ,valósággal féltem -attól az embertől . Az én félórám következett a pénztárnál ;Révi Pistával siettünk le a sötét fasorban ,hol már aggatták a lampionokat . -Te !-mondta Révi Pista . -Tudod ,hogy a Nagy Sóstó Várost másképp Új Jeruzsálemnek is hívják ? Nem feleltem ,mire Pista úr magyarázni kezdett : -Ott vannak a mormonok . Tudod ,hogy a három főigazgatónak összesen nyolcvankét felesége is van ? Megint néma voltam . De ő nem nyugodott ,míg mindent el nem mond ,amit a mormonokról tudott : -Tudod ,hogy a mormonok sokat harcoltak az indiánokkal ? Pedig az indiánok rokonainak tartják magukat . Elgondolkozva folytatta : -Szeretném tudni ,a Kincses mérnök látott -e indiánt . -Hiszen az indiánok már jóformán kihaltak -vetettem közbe . -De arrafelé még vannak -erősítette Pista ;azután új témába kezdett :-Kíváncsi vagyok ,mennyit igazgathatta Kincses mérnök az óráját ,míg onnan idáig ért . Ott akkor van reggel ,mikor nálunk este . -Azt ki tudnám számítani -feleltem . -Persze ,hogy pontos legyen ,ismerni kellene a földrajzi szélességet és hosszúságot . Mért oly éles minden szó ,minden kép bennem erről a napról ? A pénztári félóra ... Diadalkapu lengett a szellőben a gallyból kirakott magyar címer hullott . Puhafa ,pántlika lomb és dobogó ! A kis pénztárasztal ingott az egyenetlen földön ,csöngve düledeztek a pénzek tornyai . -Nos ,hogy állunk ?-jött érdeklődni Krug tanár úr . A csinos ,szőke Májer ,aki bizonnyal minden görög-latin szótárt ma éjre a vasalt nadrágjára rakott ,felkokárdázva ,látható izgalommal leste Sárközyéket -a Sárközy Ellát . De folyton mások jöttek . Kocsi jött hajdúval :Simonffy alispán ,a felesége ,egy ideges ,affektált hölgy és a kis Alice ,szétterjesztett haj ,kék máslik a fül mellett ,fehér cipő ,harisnya . -Édesanyáék már itt vannak ,igen ?-kérdezte tőlem Simonffyné . -Most ,most nem érek rá gondolni semmire -ezt mondtam magamban . -Majd mindjárt ,mihelyt lehet -mindenről gondolkozom . Dzsizi jött ,a barna Gizi ,az “ olaszos szépség ” ,tizennégy esztendős fejlett kislány ,aki minden gimnazistával kacérkodott . És Szanderék ,a félénk ,okos Nellikével ... Aztán a tánc a füzéres pajtában :a gyermekek délutáni tánca . Pöttöm kislányok és kisfiúk járták ,furcsa zavarral vagy huncut mosolygással . A termen előbb a kis párok végigsétáltak zeneszóra ;a fiúk nagy grandezzával [8 ]vezették az apró delnőket . Egy-egy kislány ,akinek kibomlott a haja ,hirtelen otthagyta a táncosát ,és a mamájához szaladt . Nellike egyszerre felsikoltott :egy darázs akadt a hajába . A kezemmel ügyesen kiszabadítottam a kis fenevadat . Nellike hálásan mosolygott rám . Még egy pár tourt [9 ]jártunk szótalan . Szerettem táncolni ,de különben nem voltam barátja a kislányoknak . Némelyiknek úgy izzadt a keze ! Aztán csak ostobaságokról lehetett velük beszélni . Jobban szerettem a nagylányokat ,akiket néha mohó szemekkel néztem . Nellikét a mamájához vezetve ,kisurrantam a pajtából . Szorongva léptem el a dohányfüstbe burkolt veranda előtt . Messze bolyongtam ,az erdőbe ,ahol már senki sem járt . Egy kis patak volt ott ,tisztás ,deszkabürü ;[10 ]leültem egy tuskón ! Egyedül lenni ! Gondolkodni ! Kincses ... Honnan ismerem én Kincsest ? Miféle rossz emlékem ragadt ebbe az arcba ? Álmomban ...? Miért ,miért tűnik fel olyan fontosnak ? Mi közöm lehet hozzá ? Engem csak nem érdekel Amerika miatt ,mint a Révi Pistát ?-félek tőle ... Valami sejtelem ? Ó ,milyen csacsiság . Itt ezek a zöld hegyek ,bársonyos pompájukban ,okosak mindig és nyugodtak ,mint szép öregek . Nem félnek semmitől . Nem bánnak semmit ,nem bántanak semmit ;bánja -e ,bántja -e őket valami ? És itt ,alattuk -gondoltam -,az apró ember ,a gyerek ,tele képzelődéseivel . Azt hiszi ,ő a világ közepe . Őt minden bántja ,vele minden összefügg . Kisebb koromban ,ha lámpák verőfényeit láttam futkosni az ablakokon ,azt hittem ,a Mikulás jár ott és figyel :hogyan viselem magam ? Ha éjjel felnyitottam a szemem ,és fehér öltönydarab csüggött a fogasról :az szellem volt ,rám lesett . Emlékszem ,egy darabig Budapesten laktunk ,a Stáció utcában ,egy régi ,egyemeletes ház földszintjén ;az emeleten egy gazdag özvegyasszony lakott ,akinek a szuterénben volt a konyhája ;liften szállították fel az ételeket . A lift a mi gyerekszobánkon járt keresztül ;egy négyszögletes falkiemelkedésbe volt befalazva . Étkezés idején ebből a falrejtekből furcsa dörömbölés és csuszamlás zaja hallatszott . Megdöbbenve hallgattam ,és senkitől se mertem megkérdezni ,mi az . Azt hittem ,hogy az valami szégyellni való ,titkos és borzasztó dolog ,és nem szabad soha beszélni róla . Mindig ilyen fantáziáim voltak ,mint az asztalosműhellyel is . Mindig valami kettősséget éreztem magamban ,a vidám és kedves gyermeket egy másik is kísérte ,láthatatlanul mögöttem járt ,és mikor a tükörbe néztem ,a fülembe súgta : -Ne higgy ennek a szép fiúnak ! Ez nem te vagy ,ez eltakar téged . E mögött keressed magadat ,keress engem ! És néha a legpompásabb mulatságok és gyönyörűségek között a fülembe súgta . -Ne higgy nekik ! Csak álmodod őket ! Mert az egész világ egy kép volt nekem ,egy gyönyörű kép ,és sokszor arra gondoltam ,hogy talán csak álomkép az egész ,és gyermekkorom könnyű ,sima folyásával ,akadálytalan boldogságával valóban olyan volt ,mint egy álom . Egy kicsit önkénytelen mindig féltem az ébredéstől . Olykor ,ha valami nagyon csúnyát vagy rosszat láttam ,úgy tűnt föl egy pillanatra ,hogy most ,most fogok fölébredni abból a szép álomból . Az is sokszor történt ,hogy egy-egy hangulatot ,helyzetet hirtelen ismerősnek éreztem ,mintha álomban vagy valami születés előtti életben már átéltem volna . De azt mondják ,ilyesmit mindenki szokott érezni . -Eh ,bizonyára természetes oka van ennek az egész ostobaságnak -gondoltam ásítva -,talán valamikor kisgyerek koromban láttam a mestert -valakit ,aki hasonlíthatott Kincseshez ,és talán nagyon féltem tőle mint kisgyerek ,és ez a mély benyomás ébredt fel most újra . Észre se vettem ,hogy Kincsesről folyton mint mesterről gondolkoztam ;fogalmam se volt ,mért illett rá mindjárt ez a szó . -És ez a mély benyomás ébredt fel most újra -járt az eszemben ,mint egy csomó értelmetlen szó . Behunytam a szememet ,lassanként nagyon melegem lett -és ekkor történt az első különös dolog ,amivel akkor persze nem sokat gondoltam ,mert azt hittem ,csak álom . Valaki megrúgott . Éspedig egy meztelen láb rúgott rajtam egyet ,éreztem és ami a legfurcsább ,semmi különöset se találtam benne . Felnyitottam a szememet :egészen sötét volt ,és ezt is akkor egész természetesnek vettem . Csak egy pillanatig tartott az egész . Egy esőcsepp hullott az arcomra ,felugrottam . -Hüh ,eső lesz ,szaladok . Mire a pajtáig értem ,megeredt a zápor . Ugrottak a rendezők ,másztak a lampionokat leszedni a fákról . Pincérek abroszokat kapkodtak ijedten . Bugyborékoló tócsák lepték rögtön a földet ;a mennyei rajzművész sűrű vízvonalakkal árnyékolá a látóhatárt ,mint ahogy a Bibliám képein párhuzamos vonalakkal volt árnyékolva az ég . A közönség a pajtába és verandába szorult ,ember ember hátán ;a tánc tér híján megszűnt ,egy