Az áldott alföldön – hol az áldás évről-évre mindinkább kezd olyanformán visszafordulni ,mint hajdan Balaam próféta szájában az átok – a mezősi puszta legszélső zugában a Páldi-tanya az egyetlenegy ,a melyen nem látszik meg a megfordított áldás . A földek jó karban vannak tartva és gazdagon gyümölcsöznek ;az úri lak vörös cserép-födele messzire ellátszik a pusztában ,falai szép fehérek ,ablakai tiszták ,udvara nincs ugyan elkerítve ,mert az itt a pusztán nem szokás ,de gazdasági épületei olyan szép rendben követik egymást ,olyan zárt félkört formálnak ,hogy az úri lakkal egyesülve egész kis megerősített táborrá teszik a helyet ;a magtárak tele vannak ,az istálók tiszták és világosak ,a béresházak még tisztábbak és még világosabbak ,minden rendben van és a maga helyén áll ,emberek és állatok egészségesek ,fürgék és jól elvégzik dolgukat ,a munka soha sem szünetel ,nem henyél senki ,nem vág a más dolgába senki ,az egészen meglátszik egy rendszeres agy és egy erős kéz vezetése . Az úri lak előkelően hideg és néma . Az ablakok zöld függönyei le vannak eresztve ,az ajtók be vannak téve ,az oszlopos tornáczon nem jár senki . Csak a konyha körül van egy kis élet ,de az is zajtalan és illedelmes . A szakácsnő csendes hangon osztja parancsait ,a szolgálók nem fecsegnek ,nem dalolnak ,még az ajtóban álló fehér uszkár is jól nevelt állathoz illő türelemmel csóválja a farkát s bele nem ütné az orrát a kisértő lábasokba . Más élet volt itt ezelőtt néhány esztendővel . Zajtól ,vidámságtól ,zenétől és daltól hangzott akkor a ház . Az ablakok nyitva voltak és kaczagás ,kiabálás ,pénzcsörgés ,dohányfüst tódult ki rajtok . Az ajtókat egyre nyitogatták ,csapkodták ,vendégek jöttek-mentek ;a konyhában hangos dalolás mellett folyt egész nap a sütés-főzés ,nyalka urasági inasok enyelegtek a konyha kipirult hölgyeivel ,drága vadászkutyák lesték ,kapkodták ,lopták el a konczokat . A szobákban jó kedv ,mulatság ,muzsika ,táncz ,kártya ,a konyhában sütés-főzés ,az udvaron szemét ,rendetlenség ,a béresházakban szenny és heverés ,a kertben dudva és gaz ,a földeken léhaság és csalás ,a magtárakban üresség :így volt az öreg Páldi életében ,a ki igazi magyar földes úr volt a régi jó világból és meg volt győződve ,hogy az Isten jó kedvében teremtette a magyar embert . Az öreg Páldi makacsul ragaszkodott az ősi magyar szokásokhoz ,de mivel ezek közé számította az adósságcsinálást és nemfizetést is ,nagyon könnyen megtörténhetett volna ,hogy egy szintén ősmagyar institutióval ,a dobszóval is megismerkedik ,ha a kegyelmes halál közbe nem lép s gutaütés alakjában el nem viszi a magyarok istenéhez . Hirtelen halála nem okozott ugyan valami nagy zavart ügyeiben ,mert azok már életében eléggé összebonyolódtak ;hanem annyit megtett ,hogy rögtön felidézte a megoldást ,melyet különben el lehetett volna húzni még egy pár esztendeig . Mint eső után a gomba ,úgy buktak föl a hitelezők s pénzöket követelték az örökösöktől . Ez örökösök ketten voltak :az öreg Páldi két unokája ,az egyik leány ,a másik fiú . Klára kisasszony huszonnégy éves volt ,Béla urfi tíz éves . Szüleik rég meghaltak s azóta nagyatyjoknál laktak és ez gondoskodott nevelésükről ,mely abból állt ,hogy Klára kisasszony készítette el mindennap a szakácsnéval a lakomák étlapját és Béla urfi zsenge korában megtanult lovagolni ,lőni és kártyázni . Klára már nagyapja életében jól ismerte zilált pénzügyeit ,a mennyiben ő vitte levelezését ,s ez nem állt egyébből ,mint pénz vagy