A magyar nemzet ezeréves életének legszomorubb tavaszán fogtam e könyv irásába :az első fejezetek egy-két keserü kiszólását ez magyarázza . Azzal az érzéssel ültem iróasztalomhoz ,hogy e könyv irói pályám utolsó könyve lesz -halálom után ha nyilvánosságra kerül . A vörös fergeteg elviharzott ,úgy tetszik ,dereng a magyar ég ,nem kell irásomat az asztalfiában rejtegetnem . Az ország szine előtt róhatom le régi adósságomat ama nép iránt ,amely ezer évig őrizte ,védte a keleti határt ,s jutalma :“ honját a hazában ”nem leli ... Ugy állitom ország szine elé a székely népet ,amilyennek gyermekifjuságomtól életem alkonyáig láttam :erényeit nem tulozom ,hibáit el nem titkolom . Gyermekifju koromban e népnek élete kedves ,mosolygó idill ,férfikorom s főképp életem alkonyának idején -dráma . Lélekrenditő dráma . A népem élete is ,az enyém is . Az olvasó választhat hajlandósága szerint a két könyvre nőtt történet közül :idill az egyik ,dráma a másik . Ám jól esnék ,ha amazt nem mosolyogná le ,emettől nem riadna vissza . A Nagykunság földjén ,Tóth János kedves barátom meleg fészkében ,folytattam s fejeztem be könyvemet . Reggelenként kaszálgattam ,kapálgattam :igy tápláltam az őserőt ,az édes anyaföld legdrágább ajándékát . Igy tudtam megóvni testemet ,lelkemet az elernyedéstől . Kaszálgatás ,kapálgatás . Kelet felé sóhajtozás ,közbe-közbe irogatás ,körülöttem hontalanságomnak ,lelkem felétől elszakadt árvaságomnak nehéz bánatát enyhitö meleg szivek -legyen áldott a Móricztanyai ház ,annak gazdája ,minden lakója ! Móricztanyán ,1920 szeptember végén . Benedek Elek . Kicsiny falu az én falum ,legkisebb az egész vidéken s a legszebb . Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt s ennek is jófelerészét az én nemzetségem tevé . -Ez a falu ,ennek a falunak erdeje ,mezeje -emlegette gyakorizben édesapám -ősfoglalás . Három nemzetség az ősfoglaló :a Benedek- ,a Benkő- s a Boda-nemzetség . A többiek :a Gálok ,a Vajnák ,a Bakók ,a Putnokiak ,a Lakatosok mind jövevények . Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok ,a Vajnák ,a Bakók ,a Putnokiak ,a Lakatosok ,s édesapám szemében még mindig jövevények voltak . Nincs e mondásban kicsinylés ,egyszerüen a történeti igazság megállapitása ez . Szegről-végről csaknem valamennyi jövevény familiával atyafiságba keveredtünk ,s hogy messzebb ne menjek ,édesapám anyja Gál Rebeka volt . Már a Rebeka név sejteti az avatottabb olvasóval ,hogy az én nemzetségem annak a népnek sarjadéka ,amely még nem oly régen Mózes népének neveit igen kedvelé . Az öregebb rend emberek közt még szép számmal vannak Mózesek ,Jakabok ,Jákóbok ,Judák ,Ezékiások ,Izsákok ,Timotheusok ,Benjáminok ,s dédapámnak ,aki ,a hagyomány szerint ,nagyerejü ,nagyvirtusu ember vala -Jeremiás volt a neve . Ezeknek a neveknek a gazdái -e könyv irójával együtt -már mind a temetőkert felé tekintgetnek ;a fiak ,az unokák közt már alig akad bibliai nevü :a mi nevet az uri rend magához méltónak talált ,mind eljutott az én falumba . Elhozta a vasut . Ide ,az Isten háta mögé . Mind a temető felé tekintgetnek a Rebekák ,Rákhelek ,Judithok is ,s bár büszkén emlegeti a nemzetségem ,hogy Judith volt az ősanyja ,(e névnél merül homályba a nemzetség terebélyes fája a XI. században ),egyetlen Judith sincs köztünk ,pedig ugy -e ,szép e név ? Az én falum szinte félve huzódik meg Barót-patak jobb- s balpartján ,igen szük völgyecskében . Nemcsak a falu kicsiny ,de a neve is :Kisbaczon . Nem csuda ,ha szük völgyecskében huzódott meg ,ugyebár ? Olyan szük e völgy ,hogy a falu hasonfelét szép szeliden emelkedő ,lankás hegyoldalra tolta-tologatta idők során a szaporodás . Észak ,kelet s dél felől szeliden csendesen emelkedő hegyek karimázzák ,s ha nyugoti oldalára is vet még egy kis hegyet a Világteremtő ,tökéletes volna a kép rámája ,legteljesebb a nép nyugodalma :nem háboritaná a nyugati szél ,mely a civilizációval fagyos szeleket is röpit szárnyain . Ennek a szélnek német szél a neve . Nyilván sürü oka volt őseinknek ,hogy ennek nevezék ... Egy hosszukó tál ,melynek kicsorbult egyik vége ,ebben a tálban egy csudaszép bokréta :ez az én szülőfalum . Ebben a faluban minden háznak van gyümölcsfás és virágos kertje ,s május havában ,amikor itt a gyümölcsfák virágba borulnak ,Csikorra tetejéről (a szomszédos “ Csikország ”orra ez a hegy )óriás bokrétát lát ájtatosan bámuló szemed . Bokrétát ,melynek szépségét a kikandikáló piroscserepes házfödelek nem rontják ,de sőt emelik . Az én gyermekkoromban ritka volt még a piros cserépfödél . Széles cserfa-zsindely barnállott az alacsony falu ,magas tetejü házakon ;naptól ,esőtől fakult szalmazsupfödél jutott a pajtáknak meg a csüröknek ;de akkor is megvolt minden háznak uccára mosolygó virágos kertje ,minden kertnek a maga gyümölcsfája :rozszsalérő ,fótos ,zsiros ,édes ,irós (más néven :sólyom )paris almát ,eleinérő ,vagyis koránérő ,nyakas ,bartamisz körtét ,moskotár ,madárka perpence szilvát termő fája :-akkor is egy szépséges szép bokréta volt az én falum ,talán szebb a mainál . Bizonyosan szebb . Vajjon az én unokáim gondolnak -e majd azzal a könnyező meghatottsággal az én gyümölcsös kertemre ,mint ahogy én gondolok András nagyapáméra ,mely századrésze sem volt az enyémnek ? Az ő kertje -kert volt ,semmi egyéb . Kert ,amelynek minden fáját maga ülteté ,a XIX. század hajnalán . Minden fa egy-egy óriás ,kik szép sorjában álltak s hirdették a dédunokáknak is András nagyapó meleg szivét . A falu alsó végén volt a kert ,a felső vége táján a mi házunk ,s nyárnak és ősznek nem volt egy napja tán ,hogy egy mezitlábos kis fiu e faóriásokra föl ne másszon . Ma is érzem szájamban az eleinérő körte édes levét ;ide száll a babos pettyes “ zsiros ” alma illata a tulipántos ládából ,melynek ruhanémüi közé néhányat elrejtegetett édesanyám . Ez az illat megörökösödött a ládában ,a ruhanémü minden darabján ,a lehelletemben ,s hogy soha el ne szálljon ,a lelkemben is . Látom az öklömnyi nagy nyakas körtéket ,a borizü irósalmákat ,s még mindig mosolyognak rám a kerités tövéből a sötétpiros málnaszemek -óh ,édes jó András nagyapó ,be nagy szived lehetett neked ,hogy még málnabokrokat is ültetél ,nekem ,aki világon sem voltam akkor ! Nekem ,aki sohasem csókolhatám kezedet :tiz esztendő esik a te halálod s az én születésem közé . Ezt a kertet nem őrizte senki más ,csak Isten s a még romlásnak nem indult Becsület . Magas ,födeles kerités vette körül ,nem a tolvajok ellen ,csupán azért :ha kert ,-legyen kert . Illő ,hogy a képnek rámája is legyen ,ugyebár ? Galambbugos ,ősrégi módi székely kapu szabta meg az elejét ;madár- és virágdiszét nagyapó véste ,faragta . Vén emberek ,kik 48 előtt játszottak a porban ,-még görnyedez egy-kettő közülök -ma is büszkén emlegetik nagyapót ,aki irásban és faragásban a falu s a vidék első embere vala . -Azóta sem születék -vallják erős hittel -“ Erdővidék országában ”ilyen soktudó ember . Igy növeszti a nagyot még nagyobbra a távolság ,az emlékezés ,de bizonnyal nagy volt András nagyapó :ő a halhatatlanságnak dolgozott ,mivelhogy gyümölcsfát ültetett . Nemcsak ültetett ,de kedves fáinak külön kertet is szentele . Ludpennával rajzolt gömbölyü betüi mind egy-egy nevető gyöngyszem . Minden mondata ,mit kontraktusokba ,protokulumokba vésett ,kerek mondat ,nincs egy henye szava . Pedig iskolája a falusi ,akkor még latin szavakat is tanitó iskola volt s a katonaélet ! A katonaélet tizenkét esztendeje . Többet idegen tartományokban ,mint a haza földjén . Mégis magyar betü volt az ő betüje s nem az a jobbra dülő ,amely a Bach-korszakból maradt ránk örökül ... András nagyapó asszeszor volt ,Bardocz-szék asszeszora ,amely hivatalnak azért meg nem felelője a táblabiróság ,mert a táblabiró emléke hosszuszáru pipából pöfékelő ,lustálkodó ,nekigömbölyödött tipusban maradt reánk ,ellenben András nagyapó “ fakó szekéren ”meg gyalogszerrel járta be falvait ;nem volt nekigömbölyödött ,de sőt inkább sovány ember vala ;nem vette fel az uri viseletet :háziszőttes ruhát viselt ,tán valamivel csinosabbat ,mint az atyafiai . Olyan táblabiró volt őkigyelme ,ki hol az ekeszarvát fogta ,hol a pennát ,hol a faragó fejszét ,de az ő hivatalában restancia mégsem találtaték . Vannak -e még ilyen emberek ? * Hugó Viktor irja ,hogy sok apát ismert ,aki nem szerette a gyermekét ,de egyetlen nagyapát sem ,ki az unokáját ne szerette volna . Nem volt gyermeknek szeretőbb ,melegebb szivü apja ,anyja ,mint nekem s még ma is ,életem 60-ik esztendejében ,meg-megsajdul a szivem ,igaztalansággal vádolom a Sorsot ,mely tőlem a nagyszülők becéző szeretetét megvoná . Csak anyókára ,András nagyapó életepárjára emlékezem haloványan :szélütötten ,tehetetlenül feküdt öt esztendőt a mi házunkban . Anyókának hivta ,emlegette sokáig az egész falu :ennél jobbat ,szebbet őróla jegyezhetek -e föl ? Utolsó anyókaságát az én ébredező életemnek szentelé . Kisdiák bátyám ,néhány héttel az én születésem után ,szörnyü halálnak halálával halt meg ,s édesanyám az ő halálának búsbetegje lett . Egy hónapig szoptam a búsbeteg tejet ,s most már értitek ugy -e ,kevésszavu ,mélázó ember mért levék ? Anyóka gyönge ,reszkető keze leszakitott édesanyám kebeléről ,megmentvén ezzel anya és gyermek életét . Amint nyilt ,nyiladozott az elmém ,sokat háborgott lelkem a nagy ,a kegyetlen igazságtalanságon ,amely anyókán esett . Hát ez a jutalma egy hosszu élet soha nem pihenő szeretetének ? Öt esztendőt sinylődni magával tehetetlenül ! A maga kezével nem moshatja arcát ,nem fésülheti haját . A maga erején nem fordulhat Isten áldott napja felé . A maga kezével nem vihet ajkához egy kanál levest ,ő ,ki annyi gyermeket ,unokát dajkált szent türelemmel . De én láttam ,mint ápolá anyókát a leánya ,az én búsbeteg anyám . Mely gyöngéden emelte ,forgatta gyönge karjával anyókát . Én láttam ,mint étette ,mosdatta ,törülgette a holt halovány arcot . Én hallottam az ő vigasztaló szavait . És emlékszem és soha el sem is feledem azt a pillanatot ,amikor szólt nekem az édesanyám ,megmosdatván anyókát :hamar ,hozd ide a törülközőt !-igen ,emlékszem ,leakasztottam a kendőszegről ,de nem vittem ,hanem odadobtam anyóka ágyára ...és --és -akkor vert meg engem először az édesanyám . -Ó ,ó ,ne bántsd ,ne bántsd . Gyermek . Nem tudja még ,mit cselekszik . Áldott jó anyókám ! Igazán nem tudhattam ,mit cselekszem ,hisz még négyéves valék . Én nem tudtam ,mit cselekszem ,de tudta a mindent tudó ,mindent látó Isten ,hogy mit cselekszik ,amikor anyókát hosszu sinylődéssel jutalmazá . Váratlan gyermek volt az édesanyám . Anyóka öregedő asszony ,amikor édesanyámat szive alatt rejtegeté . Igen ,rejtegeté . A falusi hit szerint kései volt az ő termékenysége ,s anyóka szégyenkezve rejtőzött az emberek szeme elől . Az uccára ki nem merészkedett ,lopva ,ijedezve osont végig a maga udvarán . És ime ,anyóka csudálatos szép leánygyermeknek adott életet ,akinek szépségénél csak jósága ,hüsége volt teljesebb . Anyókával nem történt igaztalanság ,mert ő ,a szentéletü asszony is egyszer bünben találtaték :szégyenkezvén az ő áldott állapotának miatta . Az ő bünének büntetésével Isten megintett minden asszonyi állatot :ne sokalljátok az én ajándékomat . Imé ,tekintsen szemetek ide :itt fekszik magával tehetetlenül egy anya ,ki titkos könnyeket hullatott ,mert én az ő méhét megáldottam vala . Az idejében született gyermekek hol ,merre vannak ? Ki a temetőben ,ki messze földön . De meghagytam néki az utolsót ,a váratlant ,a szégyenlettet . Tekintsetek ide :láttatok -e anyát ,aki szivéről szakadt gyermekét szentebb türelemmel ápolá ,amilyen szent türelemmel ápolja anyját e leány ? Most már vallom és hirdetem ,hogy ez a büntetés nem volt igazságtalan ,sőt kegyetlen sem vala . Büntetés -e látni ,hogy oly gyermeknek adtam életet ,akinek jósága ,türelmessége ,szeretete a közönséges ,az általános emberi jóságnál ,türelmességnél ,szeretetnél igazibb ,nagyobb ,teljesebb ? Ezt a jóságot ,ezt a türelmességet ,ezt a szeretetet Istennek különös nagy kegyelme oltja szivünkbe ,-bizony ,nem minden emberébe . Anyóka zugolódás nélkül türte a -büntetést . Anyóka megnyugodott ,örvendező szivvel feküdt koporsajába :ez az öt esztendő győzte meg ,hogy nemcsak a legszebb ,de a legjobb leánynak adott életet . * Édesanyám Benedek-leány volt . A gyökér ,melyből a Benedek-nemzetség kisarjadzott ,valamikor ,sokszáz esztendővel ennekelőtte ,nyilván egy volt ,de századok során ugy szerteágadzott ,leveledzett ,hogy az én szüleim frigyéhez diszpenzáció nem szükségeltetett . Nem az én családom az egyetlen ,melyben a férj is ,a feleség is Benedek . A régi világ legénye még a szomszéd faluba is ritkán tévedt át asszonyért . Ha nem is itélem a legfinomabbnak s a legbölcsebbnek ,nyilván volt némi értelme a szójárásnak :Ha kapsz malacot a faludban ,ne menj disznóért a szomszéd faluba . De ha át is tévedt egyik-másik legény a szomszéd faluba ,már az ötödik-hatodikba nem . Itt már idegen volt . Itt már gyanakodva fogadták . Mi hibája lehet ,hogy otthon nem kap feleséget ? Ez a fajta ,az én fajtám ,valameddig a vasut meg nem közelité ,oly tiszta maradt ,mint a buza ,mely csak addig igazán buza ,mig semmi másfajta szem közéje nem keveredett . A velencei doge-palotán apró fejszobrok láthatók ,mindenféle népek jellegzetes tipusai . A leányom ,ottjártában ,nézte ,nézegette a szobrocskákat s egyszerre csak lángba borult az arca :Ni ! Az édesapám ! És felmutatott egy fejre . -Igen ,kedves hugom ,-mondta egy öreg magyar barátom -ez a maga édesapjának a képe . Olvassa el ,mi van alatta . -Turk . -Turk volt a magyar neve ,amikor e szobrocskákat faragták . Régen volt ez . Szent István király idejében . Egyszerü megállapitás ez ,nem hivalkodás . Mindössze azért történt ,hogy az én leányom fedezte föl a nemzetsége képét Velencében ,mert Nagy Lajos király óta ő volt az első Benedek-leány ,akit nászutja Velencébe vitt . Benedek ,más néven Bánk Margit ,a Nagy Lajos korabeli ,nem jószántából került ide . Őt török martalócok rabolták el ,vitték Konstantinápolyba (lásd Acsádynak “A magyar birodalom története ” c. könyvében ),ott megvásárolta egy olasz kereskedő . Apja ,bátyja lóra kerekedtek ,Konstantinápolyig nyomozták ,onnét el Taliánországba ,ottan meg is találták Margitot . Akkor már két gyermeke volt . Hiába könyörögték haza -odaláncolta ez a két gyermek . Ha sietnének a Benedek-lányok ,ezek a ma élők ,még ők is felkiálthatnának ,mint az én leányom :Ni ! Az édesapám ! Még vannak turk-arcok ,számosak . De már keveredünk ,kavarodunk ,idegen arcokat látunk s ezeknek is a neve -Benedek . Az a veszedelem fenyegeti e könyv szerkezetét ,hogy sok minden kivánkozik tollam hegyére ,aminek ha nem is “ajtó mögött ”a helye ,de arra sincs jussa ,hogy soron kivül lépjen előre . Hallani vélem apai nagyapám ,a zsémbes természetü “vén huszár ” méltatlankodását ,aki kétszer “járt ki a franciára ”,száz esztendővel ennek előtte ,s lám ,elébe teszem a leányomat ,aki száz évvel később látta Párist ,mint őkigyelme . De hiába siettet Benedek Huszár István nagyapó ,az én türelmes olvasóimnak egy s mást még meg kell magyaráznom . András nagyapó is ,István nagyapó is az “ osztály ”szónak csak egy értelmét ismerék . Ma ezt igy mondják :osztozás . Egy mondat még világosabbá teszi a szót :“A testvérek közt megtörtént az osztály ,annyi fődet kapott egyik ,mint a másik. ”A mai ,sokat emlegetett osztálynak “rend ” volt a neve . Csak a neve ,nem a lelke . Az egyik rend nem gyülölte a másikat ,mint ahogy gyülöli ,feneketlenül gyülöli a proletár a burzsujt s a burzsuj a proletárt . “Omnes gentes siculorum nobiles sunt ” (Minden székely nemes ),de ennek a székely nemességnek három rendje volt . Az első rend volt a “ primor ” . Ehhez a rendhez tartoztak azok ,akik legalább 3-4 vitézzel s ugyanannyi lóval kerekedtek fel ,a véres kardot ha körülhordozák . A második rendnek primipillus ,népiesen lófőszékely volt a neve . A lófőszékely közepes módu familia fia volt ,s lett-légyen tiz fia egy lófőszékely apának ,ezek közül csak egy ült lóra ,melynek árát az egész család fizette . A harmadik rendnek pixidárius volt a neve . Ebbe a rendbe tartoztak azok a családok ,melyek nem tudtak lovat adni ,tehát gyalogosan szolgálták a hazát ,meg a császárt . Többet a császárt ,mint a hazát . Sok primor lehanyatlott az idők során primipillussá ,sőt prixidáriussá is ,viszont a prixidárius felemelkedett primipillussá ,de még primorrá is . A jobbmódu jobbágyok sorából is sokan emelkedtek a primipillusok rendjébe ,ha annyi vagyont kuporgattak össze ,hogy a maguk lován szolgálhatták a császárt ,aki kardnál s karabélynál egyebet nem adott . Ló ,ruházat a primipillus gondja volt ,sőt az esztendőnként 2-3 hetes gyakorlatozáson az élelmezés is . Még a konyhára való fát is maguk vitték a székely huszárok . A maguk erdejéből s bizony nem a máséból . Az én legrégibb ősöm ,Orbán ükapó ,kinek neve régi irásokban megmaradt ,primorságon kezdte Mátyás király korában ,de nem sok nemzedék örökölhette a primorságot :a császárokért már primipillus Benedek fiak onták vérüket . Apaffy Mihály uram ,Erdély boroskedvü fejedelme ,iratott ugyan egy akkorbeli ősömnek kutyabőrös levelet ,de ez szőrin-szálán eltünt ,s Mária Terézia óta ,aki simogató kezével “az ugyis katonáskodó kedvü ”székely nemzet vállára kényszerité a fegyvert ,teljes száz esztendeig szüntelen nyomozták nagyapóék Apaffy uram levelét ,hogy a vagyonpusztitó ,költséges katonaság terhe alól megszabaduljanak . De nagyapóék már rég por és hamu valának ,amikor előkerült a kutyabőr (zászlós huszár a cimere )-egy messze vidékre távolodott Benedek s annak maradvái ültek rajta ,mignem ennek az ágnak magva szakadt s ennek utolsó ,magtalan fia elhozá nekem ,mondván :-Imé ,öcsém ,itt a nemeslevelünk . Átadom néked ,mint familiánk “legdicsőbb ” fiának ,őrizd kegyelettel . Jó arcot vágtam a váratlan ajándékhoz ,ötven esztendővel -48 után . Nem szomorithattam meg a jó öreget ,gondolván ,de nem mondván :Most már füstre tehetem . Hozta volna el az ükapád az én ükapáimnak :mi tenger költségtől ,bajoskodástól ,mi nehéz terhektől váltotta volna meg őket ! Hány darab földet szánt “jövevények ”ekéje a te ükapád szükkeblüsége miatt ! A nemeslevelet kegyelettel fiókba zártam ,édesapámnak soha meg nem mutattam . Akkor már 83 esztendős volt édesapám . Hadd higyje halálig ,hogy a nemeslevél elveszett . Hogy szerencsétlenség s nem egy vérünkből való vér lelkiismeretlensége ,hogy István nagyapó 24 esztendeig tartott lovat a császárnak ,ő maga ,ki 18 éves korában váltotta fel apját ,14 esztendeig ,amikor is “ kiütött a szabadság ”s Kossuth Lajos hivta fegyverbe a magyart . István nagyapót sem ismerém :születésemet két évvel előzte meg halála . A nagy Benedek nemzetségből egymaga volt huszár ,nem volt ,aki felváltsa ,viselte a fegyvert ,mignem felváltá egyetlen fia . A nemzetség többi ága a pixidárius rendhez tartozott . -Volt idő ,-mondogatta édesapám ,-amikor tiz fegyverfogható fia is volt a mi águnknak :ezek egymást váltogatták . Ám lassanként elszéledtek :ki papnak ,ki gazdatisztnek a vármegyére ,de még Nagymagyarországba is -igy szabadultak meg a császár keze alól . Kicsi fiu voltam ,amikor Miklós nagybátyámat a Szilágyságba hivták el papnak . Az egész familia elkisérte a szomszéd faluig . Mintha temetőbe kisérték volna ,ugy elsiratták . Igazuk volt :sohasem látták többet . Mert akkor még vasutnak hire sem volt . Én már huszár voltam ,amikor egyszer lejön Kolozsvárról Bodola püspök s kihirdetik a parancsot ,hogy mind a vidék székely huszárjai jelenjenek meg a nagybaconi templomban ,parádés gunyában . No ,elmentünk . Az ő szentbeszédjéből tudtam meg ,hogy mely nagyot haladt a világ s mely dicsőséges uralkodónk nekünk V. Ferdinánd ,kinek legdicsőségesebb uralkodása alatt “ jött bé ”a vasut . Olyan ut ,mondá ,melynek két szélin vaslénia fekszik ,ezen szaladnak egybekötözött ,mahomet-nagy szekerek s nincs ló elébük fogva . A huszárpajtások -mintha ma is látnám -egymást döfködték ,hitetlenül csóválták a fejüket ,de sőt Keresztes Samel pajtásom nem is állhatta meg szó nélkül . -Már olyan Isten nincs ,hogy azt megcsinálja ,-mondta Samel pajtás . De ezt csak mi hallottuk ,a püspök nem . Csuda -e ,ha Miklós papot mint halottat siratták el ? István nagyapót is életében kétszer siratták el mint halottat :kétszer zavarták ki a falujából ,hogy segélje megverni világhóditó nagy Napoleont . Látta Páris városát ,hová az unokája soha ,csak a dédunokái jutottak el . Második utjából hozott egy sebet ,mely minden télen kibomlott ;egynéhány juharmagot s ezzel kapcsolatban egy szép ,egy szent fogadalmat . -Ugy kapta a sebet ,-mondotta az édesapám -hogy atakkot fujt a trombitás . Nosza ,kard ,ki hüvelyből !-vágtatnak a székely huszárok ,mint a sebes szél ,még annál is sebesebben ,s hát egyszerre csak apámuram összeakad egy mahomet-nagy franciával . Küzsdég ember volt a nagyapád ,de erős ,tagbaszakadt ,szélesvállu ,kemény ,markos ember . No ,összecsapnak nagyhevesen ,a francia már kiált is :kújon !s már döf is a pikájával ,fültőn döfi nagyhirtelen az én apámat . Még ez sem elég ,balkezével nagy oktalan elkapja a nagyapád kardja végét ,hogy a keziből kifacsarja . Hiszen ,nagyapád sem tátotta el a száját . Ha te facsarintod ,én is facsarintom ,gondolta magában s olyant facsarintott ,hogy a francia keze markolatja tőből esett a földre . Még egy vágás nagyhirtelen s keze markolatja után földre döndült maga is . No ,vége volt a csatának ,apámuram félrehuzódott egy erdő szélibe ,ott talált egy forrást ,annak vizével locsolgatta ,mosogatta a sebjét . Aztán egy nagy burtukos fa alá heveredett . Öreg juharfa volt ,az alja tele csenkával . Előbb ügyet sem vetett rá ,gondolta :csenka -csenka ,akár francia ,akár székely juharfán termett . Szépen elszenderült . Jó sokáig aludt ,s amikor felébredt ,a sok csenka ismét csak szemébe ötlik . A sebje nem fájt ,teste-lelke megkönnyebbedett . S hallj csak ide ,most már a csenkára más szemmel tekintett . De más szemmel a juharfára különösen ,kinek a tövében megpihent ,sebjének sajgása lecsendesült . -Áldjon meg az Isten ,francia juharfa ,bucsuzkodott apámuram . Te szállást adál a székely katonának . Ágaddal ,leveleddel béárnyékolád fáradt testemet ,uj életre viditottad a lelkemet . Ugy-é ,nem bánod ,ha csenkáidból kettőt-hármat elviszek ? Ugy -e ,jó néven veszed ,ha magjaidat otthon ,a kisbaconi templom cintermében ,Istennek dicsőségére majdan elültetem ? Ha Isten hazavezérel ,el is ültetem ,fogadom néked ,francia juharfa ! Te feletted ,öreg iróasztalom ,van egy festmény . Ezzel a festménnyel ,itt a messze Babylonban ,ebben a testet s különösképpen lelket fertőztető Babylonban ,hol láncon tart most engem a sors ,a kegyetlen ,-lelkem mindennap társalkodik . Áll pedig a festmény előterében a mi templomunk ,s tőle néhány lépésre egy hatalmas törzsü ,széles koronáju juharfa ,melynek francia magját ennekelőtte százesztendővel István nagyapó ülteté ;s mely ,imé ,Istennek dicsőségét már a harmadik rend unokáknak hirdeti . Irván e bús emlékezést ,feltekintek a képre ,szemem könnyel megtelik -vajjon e kép élőmását látom -e még valaha ?.. . Francia juharfa magjának elültetése mellett egyéb fogadalmat is hozott haza István nagyapó . Öt álló napig szinét sem látta kenyérnek . Ihattak bort a huszárok ,volt az nagy bőségben ,de kenyér egy karéj sem akadt . Ám a bor csak ugy csuszik ,ha meg van az ágya vetve . Rettenetes öt nap volt ez . Akkor felkerekedének a székely huszárok ,kocogtak nagybusan erdőn-mezőn át ,s im ,István nagyapó utszéli bokor tövében egy darabka kenyeret pillanta meg . Sorból kiállani ,lóról leszállani nem volt szabad . Se baj ,nagyapó jól megjegyezte a bokrot s éjnek éjszakáján visszakocogott . Megtalálta a kenyérdarabkát . Kemény volt ,mint a kő . De nagyapónak nem törött belé a foga -megrágta ,megette ,morzsácska sem maradt belőle . Ekkor jutott eszébe nagyapónak ,mely Isten ellen való nagy vétket követett el otthon ,amikor a buzakenyér kormos héját lehántogatta . -Ó ,édes Istenem ,csak segélj haza ,ételben ,italban többet nem válogatok . Kenyér kormos héját le nem hántom ,-ugy eszem meg ,ahogy a kemencéből kiszedik . Haláláig megtartotta fogadalmát . Zsémbes természetü ember volt István nagyapó ,hirtelen lobbanó ,hirtelen csendesülő . Az unokái közt -mondogatta édesapám -valósággal gyermekké lett ,játszott ,játszott ,aztán egyszerre csak összezördült velük ,s amilyen hirtelen összezördült ,olyan hirtelen meg is békült . -No-no ,-mondotta édesanyám ,-magával is sokszor összezördült . Hol ez nem tetszett ,hol az nem tetszett a gazdaságban . Folyton békitettem magukat ,mert egyik sem akarta hagyni a maga igazát . -Igaz ,igaz ,-mondta édesapám ,-de hamar lecsendesültünk ,ugye ? -Hát nannyámasszony milyen asszony volt ?