Megesik biz az a szegény emberen is ,hogy rosszat álmodik ,de hát mi veszedelem van abban ? Örül neki ,hogy csak álom volt ,s hálát ad az Istennek ,hogy már elmúlt . Ha pedig még azután is nyomja a lelkét az aggodalom ,azon is tud segíteni . Akkorát üt az üllőre a kalapáccsal ,hogy az aggodalom menten elijed tőle . Vagy keményebben vágja a kapát a földbe ,haragosabban rángatja a fűrészt ,sebesebben döföli a tűvel a posztót ,kinek hogy hozza magával a mestersége . S merthogy így sebesebben halad a munka ,a szegény embernek még haszna is van abból ,ha álmában borsot tört az orra alá valami gonosz manó . Hát mikor a fejedelem álmodik rosszat ? No ,az nehéz sor ,mert annak kárát vallja az egész ország . De legalábbis az udvarbeli népek mindig megsiratják a gazdájuk rossz álmát . Ehol Apafi Mihály uramnak is ,az erdélyi fejedelem őnagyságának csupa kötözködés az élete ,mióta az ágyasházából kilépett . De bizony még a fejét se dugta ki a bíborhálós ágyból ,mikor már ráförmedt a szolgálattevő kis apródjára ,aki az ágy lábánál leste a fejedelem ébredését : -Hát neked ,öcsém ,talán gyökeret vert a lábad ,hogy hajnal óta úgy állod az egy helyet ? Miért nem nyitod ki az ablaktáblákat ,mikor látván látod ,milyen régen nem alszom ? Pedig abban a percben pattant ki a szeme a jó úrnak ,még akkor se egészen . Mert éppen úgy pislogott ,mint akinek beleesett valami a szemébe . A gyerek azonban a világért se mert volna ilyent gondolni se ,nemhogy mondani . Nefelejcskék szeme teleszaladt könnyel ,hosszú aranyfürtös fejét félrehajtotta a vállára ,s ijedten motyogta : -Igenis ...nem ,nagyságos fejedelem ! Apafi félrehúzta az ágy nehéz selyemfüggönyét ,és mérgesen tekintett ki alóla . -Az ám ,ni ,ezt ugyan magamtól is tudhattam volna ! Csak Szitáry Ádám lehet az a vitéz legény ,akinek mindjárt a csizmaszárába szalad a bátorsága ,ha az ember szóba ereszkedik vele . Igenis nem ,nagyságos fejedelem ! Hol tanultál te magyarul ,te gyerek ,tán a krími tatároknál ? A kis apród fölemelte szégyenletében nekipirult képét ,s úgy nézett a fejedelemre ,hogy a kő is meglágyult volna bele . Apafinak pedig nem kő volt a szíve ,hanem vaj ,de most meg nem lágyíthatta az Ádámka tekintete . Úgy sötétlett rajta a rossz álom ,mint valami nehéz felhő . -Eredj innen ,öcsém ,míg szépen vagy ,mert ha én fölkelek a könnyedet letörülgetni ,akkor lesz miért itatnod az egereket . A csizmámat a bátyád hozza be ,annak a kisujja különb legény ,mint te mindenestül . Az előszobában tizenkét apród állt sorfalat ,várva a fejedelem kilépését . Deli szép nemesúrfiak ,csupa ifjú jegenyék ,ahogy vidáman sürögtek-forogtak ott a nevető reggeli napfényben . Csak egy nagy ,fekete fiú állt köztük komolyan ,széles mellén összefont karral ,s ezt szólította meg a kis Szitáry gyerek : -Tamás ,vidd be a fejedelem csizmáját ! Szepegve ,elcsukló hangon mondta ,s az apródok csapatán valami halk kacagás zsibongott át ,mint méhdongás a kerten . De az is elcsendesedett ,mintha csak elvágták volna ,ahogy a Szitáry Tamás tekintete átvillant rajtuk . -Nono -mondta csendesen ,s azzal karjára véve a fejedelem piros csizmáit ,illedelmesen megkocogtatta az ajtót ,s benyitott az ágyasházba . Ügyet se vetett rá ,hogy a fejedelem azzal fogadta : -Úgy rugdosod azt az ajtót ,mintha az ország pénze egyébre se kellene ,csak ajtócsináltatásra . Mindig olyankor lábatlankodsz ,mikor az ember legjobb ízűt alszik . Már ezt a kis álmot is elveszitek tőlem ? -“Majd elhallgat ,ha megunja ”-gondolta Tamás ,s odaállította a csizmákat az ágy elé . A fejedelem végignézett rajtuk ,és elkiáltotta magát : -Hát azt gondoljátok ti ,hogy nekem egyéb dolgom sincs ,csak bálba járni ? Jó is volna ,ha piros csizmában el lehetne táncolni az ország gondját ! Tamás kifordult a kacki piros csizmákkal ,és visszajött egy pár feketével . De még át se lépte a küszöböt ,mikor a fejedelem már eléje kiáltott : -Hát temetésre készülök én ,hogy ilyen gyászcsizmákkal állsz elejbem ?! Hát nem megmondtam már tegnap este ,hogy ma Daczó uramhoz kocsikázom szüretre ? Mit gondol maga ,úrfi ,hogy ebben az országban éppen csak a fejedelemnek nem szabad egy napot pihennie ? Mit gondolt az úrfi ,mit se ,az az ő dolga ,csak az bizonyos ,hogy mikor egy pár perc múlva bement ,olyan rakás csizmát vitt a két karján ,hogy a feje se látszott ki közülük . Lerakta őket a fejedelem elé . -Válogasson közülök nagyságod -hajolt meg tisztességtudóan . Volt miben válogatni ,az bizonyos . Karmazsin csizma ,sárga csizma ,kordován csizma ,bársonycsizma ,szattyáncsizma annyi volt ott ,hogy könnyű volt kitalálni ,mért járt a székely hadaknak fele mezítláb . A fejedelem pedig azért is valami selyempapucsba bújtatta a lábát -a lippai basa ajándéka volt ,gyönyörű sztambuli munka -,de meg nem állhatta ,hogy el ne nevesse magát ,s a vállára ne veregessen Szitáry Tamásnak . -Csak nagy kópénak adsz te enni ,Tamás fiam ! Ne ,felezzétek meg ezt az aranyat az öcséddel ,megríkattam szegénykét az elébb . De csakolyan volt ez a jókedv ,mint mikor az ólmos őszi felhők közül egy szempillanatra kikukucskál a nap :utána még nagyobb lesz a sötétség . A fejedelem is éppen csak hogy megmutatta ,hogy tudná ő a jókedvét süttetni ,ha akarná . De nem akarja . Dúlt-fúlt ,kötekedett ,zsörtölődött mindenkivel ,aki útjába került . A nádmézes kávé keserű volt neki . A keserű borovicska édes . A fejedelem megszidta ,aki nevetett ,lehordta ,aki komoly képet vágott ;befogatott a csengettyűs hintóba ,s kiküldte Daczó uramhoz szüretelni Naláczi uramat ,mert tudván tudta ,hogy a két úr úgy van egymással ,mint kutya a macskával . -A fejedelem haragszik -ezt már a verebek is csiripelték a hervadozó kertben a levélhulló oleander-bokrokon . Hiszen egyebet se hallottak a palotában egész délelőtt ,mert ezt súgta-búgta minden teremtett lélek . Hanem azt senki se tudta ,hogy mért haragszik a fejedelem . Az csak az ebédnél derült ki . Szomorúan kezdődött pedig az is nagyon . Csupa sóhajtozás ,csupa pisszegés . Sóhajtozni szegény fejedelem sóhajtozott ,mégpedig akkorákat ,hogy majd elfújta az asztalról a levelensültet . Pisszegni meg a fejedelemasszony pisszegett ,Bornemissza Anna ,aki kardos asszony vala máskülönben ,s kicsibe múlt ,hogy egyszer meg nem főzőkanalazta magát a török császárt is :de ilyen borúsnak rég nem látta az ura homlokát ,s maga is megszeppent . Akire pedig pisszegett ,az nem volt más ,mint a kis erdélyi fejedelemfi ,Apafi Mihályka . Csintalan kis legény volt a herceg ,eleven ,mint a kéneső ,fürge ,mint a gyík . Nagy ,szelíd barna szeme volt ,mint az őzikének ,de tele vidámsággal és pajkossággal . Érezte ,hogy ő a legnagyobb úr a háznál ,s bizony oda se nézett az apja haragos kedvének . Azzal mulatta magát ,hogy a kettévágott gránátalma sikamlós magját hüvelykujja meg a mutatóujja közé szorította ,s célba vette vele hol az egyik ,hol a másik Szitáry fiút ,akik fölszolgáltak az asztal körül a fejedelmi családnak . El is találta hol a szemét ,hol az orrát az ártatlan golyóval a pajtásainak ,akkor aztán olyanokat sikoltott örömében ,hogy az ajtónálló is csikorgatta bele a fogát . -Pszt ,pszt !-integetett a fejedelemasszony ,s meg-megrántotta az asztal alatt Mihályka bársonydolmánykáját . Nem ért az annak semmit . Hanem mikor a fejedelemasszony egyre összébb-összébb ráncolt szemöldökkel jelentgette ,hogy milyen rossz kedve van a fejedelemnek :kapta magát a kis herceg ,s egy gránátalmamaggal úgy odatalált a homloka közepére Apafi Mihálynak ,hogy csak úgy koppant . Olyan csend lett ,hogy a tornácról behallatszott a légydongás . Még Szitáry Tamás is elfehéredett az ijedtségtől . Bezzeg nem ijedt meg a kis herceg ! Mire az apja körülnézett ,már akkor ott ült az ölében ,s vékony kis kezével végig-végigcirógatta az édesapja deresedő szakállát . -Ne haragudjál ,édes jó apámuram ,csak ezt a csúnya nagy ráncot akartam elkergetni a homlokodról . S abban a percben az a csúnya nagy ránc csakugyan elsimult a fejedelem homlokán . Nem volt már haragos ,inkább csak szomorú . Szelíden simogatta meg a kis Apafi gesztenyés bodor fürtjeit . -Temiattad volt ott az a ránc ,édes kicsi fiam . Rosszat álmodtam rólad az éjszaka . -Mit álmodtál ,lelkem jó apám ? Tán nem akart a kis lovam szénát enni álmodban ? A fejedelem már mosolygott is . -Még annál is rosszabb álmom volt ,édes cselédem . Odakint vadászgattam veled az erdőszélben . Sütött a nap kegyetlen ,el is fáradtam a szarvashajszolásban ,szinte szédelegtem a melegtől . Ejnye ,mondom magamban ,mi nehezet érzek én magamon ? Akkor veszem észre ,hogy fönt felejtettem a fejemen a nyusztprémes fejedelmi süveget . Nosza ,leveszem a süveget ,hogy majd a te fejedre teszem ,már kinyújtom a kezem ,mikor egyszerre csak lecsap az égből egy sebes szárnyú sólyommadár ,kiszakítja a csőrével a kezemből a süveget ,s úgy elcsattog vele ,hogy még most is borzadok bele . Rosszat jelent ez ,fiam ,rosszat :valami rossz szerzet leskelődik a fejedelemségünk után . Világéletében mindig attól rettegett jó Apafi Mihály ,hogy ki akarják alóla rántani a fejedelmi trónust . Ő magáért már nem bánta volna ,de mi lesz akkor a szegény kis herceggel ? A szegény kis herceg azonban éppen nem találta ezt az álmot valami rettentőnek . Mindössze a kis piros száját biggyesztette el . -Tebenned volt a hiba ,apámuram . Ha már vadászni voltunk álmodban ,miért nem hívtad ki velünk a Szitáry gyerekeket is ? Tamás majd lelőtte volna a sólymot . Ugye ,Tamás ,lelőtted volna azt a rablómadarat ? Szitáry Tamás fél térdre ereszkedett a fejedelemfi széke előtt ,s megcsókolta az egyik kezét ,Ádámka a másikat . A kis herceg meg átfogta a két fiú nyakát ,s biztatva csacsogta az édesapjának : -Ne félts te engem ,apámuram ,míg ilyen jó két pajtásom van ,mint a Tamás meg az Ádámka . Öröm volt látni a három gyereket így összeölelkezve ,s a fejedelemnek csakugyan elszállt minden aggodalma . Gyengéd szeretettel összekoccantotta a három szép fejet . -Menjetek játszani ,mókuskák ,a kertbe . Nézzétek meg ,hagyott -e még csengettyűkörtét az öreg fán a sárgarigó . Nem is volt egészen bolondság ,amit a fejedelem álmodott . Olyan világ járt akkor szép Erdélyországban ,hogy mikor este lefeküdt a fejedelem ,sose tudhatta bizonyosan ,hogy fejedelem lesz -e még reggel ,mire felébred . A német volt annak a megmondhatója ,meg a török . Hol az egyik ,hol a másik ültetett gazdát az erdélyi fejedelmi székbe ,s akit az egyik beleültetett ,azt a másik letaszította . Apafi Mihály uram a török árnyékában nyugodott ,de bizony gonosz nyugodalom is volt az . Mint mikor valami szegény kis bokor megbújik a terebély fa tövében ,aki nem ereszti ugyan hozzá a szelet ,de elfogja tőle a napot is . Ha híre szaladt ,hogy gyülekeznek a német hadak az ország szélén ,hol az egyik ,hol a másik török basa sietett fölbátorítani Apafit : -Sose félj te ,jámbor fejedelem ,majd ellátjuk mi a németnek a baját ! Te csak oltogasd szép bátorságosan a rózsafáidat a görbe kertészbicskáddal ,a kardforgatást csak bízd mireánk . Mikor aztán a németnek a hátát végigcirógatták a karddal a basa urak ,akkor az Apafi orra alatt hadonásztak vele . -No ,most már tedd le a kertészbicskát ,jámbor fejedelem ,s vedd elő az ország pénzesládájának a kulcsát . Mert azt csak nem kívánhatjátok ,hogy ingyen hajkurásszuk a németet ebben a nagy melegben ? Az ország ládájának meg olyan rossz természete volt ,hogy fenékig is kotorászhatott benne az ember ,mégis üresen húzta ki a kezét . Olyankor aztán azt mondta a török : -Sebaj ,fejedelem ,majd találunk mink magunknakvalót ebben a szép országban ! Akkor aztán végigrabolta a török az országot szép barátságosan ,Brassótól Kolozsvárig . Nem volt válogatós :ha pénzt nem talált ,elhajtotta a barmot ,s hogy olyan is legyen ,aki vigyázzon rá ,tízezrével vitte rabszolgának a székelyt meg a szászt . S hogy ne sajnálja otthagyni üres ,kifosztott hajlékát az istenadta nép ,fölgyújtották a falvakat ,városokat egymás után ,úgyhogy kormos lett bele az ég Erdély fölött . Hát ilyen gonosz mulatság volt az a törökbarátság háborús időben . De nem volt ám különb a békességes idő se . Mert volt esze a töröknek ,hogy az ilyen nagy garázdálkodások után csendességben maradjon egy kicsit . Addig ,míg összeszedi magát a nyomorult ország ;míg fölépítik a leégett városokat ,míg a kövér gulya nevelkedik a letiport legelőkön ,míg betakarítják az új gabonát . Így békesség idején megint más mulatságot eszeltek ki maguknak a basa urak . -Szépen tiszteltetem a fejedelmet ,holtig való jó barátjává tenne ,ha kisegítene egy kis aprópénzzel -üzente a temesvári basa . A jenői basának meg az volt a panasza ,hogy az ő környékükön nem tudnak takaros csizmát szabni a vargák a török katonáknak . Nagyon örülne tehát ,ha a fejedelem küldene neki vagy száz vargát . De mindjárt vigyék magukkal a csizmának való bőrt is . Legalkalmasabb lészen pedig azt borjú képében elhajtani . A lippai basa már sokkal emberségesebb férfiú volt . Az világért se fosztotta volna ki ilyen nyilvánosan a fejedelmet . Hanem küldött neki egy rozsdás ,girbegurba kardot s a mellé ilyen üzenetet : -A kegyelmes basa tudja ,hogy a nagyságos fejedelem mennyire él-hal a régiségekért . Azért küldi neki szíves barátsággal ezt az öreg kardot ,amivel Attila hadakozott valamikor . Testvérek közt is megérne ezer aranyat ,de a fejedelemtől nem kér érte a basa többet ,csak ötszázat meg egy hátaslovat . A fejedelem pedig ,noha tudván tudta ,hogy az az ócska vas vadonatúj korában se ért öt garast ,sietett elküldeni az árát a kegyelmes basának . S még meg is köszönte a nagy jóakaratát ,ámbátor -üzente a követtől -egész padlásra való Attila-kardot vétettek már vele a basa urak . De történt ennél még cifrább dolog is ,éppen aznap pedig ,mikor olyan rosszat álmodott a fejedelem . Még föl se kelt az asztal mellől ,mikor nagy ijedten esik be az ajtón Buzáth Gáspár ,a sárvári kapitány . -Nagyságos uram ,követ érkezett a váradi basától ! A váradi basától érkezett követ ,nagyságos uram ! Az a szép szokása volt a jó Buzáth Gáspárnak ,hogy minden mondatát megkettőztette ,mintha nagy öröme telt volna a maga hangjában . Pedig a fejedelem első hallásra is kiérezte a hírből a veszedelmet . -Úgy ,tán már megint elveszejtette Attila a kardját ? Vezettesse kegyelmed a követet a tanácsterembe . Magam is mindjárt ott leszek . Ment is a fejedelem ,csak éppen a kardját kötötte fel ,de nem az Attila-félét ,hanem fényes dömöcki acélpengét ,amivel rá lehetne ijeszteni a pogányra ,ha úgy kívánná a szükség . Mert nagy elbizakodottságában néha olyan orcátlanul feleselt ám egyik-másik török követ Erdély fejedelmével ,hogy kikívánkozott a kardja a hüvelyéből . No ,a váradi basa követe nagyon emberségtudó szerzet volt . Ahogy Apafi belépett a tanácsterembe ,a követ mindjárt hasra vágta magát ,s úgy csúszott a fejedelem elé ,mint valami nagy teknősbéka . S mikor odaért elé ,nagy fekete kezével elkezdett a fejedelem lába után kapkodni . -Mit akarsz ,atyámfia ?-hüledezett Apafi . -Csak nem akarsz a lábamba harapni ? Esze ágában se volt az a jámbornak ,csak azon mesterkedett ,hogy hogy dughatná turbános fejét a fejedelem talpa alá . Mikor aztán elérte célját ,akkor megszólalt nagy alázatosan : -Tündöklő ábrázatú fejedelem ! Hatalmas császárom szeme fénye ! Haragos tekintetű oroszlán ! Engedd meg ,hogy a te alázatos szolgád ,Cselebi bég talpad alatt nyugtathassa hitvány fejét . A tündöklő ábrázatú fejedelem majd sóbálvánnyá változott ,szegény . Sose látott még ő ilyen alázatos török követet . Aztán hogy ő haragos tekintetű oroszlán volna ? Örvendezve emelte föl a törököt a földről . -Miben lehetünk segítségedre ,emberséges Cselebi bég ? -Ó ,kegyelmes uram ,világnak ékessége -jajgatott a török -, kimondhatatlan kár érte az én uramat ,parancsolómat ,a páratlan vitézségű Hajdár basát . Tegnapelőtt elszökött a sólyommadara ,akivel vadászni szokott járni . -A sólyommadara ?-rezzent össze a fejedelem . Eszébe jutott az álma arról a másik sólyomról ,amelyik a fejedelmi süvegét elrabolta . -Igen ,a legkedvesebb sólyma . S a bölcs Musztafa ,a váradi basa udvari tudósa azt olvasta ki a csillagok járásából ,hogy az álnok sólyom ideszökött Kolozsvárra . -Hm ,az bizony megtörténhetett -hagyta rá Apafi . -Jól mondod ,kimondhatatlan bölcsességű fejedelem . Éppen ezért arra kéret Hajdár basa ,kerestesd meg az ő kedves sólyommadarát ,és ne terheltessél neki visszaküldeni . -Hogyne ,hogyne -készségeskedett a fejedelem -,mindjárt szétszalajtom a sólyom után az udvari vadászokat . Nyugtasd meg a basát ,jó ember :holnap ilyenkor otthon lesz a sólyma . Egyik sólyom olyan ,mint a másik sólyom -gondolta magában Apafi -,s ha egyéb kívánsága nincs a váradi basának ,kaphat sólymot egész erdőre valót . S ez a gondolat olyan jókedvre derítette ,hogy egész az ajtóig kísérte a hajlongó követet ,s már azon gondolkozott ,hogy tán valamivel meg is kellene ajándékozni a nagy tisztesség tudásért ,mikor a követ egyszerre elvigyorogta magát . -Az ám ,majd el is felejtem mondani ,hogy a basa sólymának aranyos volt a szárnya . Ezt jól eszedbe vedd ,uram ! Azzal kitotyogott az ajtón ,a fejedelem pedig haragosan csengette be a főtanácsosát ,Teleki Mihály uramat . -Nézze már kegyelmed ,micsoda gonosz tréfát űz velünk megint ez a tarka hitű Hajdár basa ! Olyan sólymot kerestet rajtam ,aminek aranyos a szárnya . Mit gondol kegyelmed ,futja -e a ládafia ? -Benne van az a vadonatúj veretű kétszáz arany ,amit tegnap szállítottak be mutatóba Zalatnáról . Elég lesz az éhét elverni annak a telhetetlen pogánynak . -Elégnek elég lesz -sóhajtott a fejedelem -,de nagyon sajnálom azokat a szép új aranyakat . -Sose sajnálja ,nagyságos uram -vigasztalta Teleki -, úgyis egy kis hiba esett azokon a pénzeken . Nagyságodnak a képe volna rájuk verve ,de a pénzverő kifelejtette róla a bajuszt . Ezen aztán elmosolyogta magát a fejedelem is ,s már egész nekividámodva kérdezte : -Aztán kitől küldenénk el azt az aranyszárnyú madarat ? -Szitáry Kristóf uram lesz arra a legalkalmasabb ember ;ügyes is ,hűséges is ,háládatos is nagyságodhoz ,amiért a két fiát idevette maga mellé . -Nosza ,szaladjon hát valaki Szitáry Kristóf uramért a Cseperke utcába ! Mire Szitáry Kristófot előhívták ,akkorra már ott tollászkodott a fejedelem karján egy betanított vadászsólyom ,Teleki uram meg a szárnya alatt motoszkált a madárnak . -No ,Szitáry uram ,látott -e már aranyos szárnyú sólymot -kérdezte a fejedelem -,mert kelmed már csak világlátott ember . -Olyant azért mégse láttam ,nagyságos fejedelem . -No ,most lesz része benne -mondta Teleki ,s elővett két kis selyemerszényt . -Ebben az erszényben száz arany van ,emebben is annyi ,s ezeket idekötöm a madár szárnya alá . Hát ilyen az aranyszárnyú sólyom . S ezt viszi kelmed Hajdár basának Nagyváradra ebben a drótkalitkában . -Mégpedig ma ,uram teremtőm ,de mindjárt -tette hozzá a fejedelem . -Boldog vagyok ,ha nagyságod szolgálatára állhatok -hajtotta meg magát Szitáry -,csak arra kérnék engedelmet ,hogy előbb búcsút vehessek a két fiamtól . -Sose búcsúzkodjál ,barátom -nyújtotta kezét a fejedelem -,mert az is időbe kerül ,s attól tartok ,meggondolja magát a török ,és sólyom helyett majd gólyát keres rajtunk . Annak pedig akkora szárnya van ,hogy egy mázsa arannyal se lehet kibélelni . Szitáry Kristóf a kezébe vette a kalitkát ,és szomorodott szívvel indult kifelé . Bántotta ,hogy meg sem ölelheti a két fiát . Pedig hiába az ajándék ,aki a törökhöz viszi a fejét ,sose tudhatja ,hogy visszahozza -e . Valami ilyesfélét gondolhatott a fejedelem is ,mert utánakiáltott Szitárynak : -Tudod mit ,Kristóf ? Kísérjen el egy darabon a két fiad is ,reggelre aztán hazalovagolhatnak . Mióta a fejedelem udvarán apródkodott a két kis Szitáry ,azóta nemigen beszélgethették ki magukat az édesapjukkal . Olyan világ járt akkor ,hogy a tűzhely körül csak a gyerekek meg az öregek melegedtek . Az öregek úgy ,hogy elemlegették a diadalmas csatákat ,a gyerekek meg úgy ,hogy deli leventéknek álmodták magukat ,akik hírvirágot szednek a harcok mezején . Aki épkézláb magyar ember volt akkoriban ,az egy esztendőben egyszer ha látta háza táját . Máskor mindig vendégeskedni járt :hol a töröknél ,hol a tatárnál ,hol a németnél . Persze mind olyan vendégség volt az ,ahol ágyúszóval muzsikáltak ,és egymás hátán hegedültek kard élivel . Szitáry Kristóf pedig olyan deli bajnok volt ,hogy vagy akadt párja a Székelyföldön ,vagy se . Ott is volt ő mindenütt ,ahol ember kellett a gátra ,s mindig csak a fejét kereste az ellenségnek ,hogy meg ne sántuljon . Igaz ,hogy neki is összemetélték már egynéhányszor az ábrázatát ,de boldog ember az ,aki hazájáért viselhet sebet a homlokán . Tamás gyereknek úgy égett a szeme ,mint a parázs ,ahogy Várad felé lovagolva kérdőre foghatta az édesapját :melyik csatában kapta ezt a hosszú vágást ? Hát az a kerek forradás mitől van ? Buzogánnyal fizetett -e érte vagy karddal ? Ádámka össze-összeborzongott a gyönyörűségtől ,mikor az apja feleleteit hallotta ,s azt szerette volna kérdezni ,ha merte volna :fájt -e nagyon ? Úgy elszaladt aztán így beszélgetés közben az idő ,hogy észre se vették ,mikor Hídalmásra beértek . De keresztül is lovagoltak volna rajta ,ha a város közepén nem kiált valaki : -Aj ,haj ,nagy urakuk meg se nem látulják szegin embert ! -Hopp ,gyerekek ,ez Piszliczár uram lesz -nevetett Szitáry Kristóf -,nézzétek ,csakugyan őkegyelme kukucskál ki abból a palotából . Valóságos tündérpalota volt ez . Vertréz födele ,márványoszlopai ,diófa kapuja ,mellette kétfelül két szájtátó kőoroszlán . Kis fekete ember izgett-mozgott az egyik ablakában ,s úgy motollázott a kezével ,hogy attól lehetett félni ,kiesik az ablakon . -Begyunni ,begyunni a háládatus Piszliczárhuz huzzá ! -Nem érünk mi rá ,Piszliczár uram ,sietős az utunk -integetett vissza Szitáry . De a kis fekete ember már akkor nem volt az ablakban ,hanem ott bukdácsolt a lovak lába előtt ,s tördelte a kezét ,csóválta a hosszú ,hegyes fejét . -Egy tapudtat se eriszthetlek sehuva ,míg meg nem látugatjátok a szegin Piszliczárt . -No ,egy órácska nem a világ ,addig meglesz sólyma nélkül a basa -mondta Szitáry a két fiának ,s betértek a szegin Piszliczárhoz ,aki nem tudott hova lenni örömében . -Szaladuk az enyum lányumért ,egyetlen kincsumért ,nápkeleti gyengyumért -vihogta a kis ember ,s úgy elgurult a tarka üveges tornácról ,mint egy sündisznó . Azalatt Szitáry kitanította a fiait :ki légyen voltaképpen Piszliczár uram . Görög marhakereskedő volt biz őkelme annak előtte vagy tizenöt esztendővel s egyszer Brassóban nagyon megszorongatták a torkát a moldvai tatárok . Ki se eresztették volna a markukból ,ha Szitáry ott nem terem valahány lófő székellyel ,s szét nem üt a kutyafejű tatárok közt . Azóta aztán megszedte magát a kis ember ,s olyanformán beszéltek felőle ,hogy nem is egészen igaz úton . A kereskedés mellett a kémkedés is kenyere volt . Amit a töröktől tudott ,azt besúgta a németnek ,amit a némettől hallott ,azt eladta a töröknek ,s mindenképpen jó vásárt csinált . Tamás ugyancsak ráncolta is a homlokát ,ahogy ezeket hallotta . Legjobban szeretett volna már kint lenni a tündérpalotából . Ádámka azonban nagyon otthon érezte magát ,különösen mikor megneszelte ,micsoda pompás kertje van a szegény Piszliczárnak . Kint az erdőkben ,amiken keresztülmentek ,már sárga leveleket sodorgatott le a fákról a hűvös őszi szél . A Piszliczár kertje meg olyan volt ,mintha megállt volna fölötte a nyár . Meg is állhatott ,mert a mi tájainkon sehol se lát olyan csodálatos bokrokat ,sehol se ringat olyan balzsamszagú virágokat . Volt olyan ,amelyiknek a kelyhe piros volt ,a levele sárga ,az ágai kékek . Volt fa ,amelyik egyszerre hordozott fehér virágcsillagokat és gömbölyű aranyalmákat . A rózsák akkorára nőttek ,mint máshol a napraforgó ,s karcsú szárukon akkora turbánliliomok hintázták magukat ,hogy akár a török császár a fejére húzhatta volna őket . Ádámka annyira rajtafeledkezett a kert sok szépségén ,hogy csak a Piszliczár rikácsolására riadt föl . -Hol vágyul ,úrficska ? Itt is vágyun liliumszálum ,enyim lányum :Iluci . No ,az csakugyan liliomszál volt ,mégpedig olyan ,hogy az ő kedvéért a kertet is elfelejtette Ádámka . Ha a kert tündérkert volt ,Iluci volt benne a tündér-királykisasszony . Lebegő aranyhaját ,bársonyos kék szemét ,pici piros ajkát reggelig elnézte volna Ádámka . De az édesapja a vállára tette a kezét . -Gyerünk ,cselédjeim ,mert az ég hunyogatni kezdi a szemét . A nap csakugyan az ég peremén vöröslött már ,s pirosra festette a Királyhágó fölött gomolygó ködöt . Piszliczár uram azonban belekapaszkodott a vendégeibe . -Iluci megterigette asztaltut . Kell kicsinkát abrakulni . Luvak már kapták uzsonnát . Azt akarta mondani a jó ember ,hogy a lovak már abrakolnak ,s a gazdákra is ráfér egy kis ozsonna . -Csak ulan szegines ,ulan piszliczárus -mentegette magát jó előre a görög . Pedig annyi volt ott a drága jó étel ,a fejedelem udvarában sátoros ünnepkor se esznek olyat . Báránypecsenye zsályával ,őzcímer mandulatejjel ,császármadár almakásával ,fácánpástétom ,ostyásbéles ,koszorúfánk ;sose látott gyümölcsök ,sose ízlelt torták csupa arany- ,ezüsttálakban ;drága jó borok ,sose hallott édes italok csupa metszett kristálybillikomokban . -Tán kincset talált kelmed ,Piszliczár uram ,hogy így dúskálkodik a földi jóban ?-tudakolta mosolyogva Szitáry Kristóf . -Hát csak Isten adutta -magyarázgatta a kis görög -,aki keresun ,találun . A gyerekek nem nagyon tudakozódtak ,hogy melyik tündér szállította a sok pompás harapnivalót ,hanem hozzáláttak emberül . Tamás éppen egy ökölnyi őszibarackot hámozgatott ,mikor egyszer rámordul valaki és a vállára teszi a kezét . Nagy ,csúnya fekete kéz volt ,hosszú ,sovány ujjak ,éles ,görbe körmökkel ,s Tamás kíváncsian fordult meg :milyen gazdája lehet ennek a kéznek ? De abban a percben ,ahogy hátranézett ,fel is ugrott ,s a bátor fiú elszörnyűködve kapott a kardjához . Hanem a kis görög nevetve fogta meg a karját . -Mit féljesz ,úrficska ? Ne bántsun ,úrficska :a Murmuc kéri tülednek barackmagut . Csak a magut szereti barackbul a Murmuc . Volt pedig ez a Murmuc egy bolond nagy majom ,aki most már a két kezét is összetette ,s olyanokat csettentett a nagy piros nyelvével ,hogy azt lehetetlen volt megállni nevetés nélkül . -Hát ezt a fertelmes állatot meg már hol szerezte kelmed ?-kérdezte Szitáry Kristóf ,a könnyeit törülgetve nevettében . -Ajándikuzta tülemnek a budai basa ükegyelmessige . Utálatus teremtis . Legjubban szeretnik nyakadnak kicsavarulni neki . -Hát miért haragszik rá olyan nagyon kegyelmed ? -Ha pinzemet eldugugálok ,mindjárt elükeresi . Akárhuva teszelem ,elüveszeli . A majom ,mintha csak érezte volna ,hogy róla folyik a szó ,rávicsorította a fogát a gazdájára ,s haragosan forgatta a szemét ,de Iluci meglegyintette az asztalkendővel . -Murmuc ! A nagy ,ormótlan állat erre engedelmesen odakuporodott a gazdasszonya lába elé ,s úgy elszégyellte magát ,hogy semmi csalogatásra föl nem emelte csúnya ,sörtés fejét . -Iluci nágyun szeretje májmut ,azért tartuk házamnál . -Már akkor mégiscsak érdemesebb ilyen szép madarat tartogatni ,mint ez a sólyom -mutatta Szitáry Kristóf az ő madarát ,amelyik a majom láttára rémülten verte magát a kalitka drótjához . Mikor aztán azt is meghallotta Piszliczár uram ,hogy kétszáz aranyat rejteget ez a madár a szárnya alatt ,akkorát ugrott ,majd a padlásba verte a fejét . -Kettuszász aran ? Aj ,jaj ,dehugy mészelsz el anni pinzzel éjszakának időjin ! Sehuva nem mészelsz . Vagynak erdüben terekek ,tatáruk ,vad haramiákuk . Maradtuk szegin ,becsulátus Piszliczár házában ,reggel aztán uzsgyé ,isten hírivel ! Szitáry Kristófnak is úgy tetszett ,igaza van a kis görögnek . Ilyen bátorságtalan világban jobb a biztos ,barátságos födél alatt tölteni az éjszakát ,mint odakint kóborolni a vadon erdőkben . Aztán a gyerekek is nagyon jól találták magukat . Akkorákat kacagtak ,hogy rengett bele a ház ,mikor a majom elkezdett mártogatóst táncolni . Csinált az száz egyéb bohóságot ,ha a gazdasszonykája ráparancsolt . Verte a cimbalmot ,lovagolt a széken ,megmosdatta a macskákat ,s előkeresett mindent ,amit eldugdostak előle . A vendégek közt különösen Ádámkát fogadta kegyelmébe . Amit megtalált ,azt egyenesen őhozzá vitte ,s úgy teletömködte a dolmánykája zsebét törökszilvával ,hogy csak úgy dagadt tőle . Szitáry Kristóf elnézelődött a gyerekek játékán ,de mikor a holdvilág bekukucskált az ablakon ,magára kapta a bundáját . -Gyerünk aludni ,fiaim ,mert elosztják az éjszakát . Én pitymallattal útra kelek ,ti csak nyújtózzatok ,ameddig jólesik . Mire a fejedelem fölébred ,akkorra dúdolva otthon lehettek Kolozsváron . A Piszliczár-kastélyban kisvártatva csakugyan minden elcsendesedett . Az édes álom sorra vette a szobákat ,s tarka képeket mutogatott a kastélybelieknek . Ilucinak aranyhajú ,szelíd képű legénykét ,Ádámnak virágoskertet ,ahol minden virágnak a kelyhében az Iluci szeme ragyogott ,Tamásnak harci paripát ,hadigúnyát ,harci dicsőséget . A majom bizonyosan ezüsttalérokkal és aranyforintokkal álmodott ,amiket a gazdája elrejtegetett ,ő meg előszedegetett . Hát Piszliczár uram álmodott -e valamit ? Nemigen álmodhatott ,mert nem is aludt . Még kakaskukorékoláskor is le s fel járkált az ebédlőszobában . Bizonyosan a sólyomra vigyázott a jó ember ,hogy el ne vigye a macska . Annál mélyebben aludt Szitáry Kristóf . Fel se ébredt addig ,míg fel nem vijjogta az ebédlőben hagyott sólyom . “Hajnallik már ,bizonyosan a világosság bántja az én madaramat ”-gondolta magában . Gyorsan fölkészülődött ,benyitott a fiaihoz . Medvebőr kereveten feküdt a két gyerek egymást átölelve ,s Szitáry Kristófnak elszorult a szíve ,ahogy föléjük hajolt . Háromszor is visszafordult az ajtóból ,s alig-alig bírt megválni tőlük . “Bolondság -mormogta kedvetlenül ,-hiszen holnap ilyenkorra már hozom nekik a váradi török bazárból a vásárfiát . Kardot Tamáskának ,húros muzsikát az Ádámkának. ” Azzal erőt vett magán ,lóra pattant ,s a borongós szürkületben kiporoszkált a kastélyból . A nagy kőoroszlánok úgy néztek utána kimeredt szemükkel ,mintha tudnák ,hogy sose látják többet . De a szegin becsulátus Piszliczár uram szúrós szeme is úgy villogott utána a kertkerítésen keresztül . A kis görög elégedetten dörzsölgette a két kezét : -Kettuszáz aran elig ára megvágun a szállumásnak . Ha olyan sebesen jöhetett volna Szitáry Kristóf visszafelé ,mint amilyen gyorsan elkocogott Várad felé ,Tamás másnap kipróbálhatta volna már a kardot ,Ádámka is a citerát . Mire a váradi mecset tornyán delet rikoltozott a török barát ,akkorra Szitáry Kristóf már a váradi basa előtt állt az aranyszárnyú sólyommal . Nagy ,kerek fejű ,bibircsókos ábrázatú úriember volt Hajdár basa ,s csak úgy fújtatott a selyemdíványon a nagy melegtől ,pedig két szerecsen szolga kétfelől is legyezte kerek pávatoll legyezővel . -Mi járatban vagy ,szerelmes fiam ?