Rút ,fergeteges idő van odakünn a pusztán ,az ég felhős ,a föld sáros ,szakad az eső két hét óta ,mint a parancsolat ;minden ér kiáradt ,kiöntött ,nád terem a búzavetés helyén ,gólya szánt ,kácsa költ a drága tengeri közt . – Medardus napján kezdődött az ítéletidő ,már ez negyven napig majd így fog tartani ,márpedig ha így tart ,akkor nem tudom ,ki lesz az a Noé ,ki e parciális özönvízből embert és barmot kiszabadít . E sajnos észrevételt nemzetes Bús Péter uram tevé ,ki a kegyetlen sors által arra volt hivatva ,hogy a keresztúti gáton nemes Szabolcs vármegyében a vendégekkel veszekedjék ,a Törikszakad csárdának lévén kocsmárosa . Szép menedék volt a Törikszakad csárda a keresztúti gáton ,melyben Bús Péter uram vala a kocsmáros . Nevét nem őseitől nyerte e derék ház ,hanem érdemekkel szerzé ,mert amíg azt elérte az utas ,törni vagy szakadni kellett addig valaminek . Kivált ily kedves időben ,midőn megerednek az égnek csatornái ,és eszébe juttatják az embernek ,hogy mennyivel jobb volna ,ha inkább a földnek volnának csatornái ;ekkor nem állna meg a tó kétfelül a gát mellett ,fenékig áztatva azt keresztül ,hogy aki vesztére belehajt ,ott vénül meg benne ,vagy a hátán hordja ki a szekerét . Estére kezd már az idő járni . Bús Péter uram a szántóföldről jött meg lóháton ;csak úgy lassan dörmögdél magában ,mert a pipáját restelli a szájából kivenni azért ,amit mond . Az a pipa azért látszik feltalálva lenni ,hogy az embernek legyen mivel bedugni a száját ,hogy ne káromkodjék annyit . – A szénát boglyástul elvitte az ördög ,a búza a földön fekszik ,mind az ördögé lesz . Beleütött az egész gazdaságba a mennydörgő ménkű ! Mert a pusztai kocsmáros nem abból él ,hogy bort ad el ,hanem gazdálkodik ,s nála a csaplárság csak szinekúra . Míg így háborog magában ,egy kétes némberi alak – kiről hirtelen nehéz megítélni :felesége -e vagy szolgálója – a gát túlsó végire mutat ,mely a Tisza felé visz . – Nem valami hintó jön ott ? – Hiszen csak az kellene még ,hogy most meg vendéget hozzon az istennyila – szól Bús Péter morogva ,s oda se néz ,hanem bemegy a konyhába átázott bundáját kiterítni a tűzhely elé ,s csak ott dörmögi el a többit . – Azt sem tudom ,ha a kenyerünk elfogy ,hol kapunk másikat pénzért ? Én pedig senki fiáért sem koplalok . Végre mégis kitekinte az ablakon ,letörölve róla az izzadságot ,s megláta egy hintót jó tova négy postalóval lubickolni a gáton ,s megnyugtató legyintést téve felé kezével ,vigasztalódottan monda : – Nem ér az MA ide . Azzal kiült a kapu elé ,s pipáját félrevágva szájában ,elnézte boldog nyugalommal ,mint kárhozik el négy ló szekerestül a hosszú gáton . A nehéz kasornya magas rugóin akkorákat vetődik ,hogy szinte felbillen ,de két ember fogja kétfelől ,s ahol zökkenő jön ,majd egyik ,majd másik nehezedik a lépcsőkre ,ahol pedig aztán istenigazában levág a kerék tengelyig ,s mind a négy ló kiáll ,elébb kikiabálják magokat a lovakra ,azután nekifanyalodnak ,kapával ,doronggal kiássák ,kiemelik a kereket ,a küllőkről lefaragják az egy tömeggé vált sarat ,s annál nagyobb diadallal mennek aztán ismét néhány lépést . Bús Péter uram nézi igaz predestinációt hivő képpel a más veszedelmét ,a hajszolás ,ostorpattogás hangja elhat olykor a fülébe ;de biz ő nem bánja ;volna ugyan négy jó paripája ,mellyel ha segélyére menne az érkező vendégnek ,úgy kirántaná a sárból ,hogy a szeme is szikrát hányna ;de minek az ? Ha a végzetek könyvében az volt megírva ,hogy az a hintó szerencsésen a csárdáig jusson ,akkor így is eljut ,ha pedig az van róla határoztatva ,hogy a sárban megfenekelvén ,ott virradjon ,akkor úgy kell annak megtörténni ,s kár volna a gondviselés útjait bevágni . Végre csakugyan mind a négy kerekével úgy levág a hintó éppen a gát közepén ,hogy sem előre ,sem hátra nem lehet azt mozdítani . Emberek elrekedtek ,hámok ,istrángok elszakadtak ,lovak lefeküdtek a sárba ,az idő is elsetétült szépen . Bús Péter uram könnyebbült szívvel verte pipája hamvát a tenyerébe . Hála istennek ,ide ma nem jön vendég ,s örült a lelke ,midőn kapuján befordulva az üresen álló kocsiállást megpillantá ,melyben kedélyesen veszekedtek az éjszakai álláson összekapott apró baromfiak . Maga is lefeküdt mindjárt egész háznépével ,mert a gyertya drága – még a tüzet is kioltá ;s ott bundáján heverészve ,s utolján égő pipáját szortyogtatva elmélkedik afelett ,hogy milyen balgatagság ilyen moslék időben útnak indulni valahová ! ... Míg Bús Péter uram csendesen aluszik az Úrban ,jön másfelől házára a veszedelem :a túlsó oldalon . Nyíregyháza felé nincsen ugyan gát ,hanem szabadon járhat alá s fel a víz ,amerre neki tetszik . Ismeretlen ember ha nekibódorodik e söppedéknek ,tegyen testamentomot ,mert ott vész ,ellenben akik ismerősök a föld titkaival ,könnyebben eljönnek rajta ,mint a csinált úton ,sőt vannak kocsisok ,akik sokáig betyárkodtak a vidéken ,s azalatt úgy kitanulták a laposok és dombosok minden tekervényeit ,hogy késő éjszava is keresztüljönnek rajta bármilyen hintóval . Már közel lehet az éjfél ,mert a Törikszakad csárda kakasai egyre-másra kezdenek kukoríkolni ,midőn világosság kezd támadni a sömlyéken . Tizenkét lóhátas ember jön égő fáklyákkal ,egy hintót s egy szekeret fogva közre . A szekér elöl megy ,a hintó hátul ,azért hogyha gödörbe talál tévedni ,a szekér dűljön fel ,s a hintó okuljon a példán ,és kikerülje a helyet . A fáklyát vivő férfiak mindnyájan sajátságos egyenruhát viselő hajdúk . Fejeiken csókos kalpag ,fehér lószőr bokrétával ,derekukon piros dolmány sárga zsinórral ,melyre farkasbőr kacagány van vetve a szakadó zápor ellen . Nyeregkápájába mindegyiknek fokos van akasztva és két pisztoly . Övig csak megjárná a gúnya ,de azon alól kurta rojtos vászon lábravaló következik ,mely sehogy sem akar illeni a skarlát posztódolmányhoz . Most lássuk a szekeret ;négy jó mokány ló van eléje fogva ,miknek serénye csaknem a vízben úszik ,a gyeplűt egy betyárképű vén kocsis kezeli . Alszik a jó fiú ,mert hiszen lovai jól tudják az utat ,s csak olyankor ébred ,ha megrántják a kezében a gyeplűt ;akkor aztán nagyot cserdít közé ,és még ő haragszik . Benn a szekérben nagyon furcsán ülnek ;mert noha a hátulsó ülés nem látszik elfoglalva lenni ,mégis az első ülésbe helyezkedék két bizonytalan külsejű férfiú háttal a kocsisnak ;kicsodák ,micsodák ? Azt hirtelen kivenni nem lehet ,mert úgy el vannak téve gubákba ,fejökre levén húzva azoknak kámzsája ,hogy semmi emberi ábrázat azokból nem látszik ,azonfelyűl jócskán alusznak is ;líg-lóg mind a kettő feje jobbra-balra ,s csak néha-néha hőköl fel hol egyik ,hol másik ,hol mind a kettő ,aszerint ,amint a lőcsbe vagy egymásba ütődnek fejeikkel ,s olyankor kiegyenesedik ,mintha elszántan mondaná :“Már most igazán nem alszom !”A másik percben aztán újra elalszik . A szekérderék be van fedve pokróccal ,melynek domborulásairól azt lehet gyanítni ,hogy nagyon sok mindenféle van alatta . A hátulsó ülésen néha-néha megmozdul a pokróc ,s azt engedi hinni ,hogy ott mégiscsak kell valami élő állatnak létezni ,ki iránt való tiszteletében a két úriember a rosszabb ülést foglalta el ;míg végre csakugyan hosszas küszködés után ,a ráterített pokróc alól kibirkózza magát a rejtélyes valaki ,s kidugja fejét a világba egy gyönyörű szép – agár . Tehát őt illeté az elsőbbség ! S ezt jól látszott érzeni ;felült két lábra a szekérben ,s méltóságteljesen ásított egy nagyot ,azután megvakarta kegyelmes füleit hosszúságos lábaival ,megrázta a nyakán csengő-bongó acélláncos örvét ,s minthogy egy impertinens éjjeli bögöly erővel ismeretséget akart vele kötni ,azzal nagy vitába elegyedett ,utána kapkodva s nagyokat csattantva fogaival . Miután ezt a mulatságot is megunta ,alvó társaira vetette figyelmét ,s éppen leereszkedő kedélyben levén ,midőn a hosszabbik férfiú szundikáló állapotában nagyokat bókolt előre ,a humorisztikus agár felemelé első lábát ,és végighúzá annak orcáján . Az nagyot dörmögött rá :“Ne izéljen a tekintetes úr !” Most lássuk a hintót . Öt televér ménló van eléje fogva ,csak úgy hányja-veti a cifra cafrangot mindegyik a fején ;kettő a rúd mellett ,három ló van elöl ,mind a három nyakán csengettyű lóg ,hogy messziről meghallja a szembejövő a neszt ,s előre kitérhessen . A bakon vén kocsis ül prémes bekecsében ,kinek azon egy instrukciója van ,hogy akármerre jár ,soha hátra ne merjen tekinteni a hintóba ,mert rögtön főbe lövetik . Minthogy azonban mi nem félünk a főbelövethetéstől ,nézzük meg ,ki van ottan . A kocsi ernyője alatt egy éltes férfi ül torkig farkasbőr bundába takarva ,fejébe nagy asztrakán süveg van húzva egész a szeméig . Belőle sem látszik egyéb az arcánál ,de az arcvonások és e szemek oly szokatlanul képesek meglepni a szemlélőt ;egy eltévedt lélek látszik e szemekben ,mely tán döntő nagy eszmékre volt hivatva ,s fátuma ,környezete ,elhagyatása miatt kereste a szokatlant a kicsiségekben ,s most mintha önmagán bámulna el ,oly mereven tud nézni ;az egész arc kövér ,de színtelen tekintetével ,nemes vonásaival ,de melyek mind oly bizarr szegletekké vannak elferdülve ,e durva szemöldök ,az elhanyagolt bajusz oly visszataszító hatást okoznak első tekintetre ,pedig ha tovább nézné az ember ,lassankint kibékülne minden vonással ;kivált midőn szemeit behunyja ,s az álom elsimítja a dúlt körvonalakat ,oly ős patriarkális tekintetet vesz föl ez arc ,hogy az ember atyjára gondol utána . De ami még feltűnőbbé teszi őt ,ez azon különös körülmény ,miszerint mellette kétfelől két parasztleány ül szorosan melléférkőzve ,két pirospozsgás leányzó ,kiknek komoly ,sőt mondhatni aggodalmas arcáról azt lehet következtetni ,miszerint nem pusztán csintalan tréfa ülteté őket az öregúr mellé . Az agg férfi fázik a hűvös ,nedves éjszakában ,a farkasbőr bunda nem képes testét melegen tartani ,azért ültették mellé a két fiatal pórleányt ,hogy azoknak életerős magnetizmusa kölcsönözzön meleget szétbomladozó életműszereinek . Az ember sietett élni ,és hamarább megszűnt élni ,mint meghalt volna ,úgyhogy most csak egy eleven hazajáró lélek ,ki eltompul ,elfásul ,s csak akkor kezd újra élni ,ha valami új inger ,valami új mámor ,bohó ,bizarr ,rendkívüli eszme ,vágy ,gondolat felébreszti lelki tetszhalálából . Most is az hozza távol fekvő kastélyából éjszakának idején ,hogy egész éjjel nem tudott aludni ,nem találta semmiben örömét ;végre azt gondolta ki ,hogy elmegy a Törikszakad kocsmárosra veszekedni ,abba mindenáron beleköt ,az különben is mérges fog lenni ,hogy éjjel fel kell neki kelni ,és káromkodni fog ,ha enni ,inni kérnek tőle ,amiért ő azt azután jól megvereti hajdúival . A kocsmáros nemesember ,az egész tréfa kerülni fog egypár ezer forintba ,de a mulatság megér annyit . Ezért fellármázta embereit ,befogatott ,fáklyát gyújtatott ,s éjszakának idején tizenkét hajdúval nekiindult az úttalan sömlyéknek ,magával vivén minden enni-innivalót ,ami szükséges leend a megtörtént tréfa után rendezendő lakomához ,nem feledkezvén meg egyúttal azon három személyről ,kik leginkább szokták mulattatni ,s kik ott vitetnek elöl a másik szekéren ;egyik a kedvenc agár ,másik a cigány bohóc ,harmadik a tányérnyaló poéta ,kik ott egy társaságban ülnek szépen . Így halad végig a zimankós éjben a bizarr csoport tüszkölő paripával ,sziporkázó fáklyáival a sík vízúton keresztül a Törikszakad csárda felé ,mely nagy tetejével úgy tűnik elő egy távol dombon ,mint valami vár megnagyítva az éji látás csalódásától . Odaérve meghagyatott az egyik hajdúnak ,hogy verje fel a kocsmárost ,és beszéljen vele per kend . Akik ismerik a magyar nyelvet ,tudni fogják ,hogy ez a “ kend ” szó nem fejez ki valami hízelgő megszólítást ,és hogy azt nemesembernek mondani ,még ha kocsmáros is ,valóságos injúria . Márpedig nemes Bús Péter uram híres volt arról ,hogy nála nem sokat kellett instálni egy kis gorombaságért ,és semmit sem lehetett olyan könnyen kapni tőle ,mint összeszidást ;egy görbe nézés elég volt rá ,hogy az emberbe belekössön ,s ha valakinek a képe nem tetszett neki ,vagy okoskodni próbált az ellen ,amit ő mondott ,avagy megszólítás közben elmulasztá őt nagy uramnak címezni ,annak úgy kitette a szűrét ,mintha benn sem lett volna ;azt a merényt pedig ,hogy őt “ hallja kend ”-nek szólítsa valaki ,csupán egyszer merte megpróbálni két jó futó pataki diák ;azok is annak köszönjék ,hogy elbújtak a sásban ,megszabadulásokat ,mert utánok indult lóháton ,s meg akarta őket vasvillázni . Tehát ezt a derék urat kelté fel ilyen szavakkal egy hajdú ,pogány dörömbözést mívelvén az ablakán : – Keljen fel kend szaporán kocsmáros ! Jöjjön kend ki gyorsan ,és szolgáljon kend ízibe ! Bús Pétert mintha kiöntötték volna e szóra az ágyából ,kiugrott ,kapta a fokosát ,s veszettségében az almáriomba ment be a konyhaajtó helyett . Amint azonban kitekinte az ablakon ,s meglátta azt a sok fényes cselédet ,kik egészen bevilágíták a házat fáklyáikkal ,mindjárt megtudta ,kivel van dolga . Észrevette ,hogy őt boszontani akarják mulatságból ,s föltette magában ,hogy csak azért sem fog bosszankodni . Mindjárt szépen felakasztotta szegre a fokost ,fejébe nyomta báránybőr süvegét ,s bundáját vállára kanyarítva kilépett az udvarra . Az érkezett vendégek már akkor mind a tornácon voltak ;középen ,testőreitől körülvéve ,maga a nagyságos úr ,hosszú ,térdig érő nagy aranygombos atillában ,testének terjedelme miatt fejét kissé hátra tartva ,s egy nagy aranyfejű spanyolnád botra támaszkodva . Most tűnt még csak ki ,mily rosszul illik arcához e gúnyos ,kötekedő kifejezés ,mely egészen kiforgatta azt joviális vonásaiból . – Jöjjön közelebb kend ! – kiálta a kocsmárosra erőtetett ,felcsapott hangon . – Nyisson kend nekünk szobákat ,és készítsen vendégséget ;bort nekünk ,tokajit és ménesit ;fácánhúst ,árticsókát meg rákfarkat ! A kocsmáros levette nagy alázatosan a süvegét és kezébe fogta ,s nagy csendes hidegvérrel viszonza : – Isten hozta a nagyságos urat nálunk ;mindennel szolgálok ,amit csak parancsolt ;csupáncsak azért kell engedelmet kérnem ,hogy tokaji és ménesi borom nincs ,a fácánjaim még nem híztak meg ,a rákok pedig ,amint tetszik látni ,mint belefúltak a nagy vízbe ,hacsak ezt a tizenkét rákot itt konyhámra nem adja nagyságod . Ez célzás volt a hajdúk skarlát montúrjára ,s az ötlet azonnal félrevitte a nagy úr figyelmét . Tetszett neki ,hogy a kocsmáros csak úgy komázik vele . Ezt nem várta ,és még jobban mulattatá . A cigány bohóc eközben előtolta fekete pofáját ,mely vetekedett akármelyik szerecsennel ,s két sor fehér fogát a kocsmárosra villantva ,ujjain kezdé elszámlálni ,hogy neki meg mi kell . – Nekem nem kell egyéb ,mint egy tál kolibrimadár-tojás ,szoptatós őznek a vaja ,meg a kecsege porcogójából főzött kocsonya ;sohasem élek egyébbel . – Kár az ilyen úri gyomorba – szólt Bús Péter – ,szolgálok inkább egy kis cigánypecsenyével . – De már azt kikérem ! – kiálta a bohóc . – Az nekem atyámfia ,azt nem szabad megsütni . A nagy úr kacagni kezdett ez ízetlen tréfákon ;neki az ilyenekben telt mulatsága ,s hogy a kocsmáros eltalálta a kedvét ,egészen megváltozott iránta való szándéka . – Hát mit tud kend adni vendégeinek ? – folytatá a vitatkozást . – Mindent biz én ,nagyságos uram ;csakhogy amim volt ,az elfogyott ,amin pedig lesz ,az messze van ,amim pedig volna ,az nincs . A nagy úrnak annyira megtetszett e körülírása a semminek ,hogy hahotára fakadt rajta ,s kívánta megörökíttetni . – Hol van Gyárfás ? Hol kuttog a poéta ? – kiálta összevissza ;pedig ott áll mellette a jámbor ,hátul összetett kezekkel ,sovány ,száraz ,bőrré vált orcával kedvetlenül szemlélve az egész mulatságot . – Frissen ,Gyárfás ,ízibe ! Mondjon kend verset erre a csárdára ,hol az emberek nem kapnak enni . Gyárfás úr lehúzá szemöldökét ,száját feltolta az orráig ,s ujja hegyével megbökve homlokát ,ex tempore kiugratá a distichont : “Enni ha nem hoztál ide ,állhat előtted üres tál ; Bőjt vagyon itten örök ,nem megy el itt a török. ” – Micsoda beszéd már ez ! Hát mi köze ehhez a csárdához a töröknek ? – Nagy köze van – felelt nyugodtan Gyárfás . – Minthogy a töröknek enni kell ,különben nem mehet ,itt pedig nem kap enni ,tehát a vers tökéletes . – Szarva között a tölgye – monda rá a nagy úr ,s azzal mintha hirtelen valamit meglátott volna ,ismét a kocsmároshoz szólt : – Van kendnek egere ? – Nem az enyimek ,mert én csak árendás vagyok a háznál ,hanem van elég ,s ha egy-kettő elfogy ,nem kell róla a tiszttartónak számot adnom . – No hát süttessen meg kend nekünk egy egeret . – Csak egyet ? – Hát mi a gutát ? Csak nem pokol a béle ennyi embernek ,hogy eggyel be ne érjék . – Szolgálhatok vele – monda a kocsmáros ,s rögtön hítta magával a macskákat a kamrába . Csak a mángorló köveit kellett megbolygatni ,azután válogathatott bennök az ember ,azaz hogy a macska . Különben az egér olyan szép ,kedves kis állat ,én meg nem foghatom ,miért irtóznak tőle . Csak olyan ,mint a mókus ,mint a tengerimalac ,miket szobában tartanak ,cirógatnak ,játszadoznak velük ,csakhogy még azoknál is ügyesebb ;olyan finom kis orra van ,csinos kedves fülecskéi ,parányi pici lábai ,furcsa komikus nagy bajusza s olyan ragyogó ,fekete szemei ,mint a gyémánt ,s mikor játszik ,mikor cincog ,mikor feláll fonni két lábra ,oly ügyes ,oly módos ,mint akármely más állat . Attól ,hogy a rákot megfőzik ,senki sem irtózik ,az asztalra tett csigától senki sem szalad el ,pedig azok sokkal iszonyúbb állatok az egérnél ,mi van hát azon elszörnyedni való ,hogy egy egeret megsütnek ? Kivált mikor az Kínában a legnagyobb delícia ,úrias nyalánkság ,melyet kalitkában hizlalnak dióval ,mandulával ,s csemegeképp adnak fel az asztalra . Egyébiránt az egész társaság meg volt győződve felőle ,hogy ebből a leggyönyörűbb tréfa fog kerekedni ,s előre nevetett magában mindenki . Bús Péter uram ezalatt felnyitá egyetlen nagy ,pajtányi szobáját az úri vendég számára ,melynek egyik szegletében volt egy üres nyoszolya ,a másikban pedig egy fogas . Az ember válogathatott ,ha nem tetszett hálni a nyoszolyában ,hálhatott a fogason . A hajdúk azonban lepakolván a szekérről ,párnákat ,szőnyegeket ,tábori székeket és asztalokat hurcoltak elő ,s egy perc alatt úri lakká varázsolák az üres ,kongó termet . Az asztal tetézve rakatott meg ezüsttálakkal és billikomokkal ,s nagy ezüstvedrekben jég közé eltéve nyújtogaták fel karcsú nyakaikat a metszett velencei kristályedények ,mik csábító tartalmat látszottak ígérni . A nagy úr végigfeküvék a számára elkészített tábori ágyon ,hajdúi lehúzták lábáról a nagy sarkantyús csizmákat ,az egyik parasztleány a fejéhez ült ,kezeivel gyér ősz hajában kapargálva ,a másik pedig az ágy végéhez ,flanelldarabbal dörzsölve lábait . Gyárfás ,a poéta és Vidra ,a bohóc ,ott álltak előtte ,távolabb a hajdúk ,ágy alatt az agár . Ilyen környezete volt Magyarország leggazdagabb urai egyikének :hajdúk ,bohócok ,parasztleányok és agarak . Különben mind szemenszedett nép ;a hajdúk a nép legizmosabbjaiból ,a pórleányok legszebbjeiből válogatva ,a bohóc a legfeketébb species ,melyet cigányok között találhatni ,s a poéta olyan fűzfáról szakadt ,amilyet csak a két hazában valaha lőni lehetett . Mindig létezett ez a faja a tollatlan kétlábú állatoknak ,melynek a költő név csizma volt ,amelyben járt ;mely csavargott úrtól úrhoz ,írva és nyomatva köszöntő ,beköszöntő ,üdvözlő és magasztaló ,installationalis ,restaurationalis ,gratuláló verseket úri mecénások névnapjaira ,születésnapjaira ,főispáni beiktatásokra ,lakadalmakra és keresztelőkre ,nem különben halálozásokra ,csúffá téve önmagában a költő szép nevét . Egypár példány a régi jó időkből maig is fennmaradt ,kik palotáról palotára henyeséggel és hízelgéssel keresik kenyeröket . Elég keserű kenyér . Ezalatt megsült az egér . Maga a kocsmáros hozta be feltéve egy roppant nagy ezüsttál közepére szíjáccsá faragott torma közé ,a szájába zöld petrezselyem téve ,ahogy egy bizonyos más állatnál szokták . Letevék az asztal közepére . Legelébb a hajdúkat kínálta vele sorba a nagy úr . Nem tetszett nekik . Csak a fejöket csóválták ;végre a legöregebb kirukkolt a szóval : – Hátha ezt a csárdát nekem adná a nagyságos úr ,kocsmárostól ,hozzányúlnék -e ? Ekkor a poétára került a sor . – Pardon ,grácia ,nagyságos uram ! Majd én csak verset írok arra ,aki megeszi . – No hát ide ,Vidra . Kapd be ízibe ! – Én ,nagyságos uram ? – szólt az ,mintha nem hallott volna jól . – No mit félsz tőle ? Mikor a sátorban laktál ,egy ökröm megdühödött ,s ti megettétek . – Meg biz azt ,még ha egy hordó bora megdühödött volna a nagyságos úrnak ,azt is megittuk volna . Akkor volt az ! – No hát csak szaporán ,a tál tisztességéért . – De ilyen állattal nem hadakozott ám az öregapám sem . – Légy különb az öregapádnál . – Különb leszek – száz forintért ! – szólt a bohóc ,kondor haját körülvakargatva . A nagy úr dolmánya zsebébe nyúlt ,s kivett belőle egy nagy degesz tárcát ,melyet felnyitva látni engedé a sok szép veres szemű bankót . A bohóc fél szemmel a tömött tárcába sandítva ismétlé még egyszer : – Száz forintért ,nem bánom ,megteszem . – Hadd lássuk . A bohóc kigombolá frakkját (mert mellesleg mondva ,a nagy úr frakkban járatta a bohócát ,mint amely öltözet előtte igen különösnek tetszett ,s gyakorta a legújabb divatok szerint öltözteté őt fel ,amint jöttek a bécsi zsurnálokban ,hogy majd halálra kacagta magát fölötte ). Tehát kigombolá frakkját ,ostoba gömbölyű képét négyszegletesre húzta ,nehányszor alá s fel tolta mozgékony fejbőrét ,mely által egész borzas hajerdeje előre-hátra mozdult ,mint a babuka bóbitája ,azzal megfogá a borzalmas állatot azon részénél fogva ,mely legtávolabb van a fejétől ,s ilyenformán a levegőbe emelte ,csúnya savanyú képet csinált ,megcsóválta fejét ,s kétségbeesett elszántsággal nekifanyalodva eltátá a száját ,szemeit behunyta ,s egy perc alatt eltűnt az egér . A bohóc még nem tudott szólni ,hanem a torkához kapott ;nem bolondság egy egész négylábú állatot egyszerre lenyelni ;de a másik kezét egyszerre nyújtotta a nagy úr elé fuldokolva nyögvén :“Azt a száz forintot !” – Micsoda száz forintot ? – kérdé a tréfás úr . – Hát mondtam én ,hogy adok száz forintot ? Nemhogy megköszönnéd ,hogy olyan ritka sültet kaptál ,amit még a nagyapád sem evett ,hanem még fizessek is érte . A tréfán volt mit kacagni ,ámde rögtön elmúlt a jókedv ,mert a bohóc egyszerre elkékült ,elzöldült ,szemei kidülledtek ,hanyatt veté magát a székben ,nem tudott szólni ,csak fuldokolva mutatott feltátott szájára ,és elkezde rángatózni . – Ahol van ni ,a torkán akadt ! – kiáltónak többen . A nagy úr nagyon megijedt ,ez igen komoly fordulatot adott a tréfának . – Töltsetek a szájába bort ,hogy lenyelhesse . A hajdúk hirtelen kapták a palackokat ,s kezdek itceszámra töltögetni a bohóc torkába a jóféle egrit és ménesit ,ki nagy sokára lassankint nagy lihegve magához kezde térni ,s szemeit törülve érthetlen szókat makogott . – No ,fogjad a száz forintot – szólt a megszeppent nagy úr ,ki az ijedségből alig tudott magához térni ,s örömest akarta volna megengesztelni a halál révéről érkezett bohócot . – Köszönöm – nyögé az keservesen – ,nem kell már ,vége a Vidrának ,meghal a Vidra ! Még ha a farkas ölte volna meg a Vidrát ,de egér öli meg . – No ne bolondozz ,hiszen semmi bajod sem lesz ,nesze ,még a másik száz is ,no ne tégy úgy ,hiszen már elmúlt . Üssétek egy kicsinyt hátba ;hozzátok elő az őzpecsenyét ,majd az lenyomtatja . A bohóc megköszönte a hátbaütést ,s amint az őzhúst eléje tették azzal a kétes kifejezésű pofával ,mint mikor a durcás gyermek nem tudja ,hogy sírjon -e vagy nevessen ,s majd elneveti magát ,majd ismét elbődül ,ült neki az ízletes hideg sültnek ,mely finoman spékelten ,jó borsos ,tejfeles lében volt elkészítve ,s abból akkora falatokat kezde magába tömni ,hogy nincs a világon akkora egér . Ez végre teljesen megnyugtatá a nagy urat . A bohóc búsan ,keservesen evett ,odainté az agarat is nagy falatokat hányva fel a levegőbe ,miket az gyönyörű ügyességgel tudott elkapni ,s nagy szomorún mondá olyankor ,mintha az utolsó falatját osztaná meg vele :“Nesze ,Matyi !” (A nagy úr bohócának állatnevet ,kutyáinak embernevet adott. ) A tréfa mégis jól ütvén ki ,s megszabadulván a nagy ijedségtől ,a nagy úr felszólítá Gyárfást ,hogy most erre rögtön mondjon verset . A poéta megvakarta az orrát és szólt : “Enni ha nem hoztál ide ,állhat előtted üres tál ; Bőjt vagyon itten örök ,nem megy el itt a török. ” – Ejnye kend szemtelen tolvaj ! – kiálta rá a nagy úr . – Hisz ez az utolsó sor lopás Gyöngyösiből ,aki hasonlót írt a Torda hasadékba szorult kéményseprőrül . – Pardon grácia – szólt a poéta megzavarhatatlan képpel – ,ez poetica licentia :a poétáknak szabad egymástul lopni ,s ez a figura neveztetik plágiumnak . A nagy úr intésére felhordák a hajdúk a magukkal hozott hideg étkeket ,s a megrakott asztalt odatolva elé ,míg ő maga ágyán fekve maradt ,az asztal túlsó végén három tábori széken foglalának helyet a kedvenc személyek :a bohóc ,az agár és a poéta . A nagy úr lassankint étvágyat kapott e három személyt látva enni ,a bor apródonkint összeatyafiasítá őket ,a poéta a cigányt kezdte nagyságolni ,a bohóc meg az urát tegezte ,ki egyre-másra szórta a silány elméncségeket az egérről ,melyeken a másik kettőnek hahotával kellett nevetni . Mikor aztán a jó úr maga is azt hitte ,hogy lehetetlen többféle variációban szólni az egérről ,akkor a cigány a keblébe nyúlt ,s elneveté magát : – Itt az egér ! S azzal kirántá azt frakkja belső zsebéből ,ahova észrevétlenül csúsztatá ,míg a megijedt társaság azt hivé ,hogy lenyelte ,s meg akar fúlni tőle ,s csaknem kétségbeesve kérlelte etetvén ,itatván mindenféle jóval . – Nesze Matyi ! Az agár aztán igazán elnyelte a corpus delictit . – Hát te csalárd semmirekellő ! – kiálta fel az úr . – Így szedsz te rá engem ! Felakasztatlak . Hajdúk ,hozzatok kötelet ! Fel kell húzni a gerendára . Azok menten szót fogadtak ;a folyvást kacagó cigányt megragadták ,felállíták egy székre ,nyakára veték a hurkot ,a kötél túlsó végét keresztülhúzták a gerendán ,s akkor kirúgták alóla a széket . A bohóc rúgott ,kapálózott ,nem használt semmit ,ott tartották mindaddig ,míg igazán fuldokolni nem kezdett ,s csak akkor ereszték le újra . A bohóc megharagudott . – Én meghalok . Én nem vagyok bolond ,hogy többet felakasztassam magamat ,mikor tisztességesen is meg tudok halni . – Csak halj meg – biztatá a poéta – ,ne félj ,epitáfiumodról majd én gondoskodom . – Meg is halok – szólt a bohóc ,s hanyatt veté magát a földre ,és behunyá szemeit . Gyárfás rögtön készen volt az epitáfiummal . “Mily kicsiny a kis egér ,de cigány torkába ha nem fér , Jobbra ,de balra forog ,sír szeme ,könnye csorog. ” És a cigány nem mozdult meg többet . Elnyúlt ,megmerevedett ,lélegzete elállt ,hiába csiklandák az orrát ,a talpait ,meg nem mozdult . Akkor feltevék az asztalra ,körülrakták égő gyertyákkal ,mint valami ravatalt ,s a hajdúknak énekelni kellett fölötte ,mint valami halott felett mindenféle bolond értelmű dalt ,a poétának pedig fel kellett állani egy székre ,s onnan búcsúztatót mondani fölötte . A nagy úr kacagott ,hogy az orcája elkékült bele . – – – – – – – – – – – – – – – – – –  Míg ezek odabenn folytak a Törikszakad csárda egyetlenegy vendégszobájában ,addig új vendégek közelítének a vendégnemszerető hajlék felé . Ama szerencsétlenül járt hintó utasai voltak ezek ,mely a keresztúti gáton saját szemeink és a csapláros szemei láttára a sárban megfeneklett ,s miután a vele levő emberek és igavonó állatok három óra hosszat hasztalan törekedtek a zátonyra jutott járművet helyéből megmozdítani ,végre kénytelen volt a kocsiban ülő egyetlen úr azon sajátságos ötletre vetemedni ,hogy magát gyalog emberháton a csárdáig vitesse . Felült tehát a vadásznak ,egy hórihorgas ,széles vállú cseh suhancnak a hátára ,s inasát otthagyva a hintón ,hogy vigyázzon a holmire ,a postakocsist a kocsilámpával maga előtt küldé ,s ilyen furcsa módon belovagolt a csárdáig . Az izmos cseh vadász ott tette le a tornác alatt a hátárul . Érdemes lesz az új jövevényt ,amennyire lehet ,hirtelenében megismernünk . Külső viselete mutatá ,hogy nem az alföldi urak közül való . Levetve bő ,kurta gallérú à la Quiroga köpönyegét ,egy sajátszerű módit engede láttatni ,minőt ha napjainkban mutogatnának az utcán ,nemcsak az utcagyerekek ,de magunk is utána szaladnánk . Nevezték ezen divatot amaz időben “à la calicot ”-nak . Fején kicsiny ,kurta kalap ,körülbelől oly alakú ,mint egy kis pléh casserole ,oly keskeny karimával ,hogy az ember kétségbeesik ,ha elgondolja ,hogy minél fogva veszi