-kérdeztem édesanyámat . -Áldott lélek . Isten nyugtassa meg . Tiz esztendőt éltünk egy fedél alatt ,főztünk egy tüzhelyen ,egymás utjába soha egy szalmaszálat nem tevénk . Olyan szelid jóság volt ,mint anyóka . Igen ,igen ,zsémbes ember volt nagyapó ,de melyik öreg ember nem az ? Az ő zsémbességének a jóakarat volt a forrása . Ismerem én ezt a zsémbességet ,példát mutatott erre édesapám ,mutogatom én is . Láttál -e zsémbes ifjut ? Kötekedőt láthatsz sokat ,zsémbest soha . -Nem tudod ,hogy miféle munkába fogj ,-mondotta István nagyapó a fiának ,-menj ki Nagyfődre ,ott állj meg ,tekints körül . Innét láthatod nemcsak a kisbaconi határt ,de láthatod a nagybaconit ,a bodosit ,a bibarcfalvit . Nézd meg ,mit csinálnak ott a népek . Csináld azt te is . István nagyapó -e a kutfeje ennek a bölcs tanácsnak ,nem tudom . Talán régmult időkből ,apáról fiura szállt e tanács ,de bölcs volt ,annyi bizonyos . Irói pályámon magam is sok hasznát vevém . Igyekeztem fölemelkedni a nemesebb gondolkodásnak ,a szemérmetesebb érzésnek Nagyföldjére ,a tisztultabb levegőbe ,s ha gyenge szárnyam nem is tudott egymagasságban repülni a fellegeket verdeső sasokkal :valamint a sasok repülését hiven kiséri lent az árnyék -megelégedtem azzal ,ha mint árnyék ,a nagyokat hiven követhetem . A házasságra is voltak István nagyapónak igen bölcs mondásai . -Szépséggel főtt káposztával nem lakol jól . Aztán :A jó leány mellett meg kell tapodni a fődet . (Vagyis :Sokat kell körülötte forgolódni . Ma igy mondanák :legyeskedni. ) Édes apám ugy fogadta meg István nagyapó tanácsát ,hogy buzgón tapodta a földet egy jó leány mellett ,aki véletlenül legszebb leány volt messze vidéken ,nemcsak a falujában . Nem az a piros-pozsgás arcu falusi szépség volt ,de az az arc ,melyről a Madonnák képét másolják a piktorok . Szelid ,mélázó arc ,fekete szemében könny és mosoly ,kicsiny száj ,melyen rossz szó ki nem fér . Hogy az én gyermeki szememnek ő volt a világ legszebb asszonya ? -Van -e gyermek ,akinek anyja nem a legszebb kerek e világon ? Hogy mifajta szépség az én édesanyám ,ezt csak nagy diákkoromban mutatta meg nekem az első Madonna-kép ,mely a képtárban megállitott . -Ni ,az édesanyám !-dobbant meg a szivem . Hogy milyen volt gyermekkorában ,leány- és fiatalasszony korában ,Madonnaarcu Mária leányom mutatta meg nekem . Az ő arca ,termete rekonstruálta édesanyám Madonnaarcát ,gyenge ,törékeny ,nádszál termetét . -Szakasztott a nagyanyja ,-mondják egy szivvel-szóval a falu öregei . A nagy vakációra rendszerint gyalogszerrel (az apostolok szekerén )jöttem haza a székelyudvarhelyi kollégiumból . Nagy csapatokban indultunk el ,faluról-falura oszlott-foszlott ,fogyott a csapat ,s emlékszem ,hogy egyizben Olaszteleken (harmadik falu a miénktől )egymagam maradtam . Kis fiu voltam én akkor ,talán első- ,talán másodikosztályos diáklegényke . Mentem ,mendegéltem az olaszteleki uton s egyszerre csak szembekerekedik egy pár ember . Magas szál ember volt a férfi ,kasza a vállán ,mellette a felesége ,szépen megtermett az asszony is . Az ő vállán gereblye volt . Szénagyüjtésből igyekeztek hazafelé . Ritkán láttam ilyen egymáshoz illő szép pár embert . Megakadt rajluk a szemem . Szinte beléjük ragadt . -Jó napot adjon Isten ,köszöntem illendően . -Adjon Isten ,édes fiam ,fogadták egyszerre mind a ketten ,s ugyancsak megnéztek s ugyancsak nagy szeretettel néztek reám . Megállottak . -Állj meg ,fiam ,állj meg ,szólitott meg a férfi . -Ugyan bizony nem a Benedek Huszár János fia vagy -e ? -Az vagyok ,szolgálatjára . -Mindjárt gondoltam . -Én is ,mosolygott rám az asszony s megsimogatta arcomat . Az édesanyja képit hordja . -Az apjáéból is valamit . Övé a széles homloka . -No ,mondta az ember ,hiszed -e ,hogy mi ott voltunk az édesapádék lakodalmán ? Ott bizony . Huszárpajtásom volt a te édesapád . Az bizony . S hiszed -e ,hogy nem volt olyan szép pár ember Erdővidéken akkor időben ,mint a te apád s anyád . Hát mondd meg ,fiam ,édesapádnak ,tiszteli az olaszteleki huszárpajtás . Tudja őkeme ,hogy ki az ,-nyomta meg büszkén a szót ,-mert ebben a faluban csak az én nemzetségem volt huszár ,a többi mind gyalog katona . -Én pedig csókolom az édesanyádat ,s csókollak téged is ,mondta az asszony ,s mindjárt meg is csókolt . Vissza-visszanéztem ,vissza-visszanéztek ők is ,mosolyogtak ,integettek ,mig az ut fordulója el nem takart . -Tudja -e ,édesanyám ,kikkel találkoztam az olaszteleki határon ?-kérdeztem otthon . -Ugyan kikkel ?mosolygott vissza a kérdés édesanyám szeméből . -Egy szép magas szál emberrel s annak a feleségével . Az is szép szál asszony volt . -Vajjon kik lehettek ?-ravaszkodott az édesapám mosolygása ,aki már nemcsak sejtette ,tudta is ,hogy ki volt az a szép pár ember . -Azok bizony azok voltak ,akik ott voltak a maguk lakodalmán . -Ó ,ne mondd !-csudálkozott egyszerre édesapám s anyám . -De bizony ,ott . S tudják -e ,mit mondtak magukról ? -Bizonyosan valami rosszat ,enyelgett édesapám . Nagyot kacagtam ,hogy csak ugy csengett belé a ház . -Ugy látszik ,mégsem mondtak erős rosszat ,enyelgett tovább édesapám . -Nem bizony . Azt mondták ,szóról-szóra ,betüről-betüre :Hiszed -e ,hogy nem volt olyan szép emberpár Erdővidéken akkoridőben ,mint a te apád s anyád ? Gyenge pirosság villant meg édesanyám halovány arcán . Mondta : -Ó édes fiam ,csak kedveskedtek neked . -Magam is azt mondom ,tette hozzá komoly ábrázattal édesapám . -A nevét nem mondta meg a bácsi ,csak annyit ,hogy huszárpajtása volt édesapámnak . De maga anélkül is tudja ,ugy -e ,édesapám . -Tudom fiam ,tudom . De azt is tudom ,hogy kedveskedtek neked . Mert az édesanyád meg én sokszor elemlegetjük ,hogy akkoridőben Erdővidéken nem volt olyan szép emberpár ,mint Márkó Balázs s a felesége . -Nem ,fiam ,nem ,erősitette édesanyám ,akinek arcán a gyenge pirosság még mindig ott játszadozott . Zavarodottan néztem a szüleimre . Már most hol az igazság ? Márkó Balázsék azt mondták ,s olyan őszintén mondták ,hogy akkoridőben Erdővidéken nem volt olyan szép emberpár ,mint az én apám s anyám . Ők meg Márkó Balázsékról vallják ugyanezt . Mint ahogy rossznyelvü emberek dobálják egymás fejéhez a gyalázkodó szavakat ,ugy dobálja ez a két emberpár egymásnak a virágbokrétát :nesze ,nesze ,téged illet ,nem engem ! Lehet ,hogy mi is szépek voltunk ,de ti szebbek voltatok . Vannak -e még ilyen emberek ? * Volt még István nagyapónak egy mondása ,amely nyilván apáról-fiura öröklődött a századok során . Ez a mondás gyönyörü mondás volt . Csak szeplőtelen erkölcsü népnek a lelkében fakadhatott a forrása ,oly népében ,amelynek a szeplőtelenség szüntelen élő törvény vala . Törvény ,amelyet kőbe nem véstek ,de megmaradt :nagyapám örökölte az apjától ,apám örökölte a nagyapámtól ,én az apámtól -s im tovább adom a fiaimnak ,hogy ők meg hirdessék tovább a fiaiknak . Amikor édesapám legénnyé serdült s leányos házakhoz megkezdé a járást ,István nagyapó ezt az utravalót adta neki :-Fiam ,jól megjegyezd ,amit mondok :a legénynek éppen ugy kell vigyázni a tisztaságára ,mint a leánynak . Ezt az utravalót ujra meg ujra ismételte István nagyapó ,s bizonnyal ismételték mind az apák . Ugyan erősen össze kell szednem emlékezetemet :gyermek-ifju koromból két leány emléke maradt meg ,akiknek a templom utolsó padjában volt a helyök ;akiknek nem volt szabad hajadonfővel mutatkozniuk :fekete kendő borult a fejükre s a kendőnek széle lecsuszott az arcukra ,le a szemük fölé . Legénynek ,leánynak ,kik magukról megfeledkezének ,meg kellett követniök az eklézsiát . Az anyaszentegyházat ... * Mondám ,hogy István nagyapó hirtelen lobbanó ember volt :e hirtelen lobbanó természete fosztott meg engem ama szép emlékektől ,melyeknek hiánya meg-megsajditja még ma is a szivemet . Igen ,ő naphosszat eljátszott az unokáival (közbe-közbe összekapott velük ),négykézláb mászott a szobában ,a kertben ,a hátán két-három unoka is lovagolt egyszerre s a vén huszárt nem egyszer fogták azon ,hogy felmászott a bartamisz körtefára s onnan vetegette le a szép sárga körtét Gáborkának ,Ignáckának ,Évácskának . -Vessen nekem is ,nagyapó ! Még egyet ! Még egyet ! -Vetek ,fiam ,vetek . Hogyne vetnék . Kilencven esztendőre volt teremtve István nagyapó ,de hirtelen lobbanó természete ,szittya bátorsága miatt jóval elébb Megállj !-t kiáltott a Halál ,amikor mindössze 72 esztendős vala . De ki hallott ilyet ? Egyedül volt otthon nagyapó ,a ház népe künn a mezőn . -Ejnye ,ejnye ,de sokáig maradnak el !-zsémbelődött magában . S nem ok nélkül ,mert Nagyföldről rohanvást gomolygott befelé a disznócsorda ,farkaséhesen . Mert a disznó -mindig éhes . Kora reggeltől alkonyatig turja a földet ,rágcsálja a gyökeret ,a füvet ,a burjánt ,de jóllakni képtelen ,s esze nélkül szalad a vállunak ,amikor az udvarra begurul . És csapnak szörnyü zenebonát ,ha üres vállut találnak . Igen ,Nagyföld felől rohanvást rohantak a disznók ;Romhány oldalán csendesen eregéltek befelé a tehenek ;Csikorra-hegy kanyargós lejtőjén vágtatott a ménes ,s nyomban utána tétovázva eregélt a meddü csorda (egy-hároméves borjak és tulkok )s végezetül jöttek nagy méltóságosan az ökrök is . És István nagyapó egyedül ! Alig hogy teleöntötte korpás vizzel a disznók válluját ,megérkeztek a lovak ,a csikók ,a borjak ,az ökrök :most ezeket rendezze el mind a pajtákban ,kit-kit a maga helyére . Hát csak rendezte ,rendezgette nagyapó ,de még félig sem készült el velük ,megjöttek a jámbor tehenek is . Hiszen ,ha maguk jöttek volna ! De kisérő is jött velök :haragos bömböléssel rontott a pajtába Kormos bika ,ki arról kapta nevét ,mert koromfekete volt a homloka ,testének többi része tiszta fehér . A szomszéd telken éppen vizet meregetett vén Gál József . Ő mesélgette nekem gyermekkoromban ,hogy : -Eppeng vizet mertem ,hát egyszer csak hallom ,hogy a vén huszár nagyot kiált :Héj ,az irgalmadat ! Most kelle idejőnöd !? Osztég hallottam ,hogy a cseberruddal döngeti a bikát ,az meg bömbölt nagymérgesen ,hogy azt hittem ,esszeduvad a pajta ,közbe meg a vén huszár nagyokat rikótott :Hí ki innét ,te kújon ! Ez vót az utolsó szava ,amit hallottam . -Hej ,odaát baj van ,mondom ,nagyhirtelen átalhajitom magamat a kerten ,szaladok a pajta felé s hát ,Szüz Mária ,Szent Józsep !a Kormos gyomrozza a vén huszárt ;én szaladok ,mint a bolond ,kiabálok :Emberek ! Emberek ! Öli a bika a vén huszárt ! Mire emberek jöttek s hazakerült a háznépe ,a vén huszárnak vége vót . Nagy vót a virtus benne ,másként száz esztendeig is elélhetett volna ,olyan erős kötésü ember vala . Igen ,igy mesélgette nekem Gál Józsep (s nem József )a nagyapó halálát . Ha édesapámat kérdeztem nagyapó haláláról ,-hogy is mondjam ?-amolyan csendes ,büszke szomorusággal válaszolt :-Bizony ,szegény nagyapád még most is élne ,ha nem lesz vala hirtelen lobbanó természetü . Átok a mi nemzetségünkön a hirtelen harag s a szókimondás ... S csakugyan a Benedek Huszár-nemzetségnek van még egy mellékneve :Szókimondó Benedek . * Amikor András nagyapó meghalt ,1848-at irtak ;1857-et István nagyapó szomoru halálakor . Melyik hónapban halt meg ? Falun ezt nem tartják számon . Szénakaszáláskor . Ebből megtudod :vagy junius vagy julius havában . De a szerencsétlen eset napja megmaradt :szombati nap volt az . Nem azért ,mert péntekre következik a szombat ,hanem azért ,mert szombat az a nap ,melyen a messze erdőben legelésző nyájak is hazajönnek ,még pedig minden második szombaton :egy az ,hogy lássa a gazda az állatját ,fejlődik -e a növendékmarha ;nem romlott -e le ;nem hibádzott -e meg valamelyik ,akár öreg ,akár fiatal ;más az ,hogy sót nyaljanak . Még megvan az egydarab kőből faragott ,nagy potrohos sónyaló-asztal ,csak a karimája kopott le egy kissé . Ez a karima arra való volt ,hogy az asztal közepére kitett nagy sódarab ne guruljon le ,mig télről-tulról nyalogatják ,lökdösik (s közbe-közbe egymást is öklelik )az állatok . Igen ,megvan a kőasztal ,az ősi telekről áttelepitettem az enyémre . Ott üldögél most egy fiatal juharfa alatt ,amely meg édesgyermeke annak az István nagyapó ültette francia juharnak ... Uram ,teremtőm ,micsoda szabályellenes kitérések ! Ilyet ma már nem követnek el azok a hosszuhaju gyerekek ,akik éppen most üvöltik :le a tőkéseknek udvarló öreg irókkal ! Haljanak éhen ! Ne engedjük irni őket ! Mi vagyunk a Ma ,a Holnap ,a Holnapután ! S igazuk van a gyerekeknek . Én már jóval az októberi forradalom kitörése előtt kiolvastam az ujságok sorai közül ,hogy már irják a mi halálos itéletünket ,melyet meg is szövegeztem ebben az egy mondatocskában :Agyon kell verni minden öreg embert ! Ime ,hogy igazolom a gyerekeket . Megállapitom ,igazán feleslegesen ,hogy István nagyapó szombati nap halt meg . Hogy e napnak emléke ezért meg ezért maradt meg . Ebbe a megállapitásba belekeveredik egy kőasztal . Ez még semmi :még azt is el kell fecsegnem ,hogy ez a kőasztal az én udvaromra került ,az alá a juharfa alá ,melynek az apja francia földről eredett . Igy esik aztán ,hogy ez a történet (ha ugyan annak nevezhető )minduntalan elakad ,holott elég lett volna följegyeznem édesapám sóhajtását :-Bizony ,édesfiam ,akkor szomoru vasárnapra virradtunk . Ehhez aztán csak hozzá kellett volna füznöm ,mint láncszemet a láncszemhez ,azt a karácsonyt ,amelyet édesanyám haláláig siratott . -Jaj de szomoru karácsonyra virradtunk ! Ez a szomoru karácsony István nagyapó halála után két esztendővel boritotta holtig tartó gyászba édesanyámat . Ezen a napon jegyezetett el a halálnak Ignácka . Ignácka . Van -e még magyar ebben a Balzac szamárbőréhez hasonlatosan mind összébb-összébb zsugorodó országban ,aki Ignácra merje