-kérdezte az erdélyi követtől . -Hazahoztam az elszökött sólymodat ,kegyelmes uram . -Add ide ,fiam ,hadd nézzem meg ,ez volt -e az -nyújtotta a basa a kezét a madár után . -Erre már magam is kíváncsi vagyok . Hogyne lett volna kíváncsi ,mikor tudván tudta ,hogy sohase szökött őneki meg a sólyommadara . Nem is tartott vadászsólymot ,hiszen nem volt már lóra való . -Ejnye ,de nehéz a szárnya ennek a madárnak -csóválta meg nagy ravaszul a fejét . -Az enyimé könnyű volt ,mint a szél ,és sebes ,mint a nyíl . -Nyúlj a szárnya alá ,kegyelmes basa ,hátha ez is könnyebben repül azután -mosolygott Szitáry . A kegyelmes basa bedugta nagy ,puffadt kezét a haragosan vijjogó madár szárnya alá ,s egyik felől is ,másik felől is kihúzott -egy-egy nagy ,rozsdás lópatkót . Bezzeg úgy ugrott fel a díványról a nagy testű ember ,mint a labda ,s úgy toporzékolt ,mint a szilaj ló . Földhöz vágta a patkókat ,beordította az ajtónálló katonáit : -Láncoljátok meg ezt a kutyahitűt ,s vessétek a legmélyebb tömlöcbe ! Szegény Szitáry Kristóf szólni sem tudott nagy meglepetésében . Még csak a kardját se bírta kirántani ,úgy megbénult a karja ,s mire magához tért ,már akkor kezén-lábán bilincsek csörögtek . Azokkal meg nem tehetett egyebet ,csak a börtön falát verte tehetetlen dühében . Hajdár basát majd szétvetette a méreg . Még akkor is táncolt ,mikor a két patkót a markába nyomta Cselebi bégnek . -Ebben a nyomban visszaviszed az ajándékát Apafi Mihálynak ! Megmondod neki ,hogy magam is sietek fölkészülni ,mert saját két kezemmel akarom a lábára verni a patkókat . Majd megmutatom én neki ,kicsoda az a Hajdár basa ,akiből ő csúfot mert űzni ! A két Szitáry gyerek valami megkésett rókapillét hajszolt a palota kertjében a kis herceggel ,mikor Cselebi bég napáldozat táján megérkezett egy szürke szamáron . A csacsi ,úgy látszik ,nagyon tudta már a járást az erdélyi fejedelem udvarán ,mert minden igazgatás nélkül befordult a kapun ,mikor egy hosszú dárda orron ütötte . A dárda végében pedig valami sárga dolmányos hajdú ágaskodott ,aki viszont a szürke szamárról tudhatta jól ,hogy mi járatban van ,mert kegyetlenül ráförmedt a gazdájára . -Hé ,atyafi ,nem csárda ám ez a ház ,hogy minden csavargó töröknek szállást adjon éjszakára ! -Nono -mondta csendesen Cselebi -, nem is vagyok ám én afféle csavargó török ! A fejedelemmel volna egy kis beszédem . -Beszélj vele holnap . -De nagyon sürgős ám a dolgom ! -Az a te bajod ,a fejedelemnek nem sürgős . -De éppen annak sürgős ,te sárgarigó !-pattant föl a török . -S bizony mondom neked ,hogy olyan hírt hoztam ,ami elrontja a gazdád éjszakai álmát . -De akkor meg már végképp be nem eresztelek ,te tar varjú !-csúfolta a hajdú a kopasz törököt ,s aligha meg nem kocogtatja a fejét a dárdanyéllel ,ha a kis herceg oda nem ugrik . -Ereszd be a törököt ,a fejedelem kapuját nem szabad bezárni senki előtt ! A hajdú engedelmesen bocsátotta le a keresztbe tett dárdát ,s a szürke csacsi vidáman baktatott be a kapun . Odaugrott a két Szitáry gyerek is :hátha hírt hall az édesapjáról . Jön -e már ,hozza -e már a rubintos kardot ,az aranyos citerát ? De nem maradt idejük a kérdezősködésre ,mert Tamás észrevette ,miben töri a fejét a kis herceg . Kemény bőrlabdájával kontyon akarta találni a törököt ,s ha Tamás el nem kapja a kezét ,bizony búbon köszönti az Apafi fia a Hajdár basa követét . -Ne bántsd azt az öregembert ,hercegem ,ő se bánt minket . Cselebi bég ezenközben lecihelődött a szamárról ,s már a tornác küszöbén törülgette le a port a papucsairól a kaftánja sarkával . A Tamás szavára visszafordult ,és áldást hányt felé a két kezével . -Növesszen nagyra az ég ,ifjú pálmafa ! Erősítse meg a szárnyaidat ,szilaj sasmadár ! S ha valamikor téged akarna a balsors fejbe puffantani az ő kőlabdájával ,jusson eszedbe a te legkisebb szolgád ,az öreg Cselebi . A gyerekek olyan jóízűt kacagtak ,hogy belefájdult az oldaluk . -Bolond török ,mért szorulnánk mint a te segítségedre ? Attól mentsen meg az Isten minden jóravaló magyart ! Többet aztán nem törődtek az öreggel ,aki nagy nyögve cammogott föl a széles márványlépcsőkön . A kis fejedelemfit estéli imádkozásra hívta meg Magyari László uram ,a fejedelem udvari papja ,a két Szitáry gyerek meg kiballagott a város szélére ,a váradi útra ,s a sárguló fűbe heveredve lesték a barnuló alkonyatban :veri -e már a port hazafelé az édesapjuk fakója ? Hiába lesték biz azt ,nem jött . Ádámka félénken emelte szemét a bátyjára . -Nem érte valami baj édesapánkat ? -A mi apánkat ?-kérdezte vissza Tamás kevélyen . -Tanuld meg ,öcsém ,hogy az olyan embert nem érheti veszedelem ,mint Szitáry Kristóf . Az estéli csendben fölharsogott a városi hajdúk kürtszava . Azt jelenti ez ,hogy nyolc az óra . -Siessünk haza ,mert bezárják a város kapuját ,és idekint rekedünk -kapta karon Tamás az öccsét . Az utcákon nagy volt a nyüzsgés ,a fejedelem palotája előtt is sok volt a szájtátó ,bent a palotában is ijedt lótás-futás . -Mért szalad kend ,András bácsi -szólítottak meg a fiúk egy öreg székely hadnagyot -,tán a török van a sarkunkban ? -Az ám -mordult vissza az öreg -, a nyakunkra hozta az a jó apátok ! A két fiú értetlenül meredt egymásra . -A mi apánk ?-rebegték elkékült ajakkal ,aztán rohantak az apródok szobájába . No ,oda egészen jó helyre mentek ! Olyan zsibongás volt ott ,mint mikor az odvas fából kifüstölik a vadméheket ,s a sok nekibőszült méhecske mind a két Szitáry szívébe eresztette a fullánkját . -Nini ,megjött a szép két madár ! -Az ám ,a két csóka ! -Akik megették aranyszárnyáért a sólymot ! -Nem a sólymot ,csak az aranyszárnyát ! -Mennyit juttatott nektek apátok a kétszáz aranyból ? -Vigyázzatok ,fiúk ,éjszakára jól bezárjátok a fiókjaitokat ,mert a csókák szeretik ,ami fényes ! -De ne féljetek ,majd elszedik a csókáknak a körmét mentül előbb ! Ádámkával forgott a világ ,lefogta a szemét ,és szédelegve kapaszkodott a bátyja karjába . Ennek is olyan volt az arca ,mint a sárga viasz ,de a szeme úgy égett ,mint a parázs . Egyik karjával magához szorította az öccsét ,másikkal megforgatta feje fölött a kardját . -Hadd nézzek a szemébe annak ,aki hitványul meri a szájára venni a Szitáryak becsületes nevét ! Erre a mennydörgő hangra mind elhallgatott a sok mérges méhecske . Örült ,aki úgy behúzódhatott az ablakmélyedésbe ,mintha ott se volna . Szitáry Tamásnak pedig egyre jobban szikrázott a szeme ,ahogy egyenként végigmérte őket tetőtől talpig . Őróla már csakugyan elmondhatta volna az öreg Cselebi ,aminek a jó Apafi olyan nagyon nekiörült ,hogy :haragos oroszlán . Hanem ahogy a folyosóra kiléptek ,elszállt haragos fölindultsága ,s repülni készült a lelkiereje is . Támolyogva dőlt neki a falnak ,odaszorította égő homlokát a hűs márványhoz ,s megint összeszedte magát . -Gyerünk a fejedelemhez ! A tanácsterem ajtajában azonban ötösével álltak az őrök . Olyankor volt ez szokásban ,ha valami nagy veszedelem ijesztgette az országot ,s együtt ült az egész országtanács . -Nem lehet a fejedelemhez bemenni -tették keresztbe dárdájukat a darabontok . -Jó ,majd megvárjuk idekint !-sóhajtott Tamás ,lekuporodott egy szögletbe . Az ölébe húzta Ádámka fejét ,s végig-végigcirógatta puha fürtjét . -Ne félj ,testvérkém ,jó az Isten ! A tanácsteremben nagy civódással lehettek az ország urai . Néha kihallott egy hang ,s végigbömbölte az egész folyosót : -Gyalázat ! -Halál a fejére ! Ilyenkor a két testvér ,maga se tudta ,miért ,egyre szorosabban ölelte egymást . Most egyszerre kipattant az ajtó ,s lehajtott fejjel ,kuszált hajjal kilépett a fejedelem . A két gyerek térdre esett előtte . -Igazságot keresünk ,nagyságos fejedelem ! -Igazságot ,lelkeim ?