gombostűt sem lehetett volna elhelyezni . Az izzadság és eső szaga vegyült a szeszszaggal és dohányfüsttel ,a cigányzene a zápor zenéjével . Mindenki nézte ,nézte az égig érő vékony szálakat . -Mindjárt eláll -mondta Krug szakértően . Csakugyan mindjárt elállt . A tánc újra kezdődött . Én is egymás után vittem a kislányokat ,néha egy-egy nagyobbacskát is ,akinek épp nem volt táncosa . Ügyesen ,szépen ;a felnőttek mosolyogva néztek ,a lányok rajtam feledték szemüket ,Dzsizi titkon szorongatta a kezem ,tréfáltam ,udvaroltam ,boldog a mozgásban ,forgatagban ,a szép ,ép ,jókedvű leányok között . Elfeledtem mindent . Lám ,Májer is boldog volt ,mert Sárközyék megérkeztek ;rájuk mosolyogtam ,amint szótalan eltáncoltak mellettem az Ellával . Mindent szerettem :örültem ,hogy e szép világban élek . Édesanyámék is megjöttek . A kishúgommal végigsétáltunk a termen . Édesanyám büszke gyönyörűséggel nézett . Aztán szétváltunk a párok közé . A deszkapadló rengett ,a falakra aggasztott füzérek libegtek . Lassan besötétedett . A kis táncosok kiszivárogtak a pajtából ,és a nagy tisztás körül gyűltek a tűzijátékhoz . Édesanyámék is kimentek az alispánékkal ;én elöl ,még karomon a kis Simonffy Alice . Martonek főhadnagy is kijött ,mert a nagy Böskének udvarolt . A kis Bözsi kísérte őket a Böske karjába kapaszkodva . A teraszon Licskó ötvenedszer mesélte a vadászkalandját . Ma nem kellett félnie ,hogy a felesége érte küldi a cselédet . Szeszesen rikácsolt : -Megállt előttem az úton ! Képzeld :meg mert állni előttem ! Mondom neki :“Te nyuszi ! Tudod ,ki vagyok én ? Tudod te ,ki az a Licskó János ?”... Elnyelte a zaj . Senki se figyelt rá :politizáltak . Egy öblös hang a hármas szövetség jövőjét hirdette : -Franciaország ,az az ökör ... Apám és az alispán lejöttek ,amint megláttak ,az igazgató ,örök erőltetett mosolyával ,csatlakozott . Alice nagyokat vihogott ,amint el akart a sötétben botlani ,félt a békáktól ,mindenre azt mondta :“Jé !” -és idegesen pislogott a guvernantjára [11 ]. A nagy tisztásra értünk . Éles ,gondosan kivágott árnyképet mutatott a táj . Különös kék papirosra volt ragasztva ez a sziluettkép ,a csillagok alig látszottak . Persze a hold bútt már és lesett a hegyek mögött . A közönség még a sötétben zsibongott és várt . Kisfiúk cigarettáztak titkon a bokrok közt . Az ismerősök elvesztették egymást :nem látszott más ,csak mozgó körvonalak . A guvernant nem tudta ,merre vagyunk . Alice-szal kicseréltük virágainkat . A hold lassan ,hízva ,izzadva narancsosan felcipelkedett . Majd halványult ...fogyott ... Alice nem figyelt rá :a rakétákat várta . A tisztás túlsó végén Krug és a tűzmester mesterkedtek . A béka [12 ]ropogott . Tüzes ívek szálltak ,tüzes záporok hulltak . Az ég fehéredett . A hold fénye szétömlött ,szétivódott ,mint egy nagy ,sárga kókuszdió teje . Alice kényeskedett ,fázott . Robbant ,pattant ,szikrázott a tűzijáték . Új és új moraj szállt át a közönségen . Alice felsikoltott . A hold már rendes volt ,éles és fehér ,az ég is fehér ,a lombok is fehérek . -Alice ,Alice ! A guvernant feladta Alice kabátját . A közönség tódult a vacsorára . Elmaradtam Alice-éktől . A tolongás egy férfi mellé sodort . Az alakja ismerősnek tetszett ... Egyszerre megfordult . A mester volt . Új lett a liget ,mire visszatértünk . Nagy kék és piros lampionok csüggtek ,izzottak alacsonyan a lombok között . Éhes nép rohan az asztalokhoz ,mint apró farkasok . A tanárok kétségbeesve erőltették a rendet . A hölgyek a vendéglőbe vonultak ;a kislányokat hazavitték . Láttam ,Sárközy Ella hogyan könyörög a mamájának ,hogy még maradjanak . Egy kis ,tapsifüles gyerek azonban szédülő fejjel ,felkeveredett gyomorral támolygott a sötét ligetbe . Vacsora után minket is sorba állítottak . Jött a felnőttek tánca ;csak a hetedik és nyolcadik osztály maradhatott tovább . Az intézet volt növendékei ,a tavaly érettségizettek sétabottal ,cigarettával ,mosolyogva nézték ,hogyan sorakoztatják utódaikat ,mint a bakákat . Nekem ugyan megengedte a direktor ,hogy ott maradjak még a szüleimmel . De édesapám nem akart kivételt csinálni a fiából . Különben is úgy vélekedett ,jobb ,ha a gyerek korán fekszik . A kis Bözsit is hazaküldték már a Vivi dadával . Én is hát sorba álltam ,és Kákay tanár úr vezetése mellett nagy nótázással elindultunk . Amíg a ligetből kiértünk ,a világított úton ,addig csak ment minden . De a sötét mezőn megbomlott a rend . Ötös-hatos csapatok váltak ki ,s indián üvöltéssel rohantak szanaszét . Kákay hiába kiabált ,hogy tartsák meg a sort . Visszaugattak kutyamód . Egy csapat rágyújtott a diáknótára : Koszinusz ix ,tangens pí , Köbgyök Miska ,ki ne híjj , Kis angyalom !... Náci könyörgésre fogta a dolgot : -De nézzék ,fiúk ,én értem azt ,ha maguk jól mulatnak ...szabad néha ...őszintén ... Senki se hallgatott rá . A város szélén egymás után ,csapatosan ,köszönés nélkül kereket oldottak ,külvárosi mellékutcákba surrantak ,nagy betyárkodással ...be is csípve kicsit ... Csak néhányan maradtunk még Náci körül . Ekkor dühösen szétbocsátott ,és visszafordult a papírmalomba . Én már otthon is voltam . Fáradt voltam és álmos . A cselédszoba ablakán kocoltam . A Marinak kimenője volt ;a Vivi dada egyedül ült a sárga puhafa asztal előtt ,nagy ,régi ,ólomkeresztes imakönyvére hajolva . A kis ,ködös konyhalámpa világított pápaszemes vén szemeinek . Ha egyedül volt ,sohasem merte kigyújtani a villanyt . -Nem való az énnekem -szokta mondani . Gyáva öregasszony volt . Megreszketett a kocolásomra ,előbb meggyőződött ,hogy én vagyok ,csak aztán nyitott ajtót . Bözsike már aludt mélyen ,gyönyörűségesen . Én is siettem a szobámba . Csodálatosan féltem ,ami még sohasem történt meg velem . Jólesett ,hogy Vivi dada a szobámig kísért ,máskor pedig haragudtam volna érte . Idegesen csavartam fel a villanyt ,szinte azt vártam ,hogy most látni fogok valamit ...magam sem tudtam ,mit . Nem ,a szobám rendes volt . Nemsokára az ágyban feküdtem ,de nem mertem eloltani a lámpát . Egy különös érzés jött rám ,annál csodálatosabb ,mert egészen fáradnak éreztem magamat . Nem akartam ,nem mertem elaludni . Úgy éreztem ,hogy ha elalszom ,egyszerre védtelen leszek ,magam sem tudtam mivel szemben . Nem mertem kiereszteni kezemből az életem gyeplőjét . Homályos ,érthetetlen hangulatok emlékei jöttek rám régi álmaimból . Mindig rosszakat szoktam álmodni ,és sohasem emlékeztem álmaimra . Ki tudja ,milyen -milyen kín vár rám az éjjel . És amint ott vergődtem a párnák közt (hiába próbáltam olvasni )-egyszer csak még csodálatosabb érzés fogott el . Úgy tűnt föl nekem ,hogy én nem is az alvás ellen védekezem -hanem az ébredés ellen . Úgy tűnt föl ,hogy alszom ,és nem akarok felébredni . Furcsa zűrzavar tolongott előttem . A napsütéses veranda ,a hűvös és magányos iskolafolyosók ,a mester ,a Nellike halavány arca ...fekete szeme ...az éljenek ...zászló ...a hold ...a rakéták ...apám ...a mester ...a mester ... -De hiszen ez nem lehet ... Ez nem így van ... Én nem ez vagyok ... -A Krisztusát annak a kölyöknek ,már megint nem tud feltápászkodni a disznó ! Rásüt a nap arra a telhetetlen hasadra ,te disznó ! Fényes nappal van ,és ő itt hentereg ,mint a disznó . Éreztem ,tudtam ,hogy ez a mester hangja . Mindjárt felvilágosodott lelkemben az éjjeli rúgás . Tudtam mindent . Ah ,milyen borzasztó volt ! Görcsösen iparkodtam zárva tartani a szememet ,szegény arcom idegesen ,ijedten mozgattam a kalapácsütésszerű hangok ütemére a párnán ,amelyből egész cérnapamatok lógtak ki ,és horzsolták a bőröm . Hiába ,már ébren voltam ,zárt pillákon át is éreztem a napfényt ,hallottam a segédek röhögését ,akik rajtam nevettek . Egyszerre egy nagy bal kéz markolt hosszú üstökömbe ,és tépve felrántotta fejem a párnáról . Ekkor kitártam a csipás szemem ,és láttam magam fölött a mester óriás arcát ,zavaros acélkék szemét ,és ordításra tátott száját ,melyből csak úgy dőlt a reggelire felhajtott pálinka szaga . Amíg a bal kéz rángatta az üstökömet ,addig a jobb keményen pofozott kétfelől ,és a száj a csattanások ritmusai közé egy-egy szitkot helyezett el : -Az apád istenit ,te disznó !... Majd adok én neked ... Nézze meg az ember a disznaját ... Aludni azt tudsz ,ugye ? Nesze neked aludni !... Hanem dolgozni nem akar a disznó !... Hát mire nézed te a napot ,te disznó ?... Nem kegyelemből tartalak ,te éhenkórász disznó !... Minden mondatot új ütés követett . Én kétségbeesve pislogtam a nagy kéz és a nagy hangok förgetegein át a kicsiny ablak felé ,ahol a ráaggatott ,piros sávos ,piszkos ,rojtos abroszon már valóban keresztülsütött a napfény ,és a segédek felé ,akik majd megszakadtak nevettükben a gazda dühén . A legidősebb ingben az ablaknál állt ,és borotválkozásra szappanozta az állát ,egy háromszögletesen kitámasztott ,farámás ,kis tükör volt előtte az ablakdeszkán . A második övig meztelen ,egy kis lavór mosdóvízből pogány fecskendezést vitt véghez maga körül . A harmadik tétlenül állt az ágyunk előtt ,a sorba állított ,tisztogatatlan cipőket nézte ,és onnan megint rám hunyorgott nagy kárörömmel . -Most egy-kettő ,ki az ágyból ,és egy perc alatt készen legyenek a cipők te disznó ! Mert ha mindjárt készen nem lesznek ,olyat látsz ,amilyet a világ teremtése óta se láttál . Ezzel berúgta a konyhába nyíló ajtót . Gyerekbőgés és asszonyi lamentálás hallatszott át onnan . A segédek karban röhögtek ,amint én csak most ,utólag kezdtem el iszonyatosan bőgni ,és vonakodva raktam le meztelen ,sovány lábaimat a szálkás deszkapadlóra . -No ,ez kapott . Most az egyszer megadták neki ! Én egy ümögben [13 ]odaguggoltam a konyhaküszöbre ,és hozzáláttam a subickoláshoz . A szemem még félig csukva ,a hajam tele tollpihével ,ami a rossz vánkoscihán átszűrődött . A könnyeim folyton odapotyogtak a vikszes bőrre ,és aztán azt is elkeféltem . Közben szipogva duzzogtam vissza a segédeknek . -Maga az oka mindennek -mondtam kétségbeesett bátorsággal a legfiatalabbnak ,aki velem egy ágyban aludt . A szeme-szája is elállt erre a hallatlan szemtelenségre . -Én ?-kérdezte . -Meg vagy te veszekedve ? -Maga bizony -szörpögtem vissza dacosan . -Maga fölkelthetett vóna ...mikor maga ...fölkelt ... De hagyott aludni ...hogy kikapjak ... -Te disznó ! Hát nem eleget rugdostalak ? De a fene tudna lelket rázni beléd . Úgy alszik ,mint a fejsze ,aztán még neki áll feljebb . Taknyos ! A másik kettő majd szétpattant a nevetéstől . A mosdózó a meztelen hasát csapkodta a tenyerével . A borotválkozó pedig egyszerre csak lecsapta a borotvát az ablakdeszkára ,félig szappanosan odarohant hozzám ,és pofonvágott : -Te pimasz ! Most miattad megvágtam magamat . Szótlan nyelve a sós könnyeket ,vikszeltem tovább . Homályosan járt az eszemben egy úri-szép veranda képe -csillogó ezüstkanalakra gondoltam ,magam sem tudom ,mért ,és egy szép ,úri kislányra ,akinek az arcát sehogy se tudtam magam elé képzelni ,de kék másli volt a füle mellett . Ó ,milyen jó aludni és álmodni mindenféléket . -Csak emlékezném jól arra ,amit álmodtam ! -Böm ,-bömböm ,-törtem ki megint ,arra a gondolatra ,hogy csak álom volt minden és nem igaz ,és én itt vagyok . A tehetetlen düh fogott el ,és úgy ütöttem a kefével a cipőt ,mintha az vétett volna nekem valamit . Egyszerre csak benyílott a konyhaajtó ,oly hirtelen ,hogy előrebuktam ,és majd beütöttem az orromat a subickosskatulyába . A mester állt mögöttem . Remegve és szótlan adtam kezébe a kész cipőt . -Szerencséd -dörmögte ,és visszatámolygott . A két idősebb segéd is ledobta a papucsot ,felvette a könnyeimtől ragyogó lábbeliket ,és nyugodt önérzettel fütyörészve mentek a műhelybe . A legöregebb kivált teljesen elegáns volt ,mint mindig ,frissen borotválva ,és nagy ,szőke haja megdöbbentő frizurába idomítva . Ő volt előttem az elegancia ,az arszlánság [14 ],a fölény netovábbja ,gyűlöltem ,és olyan szerettem volna lenni ,mint ő . Senkit sem tudtam ,ki annyit adott volna külsejére . A kis ,farámás tükör fiókjában egész piperekészlet volt :bajuszpedrő ,bajuszkötő ,fésű ,kefe ,pomádé (most is érzem a szagát ),bórax ,flastrom ,egy törött zsebtükör ,körömvágó és körömcsiszoló . Egy másik zsebtükröt mindig magánál hordott a bajuszkefével ,körömpiszkálóval és egy kis fésűvel egyetemben . A legkisebbik segéd cipőjén dolgoztam most . De már ő is nagyon várt és türelmetlenkedett . -Addig húzom a hajad ,te tetves ,míg kész nem leszel . És felettem állva belemarkolt . Mindjárt kész voltam . Kiszaladtam a kúthoz ,és mosdóvizet húztam a számára . A kis alacsony szoba egyenesen az udvarba nyílt . Felrántottam a nadrágomat ,a papucsot ,és kész volt a toalett . Én nem mosódtam ,inkább siettem kimenekülni . Az udvaron át a műhelybe szaladtam . Ez volt a legbiztosabb menedékhely ;tudtam ,hogy a gazda még egy darabig nem jön ide . Ilyenkor otthon szalonnázik és pöröl ;méltóságán alulinak találná korán idejönni . Az öregebbik segéd egy magas padasztalon ült ,a másik vele szemben az ablakdeszkán :mind a ketten falatoztak ,és a cirkuszi birkózóversenyről beszélgettek . A friss deszkák szaga ütötte meg az orrom . A műhely sötét volt ;az ablakok magasról tekintettek alá ,s nemcsak a segéd háta ,hanem a sok mindenféle ablakba hányt holmi is felfogta a fényt . Volt ott egy tört nyakú ,fekete flaskó ,egy lyukas ,barna szalmakalap ,egynéhány rongy ,pár füzet ,piros táblás árjegyzék ,egy festékesbödön és sok talányos formájú puhafadarab . Mindent pontosan láttam és ismertem . -Nesze -szólt az idősebb segéd ,amint beléptem -,te is dolgozz valamit ;köszörüld ki a gyalut . És előkelő mozdulattal nyújtotta felém a gyalut . Nekem eszembe jutott a kínszenvedés ,mikor legelőször nyújtották így felém ,és nem tudtam mit kezdeni vele . És nem mertem megmondani ,hogy nem tudom a módját ,és kikaptam . Kivettem a vasat a gyaluból ,és orrlógatva mentem vissza . Az udvaron jött velem szembe a harmadik segéd ,készen és fütyölve . A konyha előtt kellett elmennem az alacsony ,földszintes ház hosszában ,hogy hátrajussak a fészerbe ,ahol a köszörűkő állt . Kerültem a konyhát ,pedig ott egy darab kenyeret kaptam volna . Restellném leírni ,hogy miért kerültem :a piszkos munkákat ,amik ott vártak rám ,a konyhaajtó előtt a girbegurba téglajárdán cégérnek sorba rakva . Szívesen ott felejtettem őket délig is ,és megtörtént ,hogyha elküldtek valahová ,míg odavoltam ,a mester felesége maga ellátta ezeknek a dolgát . De ezt nem mindig tette meg ,mert nem volt nagy érzéke a rend és tisztaság iránt . Most éppen a konyhában verte a gyerekét . Ez egy hároméves dög volt ,aki örökké visított és helytelenkedett . Ott szokott állni a konyhaajtó előtt ,és ha elmentem arra ,hátrafordult ,és illetlenül emelte ruháját . Az anyja mindig verte ,de csak azért ,mert alkalmatlan volt neki . Már örültem ,hogy ekként elfoglalva nem fog észrevenni . De ebben a pillanatban lépett ki a házból a mester ,és egyenesen rám esett a tekintete : -Hát te hova somfordálsz ? Elvégezted már a dolgot a ház körül ? -A segéd úr küldött kiköszörülni a gyalut -feleltem zavartan . -A segéd úr ...a segéd úr ... Tanuld meg ,hogy a gazda előbbre való ,mint a segéd ! Itt ne feleselj nekem ! A lármára kitekintett a konyhából az asszony is . -Még mindig itt vannak ezek ?