kereszteltetni a gyermekét ?... Édesanyám testvérbátyja ,az uzoni pap ,hirdette e névvel Istennek dicsőségét :az ő iránta való szeretet adatta Ignáckának a nevét . Mondják ,szelid fiu volt ,kékszemü ,mint a papbácsi :ritkaság a feketeszemü Benedek-családban ... Vala pedig az ötvenes években ,Sepsziszentgyörgy városában ,egy német iskola . Norma-iskolának hivták :több a falusinál ,kevesebb a kollégiumnál . Ide vitte édesapám két fiát :Gáborkát és Ignáckát német szóra . Kitünő iskola lehetett . Két-három esztendőt jártak ide a fiuk s folyékonyan diskuráltak németül . Különös nagy sulyt vetettek a számolásra ,meg a szépirásra . Emlékeim közt őrizgetem Gáborka és Ignácka szépirási gyakorlatait :minden betü oly szép ,oly szabályos ,mintha vésve volna . De megmaradt Ignáckának egy kis nótáskönyve is ,melyet teleirt innen-onnan mindenféle versekkel ,nótákkal . Mosolygó ,gyöngyszembetükből verődnek össze a sorok ,a legtökéletesebben kifejlett irás ,s keresve sem találsz benne helyesirási hibát . A füzetecske homlokára piros rózsabokrétát pingált a fiu s mindjárt alatta Petőfi e dala :Rózsabokor a domboldalon ... Ebben a füzetecskében van az a vers is ,amely igy kezdődik : A minap ,hogy Debrecenbe jártam , A piacon egy diákot láttam . Hónaalja tele levelekkel . Piros ajka mézes beszédekkel . Tanultak a gyerekek ebben az iskolában épitést is . Német könyvből tanulták :Baukunst a cime . S alaposan tanithatták az épités mesterségét ,amint ez majd kitünik e könyv folyamán . Amikor aztán kijárták a fiuk a normát ,édesapám ezt a törvényt tette :Gáborka ,aki szorgalmatos tanuló ugyan ,de nehezebben tanul ,otthon marad gazdának ,Ignáckát pedig ,akinek “olyan esze volt ,mint a tüz ” ,viszi az udvarhelyi kollégiumba . Nyilvánvaló volt ,hogy édesapámat ebben a törvénytevésben gazdasági ok vezette . Gáborból gazda lesz ,Ignácból pap . Gábor majd megváltja Ignác részét ,egyedül övé lesz az ősi föld . Volt ugyan még két kis leány :Éva és Anna ,de a német világban még állott a régi székely törvény :a leány csak lábas jószágot ,meg kelengyét kap ,a ház ,a föld a fiut illeti . Ezt a törvénytevést kellemetlenül zavarta meg az én születésem . Már meghalt volt két fiugyermek csecsemő korában ,(mindakettőnek András volt a neve ),két fiu s két leányka élt ,az ötödik gyermek váratlan érkezett . Éppen mint az édesanyám annakidején ... Viruló ,szép asszony volt akkor még az édesanyám ,nem kellett szégyelnie engem ,mint szegény anyókának őt :nem is szégyelt ,de ,hallottam később ,sok keserves könnyet hullatott titokban miattam . Ő titokban sirt ,de édesapám nem titkolta békétlenkedését . Három fiu volt -uj “osztályt ”kellett csinálnia ,mert most már három felé oszlik a birtok ... Már-már megpihent a földszerzésben ,bár férfikora derekán volt még ,s ime ,ujra földszerzéshez kell látnia . (S ezeknek az embereknek akarjátok a földjét kommunizálni !) De Isten rettenetesen sujtó kézzel hagyta helyben édesapám földosztó törvénytételét . Ignácka ,aki a harmadik osztályt járta az udvarhelyi kollegiumban ,hazajött a karácsonyi vakációra ;hazajött meghalni szörnyü halálnak halálával . Karácsony szombatja volt . Édesanyám az ünnepi kalácsot sütötte ,Ignácka meg az én bölcsőmet ringatá . Ő tizenhároméves volt ,én tizenháromhetes . Szépen álomba ringatott engem Ignácka ,aztán mit gondolt ,mit nem ,kiszaladt az udvarra ,udvarból az uccának iramodott ,de a galambbúgos kapunak csak a kis kapujáig ért ,ott éppen szembe szaladt vele egy kan . Sohasem mutatott gonosz természetet ,s most sem gonoszságból ,de sőt inkább a hirtelen találkozás okozta félelemből ,hatalmas agyarával Ignáckának vágott ,végighasitotta a mellét ,a gyomrát ---ó ,szegény Ignácka ,ő neki hiába sült a karácsonyi kalácska ,neki hiába zörgött az aranypilis diócska ,mogyorócska :két napi szörnyü vivódás után ártatlan lelkét kilehelte ,szelid kék szeme örökre lecsukódott . Édesanyám harminchétéves volt ,amikor a nagy lelki megrendülés érte . Nyolcvanötéves volt ,amikor leszállott érette a halál angyala . De haláláig ,kezdetben minden héten ,később nagyobb időközökben ,kinozá gyötrelmes főfájás s haláláig siratta a szelid ,kék szemü Ignáckát . És haláláig magát vádolta s nem az Istent ,mivelhogy az ő búsbeteg tejét okolta az én szótalan mélaságomért ... Édes jó anyám ! * Más a falusi s más a nagyvárosi csecsemő . A nagyvárosi hamarosan beletörődik gyakran nem is a kényszerüség szülte kegyetlenségbe ,mely durva kézzel szakitja le az anyai emlőről s cuclira bünteti . A falusi gyermek piócaként ragad az anyai emlőbe s onnét csak akkor szakad le ,amikor már nemcsakhogy talpra áll ,de szaladgál is . Igy volt ez az én gyermekkoromban . “Történeti ”tény ,hogy egy falumbeli napszámosasszonynak (Szász Ferencné volt a neve )már ötesztendős volt a Gergő fia ,amikor még napjában egyszer-kétszer megszoptatá . S nem anekdota ,de történeti tény az is ,hogy Gergő kiszaladt a kapu elé ,ahol az anyja a szomszédasszonyokkal tereferélt ,s szóról-szóra e szavakkal szólitotta be :-Anyó ,az Istenit ,jőjjön bé s szoptasson meg ! Amint aztán nőtt ,növekedett Gergő ,ugy megundorodott a tejtől ,hogy belőle lett a falu legnagyobb pálinkaivója . Felső malmot ,alsó malmot egy hétig járatott volna az a pálinkatenger ,mit ez az ember késő vénségéig megivott . De ha már megint ennyire kitértem az utból ,azt is megörökitem :mért szoptatta Szász Ferencné Gergőcskét még ötéves korában is . Azt mondta (s ebben igaza volt ):“Szültem már hat fiut a császárnak ,többet nem szülök. ”De végre is kiapadt a tejkut ,el kellett választani Gergőt -“s mit tesz Isten ?” Szász Ferencné megszülte a hetedik fiut is a császárnak . Én már megizleltem volt az édes anyatejet ,három hónapja csüngtem édesanyám emlőjén ,amikor egyszerre csak a tejforrás apadni kezdett . Nemcsak apadt ,de beteg is volt a teje . Búsbeteg tej . Szegény édesanyám sem élt ,sem halt . Azt mondta a doktor :az anya is belepusztul ,a gyermek is ,ha el nem választják . És ekkor anyóka szép gyöngén levett az anyai emlőről s kicsi kanálkával kezdte öntögetni szájamba a tehéntejet . Hiszen ,gondolhatjátok ,hogy nem volt ez hamisitott tej ,de fennmaradt a hire ,hogy az uccán megálltak az emberek s ugy sajnálkoztak rajtam ,merthogy egész nap kihallott szivethasogató sirásom . Benedek Péter Andrásról ,a falu legerősebb ,virtuskodó legényéről ekkor tünt ki ,hogy voltaképpen puhaszivü ember ,mert ő volt az ,aki ekként kiálta fel :Ha csicsem volna ,megszoptatnám azt a gyermeket ! Mondám ,hogy szegény édesanyám sem élt ,sem halt ,talán azt sem tudta ,hogy mikor kereszteltek meg . A szolgáló vitt a paphoz :ő lett a keresztapám is ,a felesége meg a keresztanyám . Nevet is a szolgáló választott nekem utközben ,amint ment ,mendegélt velem a parókia felé . Ha meg nem hal Ignácka ,bizony lettek volna főkomák ,oldalkomák s lett volna nagy vendégség ,de Ignácka halála nagynehéz bánatba boritá a házat ,eltünt onnét az öröm ,mintha föld nyelte volna el . De hiába hogy csak a pap volt a keresztapám ,a papné a keresztanyám ,mégis annyi volt a keresztapám s anyám ,hogy bizony nehéz volna mind elészámlálnom névszerint . Ősrégi szokás ,hogy mindazok ,akik egy családban egy gyermeket keresztviz alá tartanak ,keresztszülei a többi gyermeknek is ,s nemcsak azok voltak keresztszüleim ,akik az én testvéreimet keresztviz alá tartották ,de azok is ,akiknek a gyermekét az én szüleim tarták keresztviz alá . Nemcsak gyermek- és ifjukoromnak ,de férfikoromnak is igen kedves emléke ez a keresztül-kasul való keresztfiuság . Sorban elevenednek meg lelki szemem előtt azok az egyszerü ,tisztes ,fehérharisnyás székely emberek ,akiket én az uccán igy köszönték :-Jó napot adjon Isten ,keresztapám uram ! S azok a szőttes-rokolyás ,fekete fejkendős asszonyok ,akiknek igy köszöntem :Jó napot adjon Isten ,keresztanyám asszony ! S ha megállottak egy szóra ,kettőre ,meg is kérdeztem illendően :Hogy van ? Hogy szógál az egészsége ? Elsőnek jelen meg emlékezetem tábláján a kevésszavu ,szelid mosolygásu Benkő Dániel ,kinek amilyen szelid volt a mosolygása ,oly hirtelen vált az tüzes menyköveket szóró zord beborulásra ;akinek a fia vala Ádám ,egyik regényem bús véget ért hőse . Akinek családjában vége-hossza nincs a kegyetlen Istenitéleteknek ,-ki tudná ,miért ,amikor keresztapám uram is ,keresztanyám asszony is igen jó lelkek valának ... Követi Benkő Dánielt Benkő László keresztapám uram ,aki már deákos ember volt s a falunak sok esztendőn át pennája ,kistermetü ,puskapor-természetü ember . Már a feketébe-kékbe játszó arca is mintha tele lett volna hintve puskaporral :szinte féltem ,hogy egyszerre csak fellobban . De hozzám mindig szelid ,nyájas volt ,s hálával emlékszem reá ,mert Udvarhelyen jártában ,két nappal a vakáció előtt ,kikönyörgött a szörnyü goromba Korondi uramtól ,a direktor-professzortól ,-nem ,nem ,ezt a két napot ,hogy elébb borulhattam édesanyám kebelére ,soha el nem felejtem :Köszönöm kigyelmednek ,Benkő László keresztapám uram ! Isten nyugtassa meg ! Ihol ,elém perdül a fürge ;csupa csont és bőr Benedek Szabó József ,aki tán sohasem ült (az ő részét nyilván az apja ülte le ,mivelhogy szabó vala ),éjjel-nappal serénykedett ,csonttá-bőrré aszalódott a szüntelen való munkában . Kaszált ,kapált ,csépelt ,közben téglát ,cserepet vetett s bár kisgazda volt ,négy fia közül háromnak épitett kőházat ,olyan szépet ,olyan mutatósat ,hogyha ide vetődnék egy pesti ifju ,okvetlen megkérdené :miféle úr lakik e házban ? A negyediknek csak azért nem épitett ,mert ez a szomszéd faluban ráházasodott egy özvegyasszonyra . No ,de hiába távolodott el a negyedik ,még találkozunk vele :életem folyásában sorsdöntő szerepe lesz ... Dombon ülő háza ,még pedig uri formáju háza volt Gál Dániel keresztapám uramnak . Amolyan hétszilvafás nemes ember vala őkigyelme . Négy ,néhány lépésnyi utcácska vette körül a szük telket ;szigetecske a falu-szigetben . Ez az uri formáju ház háttal fordult a negyedik utcácskának ,ellenkezően az igazi székely házakkal ,melyeknek ablakai közvetlen az uccára nyilnak . Gál Dániel keresztapám uramat nem ismertem . Mondják ,szakállas és nadrágos ember volt . Gyermeknek nem adott életet ,nyilván ,mert nemcsak a háztelek volt kicsiny ,de a föld is ,amelyen szántogatott ... Sőt nem is volt neki nemes levele . Diákiskolát járt az apja is ,ő is ,tehát urnak született . Szegény urnak ,akit igy csufol ki a nóta : Tekintetes ,naccságos , Csergefótos nadrágos . Csudálatos :még volt egy ilyen nemeslevél nélküli nemes a falumban ,akinek dulló volt az apja ,maga is diákiskolát járt s ennek sem volt gyermeke . De mindkettőnek valóságos nemesasszony volt a felesége -talán ez nemesité s gyermektelenité meg őket ? No ,még megemlékezem egy keresztapámról ,Putnoki Istvánról ,akinek annyi leánya volt ,mint égen a csillag ,mind kellemetes ,szép arcu fejérnép . A szomszédságunkban lakott s jól esik rá emlékeznem arcának megindultságára ,amikor hosszu ,hosszu idő multán hazakerültem és megálltam a kapuja előtt :Jó napot adjon Isten ,keresztapám uram ! Hogy van ? Hogy szolgál az egészsége ? Mintha nem akart volna hinni a fülének . Hogy én őt ,az egyszerü gazdaembert igy megtisztelem . Keresztapám uram ! Mert akkor már akkorát haladt a világ az én kicsi falumban is ,hogy a suhanc gyereknek is szájában felejtődött az “uram ”. Ha ő neki jól esett a keresztapám uram ,ó de jól esett nekem is hallani :Köszönöm kérdését ,keresztfiam uram ! Csudaszép világ volt az én gyermekkorom . Ha öreg ember végigment az uccán ,a kapuban üldögélő fiatalok felálltak s kalapemeléssel fogadták köszönését . Nem volt ez sem világi ,sem egyházi törvény s mégis megtartották :Az öreg ember előtt állj fel s kalapot emelj ! Az unoka a nagyapját nagyapám uramnak ,a nagyanyját nagyanyám asszonynak tisztelé . S hogy még csuda szebbnek -ha jobban tetszik :különösebbnek lásd ezt a világot ,a fiatalabb testvér az idősebbet ,ha legalább öt esztendő vala köztük ,bácsinak meg néninek szólitá . Gábort ,a családunk legidősebb fiát ,ma is Gábor bácsinak szólitom s illő tisztelettel magázom . Igaz ,közöttünk tizenhat esztendő a köz . De Éva csak öt évvel idősebb ,s amig élt ,nekem mindig Éva néni volt . Csak Annával tegeződtünk (l. az ő élete drámájának első felét a Huszár Anná-ban ),mivelhogy két esztendő van köztünk . S ha még nagyobb csudát akarsz hallani :Ignáckát ,aki tizenhároméves korában halt meg s akit én nem is ismerek ,mindig Ignác bácsinak emlegettem ,nemcsak gyermekkoromban ,de később is ,sokáig . Már gyermekeim voltak ,amikor édesanyám jelenlétében ,Ignácnak kezdtem nevezgetni . De félve ,vajjon nem ütközik -e meg ezen édesanyám . És ha még ennél is nagyobb csudát akarsz hallani ,gyakran voltam tanuja ,hogy asszonynővéreim ,amikor a szomszéd faluból hazajöttek látogatóba ,nemcsak