-sóhajtott Apafi . -Azt magam is szeretném tudni ,hol lakik . Kik vagytok különben ? -Rab ember fiai -zokogta Ádámka . -Szitáry Tamás és Szitáry Ádám -tette hozzá méltósággal a nagyobbik . -Úgy -csattant fel haragosan a fejedelem ,-s még ti kerestek igazságot ?! No ,a ti számotokra talán lesz még igazság Erdélyország tanácsházában ! Azzal visszafordult ,s mérgesen becsapta maga után az ajtót . Ki se jött többet ,de azért a két gyerek el nem mozdult onnan . Ádámkát ,szegényt elnyomta az álom ,de álmában is egyre pisszegett ,Tamás csak a szája szélét harapdálta dacosan . A hajnal piros fénye hidegen világította be a folyosót ,mire a tanácsurak elvégezték a dolgukat . A fejedelem fázósan húzta össze magán a köntöst ,mikor kilépett az urak kíséretében . Odaintette magához a két Szitáryt . -Ide hallgassatok ,rab ember fiai ! Apátok eltékozolta az ország pénzét ,csúfot űzött a mi fejedelmi személyünkből ,s megcsúfolta a váradi basa őkegyelmét . Ő majd elveszi méltó büntetését ott ,ahol van ;tinektek mi szolgáltatunk igazságot ,amiképpen kértétek vala . Adjátok ide a kardotokat ! A két fiú lecsatolta kardját ,és átnyújtotta a fejedelemnek . -Nem illik a kard amaz ember fiainak a kezébe ,akinek gyalázatos vétke veszedelembe sodorta az országot . Vessétek le az én címeremmel ékes apródköntöst ! Nem lehet bizodalmam annak ivadékaiban ,aki rútul visszaélt fejedelme bizalmával . Ádámka reszketve kapcsolta ,Tamás dacosan rázta le válláról a fekete bársonyköpönyeget ,amelyen ezüsttel volt kihímezve az Apafiak ősi címere :a karddal átfúrt sisak . S a nagyobb fiú most már kipirult orcával ,fölemelt homlokkal állt oda a fejedelem elé ,kézen fogva az öccsét ,megszólalt ,s hangja bátran és tisztán csengett ,mint az ezüst . -Fejedelem ! Míg címeredet viseltem ,hallgattam ,mint szolgához illik . Most már szabad székely nemes vagyok én ,Szitáry Tamás . S én mondom neked ,fejedelem ,s nektek ,főméltóságú urak ,hogy egy sincs köztetek ,aki olyan becsületes szívvel és tiszta lélekkel szeretné szegény Erdélyországot ,mint Szitáry Kristóf . Adja Isten ,hogy a mai végezéstek meg ne bánjátok . Mi pedig ,ha élünk ,ha halunk ,többet addig elétek nem kerülünk ,míg szerencsétlen apánkurunkat meg nem szabadítjuk . Isten minket úgy segéljen ! A tanácsurak egyike-másika nem tudta mosolygás nélkül megállni a gyerek fogadkozását ,de a fejedelem kedvetlenül legyintett a kezével ,szobájába távozván . -Az már a ti dolgotok ,rab ember gyerekei ... Ahogy a két gyerek leért az utcára ,Ádámka kétségbeesetten fordult az idősebb testvérhez . -Hová legyünk most ,édes bátyám ? Van -e még miránk gondja a jó Istennek ? S nefelejcs szemét búsan emelte fel az égre ,mintha a jó Istent keresné vele . Vastag ,lomha októberi felhők ereszkedtek ott ,biztató kékség nem nevetett le a deres földre egy tenyérnyi se . Tamás oda se figyelt ,bizonyára nem is hallotta a kérdést . Némán meredt maga elé ,s néha megrándult az ajka ,mintha valami láthatatlan útitársával beszélgetne . Pedig csak magával viaskodott ,s mikor megindult a szava ,látszott rajta ,milyen nehezére esik neki a beszéd : -Édes vérem ,nekünk el kell válnunk egymástól . Ádámka sírva fakadt ,Tamás gyöngéden átölelte . -Nézd ,öcsém ,nekem meg kell szabadítanom az apánkat . Ki kell hoznom a rabságból ,hogy maga tisztázhassa ki a nevét abból a mocsokból ,amibe belekeverték . Nehéz munka lesz az ,erős kar kell hozzá és erős szív . Nem neked való az . Ádámka nem tudott szólni ,csak a karját nyújtogatta előre merevül :van bizony abban erő . -Tudom ,öcsém ,tudom ,hogy nem vagy te utolsó legény . Vesszük is hasznodat neked is ,ne félj . Te itthon maradsz a Cseperke utcában ,rendben tartod a házat ,gondot viselsz a gazdaságra ,igazgatod a cselédeket :egész kis gazda leszel . Nem örülsz -e neki ,Ádámka ? Nem lehet mondani ,hogy Ádámka örült volna . Úgy zokogott szegény ,hogy keserves volt hallani . -Sohase látsz többet sírni ,édes jó Tamásom -azt akarta mondani szegényke ,de nem bírta . Legalább utoljára kisírja magát istenigazában -gondolta magában . De a Tamás kemény szívét meg nem lágyították a könnyek . Már ő csak egyedül megy neki a világnak -bizonygatta váltig . Márpedig ő úgyis utána szökik -erősítgette Ádámka . S ahogy a nagy osztozás közben befordulnak a Cseperke utcába ,egyszerre csak eléjük gurul egy cifra suba ,amiből csak egy nagy ,lobogó bajusz látszik ki ,s a fölött egy nagy báránybőr sapka . -Hova ,hova ,úrfiak ?-kérdezte őket a cifra suba . A két gyerek csodálkozva vette szemügyre a guruló subát ,s Ádámka szólalt meg előbb : -Ejnye ,te vagy az ,öreg Pipitér ? Éppen hazaigyekszünk . Az öreg Pipitér volt a Cseperke utcai ház gondviselője ,régi hűséges cselédje a Szitáryaknak ,udvarhelyi székely különben származása szerint . -Haza -e ?-dörmögte kelletlenül . -Hol van az a haza ? -Ne bomolj ,Pipitér !-szólt oda neki Tamás . -Nincs most tréfára való idő . Csak tudod tán ,hogy melyik a Szitáry-ház ! -Bizony nem tudom én ,szolgám ,hacsak nem az Apafi Mihály uramét akarád mondani . -Mit beszélsz ,te ember ? Tán megzavart az a nagy szerencsétlenség ,szegény öreg Pipitér ? -No ,azt sokért nem adnám ,ha valami olyat érhetnék ,ami engem megzavarna -mondta nyugodtan az öreg . -Olyan friss az én elmém ,úrfi ,mint a forrás vize . Csak azé az udvari tányérnyalóé volna olyan ,akit az elébb nyakon legyintettem :tudom ,hálát adna az Istennek . -Micsoda udvari tányérnyalóé ,te ? -Hát azé ,aki ezt a pecsétes levelet hozá az elébb . De jól tevé ,hogy hozá ,legalább takarék bele egy kis füstölt szalonnát . Azzal előhúzott a suba alól egy hosszú papirost ,amiről a fejedelem pecsétje lógott . -Ezt hozá az az udvari ember . “Mi van abban ,atyámfia -kérdezém tőle -,tán légyvesztő papiros ? Nem kell már az ilyenkor ,elhullott már a légy a maga jószántából. ” “Nagy legyek vesznek ettől el -mondá ő . -Arról szól az az írás ,hogy a hazaáruló Szitáry Kristófnak minden javait lefoglalta a fejedelem őnagysága. ”“Hm -mondom én -,egyéb baja nincs a fejedelem őnagyságának ? Tisztelem őkegyelmét a neve napján ,nekem ugyan nem kell gazdának. ” “Csitt -azt mondja a tányérnyaló -, jobb lesz ,ha átadod a kulcsokat. ”“ Kútba hányám ”-mondom én . “Ne bolondozz ,öreg -azt mondja a tányérnyaló -,mert utána szalad a fejed. ”“Hohó -mondom én -,mikor őrzöttél énvelem birkát ,te tintásujjú ?”Erre ő kirántja vala a kardját ,én pedig kapék vala a kezembe egy cséphadarót . Hogy üres gabonát csépelék vele ,arról én nem teheték . Tamás megértette ebből ,hogy nincs se országuk ,se hazájuk . A födelet is elvette a fejük fölül a fejedelem . Most már mehetnek oda ,ahol a part szakad . Ádámka is megértette ,hogy most már őbelőle se lesz házpásztor a Cseperke utcában . Nem kell elmaradnia kis bátyjától ,mehet vele a rab apát kiszabadítani . A nyakába is ugrott örömében . -Ládd ,bátyám ,a jó Isten se akarja ,hogy elmaradjunk egymástól ! -Jó ,jó öcsém -mosolygott szomorúan Tamás -,de ki mondja azt meg most már nekünk ,hogy merre menjünk ? -Ej ,ej ,úrfi -rázta meg a vállán a subát az öreg Pipitér -,jó lesz ,ha beabroncsoltatod a fejed ,hogy szét ne vesse a nagy bölcsesség . Hát azt gondolod te ,hogy most már nincs gondja ránk a jó Istennek ,mert másfelé néz egy kicsinyég ? Ne félj ,szemmel tart az Isten azért minket is . Én is mindig előrenézek birkanyíráskor ,de azért meglátom ,ha a hátam megett megdézsmálja a gyapjút a juhász . Ez az okoskodás nem nyugtatta ugyan meg egészen Tamást ,de legalább földerítette egy kicsit . -Lehet ,hogy igazad van ,öreg Pipitér . De most már mondd meg azt is ,hogy mit tegyünk . -Hát mit tennénk ,szolgám ? Tenyerünkbe vesszük a lábunkat ,s meg se állunk Nagyváradig . A két gyerek mindjárt neki is iramodott ,de az öreg cseléd vállon ragadta őket . -Hát aztán hogy mennétek így neki a világnak ? Hiszen mire Váradra érünk ,megvesz bennünket az Isten hidege . Azzal rázott egyet magán az öreg ,s ráborította a cifra subát Tamásra . Mert a cifra suba alatt még egy kis festett suba volt az öregen . Abba meg Ádámkát csavargatta bele . Ő maga egy szál ködmönben maradt ,de az olyan volt ,hogy tán a puskagolyó is visszapattant volna róla ,mint a Kinizsi Pál sírkövéről . -No ,most már mehetünk mind a vízig szárazon . Olyan takaros juhászlegények vagytok ,hogy akár meg se álljatok a túri vásárig . Mikor kiértek a városból ,Ádámka odasúgott Tamásnak : -Valakitől el kellene búcsúznunk ... Tamás elborult tekintettel nézett rá az öccsére ,s azzal lefordultak az országútról arra a kis gyalogösvényre ,amely az istenkertjébe vezet :a temetőbe . Ott megkeresték az édesanyjuk sírját ,s átölelték a diófa keresztet . Sokáig-sokáig térdeltek ott ,hallgatva az őszibogár szomorú pirregését a száraz nyárfalevelek alatt ,meg az őszirózsák zizegését ,ahogy a szél játszadozott velük . Ádámka kigyomlálta a virág közül a hosszú muhart ,Tamás pedig ,mikor senki se nézett oda ,a zsebébe csúsztatott egy marék földet az édesanyjuk sírjáról . Ki tudja ,nem jó lesz -e arra feküdni valamikor ,ha a jó Isten keze valahol idegenben veti meg síri ágyukat ? Tamás azt gondolta ,senki se látta meg ,mikor a hantot markolászta . De az öreg Pipitér alighanem észrevette ,mert szürke kis szeme telefutott könnyel . -Nézd ,nézd -törülgette a ködmöne ujjával -,majd kiveri a szememet ez a sok szúnyog . Hogy mennének inkább udvari muzsikásnak Apafi uramhoz ! Eszébe se jutott az öregnek ,hogy tél elején aranyért se lehet már szúnyogot találni . Nem telt bele egy jó hét ,már a váradi határban jártak a mi rabszabadítóink . A vándorlás egy kicsit elcsigázta őket ,máskülönben egész úton nem történt velük semmi nevezetes . Mindenki láthatta rajtuk ,hogy bujdosó szegény emberek ,s éppen ezért senki se vette őket szemügyre . Olyan mindennapos dolog volt akkoriban hazátlan bujdosó csapatokat látni ,mint varjúsereget a búzavetésben vagy verebeket a sövényen . Az volt akkor az egész magyar föld :bujdosók országa . Egész Váradig senki meg nem kérdezte tőlük ,hogy :kik vagytok ,mi járatban vagytok ? Ők se mondták senkinek . Egyszer akarták ,akkor is pórul jártak vele . Hídalmáson Ádámka nagyon szeretett volna beköszönni a Piszliczár-kastélyba . Elpanaszolni nagy keservüket a becsületes Piszliczárnak ,vigasztalást kérni rája a tündérkert legszebb liliomától ,a fehér orcájú Ilucitól . De a kastély olyan csendes volt ,mintha el volna hagyatva . Ajtó ,kapu zárva ,az ablaktáblák becsukdosva ,még csak a környéken sincs senki . A kerítésen kilátszottak a ciprusok fekete csúcsai :még csak azok se bólingattak istenhozottat . Ádámka mégis elszánta magát ,s jól belekapaszkodott az ezüsttel futtatott ajtókopogtatóba ,de hiába várta :senki se mutatkozott . -Itt bizonyosan nincsenek itthon ,de tán még a kulcsot is elvitték -vélekedett az öreg Pipitér . -Hátha én tennék próbát -ajánlkozott Tamás ,s akkorát rántott az ajtókopogtatón ,hogy beleroppant a feje az érckalapácsnak . Ennek aztán lett is foganatja . Az emeleten kinyílt egy ablak ,s megjelent benne Piszliczár uram füstös képe . De még a kezét is kinyújtotta ,csakhogy nem a kapukulcsot forgatta benne ,hanem egy hajlós mogyorófavesszőt . S hogy kétség ne férjen a szándékához ,azt is megmondta ,hogy mire való az a mogyorófavessző : -Eleblábulj innentul ,te hárum csavárgu ,mert ha in kilépik ,leszun masodik futamulása tatáruknak ! -Csend abban a rossz gúnyában ,nagy jó uram -vette föl a szót Pipitér -,mert ha én kirántom kelmedet abbul a cserzett bűribül ,nem tudom ,hogy búvik bele vissza ! Ádámka nagyon elszégyellte magát ,Tamás azonban mindjárt kitalálta ,mi a hiba . Hát az ,hogy Piszliczár uram nem ismert rájuk ebben az ágrólszakadt gúnyában ,amit még csak rossz néven se lehet neki venni . Fölkiáltott hát neki magyarázatképpen : -Nem vagyunk mi csavargók ,Piszliczár bátyám ! Hanem igenis vagyunk a Szitáry Kristóf gyerekei ,akik múltkoriban itt virradtunk föl a kelmed barátságos födele alatt . No ,egyéb se kellett a görögnek ! Akkorát kurjantott ,mintha azt akarta volna ,hogy Kolozsváron is meghallják . -Micsuda ? A Szitáry orfiuk ? A Kristóf ór fiai ? Azi az urszágháburítóé ? Azi a sólyomkoppasztué ? Mit ? Az enyim fedil alatt vernyaduztatuk ? Suha nem látultalak titeket ,nevetek se nem halluttam . Aj-jaj ,Adamku ,aj-jaj Tamásku ,eltisztulkodjatok innen ,mert ha kieriszelem Murmucot ,fületek leharapolja ,hajatuk megrángatulja ,szemetek kikaparulja ! Ebben a percben a másik ablakon csakugyan kidugta fejét a Murmuc . Valami pirosat szorongatott a markában ,azzal integetett kifelé ,s rettentő jókedvvel vigyorgott mellé . -Teremtő isten ,de förtelmes úriember !