-mondta az ajtó elé nézve ,rikácsoló hangon . -Az embernek mindent magának kell tenni ,pedig ez a gyerek már majdnem a sírba visz . Már a nyelvemet lógatom ki ,igazán dögrováson vagyok . Némán vittem hátra az edényeket . Kaptam egy darab kenyeret ,azzal leültem a fészerbe ,a kis köszörű mellé . Amint ott kuporogtam a köszörű fölött ,néha abbahagytam a köszörülést ,és beleharaptam a kenyérbe ,és csendesen ,melegen elkezdtek folyni a könnyeim ,végigfolytak az arcomon ,feketék lettek az arcom piszkától ,és feketén potyogtak rá a kenyérre ,és megettem a kenyérrel együtt . Olyan volt minden ,mint valami rossz álom . Éreztem ,hogy most kellene gondolni valamire ,emlékezni valamire ,valami szép és tiszta dologra ,ami mindjárt megvigasztalna . De olyan ostoba voltam ! Olyan tudatlan ! Olyan nyomott a fejem ...a lelkem ... Úgy éreztem ,mintha most minden sötéten rám csukódott volna ,ami még előbb tág volt és látás és messzeség . Álmodom ,álmodom talán ? Jaj ,jaj ,dehogy lehet ez álom ! Kisgyerek korom óta mindig csak álmodok ? Egész magamat csak álmodtam ? Jaj ,jaj ,dehogy lehet ez álom ...ami így fáj ... De a másik se lehet álom ,ez a nagy fényes ,nem tudom mi ... Úgy éreztem néha magam ,mint egy szerencsétlen ,elvarázsolt herceg . -Te haszontalan kölyök ,hát ez a munka ? No ,leshetem én ,nézd a kölyök itt bőg ,és majszol ,és nem dolgozik . A segéd úr jött utánam :ijedten szorítottam a vasat a kerek ,kövér ,nedves kőre . Krrrsz ...krrrsz ... A kő forgatta le most a vizet ,könnyet ,mígnem átadhattam a vasat a segédnek ,aki nadrágzsebbe mélyesztett kézzel ,hátraszegett fejjel méltóságosan várta . Haj ,a segéd úr ! Könnyű neki ! Kijön utánam ,hogy addig is ne kelljen dolgozni ,és hogy útközben nagyot csípjen az utcai lakók szobalányán . Milyen utálatosan szokott vigyorogni rá az a lány ! Hogy a kórság esne beléjük ! -Most eredj ,hozz cigarettát !-mondta aztán a segéd úr . És ennek örültem :ez egy kis szabadulás volt . Milyen pompás is az ,az utcán kószálni ,nézni mindenfélét . De a segéd úr utánam kiáltott : -Aztán rögtön itt légy megint ,hallod ! Ne csavarogj el ,mint a multkor ! Szaladtam a fűszereshez :ma is élénken előttem áll ez a bolt . Egyetlen pihenőm volt ,egyetlen szórakozás ,enyhülés :odamenni . Már a szaga is ,az a mindenféléből összeállt ,évült ,avas kropacsekszag ,csodálatosan kellemes érzéseket keltett mindig bennem . Képes lettem volna szívni óra hosszat ;de csak percekig élvezhettem . A boltnak furcsa ,régimódi ,faoszlopos és fa bolthajtásos tornáca volt ,mindenfelé korhadt már ;de nekem úgy tűnt fel ,mint egy mesebeli palota tornáca . Mennyi érdekes látnivaló volt ebben a boltban . A pult előtt ,a nagy farekeszekben ,kukorica ,töretlen mák ,kendermag ,amiknek hűvös sűrűségébe olyan nagyszerű volt belemélyeszteni piszkos kezemet ,mikor senki se nézett oda ! Néha egy-egy marékkal zsebre is dugtam . Aztán a nagy üvegburák ,drótburák ,a sajtokkal ,a barna fiókok a felírásokkal ,a rumosüvegek ,a cukorsüvegek ! Lopva kacsingattam a piros és zöld cukorfütyülőkre és a szentjánoskenyerekre ;de biztos helyen voltak . A nagy szeletelőkés ,a petróleumtölcsérek és a lyuk a pulton ,melyen át a krajcárok a fiókba potyognak ,mind-mind külön csoda volt . Hát még az ablakhíjas üvegkalitka ,mely mögött a boltos kövér felesége trónolt ;és a sárga folyadékkal megtöltött piszkos légyfogó . De legnagyobb csoda volt a kitömött vadmacska az asztalon . Ezt magát akármeddig elnéztem volna :zöld szeme volt ,és erősen hullatta a szőrét . Örültem ,ha sokan voltak ,és várni kellett ;de ha egyszer kiszolgáltak ,nem mertem ott ácsorogni tovább . Mentem ,és ha egy régi ,boldog iskolatársammal találkoztam az utcán (mert a polgári iskola első osztályát jártam kétszer ,és másodszor is megbuktam mindenből ,a hittant kivéve ),szerettem volna bicskát venni és leszúrni . De átkerültem a patak felé ,ami az utcánk túlsó oldalán volt ,egy nagy ,széles vízmosás ,tulajdonképpen évenként több és több föld szakadt bele a város földjéből . Hiába szabályozták ,töltötték ,ültettek bele akácokat ,csináltak neki gyepűkerítést ,kövezték az oldalát téglával . Rendesen alig volt benne víz :egy vékony ér folydogált a középen ,fák és bokrok takarták ,barna vizét néhol felfogták a mosóasszonyok ,utak és lépcsők vezettek le a regényes sűrűségen át . De ha zivatar volt ,vadul rohant benne az esővíz ,iszonyú sebességgel megtöltötte az egész nagy medret ,ágakat ,törzseket sodort ,félős ,szürke forgatagokat ,mély tölcséreket csinált ,és zúgott ,mint a Niagara . Borzasztó látványosság volt ez olyankor ,úgy szerettem nézni ! Ha pedig szép idő volt ,és szökni tudtam egy kis időre :lemásztam a patak ágyába . Itt szabad voltam :tocsakodtam a sárban ,torlaszokat csináltam ,botokat metszettem ,eltakart a lomb . Milyen boldogok voltak a többi gyerekek ,akik egész délutánokat elcsavaroghattak a patakban ,gyönyörű robinzoni életet éltek . Nekem mindjárt otthon kellett lennem ,mert minden kis elmaradásért kikaptam ,akárhogy hazudoztam is . Most nem is mertem lemászni ;csak a nagy híd széles téglapárkányán bandukoltam végig ,dacolva a halálveszedelemmel ,hogy belebukom a mély-mély patakba . És otthon voltam a műhelyben megint . Az első segéd így is későllötte a cigarettáját ,és összecsirkefogózott . A legfiatalabb pedig ,aki nem sokkal volt idősebb nálam és mindig ugratott és kinevetett ,széles vigyorgással hozta elém a fehér márványlapot . Ez azt jelentette ,hogy festéket kell törni . Manapság nálunk nem törik és keverik a festéket az asztalosok ,hanem készen veszik :az ,amit elmondok ,máshol történt ,máshol valahol . Én törtem és kevertem a festéket . A pikszisből a márványra szórtam a zöld szemcséket ,ráöntöttem egy kevés olajat ,és a bunkós verővel törni kezdtem . A síkos olaj mindenfelé le akart folyni a márványlapról ,és nekem a bal kezemmel kellett folyton visszaterelni . Sziszifuszi munka volt . És nemsokára egészen zöld lett a tenyerem . És ekkor jött csak az igazi kínszenvedés . Az orrom hegye elkezdett iszonyúan viszketni . Átfogtam a verőt a bal kezembe (amitől persze annak a fogója is csupa zöld lett ),és jobb kézzel megvakartam az orrom . De eközben a zöld