le . E kurta kalap alól kétfelől nagy csomó kifelé fodorított liffleffegő hajerdő bokrosodik elő olyan mennyiségben ,hogy felyülkerül a kalap karimáján . Az arc meg van borotválva ,csak két hegyes bajusz ágaskodik az ég felé öklelő modorban ,s a nyak egy magas kemény kravátliba van szorítva ,melyet két hegyes vászonfül díszít ,hogy az ember az állát meg nem bírja benne mozdítani . A sötétzöld frakk dereka éppen a hóna alatt van ,de szárnyai térden alul érnek ,s gallérja oly magas ,hogy alig lehet belőle kilátszani ,mellhajtókája pedig kétszer-háromszor is ki van hasogatva ,a frakk rézgombjai nem nagyobbak egy meggymagnál ,ujjai pedig éktelen bővek ,pufogósak ,vállain magasra felemelkedve . A viaszsárga mellény csaknem el van takarva félig a kihajló nagy melltászli által . Megteszi az egészet az à la cosaque lábravaló ,mely aláfelé mindinkább bővülni kezd ,végre a csizmáknál buggyot vet ,s elöl ki levén hasítva ,ott kell a csizmát kidugni rajta . A mellény alul mindenféle csengő-bongó zsuzsuk lógnak elő ,a csizmákra pedig irtóztató hosszú sarkantyúk vannak ütve ,hogyha nem vigyáz az ember ,kiszúrhatja velök a szemét . Ilyen volt az azon idők harcias divatja ;amikor tudniillik sehol sem volt harc . Kiegészíté a viseletet egy vékony tekenősbékahéj pálcikó elefántcsontból faragott madárfejjel ,melyet a jó szokásokkal ismerős ember rendesen a szájában szokott forgatni ;ha síp is volt a madár fejében ,igen úrias dolog volt rajta sípolni . Ilyen férfi volt az újon érkezett vendég ,s ha ruháját leírtuk ,úgy hiszem ,egészen ismerjük őt . Az akkori idők divatemberei magok is aszerint változtak ,idomultak szokásaikkal ,modorukkal ,még jellemükkel is ,ahogy a divat alakult . A “ jeunesse dorée ” ,az “arany ifjak ” divatjában nagy görcsös botokat viselt a divatvilág ,s a párizsi szalonokban szokássá vált az “r ”betűt ki nem mondani ,s ez egész Coblenzig terjedt ,hogy mikor az elegáns ifjak XVIII. Lajos noble garde-ját vezényelték ,a katonák nem értették az elköszörült “r ”-ek miatt ,hogy mit mondtak nekik . A calicot idejében viszont még a boltoslegények is úgy viselték magukat ,mint a katonák ,s az egész elegáns világ oly kemény “r ”-eket mondott ,mintha nagyon haragudnék . A chapeau à la Minerva alatt divat volt republikánusnak lenni ,római és görög neveket hordani ;a chapeau à la Robinson s a cravate à ľ oreille de lièvre (nyúlfülű nyakravaló )napóleoni szimpátiákat föltételezett ;ezt aztán mindjárt a chapeau à la russe váltotta fel ,és az emberek mindig ugyanazok voltak ;csak öltönyt ,elvet és jellemet változtattak ,néha ugyan még nevet is ,mint ez egy hazánkfiával megtörtént ,ki 1790-től 1820-ig minden fázisán keresztülment a párizsi divatvilágnak ,s kinek neve volt eredetileg Váry ,lett belőle a római divatban Varus ,a francia nemzeti divatban de Var ,a lengyel szimpátiák divatjában Varszky ,azután meg Waroff ,és hazajött végre mint Herr von War . De nem ez az ,aki előttünk áll . – Eh ,ventrebleu ! Eh ,sacrebleu ! – kiálta a jövevény (ennyit tanult meg Béranger-bul ),amint berúgta a konyha ajtaját ,s megrázta esőtül ázott köpönyegét . – Micsoda ország ez ! Hej !világot ! Ki van idehaza ? E csodára kilépett Bús Péter uram gyertyával kezében ,s miután eléggé megbámulta a konyhájába betört jövevényt és szolgáját ,szörnyűképpen hozzá nem illő készséggel kérdez :“Mit parancsol az úr ?”A képe mutatta ,hogy semmit sem fog adni . Az idegen törte a magyar nyelvet ,kiejtésén nagyon észrevehetőleg megérzett valami idegen akcentus . – Mille tonnerres ! Nem tudnak itt más nyelven ,csak magyarul ? – Nem . – Az rossz . Hát maga a kocsmáros ? – Én vagyok ;hát az úr kicsoda ? Honnan jön ? Hol lakik ? – Bírok itten ,lakom Párizsban . Ördögök engem ide hoztak . Bár vinnének odább ;de a sár megfogott az úton . Mármost adjon nekem – comment s ’ appelle cela ? (Itt megakadt ,nem jutott eszébe a szó ,amit kérni akart. ) – Mit adjak uram ? – Comment s ’ appelle cela ? Hogy híják ? – Engem ? Bús Péternek  – Diable !nem magát ,hanem azt ,ami kell . – Hát mi kell uram ? – No az ,ami a kocsit húzza ;négy lába ,ostorral ütik ... – Lovat ? – Pas donc ;azt nem úgy híják . – Forspontot ? – Az ,az ,forspont ! Nekem kell forspont ,mindjárt . – Nincs uram ,kinn vannak a lovak a legelőn . – C ’ est triste ;akkor itt maradunk . Tant mieux ,ez engem nem zseníroz ;én utaztam Egyiptomban és Marokkóban ,háltam elég déplorable gunyhóban ,s az nekem mulatság . Azt fogom képzelni ,hogy valami beduin barakkban vagyok ,s ez itt a Nílus áradva ki ,s ezek az állatok ,akik a vízben szólnak ,comment s ’ appelle cela ? – békák ,a nílusi aligátorok ,s ez a miserable ország – – – – – – – – – – – – – – – hogy híják ezt a département-t ? – Nem part ez uram ,hanem gát ,úgy híják ,hogy a keresztúti gát . – Fripon ! Nem erről a sárról beszélek ,amibe beleragadtam ,hanem ezt itt körül hogy híják ? – Úgy ? Az Szabolcs vármegye . – Szabolcs ? Szabolcs ? C ’ est ,parce que bizonyosan sok szabó lakik benne ,azért híják így ? Haha . Ez jó calembour volt tőlem ,c ’ est une plaisanterie . Tudja ? – Nem mondhatnám ,hanem így híják a magyaroknak egy régi vezéréről ,akivel Ázsiából kijöttek . – Ah ,c ’ est beau ! Ez kedves . A jó magyarok még most is a régi emberekről nevezik a département-okat ,ez érzékeny . – Hát megkövetem ,az úr miféle nemzet ? – Én nem itt lakom . Bon Dieu ! Micsoda fátum valakinek itt lakni ,ahol a piszoknak nincs feneke ,s az ember nem lát egyebet ,mint gólyát . Bús uram gondolá magában ,hogy vele is kevesebbet lásson ,fogta magát s fordult a szobája felé . – No ,no ,ne menjen el azzal a gyertyával ,signore contadino ! – kiálta utána az idegen . – Megkövetem ,az én nevem nemes Bús Péter ,és én meg vagyok vele elégedve . – Ah ,óh ,ah ,monsignore Bouche ,tehát maga nemes ember és kocsmáros ;nem tesz semmit ;Stuart János fejedelmi vér volt ,és végtére ő is kocsmáros lett . Hát ha itt kell maradnunk ,van -e magának jó bora és szép leánya ,hein ? – Borom rossz . Nem úrnak való . Szolgálóm pedig csúf ,mint az éjszaka . – Csúf ! Ah c ’ est piquant ! Nem kell búsulni ,annál jobb . Egy gentlemannek ez mindegy ;tegnap elegáns dáma ,ma Aschenbrödel ;egyik szép ,mint istenasszony ,másik cudar ,mint Macbeth boszorkányai ,ott parfüm ,itt hagymaillat ,c ’ est la même chose ! Ez mindegy ;így tarka az élet . Bús Péter uramnak sehogy sem tetszett ez a beszéd . – Jobb volna bizony ,ha azt kérdené az úr ,hogy hol fog az éjjel hálni ,mert azt ugyan magam is szeretném tudni . – Ah çà ,ez intéressant . Hát nincs itt vendégszoba ? – Van egy ,de már abban van valaki . – C ’ est rien . Megosztozunk . Ha férfi ,nem kell neki magát zsenírozni ,ha dáma ,tant pis pour elle ,annál rosszabb reá nézve . – Nem úgy van az . Meg kell tudni ,hogy Jancsi úr van abban a szobában . – Qu ’est-ce que cela ? Ki az ördög az a Jancsi úr ? – Hát Jancsi úr . Nem hallotta az úr soha hírét Jancsi úrnak ? – Ah ,c ’ est fort ,ez erős ! Hát itt oly patriarkális élet van ,hogy az embereknek csak keresztneveik vannak ? Eh bien ,hát mi baj van Jancsi úrral ? Megyek be hozzá ,és megmondom neki ,hogy én ott akarok a szobájában aludni . És én gentleman vagyok ,kit refüzírozni nem lehet . – Az bizony jó lesz – mondá Bús Péter ;azután nem is mondott többet ,hanem elfújta a gyertyát ,s bement lefekünni ,ráhagyva az idegenre ,hogy keresse fel hát annak a szobának az ajtaját ,ahova be akar menni . Olyan sötétség volt ,hogy ragadt az emberre ,hanem a víg danolás és ordítozás hangjai vezetőül szolgáltak a jövevénynek a rejtélyes nagy úr szobájáig ,akiről mármost tudunk annyit ,hogy Jancsi úrnak hívják ;hogy miért hívják annak ,majd az is kiderül . Ott a bolondos tréfa már ekkor a dühödés tetőpontját érte ,a hajdúk felkapták az asztalt a rajta fekvő bohóccal együtt négy lábánál fogva ,s körülhordozák nagy ,vonító énekszóval ,utánuk ment a poéta ,nyakába kötve palástul az abroszt ,s pokolnak való rossz alexandrinus verseket deklamálva hevenyében ,míg maga Jancsi úr kapott egy szál hegedűt a kezébe ,melyet mindenütt utána hordoztak ,s egyre-másra húzta a friss magyart ,oly ügyesen megcifrázva ,mint akármelyik cigány ;erre pedig a két parasztlyánnak táncolni kellett előtte a két hajdúval . A bohó temetési paródia ,össze-vissza keveredve a táncoló párokkal ,a muzsikáló úr hegedűvel kezében ,ének és zene ,versrikácsolás ,ittas ujjongás és kacaj össze-vissza oly pokoli charivarit szolgáltattak szemnek és fülnek ,aminőt csak képzelni lehet . E pillanatban lépett be az idegen úr a terembe ;az ajtót senki sem őrizte ,csak akkor vették észre ,mikor már megszólalt . – Jó estét uraim és dámáim ,van szerencsém önöknek szalütírozni . Amilyen nagy volt a lárma ,egyszerre úgy elhallgatott minden ember ,a szájak tátva maradtak ,ahogy éppen a szó beléjük szakadt ,amidőn e közéjük nem illő alak egyszerre csak a társaság közepében termett ,s nagy affabilitással üdvözlé őket . Mindenki meg volt zavarodva . Jancsi úr kiejté kezéből a vonót ,mert szerette bár a bohóságot a végletekig vinni ,de nem szerette ,ha azt idegenek látták ;azonban mindjárt nem lett a jövevény idegen ,mert a bohóc meglepve az egyszerre beállt csend által s feltekintve ,amint meglátta a hozzá nem hasonlótlanul öltözött gavallért ,elfeledé ,hogy meg van halva ,felugrott ravataláról ,s nekiesett ,átölelte ,s megcsókolta :“Hozott isten ,kedves édes ,jó barátom !” A kacaj újra kitört e bolond fogadásra . – Ah ,ce drôle de cigány ! – szólt az idegen kifeszegetve magát a bohóc ölelései közül . – Ne csókolj meg többet ,mert elég volt . Azzal körülhajtá magát a díszes társaság előtt ,arcáról letörölve zsebkendőjével a cigánycsók nyomait . – Ne derangírozzák magokat miattam uraim és dámáim ,tessék folytatni a mulatságot . Én nem szoktam mulatságot rontani ;én igaz gentleman vagyok ,aki minden társaságban tudja magának prendre son air . Van szerencsém nagyságtoknak magamban bemutatni Kárpáti Kárpáthy Abellinót . S ezzel pálcája sípján fütyörészve ,noble nonchalance-szal veté le magát egy tábori karszékbe nagy sarkantyús lábait egymásra hajítva . E szóra még jobban elbámult mindenki . Jancsi úr most már éppen felült fektéből ,s tenyereit két térdére téve ,úgy bámult a jövevényre ,míg a bohóc eb módjára kezdte körülszaglászni az idegent . Végre ünnepélyes ,vontatott hangon kérdé Jancsi úr : – Az úr egy Kárpáthy ? Tudja -e ,mit tesz az :egy Kárpáthynak neveztetni ? Viselni olyan nevet ,melyet harminckét ős hagyott hátra ,kik mind főispánok ,zászlós urak voltak ,melynél különben hangzó név nincs a magyar hazában ? – Azért gondolja meg az úr ,hogy mit mond . Kárpáthy csak egy van még a hazán kívül ,és azt Kárpáthy Bélának hívják . – Le voilà ! Az éppen én vagyok – szólt az idegen az egyik lábát elnyújtva egy előtte álló széken ,a másikkal taktust ütve valami új operai dallamhoz ,melyet beszéd közben szájába dugott botja végén fütyölt . – Engem szült ebben a barbár országban az apám – ah cà ! Nem az apám :comment s ’ appelle cela ? Az az apám ,amelyik asszony volt ? – Tán az anyja ? – Úgy ni ! Az anyám . Az egy noble dáma volt ,igen finom nevelésű ,hanem az apám az egy kissé furcsán tetszett magának . A több furcsaság között van az ,hogy engem egyetlenegy fiát Bélának kereszteltetett ,és magyarul taníttatott . Béla ! Hát nemes embernek való név az ? Szerencsémre az apám jókor meghalt ,s én elmentem anyámmal Párizsba . Nevem nem tetszett ,tehát akkor legdivatosabb név volt Abellino ,csináltam Bélából azt ,de azért a magyar nyelvet nem tudtam elfelejteni . Nem tesz semmit . Én tudok négerül is . Az nem árt egy igazi gentlemannek . – Hm . És lám most jó hogy tud ,mert különben mit csinálna ezen utazván ? – Ah !venir ici de Paris ,c ’ est tomber du ciel à l ’enfer ! Párizsból idejönni ,égből potyogni pokolba . C ’ est merveilleux ,csodálatos ,hogy tudnak itt élni az emberek . Ah ,mon cher hajdú ott valami sültet látok ,legyen szíves közelebb adni ,tegye ide az asztalra ,és töltsön poharat nekem . À votre santé messieurs et mesdames ! És különösen az úr egészségére ,monsieur Jancsi ! Jancsi úr hallgatott ;szemei folyvást figyelemmel kísérék a jövevény minden mozdulatát ,s arcvonásain lassanként valami csendes szomorúság kezdett elvonulni . – Hát mi hozza most ide az urat – az égből a pokolba ? – Hélas ! – sóhajta Abellino késével ,villájával marsot verve a tányérján . – Egy elmúlhatatlan dolog . Egy gentlemannek ,ki külföldön lakik ,sok szüksége van ,s nekem nem hagyott az apám többet ,mint rongyos négyszázezer frank jövedelmet ;kérem ,mi az arra ,hogy abból az ember illendően éljen ? És hogyan éljen ? Ha az ember becsületet akar szerezni a nemzetének ,meg kell mutatni a külföldön ,hogy mihez ért . Én első házat tartottam Párizsban ,saját meute-ét és écurie-t tartottam ,szeretőim voltak a leghíresebb táncosnők ,énekesnők ;utaztam Egyiptomban ,Marokkóban elszöktettem a bej legszebb háremhölgyét ,a szezont Itáliában töltém ,magamnak volt elegáns villám a lago di Como mellett ,s írattam utazásaimról a legelső francia auteur-ökkel foliántokat ,s kiadtam ,mintha magam írtam volna ,az académie des sciences megválasztott érte tagjának ;homburgi fürdőn egy ülő helyemben elvesztettem egy félmillió frankot ,anélkül ,hogy egy vonást elhúztam volna arcomon ,s az én rongyos négyszázezer frank jövedelmem a capitálissal együtt ,phű ! Itt kézzel és szájjal mutatá ,hogy az mind a levegőbe van fújva . Jancsi úr mindig merevebb tekintettel néze a még nem igen idős rouéra ,s önkénytelen ,öntudatlan egy mély sóhaj szakadt fel kebléből . – Ez azonban nem tesz semmit – folytatá a chevalier megnyugtató hangon – ,míg az embernek van egy milliója ,abból elkölthet kétmilliót ;ez olyan tudomány ,amit könnyű megtanulni . Egyszer azonban ces fripons des créanciers ,ezek a gaz hitelezők fejökbe veszik ,hogy pénzt kérjenek tőlem ,s amint az egyik elkezdi ,a többi bolond utána . – Én leszidom őket ,ők nem elégesznek meg ,mennek a törvényszékhez ,s nekem el kell hagynom Párizst . C ’ est pour se brûler la cervelle . Ez főbe lőni való ! Mais v ’la . A szerencse engem megszeret . Ekkor történik ,hogy az apámnak egy testvére ,valami Kárpáthy János ,aki még sokkal gazdagabb volt az apámnál ... – Ahán ! – Egy bolondos vén öreg ember ,akiről ezerféle ostobaságot mesélnek . – Valójában ? – Igen . Hogy soha falujából ki nem mozdul ,hanem ott tart a kastélyában teátrumot ,melyben saját komédiásai játszanak ,s oda hozatja a legelső énekesnőket csak azért ,hogy neki parasztnótákat daloljanak ;aki egy egész palotát tart a kutyái számára ,s velök egy asztalnál eszik . – Hát még ? – Hogy egész háremet tart parasztleányokból ,s magához hasonló betyárok társaságában reggelig eltáncol velök ,akkor meg összeveszíti a társaságot ,s vérig verekesznek . – Hát aztán ? – És annyira különc a magaviseletében ,hogy semmit sem tűrhet ami külföldi ,még csak borsot sem enged tenni az asztalára ,mert nem idebenn termett ,hanem paprikát ,s kávét nem szabad a házához vinni ,cukor helyett pedig mézet használ . Nem bolond ez ? – De biz az . Tud még róla valamit ? – Ah ,ezer ilyet ;az egész élete mind bolondság ,csak egyszer tett életében valami okosat ;amidőn én már éppen az utolsón voltam ,és semmi sem segíthetett rajtam egyéb ,mint egy gazdag örökség ,akkor véletlenül ez a gazdag onkli ,ez a magyar nábob ,ez a Plutus ,egy éjszaka torkig eszi magát bíbictojással ,s reggelre meghal nekem ;amiről engem rögtön tudósítottak . – És most az úr azért jött ugyebár ,hogy a gazdag örökséget menten fölvegye . – Ma foi ,semmi egyéb rá nem bírt volna ,hogy e détestable földre lépjek . – No hát akkor csak fogassa az úr a lovát a szekere hátuljába ,s kocsikázzék vissza Párizsba vagy Itáliába ,vagy akár Marokkóba ,mert az a félbolond nagybátya ,az a gazdag betyár én vagyok ,és nem haltam meg . Abellino szétmeredt e szókra ,kezét lábát elejté ijedtében ,s önkénytelen hebegé : – Est-ce possible ? Lehetséges volna ? – Az úgy van . Én vagyok az a Kárpáthy János ,kit a köznép Jancsi úrnak csúfol ,ahogy az úrnak is tetszett szólítani . – Ah ,ha gondolhattam volna ! – kiálta felugorva a chevalier ,s sietett megragadni nagybátyja kezét . – De hisz énelőttem a rossz emberek egészen másformán írták le az én egyetlenegy onklimat ,úgy ,hogy éppen nem képzelhettem őt egy ily derék noble gentleman alakjában ;mille tonnerres ! Merje nekem még valaki mondani ,hogy az én kedves onklim nem a legderekabb gavallér a kontinensen ! Vigasztalhatatlan volnék ,ha meg nem ismertem volna . Ez nagyon derék :egy holt onklit keresek ,és találok egy elevent ;c ’ est bien charmant ! A szerencse istenasszony nem hiába dáma ,mert egészen belém bolondult . – Hagyja az ilyenfajta beszédet ,édes uramöcsém ,nem szeretem én azt ,én már ahhoz vagyok szokva ,hogy velem még a hajdúm is gorombán beszél ,mert az nekem jobban tetszik . Úröcsém jön nagy messze földről engem örökölni ,a hitelezői regementestül jönnek utána ,s most úgy találja ,hogy én még élek ;már hogyne volna ez bosszantó ? – Au contraire . Minthogy kedves onklim él ,annál könnyebben teheti magát szeretetre méltóvá előttem . – Hogyan ? Nem értem . – No ,én nem akarok évenkénti apanázsért bejönni ,ce serait bien fatigant mind a kettőnkre nézve ;hanem azon ajánlatot teszem ,hogy ha most kifizeti adósságaimat egyszerre ,békét hagyok ezután . – Üm ,be nagylelkű ;és ha ki nem fizetem ,akkor tán háborút indít ? – No édes onkli ,minek ez a plaisanterie ? Minek azt mondani :“Ki nem fizetem ”? Une bagatelle :egynéhány százezer livres . Mi az magának ? – Már édes úröcsém ,nagyon sajnálom ,hogy birtokának ,melyet vitéz őse érdemeivel szerzett ,oly könnyű szerén nyakára hágott ,de nem segíthetek rajta ;a pénz nekem is kell ;én is bolondokra költöm ,de itthon termő bolondokra ,nekem vannak betyár pajtásaim ,hajdúim és léhűtőim falkaszámra és ,ha azokra el nem megy a jövedelmem ,megtraktálom a mezőn lakó darvakat ,vagy egy bolondos kedvemben hidat építtetek egyik hegytől a másikig ,de biz az én jövedelmemből sem táncosnékat nem kocsikáztatunk ,sem marokkói hercegasszonyokat nem szöktetünk ,sem a piramisokra nem mászunk ;ha tetszik – enni ,inni ,mindig talál nálam amennyit akar ,szép leányban is válogathat untig ,s ha felöltözteti cifrára ,csak olyanok ,mint a marokkói hercegasszony ;utazhat is ,mert elég nagy az ország ,hét egész nap akár le se szálljon a szekérről ,mindig saját jószágaimon mehet ,de pénzt külföldre ,Dunába vizet nem hordunk . A chevalier veszteni kezdé türelmét ,s az egész kelletlen lecke alatt szüntelen forgatta maga alatt a széket ,előre-hátra feszengve rajta . – Hiszen nem ajándékot kérek ! – kiálta végre szóhoz juthatva . – Hanem csak éppen előlegezést . – Előlegezést ? Mire ? Tán a tulajdon bőrömre ? – Eh ! – kiálta fel türelmetlenül Abellino ,s arcán az a fitymáló impertinencia kifejezése kezdett helyet foglalni ,melyet oly jogosan bámulunk némely embereknél ,kik éppen akkor ,midőn legalázatosabbaknak kellene lenniök ,szúrni ,sértegetni tudnak . S ezzel nyakát kravátlijában nagy dölyfösen hátraigazítva ,két ujját tászlijába dugva monda : – Hisz amije van ,az elébb-utóbb úgyis az enyém lesz ;csalt nem akarja magával vinni a koporsóba ? – Koporsóba ! – kiálta fel összerendülve az öreg ,s arca egyszerre elhalaványult . – Mit ? Koporsóba ? Én ? – Igen ,igen ;fél lába úgyis már a koporsóba :bankettek ,pástétomok és parasztleányok majd a másikat is odaviszik ,és akkor mindene az enyim lesz ,anélkül ,hogy meg kellene köszönnöm . – Kocsisok ! – ordíta felugorva helyéből az öreg Kárpáthy ,s arcán e percben egy hős vonásai látszottak . – Elő a szekerekkel ! Megyünk innen ,megyünk ebben a pillanatban . Ne vegyen senki lélegzetet sem többet ebben a szobában . Abellino kacagott az öreg tehetlen haragján : – No ,mit dühösödik ,mit échauffírozza magát ;így még hamarább megüti a guta . Nono ,jó öreg ,nem kell úgy mérgelődni ,hiszen én ráérek ,én még fiatal vagyok . S ezzel elkezdett valami vaudeville-ből eszében maradt sanzontöredéket dúdolni ,végignyújtózva egyszerre három széken . A hajdúk ki akarták alóla ráncigálni a székeket ,s a holmit készültek összetakarítani . – Hagyjatok mindent ,ahogy van ! – kiálta az öreg . – Nem kell semmihez nyúlni ,amihez ő hozzáért ! Kocsmáros ! Hol van az úr ? Ami ebben a szobában van ,az mind az úré . Az utolsó szavaknál már egészen berekedt az öreg ,hogy alig lehete a szavait érteni . A bohóc megfogá kezét ,hogy el ne essék ,a poéta féltében előrekotródott . – Lássa ,magának nem használ a lárma – szólt gúnyos részvéttel Abellino . – Ne szaladjon úgy ,mert elesik ,s az nem egészséges ,vegye magára bundáját ,hogy magát meg ne hűtse ;hol van a nagyságos úr lábtarisznyája ? Hej fickók ,téglát melegíteni az én kedves onklim lába alá ! Vigyázzatok minden haja szálára ! János úr ezalatt egy szót sem szólt ;életében első eset volt ez ,hogy így merték őt felboszontani . Hah !ha más tette volna ,milyen kimenetele leendett ! A hajdúk ,a lovászok reszketve állottak előtte ,maga Bús Péter uram is megnémult ,amint a hallgató néma arcra tekinte ,mely véres szemeivel merően nézett maga elé ... A hajdúk nagy nehezen a kocsiba emelték ;a két leány mellé ült kétfelől ,ekkor odainté magához a kocsmárost ,s tompa ,rekedt hangon nehány szót mormogott fülébe ,mire az helybenhagyólag billentett fejével . János úr ekkor odaveté neki tárcáját ,s inte ,hogy tartsa meg mind . Azzal kirobogott a hintó körülfogva fáklyás lovagjaival . Gúnyos ,rikácsoló hangon szólt utána a roué boszontó búcsúja ,ki csókot hányva integetett felé : – Adieu cher oncle ! Adieu kedves Jancsi bácsi ! Tisztelem a kisasszonyokat odahaza és a kiskutyákat detto ! Au revoir ! A viszontlátásig ! És hányta folyvást a csókokat utána . A kocsmáros ezalatt kezdett egyet-mást kihurcolni a szobából ,ágyakat és asztalokat ,miket János úr neki hagyott . – Ah ,cher ami ,nem hagyhatná el azt a takarítást reggelig ,szükségem volna reájok ! – Nem lehet ,mert a házat fel kell gyújtanom . – Que diable ! Hát hogy mer ilyet mondani ? – A ház azé az úré ,aki elment ;ami benne van ,az enyim ,s ki van fizetve az ára ;ő azt parancsolta ,hogy a kocsmát fel kell gyújtani ,s ezen a helyen nem lesz többet kocsma ;a többire kinek mi gondja . És azzal szépen odatartá nagy flegmával a gyertyát az eresz alatti nádkévéhez ,s nagy hidegvérrel nézte ,mint harapódzik tovább a láng . A világosságnál nagy kényelmesen számíthatá meg ,mennyi pénzt kapott ez illuminációért . Három házat vehetett rajta Szegeden . Meg volt elégedve . A chevalier-nak ,ha benn nem akart égni ,nem volt mit tenni más ,mint szedni a köpönyegét ,s leguggoltatván hórihorgas lovászát ,felülni a hátára ,s újra visszavitetni magát a hintójához . – Te kiűztél engem a csárdából ,én kiűzlek téged a világból ! – mormogá magában ,míg lovásza cuppogó csizmákkal tántorgott vele odább a végtelen sárban . A két ember egymás hátán olyan volt a tűzvilágnál ,mint egy bukdácsoló óriás . Itt végződött a két rokon végzetteljes találkozása a Törikszakad csárda alatt . Monsieur Griffard egyike volt ezen időkben Párizs leggazdagabb pénzembereinek . Griffard úr még 1780-ban pástétomsütő volt valamelyik külvárosban ,s finánctudományát még csak a picpus-i kollégium diákjain élesítgeté ,szüntelen hányva-vetve azt az aureus calculust ,mely szerint ,ha egy diák adós maradt a fellakomázott pogácsák árával ,hogy lehessen azt a többi készfizetőre felróni . A Mississippi-őrjöngés őt is magával sodorta örvényébe . Párizsban akkor minden ember egyszerre milliomos lett ;úton ,útfélen ,piacokon ,köztéreken árulták ,adták ,vették a Mississippi-részvényeket . Mr. Griffard eladta pástétomos boltját a legöregebb legényének ,maga elment milliomokat keresni ,azokat meg is találta ;egy napon aztán ,mint a cifra szappanbuborék ,szétpattant az egész Mississippi-tréfa ,s Mr. Griffard kilenc sou-val maradt a zsebében . Ha az ember még nem volt millionnaire ,s akkor marad kilenc sou a zsebében ,azon nincs mit boszonkodni ;de ha valaki már állt azon a magasságon ,ahonnan saját kocsit ,lovat ,livrés inasokat ,pompásan bútorozott szobákat ,dús asztalt ,szép szeretőket s más efféle kellemes tájékokat láthatni ,a visszaesés csakugyan kellemetlenül eshetik . Griffard úr bújában elment egy késáruló boltba ,hat sou-ért vett egy nagy kést ,két sou-ért kiköszörültette ;azalatt odaérkezett egy csoport legújabb divat szerint levetkezett és felgyürkőzött citoyen ,frígiai sipkákban ,erősen kiáltozva :“Le az arisztokratákkal !”– s egy nagy póznára feltűzve zászlóképpen hozta Marat újságának legújabb esti számát ,s itt észrevevén ,hogy többen vannak ,akik még annak tartalmát nem ismerik ,levevék a póznárul ,s egy a több közül ,aki legkevésbé volt elrekedve ,fennhangon elolvasá azt a köszörűs butikja előtt ;amiből aztán Mr. Griffard azt tanulta ki ,hogy sokkal hasznosabb foglalatosságot is lehet egy kiköszörült késsel mívelni ,mint hogy az ember vele a saját torkát elmesse . Dugá tehát azt az öve mellé ,s ő is a csoport közé vegyült ,és kiáltá mint a többi :“À bas les aristocrates !” ” Hol ,merre hányódott-vetődött azután nehány évig ,azt tán ő maga sem tudja . A hírrel ,dicsőséggel nem sok baja volt ,azt engedé másnak ,hanem amint nehány év múlva a direktórium alatt ismét találkozunk vele ,már akkor úgy tisztelhetjük őt ,mint élelmezési biztost majd a rajnai ,majd az olaszországi hadseregnél ;aszerint ,amint vagy az egyik ,vagy a másik tábornok akarta főbe lövetni . Mert az élelmezési biztosoknak két neme szokott lenni – olyanok ,akik koldusokká lesznek ,és olyanok ,akik milliomosokká lesznek vállalatuk mellett ;az elsőbbek magukat szokták főbe lőni ,az utóbbiakat mások . Hanem az utolsó eset sokkal ritkább . Mr. Griffard szerencséjére azok közé tartozott ,akik milliomosokká lesznek ,és nem lövetnek főbe . Nehány szép jószágocskát szerzett össze ,melyeket kivándorolt főurak a státusra hagytak ,s midőn újra visszajövének ,a restauráció napjaiban ,Mr. Griffard is egyike volt azon renomirt habituéknak ,kik saját palotáik balkonjárul nézték az egyesült seregek pompás defilirozását Párizs utcáin ;egynémely emigráns ,ki csoporttal jött a diadalmas seregek hátuljában ,csodálkozva tekinte az új ,pompás ,ötemeletes palotára a Boulevard des Italiens-ban ,mely még akkor nem volt ott ,midőn legutóbb látta Párizst ,s ha kérdezősködék gazdája felől ,hallott olyan nevet ,mely ismeretlen volt előtte . De nem soká maradt ismeretlen . Akinek milliomai vannak ,az kevés fáradsággal juthat azon megtiszteltetéshez ,hogy a legjobb társaságokba juthasson . Mr. Griffard neve rövid időn egyike lőn a legkellemesebben hangzó jelszavaknak . Egy elegáns estély ,egy zseniális matiné ,egy lófuttatás ,egy derék orgia ,egy híres szöktetés nem történhetett meg nála nélkül ,és Griffard úr sehonnan sem maradt el ,mert hiszen az ily alkalmak mind igen kínálkozók arra ,hogy egy ügyes ,figyelmező ember a többiek szenvedélyeit ,bohóságait ,vagyoni állapotját ,pazarlását vagy pénzszűkét alaposan kitanulhassa ,s szilárd számításokat építhessen rájok . Griffard úr a legmerészebb vállalkozó volt a világon . Ő mert nagy összegeket kölcsönözni oly ruinált tékozlóknak ,akiket már a cselédjeik is megidéztettek ki nem fizetett havi béreikért ,és lám ,vagy egy ,vagy más úton mindig pénzéhez jutott . Mikor azt mondom “pénzéhez ”,ez mindig annyit tesz ,hogy kétannyihoz ,mint amennyit adott . Mert éppen azért foglalkozott mindig kockáztatott vállalatokkal ,hogy ne legyen kénytelen aprólékos kamatfélékkel fáradozni . S nemcsak egyeseket ,nemcsak a legmagasabbakat bírta ő maga iránt lekötelezni . Gondja kiterjedt a tisztelt közönségre is . A legjobb karban álló tontinák ,életbiztosító intézetek ,a legszolidabb játékbankok az ő védurasága alatt állottak ,s hogy a státus se mondhassa ,miszerint a közügyekkel nem törődik ,a börzén mindig leghitelesebbek voltak az ő tudósításai ,s akármi állt a hivatalos Moniteurben ,ha Mr. Griffard hirtelen nagy mennyiségű papírjait bocsátá áruba ,hanyatt-homlok esett az egész börzevilág ijedtében ,s futottak lefelé a kurzusok ,ha pedig ő vásárolni kezde ,szépen kigömbölyödtek az arcok ,s mint a napsugártól a fű ,úgy nőtt fel ismét minden papiros . Néha ő egyedül egymaga maradt kitartó az egész börzeingadozásban ,s olyankor iszonyúakat nyert kitartása által . Ő maga sem tudta már ,mily nagy lehet vagyonértéke . Szegény embernek nagy munka száz forintra vergődni ,de egy milliomosnak csekélység másik milliomot szerezni . – Hiába ,a pénz is a társaságot szereti . Ismételjük ,miszerint ez a nagy férfiú bírt azon ritka és szeretetre méltó bátorsággal ,miszerint