-szörnyűködött el Pipitér . -Bátyja vagy öccse annak a cserzett képű úrnak ? Azzal ugyancsak elhordta a ködmönt ,alig érték utol a fiúk . -Ejnye ,öreg ,de rád ijesztett az a jámbor majom !-pirongatta Tamás . -Micsoda ,hát majom volt az az úr ? Nem hiszem én azt ,szolgám . Ember az ,csak tetteti magát ,mintha majom volna ,hogy ne kelljen neki dolgozni . Pipitér ezen töprengett egész úton . Tamás meg azon törte a fejét ,hogy tudta meg Piszliczár olyan hamar ,mivel vádolják Szitáry Kristófot . Ádámka bizonyozott ,hogy akármilyen haszontalan ember Piszliczár uram ,Iluci nem oka semminek se . Látta ő ,mikor visszatekintett ,hogy valami fehérség lobog ki a kastélypadlás szelelőjén . Nem lehetett az egyéb ,csak selyemkeszkenő . Nem lengethette azt egyéb ,csak az Iluci kis keze . Nem akart az egyebet jelenteni ,mint azt ,hogy :segítsen meg az Isten benneteket ,rab ember fiai ! -No ,most rátok férne Isten őfelsége segedelme -mondta nekik Pipitér ,ahogy a váradi vár tövébe értek -,mert én ugyan nem segíthetlek most benneteket . Én be nem mehetek a várba ,mert ha engem meglát a basa ,úgy belém szeret ,hogy sose ereszt többet vissza . A fenesi csatában három fogát kiütém őkegyelmének ,s attól tartok ,hogy ha rám ösmer ,a lábam elé téteti a fejemet . Ádámka ijedten tekintett körül :hátha jön is már az a rettenetes basa a Pipitér fejéért . De az öreg elnevette magát . -Ne félts engem ,fiam :száz lelke legyen annak ,aki idekint el akar énvelem bánni ,s azon is keresztülgázolok mind a százon . Csak éppen az oroszlán torkába nem akarom szántszándékkal beledugni a fejemet . Majd elhúzódom itt a nyíresbe valahová ,ti csak menjetek bátran ,és járjatok szerencsével . Kinek volna lelke bántani két ilyen ártatlan madárfiókát ? Hanem azért akárhogy bátorítgatta őket ,öreg szíve majd megszakadt értük ,mikor látta ,hogy a nagy szál szerecsen katona beeresztette őket a várkapun . Süveglevéve sóhajtott föl az égre : -Én uram ,én Istenem :hármukat hozd vissza ,ha lehet ;de kettejüket minden okvetetlen . A két Szitáry pedig azalatt a várudvaron mindenfelé azt leste ,nem látná -e meg valahol a harmadikat . Hátha abban a toronyban epeszti magát ? Hátha itt a lábuk alatt csörgeti a láncát valami sötét veremben ? Hátha az ő lehelete csapja meg az arcukat annál a fordulónál ? Mindegy az ,akárhol van ,de itt van valahol az ő közelükben . S ez a gondolat meg-megdobogtatta a rab ember fiainak szívét . A két gyönge gyerekét ,akik rongyosan ,sanyarogva ,fegyver nélkül ,puszta kézzel akartak egy nehéz rabot elvinni a hatalmas váradi basától . Az ám ,de hogy fogjanak hozzá ? -Be kell mennünk a basához ;gondoltam valamit -mondta Tamás . Ádámka helybenhagyta : -Keressük meg . Én is gondoltam valamit . Keresnék ám ,ha tudnák hol keresni . De akármerre kóvályogtak a nagy ,üres várudvaron ,senki sem akart szóba állni a két kis koldussal . A török nem valami beszédes nép . Egy órában egyet ha szól ,azt is magának mondja . Az is csak annyi ,hogy : -Jujuj ! Mert szitálni kezdett a hó ,s azt nem állhatja a török katona ,aki a maga napsugaras hazájában hírből se ismeri a telet . A csukott ajtók előtt le s fel járkáltak a hosszú lándzsás őrök ,a bő köpenyegükkel még az orrukat is eltakarták a fehér és hideg égi pihék elől . Szomorú kép volt ez nagyon ,s mentül tovább nézelődött rajta a két gyerek ,annál elhagyatottabbnak érezte magát . Egyszerre azonban Ádámka vígan mutatott oda egy kerek ablakra ,amelyiknek kristályüvegén egy nagy piros virág integetett ki : -Nini ,basarózsa ! Tamás haragosan vállat vont . Bánja is ő ,hogy basarózsának hívják azt a nagy piros virágot ,amelyikből egy szál is egész bokréta ,s amit úgy szeretnek a török urak ,hogy még télre is nyílatják melegházban . Hiszen szép virág ,de mit segít őrajtuk a nagy szépségivel ? -Ugyan ,Ádámka ,hogy járhat ilyenkor is ilyen hiábavalóságokon az eszed ? -Várj csak ,bátya ! Ugyan ne haragudj meg mindjárt a te gyámoltalan öcsédre . Azt gondoltam ,hogy ahol virág van ,ott emberek is vannak . Zörgessünk rájuk ,Tamás bátyám ! Azzal se szó ,se beszéd ,odaugrott az ablak alá ,s elkezdett dalolni halkan ,bánatosan : azt kérdezem tőled . van teneked fészked ! rab apánk siratjuk ! A basarózsás ablakban megjelent egy hosszú fehér szakállas arc . Ádámka reménykedve másik dalba fogott . Olyan volt az ,mint a gerlicezokogás : a mi jó apánkat ? nem láttam sehol se ! a mi jó apánkat ? nem láttam sehol se ! a mi jó apánkat ? láttam jó apátok ! A szakállas fej visszahúzódott az ablakból ,s kisvártatva csikorogva nyílt ki egy rézkilincses ajtó ,s kivigyorgott rajta egy hasított fülű szerecsen . -Gyerszün ,oglán ,gyerszün ! Abban a világban divat volt az ilyen felemás magyarság . S ha a szó nem lett volna világos ,az a hangos mosolygás ,amivel mind a harminckét fogát kimutatta a fekete legény ,nem jelenthetett mást ,csak azt ,hogy :gyertek ,gyertek ,gyertek ! A két testvér belépett ,és egyszerre szembe találta magát Hajdár basával . Violaszín selyempalástja ,villogó tekintete ,drágaköves kardja mutatta ,hogy ez a veres képű ember nem lehet más ,mint a basa . Nyájasan intett a két gyereknek . -Énekeljetek még valami szépet ,ti kis emberek . Kellemes az orcátok ,mint a tubafa virágja ,és édes a szavatok ,mint a bülbülmadáré . Ádámka lehajtotta szöszke fejét ,s tátogatta a száját ,de torkán akadt a szó . Egyszerre aztán megcsuklott a térde ,leborult a basa előtt . Tamás is melléje térdepelt ,akármilyen nehezére esett ,s ő vette át a szót : -Kegyelmes urunk ,nem kenyerünk nekünk az éneklés . Nem vagyunk mi vándordalnokok . Hanem vagyunk a Szitáry Kristóf bujdosó fiai ,akit te ártatlanul láncra verettél . Nagy urunk ,add vissza nékünk az édesapánkat ! -Bajos lesz az ,fiam -csóválta a fejét Hajdár basa . -Nem olyan tücski-hajcsi ember a ti apátok ,hogy így füttyszóra megajándékozhatnám a szabadságával . Tamás fölegyenesedett ,és szemébe nézett a basának . -Kegyelmes urunk ,aranyunk ,ezüstünk nekünk nincsen ,amivel kiválthatnánk az apánkat . Amink volt is ,elszedte a fejedelem . Még ez a testi gúnyánk se miénk ,hanem egy hű öreg cselédünké . De nekem van izmos két karom . Az öcsémnek van szép szava ,könnyű kedve ,játékos elméje . Ha beéred a cserével :ereszd szabadon az apánkat ,fogj itt helyette mi kettőnket . Veress engem láncra ,küldj követ vágni ,küldj a legmélyebb tömlöcbe ,ha hasznom nem akarod venni ;tedd az öcsémet udvari mulattatóddá ,rabszolgáddá ,legutolsó inasoddá ;vagy vedd el mindkettőnk életét :csak az apánkat ereszd szabadon ! A basa ámulva sodorgatta a szakállát ,aztán vállára ütött a gyereknek . -Ember vagy ,öcsém ! Kár ,hogy nem török vagy ! Ne beszéljünk most a rab emberről ,mást mondok én nektek . Legyetek az én kis apródjaim ,különb gazdátok leszek én ,mint a régi volt . Mind a két gyerek egyszerre akart felelni ,de Hajdár leintette őket a fölemelt ujjával . -Csitt ,gyerekek ! Először nézzetek körül a Hajdár basa portáján . De jól kinyissátok a szemeteket ! A basa tapsolt ,s mély meghajlással két piros köntösű tatár katona lépett a szobába . Nagy ezüst fülönfüggőjük volt ,az Apafi palotájában az órakörte nincs akkora . -Majd ez a két szolga keresztülvezet a kincsesházon . Válasszatok ,ami jólesik :amit megkívántok ,a tietek -foglalóba . Kilenc szobán vezette keresztül a két tatár a rab ember fiait . Mennyi volt ott a szem nem látta ,fül nem hallotta drágaság ,nem lehet azt kimondani . Garmadával a sok ékkő ,mázsaszámra az arany ,ezüst csecsebecse . Borsónyi karbunkulusok ,mogyorónyi rubintok ,galambtojásnyi gránátok . Drágakövekkel és elefántcsonttal kirakott fegyverek ,amikre ha ránézett ,káprázott a szem . Végszámra a drága bársony és selymek ,kazallal a belőlük készült ékes művű köntösök . -Ilyenekben járatja a kegyelmes basa azokat ,akiket a kegyébe fogad ! -Innen halmozza el drágaságokkal ,akiket szeret ! -Innen fegyverzi föl a kegyelt apródjait ! -Könnyű neki :három világrészből rabolta össze őkegyelme ezt a töméntelen drágaságot ! Bizony hírből sem ismerne ilyes dolgokat ,ha kapával keresné a kenyerét ! -Bizonyosra vehetjük ,hogy ezt mondta volna az öreg Pipitér . A két fiú azonban nem szólt semmit . Hogy is szólt volna ,mikor nem láttak ők semmit abból a vakító pompából ! Búsan ,lehajtott fejjel ballagtak át a kincses termek hosszú során . Nincs az itt úgyse ,akit ők keresnek . Azután bevezették őket az istállókba ,noha vétek istállónak mondani ezt a márványpalotát ,amelyikben a Hajdár basa ménese legelt . Éjszínfekete paripák ,kényes arab mének ,Kisázsia füves mezeiről került hófehér csikók ,szélnél sebesebb berber lovak nyihároztak a rézveretű jászlak előtt . -Innen válogatnak maguknak paripát ,akikre a basa rásütteti kegyelme napját ! Bizony nem bánta a két gyerek azt se . Csakolyan elszontyolodott képpel került a két testvér Hajdár elé ,mint amilyennel távoztak tőle . -No ,mézes ajkú fülemüléim ,mit választottatok magatoknak Hajdár basa kincseiből ? -Mit választottunk volna ,ó ,nagy úr -rázta meg Tamás a fejét -,hiszen nem vezettek el bennünket az édesapánk tömlöcébe ! -Arra is ráérünk még -intett vissza a basa -,majd vacsora után beszéljünk arról . Meg kell azt nekem gondolni kétszer is . Belépett a hasított fülű szerecsen ,s megint rávigyorgott a két gyerekre . -Gyerszün ,oglán ! Amit most mutatott nekik a szerecsen ,az bizonyosan többet ért még a Hajdár basa kincseinél is . Aranycsíkos abrosszal beterített hosszú asztalon ínycsiklandoztató ételek nagy sokasága . Pecsenyék ,pástétomok ,mindenféle csemegével koronázva ;nádmézes édességek ,déligyümölcsök ,torták ,marcipánok -csak úgy kínálták magukat az embernek . Hát még olyan kiéhezett két kis legénynek ,aki hetek óta avas szalonnán élt kukoricakenyérrel ! -Edzsél ,dzsermek !