a szüléknek ,de Gábor bácsinak is kezet csókolának ... Hát ez ilyen világ volt . Azóta sok 24 óra pergett le ,de hála Istennek ,egészen még meg nem változott . Mert azt csak össze-visszazavarodott fejü gyerekek hihették ,hogy 24 óra alatt át lehet gyurni az egész világot . Ha ugyan hitték . * Édesapám is tett fogadalmat ,éppen mint István nagyapó a francia juharfa tövében . Tizennégy esztendeig szolgálta a császárt ,bizony nem jókedvéből ,ha lóháton szolgálta is . Keserves volt látnia ,hogy nálánál “alábbvalók ”mint haladnak előbbre ,ő meg közlegényi sorban marad ,mivelhogy az irásban gyenge volt . Gyermekkorában a tanulást éppen csak hogy megizelinté . A falusi iskolában megtanulta az “ abéabót ”a betüvetést is . Sőt diákszót is tanult egy jó csomót . Aztán István nagyapó elvitte Nagyenyedre ,a hires Bethlen-kollégiumba ,de alig volt ott hat hetet ,megbetegedett . Hej ,lett otthon rémület ,amikor pecsétes levél hozta hirül az egyetlen fiu betegségét ! Nagyanyám asszony nem hagyott békét addig nagyapónak ,amig be nem fogott s utnak nem eredt . Teljes három nap volt akkor tőlünk az ut Enyedig ,három nap visszafelé . Elég az :egy hét mulva itthon volt az egyetlen fiu ,-hat hét alatt kitanulta a diákiskolát . Amit tanult ,voltaképpen a székely huszároknál tanulta . Itt csinosodott ki az irása annyira ,hogy később egy-két esztendeig a falu pennája is vala . De keserves iskola lehetett a huszáriskola ,mert megfogadta ,hogy akárhány fiuval áldja meg az Isten ,mind tanittatja . Annyira hü volt a fogadalmához ,hogy Ignácka halála után ,Gábort Udvarhelyre akarta vinni . De Gábor akkor már tizenhatéves volt ,szentgyörgyi osztálytársaitól három esztendővel maradt el ,nem volt rábirható ,hogy a tanulást ujra kezdje . Bennem nem lehetett valami nagy reménysége . Vézna csecsemő voltam ,“nagy fekete szem az egész gyerek ” ,sápadt arc ,melyre a búsbeteg tej után ,anyóka gondos ápolása mellett is ,csak lassan ,igen lassan rajzolódott gyenge pirosság ,halovány árnyéka a Benedek Huszárok arcát jellemző rózsának ,mely minden Benedek Huszár arcán ott virit ,a pofacsont fölött . Azért irom pofacsontnak ,mert nem minden olvasóm értené meg ,ha járomcsontnak mondanám . Ez a kiülő járomcsont s a mélyen bentülő szem általános jellemzője az igazi székely arcnak . A Benedek Huszárokéra a Teremtő jókedve még rózsát is dobott . Ez a rózsa olyan rózsa ,hogy itt a nagy Babylonban egy-két hét alatt elfonnyad ,de csak vissza kell menned a faludba ,ott egy-két nap alatt ujra kivirágzik . De mit is keres a kisbaconi rózsa kormos ,füstös Budapesten ?... Áldott az emléke anyókának ,az ő szüntelen való gondossága arcocskámra lehelte a rózsát ,mielőtt karja erőtlenül lehanyatlék . Ő egy esztendeig dajkált engem s ezt a dajkálást édesanyám öt esztendei dajkálással fizette meg neki . Arcom kigömbölyödött ,ajkam alatt egy kis gödröcske nevetett ,s mondják ,édesapám kezdette bánni békételenkedését :megvette az uzoni papbácsi egész birtokát . Vajna Rózsi ,az én kurta rokolyás kis pesztrám olyan büszkén mutogatott a faluban ,mintha ő pingálta volna arcomra a rózsát ,ajkam alá ő kerekitette volna a nevető gödröcskét . Ennek a Vajna Rózsinak köszönhetem azt a képet ,mely karonülő koromban ugy a lelkembe vésődött ,hogy soha ki nem törülődött onnan . Ennek a Vajna Rózsinak meghalt a nagyapja ,s elvitt engem a halottasházba . Ott feküdt Vajna nagyapó a nyujtópadon ,rajta a szemfödél ,de nem takarta be az arcát . A szemem beleragadt az arcba s lelkem táblájára fényképeződött . Nyilván fel volt kötve kendővel Vajna nagyapó álla s ez a kendő mutathatott ugy ,mintha Vajna nagyapónak két csökevény szarva lett volna kétfelől ,olyan ,amilyen némely birka fején látható . Ez a különös kép kisért öregségemig ,kisér ma is ,mig végre megkerestem a halottaskönyvben ,mikor is halt meg Vajna nagyapó . Nem akartam hinni a szememnek :1862-ben halt meg . Akkor még nem voltam három esztendős . Lám ,ez a kép belevésődött a még alig eszmélkedő gyermeki lélekbe ,viszont nyomtalanul tünt el ugyanennek a gyermeki léleknek ugyancsak ebből az időből egy nagy megrendülése . Anikóval ,aki akkor öt éves volt ,én meg három ,kint az uccán a kapu előtt szaladgáltunk ,s tyukszemü Benedek-Benedikti Laji négylovas üres szénásszekérrel hirtelen nekem hajtott ,elgázolt ,de sem a lovak nem léptek rám ,sem a kerék alá nem kerültem :épen feküdtem a földön . Épen ,de eszméletlenül . A rémület sikoltása után nyomban elvesztettem eszméletemet ,ugy szedtek fel a földről . Már-már azt hitték ,meghaltam . Üzentek is a harangozónak ,hogy huzza meg a harangot ... Mindezt csak onnan tudom ,mert gyermekkoromban sokat beszéltek róla . Én magam akkor Mózi nevü cselédünkre haragudtam . Miért ,miért nem ,azt hittem ,hogy ő gázolt el . Mulattak rajta ,amint vádoltam Mózit ,mondván :Mózi a csocsóval lenomtatott . De erre a mondásomra sem emlékszem ,csak később hallottam ,hogy igy keseregtem . És Mózira sem emlékszem ,sejtelmem sincs arról ,szőke volt -e ,barna volt -e ,nagy legény ,kis legény ,pedig sok esztendőt lakott nálunk ,mindennap láttam -s ime . Vajna nagyapót csak egyszer láttam s csökevény szarvával ma is látom . A három-négyesztendős koromban látottak s hallottaknak már oly nagy madár-serege repdes körülöttem ,hogy válogatnom kell ,melyiket szólitgassam elé :csicseregd el ,édes kis madárkám ,hogy s mint volt ,amikor én apró emberke voltam . A fecske csicsergi :Emlékszel -e ,amikor Gábor bácsi elbujdosott s egy éjjel odahált András nagyapó lakatlan házában ? Emlékszel -e arra a házra ? Igen ,emlékszem . Vén faház volt . Vastag ,széles fazsindellyel fedett . Csak a külső képét látom ,azt is haloványan ,de látom . De láttam azt is ,amikor lebontották ,hogy a helyén kőházat épitsenek Gábor bácsinak . Mért bujdosott el Gábor bácsi ? Azért ,mert édesapám rávert a pálcájával . Ő reá is ,meg a két szolga legényre is (Boda Sámuel volt az egyik ,Bálint Izsák a másik ). Estefelé jöttek haza szántóból ,három ekével . Ahogy kifogták az ökröket ,vizet mertek a kőválluba s neki eresztették a kimelegedett állatokat . -Héj ,az irgalmatokat ,mit csináltok !-rohant elé a kert felől édesapám . Ki tanitott arra ,hogy megmelegedett állatot megitassatok !?-s végigpálcázta a három legényt . Még most is látom édesanyámat ,amint kezét tördelve ,sirva kéri édesapámat :ne bántsa !ne bántsa ! Mind a három legény sirva ,kiabálva “bujdosott ”el ,Sámuel és Izsák haza ,Gábor a nagyapó házába . (Mondanom se kell ,hogy pirkadatkor már mind otthon voltak s mentek szántani ,mintha semmi sem történt volna. ) Ekkor én három éves voltam . Megállapitom pedig ezt abból ,hogy Gábor bácsi házának a tornácra nyiló ajtaja felett ,keskeny homlokzaton ott az évszám :1864 . A ház épitése tartott egy esztendőt . András nagyapó házát eszerint 1863-ban bontották le . Nyilvánvaló ,hogy ebben az esztendőben bujdosott oda Gábor bácsi . S világosan emlékszem ,hogy mig a Gábor bácsi házát épitették ,nem egyszer vittem uzsonnát édesapámnak ,de még arra is ,hogy egyizben egy tányér frissen sült palacsintát vittem neki . S hogy egyszer-másszor én is buzgólkodtam az épités körül ,egy-egy követ ,téglát vittem Dénes bácsinak ,a pallérnak ,aki köpeci ember vala . Ez a név is bevésődött gyermeki lelkem táblájába ,mert Dénes bácsi pihenés közben el-eljátszogatott velem . Mintha arra is emlékezném ,hogy kék szeme volt -de már erre nem esküszöm meg . S emlékezem a baróti lakatosra is ,aki az ajtókat s ablakokat szerelte fel . Kissé görbe hátu ,fekete szakállu ,fekete arcu ,de jókedvü ,gyermekbecéztető ember ,s ugy megszerettette magát velem ,hogy nemcsak nem féltem a fekete arcától ,de vele is háltam . Széles mellére bujtatott ,ülőkémet tapogatva álomba ringatott s reggelenként kacagva mesélte :No ,ma megint nyugodalmas éccakám vót . Likat rugott a hasamon a hálótársam ! Jó ember lehetett . Nyugodjék békében a baróti temetőben . -Hát ,füttyögtet most a mindentudó fekete rigó -emlékszel -e ,te vén bohó ,hogy volt neked még ebben az időben egy igen kedves pajtásod ,aki fölvett nagy erős karjára ,ugy vitt az iskolába ,ott mutogatta neked a falitáblákon azokat a különös figurákat . Először azt mutatta ,amelyik olyan volt ,mint egy ekekabala . Ennek a neve volt :A. Aztán megmutatta azt a figurát ,amelyiknek kettős hasa volt ,mint a szárazbetegségben sinylődő ,dagadt mellü Bogdán Mihálynak :az egyik ,az igazi hasa ,az is puffadt ,a másik a melle ,az is . Ennek a neve volt :B. És következett az a figura ,mely a félholdhoz volt hasonlatos . Ennek a neve vala :C. Igy mutogatta nekem végig ezeket a furcsa figurákat ,nagyokat ,kicsinyeket ,s otthon csak nevettek ,hogy az a bolondos Szotyori bácsi ősztől tavaszig ,buksi fejecskémbe palántálta az egész ábécét ,s hallj csudát !nagy betüket ,apró betüket össze is rakosgattam s mikor az ötödik esztendő felé lépegettem ,“ugy olvastam ,mint a viz ” . Valamint volt idő ,amikor a 90-ik zsoltár szerint ,“ sem ég ,sem föld nem voltanak ”,azonképpen volt idő ,“amikor tanitóképzők sem voltanak ”. Amikor az volt a legalkalmatosabb tanitó ,aki leghangosabban énekelte a zsoltárokat ,s kifogástalan pennát tudott hasitani a lud tollából ,tiszteletes uram és a nemes presbitérium examináló széke előtt . Ez volt ám csak a jó világ !-mosolyogják le a Galilei-ifjak . Hát ,gyerekek ,ez a világ olyan világ volt ,hogy akkor is ,akinek egy csepp esze volt ,megtanult irni ,olvasni ,számolni ;az ökör meg akkor is ökör maradt ,még ha Bécsbe vitték is ,a közmondás szerint . Sőt :ökör marad az ökör ma is . Ki volt ,mi volt ez a Szotyori József ? Szegény diáklegény . Az udvarhelyi kollégiumból került a mi kis falunkba -mesternek . Igy hivták s hivogatják ma is a kántortanitót . Bolondos jókedvü ,magasnövésü ,széllesvállu legény volt . Alig hiszem ,hogy négy diákosztálynál többet járt volna ki ,pedig 18-20 éves lehetett ,amikor a “csonka ”mester örökébe lépett . Azért hivták csonka mesternek ,mert az egyik keze megbénult ,talán amiatt is mondott le ,késő öregségében ,mivelhogy csak félkézzel billegethette a kis szuszogó ,sipoló orgona billentyüit . Nyugalomba ment hát a vén csonkamester ,el is költözött a fiához a szomszéd vármegyébe ,de nyár vége táján ,a kepézésre rendesen visszajött . Kepének nevezték s nevezik a székelyek ma is a papi meg a kántori fizetést . Minden gazda ,kinek legalább tizenkét kalongya őszi s ugyanannyi tavaszi gabonája termett ,ebből kettőt-kettőt a papnak ,egyet-egyet a mesternek adott . Ezek után következtek ,akik csak fél kepét fizettek . S legvégül jöttek az “ oszporások ”,a földtelen emberek ,akik egy pár garassal rótták le adójukat Isten szolgáinak . No ,most figyeljetek ide . Lehetett akkoriban 50-60 egész meg félkepéző gazda ,kerekszámban hát ötven kalongya kenyérnek való gabonát ,ötven kalongya zabot kapott a mester . Igen ám ,de ennek fele a csonkamestert illette ,Szotyorinak eszerint maradt 25 kalongya gabonája ,ugyanannyi zabja . Egy kalongyában van 27 kéve . Ha elhiszitek nekem ,s pedig elhihetitek ,hogy egy kalongya rozs jó ha eresztett két véka szemet ,ugyanennyit a zabnak is a kalongyája ,eltünődhettek azon ,miből élt s ruházkodott Szotyori József . Ötven véka gabona ,ötven véka zab . Csak egyik-másik nagyobb gazda adott buza-kepét ,annak az ötven vékának is nagyrésze rozs volt . Vala pedig egy véka rozsnak az ára akkoriban egy német forint ,egy német forint pedig 40 krajcár . A zab ára is akörül forgott ,csak akkor szökött fel egy kicsit ,ha háborus hirek kerengtek a levegőben . Akárhogy forgatom ,Szotyori József kepéjét pénzben nem tudom többre becsülni száz német forintnál . Ehhez még hozzáteszek 10-15 szekér fát ,egy-két kis szántóföldet s kaszálót (az egész együtt kitehetett egy holdat )s hozzáveszem még azt is ,hogy esztendőn át énekszóval temetőbe kisért 5-6 halottat 20 krajcárjával ,felvittek az iskolába 30-40 gyermeket s fizettek minden gyermek után 20 krajcárt :bizony még kisül ,hogy Szotyori József fizetése felrugott 150 német forintra . Hiszen ,igaz ,igaz ,ha nem csordult ,cseppent . Teszem azt ,a jobbmódu asszonyok ,amikor a gyermeküket felvitték az iskolába ,kedveskedtek eggyel-mással ,ki egy csirkével ,ki egy tojással . Szerda és szombat délután játékdélután volt . Hol az iskola udvarán ,hol a cinteremben szaladgáltak-verekedtek a gyermekek :ezt a szaladgálást-verekedést azonban meg kellett váltani . Egy tojás vagy egy cső kukorica volt a váltság . Még ma is kacag a lelkem ,ha eszembe jut az a szörnyü dráma ,melynek keservesen siró hőse voltam iskolába járásom egy szép délutánján . Szőttes ujjaskám zsebében volt a játékdélután váltsága :egy tojás . Ez a tojás ,addig feszengtem a padban ,egyszerre csak ropp !eltörött . Jaj istenem ,-nyilalt kis szivembe a rémület ,-most nekem nem szabad játszanom . Keserves sirásban talált a mester ,a Szotyori utóda ,épp olyan fiatal legény ,mint ő . -Hát te miért sirsz ?