kétségbeesett vállalatokat legnagyobb önbizakodással elfogadott ,vagyonbukott embereknek pénzt kölcsönzött ,s ezt azért láttuk jónak újra megemlíteni ,hogy elejét vegyük minden csodálkozásnak ,ha a legközelebb történt csárdai rencontre után rögtön mindjárt Párizsban találkozunk elbeszélésük egyik hősével – ha ugyan szabad e címmel megbántani a fiatal sensitif chevalier-t . A hely tulajdonképpen nem Párizs ,hanem a Szajna egyik kedves szigete ,az Île de Jérusalem ,a párizsi leggazdagabb pénzemberek villáinak kiváltságos helye ,hol minden rongyos millionaire-nek nemigen állt módjában mulatóházat építtetni ,kerteket ,parkokat rendezni ,mert ezen a helyen minden négyszegölet ezer ,néha ezerkétszáz frankon szoktak vesztegetni ;úgyhogy ott egy tízholdas angolkertecske oly áron kelt ,mint egy középszerű magyarországi domínium . Mindazon villák ,pavilonok és tusculanumok között ,melyek e kisded szigetet ellepték ,legszebb ,legnagyszerűbb és legköltségesebb volt tagadhatatlanul monsieur Griffard kéjtanyája . Egy kisded ,emelkedett dombon ,melyet emberi fáradság emelt magasra ,homlokzatával a Szajna vizébe tekintve épült a mindenféle nemzet és kor ízlésére készült mulatólak ;nagy dicséretére az akkori építészetnek ,mely megvetve minden pedáns klasszicitást és másfelől minden rokokóneműt ,ehelyett iparkodott mindenben feltalálni a tekervényest ,a furcsát és a kényelmetlent . Nem volt pedig elég ,hogy a kert maga is szigeten állott ,még azonfelül körül volt kerítve mesterséges vízfolyással ,melyen mindenféle hidak vezettek keresztül ,az amerikai lánchídon kezdve a fa és kéregből összerakott s téli zöldekkel befuttatott breton hidakig ,s azokat mind saját alabárdos hídőrök strázsálták ,saját megfelelő tanyáikon ,melyek szinte majd remetegunyhót ,majd tengeri világítótornyot képezének ,s mindenkinek sajátszerű trombitája levén ,szépen meg lehetett tudni előre ,melyik hídon és melyik úton közelít valami vendég a kastély felé . A hídon túl következtek az angolkert tekervényes utai ,melyek azon időben a színfalakká nyírt korábbi falegyenes allék iránti ízlést egészen háttérbe szoríták . Az ember mindenütt egymásra hajló sűrű ,lombos fák között bolyongott ,elcsavaroghatván órákig anélkül ,hogy odatalálhatna ,ahova akar ;az utak melléke mindenütt teleültetve nyíló virágsorokkal ,minden kanyarodásnál majd egy jázminlugas ,idilli padokkal ,majd antik márvány istenszobrok ,mikre igen jó gondolat volt gobalákat futtatni fel ,másutt egész piramidok egymásra halmozott divatvirágokból ,majd mesterséges romok ,közéjök ültetett agave és kaktusz-szörnyetegekkel ;itt egy egyiptomi sírbolt ,igazi múmiákkal s örökké égő lámpával ,melybe minden reggel olajat töltöttek ;amott egy római oltár kőből faragott edényekkel ,korinthi vázákkal ,s mindenféle színes kövekből utánzott régi római lepények- és pogácsákkal ,amilyenek Egeria nimfa idejében jók voltak a római isteneknek ,s melyek alá egyszer valami tréfás ember ezt a bêtise-t írta :“Itten kaphatók régi pástétomok ”– ami a hajdani pástétomsütőt egyébiránt éppen nem bosszantotta ;úgyhogy még csak le sem törülteté onnan a tréfát . Néhol a tágasabb helyeken roppant szökőkutak és vízesések zuhogtak márványmedencébe üveglabdákat hajigálva a magasba s virgonc aranyhalacskákat mulattatva ;miknek vize nagy keleti sások közé rejtett tavakba folydogált ,hol szép fehér hattyúk úszkáltak a csendes habtükrökön ,melyek nem énekeltek ugyan olyan szépen ,mint a költők el akarják hitetni az emberrel ,hanem annál több kukoricát fogyasztottak ,ami akkor még drágább volt ,mint a tiszta búza . Ha az ember mind e tekervényeket végigfutotta ,s mind e csodákat megbámulá ,valahára mégis okkal-móddal ráakadt a tusculanumhoz vezető sétányra ,melynek minden lépcsője narancsfákkal van megrakva ,egyik még virágzik ,a másikat már ért gyümölcseinek terhe húzza . E narancsfák között látjuk az ifjú gentlemant ,kivel már volt szerencsénk ismeretséget kötni . Azonban azóta egy egész évszak folyt le ,a divat nagyon változott ;kell tehát ,hogy őt újra bemutassuk . A calicot-szezonnak ;vége van ;jelenleg hosszú ,térdig érő kaputot visel az ifjú dandy ,mely széles keresztülvető leffentyűkkel van összegombolva ,a feszes kimondhatatlan magas szárú ,fényes csizmákba van húzva ,a bajusznak híre sincs már ,helyette a fültől az orr felé induló vajas szarvas alakú pofaszakáll ad új idomot az arcnak ,a haj kétfelé van simítva ,s felyül rányomva egy irtóztató valami ,melyet chapeau à la Bolivarnak neveztek ,s mely igen célszerű faja volt a kalapoknak ,oly széles karimája levén ,hogy az eső nem érhette az embert ,teteje pedig fölfelé mindinkább szélesedett . Ez Kárpáthy Abellino . A bankár lépcsőin ,előszobáin seregei hemzsegtek a léhűtőknek ,ezüstös cselédi egyenruhákban kevélykedve ,kik az érkező vendégeket kézről kézre adták ,s elszedték köpenyét ,pálcáját ,kalapját és kesztyűjét ,miket aztán a visszafelé jövőnek úgy kellett ismét jó borravalóért visszaváltogatni tőlök . Abellinót jól ismerték már az érdemes kenyérpusztítók ,mert a magyar főurak jól tudják azt ,hogy külföldön nemzetők becsületét különösen a cselédek előtt fenn kell tartani ,arra pedig csak egy mód van :szórni a pénzt ,minden pohár vízért ,minden elejtett zsebkendő feladásáért aranyakat osztogatni . Tudnunk kell ,hogy elegáns gavallér nem visel magánál egyéb pénzt ,mint aranyakat ,azokat is legújabb év vereteiből és jól belocsolva eau de Cologne-nyal és más illatszerekkel ,hogy idegen kezek érintése ne érezzék rajtok . Egy perc alatt el volt szedve Abellino kalapja ,pálcája és kesztyűi ,a cselédek egymásnak csengettek ,egyik futott a másik szobába ,a lovag alig ért az utolsó ajtóhoz ,midőn már jött a legelébb szaladó vissza ,jelentve ,hogy monsieur Griffard kész az elfogadásra ,s azzal szétcsapta a magas mahagónifa szárnyajtókat ,melyek Griffard úr meghitt szobájába vezettek . Ott ült Griffard ,egy csomó hírlaptól körülvéve ,mert mellesleg mondva ,csak a magyar főuraknak van azon ideájuk ,hogy a nyár azért adatott a teremtőtől ,miszerint abban semmi újságlapot sem kell olvasni . Griffard úr tehát éppen a görögök legújabb diadalait olvasá ,egészen felfrissülve általok azon kellemetlen érzésből ,melyet egy angol kritikai lap támasztott kedélyében ,aholott bizonyos Watts úr nyomról nyomra be akarja bizonyítani ,miszerint azon istentelen ,kevély ,felfuvalkodott lord Byron minden költeményeit innen-amonnan lopogatta ,s mindazok a dolgok meg voltak írva . E polémia egypár évre nevezetes emberré tette Watts urat . A bankár előtt kis kínai porcelán asztalon ezüst teakészület állt s egy félig tölt laposdad csésze ,melyből koronként valami hígságot szörpölgetett ,hihetőleg tojással kevert teát ,amelyet bizonyos tejből kristályosult cukorral édesíte ,ami akkor legújabb találmány volt ,mint mondák ,igen jó a mellfájás ellen ,de rendkívül drága ,melynél fogva igen sok nagy úr divatnak tartá mellfájásban szenvedni ,hogy vele élhessen . A bankár szobája egy pillanatra sem emlékeztetett a hajdani pástétomsütőre ;midőn az emigráltak kastélyait megvásárlá ,azoknak komornyikjait is magához váltogatta ,s egy ügyes komornyik a legjobb nevelő ,aki valakit amaz előkelő idomtalanságokra (Unform )megtaníthat ,miket a tiers état emberei ,a chinéser ,lateiner és filiszter osztályok annyira bámulnak ,és nem tudnak elsajátítani . A bútorok masszív része ,a fotelek ,pamlagok ,író- és könyvtartó asztalok ébenfából ,ezüstékítényekkel ,a kelmék fehér kasmírból ,virágos bordureökkel ,egy bútordarab sincs a fal mellett vagy a szögletekben ,hanem részint a szoba közepén ,részint keresztbefordítva a szegletek felé ,mert most ez a divat ,s a tömör bútorok között ,melyek nehézkes alakjaikkal az újabbkori (1822) európai unalmat és költőietlenséget akarják képviselni ,mint szükségesnek érzett ellentétek ,felállítva a szépen cizellirozott nyúlánk korinthi vázák ,drága antik szobrok ,miket a nemrég felfedezett Pompéji omladékai közül ástak ki ,és a tarka ,fényes ,aranyos ,ezüstös kínai porcelán asztalkák . A lábszőnyegek mind kézzel hímzett munkák ;a legtöbbre nagy betűkkel ráhímezve e szó “souvenir ” ,de ami azért nem hárítja el a gyanút ,hogy azokat a bankár drága pénzen vásárolta ;a falak ezüsttel préselt szőnyegekkel bevonva ,miket a virágos tibetsálok osztanak szakaszokra ,a plafontól a földig levén vonva s középett ezüstkígyók által összeszorítva ,minden szakaszban pompás acélmetszetek (elegáns dolgozószobákban nem szokás olajfestményeket tartani ,azok a szalonba valók ),híres divatköltők és híres paripák arcképei ,kiket a bankár személy szerint ismer ,kik verseket írtak hozzá ,és hátukon hordozák . Mindez eléggé bizonyítja ,hogy a bankárnak igen ügyes és a kor ízlését ismerő komornyikja van . Maga a bankár egy hetven év körüli ,igen tiszteletreméltó ősz férfiú ,arca a nyájasságig kedves ,mondhatni első tekintetre megnyerő ;nemcsak viselete ,de egész modora is élénken emlékeztet Talleyrand-ra ,akinek ő csakugyan legnagyobb tisztelői közé tartozik . Haja csodaszép fehér ,arca még egészen piros és simára levén borotválva ,ezáltal is elevenedik ,fogsorai épek és fehérek ,kezei is különösen finomak és simák ,mint szokott rendesen lenni olyan embereké ,kik sokat foglalkoztak édes tészták gyúrásával . Amint a szétnyitott ajtókon meglátta a pénzember Kárpáthyt ,letette hírlapját ,melyet szemüveg nélkül olvasott ,s az ajtóig eléje menvén ,a kitelhető legnyájasabban üdvözlé . Állt pedig a kitelhető nyájasság az elegáns divatformák szerint abból ,hogy az ember hirtelen felemelkedett a két lábhegyére ,egyszersmind a kezét ujjaival a szája felé fordítva ,derekát ,amilyen messzire lehetett ,meghajtá ,s azzal fejét csöndesen megrázva ,tenyerét az érkező elé kinyújtá ,mit az hasonló attitüdökkel viszonzott . – Monseigneur ! – kiálta az ifjú merveilleux (“ csodálatos ”ez volt a divaturak címe )– ,öné vagyok egész cipőm talpáig . – Monseigneur ! – válaszolt Mr. Griffard hasonló plaisanteriával – én öné vagyok egész a pincém fenekéig . – Hahaha !hahaha ! Ez jól volt mondva ,ön megfelelt nekem ! – kacagott az ifjú dandy . – E bonmot-rul egy óra múlva valamennyi szalonban fognak beszélni . – Hát mi újság Párizsban ,kedves pénzszuverénem ? Rossz nem kell ,csak azt mondja ,mi jó . – Legjobb újság – szólt a bankár – ,miszerint önt ismét Párizsban láthatjuk . És még annál is jobb újság az ,hogy ön nálam van . – Ah ,monsieur Griffard ,ön mindig olyan udvarias – szólt az ifjú incroyable (“ hihetetlen !”ez is divatcím )magát egy fotelben hanyatt vetve ;ámbár ez már akkor nem volt divat Párizsban ,hanem a megfordított székre úgy kellett ülni ,mint a nyeregbe s a támlájára könyökölni . Még ezt Abellino nem tudhatta . – Eh bien ,monsieur Griffard – folytatá beszédét ,egy zsebbeli tükörből elébb körülnézve magát ,ha sima haját nem borzolta -e fel – ,ha ön csak ilyen jó újságot tud nekem mondani ,tudok én önnek mondani különbet ,de rosszat . – Például ? – Például – ön tudja ,hogy én bizonyos örökséget átvenni mentem la Hongrie-ba ,bizonyos majorátust ,mely másfél milliót jövedelmez . – Tudom – szólt a bankár hideg mosolygással ,s egy kezébe vett tollal játszadozott . – Azt is fogja ön talán tudni ,hogy ez ázsiai országban ,ahol majorátusom fekszik ,semmi sincs olyan rossz lábon ,mint a törvénykezés ,kivéve az országutakat . De nem ,a törvénykezés mégis rosszabb . Az országutak ,ha száraz idő van ,lehetnek jók ,de a törvénykezésre mindegy – akár eső van ,akár napfény . Itt megállt az ifjú merveilleux ,mintha időt akarna engedni a bankárnak ,hogy az esprit-teljes ötletnek gratulálhasson . Az csak mosolygott csendesen . – Képzelni kell önnek – folytatá Abellino mellét kifeszítve s jobb karját a karszék támlája mögé vetve – ,hogy van ezeknek egy nagy könyvük ;legkevesebbet mondok ,ha épicier strazzakönyvéhez hasonlítom ;abban benne van mindenféle törvény ,amit valaha barbárok hoztak ,még az is ,hogy egy cocu (hála istennek ,nincs rá magyar szó )hűtlen feleségét tetten kapott szeretőjével együtt meggyilkolhatja . Emellett az ország tele van prókátorokkal ,a parasztság csak két osztályból áll ,földmívelő és prókátor ;ott ugyan némely parasztot nemes embernek hínak ,nem tudom miért ;ezeknek a prókátoroknak nincsen egyéb dolguk ,mint mindenütt keresni a pört ,csinálni ahol nincs ,s ennyi tenger pörre ,prókátorra van minden departement-ban egy bíró ,az is repcét vet ,meg pálinkát főz nyáron ;de még ez nem elég ,ha végtére igazságos ítéletet kapott is az ember ,az elítélt félnek szabadságában van a bírót elkergetni ,bottal ,vasvillával ellentállni ,apellálni három felsőbb törvényszékre ,melyek közöl a legutolsót septemtrionalis táblának hívják . – Nagyon mulattató dolgok ezek ,amiket ön nekem beszél – szólt felkacagva Mr. Griffard ,ki éppen nem értette ,hogy mi szükség neki mindezeket így hegyiről tövire megtudni . – Ah ,meg kell önnek mindezt hallani ,ha meg akarja érteni ,amit majd későbben mondok . Van aztán még egy gonosz kifejezés a magyar nyelvben :“Intra dominium et extra dominium ” ,mely franciául annyit tesz ,hogy “Birtokon belül és birtokon kívül ”. Mármost akármilyen igazságos joga legyen valakinek bizonyos uradalomhoz ,ha birtokon kívül van ,övé a baj ;annak ,aki belül van ,bármilyen bitorló is ,könnyű mosolyogni ,mert a dolog messze elhúzható . Így vagyok én tehát . Képzelje ,az örökség ,a gazdag majorátus másfél millió jövedelemmel már szinte kezeim között van ,én sietek csak átvenni a jószágokat ,amidőn azt találom ,hogy valaki már előttem benne ül . – Értem – szólt a bankár furcsa mosolygással – ,tehát önnek ,monseigneur Kárpáthy ,gazdag örökségében szintén intra dominium ül valami gonosz akaratú bitorló ,aki nem akarja önnek igaz jussát kiszolgáltatni ,s ragaszkodik ahhoz az ostoba nagy könyvhez ,melyben a sok paragrafus között az is meg van írva ,hogy :“Élők után nincs örökösödés. ” Az ifjú dandy nagy szemeket meresztett . – Mit tud ön ? – Azt tudom ,hogy e gonosz bitorló ,ki önnek örökségével visszaél ,senki sem más ,mint önnek nagybátyja maga ,ki elég indiszkrét ,miután egyszer már a guta megütötte ,hírtelen alkalmazott érvágás által annyira magához jönni ,hogy önnek birtokait újra elfoglalja ,s önt ezáltal olyan helyzetbe hozni ,hogy dacára ama vastag könyv tartalomgazdagságának ,egy