már majdnem a márványlap jobb széléig terjeszkedett . Ijedten ,hirtelen kaptam utána a jobb kezemmel (mert ha lefolyik a deszkákra ,lett volna hadd-elhadd !),és persze zöld lett most már a jobb markom is . És ekkor a fülemre szállt egy légy . Önmagamról megfeledkezve kaptam oda -és most már zöld lett a fülem is . A legkisebb segéd telt torokkal kacagott . A többiek kontráztak . Én éreztem ,hogy elvörösödök ,és dühösen megfogadtam magamban ,hogy akármi lesz is ,nem nyúlok többet az arcomhoz . És ekkor kezdődött csak igazán a viszketés . Az arcom egy pontját mintha tűvel szúrták volna . A szemem sarkát valami porszem ingerelte . Az orrom ,melyet piszkálni szoktam ,belülről csiklandozott . A pokol kínjai nem lehetnek nagyobbak ,mint amiket én átszenvedtem . Egyszerre nedves is lett az orrom ,és csöpögni kezdett a festékre . És a segédek pompásan mulattak ,mikor kétségbeesve iparkodtam a karomba törölni . A vége persze mégis az lett ,hogy az egész arcom bemaszatoltam . Szerencsére dél lett :az ebéd ideje . Én egy kicsit kimosdottam a kútnál ,úgy mentem a konyhába ,de a zöld nem jött le . A konyha nagyon nagy volt ,és egyúttal ebédlő gyanánt is szolgált ,a három segéd egy asztalnál ebédelt a gazdával . A gyerekek közül három ,a két kislány ,akik most jöttek meg az iskolából ,és kiállhatatlan ,dölyfös teremtések voltak ,és aztán a hároméves kis dög ,akiről már beszéltem ,ugyanannál az asztalnál ültek . De volt egy egész kis baba is ,aki még a bölcsőben feküdt ,azt nekem kellett az ebéd alatt ringatnom ,és ha sírt ,engem szidtak . Közben pedig folyton küldözgettek ,hol ezért ,hol azért . -Hozd csak ide azt a tálat a sparhertről ! -Add közelébb a kenyeret ! Nem tudsz ugrani ,te mamlasz ? -Már megint nincs víz a korsóban . Szaladnom kellett a kúthoz ,és addig visított a kis sátán a bölcsőben . A hároméves dög is folyton rosszalkodott az asztalnál . Hol a levest öntötte magára ,hol a piszkos abroszt akarta lerántani ,hátradőlve a székkel . A mesterné persze az első segéd lábát nyomogatta az asztal alatt ,ezt csak azok nem láthatták ,akik körülötte ültek . Én csak az ő ebédjük után jutottam ahhoz ,hogy az ablak mellé telepedve valamit kotorhattam a maradék babcsuszpájzból (egy darab csont is volt benne ,amelyről kétségbeesetten iparkodtam egy kis mócsingot lerágni ),a másik kezemmel a bölcsőt mozgattam . Az ablakot (melyet sose nyitottak fel ,mert akkor le kellett volna rakodnia a deszkájáról ,mely itt nem kevésbé lomtárul szolgált ,mint a műhelyben )a legkülönbözőbb fajtájú ,színű és nagyságú legyek ezrei lepték el . Evés közben ezeket néztem ,bután és semmire se gondolva . Dongtak ,zsibongtak ,csapkodtak a külső világosság felé . Aztán leszálltak az asztalra ,a szekrényre ,az ételekre . Alig lehetett megőrizni ,hogy az ember legyet is ne egyék . Ez a konyha a legyek paradicsoma volt . Sehol annyi legyet még nem láttam . Az egyik zöld volt ,szivárványos ,a másik nagy ,fekete ,zsörtös [15 ]. Az egyik a két hátulsó lábát dörzsölte össze kéjesen . A másik ügyes mozdulattal a jobb elülső lábát emelte a fejéhez ,melyet kecsesen meghajtott . Majd kettesben ,egymáshoz ragaszkodva felrepültek . Majd a viaszosvásznon egy reggeli kávéfoltba mártogatták a szívókáikat . A szekrénypolc kivagdalt ,cifra papirosleffentyűi tele voltak apró ,fekete pettyekkel . Az ablaküveg alig volt már átlátszó ,a konyha összes világosságát az ajtón át kapta :ez mindig nyitva volt . Itt a legyek közt jó lett volna elüldögélni még soká ,kivált ebéd után ,mikor a mesterék már nem voltak ott . De vissza kellett menni a műhelybe . Forgácsszőnyeg és fűrészpordombok borították már a padlót ,átható enyvszag áradt . Egy deszkát kaptam ,hogy vonal szerint kettéfűrészeljem . Mindig ilyen munkát bíztak rám ,és azt sem tudtam ügyesen megcsinálni ,senki sem mutatott valamit ,hogy hogyan kell ,nem volt segéd ,mint máshol ,aki egy kicsit foglalkozott volna az inassal . Rajtam csak nevettek ,ha félszegen fogtam a fűrészt ,és aztán szidtak ,ha a vágás nem volt egyenes . Most a mester is éppen ott volt ,és pofonokat is kaptam . -Ezt a lusta disznót semmire se lehet használni . Azt hiszed ,hogy lopom a deszkát ,te disznó ! Elalszik a fűrésszel a kezében a disznó ! Sose láttam még ilyen bugyuta kölyket . Voltaképp a segédekre volt mindig dühös ,de nem mert velük nagyon gorombáskodni ,mert félt ,hogy otthagyják . Így aztán rajtam töltötte ki a bosszúját ,azokat csak a hátuk mögött szidta . Pedig ettül azok se érdemelték . Mert igaz ,hogy kényelmesek voltak és nagy igényűek ,de ami ebben a műhelyben készült ,azt mind ők csinálták . A gazda nem dolgozott semmit . Most is ,alighogy benézett a műhelybe ,ment vissza aludni . Délután későig horkolt mindig egész familiástul . -Eredj ,vigyázz a gyerekekre -mondta nekem . -Legalább annyi hasznodat vegyem ,te disznó ! Most már sírtam -ilyenkorra már mindig egészen eltompultam -,elkeseredve és dühös megadással toltam ki a bölcsőt az udvarra ,ahol a hároméves kis dög játszott . A kis dög szerencsére nagyon el volt foglalva . Hátul a fészerben szapultak ,a lúgos víz lefolyt az egész udvaron keresztül ,a kisgyerek ennek ásott mindenféle medreket ,és emelt gátakat ,rettenetesen besározva kezét és ruháját . Közben csúnya szavakat kiabált nyújtott ,éneklő hangon . A kisebbik pedig a bölcsőben rítt ,rítt rémesen ,én meg ringattam ,és néztem az udvart ,a füzet a kert felett ,a beszivárványosodott téglákat alatta ,a nyomorult akácokat ,a muskátli-ágyást és a nagy eperfát ,mely alatt a föld fekete volt az eltiprott eprektől . Piszkos ,nagy ,falusi udvar volt . És néztem a fészert ,melynek négyszögletes ,meszelt oszlopairól potyogott a vakolat ,meztelen maradt a szalmás tömés ,néztem a falhoz támogatott szánokat ,a mángorlót a nagy kövekkel ,a favágóbakokat ,a mosótűzhelyet ,a nagy szapulókat . Meleg volt . Lassanként elaludt a kicsi ,én is elnehezedtem ,tán el is aludtam . Huj ! De jó volt ! Úgy tűnt fel egy percre ,mintha pompás puha ,párnás ágyban szundítanék ,meleg ,édes és tiszta ágyban ,melynek érintése is élvezet . Kéjjel dörzsöltem a testemet a sima ágyneműhöz . Milyen jó meleg volt ! Csodálatos jó érzés fogott el . Felnyitottam a szememet ,és sötétség vett körül :mi ez ? Álmodtam volna megint ? Valami rosszat álmodtam ? Egyszerre ráncigálni kezdték a kezemet ,a sötétség vörös lett ,és átégett a szemem héján ,egy sipító gyerekhang ordította nevem ,szemem kitártam ,ott ültem a nagy napban ,a sárgára festett kemény ,zsibbasztó lécpadon . Egy sáros ,puha ,kis kéz ráncigálta a kezemet ,és a hároméves csöpp dög visított : -Medmondlat ,hod nem atalsz főtelni ,te luszta ! Medmondlat ,hod nem atalsz jáccani velem . Medmondlat ,hod alszó . Aztán megütött azzal a parányi ,ronda kézzel . -Te luszta disznó ! Irtózatos dühbe jöttem erre . Nem gondoltam semmire ,nem törődtem semmivel . Most ébredtem az édes meleg álomból ,egy pillanatra a reggeli jelenet hangulata lepett meg ,a mester szavait hallottam ,de nem állt előttem a mester nagy teste ,rettenetes arca ,acélszeme :egy ronda kis törpe állt előttem utálatosan ,nem felfelé ,hanem lefele kellett néznem . Elöntött a vér ,a kegyetlenség ,a bosszú ösztöne ,minden meleg az arcomba futott ,gyáván eszembe villant ,hogy ennek a csúf békának egy rántással kitekerhetem a nyakát ,úgy tetszett ,hogy mindazok ,akik egész életemet megkeserítették ,a gazda ,a segédek ,az asszony ,itt vannak megtestesítve ,és kezeimbe szolgáltatva ebben az utálatos kis lényben . Kétségbeesett ,gyáva bátorsággal ,mint a katona ,aki vesztét érzi ,és dühében anyákat és csecsemőket öldös ,elkezdtem ütni ,verni a kis dögöt ,ahol értem . Az járt az eszemben ,hogy megölöm ,de nem tettem mást ,mint ütöttem ,a kegyetlenség legnagyobb kéjével . -Most élem életemnek a leggyönyörűbb óráját -gondoltam -,és ez nem tart soká -és őrülten szorítottam a karját és ütöttem ,fejbe ,hátba ,ahogy jött ,ütöttem ,ütöttem . Homályosan éreztem ,hogy alávaló kegyetlenség ,ami művelek ,és annál dühösebb lettem ,hogy ezt kell csinálnom ,és annál nagyobb élvezetet okozott ez nekem . A kis dög eszeveszetten kezdett ordítani ,egyszer csak a körmével belecsimpaszkodott a bal kezembe ,amellyel a karját szorítottam ,és olyan iszonyatosan megcsípte ,hogy eleresztettem . Ekkor kiragadta magát ,és visítva ,bőgve rohant be a ház felé . A kisebbik a bölcsőben felébredve a lármára ,segített neki . Én pedig lankadtan rádőlve a lécpad karfájára ,elkezdtem melegen ,hangosan ,szívszakadva zokogni magam is . De az asszony már jött ki a házból . Álmából felverve ,vörös arccal ,rendetlen hajjal és alsószoknyában jött ,mint egy fúria . -Ki bántott ,aranyom ? Ki bántott ,drágám ? Hogy a fene essék a pofájába annak a ronda kölyöknek ! Majd kiásom én a szemedet ,te ronda ! Az én gyerekemhez mersz hozzányúlni ! No ,megállj ,csak jöjjön ki az uram ,majd ad az teneked ! Fölvette a gyereket az ölébe . -Hol fáj ? Mi fáj ? Nagyon megütött ? No ,várj csak ,majd adunk mi annak a ronda kölyöknek ! Látszik ,hogy micsoda személynek a fia . Csak arra jó ,hogy a kenyeret pusztítsa . No ,ne félj ,kicsikém ,majd lesz neki ! Lesz neki ! Megbánja még . Tudom ,hogy megbánja még . Agyonüti az apád ,agyonüti . Én csak bőgtem ,és fel sem emeltem fejemet a karomról ,melyen már a könnyektől melegen átnedvesült a ruha . Az asszonyt láthatólag még jobban dühítette a hallgatásom . Bement a házba ,karján a gyerekkel ,és hallottam az ablakon át ,amint az urának lamentált : -Hányszor mondtam már ,hogy ezt az utálatos kölyket küldd vissza ahhoz a lotyóhoz ! Hiszen agyonveri ezt a szegény ,ártatlan kis teremtést . Hát ki vagyok én ,hogy a gyerekemre ilyen sehonnai merje emelni a kezét ? Hát mivel szolgáltam én rá erre ? Hát olyan utolsó személy vagyok én ? Sírástól elfojtódott hangon folytatta : -Nekem nincs más hátra ,ha egy percig tűröd még a házadban ,én veszem ezt a kis ártatlant ,és megyek világgá . A kis ártatlan pedig erősen rugdalózott az anyja ölében . Már elfelejtett mindent ,és szeretett volna megint játszani . Én lélegzetfojtva hallgattam az egész jelenetet . Még sírni is elfelejtettem közben . Most gondoltam csak rá ,hogy bosszúmnak következményei is lehetnek . Egy pillanatra az anyám képe jelent meg előttem . Tudtam ,hogy az anyámnak terhére voltam ,és örült ,mikor megszabadult tőlem . Mi fog most történni velem ? De rosszabb már nem lehet ,mint ami eddig volt . Amily részletesen emlékezem e nap eseményeire eddig a pontig ,olyan homályos előttem ,hogy mi történt velem ezután . A délutánból még nagy darab volt hátra ,és én még az éjszakát is ebben a házban töltöttem . Nem dobtak ki mindjárt mert hiszen nem volt hamarjában más cseléd ,aki dolgozzon valamennyiökre ,és a műhelyt kisöpörje ,egyelőre csak megvert a gazda egy vastag bottal (emlékszem a hátam csontjainak fájására ,és arra ,hogy ordítottam ,amint csak dukált ,de minden meggyőződés nélkül ,mert a lelkem már eltompult ,a testi fájdalmat nem tudtam lelkivé átérezni ). S amint egy kuncsaft miatt végre otthagyott ,a legnagyobb nyugalommal ültem vissza a lécpadra ,mintha sohasem kellene onnan többet felkelni . Hallgattam ,amint a gazda ott az udvarban alkudott a kuncsafttal ,amint tudákosan és imponálva beszélt a belvilágról ,és panaszkodott a fa drágaságára ,a segédekre ,sőt még az én komiszságomat is szóba hozta . Ezt mind ,minthogyha kőből volnék ,úgy hallgattam ,meg se mozdultam hozzá . Pedig fogalmam se volt ,hogy mi lesz velem holnap . Csodálatos sokáig hagytak ott ülni . Estig se kellettem senkinek . Vacsorát se ettem . Egyébiránt homályos előttem ez az este . Arra emlékszem ,mikor a sötét műhelyt söpörtem ,a forgácsot ,fűrészport . A sok szerszám ,a srófos asztalok ,a készülő munkák olyan csodálatos nagy dolgoknak látszottak . Ekkor úgy éreztem ,hogy sohase tudnám megtanulni a mesterséget . A legügyetlenebb ,a legsemmirevalóbb fickónak éreztem magamat . Csak akkor mentem el a műhelyből ,mikor értem jöttek ,hogy vessem meg az ágyakat . A gazda többet nem nézett felém . A segédek lefekvéskor mind az én esetemen tréfáltak ,és még soká nem aludtak el . Nagyon jó kedvük volt ,a legöregebb muzsikált is ,a szájával ,egy törött fésű fogaira szorított fátyolpapiroson . Én tűrtem mindent ,és nem szóltam semmit . A legkisebb segéd ,akivel egy ágyban háltam ,gyertyaoltás után is sokáig nem hagyott aludni ,mindig a nyakamba röhögött . Utáltam a szagát ,a melegét ,a teste sima érintését ,és húzódtam előle az ágy sarkába ,a hideg fal mellé ,melyről apránként lekapartam a meszet . Így majdnem az egész ágy a segéd úré maradt ,és mégis sokszor megrúgott éjszaka . Végre elaludt . De engem a nagy hortyogása nem hagyott elaludni . Azonkívül a két idősebb segéd a másik ágyban lányokról beszélt ,mindenféle disznóságokat . Bár máskor mindezek mellett nagyon édesen ...nagyon édesen ...felébredtem ... Ébredni :egy cseppet se csodálkoztam rajta ,hogy ez a szó jutott eszembe ,bár percre sem gondoltam ,hogy ami rossz velem történt ,az álom lett volna ,és emlékeztem ,hogy mikor reggel a mester hangjára ébredtem ,az is ébredés volt ,és hogy előre hogyan féltem ettől az ébredéstől . És most ,most éreztem ,hogy mindjárt fel fog minden világosodni . -Milyen jó puha ez a vánkos -mondtam magamban ,jól leszorítva fejemet a vánkosra ,és emlékeztem ,hogy máskor is így kezdődött :puha lett a vánkos ,jó puha . A horkolást ...a beszélgetést már nem hallottam . Egyszerre éreztem ,hogy már világos van . Megfordultam . Reggeli világosság szívódott be a színes selyemfüggönyön ,és a villanylámpa még égett az éjjeliszekrényen . És mintha egyúttal szellemem is megfényesedett volna :olyan öröm és szabadság fogott el egyszerre . Úgy éreztem ,mint aki egy mindennapos rém karjaiból szabadul ki hirtelen . Ijedten és utálattal csavartam el a villanylámpát ,mint a rettenetes éj égő emlékét . Mi történt ? Elaludtam égő lámpa mellett ,és folytattam a régi lidércnyomást . Igen ,igen ,ez az én régi álmom ,legkorábbi gyermekkoromtól fogva ,mindig egy és ugyanaz ,amióta csak emlékezem . Ez az ,ami kínoz és gyötör mindig egész éjjel ,és reggel aztán eloszlik ,saját ködébe vész ,és ez a köd az ,ami leülepedik mindig életem mélyén ,mint a kávé alja a tisztogatatlan csésze fenekén ,és minden örömömbe beleviszi keserű