halasztás kéréséből . Az öreg Páldi nem levelezett mással ,mint hitelezőivel ,kiket Klára egyenkint olyan jól ismert haragos vagy szelid ,fenyegető vagy biztató ,követelő vagy könyörgő válaszaikból ,mintha együtt pajtáskodott volna velök . Tudta ,kiktől kell leginkább tartania ,kikhez kell fordulnia ,ha fel akarja tartóztatni a kitörni készülő vihart ,melynek első dörgéseit már hallhatta feje fölött . A temetés után ,mely a lehető legnagyobb fénynyel és hitelbe ment végbe az öreg Páldi vég- rendeletileg kifejezett akarata szerint ,– Klára befogatott könnyű kis kocsijába és maga mellé véve Béla öcscsét ,behajtott a szomszéd városba ,hol a két legfőbb hitelező lakott . Szobát nyittatott a nagyvendéglőben és azonnal magához kérette Sipák urat ,a patikáriust és Hédervári Jakabot ,a kincstári uradalom bérlőjét és a helyi dalkör elnökét . Mind a kettőt rég ismerte leveleikből ,sőt személyesen is találkozott velök néhányszor ,midőn az égető terminusok alkalmával meglátogatták a kastélyt és nagyapja reá bízta ,hogy fizesse ki őket szép szóval . Tudta ,hogy a patikárius a nyájas ,Hédervári Jakab az ideges hitelezők fajához tartozik ;de azt is tudta ,hogy könnyebben lehet elbánni az ideges Hédervárival ,mint az udvarias patikáriussal . Egyszerre hivatta hát magához mind a kettőt ,hogy egyikre a másik által hasson s az egyik ütőt a másik ellen játsza ki . Ez a vadon nőtt pusztai leány több lélektani ismeretet szerzett az adósságcsinálás iskolájában ,mint ha éveken át hallgatta volna a leghíresebb tanárok felolvasásait . Sikerült is kiegyeznie a két legfőbb ellenséggel . Bebizonyította nekik számokkal ,kétségbe vonhatatlan adatokkal ,hogy ha most támadnak reá ,a megrendült ,elhanyagolt jószág egyszerre úgy szét fog porlani ,hogy pénzöknek még kis részéhez sem juthatnak ,nem is beszélve a tisztességes haszonról ,melyet jogosan várhatnak ;holott ha bíznak benne ,ha időt engednek neki s főképen ha segítségére lesznek ,hogy a csip-csup kiabáló hitelezőket kielégítse ,nehány év alatt úgy rendbe hozza a jószágot ,hogy nemcsak visszakapják pénzöket ,hanem nyereségök is lesz . Olyan világosan beszélt ,okoskodott ,magyarázott ,következtetett ,hogy a két hitelezőnek szeme-szája elállt ,s egyik sem tagadhatta ,hogy ennek a leánynak igaza van . – Ez mind szép ,mind igaz ,úgy a mint a papiroson áll ,– jegyzé meg a patikárius ,ki pénzkölcsönzői és patikáriusi kettős minőségében a lehető legpozitivebb ember volt ,– csak az a kérdés ,képes lesz -e a kisasszony végrehajtani azt ,a mit a papiroson olyan szépen kiszámolt . – A jószág mindig ott lesz ,– felelt nyugodtan a leány ,– mindkettejük követelése be lesz rá táblázva ;ha látják ,hogy nem vagyok képes megfelelni feladatomnak ,ha nem fizetem le pontosan a megállapított évi részleteket ,még mindig megtehetik haszonnal azt ,a mit most biztos veszteséggel tennének meg . – Csak találom azt mégis klasszikusnak ,– kiáltott Hédervári Jakab ,ki pénzkölcsönző hivatását a dalkör elnökségével mérsékelte s a dolgok eszményi oldala iránt is érzékkel bírt ,– hogy mikor mi jövünk ide pénzt kapni ,avval megyünk el innen ,hogy még mink adunk pénzt . Ehhez kell sok költői fantázia ! – Ha meg nem szabadítanak az apró nyugtalan kiabálóktól ,kik rögtön akarják pénzüket ,akkor lehetetlen elkerülni a csődöt s ez esetben önök legjobban tudják ,mit kaphatnak ,– felelt Klára minden felindulás nélkül . – Az itt a kérdés ,mit akarnak inkább :nyugodtan ,biztosan ,lassankint visszakapni pénzöket ,vagy