cikkecskét se lelhessen benne ,mely önnek jogot adjon élő nagybátyját megperelhetni ,hogy mért nem halt meg . – Ah ,ez gyalázat ! – kiálta Kárpáthy felugorva fektéből . – Én mindenütt azt beszéltem ,hogy perelni fogok . – Csak maradjon ön csendesen – csillapítá őt a bankár . – Mindenki azt hiszi ,amit ön mond . Csupán nekem kell tudnom az igazat ;mert én bankár vagyok . Hanem én hallgatni szoktam . Előttem a nepauli herceg családi viszonyai Kelet-Indiában éppen úgy ismeretesek ,mint a legelső spanyol grand életmódja . S nekem az egyiknél az embarras de richesse (gazdagság miatti zavar )éppen úgy hasznomra van ,mint a másiknál a fénnyel takargatott szegénység . Én meg tudom mondani minden idegennek az állását ,aki Párizsba jön ,akármilyen úton és zajjal jön is . E napokban két magyar gróf érkezett ide ,kik gyalog járták be Európát ,egy másik Amerikából tért vissza ,hol az egész utat a harmadik födözeten tölté ,de én azért jól tudom ,hogy ezeknek az uraknak oly jó rendben hagyott gazdagságaik vannak otthon ,hogy ők kölcsönözhetnének nekem ;ellenben hat fehér lóval hajtatott be a minap porte St -Denis -n aranyos hintóban ,tollas lovászokkal egy északi herceg ,kinek neve a legjobban hangzik ,de én jobban tudom ,hogy szegénynek minden pénze az ,amit magával hozott ,mert valami politikai éclat miatt minden vagyonai lezároltattak . Kárpáthy türelmetlenül szakítá félbe a bankár beszédét . – Eh ,uram ,de hát mi szükség nekem mindezt meghallanom ? – Annak bizonyítékául ,miszerint titkok igenis voltak és lesznek is a szívek és tárcák fenekén ,és azért ,hogy a pénzvilágot kormányzó emberek valamit megtudnak ,az váltig titok maradhat ,s azért ,hogy én tudom önnek érzékeny körülményeit ,ön egészen mást beszélhet a világ előtt ,s nem fogja tapasztalni ,hogy valaki kétkednék azokban . – Enfin ,mit használ az nekem ? – Vagy úgy ? – kiálta a bankár homlokát megütve . – Ön kevésbé bánná ,ha az egész világ tudná azt ,mit én tudok ,csak én magam nem . Ez természetes ;ön azon szándékkal jött hozzám ,hogy nekem egészen más betegség jeleit fogja elmondani ,mint amiben szenved ,s arról gyógyíttatja magát ;azonban én praktikus orvos vagyok ,s meglátom a szenvedés okait az arc színéből . Hátha mégis meg tudnám önt gyógyítani ? Abellinónak tetszett a keserű tréfa . – Hm ,tapintsa ön üteremet – szólt tréfálva – ,de ne a kezemhez ,hanem a zsebemhez nyúljon . – Nem szükség az . Előbb lássuk a kórjeleket . Tehát van önnek egy kis indigestiója ,mintegy háromszázezer frank meg nem emésztett adósság miatt . – Ön jobban tudja . Adjon be hitelezőimnek valamit ,amitől elmenjenek . – Ah ,kár volna szegény emberekért ;ki ölné meg kárpitosát ,a kocsigyártóját ,a lócsiszárját azért ,hogy ne kelljen fizetni ? Sokkal egyenesebb út lenne őket kielégíteni . – Miből ? – kiálta föl dühvel Abellino . – Ha csak mint Don juan de Castro ,a fél bajuszomat nem küldöm Toledóba ,hogy adjanak rá pénzt . De már azt sem tehetem ,mert levágtam . – S mit fog ön tenni ,ha mégis kérni fogják ? – Az rövid . – Főbe lövöm magamat . – Ah ,azt nem teszi ön . Mit mondana a világ ,hogy egy előkelő magyar nemes rongyos nehány százezer frankért főbe lőtte magát ? – S mit fog mondani ,ha nehány rongyos százezer frankért az adósok börtönébe záratja magát ? A bankár mosolyogva tevé kezét a dandy vállára ,s biztató hangon monda : – Majd megpróbáljuk ,mint lehetne önön segíteni . E mosolygás ,e leereszkedő vállveregetés a legtökéletesebben rajzolák a parvenüt . Kárpáthynak e pillanatban nem jutott eszébe ,hogy a legelső zászlósurak egyikének ivadékára egy hajdani Rambuteau utcai pástétomsütő terjeszti ki pártfogó védelmét . A bankár helyet foglalt mellette a széles pamlagon ,s ezáltal kényszeríté őt egyenesen ülni . – Önnek háromszázezer frankra volna szüksége – monda Mr. Griffard nyájas ,szelíd hangon ,s ön éppen nem ijedne meg azon gondolattól ,hogy ez összeg helyett ,majd ha majorátusát megnyeri ,hatszázezret fizessen vissza . – Fi donc ! – szólt megvetőleg Kárpáthy ,kiben egy percre felébredt a nemesi büszkeség ,s hidegen voná ki karját a bankár kezéből . – Ön mégiscsak uzsorás . A bankár mosolyogva tette zsebre a megbántást ,s tréfával iparkodott azt elsimítani . – A latin példabeszéd azt mondja :“Bis dat ,qui cito dat ” . “Kétszer ád ,aki rögtön ád. ”Miért ne kívánhatná tehát kétszeresen vissza ? Egyébiránt ,uram ,a pénz árunemű ,s ha szabad az elvetett magtól tíz magot várni ,miért ne az elvetett pénztől ? Azt is tekintetbe kell önnek venni ,miszerint ez a legerősebben kockáztatott vállalat a világon ;ön elébb meghalhat ,mint rokona ,aki után örökölni akar ;leeshetik a lóról rókavadászaton vagy versenyfuttatáson ,s nyakát szegheti ,agyonlőhetik párbajban ,egy láz ,egy meghűlés ,s én tehetek gyászt a kalapomra megboldogult háromszázezer frankomért . De menjünk tovább . Az önre nézve nem elég ,hogy adósságait kifizesse ,még ezutánra is kell ,legalább évenkint még kétszer annyi összeg . Jó . Én azt is kész vagyok önnek előlegezni . Kárpáthy érdekelten fordult e szóra a bankár felé . – Ön tréfál ? – Legkevésbé sem . Én kockáztatok egy milliót ,hogy nyerjek kettőt ,kockáztatok kettőt ,hogy nyerjek négyet és így tovább . Nyíltan beszélek . Én sokat adok és sokat veszek . Ön e pillanatban semmivel sincs jobb állapotban ,mint Don Juan de Castro ,ki a toledói szaracénoktól fél bajuszára vett kölcsön . Jó ! Egy magyar nemes bajusza se legyen rosszabb a spanyolénál ;én adok rá amennyit parancsol ,s bátran kérdésbe merem hozni ,hogy rajtam és a toledói mórokon kívül tette -e azt valaki ,és fogja -e ezután utánozni . – Jó . Egyezzünk meg – szólt Kárpáthy ,egészen komolyan véve a dolgot – ,ön ad nekem egy milliót ,én adok önnek adóslevelet két millióról ,mely akkor lesz lefizethető ,midőn nagybátyám meghal . – S ha ön nagybátyjának életfonala a párkák kezében hosszabb találna lenni ,mint az ön kezében az egy millió ? – Akkor fog ön adni egy másodikat és így tovább . Pénzét igen jó helyre teszi ön ,mert a magyar nemes vagyonának rabja ,s azt a törvényes örökösön kívül másra nem hagyhatja . – S teljesen bizonyos ön arról ,hogy a törvényes örökös egyedül ön lehet ? – Senki más nincs ,ki Kárpáthy János holta után még e nevet kívülem viseli . – Azt tudom . De Kárpáthy János még megházasodhatik . Abellino felkacagott . – Ön nagybátyámat valami szeretetre méltó gavallérnak képzeli ? – Éppen nem . Én igen jól tudom ,hogy ő csaknem a halál révén áll ,s életműszerei annyira teljes felbomlásban vannak ,hogy hacsak életrendén rögtön nem változtat ,tobzódásaival fel nem hagy ,amihez nagyon kevés reménységem van ,bármennyire sajnáljam is őt ,alig hiszem ,hogy tovább élhessen egy esztendőnél . Megbocsát ön ,hogy így beszélek kedves rokona lehető kimúlta felöl . – Tessék bátran . – Nálunk ,kik az életbiztosító intézetekkel foglalkozunk ,megszokott dolog az valakinek az életét megbecsülni ,s az egészet vegye úgy ,mintha jelenleg nagybátyját egy életbiztosító intézetbe íratná be . – Fölösleges skrupulusok ;én nem vagyok nagybátyám iránt semmi kegyelettel . A bankár mosolygott . Jobban tudta ő azt ,mint maga Abellino . – Tehát azt mondám az imént ,hogy ötnek nagybátyja megházasodhatik . Ez nem tartozik a legritkább esetek közé . Gyakran megtörténik ,hogy élemedett gentlemanek ,kik nyolcvan évig irtóztak a házasságtól ,hirtelen valami elérzékenyült órában a legelső fiatal ladyt ,akit meglátnak ,legyen az bár néha konyhaszolgáló ,kezeikkel megajándékozzák . Vagy pedig lehet valami régi hajlamuk ,s évek múltán ,mint a kőszénbe szorult rovar ,új életre támad ,s ideáljokat ,kit tizenhat éves korában el nem vehettek ,mert talán máshoz volt kötve ,midőn az hetvenéves korában ismét szabad lesz ,akkor veszik el . – Az én bátyámnak nincsenek ideáljai . Ezt a nevet sem ismeri . Egyébiránt is biztosíthatom önt ,hogy ily házasságot semmi szokásos eredmény nem követhetne . – Eziránt meg vagyok nyugodva ,különben alig bátorkodtam volna önnek ajánlataimat tenni . De még egy más pontra nézve kell önnek biztosítékot nyújtania számomra . – Én ?biztosítékot ? No ,most kerül a szakállamra a sor – dörmögé Abellino arcához simogatva fekete favoris-ját . – Valóban ,ez alku éppen olyan – szólt derülten a bankár – ,mint ahogy beszélik egy nálamnál sokkal gazdagabb gentlemanről ,kit köznyelven ördögnek szoktak nevezni ,hogy midőn az embereknek megmérhetetlen kincseket osztogat ,lelkeiket vérrel aláírt szerződésben kötelezi le magának . Par Dieu ! Az én ízlésem más ,ez a monsieur Satan tud valamit csinálni a lelkekkel ,de mire használnám én ? Ellenkezőleg ;én arról akarom magamat biztosítani ,hogy ön sokáig éljen . – Természetesen ,nehogy elébb meghaljak ,mint nagybátyám . – Találva van . Én tehát nemcsak pénzt adok önnek ,hanem egyúttal arra is vigyázok ,hogy életében kárt ne tegyen . – Például ? – Elmondom ;míg az öreg Kárpáthy János él ,nem szabad önnek párbajt víni ,nem szabad parforce vadászatokra menni ,nem szabad tengeri útra kelni ,nem szabad a balett személyzet tagjaival liaisont kötni ,egyszóval ,kötelessége minden alkalmat kikerülni ,ami életveszéllyel jár . – Így tehát bort se igyam ,és lépcsőre se menjek ,mert ittas fővel leeshetem ,s kitörhetem a nyakam ? – Azt nem vesszük oly szorosan . Az elsorolt tilalmak ,megengedem ,hogy eléggé kellemetlenek fognak lenni önre nézve ,de tudok egy esetet ,mely azokat azután megszüntetné . – És az ? – Ha ön megházasodnék . – Parbleu ! Ekkor inkább azt fogadom meg ,hogy nem ülök lóra ,és nem fogok kezembe fegyvert . – Monseigneur ! Ön úgy szól ,ahogy a vaudeville-ekben hallja beszélni a festett chevalier-ket . Ez karikatúr elméncség ,amit feuilletonisták csinálnak . Hiszen tudhatja ,aki közelről szeret látni ,hogy a házasság az elegáns világban csak kaucsuklánc ,összetart ,ha akarjuk ,de nyúlik ,amennyire akarjuk . Ön egy elegáns hölgyet megtisztelne kezével ;az első évet eltöltené boldogan ,mert hiszen Párizsban találhatni hölgyet ,akit az ember képes legyen egy egész évig szeretni . Egy év múlva egy ifjú sarjadékkal több lenne a Kárpáthy-család ,s azontúl ön fel lenne oldva terhes fogadása alól ,nyakát szeghetné ,vagy főbe lövethetné magát ,ahogy legjobban tetszik . Ha pedig jobbnak találná azt ,hogy az életben gyönyörködjék ,Párizs elég nagy ,a világ kétakkora – csak kétszer akkora ! – ön úgy ellehet benne ,hogy nejét akár többször ne is lássa ,hacsak esetleg ismét bele nem akar szeretni ,midőn már egészen idegennek találandja . Ez nem oly irtóztató dolog . – Majd meglássuk – szólt Abellino felkelve helyéről ,s körme lapjával kiegyenesítve ülés közben meggyűrődött ingelőjét . – Hogyan ? – kérdé figyelve a bankár ,ki előre látta ,hogy ha Kárpáthyt pénzzavarából kisegíteni késznek mutatkozik ,ez akkor kezdi el majd játszani a begyest . – Azt mondom ,hogy majd meglátjuk ,az előttem álló utak közül melyik lesz a legjárhatóbb . Az ajánlott pénzt mindenesetre elfogadom . – Ah ! Ezt reméltem . – Csupán a biztosítékok forognak kérdésben . Elébb megpróbálom ,hogy tudom kiállani önnek elém szabott tilalmait . Óh ,én hozzá vagyok szokva az aszkétai lemondásokhoz ;egy időben homoeopathice gyógyíttattam magamat ,s öt hétig nem volt szabad kávét innom és a hajamat beillatszereznem . Én sok lélekerővel bírok . Ha ezt ki nem állom ,akkor megpróbálom a házasságot . Mindezeknél sokkal jobb eset volna az ,ha nagybátyámtól szépszerivel meg tudnék szabadulni . – Ah uram – szólt a bankár felugorva – ,ez reménytelen ,csak tréfa volt öntől . – Haha ! – nevetett az ifjú dandy . – Nincs gyilokrul és méregrül szó ,még csak azon sem gondolkozom ,hogy vérmes némberek vagy kövér pástétomok által rongáljam szegénynek az egészségét . Vannak ,tudja ön ,olyan jó nehéz pástétomok ,miket örökségi pástétomoknak hívnak . Nincs bennök méreg ,csak lúdmáj és nyalánkságok . Egy jóllakás belőle ,rá jó veres bor ,és kész a gutaütés . – Nem tudom ,mert én sohasem csináltam olyanokat – szóla komolyan az egykori pástétomsütő . – Nem is azért mondom ,hogy nagybátyám számára csináljon ;én tudok gyűlölni ,tudok gyűlöletből meglőni ,leszúrni valakit ,de meggyilkoltatni azért ,hogy örököljem ,nem természetem ;hanem annyit mondhatok ,hogy ha én azt a fáradságot venném magamnak ,hogy közelében lakjam ,képes volnék őt megszöktetni a világból . – Kár volna ,várjuk el ,míg önkényt elutazik . – Nincs mit tenni egyéb . Addig ön lesz kénytelen bankárom lenni . Mentül több pénzt költök el ,az csak önnek használ ,mert kétszeresen kapja vissza . Mit bánom én ? Aki utánam jő ,tegye be az ajtót . – Eszerint megegyezénk . – Holnap reggel tizenkét óra után elküldheti ön hozzám jegyzőjét ,kész iratokkal ,hogy sokat ne vesződjem . – Nem fogom önt fárasztani . Abellino elbúcsúzott ,a bankár kezeit dörzsölve kíséré egész a szalon ajtajáig . A legszebb kilátás volt rá ,hogy a magyarországi legnagyobb birtokok egyike nehány év alatt egészen egy idegen bankár kezére jusson . Három könnyeden öltözött ifjat látunk az ermenonville-i erdőcske felé haladni . Viseletökben ,minden útias pongyolasága mellett is ,észre lehet venni azt a keresetlen csínt ,melyet finomabb ízléshez szokott egyének nem tagadhatnak meg maguktól . Ifjú magyar főnemes mind a három . Mindháromnak hallottuk már hírét monsieur Griffard-nál ,s tudni fogjuk ,hogy ama kettő ,ki szélrül megy ,Magyarországból jött ,gyalog utazva be kölcsönös fogadásból ,nélkülözésekbeni versenyzés mellett egész Európát . Erős ,jelölt arcvonásokkal bír mind a kettő . Az elsőt különösen jellemzik a sűrű ,fekete szemöldök s bizonyos szarkasztikus mosolygása az arcnak ,mely azonban csak pillanatokra jelen meg ,s eltűnik ;a másik egy atlétai termetű alak ,roppant mell ,sűrű fekete haj ,merész ,tüzes szemek ,határozott ajk ,mely fölött rövid kis bajusz pelyhedzik ;ha olykor megszólal ,oly mély ,dörgő hangot hallat ,hogy az ember meglett korú férfinak tartaná ,arcát nem látva . A harmadik ,ki középen kettőjük között halad ,magas ,sugár ifjú ,simára borotvált arccal . Viselete egyszerű ,arcán semmi kifejezés nem látszik magát jellemezni ;hideg ,szenvedélytelen nyugalom terül az egészen ,ajkain ,szemeiben az a tisztult egykedvűség ,mely nők előtt annyi ingerrel bír és oly veszedelmes . Mozdulataiban angolos hanyagság ,minden keresett affektáció nélkül ,beszéde csendes ,egymásból