ízét . Ezért álltam meg az utcán az asztalosműhelyek kicsiny ,homályos ablakai előtt ,és néztem hosszan-hosszan le a műhelyekbe ,magam se tudtam ,miféle titkos emlékektől hajtva . Ezért ütött meg egy-egy csúnya kép ,egy-egy durva hang ,gyakran oly fájóan ,olyan ismerősen ,mintha nekem is lenne közöm hozzá . Ezért volt olyan borzasztó ,olyan nyomasztó ,olyan eszméltető Kincses mérnök különös ,visszataszító arca ,durva nézése ,mely a mesterére emlékeztetett . Igen ,igen ,ezért tűnt fel néha álomnak az egész szép élet . Ah ,most megfogtam ! Most az egyszer emlékszem mindenre ! És akkor ,egy pillanatra ,eszembe ötlött már a borzasztó gondolat : -Ki biztosít róla ,hogy éppen ez a szép élet a valóság -és nem az a másik ? De jól tudom ,hogy ez csak amolyan filozófiai lehetőségként villant meg fejemben ,mint ahogy mindig szoktam gyermekes pesszimizmussal filozofálgatni . Egy pillanatra sem gondoltam komolyan . Ugyan hogy is lehetne álom mindez ,amit oly élénk valóságként látok itt körülöttem ? Amit a kezemmel így megfoghatok ? De viszont lehetetlen volt valami nagy valóságízt megtagadnom az éjjeli életemtől is . Most ,hogy végre egyszer rágondoltam ,és nem hagytam eloszlani ,iparkodtam mennél teljesebben visszaemlékezni rá ,és hogy úgy mondjam ,egészen beleástam magamat . És meglepett a részletek gazdagsága ,melyekkel ,rágondolva ,egyre bővült és hízott ez az álom ,mint a lavina . Bármelyik részbe is ástam bele ,mindenütt a bányásznivalónak szinte végtelen sokaságát találtam ,akár a valóság emlékeiben . Már akkor kibányásztam ,amennyit csak tudtam ,és le is írtam ,hogy el ne felejtsem megint . Bár ne tettem volna ! De -nem szóltam senkinek . Feltűnt a házban ,hogy oly későn ébredtem ,azt gondolták persze ,a majális az oka ,habár elég korán hazajöttem tegnap . Már mind együtt ültek a reggelinél ,mire kijöttem ,és az apám tréfásan megkérdezte : -No ,mit álmodtál ? -Semmit -feleltem ,és úgy éreztem ,hogy a világ kincséért se mondanám el ezt az álmot senkinek -mintha valami szégyen volna . Délelőtt a nennével a temetőbe mentünk . Ha jól emlékszem ,a nagyapám halálának évfordulója volt . Míg a nenne a kripta vasrácsa mellett térdelt ,a nagy ,fekete márványobeliszk előtt ,én szertejárattam a szememet az ő fekete alakján ,a napsütött kereszteken a gazos füvön ,a mohos ,karikás kőtáblákon ,a zörgő ,száradt koszorúkon és a temetőőr eltévedt csirkéjén ,mely a kidőlt fakeresztek között ,a repkényes hantok alján tikhúrt szemelgetett . És volt bőséges időm az álmomban áskálni . Ekkor vettem észre ,hogy ennek az egy éjszakának az emléke régebbi álmaim homályos emlékezetét is magában foglalja . De nem úgy ,mintha azokra most már egyenesen emlékezném ,hanem úgy ,hogy lassanként eszembe jutott ,mi mindenből állt ki az emlékezésem az álmom alatt . Mert világos ,hogy akkor nem tekintettem magam úrifiúnak ,hanem asztalosinasnak ,és emlékeim is egy asztalosinas emlékei voltak . Világos ,hogy arra ,ami ébren vagyok ,csak nagyon homályosan emlékeztem álom közben ,mint egy álomra ,és sokkal homályosabban ,mint most erre a rossz álomra . Ellenben az asztalosinas gyermekkorára most is vissza tudtam emlékezni ,mintha azt is átéltem volna ,éppen úgy ,mint a ...a ...saját gyerekkoromat . Ez a felfedezés eleinte nagyon megdöbbentett . Hisz ez valóban annyit jelent ,hogy két életem van ,két múltam . De hamar megnyugtattam magamat . Az bizonyos ,hogy ez a második múltam nem egyéb ,mint egy rossz álom ,talán most már többet elő sem jön ,kitudom magamból . Erős fantáziám az oka ,hogy ily élénk . De mért panaszkodnám rá ,hogy ezt is megpróbáltam ? Hiszen inkább mindig azt panaszoltam ,hogy az életem nagyon is egyformán ,simán ,jól megy :csak a könyvekben tudtam egy kis árnyékot ,egy kis változást találni . Felülkerekedett bennem a kalandvágyó gyermek :örültem az álomárnyéknak . És mint mindenből ,minden élményemből ,gyermeki mohósággal akartam ebből is a lehető legtöbbet kiélni . Most a múltamba akartam beásni ,a sötét múltamba ,és álombeli anyámra ,apámra emlékezni vissza . Nehéz volt . Eleinte csak egy piszkos konyhafélére tudtam emlékezni ,ahol fekete szemű ,nagyobbacska lány meztelen lábszárait lógatva ült valami ládán ,és talán kukoricát rágcsált . Ez az emlék máig is talány előttem . Nem tudom ,miért ,de mintha a temetőőr csirkéjéről jutott volna eszembe . Akkor meg mintha egy szomorú utcára emlékeztem volna ,sárga házakra ,egy gázlámpa vaspóznájára ,egy piszkos folyókára a járda mellett :mintha nagyobb gyerekek vertek volna ,mintha egy alacsony ,csipkés függönyű ablak mögött aludt volna az anyám ... Aztán ... Mintha sokszor láttam volna az anyámat alsónadrágban ,egy ingben ,vagy egész meztelenül is ,és mintha borzasztó kínos ,gyötrő volna erre gondolni . Igen ...hiszen nem szeretett ,vert is kisgyerek koromban ,és sokszor még azt is mondta : -Mért nem pusztítottalak el ? Aztán ... De milyen volt az arca ,az arca ? Erre nem tudtam emlékezni . Aztán ... Igen ,igen ,hiszen iskolába is jártam ,sohasem értettem ,amit a tanító mondott ,egyszer azt írtam főnévi igenév helyett :A madár röpül . Lám ,erre a lényegtelen apróságra milyen jól emlékszem . Hogyan kinevettek ...és én nem tudtam ,mért . Mindig kinevettek . Aztán ... Ebben a pillanatban a nenne megszólalt : -Kerüljük ezt ki ,Elemér . Akkor vettem észre ,hogy már hazafelé megyünk ,ő is elgondolkozva jár mellettem . A nagy temetőkapunál várt a kocsi . De előbb végig kellett menni a temetőárok melletti úton ,mert idejövet más úton mentünk ,a kiskapun jöttünk be ,és a kocsi azalatt kívülről kerülte meg az egész sírkertet . -Kerüljük ezt ki ,Elemér -mondta a nenne . Az árok szélén egy döglött macska feküdt . Már szaga is volt ,és a legyek és hernyók nyüzsögve ellepték . Elfordítva arcunkat mentünk el lehetőleg távolban mellette . Szinte elszorította szívemet az a gondolat ,hogy a nennének ,az én finom ,ezüstös nennémnek is ilyet kell látnia . Milyen közönyös a világ ! És ebben a pillanatban jutott eszembe ,hogy voltaképp az álmomban ...nekem ...apám nem volt . Mint valami nagy szégyen és mocsok öntött el ez az emlék ,éreztem a megvetés ,a restelkedés súlyát . Persze ,persze ,mennyit szenvedtem ezen is ...hogy bántottak érte ...ez borzasztó ...jobb nem is gondolni rá ... Milyen gyávaság ! Csak azért is gondolni fogok rá ! Csak nem fogok megijedni egy álomtól . De azért éreztem ,hogy most már éppen nem mondanám el senkinek az álmomat . Felültünk a kocsira ,és a kocsikázás szellője egy kicsit elfeledtette velem ezeket a tárgyatlan emlékeket :egy darabig megint boldog gyermek voltam . Verseket skandáltam hangosan a lódobogás ütemére ,még latin verseket is ,Ovidiust ,öntudatlan kéjelegtem pompás memóriámban és ritmusérzékemben . Sütött a nap ,és a nenne mosolyogva gyönyörködött bennem . Otthon olvasni próbáltam ,de olvasás közben is figyelmem egyre az álom felé kalandozott . Elhatároztam ,hogy mindennek bátran a szemébe nézek ,és minden új részletet ,ami eszembe jutott ,lejegyeztem magamnak ,unott ,dülöngő diákbetűimmel . Tudtam ugyan kalligrafice is írni ,de ezúttal mintha a betűk is kelletlenül ,restelkedve sorakoztak volna . Pedig már elhitettem magammal ,hogy nem restellek semmit . Hiszen legfeljebb azt álmodtam ,hogy asztalosinas és törvénytelen gyerek vagyok . -Mi restellnivaló van ezen ?