-kérdezte az uj tanitó . A gyermekek válaszoltak helyettem ,ki részvéttel ,ki kárörömmel : -Eltört a tojása ! Fél ,hogy nem játszhatik ! -No ,ne sirj ,simogatta meg fejemet a tanitó bácsi ,azért szabad játszanod . Igen ,még ma is kacag a lelkem ezen a drámán ,s még ma is érzi kezem a zsebemben szétfolyt tojás tapadós nyirkosságát . Próbálja csak meg valaki ,töressen el egy tojást a zsebében ,ha ugyan akad oly könnyelmü tékozló ma ,amikor öt-hat korona egy tojás -aztán nyuljon a zsebébe :halála napjáig nem szabadul attól a kellemetlen érzéstől ,amit ez a tapadós nyirkosság okoz . De visszatérek Szotyori Józsefhez ,mert tudom ,kiváncsi vagy ,nyájas olvasóm ,hogy valóság -e vagy mese az az aranykor ,amikor százötven német forintból megélhetett egy ember ? Erre csak azt felelem :a csonkamester nemcsak megélt ennek a duplájából a feleségével ,de még tanittatta is két fiát az udvarhelyi kollégiumban . Szotyori Józsefnek uri dolga volt . Ő egész nap a mi házunknál lógott ,ott ebédelt ,ott vacsorált ,talán früstükölt is . Kis szobácskájába ,mely egy födél alatt volt az egyetlen iskolaszobával ,csak hálni járt . Egykoru volt Gábor bácsival ,nagy pajtásságba keveredlek ,s rosszul mondtam ,hogy lógott nálunk :kora tavasztól ,amikor megadta az egzáment ,késő őszig ,amikor ember ,állat födél alá huzódott ,s megnyilt az iskola is ,Szotyori nagy buzgón dolgozott :szántott ,kapált ,kaszált ,szénásszekeret rakott ,fát vágott a legényekkel ,s mindezt széles jókedvvel . Ő volt a még mindig szomorkodó ,Ignáckát sirató család jókedvre deritője ,ő “duvasztott ”nekem furulyát a füzfa mézgás hajából ;ő faragott nekem szekerecskét (szekerecskébe kerekecskét );ő vett föl nagy erős karjára s vitt enyhe téli napokon az iskolába ,végig mutogatván a fali táblák csodálatos figuráit . Ez a tizennyolc éves legény a 150 német forintért minden télen megtanitott 20-30 gyermeket olvasni ,irni ,számolni ;az esztendő ötvenkét vasárnapján száznégyszer énekelt zsoltárokat és “dicséreteket ”;három sátoros ünnep 3-3 napjára is esett 18 istentisztelet ;néha a pap helyett könyörgést is olvasott ;elmondta szép rendibe a Miatyánkot ;öt-hat halottat énekelve kisért ki a temetőbe . Ez a tizennyolc éves ifju szolgája volt Istennek ,szolgája volt a mi házunknak ,ennek is ,annak is jókedvéből -Mein Liebchen ,was willst du noch mehr ? Várta -e ,nem -e vigkedvü Szotyori a vén csonkamester halálát ,erre csak a mindentlátó Isten adhatna feleletet . Szeretett volna -e fészket rakni ,azt az én ébredező lelkem ugyan vehette -e észre ? Egy bizonyos ,hogy fél kepére nem rakhatott fészket ,a vén csonkamester pedig nem akart meghalni . Mert ilyen csökönyös minden vén ember . Magam is ilyen vagyok . Hiába csiripelnek a verebek ,hogy lejárt a te világod ,nincs szükség az irásaidra ,lám ,élek és irok ,ha az asztalfiának is . A vén csonkamester pontosan eljött a félkepéért ,kicsépeltette ,szekérre rakatta s vitte a fiához ,vele jött a vén mesterné is ,vékony ,töpörödött asszony ,akinek elméje csendes őrületre háborodott abban az esztendőben ,amikor a világ legnagyobb költője nyomtalan eltünt a segesvári csatában . Ott esett el egyik fia a csonkamesternek is . Mindenki elhitte ennek a fiunak a halálát ,csak az anyja nem . Várta éjjel-nappal ,ott bolyongott a falu végén ,onnét leste ,várta ,mikor bukkan fel kedves alakja “döllő gödör ” felől ,ahol az ut a falunak kanyarodik . Addig várta ,addig leste ,mig elméjére homály nem borult . És akkor sorba járta a házakat ,mindenüvé beszólt :nem látták -e a fiamat ? -Nem láttuk ,lelkem ,nem ,-minden háznál ez volt a felelet . Néhol az ágy alá is benézett :hátha ott rejtőzik a zsandár elől ? Szegény csonkamesterné ,ő nem a félkepéért jött ,mint az ura . Ő most is a fiát kereste . Álomkórosként bolyongott szerte a faluban ,beszólt mindenüvé :Nem látták -e a fiamat ? S mindig csak ez a felelet :Nem láttuk ,lelkem ,nem . Milyen szép ,milyen érzékeny ,milyen megható költeményt lehetne irni erről ,ha az érzékeny költeményeknek még volna olvasója ! Ha nem durvitotta volna el lelkünket a világháboru ,s mind az a förtelem ,ami a világháboru nyomán ránk szakadt ! Hát csak elégedjetek meg ezzel a két sorocskával :Nem látták -e a fiamat ? -Nem láttuk ,lelkem ,nem . Porban játszó gyermek volt még Gábor ,az volt Benkő Trézsike is ,s már a falu közvéleménye a két gyermeket egymásnak eljegyezte . Nem azért ,mert a két gyermeket ,jóllehet Gábor a felszegben ,Trézsike az alszegben lakott ,napról-napra együtt látták játszadozni ,sőt azt is láthatták ,hogy Gáborka estefelé mint vezette haza kézenfogva Trézsikét . Ebből ugyan nem lett volna házasság ,a falusi hit szerint ,ha az egyik gazdag ,a másik szegény . De édesapám volt az első gazda a faluban ,Benkő Dániel keresztapám a második . Közvélemény ide ,közvélemény oda :ez a két gyermek szerette egymást . S nyilvánvaló volt ,hogy amikor Ignácka halála után édesapám Gábort Udvarhelyre akarta vinni ,a kamaszlegény huzódozásában nagy része volt Trézsikének . “A legénynek éppen ugy kell vigyázni a tisztaságára ,mint a leánynak ”,-hirdette István nagyapó ,s Gábor ezt annyira megtartotta ,hogy Benkő Dániel keresztapám uram házánál más leányos házhoz soha be nem lépett . De Trézsikéhez sem járt más legény Gáboron kivül :minek szaggassák a csizmát hiába ? Huszéves korában állt sor alá Gábor ,s bizony sok ezüst tallért meg huszast pengetett le valakinek az asztalára édesapáin ,hogy Gábort ne vigye el a német Taliánországba ,honnét nyolc-tiz esztendő mulva került volna vissza ,ha ugyan vissza kerül . Nosza ,nagyhirtelen házépitésnek láttak ,hadd álljon a ház ,ha esztendőket üresen is :a fiu dolga immár ,mikor visz bele asszonyt . Hiszen ,a Gábor háza egy esztendőt sem ásitott üresen :21 éves volt ,amikor Trézsikét bevezette a falunak akkor legszebb ,legnagyobb házába . Milyen ez az akkor legszebb s legnagyobb ház ? Olyan ,amely ma ,szinte 60 év multán is a legszebbek s a legnagyobbak közé tartozik . Ennek a háznak szépsége s nagysága még csak akkor tünik ki igazán ,ha visszamegyek ama Benedek Huszár Gábor házához ,amely Mária Terézia korában épült ,s amely felépülését magának Mária Teréziának köszönheté . Ez a Mária Terézia valósággal gyámság alatt tartá a népet . Megmaradt a faluházán néhány jegyzőkönyv Mária Terézia uralkodásának utolsó tiz esztendejéből s ezekben minduntalan találkozunk a felséges királynő nevével . Valósággal gyártódnak a rendeletek ,melyekben hol ezt parancsolja ,hol azt a világszép királynő . Nagy gondja volt a fonásra ,szövésre ,s mig a férfiak hadakoztak ,az otthonmaradtaknak ,s főként a suhanclegényeknek megparancsolta ,hogy a téli estéken fonjanak ,akárcsak az asszonyok . Az ő parancsolatjára honosodott meg hazánk földjén a burgonyatermelés ;ő parancsolta meg Erdély minden községének s igy Kisbaconnak is ,hogy küldjön szekérrel egy alkalmatos embert Kolozsvárra ,ahol is kap egy szekérre való burgonyát ,abból minden család néhányat ,azt elültetik s szép lassan elszaporitják . Alkalmatosabb embert erre találhatott volna -e a falu “nemes székely huszár Benedek Huszár Gábor atyánkfiánál ”,aki világot járt ember volt ,mert hadakozott a burkusokkal is ,s akinek nem volt kedve a házaséletre ,vénlegénynek maradt ,amiről szintén esik szó a jegyzőkönyvben ,mivelhogy nemes székely Huszár Gábor uram “tilosban ”találtatván ,illetlenségeért meg is dorgáltatott . Nem lehetetlen ,hogy az ő esetéből kifolyóan született familiánkban az örökéletü intelem :a legénynek éppugy kell vigyázni a tisztaságára ,mint a leánynak ... Benedek Huszár Gábor testvére volt az én máska-nagyapámnak ,vagyis dédapámnak ,a nagytestü s nagyerejü Jeremiásnak ,nagybátyja tehát István nagyapónak ,akiről az az intelem ránk öröklődött . Elég az ,hogy Huszár Gábor vállalta a küldetést s hazahozott Kolozsvárról egy szekér burgonyát ,aminek székelyül pityóka a neve . Hány nap alatt járta meg az utat ,ennek az emléke nem maradt meg . Száz évvel később ,a XIX. század 70-es éveinek elején ,amikor éppen épülőben volt az erdélyi vasut ,édesapám meglátogatta a Kolozs- meg Szilágymegyébe szakadt Benedek Huszárokat ,Miklós meg Antal nagybátyjainak a maradékait ,hogy örökáron vegye meg azokat a belsőségeket s földeket ,melyeket a nevezettek 48 előtt zálogjára adtak el neki . (Mert 48 előtt csak elzálogositani volt szabad a székely birtokot ,mégpedig 30 esztendőre ,eladni nem. ) A 70-es évek elején járt le ez a zálogos-vásár s édesapám pénzzel megrakodva felkerekedett a nagy utra ,hogy a zálogos-vásárból örökös vásárt csináljon . Kisbacontól Kolozsvárig akkor öt napig tartott az ut . Valószinü ,hogy száz évvel elébb még hosszabb ideig tartott . Mindegy :a fő ,hogy Huszár Gábor meghozta a pityókát ,s ezért az utjáért egy ház volt a tiszteletdij . Egy ház ,melyet a falu épitett neki . Ennek a háznak csak a fundamentuma volt kő ,a fala faragatlan ,gombolyag cserfa . Minden egyes fája kilátszott ,akárcsak a sovány ember bordája ,a vékony mésztakaró alól . Az alacsony falra aránytalanul magas ,meredek tető nehezedett ,mely nagy iromba cserfazsindellyel volt fedve . Vala pedig az egész házban egy nagy ,tágas szoba ,egy kis benyiló (abban a sütőkemence )s oldalt egy kamara . Éppen elég egy vén legénynek . Ez a ház kerek száz esztendeig állott ,közvetlen a mi udvarunk mellett . Ez is elzálogositott ház volt ,igy került István nagyapó kezére ,tőle édesapáméra ,mignem ezt is örökáron megváltá . Az én gyermekkoromban egy oláh pásztorember lakott benne ,a vén Demeter András ,aki holtáig szidta Kossuthot ,merthogy nem adta neki ezt a házat ,holott ő már 48 előtt benne lakott . Sehogysem akarta megérteni az öreg ,hogy nem volt ő édesapámnak sem jobbágya ,sem zsellérje ,egyszerüen bérlője a háznak ,akárcsak én ma itt ennek a budapesti lakásnak egy derék füszeres házában ;azzal a különbséggel ,hogy én pénzben fizetem a házbért ,vén Demeter András meg 10 ,azaz tiz napszámmal rótta le . S volt ezért neki lakóháza ,veteményeskertje ,egy kis pityókaföldje ,egy istállója (a kecskéinek )-ilyen háziur volt az én édesapám ! No ,de találkozunk még vén Demeter Andrással ,az országjáró ,nagyokat füllentő ,nekem igen kedvesemlékü vén huncfuttal ,jerünk tovább . Én nekem most azt az utat kell bejárnom ,mely a Mária Terézia korabeli Huszár Gábor házától a Gábor bácsi házáig vezet . Az édesapám háza a 40-es évek elején épült ,hetven évvel később ,mint a pityókáért épült ház . Ennek már nemcsak a fundamentuma volt kő ,de azon felül is egy félméternyire ,ott kezdődött a fa ,még pedig faragott ,a közök kirakva apró kövekkel s igy bemeszelve sima téglaház képét mutatá . Széles eresz volt a benyiló a ház közepén ,ettől az eresztől jobbra egy nagy szoba ,virágos ,méhes kertre nyiló ,balra egy kisebb szoba és konyha . Az ereszből volt a bejárás a kamarába s a pincébe ,mely a föld szinén volt s nem a föld alatt ;az ereszből a feljárás a hijjuba (padlás )egy odatámasztott jó magas létrán . A mi házunk már szép piros cseréppel volt födve ,három kémény füstölt rajta ,a pityókás házon egy sem ;annak a nagy szabad tüzhelyéről a füst a hijjuban széledt el s szivárgott ki lassanként a fazsindelyek hasadékai közt . Az esztendő verejtékes munkájának minden gyümölcse szépen elfért e piros cserépfödél alatt . A hijjuban négyoldalt sorban állottak a falusi ácsok faragta szuszékok ,öt köblöstől fel husz köblösig :ezekbe hordták fel a buzát ,a rozsot ,a zabot ,az árpát ,a borsót ,paszulyt ,az aszalt gyümölcsöt . Ami nem fért a szuszékokban ,ott hevert csomókban ,a hijju tapasztott földjén . A pityókának nagy verem volt ásva a pincében . A gerendákhoz volt erősitve ,a pince hosszában ,négy-öt széles polc a téli almának . Átellenben a házzal ,az udvar tulsó szélén állt a kukorica-góré ,székelyül :a törökbuzás-kas ,ennek lécbordái közül mosolyogtak ki a piros- meg sárgakukorica-csövek . A galambbugos kapu egyik sarkában ,a pityókás ház közvetlen szomszédságában ,kis házikó állt ;ebben a kenyérsütő-kemence . Egyszerüen süjtő-nek hivtuk . A kis kaputól oldalt volt a gémes kut ,mellette egy nagy meg egy kis kővállu :este ,reggel friss viz benne a legelőre járó állatoknak . A ház háta mögött konyhakert ,melyre mindkét szobából kis ablak nyilt . Tyukleső ablak volt a neve . Innen lestük ,nem kapirgál -e tyukanyó a veteményesben . Az uccára néző szoba előtt néhány lépésnyi előkert ,virágos . A ház már nincs meg ,de egy fátyol rózsabokor ,melyet édesanyám ültetett ,még él és virágzik ... Három ablak nézett az ucca felé ,kettő a hátsó virágoskertbe ,egy nagyobb és négy kisebb az udvar felé . A hátsó virágoskert volt legkedvesebb helyem . Az ágyásokban fehér szegfü ,piros szegfü ,packona meg csukros viola illatozott . Az ablakokra