folyó ,egyik szónak nem ád sem nagyobb súlyt ,sem erősebb hangot ,mint a másiknak ,s inkább azon látszik lenni ,hogy beszédét érthetővé tegye ,semhogy szónoki tehetségét bámultassa . Ez azon ifjú ,kiről Griffard mondá ,hogy Amerikából a harmadik fedezeten jött . Csodaképpen hozzátehetjük ,hogy mind a hárman magyarul beszélnek ,ami ,tekintve azt ,hogy történetünk ideje az ezernyolcszázhuszonkettedik év ,helye az ermenonville-i csalit és személyei magyar főurak – elég okot adhat a méltó bámulásra . Az ifjak egymást beszéd közben keresztneveiken szólítják ;a tüzes ,izmos ifjú neve Miklós ,ama sötét szemöldűé István ,a középen levőé Rudolf . A figyelmes szemlélő észreveendé azon körülményt ,miszerint a haladás közben a három karöltve sétáló ifjú közöl az egyik egy egész fejjel mindig elébb jár ,míg a másik hátrább ,ilyenformán előre-hátra vonva középen levő társukat ,ki gyakran kénytelen megállni ,hogy a menetrendet helyreállítsa ,mely a heves vita közben untalan felbomlik . Az erdei magányban kissé hangosabb beszédet engednek maguknak ;az ermenonville-i erdő nemigen kedvenc tere a divatvilágnak ,az ember beszélhet ,vitakozhatik bárminő fennhangon anélkül ,hogy valaki által neveletlennek tartassék . Egyszerre a bokrokon keresztültörtet egy ifjú alak ,s az úton megállva ,pillanatokig a hallott beszédre látszik figyelni . Külsejéről ítélve a munkásosztályhoz tartozik ,fején kerek ,lapos sipka ,izmos tagját bő kék vászonzubbony fedi ,melyre tarka inggallér látszik kihajtva . Az ifjú arcán öröm és meglepetés tükrözi magát ,amint a három szemközt jövőt beszélni hallja . Pillanatra habozni látszik magában ,de azután elhatározott léptekkel eléjök indul ,és megszólítja őket . – Ah ,uraim ,önök magyarul beszélnek ,én is magyar vagyok . Az ifjú munkásnak örömkönny csillogott szemében . – Üdvözlünk honfitárs – szólt ama dörgő hangú ifjú ,barátságosan nyújtva jobbját az ismeretlen elé ,s megrázva azt férfiasan ,mit társai is követének . Az ifjú kézműves egészen el volt érzékenyülve ,s alig lelt szavakat érzelmei kifejezésére . – Megbocsássanak ,uraim ,hogy így önök közé tolakodom ,de amióta Párizsban lakom ,hét éve már ,most hallok először hazám nyelvén beszélni ,s az nekem olyan jólesik ,de olyan jólesik . – Hát jöjjön velünk – mondá a középen álló – ,ha dolgai engedik ,kapaszkodjék valamelyikünk karjába ,és beszélgessünk . A kézműves szerényen látszott vonakodni ,mire az ifjak közül az ,kit Istvánnak neveztek ,karjába ölté kezét ,és odavonta maguk közé . – Nem tartóztatjuk önt valamely foglalatosságtól vissza ? – Nem ,uraim ,ma ünnepnap van ,nem dolgozunk . – De tán valamely találkozástól vonjuk el önt ? – kérdé amaz futó mosollyal arcán . – Éppen nem – felelt a kézműves . – Csak úgy szoktam ide kijárni valahányszor üres időm van . – Pedig ez nagyon kevés mulatsággal kínálkozó hely . – Az igaz ,hogy bormérő házak nagyon messze vannak ide ,de van itt egy nagy ember sírja ,akinek munkáit olvasni nekem többet ér minden mulatságnál ,mert úgy vannak azok írva ,hogy a legegyügyűbb ember is gyönyörködhessék bennök ;talán ismerik műveit az urak ? Ah be együgyű kérdés tőlem ! Hogyne ismernék ily művelt urak Jean Jacques Rousseau munkáit ? – Ön Rousseau sírját szokta látogatni ? – Az nekem a legkedvesebb emberem . Könyveit százszor keresztülolvastam már ,s mindig újabb szépséget találok bennök ;óh ,milyen igaz minden szava ,sokszor tapasztaltam már magamon ,hogy mikor valami nagy gond volt fejemben ,valami eset nagyon bántott ,elővettem Rousseau-t ,s úgy megcsendesített ,ha olvastam . Így ünnepnapokon ki szoktam ide járni ,s az egyszerű emlék alá ,mely tiszteletére emeltetett ;leülök ,előveszem könyvét ,és olyankor úgy tetszik nekem ,mintha ővele magával beszélnék . Már korán reggel kijöttem ,most visszatérőben vagyok . Rudolf hidegen szólt közbe ,egészen más irányt adva a beszédnek : – Minő hivatás tartja önt Párizsban ? – Munkás vagyok ,uram ,asztaloslegény Gaudcheux atelier-jében ,ha azon járnak önök ,ne restelljék megtekinteni azon díszműmintákat és egy gót ízlésű templomfelszerelést ,mely a kirakatban látható ,azokat én rajzoltam . – Miért nem iparkodik ön saját établissement-hoz jutni ? A kézműves öntudatlan felsóhajtott . – Nem akarok Párizsban maradni ,uram ;visszamegyek hazámba . – Haza Magyarországba ? Tán rossz dolga van Párizsban ? – Jobbat kívánni sem lehet . Mestereim becsülnek ,fáradságomat jól fizetik ,az ember megszereti itt mesterségét ,mert az örökké változó divat csaknem művészetté emeli azt ;csupa gyönyörűség mindennap valami új ,valami pompás darabon dolgozhatni ,abban kitüntethetni az embernek tehetségét ;de én mégsem maradhatok Párizsban ,hanem hazamegyek ;pedig tudom ,hogy ott nem fogok sem hercegi díszágyakat ,sem templomi karzatokat dolgozhatni ,mert az ilyesmit nem bízzák magyar nevű emberre . Tudom ,hogy szegénységgel fogok küzdeni ,s ha azt akarom ,hogy élhessek ,parasztlócákat leszek kénytelen faragni meg tulipántos ládákat ,mert magyar mesterembertől nem várnak egyebet ;de én azért mégis hazamegyek . – Tán rokonai vannak otthon ? – kérdé Rudolf . – Senkim a jó istenen kívül . – Akkor mégis megfoghatatlan ,hogy a jólétből elkívánkozik . – Oktalanság biz az ,uraim ,és én magam sem tudom magamnak megmagyarázni . Csaknem gyerek voltam még ,mikor hazulról elszakadtam ,s azóta sok idő lefolyt ,de mégis ,ha eszembe jut ,hogy az a nép ,amelyik az én nyelvemet beszéli ,száz meg száz mérföldnyire van hozzám ,és én nem lehetek közöttük ,kiesik a könny szememből ,és én nem tudom elmondani ,hogy micsoda érzés az . Legyenek csak az urak hét esztendeig távol hazájuktól ,akkor majd megtudják ,hogy mi az . Szegény bohó fiú ! Azt gondolta ,hogy minden ember úgy érez ,ahogy az asztaloslegények ! István odafordult Rudolfhoz ,s odasúgva monda : – Látod ezt ? Ha ti csak egy századrészét éreznétek ennek ! Rudolf vállat vonított fogai közt mormogva : – Irigylésre méltó érzelgés . Eközben egy keresztúthoz értek ifjaink ,s ott tétovázva álltak meg ,nem tudva ,melyik felé induljanak . – Ah ,hiszen ifjú barátunk járatos e vidéken – szólt Miklós ,ki legszabadelvűbb volt a baráti szó osztogatásában . – Lesz ön szíves bennünket útba igazítani . Mi is Rousseau sírjához indultunk . Az ifjú kézműves nem rejthette el meglepetését . – Önök is a jegenyefák szigetére szándékoznak ? – Ön csodálkozni látszik . – Mert az igen elhagyatott hely ,egy bölcsnek a sírja ,akit nagyon kevesen látogatnak . De igen örülök rajta ,hogy önök is megemlékeztek róla ;az egész francia földön csak ezt fogom sajnálni ,hogy magammal nem vihetem . Ma már voltam ott egyszer ,de szívesen visszamegyek újra . Egész a sírig ugyan nem mehetünk ,mert az körös-körül van mocsárral ,hanem átellenben van egy jókora domb ,melyen valami régi templomforma áll ,annak egy oszlopára szintén fel van jegyezve Rousseau neve ,s oda felállva éppen ráláthatunk a bölcs sírkövére . Az ifjak szívesen fogadták az ajánlatot ,s megindultak a sűrű bozóttá vált csaliton keresztül a gyalogutakkal ismerős legény nyomán ,ki meg-megállt ,nem akarva elhinni ,hogy a háta mögött jövők tudjanak oly erősen sietni ,mint ő . Végre kitűnt a domb ,melyen a Montaigne tiszteletére épült kisded templom látszik ,melynek hat oszlopára egy-egy filozóf neve van bevésve ,köztük Voltaire ,Montesquieu és Rousseau . Az épület félben van hagyva ,sohasem volt kész ,tán azért nevezték bölcsesség templomának . Szemben e halommal látszik azon kisded tér ,melyet jegenyefák szigetének hívnak ,ott a rezgő lombú fák alatt fehérlik a bölcsnek sírja ;egy magas kőobeliszk az egész ,ráírva e szavak : “Itt nyugszik a természet és igazság férfia. ”  Nem csuda ,hogy oly elhagyatott a sír ,az igazság rossz ajánlólevél . De a természet pártul fogta legkedvesebb emberének sírját ,a virág sohasem szárad el rajta ,s körös-körül zöldülő bokrokat növeszt ,mintha egészen el akarná azt foglalni magának . Montaigne emlékéhez érve ,ahonnan a sírra lehete látni ,a kézműves búcsút vett a három magyar ifjútól ,neki még Párizsba kelle visszatérni ,azzal érzékenyen megszorítva társai kezét ,s anélkül ,hogy neveik után tudakozódnék ,eltávozott számtalanszor visszatekintve útjából . – Én valami oly csüggetegséget érzek magamban – szólt István ,ahogy a kézműves eltávozott . – Nem tudom ,e fiú szavai költötték -e azt bennem ,vagy e rideg magány ,melyet egészen másképpen képzeltem magamnak ? Én az ermenonville-i virányt egy derült tájnak gondoltam ,virágzó bokrokkal ,csörtető folyam közepén kis szigetecskével ,hová csak najádokat és tilinkós faunokat kell képzelni ,hogy előttünk álljon Tempe völgye ,s íme látunk itt egy kákával és vízi tulipánnal benőtt mocsárt ,melynek közepén egy művészietlen alakú fehér kő látszik ,a legkevésbé festői fekete nyárfák alatt . – Egykor olyan volt e vidék ,aminőnek magadban képzeléd – monda Rudolf leheveredve a fűbe ,míg Miklós az emlék feliratait jegyezgeté tárcájába – ,virágos Tempe-völgy ,melyből még a najádok sem hiányzottak ,Párizs galant hölgyei által képviselve ,s Rousseau sírjához két kis vízágon keresztül apró csónakokon lehetett eljutni ,ami nagyon alkalmas hely volt szerelmi pásztorórákra ;hanem egyszer nekijött egy felhőszakadás ,elhordta a kis patak martjait ,elöntötte vízzel az egész síkságot ,s azóta mocsár van körös-körül ,és azóta nem látogatja Rousseau sírját más ,mint a békák ,kik Homer óta nagy barátjai a költészetnek ,néhány különc routier ,kinek erre is ideje jut ,s vagy egy asztaloslegény ,aki az Új Héloise-t olvassa . Ez hivatása minden tudósnak a föld alatt . Boldog barbárok ti ,kiknek nincsenek tudósaitok ! – Ha minket értesz azon boldog barbárok címzete alatt ,e megtiszteltetéshez érdemünkön kívül jutottunk ,újabb időkben a magyar is kezd lelki letargiájából ébredezni ,s többé nem Csokonai a legutolsó költő ,ki a literatúrában helyet foglal ,s nem a “ Tudós palóc ” az egyetlen folyóirat ,mely a szépirodalmat képviseli . Ez évben már több tudományos és irodalmi folyóiratunk keletkezett ;almanachjainkat pedig ,melyek ez évben kijöttek ,a legkövetelőbb kritika elől sem volnánk kénytelenek elrejteni . – Én is igen tiszteletreméltó érzületnek tartom a sajátunk iránti előszeretetet . István heves kezde lenni e szóra . – Óh ,ez több mint előszeretet ,ez öntudat ;ifjú költőink ,kik újabb időkben felmerültek ,büszkévé tesznek bennünket nyelvünkre ,fajunkra . Miklós készen volt a feliratok lemásolásával ,s dörgő szavával közbeszólt : – Hát a magyarnak ,mint a vénasszonynak ,csak a nyelvében van már minden büszkesége ,s nem áll előttünk egyéb tér ,mint a versírás és a könyvnyomtatás ,melyen naggyá lehet lenni ? – Barátom ,nagy hősök ,nagy státusférfiak csak ott születtek ,hol a nagy költők ,s egy nép halálbizonyítványa az ,ha költői elnémultak ,s egy letargiában fekvő nemzet új életének hangja az ,ha költői szólni kezdtek . Korunkban egy Hunyadi János szellemére alig várna egyéb hivatás ,mint hogy szántson és vessen ,míg azon ifjaknak ,kik ez évben az Aurorában léptek ki a közönség elé ,Bajzának ,Szenveynek ,Vörösmartynak fényes jövendőt merek jóslani . – Ismeretlen nevek – szólt Rudolf kezét feje alá téve s egy leszakított fűszálat forgatva szájában . – Nem fognak azok maradni . Egyébiránt szolgálhatok ismerősebbekkel ,nehogy azt hidd ,miszerint az irodalommal foglalkozók a nemzet páriáinak tartatnak ;az idei Hébé című almanachban találkozhatol nevekkel ,mint Dessewffy ,Teleky Ferenc ,Ráday Gedeon ,Majláth ,akik már nostrasok és nem ismeretlen nevek . Itt újra látszott az a futó szarkasztikus mosoly a beszélő arcán . – Holttestek galvanizmusa az egész – felelt rá hidegen Rudolf szemeit hanyagul lehunyva . – Te azt hiszed ,hogy meg vagyunk halva ? – kérdé István . – Azt . – De már azt tagadom ! – kiálta egyszerre mind a két ifjú hevesen . Rudolf elveszíthetlen nyugalommal felelt : – Ha az erős hang jó cáfolat a meghalás ellen ,akkor helyesen teszitek ,hogy úgy kiáltoztok rám ;ti tagadjátok a gondolatot ,mert nektek még fáj ;de én látom ,tudom ,érzem ,bennem öntudattá van fagyva ,hogy fajunk lejátszta szerepét ,s oda fog térni ,hová elődei :a hunok ,avarok és pecsenégek . Városait ,nagyobb kereskedelmi helyeit most is kevés magyar lakja . A faj optimatesei csak a térképről tudják ,merre van az ország ,s legkisebb maguk erőtetése nélkül átszegődhetnek akármely más nemzethez ;az eredeti faj apródonként kiszorul pusztáira ,karámjaiba ;lassankint onnan is kikoptatják nálánál életrevalóbb gazdák ,elpusztul ,eladósodik ,a nemesség eltemeti magát obsolet institúciói alá ,amint a civilizációval első összeütközésbe jön . Nem a barbárok fogják a magyar népet ezután elfogyasztani ,hanem a civilizáció ,s mije van népünknek ,mely jövendőt ígérjen neki ? – Vannak fiai ! – szólt Miklós mély ,erős hangon . – Ez helyesen volt mondva Miklós – szólt István társa kezét megszorítva – ,egyébiránt én azt mondom ,hogy mindene van ,ami kell arra ,hogy éljen . – Bora ,búzája ,ugyebár ? – Az is egy . Van neki miből élni ,ami nagy prezervatíva az elernyedés ellen . Igaz ugyan ,hogy éppen amiatt ,minthogy van neki miből élni ,nincs arra szorulva ,hogy szellemét tökéletesítse ;pedig a magyar ezermester . Ha kényszerítve leend ,hogy fáradsággal jusson kenyeréhez ,csodáit fogja adni mindenoldalú tehetségeinek . Elfogadandja a polgárisulás minden jelszavait ,lépést fog haladni az idővel ,versenyezni fog minden téren a világ első nemzeteivel ;lesz új élet ,új mozgás ,új vérkeringés az egész fajban ,leteszi a kardot ,mellyel egykor egész Európát védte ,s megmutatja ,hogy minden eszközt bír forgatni ,mellyel hírt ,hasznot ,becsületet lehet szerezni ,legyen az szobrászvésű vagy bányakalapács ,festőecsetet vagy építészzsinór ,s kik buzdítsák ,lelkesítsék ,lesznek magas lelkű emberei ,s úgy hiszem ,hogy azoknak a születése után már nem kell várakoznunk . – És a legfőbb ,amit elfeledtél – szólt közbe Miklós – ,előtte a diplomáciai tér ,s azt meg kell engedned ,hogy a legutolsó magyar táblabírónak a kisujjában több státusférfiúi bölcsesség van ,mint a legelső ... (Maga is átlátta ,hogy nagyon sokat akart mondani. ) Rudolf mosolygott az utóbbi állításra ,s fél könyökre dűlve István felé fordult : – Ennek itt nem felelek – szólt Miklósra mutatva – ,mert képes lenne ebbe a mocsárba belevetni ;hanem az ,amit te mondtál ,csak fordított része az én állításomnak ;ha fajunk levetkőzi ősi sajátságait ,beletörődik azon formákba ,miket elé az újabb fogalmak szabnak ,megszűnik lenni az ,ami ;új életet kezd ,de a réginek meghal ;lehet boldog nép ,de nem lesz magyar ,mentül inkább megközelít más világnemzetet ,annál messzebb távozik önmagától ;poéták és népzenészek fenn nem tartják a nemzetéletet . – A státusférfiakról nem merek szólani ,mert azok Miklós fedezete alatt vannak . – Éspedig ,lásd ,ez egész aggodalomnak egy szó ,egy eszme végit veti . E szó akarni és nem akarni . Ha mi azt mondjuk ,hogy akarunk élni ,akarjuk ősi nemzeti sajátságainkból mindazt megtartva ,örökítve megőrzeni ,ami azokban nemes ,életrevaló és szép ;akarunk ki-ki saját tehetségei szerint a választott pályán becsületesen megállani ,akarjuk szeretni magunkat ,megbecsülni azt ,ami a mienk ,akarjuk mindazon előnyt felkeresni ,kimívelni ,ami fajunkat emeli ;és viszont nem akarunk hiú majmolói lenni annak ,ami idegen ,hanem ha átvettünk valamit tőle ,az ,mint a tüdő leheletétől a fehér chylus ,piros vérré válik bennünk ;ha eljárunk a külföldre azért ,hogy hazánknak bölcsességünkkel ,nem pedig ,hogy a külföldnek ostobaságainkkal legyünk hasznára ,akkor nincs oly természeti vagy morális erő ,mely bennünket elolvasszon . Elolvad a jég ,de a kristály azt mondja :“Én nem olvadok !”