-kérdeztem magamtól ,azzal a szabadelvűséggel ,melyet gyermeki nemeslelkűségem oly hamar megtanult a könyvekből -(az életben alig találkoztam még ily témákkal ,bár ismertem az apám gondolkodását ). Mégis akaratlan nagyon rosszul estek ezek a dolgok reám alkalmazva . De csak annyit vallottam be magamnak ,hogy nagyon restellem a mester kisfiával való brutális viselkedésemet :a gondolat ,hogy erre ,bár csak álomban is ,képes voltam ,igazán megalázott . -Ha ez az álom még egyszer folytatódik -tettem fel magamban -,jóvá teszek mindent ...valahogyan ... Aztán elnevettem magam ,hogy úgy tervezgetek az álomra ,mintha valóság volna . Hiszen valószínűleg most ,hogy tudatossá vált ,már nem is fog többet folytatódni . Vajon eddig is oly rendszeresen folytatódott -e ,mint képzelem ? Lám ,Kincses mérnököt tegnap láttam először az életben ,és az álomban a mester mintha már régen megjelent volna . Lehetséges ,hogy az álom így megelőzze a valóságot ? Mondják ,hogy néha éveket álmodik az ember egyetlen éjszaka . De ez mégis olyan különös . Most emlékeztem egy jelenetre ,amely mintha már régen történt volna -mintha az anyám nagyon könyörgött volna a mester előtt . Rólam lett volna szó ? Mennyi tanulmány egy ilyen álom ! Elhatároztam ,hogy olvasni fogok az álmokról ,tudományos könyveket -és szinte örültem ,hogy magamban ilyen jó megfigyelni való anyagot találtam . Most eszembe jutott az is ,mikor álmomban polgáriba jártam . Mennyi dacit kaptam ! Egész órákon át cinkben [16 ]voltam . Milyen furcsa ,hogy én így megismertem a rossz tanuló érzéseit is . Azaz persze ...ez természetes ,hogy ilyent álmodom . Emlékeztem ,amint a tanító kinyitva noteszát ,száraz hangon mondta : -Elég lesz . És a nagy fakörző koppant az asztalon . Halálos csönd volt . Előrelapozott a noteszben :akiknek a neve valami későbbi betűvel kezdődött ,fellélegzettek . Hátralapozott ... Mi is volt az én nevem ? Erre nem tudtam emlékezni . Az anyám neve ?... A rajztanítónak (mi különben tanár úrnak híttuk ,de csak polgári tanító volt )volt egy pecsétes gyűrűje ,mikor pofozott ,befelé fordította a követ . Tízpercekben a pajtásaim ingereltek ,ugrattak . Sohasem volt pénzem kiflire . Volt egy vörös képű ,sanda gyerek ,akinek a feje egy nagy részén nem nőtt haja . Kikből állottak elő ezek az alakok ? Biztosan meg lehet találni modelljeiket az ismerőseim közt ... Mint Kincsest ? Sírva könyörögtem anyámnak ,hogy vegyen ki . -Mért nem pusztítottalak el ?-felelte . Eh ,többet nem gondolok rá . Kimentem :éppen a háziorvos volt nálunk . Finom ,elegáns ember ,fehér mellény ,fekete zsakett ,ezüstnyelű bot ,aranykeretes ,aranyláncos cvikker ,friss borotválás ,halk ,végletekig udvarias beszéd ,nagy ,doktori parfümlégkör . Reám ő valahogyan a párolt ember benyomását tette ,világos rózsaszín bőre az agyonáztatott ,agyonfinomított ,mindenféle gyógygőzökkel átjárt húsnak benyomását . Látszott rajta ,hogy testének minden kis részét a higiénia legmodernebb szabályai szerint ápolja . Kimért diétával ,mely mintha mindig ,mindenben betegségeket sejtene . Ez bizonyos előkelőséget adott neki ,agglegény volt ,és mindig mindentől és mindenkitől óvatosan távol tartotta magát . Még mikor a betegnek a hátát kopogtatta ,a mellét hallgatta ,vagy a nyelvét nézte ,akkor is valami kényes tartózkodással hajlította a fejét ,és a szép ,gyűrűs kezét mindig mintha valahonnan nagyon messziről nyújtotta volna az ember felé . -Nagyságos asszony ragyogó színben van ,mint rendesen . Édesanyám mosolyogva fordította feléje szép fejét ,hirtelen és önkénytelen kedves örömmel ,mint mindig szokta ,ha érezte ,hogy tetszik valakinek . De reám ez a gyönyörű mozdulat ,amelyet máskor annyira szerettem ,most valami kellemetlen ,szinte kínos hatást tett -magam sem tudtam ,miért . -Elemérnek sincs semmi baja ,amint látom -mondta az orvos ,és leült ,óvatosan felhúzva a vasalt nadrágját . -Mondja neki a doktor úr ,hogy ne olvasson annyit -szólt édesanyám . -Mindig olvas ,képzelje doktor úr ,még ha vizitben vagyunk is ,ő azt nézi ,van -e valami könyv a szobában ,és sokszor abban lapozgat ,ahelyett hogy részt venne a társalgásban . -Úgy ? És milyen könyvek érdeklik főképpen ? -Szeretnék -mondtam félénken ,felhasználva a kínálkozó alkalmat -,szeretnék valami tudományos művet olvasni az álmokról . Nem tetszene nekem ajánlani egy munkát ? Az orvos meglepetve vette ki zsebkendőjének hófehér kockáját ,és megtörölte aranyláncos cvikkerét ,mely leesett az orráról a nagy ebédlőasztal zöld plüssterítőjére . Olyan gyámoltalanul hunyorgott így cvikker nélkül ,a két vörös nyommal rózsaszín orra nyergén . -Van most erről egy divatos könyv ,egy bécsi orvos írta ,de az nem gyerekeknek való . Különben is nem nagyon komoly tudományos értékű munka -tette hozzá . De nem tudott egyebet ajánlani . Későn ebédeltünk ,lassan ,nagy komolysággal ,sőt ünnepiességgel ,mint mindig ,ha édesapám jelen volt . A nenne látta el a konyhát ,a nagymama felügyelete alatt ,akiről még nem is beszéltem . Ez a nagymama főleg arra ügyelt fel ,hogy elég bőséges legyen minden . Mikor a férje még élt (főbíró volt valahol ),egy egész vagyont elfőzött a háznál ,és most nálunk elég alkalma volt ezt a szenvedélyt kielégíteni ,mert apám szerette a pazar ,patriarkális túlságú magyar konyhát . Ebéd alatt főleg a nagymama beszélt :annál inkább szeretett beszélni ,mert hallani ,szócső nélkül ,egyáltalán semmit sem hallott már ;és csak így asztalnál beszélhette ki magát igazán . Máskor bújtunk előle :mindig az ő lánykoráról beszélt ;és ezerszer is elmondott egy-egy históriát :a kis Bözsi néha valósággal illetlen volt vele szemben ;csak édesapám nem mutatta soha ,hogy a sok unalmas beszéd terhére van . Ebéd után teniszeztünk . Az udvarban volt árnyékos teniszpályánk . Szingliztünk [17 ]a nagy Böskével ,akinek gyönyörű mozdulatai voltak . Nagyon szívesen néztem a mozdulatait . De a játékban nekem volt előnyöm :erős ,ügyes testem volt . Végre fáradtan ,izzadva ültünk le mindketten a kis Bözsi mellé ,aki a cica nyakára tett éppen új csokrot . -Bözsi ,szoktál te álmodni ?-kérdeztem eltűnődve . -Hát persze -és letette a cicát a gyepre . -Rosszakat is álmodsz ? -Néha rosszakat is . -Miről ? -Nézd ,milyen kíváncsi lett egyszerre az álmaimra . -Csak mondd ,miről ? -Hát például ,hogy farkasok kergetnek a sétatéren . -Hát még ? -Aztán hogy ...egy lépcsőházban röpülök . -Másról nem ? -De másról is ,csakhogy már nem emlékszem . És elszaladt . Később eljött Martonek főhadnagy . Az uzsonnát a parkban szolgálták fel ,a teniszpálya mellett . Feltűnt nekem ,hogy Martonek főhadnagy nem annyira Böskével foglalkozott ,mint inkább édesanyámmal . Ez a Martonek igazán kiállhatatlan volt azzal a szépen fésült ,szőke hajával és affektálva figyelmeskedő modorával . Azonkívül ...nagyon is emlékeztetett valakire ... Édesapám sem szerette ,mint általában a katonatiszteket ,és jól tudtam ,hogy édesanyámnak sem volt soha rokonszenves .