felnyult a mályvarózsa s ha kinyitottuk ,be is hajolt azon . A kert egyik sarkában orgonafa . Boroszlán nálunk a neve . A kerités egyik falának épitett méhszin alatt sorakoztak a méhkasok . Itt szerettem üldögélni ,játszadozni egymagamban . Sok-sok száraz ágacskát szurkáltam szép sorjában a földbe ,öt-hat sorban . Nem katonák voltak ezek ,hanem kisdiákok . Ezek helyett a kis diákok helyett mondogattam fel a leckét . Szándékosan hibát ejttettem sorban tizzel ,husszal is ,mignem valamelyik a hátulsó sorban hibátlanul mondta fel a leckét . Nosza ,elévittem az első sorba . Igy játszottam ösztönszerüen az életet . Mert ,igy lesznek az utolsóból elsők ,az elsőkből utolsók ,különösen ,ha egy felsőbb hatalmasság beleavatkozik . Én voltam ez a felsőbb hatalmasság ,de gyermekkorommal bucsut is mondtam ennek :sohasem lett többé senki általam utolsóból első ,elsőből utolsó ... Az udvar hosszában még egy veteményes huzódott ,a “ pityókás ” ház folytatásaként . Felerésze a béresház járuléka volt :itt termett meg nagyokat füllentő Demeter András esztendei káposztája ,hagymája s egyéb zöldsége . A karós paszuly meg a lopótök indája felfutott a ház ereszére ,összekeveredve lógott az ereszről a hosszuszáru lopótök meg a hosszu ,vékony hüvelyü paszuly . Ecetet lopott ezzel a lopótökkel kis hordócskából az öreg füllentő ,bort aligha . Átellenben a pityókás házzal ,a telek alsó sarkában egyszobás házikó huzódott meg ,hajdan pálinkafőző ,most “bérház ”ez is . Ebben a kistermetü öreg Rigó zsellérkedett . Amennyire emlékszem ,sokat zsémbelt miatta édesapám ,mert a munkát nem igen kedvelé . Forró meleg napokon ,mig a falu künn izzadt a napon ,otthon felejtette magát ,ült ,üldögélt az árnyékos szobácskában ,eregette a füstöt naphosszat -vajjon miről gondolkozhatott ? Ő neki is volt egy veteményes kertecskéje ,melyet keskeny udvar választott el a Demeter Andrásétól . E keskeny udvar végén huzódott meg a zsupfödeles pajta ,a hozzá ragasztott sertésóllal :a két zsellér kevésszámu állatainak hajléka . Szóval ,a mi telkünk kettős telek volt :nagy és kicsiny s mintha két gazdáé lett volna ,kerités választotta el . A nagy telek hátsó felében L alakban három nagy gazdasági épület sorakozott :két szalmafödeles meg egy cserépfödeles csür ,mind a háromnak födele alatt egyben pajta is . A cserépfödelesben teleltek a “ köteles marhák ”,ökör ,tehén ,ló ,a zsupfödelesekben a borjak meg a juhok . Külön kis ólak voltak a sertésnek meg baromfinak ,kissé közelebb a házhoz ,hogy a röfögő meg kodácsoló jószágok mindig szem előtt legyenek . Ez volt a falu első gazdájának a belső telke . A csürök mögött ,természetesen ,tágas csüröskert a szalmakazlaknak ,a fedél alá nem fért szénának ,mely rendszerint tavasszal került sorára ,amikor a csürök odrai kiürültek . A csüröskert mögött terült el a gyümölcsös ,e mögött egy lucernás ,mely kirugott a Macskás-patakra . Ez a patak volt a határ . Ezentul kezdődött a mező ,lankás hegyoldal ,mely a falu egyik szélét végig szegi . Hajdanában ,az ősfoglaláskor a Benedek-nemzetség birtoka ,az idők során ősi és “ jövevény ”nemzetségek közt ugy elaprózódott ,hogy husz esztendő keserves munkájába került nekem ,a pennás ivadéknak ,amig a kardos nemzetség földjének egy részét csereberével meg háromszoros-négyszeres áron visszahóditottam . Igazabban :könyviró tollammal visszairtam . (Csak türelem ,türelem ,majd meglátjátok ,mi lelket renditő dráma lesz még ebből. ) A mi házunk már nagy haladás volt a Mária Terézia pityókás háza után ,külsejében is ,belsejében is ,jóllehet a két házat hetven év választotta el . De hát akkoriban csakugyan lassan forgott a világ kereke ,kevés volt a világjárta ember s ha egyik-másik hozott is magával valamit ,próbált is egy s más ujat ,nem igen követték . Ellenben a mi házunkat s a Gábor bácsiét huszonöt év sem választotta el ,de a különbség száz esztendőt is kitett . Ezt a különbséget én a szentgyörgyi német iskola javára irom :itt tanulta meg Gábor bácsi az épités müvészetét . Ő rajzolta meg házának tervét ,e szerint épült az uj módi ,kőfundamentumos ,égetett téglafalu ház ,melybe téglaoszlopokon nyugvó tornácból nyilt a főajtó nagy ,tágas szobába . Ennek a szobának két ablaka nézett az udvarra ,az udvar mellett egy kis gyümölcsösre ,melynek minden fáját András nagyapó ,egy ablaka egy nagyobb gyümölcsöskertre ,melynek fáit már ,egy vén diófa kivételével ,Gábor bácsi ülteté . E szoba butoraiból csak egy darabot emlitek meg :a feketére festett iróasztalt ,melybe széles palatábla volt beillesztve . Igen jó arra ,hogy hirtelen számolást elvégezzen rajta ,papirost e miatt ne pazaroljon . Ennek az iróasztalnak a gazdája háziszőtt ,fehér posztónadrágot viselt ,akár a cselédje . Mondhatnám ,dacosan ,szinte tüntetően ragaszkodtak az ősi viselethez a szabad székelyek ivadékai ,hivatták magukat fehérharisnyás székelyeknek ,ellentétben azokkal ,akik nemeslevelet szereztek vagy nem is szereztek ,de igy meg ugy elurasodtak . Igen szegény urak voltak ezek többnyire ,kicsiny ,rosszul müvelt földeken tengődtek s volt rá okuk ,hogy a Huszárok ,a Benkők ,a Keresztesek ,a Nagyok ,a Bardoczok ,a Balók (csupa kis- és nagybaconi familiák )jó módját irigyeljék . Gábor bácsi iróasztalos szobájából jobbra is ,balra is ajtó nyilt . Jobbra egy tágas “tessék szoba ” ,benne háziszőtt gyapjutakaróval bevont divány ,üveges szekrény ,nagy ruhaszekrény s ágy is . Ha akarom :“ szalon ” ,ha akarom vendégszoba . Mellette keskeny oldalszoba . Volt hát három lakószoba ,eggyel több ,mint a mi házunkban . Az iróasztalos szobából balra a konyhába lépünk :háromszorta tágasabb ,mint a mienk . Innen garádics vezet fel a kamarába ,kamara mellett szintén garádics a hijjuba . A konyha oszlopos tornácra nyilik ,erről a tornácról garádics vezet le a sütőkemencéhez s egyuttal a pincéhez is ,amely már igazi pince :a föld alá került . Néhány lépésnyire a ház mögött kisebb épület ,ennek födele alatt a nyári konyha meg a gabonás :két oldalt egy darabban nyulnak végig a hombárok ,falusi ácsok mestermunkája ,de főmestere Gábor bácsi legkisebb fia ,aki András nagyapó nevét viseli ,övé már a szülei ház . Gábor bácsi ,“a vén jegyző ” ,aki harminc esztendeig volt három falu pennája ,külön házat épitett magának a telek másik oldalán . Kedves kis kőház :faragott kő az alja ,kis oszlopos tornáca van ,kétoldalt rózsabokrok ,a kicsi házban két szoba ,konyha :éppen elég egy öreg pár embernek . A világháboru sem tudta megkomoritani e kis ház nevetős képét :ugy nevet ,ugy mosolyog ,mintha az ég soha ,de soha be nem borult volna fölötte . De Gábor bácsi nemcsak magának épitett házat ,épitett a nagyobbik fiának is s ez már igazi uriház . Üveges verandán lépünk e házba ,üveges verandáról egy hosszukás keskeny szobába ,melyben tulságos nagy helyet foglal el egy öreg zongora ... Balra virágos kertre nyiló nappali ,jobbra két szoba ,tovább a téli konyha ,ehhez ragasztva a nyári . Ebben a házban tehát öt szoba van már ,mivelhogy szobának számit a zárt veranda is . S ennek a háznak nemcsak zongorája van ,de iróasztala is ,holott gazdája ,János gazda ,csak a felső népiskolát végezé . De a leányai már mind kijárták a képzőt . Itt most meg kell állitanom a tollamat ,hogy mondanivalóim sorrendjét meg ne zavarjam . Mert nagy utat kell megtennem még ,amig eljutok odáig ,amikor a székely gazdaember iskoláztatja nemcsak a fiait ,de a leányait is ... Ez már ugrás ,széditőnek látszó nagy ugrás ,de majd kisül ,hogy nem is ugrás ,hanem fontolva haladó ,egészséges fejlődés ez . Csak be kell pillantanod abba a virágoskertbe ,melyre a nappali három ablaka nyilik s már ez mutatja ,hogy ennek a háznak a gazdája ugrás nélkül is halad előre ,szépen ,egyenletesen ,testi s lelki szemünknek jólesőn . Ez a virágoskert az én szülőházam s az előtte meg mögötte illatozott virágoskertecskék helyén szülétek . Ha nem nevel urnak az édesapám ,ma én volnék itt a gazda ,mert ,ősrégi székely szokás szerint ,engem illetett meg az ősi telek ,mint legkisebb fiut . Ám én “tudományra ”váltottam az ősi telket s szomszédja lettem a Gábor bácsi fiának ,kint a házam a falu szélén ,nagy csendességben -jól történt -e igy vagy rosszul ,kisül ,mire könyvemnek végire érek . E pillanatban idegenül tengődök a nagy Babylonban s nem tudom ,nem lépek -e idegen földre ,ha innen -megszökhetem ... Ó ,ó ,megint félre kalandoztam ,János öcsém szép virágoskertjéről megfeledkezem . De te megbocsátasz nekem ,nyájas olvasó ,hiszen vehetted észre ,hogy bódult a fejem ,bódult a szivem . A mi virágoskertecskénket gombolyag fenyőboronák keriték be ,János gazdáét az udvar felől jó móddal megalapozott ,fonott drótsövény ,az ucca felől fedett kőkerités . Egy rózsabokor ,melyet édesanyám ,s egy körtefa ,melyet édesapám keze ültetett :a régi virágoskertből e kettő maradt meg . A rég kiszáradt ,egyetlen orgonafa helyett ,az udvar felőli részen ,végig orgonabokrok szelik a drótsövényt ,közbe-közbe sugár vörös fenyők ,-gyönyörüséges kép s május havában mámoritóan illatos . A méhszin helyett ,melynek tövében annyit játszadoztam ,uj méhszin ,melynek födele alatt a gyékényből font paraszt méhkasok s a legujabb szerkezetü kaptárok szépen megférnek együtt . Édesanyám oltatlan rózsájára kegyelettel néznek a piros ,a fehér ,oltott rózsák s egy közöttük talán szeretettel is :emlékrózsafája ez annak az ágynak ,amelyben édesapám örök álomra hunyta szemét . Nagy gonddal ápolt virágágyak középen ,oldalt málna- ,ribizli s mindenféle diszbokrok ,az ucca felől sorban vadgesztenye ,vörösfenyő ,hegedüfenyő s még egy körte- s egy almafa :ez utóbbinak ágai ,éppen mint az én szülőházam ablakán a mályvarózsa ,behajolnak a nappali nyitott ablakán . Szóval ,itt szépen ,harmónikusan ,a régit le nem becsülve ,az ujtól nem irtózva ,fejlődik az Élet ,mivelhogy nem ott kezdik ,ahová minden józanul gondolkodó ember hite szerint ,eljutni csak századak multán lehet . Ha ugyan lehet ... * ...Mostan pedig megyek az iskolába . Már nem a Szotyori bácsi karján . Mert Szotyori bácsi mégis itt hagyott minket ,pedig hogy szeretett s hogy szerettük mi is őt . Fészket akart rakni (nyilván megkivánta Gábor bácsitól )s hazament a falujába ,Szotyorba ,ahol a vén mester halálára nem kellett várnia :egész kepét kapott . Hát ,elment Szotyori nagy sirással-rivással ,sirt ő is ,siratta a falu is ,különösképpen a mi házunk népe s talán legkeservesebben siratta meg egy pirinkó kis fiu ,akinek ezután a maga lábán kell iskolába járnia . S lám ,a félkepére nyomban akadt pályázó ,két diáklegény ,mindakettő -Benkő . A néhai vén tiszteletes gyámoltalan fia az egyik ,az a szegény Laji ,aki buzával hizlalta a disznót ,amikor a maga gazdája lett ;középajtai Benkő a másik ,aki nevén kivül más atyafiságban a kisbaczoni Benkőkkel nem vala . Lajinak ,szegénynek nem volt hangja ,annál hegyesebb ,csengőbb a másik Benkőnek ,akinek Sándor a neve . Hatodik esztendőt tapicskáló gyerek voltam ,amikor Benkő Laji ,egy vasárnap délután ,az egész falu szine előtt ,Istennek házában egzámenre állott . Mert a kántori pályázat valóságos egzámen vala . Minden képező gazdának joga volt az egzaminálásra . Össze-vissza vallatták a pályázót a zsoltáros könyvből . Nem elégedtek meg azzal ,hogy az istenitisztelet során végig énekelte a szokásos dicséreteket és zsoltárokat ,nevezetesen :a gyülekező ,a felálló ,az ülő ,a könyörgés és prédikáció közti éneket (mialatt a tiszteletes a bibliából kikeresi a prédikáció alapigéjét ),meg az istenitiszteletet bezáró éneket ,mert végre is ez csak egy-egy ének ,már pedig ,gyülekező ,felálló ,ülő ének többféle van s hol vannak még a karácsonyi ,husvéti ,pünkösdi énekek ? És hol az urvacsoraosztás közben szüntelenül szólók ? Istenem ,Istenem ,mi tenger éneket kellett tudni s azt orgonaszóval kisérni a kisbaconi félkepéért ! Ma is látom ,amint szegény Benkő Laji félénken ,gyámoltalanul betámolygott Istennek házába . Szinte hallom fogvacogását ,a cérnalábu áldozat térdeinek összeütődését :szánakozva nézték az öregek ,vihogásukat nehezen visszafojtva a fiatalok . Mondjam tovább ,ne mondjam ,a mai szólásmondással élve Laji pályázata kinos botrányba fult . Alig hallható hangon dünnyögte el a gyülekezőt :Im ,bejöttünk nagy örömmel ... Hát ,Lajit illetően nagy hazugság volt ez a nagy öröm . Bizony ,nem jött ő ide örömmel . Anyja ,a vén papné kényszeritette rá . De ő szegény csak nyomkodta tovább az orgona billentyüit ,nekifohászkodott a felálló éneknek ,amely azért neveztetik ennek ,mert erre felállnak a hivek s állva hallgatják és énekelik végig . Ó de szép ez az ének ,ha szépen csengő hang vezet az orgona mellől ,s kiséri jó énekesek ,leányok ,gyermekek szoprán ,legények tenor ,idősebbek emberek bariton hangja ! Csak ugy repül az ég felé : Te rólad zeng dicséretünk . Nagy Isten ! Téged tisztelünk ! De most nem repült ég felé az ének ,szárnyaszegetten bukdácsolt ,s ha zengő hangu Benedek Sándor János ,ez a szőkehaju ,piros képü fickólegény hirtelen át nem veszi a szót ,a felséges ének bizony nem jut fel az égbe ... Zordon képü ,hirtelen mérgü Dobai tiszteletesnek csak ugy szikrádzott szeme a haragtól ,dörgő hangon kiáltott fel szegény fiuhoz :Elég volt ,Laji ,elég !