és szikrátvet a napban . A népek át fogják látni ,hogy életrevalók vagyunk ,és tisztelni fogják törekvéseinket ;mezőinken új élet fog virulni ,szárazi és vízi utainkon megélénkül a kereskedés ,a magyar nyelv felhat szalonjainkba és divattá válik ,nagyobb városainkban megszületik a nemzeti szellem ,az ország fővárosában ,Pesten összpontosulni fog a nemzet fénye ,ereje ,szelleme ;lesz akadémiánk ,írói egyleteink ,nemzeti színházunk . És mindezt csak akarnunk kell . – Szép . És ki fogja e szent akarást megkezdeni ? Mert valakinek csak kell példával elöljárulni ,a lélek nem szállhat meg egyszerre egynéhány millió embert . – A capite foetet piscis ;azok ,kiknek legtöbb érdemeik vannak a múltban ,legtöbb bűneik a jelenben s legtöbb tartozásuk a jövendő iránt :a magyar főurak . – Sajnálom ,hogy nem szoktam fennhangon nevetni – szólt Rudolf – ,most jó alkalmam volna rá . Hol vannak azok a magyar főurak ? – Nagy része külföldön ;de azt talán nem akarod elvitázni ,hogy ha a hazából elhozott port leverték is saruikról ,szíveiket nem adták zálogba . Rudolf csendesen mosolygott . – Te misszionárius vagy ,ki meg akarod téríteni eretnek hazádfiait ,s bejárod a világot ,hogy őket hazahívogasd ? – Én nem tartom azt lehetetlennek . – Boldog fiatalember ,hány éves vagy most ? – Elmúltam húsz . – Holnap tíz évvel öregebb leszesz . Holnap jöjjetek el velem az ifjú óriások klubjába . Ez egy nemes társaság ,melybe csak oly tagoknak van beléphetése ,kik vagy előkelő születés ,vagy gazdagság ,vagy valami nevezetes bohó életmód által kitüntették magukat . A magyar előkelő világ itt lakó ifjait mind ott találandjátok együtt . Akkor azután majd megkérdem tőled :“Akarod -e és hiszed -e őket magaddal vihetni ?” – Ej ,oktalan törekvés ! Az országgyűlési regálisok minden fáradság nélkül hazagyűjtendik őket . Ez utolsó szavakkal Miklós biztatta társait ,ki az egész vita alatt azzal fáradozott ,hogy egy ,a templom előtt heverő kettétört kőoszlopot állíta fel ,melyre ez embléma volt írva :“Ki állíthatja ezt fel újra ?” Miklós megfordítá a követ ,tört felét a földbe nyomta ,s felyülkerült talapjára a tört darabot koronájával állítá megcáfolva a bölcs kérdést . – Tehát holnap együtt megyünk az ifjú óriások klubjába . A Boulevard Montmartre északi oldalán áll egy háromemeletes ház ,jelenleg a Jockey Club szállása ,mely akkor is (1822) kedvenc gyűlhelye volt az elegáns fiatalságnak . (E mondat pleonazmusnak látszik ,miután elegáns ember örökké igényt képezhet arra ,hogy fiatalnak tartassék. ) Itt történtek mindazon események ,melyek a magasabb köröket foglalkodtatni szokták ;steeplechase-ek és lóversenyek rendezései ,bankettek híres művészek tiszteletére ;innen indult ki a színházakat lesújtó és felemelő közvélemény ,fütty és taps ;itt határoztatott el ,hogy jövő farsangon minő virág fog divatban lenni ;tavaly egy ideig a hortenzia volt ,de vége felé a narancsvirág és a heliotropium kiszorította ,most már a narancs- és a napraforgóvirág a cselédszobákba száműzetett ,jelenleg a geránium és melaleuca között oszlanak meg a vélemények ,s nem lehet előre megjósolni ,melyik leend a győztes . Nagyobb kérdés még ennél is az ,ha vajon az Académie Royale de Musique (ilyen cifra neve volt akkor az operaszínháznak )igazgatója fog -e bírni elég bátorsággal Zelmirában ,mely Rossini legújabb zeneműve ,a címszerepet Catalaninak adni ,kit a fiatal óriások pártolni kívántak ,mivel most jött és még fiatal ,s mellőzendi -e madame Mainvielle-t ,ki már régen itt van ,s ami több :férjhez ment ,s ami még több :egy színészhez ,és ami legtöbb :jól él a férjével . Minden szobában ,a pikétasztaloknál úgy ,mint a biliárdok körül csoportok alakulnak ,kik mind heves vitában látszanak lenni ;mindenkit ez egy kérdés foglalkoztat ,alig bírja a közérdeket egy percre magára vonni egy-egy művészi karambol vagy egy diadalmas sextet . Az elitje a társaságnak ,a crème du crème legkedvencebb helye az erkélyszoba . Pompás márvány domborművekkel ékített terem ,művészi festményű plafonnal ,melyen Lebrun ecsetje remekelt . Az erkélyen öt vagy hat ifjú látszik egy csoportban ,kik onnan Párizs előkelő és nem előkelő világát látva pompás anyagot találnak azon igen kedves mulatságra ,melynek médisance a neve ,nálunk emberszólásnak hívják . Köztük látjuk a híres marquis Debryt ,Párizs legelső bonhomme-ját ,a legszeretetreméltóbb rágalmazót ,kinek minden apró kalandot ,a budoárok legkisebb titkait ,a kulisszák regényes intrikáit meg kell tudni ,azokból mindenféle változatokkal meséket ,anekdotákat csinálni ;ha valakire ránézett ,már az bizonyos lehet felőle ,hogy tud róla valamit ,hanem azért a márki a legkedvesebb ember ,mert senkit szemben meg nem sért ,ezért pedig ,amit az embernek háta mögött mondanak ,civilizált világban nem szokás megharagudni . A körüle álló ifjak kacagása tanúsítja ,hogy most éppen valami kedves kalandot mesél ,néha a beszéd a suttogásig alászáll ,a hallgatók összedugják fejeiket ,egyszerre kitör ismét a kacaj ,s dűlnek jobbra-balra . A márki egy elhízott kövér ember ,kiről senki sem tenne fel annyi mozgékonyságot ,annyi könnyűséget ;úgy tudja kezeivel ,arcával gonoszul illusztrálni elmondott szavait ,hogy gyakran maga a történet alig volna érdekes ,ha ő nem mondaná el ,s akik utána akarják mások előtt ismételni ,rendesen kudarcot vallanak vele . Azon percben érkezeink oda Rudolf gróffal és társaival ,midőn a történet már javában foly ;Rudolf ,ki ismerős a társasággal ,röviden bemutatja társait ,s az illő üdvözlet után tovább foly a monda . – Mindannyi meghiúsult törekvés és fiaskó után sem engedé magát a mi Saint-Michelünk visszarettenteni – folytatá a kedves ember – ,miután szegény még csak annyira sem ment ,hogy a kis Petit -pas -nak szemébe tudjon ötleni ,mert szegény fiú velem együtt nemigen számíthatja magát az Adoniszok közé (milyen alkalmas emberszólási forma ez a “ velem együtt ”),jövendőbeli örökségét pedig eddigelé még őelőtte is ismeretlen emberek bírják ,s az a havi fizetés nem elég Petit -pas -nak egy melaleuca-bokrétára ,azonfelül arra sincs születve ,hogy valaha esze által tegye magát szerencsétlenné ;tehát mit gondoljon ki mégis a szegény Saint-Michel ,hogy a kedves kis őzlábú táncosnő közelébe juthasson ,vele mindennap beszélhessen ,hogy úgyszólván éjjel és nappal otthon legyen nála ? – Ohó ,ez kissé sok lesz ! – kiálta fel e szóra Iván herceg ,egy magas ,katonás alak ,kiben azon északi herceget van szerencsénk tisztelni ,kiről már egyszer volt szó . – No ,adok száz aranyat annak ,ki kitalálja . – Add magadnak azt a száz aranyat ,és találd ki ! – szólt rá lord Burlington ,egy furcsa angol fiú ,ki háttal ülve a társaságnak lovagolt egy széken annyira elnyújtva a lábait ,hogy szinte hihetetlen volt ,hogy ez mind hozzá tartozzék . – A nemes lord jobb élceket mond ,mint magam – nevetett a márki – ,jól tudja ,hogy száz arany nem szokott a zsebemben heverni . Tehát a jámbor fiú – beszegődött a kis táncosnéhoz – inasnak . – Ah ,ah ! – kiáltának fel valamennyien . – Úgy dupla célt ért el – szólt hátulról a lord – ,mert egyúttal szobaleányoknak is udvarolhat . – Fi donc ! – hangzék egy vékony ,cérnaszálvékony hang ;ez gróf Vezekéri ,magyar elegant ifjú hangja volt ,egy nyúlánk ,tejképű ifjúé ,ki kényes lustasággal veté hátát az erkély rácsozatának ,két karját túllógatva rajta . – Fi donc ! Ne mondja ön tovább ,ez engem alterál ,ily skandál a mi köreinkben ! – Nincs valamelyiteknél szagos üveg ? A gróf úr elájul ! – kiálta tréfásan Debry . – Halljuk a történetet tovább ! – sürgeték mások . – Tehát a fiú inas lett a kis Petit -pas -nál – nevetett Iván – ,tán éppen az volt ,ki a múltkor kocsim ajtaját kinyitotta ,s és egy rubelt adtam neki . – És aki az én redingote-omat teával végigöntötte – szólt a lord – ,és én egy pofont adtam neki érte . – Ah ,ah ! – iparkodék szólni selyemszál szavával a fiatal szenzitív magyar gróf – és akire én rábíztam ,hogy szerelmes leveleimet adja át kisasszonyának . – No ,azokat bizonyosan mind a tűzbe dobta ! – nevetett Debry . – De hagyjátok hát elmondanom ,mi történt tovább – ,mert ez a java . – Halljuk ! – Egy napon a kis Petit -pas -nak légyottja volt a boulogne-i erdőcskében ,hol neki csinos kis villája van isten kegyelméből . – És az én erszényemből – dörmögé Iván . – Herceg ,amit a jobb kéz ad ,ne tudja a bal – szólt feddőleg a márki . – Tehát a kis táncosnőre valami pásztoróra várakozék odakünn ,mire nézve idegen kocsit bérelt ,s inasát természetesen magával vivé . – Kit ? Saint-Michelt ? – Éppen őt ;ott valami derék tábornokkal kellett találkoznia ,ki iránt a kedves hölgy úgy hiszem ,személyes vonzalmat érez . – Debry ! Ne rágalmazz ! – kiálta tréfás feddőzéssel Rudolf ,ki szinte a hallgatók közé vegyült . – Ah ,elfeledtem ,hogy méltóságod jelen van ,különben jobban vigyáznék kifejezéseimre . Annyi kétségtelen ,hogy a derék tábornok igen szerencsés az asszonyok körül ,engem magamat már több helyről kiszúrt . – Ne beszélj magadról ,rólad majd beszélünk mi ,ha elmégy . – Tehát maradjunk a tárgynál . A tábornok megjelen ,a kis Petit-pas két terítékre asztalt hozat a rózsalugas alá ,éppen ahogy Ovidius Naso idejében szokták a pásztorok ,illatos rózsalugas ,csergedező patak s aztán két szerető szív ,csakhogy azok a hajdani pásztorok nem ittak champagne-it ,s nem tartottak magok körül szerencsétlen inasokat ,akik azalatt a dugókat húzogassák a palackokból ,míg ők azoknak tartalmát ürítik . Tehát amint Damon és Phyllis az asztalhoz ülnek ,a szerencsétlen inasnak oda kellett állani kisasszonya széke mögé tányérral hóna alatt ;és miután a tábornok szemközt ült vele ,tehát azzal farkasszemet kellett nézni . Hát amint rátekint ,majd a föld alá süllyed a szerencsétlen Saint-Michel ,hisz az tulajdon – nagybátyja ! – Ah ,már így még jobb . – Még talán ,ha lélekjelenléttel bír ,kikerülte volna ,hogy nagybátyja ráismerjen ,mert cselédeket nemigen szokás figyelmesen nézegetni ,értve tudniillik a velünk hasonló nemen levőket ;azonban a jó fiú oly zavarodott lett ,hogy mindent összevissza cselekedett ,kést adott ,ha kanalat kértek ,villát dugott a fagylaltba ,s majd kilőtte a tábornok szemét egy pezsgődugóval . Erre már mégiscsak ránézett ,s amint nézi ,lassankint ráismer . “Que diable ,hisz ez Saint-Michel ,az én unokaöcsém !”– kiált fel végre . A boldogtalan egyszerre elejtett fél tucat kínai porcelánt a földre ijedtében . A kis Petit-pas pedig elkezde kacagni úgy ,hogy kapcsai felpattogtak ,s székestül hanyatt dűlt . – Ah ,ez érdekes . – Nem történt semmi skandalum ,felemelték ;a tábornok jókedvű ember ,Saint-Michelt odaültették az asztalhoz ,terítéket adtak neki ,s késő estig vigadtak együtt a viszonttalálkozás örömére . – És azután ? – kérdé a lord . – No ez derék . A nemes lord azt akarja ,hogy az ember úgy végezzen egy anecdotont ,mint Scott a regényeit :ki meddig élt ,és hogyan halt meg . – Mi történt azután Saint-Michellel ? – Abban az órában semmi . Vannak nagybátyák ,akik szeretetreméltóbbak unokaöccseiknél . Hanem meglehet ,hogy ez anecdot után divatlion válhatik belőle . – Ah ,minő fád mesék – sóhajta a szenzitív szittya gróf ,óráját kivonva zsebéből s oly közel tartva szeméhez ,hogy szinte kiszúrhatná a mutatójával ,ha üveg nem volna rajta . – Már öt perc egyre ,és én elkésem – azzal felkeresé kalapját ,összehúzott érzékeny szemekkel megnézve kívül-belől ,ha vajon csakugyan az ő kalapja -e ;s azután felpróbálva fejére ,ha vajon csakugyan az ő feje -e az ,amire ráteszi . – Honnan késik ez el ? – kérdé egy az ott maradottak közül ,midőn az elébbi eltávozott . – A “ bain cosmétique de lait ”-ből – felelt gonoszul Debry . – Ön tréfál – szólt közbe István – ,csak nem fördik tán tejben ,mint az asszonyok ? – Sőt igen ,mert az finommá teszi a bőrt és érzékennyé az idegeket ;egy időben folyvást marhahúslében fürdött ,hogy érző inai felfrissüljenek ,melyeket olyan jól szoktatott ,hogy valahányszor Rossini Mózesét adják ,a magasztosabb hangzatoknál versenyt ájuldozik a többi jelenlevő asszonyságokkal . – Párducos Árpád ! – sóhajtja Miklós mennydörgő mélységes hangon . Ezalatt a társaság jött ,ment ,változott az erkélyen ,az eltávozottak helyett újak jöttek ,és akik ott maradtak ,megszólták azt ,aki legközelebb elment . Ez olyan rendes . Legelébb az északi herceg távozott el . Debry mindjárt tudott róla valami anekdotát mondani . – A minap az orosz követségi palota előtt találkozik egy kozákkal ,aki éppen akkor száll le lováról . “Te paraszt !” – kiált rá a kozák – ,a kozáknak mindenki paraszt ,aki puskát nem hord ,vagy lovon nem jár . “Te paraszt ,úgymond ,jer ide ,fogd a lovamat ,míg odabenn leszek ”,s odaveti neki a kantárját . A herceg szépen megfogta a lovat ,s tartotta ,míg a kozák bement . Meglátják ezt az ablakból a követ cselédei ,s nagy ijedten rohannak le a lépcsőn kiabálva a szemközt jövő kozákra ,hogy az istenért ,mit cselekedék ! Iván herceggel tartatja a lovát .