-kínálkozott a szerecsen is nagy nyájasan ,s ő is előhúzta lebernyege alól a vacsoráját :akkora darab fekete kenyeret ,hogy ha a lábára ejti ,eljajdul bele . -Addsza csak ,jó ember !-mondta neki Tamás ,s elvette tőle a nagy karéj fekete kenyeret ,kétfelé törte ,s a felét odaadta Ádámkának . -Nekünk ez is jó ,éhes embernek kalács a zabkenyér is . De még azt se ette meg ,hanem belecsúsztatta a zsebébe . Ádámka beleharapott a magáéba ,de mindjárt eleredt a könnye . -Hát a mi szegény rab apánk mit eszik most ? Nem is nyúltak többet semmihez ,elbámészkodtak a szagosítókkal kevert fáklyák lobogó lángjába . Öreg este volt már ,mikor a basa megint magához hívatta őket ,s elküldte aludni . -Álmodjatok szépet ,szegény kis bujdosók ,a Hajdár basa födele alatt ! Ne féljetek ,jóra fordul most már a sorotok ! Hej ,de egymás nyakába borult ám a két testvér ,amikor elvezették őket szobájukba ! Még Tamás is táncolt örömében . -Holnap meglátjuk az apánkat ! Megmondta a basa ,hogy jóra fordul most már a sorunk . Hej ,mégiscsak derék ember ez a Hajdár basa ! Megjött most már az étvágyuk is . Megették a fekete kenyeret az utolsó falatig ,s éppen a morzsáit szedegették össze a drága perzsaszőnyegről ,mikor hogy ,hogy se :besuhant hozzájuk valami fekete köpönyeges alak . Ki volt ,mi volt ,nem tudhatták ,mert a köpönyeg csuklyája úgy a fejére volt húzva ,hogy az orra se látszott ki belőle . Halkan súgta oda a két megrettent gyereknek : -Szaladjatok innen ,ifjú szarvasok ! Ha ma nem mentek ,holnap már nem ereszt a basa ,mert nagyon megkedvelt benneteket . -De még ha küld ,se megyünk az apánk nélkül -felelt neki Tamás ,magához ölelve a reszkető Ádámkát . Az éjszakai vendég egy kicsit följebb tolta az arcán a csuklyát . -Szitáry Kristóf nincs már Váradon . Ma délután jártak itt Apafi követei . Ötszáz aranyat hoztak a basának engesztelésképpen . A basa megengesztelődött ,s elküldte az apátokat Apafi Mihálynak :tegyen vele ,amit akar . Akkor vitték el ,mikor nektek a kincseket mutogatták . A két gyereknek még a szíve dobogása is elállt ,de a csuklyás ember karon fogta őket . -Siessetek ,ifjú sólymok ,míg meg nincs kötve a szárnyatok ! Keskeny lépcsőkön ,csavargós folyosókon vezette le őket a várudvarra ,annak a legelhagyatottabb részén kinyitott nekik egy kisajtót ,s gyöngéden kitaszította őket . -Menjetek ,amerre láttok ,most már szabadok vagytok . -Jó ember -fordult vissza Tamás -,legalább azt mondd meg ,kinek köszönhetjük a szabadságunkat . Ki vagy te ? Az ember egészen kibújt a csuklyából :az öreg Cselebi bég volt . Kopasz feje búbjára odasütött a holdsugár :éppen oda ,ahova a kis Mihály célozott a labdájával ,amikor Szitáry Tamás megfogta a kezét :“Ne bántsd azt az öregembert ,hercegem ,ő se bánt minket. ” Amire azt mondta akkor a vén török : “Ha valamikor téged akarna a balsors fejbe puffantani az ő kőlabdájával ,jusson eszedbe a te legkisebb szolgád ,az öreg Cselebi. ” Úristen ,micsoda rég volt már ez ! Elmúlt már annak egy hete is . De a rab ember fiainak úgy tetszett ,mintha hétszáz esztendő telt volna el azóta . Addig bódorogtak a vár tövében a fiúk ,míg rátaláltak az öreg Pipitérre . Azazhogy az talált őrájuk . Mert ők szinte magukról se tudva kóvályogtak előre-hátra ,mikor az öreg rájuk kiáltott : -Hohó ,édes csirkéim ! Miért horgasztjátok úgy le a fejeteket ? Inkább csinálnátok úgy ,mint ahogy én csinálok örömömben . S az öreg székely olyan bukfencet vetett a friss hóban ,hogy csak úgy nyekkent . Ádámka szemrehányóan mondta neki : -Pipitér ,Pipitér ,te még semmit sem tudsz az apánkról . -Vagy igen . Többet tudok ,mint az úrfiak . Én már beszéltem is nagy jó urammal . Nosza ,a nyakába esett a két gyerek az öregnek ! -Hogy volt ,mint volt ,kedves Pipitér ? Mit beszélt ,jó Pipitér ? Hát te mit mondtál neki ,aranyos Pipitér ? -Várjatok sort ,lelkeim -intette őket az öreg . -Rettentő sok időnk van még a beszélgetésre . Először keressünk valami enyhelyet ,mert itt mindjárt megtanít repülni a szél . A Somlyó-hegy tövében majd csak találunk valami barlangot ,ahol összebújhatunk . Nem is kellett sokáig keresni . Találtak barlangot ,mégpedig olyant ,amelyik fűtve is volt . Nem más fűtötte pedig ,mint a jó Isten ,mégpedig meleg forrással . Abban az időben még több volt a hévíz a váradi határban ,mint most . -No ,gyöngyeim -kezdte Pipitér ,ahogy végigheveredtek a leterített subákon -,most már ide hallgassatok . Hát ahogy itt bujkálok a bokrokban a vár alatt ,egyszer csak elvágtat mellettem tizenkét lovas darabont . Sárga dolmányukról ,kék kalpagjukról ,piros csizmájukról mindjárt megismertem vala őket . Ezek a fejedelem emberei ,mondék . Hát az a hosszú égimeszelő ,aki előttük nyargal azon a pej paripán ,ugyan ki lehet ? Az meg nem lehet más ,mint Kornis Miklós uram ,a fejedelem tanácsosa :látom a délceg tartásáról . Jó ,jó ,Pipitér ,de azt találd ki már ,hogy kicsoda ,akit úgy közrefogtak ,mint verebek a baglyot . No ,mondék ,majd megtudom én azt is . Azzal leszakajtok az alsó dolmányomról egy ezüstgombot ,s utánakiáltok a lovasoknak :“ Héj ,vitéz urak ,valamelyiktek elhagyta a szép ezüstgombját !”Erre bevártak ,osztán a legelső kamasz mindjárt a magáénak is vallotta a gombomat ,pedig az öregapjának se volt olyan . De legalább nem vette el ingyen . “No öregember -azt mondja -,adok a fáradságodért egy rézgarast ,ne mondd ,hogy nem úrral volt dolgod. ”Én meg örültem a garasnak ,mert míg a tarsolyát bontogatta érte ,jól szemügyre vehettem az én nagy jó uramat . Mert ő volt az ,akit úgy közrekaptak ,mintha még megláncolva is féltenék tőle a bőrüket . Itt az öreg megtörülgette a szemét az öklével . Azt mondta ,eszi a meleg gőz ,aztán mondta tovább ,ahogy következik : -Közel persze nem mehettem hozzá ,csak intettem neki a szememmel :én vagyok ,édes gazdám . “Látod -e ,öreg ,mire jutottam ?” -felelte vissza az ő szeme . “Majd teszünk mink arról ”-intettem vissza . “ Pipitér kicsit ér ”-olvastam a szemében . “De van ám az öreg Pipitérnek segítsége ”-integettem neki vissza ,s azzal elkiáltottam magam :“Hej ,Ádámka ,hej ,Tamáska ,hol csavarogtok olyan sokáig ?”Az a sok oktondi mind azt gondolta ,hogy valami cimboráknak kurjongatok ,de nagy jó uram megértette ,hogy mit akar mondani az öreg Pipitér . Hej ,hogy ragyogott a szeme ,attól féltem ,hogy még gyanúba esik uram . “Hát ez a jámbor kicsoda ?”-kérdeztem meg az én katonámat ,ahogy a garast a markomba nyomta . “Ez az a Szitáry ,aki majd veszedelembe vitte az országot az aranyos sólyom miatt ”-súgta vissza a katona . “Hová viszik szegény fejét ?”“ Kolozsvárra ”-azt mondja a katona ,azzal egyszeriben elporzottak előlem . -Kolozsvárra ,Kolozsvárra !-ugrott fel a két gyerek . S egyben indulnak ,ha Pipitér le nem fogja őket . -Nem jó az a nagy sietség ,atyámfiai ! Aztán mire mennétek vele ,ha ott ólálkodnátok napszámra a tömlöce körül ? Az lenne a vég ,hogy ti is odakerülnétek mellé ,akár egy láncra vele . -Az is boldogság lenne nekünk !-sóhajtott a két gyerek . -Az ám ! Aztán elvárnátok ,ugye ,hogy a vén Pipitér egymaga szabadítson ki hármatokat ? -Hát akkor mit csináljunk most ? -Aludjunk ,édes mézeim ,aludjunk . Nincs annál jobb nyugasztaló a kerek világon ,mint az álom . Hátha még tanácsot is ad az éjszaka . Ne féljetek ,fiaim :ahogy lesz ,úgy lesz ,libából lúd lesz . A három bujdosó aztán megvackolt magának a meleg csurgó fejénél . Nem nagy mesterség volt :az egyik suba volt a derékaljuk ,a másik a dunnájuk ,két karjuk a fejük alja . Mégis olyan jóízűt aludt a két gyerek ,hogy az öreg Pipitér alig bírta életre rázni őket ,mikor a hajnal beköszöntött a Somlyó-hegy odvába . -Öltözzetek ,úrfiak ! No ,az megvolt egykettőre :csak az ágyukat kellett a hátukra venni . -Most már aztán gyerünk haza ! -Hol lesz a mi hazánk ,Pipitér bácsi ? -Ahová én vezetlek ,fiaim . Az lesz az igazi haza . Ott nincs se török ,se német . Ott csak egy urat ismerünk fölöttünk :az Istent ,aki irgalmával betakar bennünket . Többet aztán nem mondott az öreg ,akárhogy faggatták . Majd megtudják ,ha odaérnek ,csak odáig elsegítse őket az Isten . De rettentő keserves út volt az odáig ! Át kellett bujdokolni vagy három vármegyét . Azazhogy nem nagyon kellett bujdokolni :hiszen nem volt ki elől . Farkast többet láttak ,mint embert az úton ,de attól nem kellett félniök . Minek birkóznék a fenevad az élő emberrel ,mikor olyant is talál ,aki már egy ujjal se tudja védeni magát ? Többet is ,mint amennyit meg bír enni . Nem lehet azt kimondani ,milyen irtóztató pusztaságokon mentek keresztül . Elhagyott tanyákra ,leégett falvakra ,kihalt városokra sokszor akadtak ,s rendesen ilyen helyen éjszakáztak . A düledékek közt ,amik közül előbb ki kellett hajtani az erdő vadját ,aki ott keresett téli szállást magának . -Ezt a helyet ezelőtt húsz esztendővel úgy hívták :Szabadszentkirály . Virágzó város volt . Ma csupa romladék . Üszköt vetett rá a moldvai tatár . Ez a kővel borított térség volt Ölyved . Kirabolta a német . Ez a nyárfacsepőte Úrháza romjain nőtt . Elpusztította a török . Itt ezelőtt tíz esztendővel még boldog emberek éltek . Tele csűreik ,tele pincéik ,tele kamráik . Vásárra begyülekezett hat vármegye ,szorgalmukat ,becsületességüket ismerte fél ország . Ma bujdosik minden lakója ,akit meg nem ölt a fegyver . Három templomából csak egy maradt ,annak is csak a négy fala . Így mulattatta Pipitér a pártfogoltjait a hosszú útban ,s olyan mesék voltak ezek ,hogy sírt ,aki mesélte ,sírt ,aki hallgatta őket . Olykor-olykor nagy porfellegek verődtek föl az országúton ,hol előttük ,hol mögöttük . Olyankor mindig elbújtak valamerre ,s biztos rejtekből nézték ,hogy viszi a török Váradra a magyar foglyokat százszámmal ,s hogy viszi a német a nagykárolyi várba kocsiszámra a prédát ,amit a magyar falukban rabolt . Ilyen nézelődnivalóik akadtak az úton ,s a szívük vérzett bele ,amit a szemük látott . Az ennivalójukat úgy kéregették össze úton-útfélen . Ha nem volt ,nem ettek ,megszokták már a koplalást . S ahol nem adtak Isten nevében ,ott Ádámka énekelt ki maguknak egy-két falat kenyeret . Egyszer aztán végképp elfogyott az is ,aki az énekeket hallgassa ,s megadózzon érte egy-két harapás eleséggel . Másfél napig nem találkoztak élő emberrel . Tamás jégcsapot szopogatott ,Ádámkának már az sem kellett . Összefagyott ,kisebesedett lábacskája nem bírta már továbbvinni . -No ,majd bírlak én ,úrficskám -kapta ölbe a gyereket az öreg Pipitér -,itthon vagyunk már . Tamás bámulva nézett körül . -Nem látok én itt házat sehol ,öreg Pipitér . Káprázik már a te öreg szemed is a sok nyomorgás miatt . Nád ,nád ,száraz nád ,mindenütt ,amerre látok . -Ez a mi hazánk mától fogva ,édes fiam . A mi hazánk és sok száz bujdosótársunké ,akiknek a lába alól elszaladt a föld ,s most hátán hordja őket a víz . Ez a rengeteg nádas az Ecsedi-láp . Azokban a rossz időkben csakugyan a leghíresebb menedéke volt a Tisza-vidék bujdosó népének az Ecsedi-láp . Ez a rejtelmes víztömeg ,amelyikről még azt se lehetett tudni ,micsoda . Folyó -e vagy állóvíz ? Tó -e vagy csak pocsolya ,avagy éppen tenger ? Két dajkája is van :a Szamos meg a Kraszna ,mégis olyan ,mintha ő volna az anyja ennek a két folyónak . Egy külön világrész ősi vadságban ,ahogy az Isten megteremtette . Ország ,amelynek népét soha senki meg nem adóztatta ,útjait az Istenen kívül senki ki nem mérte . Vannak benne folyások ,melyeket nincs az a kemény tél ,amely be tudná fagyasztani ,s vannak tiszta tükrei ,melyek vize a legtüzesebb nyárban is hidegebb ,mint a havasi tengerszemeké . Néhol olyan sekély a láp ,hogy meg lehet lábolni ,s ahogy a tarajos gyíkok fickándoztak az iszapban ,kiütődik a hátuk a vízből ;máshol feneketlen örvényeibe tornyokat lehetne belesüllyeszteni . Nem mese ez ,hanem igaz valóság . Volt olyan esztendő ,amikor a láp összehúzódott ,mint a száraz szivacs . Szárazon hagyott fél-félnapi járó földeket ,s olyankor az emberek azt mondták :örüljünk ,mert elvész a láp ,lesz helyette kenyértermő mezőnk . S a kiszáradt lápfeneket fölszántották ,bevetették ,s a föld hozott olyan kalászt ,s a kalász adott olyan magot ,aminőt sose látni a mi tájainkon . Az emberek nem érték be azzal ,hogy felhasogatták a láp testét ekével :most már házakat is építettek a hátára . Szép fehér falvakat szép piros tornyú templomokkal ,s boldogan nézték ,hogy zsugorodik egyre kisebbé a vízszörnyeteg ,s reménykedve számították azt az időt ,mikor teljesen elszikkad a vize ,s úrrá lesz az ember a termőföldeken . S akkor a láp hirtelen meggondolta magát ,és visszatért . Éveken át fogyott ,veszett ,s ugyanannyi hét alatt tízakkorára dagadt ,mint amekkora régen volt . Magába nyelt szántóföldeket ,fehér falvakat ,piros tornyú templomokat . Napsugaras ,derűs napokon sokszor lehetett látni a tiszta víztükörben az elsüllyedt falvakat :figyelmeztetésképpen az embereknek ,hogy a láp nem hágy magából csúfot űzni . A láp bosszút áll azokon ,akik bántják ,de megoltalmazza ,akik szeretik ,és menedéket kérnek tőle . Vannak nádasai és erdői ,amik teremnek édes gyökereket és tápláló bogyókat ;vannak virágoskertjei ,amik sebforrasztó balzsamot és gyógyító füveket nevelnek ;ízes halaiból elélhetne egy ország ;vannak őzei és szarvasai ;s ami vízimadár otthonos a magyar földön ,az őbenne mind fészkel ,az is ,amelyiknek másfelé már a fajtája is kiveszett . Paradicsomkert a láp annak ,aki tud benne élni ,és mindenekelőtt tud benne járni . A lápon való járás a legnagyobb tudomány a világon ,s az öreg Pipitér mestere volt ennek a tudománynak . -Ó ,fiaim ,itthon vagyok én itt ,meglaktam már én sokszor a lápot -biztatta a két gyereket . -Nemhiába voltam én a Bocskai hajdúja már akkor ,mikor a kardom hosszabb volt ,mint én magam . Akkor jártam én itt először ,azóta meg nagyon sokszor . Laktam én már az Isten szigetén . No ,mit szóltok hozzá ,ugye ,szép kis hely ez itten ? A két gyerek nagyon ímmel-ámmal igenelt . Fejük felett zúzmarás tölgyek ,körülöttük nagy bugájú nádak csikorgó erdeje . -Hogy élünk itt meg téli időben ,öreg Pipitér ? -Hát csak úgy ,mint a többi ember ,édes fiam . Mert ne gondoljátok ám azt ,hogy a lápnak nincs gazdája . Itt vannak csak igazi gazdák ,mert itt mindenki a maga szegénye . Azzal letört az öreg egy nádszálat -máshol karónak megjárná -,lenyesegette a két végén ,és belefújt . Furcsa szava volt annak a nádkürtnek :mintha a bölömbika búgna ,és a tőcsmadár sikoltana egyszerre . A másik percben vagy tízfelől hozta vissza a harapós szél a nádkürt mély szavát . -No ,most már helyben vagyunk -dörzsölte össze két tenyerét az öreg ,s letette magát egy nádzsombékra . -Ejnye ,most jut eszembe ,hogy én ezen a tájon hagytam el valahol a csillagos fehérvári bicskámat ,vagy negyven esztendővel ezelőtt . De jó volna ,ha megtalálnám ! Adnék érte a tavaszon egy sapka vadlúdtojást . Kisvártatva négyfelől is zörgött a nád :jöttek a lápi emberek ,s minden csudálkozás nélkül nyújtottak kezet a három jövevénynek . -Isten hozott ,isten hozott ! Meg se kérdezték :kik vagytok ,mi járatban vagytok ? Látták ,hogy bujdosó ,mint ők ,édes egy testvérek a nyomorúságban és szabadságban . Tudták ,hogy itt akarnak megtelepedni a lápon ,a senki országában ,ahol minden mindenkié . Délután még többen jöttek ,s mire leborult a téli alkonyat ,akkorra közös akarattal megépítették az új nádgunyhót . -No ,úrfiak -nevetett az öreg Pipitér -,készen van az új Szitáry-kastély . S ennek a kulcsát már el nem veheti tőlünk Apafi Mihály uram ! Ez biz igaz volt ,mert a nádgunyhók nemigen járnak kulcsra . Hiszen nincs ,aki elől zárni kellene ,ha volna is mit zárni . Mert nem voltak ám már koldusok az új telepesek . Hordtak nekik össze annyi eleséget a lápi emberek ,hogy a fél gunyhót éléskamrává kellett csinálni . Volt ott aszalt gyümölcs ,szárított gomba ,őrölt makk ,szederlekvár ,főtt sulyom ,volt ott füstölt csík is . Ami alatt nem kellett mákos tésztát érteni ,noha a vadmákot is bőven termi a láp ,hanem kell érteni azt a karcsú halacskát ,ami milliószámra nyüzsgött még abban az időben a réti vizekben . Úgyhogy marékkal lehetett fogni . Ádámka még vadmézzel is megpakolta a füstölt csíkot ,s nagyon ki volt békülve az első vacsorával . -Nem eszik ilyent Hajdár basa török császár korában sem . -Várjatok ,fiúk -biztatta őket az öreg Pipitér -,majd meglátjátok ,ha kitavaszodik ,mit tud az Isten szigete . -Miért mondod ezt Isten szigetének ,Pipitér ,mikor nem is sziget ? Hiszen ez csak partja a lápnak . Az öreg ravaszul hunyorgatott a szemével . -Majd azt is megtudjátok ,csirkéim ,ha kitavaszodik . Majd rájöttök magatok is ,mért mondtam ezt a partot szigetnek . És mért Isten szigetének . A láp téli álma mély és hosszú . Későn alszik el ,de nehezen is ébred . Odakint már tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák ,mikor a láp még csak a pilláit nyitogatja :a nádkórókon a száraz leveleket kiszorítják helyükből az elevenzöld ,friss hajtások . Hanem mikor aztán kimegy az álom a szeméből ,egyszerre minden íze megelevenedik a tömérdek testű óriásnak ,a lápnak . Forrnak ,zubognak a vizek ,sejtelmes hangokkal telik meg a levegő ,csudálatos színeket lát a szem égen-földön :a láp lelke elárad mindenen . Ádámkának eleinte egyesével hozta az örömet minden nap . A láp virágoskertje kezdett nyiladozni . -Pipitér ,hányja már a barkáját a kecskefűz ! -Meg is gallyazzuk nemsokára . Az ő piros vesszeiből fonunk halfogó varsát . -Pipitér ,micsoda aranycsillagok úszkálnak ott a vízen ? -Az a vízicsorbóka virágja . Nincs a mocsárláznak jobb orvossága ,mint annak a levele . -Pipitér ,ki terígette a zöld gyékény közé azokat a lila bársonydarabokat ? -A jó Isten keze ,úrfi . Ingoványi menták azok ,nincs azoknál jobb szagú füstölő a világon . -Nézd csak ,Pipitér ,micsoda tűz lobog ott a nádban ! -Nem tűz az ,csak tüzike . Hosszú piros füzérét lengeti a szél ,s elijesztgeti vele a szúnyogot . -Nini ,micsoda éles levelek ,úgy vágnak ,mint a kard ! -Úgy is hívják azt ,kígyókardnak . Párja neki ez a gömbölyű fejű ,ez meg a békabuzogány . Édes a gyökere ,mint a nádméz . -Hát ezek a bíborszínű kis pillangók micsodák ? -Földimogyoró virágjai azok ,az csak a fölséges eledel ! -Hát ezt a sok gyöngyszemet ki szórta el a földön ? -Tyű ,gyerekek ,nagy ünnep van ma :főzhetünk már levest is ,mert érik a harmatkása . Annak a magja ez a sok gyöngyszem . Tamásnak a madarakra volt nagy gondja . Fák hegyén ,káka tövén ,nád sűrűjén csak azokat kereste . Megösmerte már őket a szavukról ,a röpülésükről . Tudta ,hogy a nádirigó azt mondja :te-ri ,te-ri ,amire a nádiposzáta azt feleli :gye-re ,gye-re ,gye-re ! Tudta ,hogy szipákol a zsezse ,hogy kopácsol a csencsege ,hogy citteg a szakállas cinege .