-és Laji szeméből megeredt a könnyek zápora ,félre tántorgott az orgona mögé . Érzékeny szivü nénémasszonyok szipogtak ,merthogy igen sajnálták a néhai aranyszáju tiszteletes gyámoltalan fiát . Tekintetes Gál Dánielné keresztanyám asszony szégyenében (mivelhogy Laji is keresztfia volt )kiszaladt a templomból . Öregebb rendü emberek nemkülönben sajnálkozának ,csak a fiatalság vala -mint minden időkben -kegyetlen :illetlen össze-vissza vihogás ,élesen csengő kacagás botránykoztatá meg az öregebb rendüeket . Mi más volt Benkő Sándor pályázata a következő vasárnap délutánján ! Vastag ,telt nyaku legényecske volt ő ,öblös torku ,bátor képü ,apró ,eleven szemü ,hetyke járásu -bizony ,nem verődött össze az ő térde ,nem vacogott a foga . Mint a győzelmében bizonyos hadvezér vonult be Istennek házába ,jobbra ,balra illendően hajtogatva fejét ;csakugy recsegett talpa alatt a fa garádics ,amint felszaladt az orgonához ;ott hirtelen leült ,végigfuttatta ujjait s érces hangon rázenditett :Im ,bejöttünk nagy örömmel ! Gál János megyebiró (ez nálunk a kurátor neve )büszke-boldogan hordozta körül a tekintetét . Azt mondta ez a tekintet :Van már mesterünk ! Benedek Balázs ,ez a higgadt ,minden szavát megfontoló ember ,aki kellemetes baritonjával kisérte máskor a mester énekét ,most hallgatott s elégedetten hajtogatta a fejét . Az ő fejének hajtogatása is azt mondta :Van már mesterünk . Ezt mondta minden arc ,minden szem . A Te rólad zeng dicséretünk csakugyan zengett ,s amikor következék erre Mint a szép hives patakra a szarvas kivánkozik ,Isten után való vágyakozás fénye ragyogott a szemekben . Vajna Rózsi ,az én egykori pesztrám ,most már nekiserdült ,pirosalma képü leány meg is feledkezett magáról ,a szeme rátapadt a nap hősére ,aztán egyszerre csak megcsendült a hangja a zsoltár e soránál :És hozzá kivánkozik ! Megbotránkozással fordult felé minden szem . Gál János uram haragosan intette le . Ó ,pedig Rózsi igazán olyan szépen ,olyan “ hegyesen ”énekelt s ugy el tudta nyujtani minden sornak az utolsó szavát ,hogy az a következő sorba beléolvadott ... Hát azt én az én hatesztendős butikó fejemmel gondolhattam -e ,hogy Rózsinak már rabul esett a szive ? Hogy ő nemcsak Istenhez ,de a nap hőséhez is kivánkozék . Aminthogy ,meglássátok ,ennek a leánynak még ártatlan szive tüzet fogott e napon ;tüzet ,mely csak sok-sok esztendő multán alszik el ,pedig mi tenger könny oltogatá ! Hát ,végig énekelte Benkő Sándor mind az éneket ,ami az isteni tisztelethez tartozék ,de hohó !ez még nem elég :még csak most kezdődik az igazi egzámen . Most fogják megegzaminálni az ifju dalnokot a zsoltáros könyvből ,sorba énekeltetvén a karácsonyi ,a husvéti ,a pünkösdi énekeket . Hebegő beszédü Gál János uram (hires nagy verekedésben verték hebegőre a nagyerejü ,nagyindulatu embert )a félkepéért ugy meg énekeltette szegény fiut ,hogy sok lett volna ,ha nem mesteri ,de egész papi kepét fizet az eklézsia . Ujesztendő napján ,Urvacsora-osztáskor ,hosszas szárazság és hosszas esőzés idején és mindenféle alkalmatosságokkal énekelendő énekekre vala kiváncsi Gál uram ,végezetül pedig ,amikor már csurgott a verejték a delinkvensről (mert az volt már és nem pályázó ),feladá Gál uram a legnehezebb s a legszebb feladatot : -Mé-még egyet ,ö-öcsém uram . A ki-kilencvenedik zso-zsoltárt ! A 90-edik zsoltárt ! Ezt a zsoltárt ,a vastag nyaku ,sziklakemény hitü kálvinisták dacos tanuságtételét Istennek örökkévalósága mellett ;ezt a fenséges szép költeményt ,minden zsoltárok közt a legszebbet ,az énekhangot fent és lent kemény próbára tevőt . Ezt a zsoltárt ,mely ellenmondást nem türően dörgi a hitetlenek fülébe : Te benned biztunk eleitől fogva , Uram ! Téged tartottunk hajlékunknak . Mikor még sem ég ,sem föld nem voltanak . Hogy még sem ég ,sem föld nem volt formálva : Te voltál és te vagy erős Isten . És Te megmaradsz minden időkben ! Csuda nagy örömnek s büszkeségnek ragyogását látta gyermekszemem öregeknek ,ifjaknak arcán . Van már mesterünk !ezt ragyogták az arcok ,a szemek . Nem voltam -hála Istennek -csudagyermek ,nem kerestem ,nem kutattam ,vajjon van -e e sok arc közt bár egy ,amelyre kiül a kérdés :hát tanitónk van -e ? De későbbi időkből e napra visszatérve ,megbizonyosodtam abban :ez a kérdés egyetlen lelket sem nyugtalanitott . Kollegiumból jött ez az ifju legény ,nyilvánvaló tehát ,hogy irni ,olvasni ,számolni tudnia kellett . Ha ezt a tudományát átplántálja a gyermekseregbe ,amihez pedig csak jó igyekezet szükségeltetik :akkor is bolond volt ,ma is bolond ember ,aki többet kiván ennél . A mi vén zsellérünket ,a bölcs Demeter Andrást ,édesapám egyszer megszólitotta hebehurgya munkájáért . Megállt a vén füllentő s mondá egy igazi bölcs nyugodalmával :-Gazduram ! Minden ember bolond ember ,aki jobban táncol ,mint ahogy tud . Az uj tanitó okos ember volt :ugy táncolt ,ahogy tudott ,s most ,öreg eszemmel tanuságot tehetek mellette :jól táncolt . Októberben nyilt meg az iskola ,de az egész hónapban csak két növendéke volt :Anikó meg én . Anikó ,az én nővérem . Ő már egy telet járt a Szotyori keze alá ,tul volt a palatáblán s irkája vonalai közé oly szép kerek betüket körmölgetett ,amely kerekséghez -sok esztendő ide-oda próbálgatása után -csak öregedő esztendeimben jutottam el . Eleven eszü leányka volt ,de amikor az uj tanitó kipróbált az olvasásban ,ő még sillabizálgatott ,mutatóujjacskájával végigtapogatott a betükön ,én meg mutatóujj nélkül ,mint a gyorsan folyó viz a medrében ,ugy szaladtam végig Indali Ábécés könyvének apró olvasmányain . Az én első könyvem nem az Ábéce volt ,hanem az első igazi magyar gyermekkönyv :Flóri könyve . Az a könyvecske ,melyet Bezerédj Amália irt egyetlen leánykájának ,Flórikának s vele egy félszázad gyermeknemzedékeinek . Bezerédj Istvánnak volt a felesége ez az áldott emlékü honleány ,annak a nagyszivü embernek ,aki elsőnek szabaditotta fel jobbágyait a megalázottság ,a földhözkötöttség járma alól ,-s lám ,ebben az országban senkinek sem jutott eszébe ,hogy ennek az emberpárnak nagyságát szobor hirdesse időtlen-időkig ;a legszebb ,a legtökéletesebb szobor ,mire magyar szobrász ihlete és vésője képes ! Ennek a könyvecskének minden versikéjét ,minden mondatát elejétől végig olvastam százszor meg százszor ;kicsi agyamban vittem az iskolába minden betüjét ,képecskéjét ,s bár megkapott Indali Ábécéjének első lapján az “ő ” elé rajzolt őzike is s felejthetetlen emlékként vésődött a lelkembe ,-Flórika könyve maradt jó sok esztendeig legkedvesebb könyvem ,az én gyermekkoromnak egyetlenegy gyermekkönyve ! Egyetlenegy . Halljátok ,unokáim ,kiknek könyves állványain a hazai s a külföldi gyermek- és ifjusági könyvek kettős-hármas sorokban szoronganak ! Nekem csak ez az egy könyvem volt . Ennek az egy könyvecskének csak a táblája maradt meg ,-emléktárgyaim közt megtaláljátok -de ami benne volt ,ugy átgyökeredzett a lelkembe ,hogy ma is gyermeki gyönyörüséggel mondogatom ,szavalgatom ,dudolgatom kedvesen együgyü versikéit :bizonyos ,hogy ez az egy könyv elkisér engem a kisbaconi temetőbe ! Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki az én gyermek-ifjusági könyveimnek terebélyes fája ,melynek tövében ti meg-megpihentek ... Ez a könyvecske tett adósává a gyermekvilágnak :mindazt a gyönyörüséget ,mit az egyetlen könyv szerzett a gyermeki léleknek ,tetézve adni nektek ,gyermekek ! ...Künn az udvaron össze-visszaszaladgálnak rémült sivalkodással a csirkék ,édesanyám ,Éva meg Anikó keritgetik ,no ,most mindjárt lefogják ,huss ! Mikor már azt hiszik :megvan !-kisurran kezük közül a kiszemelt áldozat . Tudom ,miért e hajsza :ma visznek föl az iskolába ,két gyermek után két csirke jár a tanitó bácsinak . Nem “illeték ” ,de -illendő . Nem sajnálom a tanitó bácsitól ,de sajnálom őket ,szegénykéket . A búsbeteg tejet szopott gyermek érzékenységével nézem a hajszát ,s bármint vágyakoztam az iskolába ,most ,hogy közeledik a pillanat ,kicsi szivemet szorongani érzem :vége a szabadságnak ,nem szökhetem át kedvem szerint a kis zsellérházba ,amely amilyen kicsiny ,oly nagy nekem :a mesék végtelen birodalma . Ott ,abban a kicsi zsellérházban hallottam az első mesét . Mondója egy növendék-leányka ,s nem vén banya ,mint azt gondoljátok talán . És az első mese után kisirtam-könyörögtem belőle a másodikat ,harmadikat ,a negyediket ,-aztán a jó Isten tudja ,hányadikat -nem volt többé nyugodalma tőlem . Hol tanulta tengersokaságát a kacagtató ,a hátborzongató ,lélekzetfojtogató meséknek ez a leányka ? Sem apja ,sem anyja nem volt mesemondó . Nyilván fonó- s kukoricafosztó-estéken szedte föl ,s mondta tovább tóditva ,cifrázva ,én meg nyeltem magamba tátott szájjal ,kipirult arccal ,lázban égő szemmel ,s végére ha ért egynek ,rángattam a szoknyáját :tovább ,tovább ,még egyet ,no még egyet ! Emlékszem ,világosan emlékszem ,sok-sok este sirva bujtam karikás ágyacskámba ,mert nem hivták át Rigó Anist -ő volt az én mesemondóm ... Vajjon él -e még Anis ? Még élt most esztendeje ,amikor világszép kertemből másodizben kellett menekülnöm ... Eleven ,vidám ,csipkelődő ,csufondáros száju vén asszony ,szót-szóra mondó ,nagyokat tóditó -könnyü volt rekonstruálnom a mesemondó növendékleányt . S ahogy elnéztem ,elhallgattam most ősz fejjel ,bár egy mesére sem emlékezem ,amit belőle kisirtam ,már tudom ,hogy ezekből a mesékből sarjadzott ki a másik fám ,a mesemondó terebélyes fája ,melynek tövében szintén meg-megpihentek ... Bezerédj Amália és Rigó Anis ... Nagyúri nő az egyik ,zsellérleány a másik . Ennek a kettőnek lelki táplálékával mentem én az iskolába . Csak egy gyermekkönyvem volt ? Ne ,ne sajnáljatok ,gyermekek . Szép volt ,gazdag volt az én gyermekkorom . Tele volt a lelkem jámbor versikékkel ,tele volt mesékkel ,a nép ,az istenadta nép kincsesházának legdrágább kincseivel -szép volt ,gazdag volt az én gyermekkorom ! Karján hordott Szotyori az iskolába ,lába közé állitott Benkő ,úgy olvastatott próbát velem . Simogatta fejemet ,arcomat ,csudálkozott ,álmélkodott ,aztán egyszerre csak fölemelt az ölébe s megcsókolt . Ezzel a csókkal “irta be ”a hatesztendős apró emberkét . Hogy fölmelegitette ,hogy felszabaditotta szorongó szivecskémet ez a csók ! Belenéztem a szemébe s mondtam nagybátran :Tudom az egyszeregyet is ,tanitó bácsi ! -Ó ,ne mondd ,-mosolygott szinlelt csudálkozással . -Tudom bizony ! -“ Szöktetve ”is ? -Szöktetve is ! És szöktetett össze-vissza :5 ´ 5 ,4 ´ 9 ,9 ´ 4 ,6 ´ 7 ,9 ´ 9 -édesanyám meg gyönyörködve ,aggódó arccal figyelt ,nem zavarodom -e bele a szöktetésbe . -Ne féljen ,édesanyám ,bátoritá loppal oda-odavetett mosolygásom . -De azt nem tudod ,hogy a macskának hány a lába ?-kérdezte hirtelen Benkő bácsi . Kacagtam ,hogy csakúgy csengett a kis szobácska . -Ó mit gondol ,tanitó bácsi ! Négy ,négy ,négy ! -Ohó ,-mondta Benkő bácsi roppant komolyan : A macskának négy a lába , Ötödik a farkincája . Mind kacagtak ,édesanyám ,a tanitó bácsi ,Anikó ,de az én kicsi szivem elszorult ,szemem sarkán kicsordult egy könycsepp ,hirtelen ,váratlan gyult világosság buksi fejecskémben :ime ,valami ,ami nincs benne sem a Flóri könyvében ,sem az Ábécében ,s jaj ,Istenem ,még mi minden lehet ,ami nincs meg ezekben ! Alig tudtak megvigasztalni . * Október végére betakarodott a falu ,megjött november ,melyről meg van irva Flóri könyvében : Ködös és hideg november , Fázik akkor állat ,ember . Igen ,megjött ,lassankint megteltek az iskola padjai ,baloldalon a leánykák ,jobboldalon a fiuk . Csudálkozva láttam :fiuk ,lányok ,mind nagyobbak ,én vagyok az iskola Benjaminja . Voltak a fiuk közt nagy kamaszok ,a leánykák közt domborodó mellü növendék-leányok ,akik még az Indali Ábécéjénél tartottak ,mutatóujjal babukoltak végig a betükön . De akadtak köztük előrehaladtabbak is :Dohai Anikó ,a pap leánya ,Jankó ,a fia :ezek már Gáspár János Olvasókönyvéből olvasgattak ,igen lassan ,megfontoltan ,amin én igen megzavarodtam ,merthogy az ő apjuk pap vala ... De nini ,milyen szépen ,milyen akadozatlan olvas Vajna Ferenc ,ez a barnaképü ,csillogó szemü fiu ,holott az ő apja nem pap ,nem nótárius ,nem megyebiró ,csak furó-faragó ezermester ,kicsi gazda ,-hogy lehet ez ? Most kiáll a nagy fekete táblához ,mondatokat ir oda ,gyönyörü kerek betükkel ,csuda ,hogy tovább nem gurulnak . Megtudtam ,hogy ezek a nagy fiuk s nagy leányok mind három-négy tele járnak iskolába s lám ,a legtöbbje csak babukolva olvas ,-hát ez hogy lehet ?