tönkretenni engem és öcsémet ? Gyöngéden ,szelíden ,szomorú mosolylyal ,de épen nem reszkető kézzel megsimogatta e szavaknál a kis fiú fejét ,ki egész mostanáig erősen hozzásímulva állt oldalánál s félénken tágra nyílt szemekkel nézett az asztal túlsó oldalán ülő két úrra s bámulva hallgatta beszédüket ,melyet nem értett . – Sülyedjek el ,ha akarom tönkre tenni a kisasszonyt a kis urfival ! – kiáltott Hédervári Jakab erélyesen . – A miből úgy se lenne semmi hasznunk ,– tevé hozzá a patikárius ,nyájas mosolylyal dörgölve kezeit . – Ha lenne hasznunk ,se nem tenném tönkre ! – kiáltott Hédervári Jakab ,felindulásában egyaránt megfeledkezve saját érdekéről és a magyar nyelvtanról ,melyet nagy szorgalommal tanúlt üres óráiban ,mióta szép történeti neve magasabb kötelezettségeket rótt rá . – Sőt inkább azt kívánjuk ,hogy a kisasszony napról-napra gyarapodjék boldogságban ,jólétben és egészségben ,– mondá az udvarias patikárius egy oldalpillantással gyógyszertárára ,mint az egészség csalhatatlan forrására . – De minden tiszteletünk mellett ,melylyel a kisasszony tehetsége és megbízhatósága iránt viseltetünk ,nem fojthatom el azt a szerény kérdést :miért nem fejtette ki ez erélyt ,éles ítéletet ,számító képességet ,melylyel most mindkettőnket ámulatba ejtett ,boldogúlt nagyapja életében ,mikor még több ideje és alkalma lett volna megmenteni jószágát a végbukástól . – Mit tehettem volna ? – felelt Klára lassankint fölhevülve s halvány arcza fokozatosan kipirúlt ,a mint régi emlékei egymásután elvonúltak szeme előtt . – Mit tehettem ? Mi voltam én nagyatyám házában ? Azt hiszik önök ,nem láttam mindent ? Az élődiek dorbézolását ,a tisztek hűtlenségét ,a cselédek tolvajságát ,az esztelen gazdálkodást ,a gondtalan költekezést ? Nem láttam mindent ,nem láttam -e orvosságát ,nem könyörögtem -e nagyatyámnak térden állva ,adjon nekem csak egy kis hatalmat házában ,gazdaságában ? Mit felelt ? Nevetett ,megveregette orczámat ,megcsókolta homlokomat s a konyhába küldött ,hogy ügyeljek fel az ebédre ,mert ma kiváló vendégeket vár . Mit tehettem ? Összekötött kézzel néztem a pusztulást és vártam a végzet beteljesültét . Beláttam ,hogy kérlelhetetlen végzet az ,mely pusztulásra szánta e föld régi birtokosait ,hogy ujaknak adjanak helyet ;és ez a végzetes átok elvette tiszta látásukat ,megzavarta józan gondolkozásukat ,hogy ne találják bele magukat az új időbe ,a hol mindenkinek dolgozni kell ,ha fenn akar maradni . Ez a végzet verte meg szegény nagyatyámat is vaksággal ,hogy ne lásson semmit ,s ne tanuljon semmit s rohanjon a többivel a közös mélységbe . És én mindezt láttam ,felismertem ,tudtam ,mit kellene tenni és nem tehettem semmit . Most megjött a pillanat ,hogy fölkelhessek és szembe szálljak a végzettel és megmutassam én ,a gyönge ,egyszerű nő ,hogy a végzettel is lehet daczolni és csak az pusztúl el ,a ki nem akar menekülni . Önök ,mindketten amaz új osztályokból valók ,melyek hivatva vannak ,hogy a mi helyünket elfoglalják ősi földünkön s mégis önökhöz fordulok ,hogy segítsenek küzdelmemben ,nem szánalomból ,nem nagylelkűségből – ezek nem szoktak számba jönni az élet nagy harczában – hanem saját érdekökből . Ha nem akarják megtenni ,jó ,megyek én is tovább az úton ,mely ki van tűzve mindnyájunk elé s el fogok tünni a nagy tengerben ,mely már annyiunkat elnyelt . De ha bíznak bennem ,legyenek segítségemre saját hasznukért s meg fogom mutatni ,hogy egy nő képes lesz daczolni a végzettel ,melynek a férfiak gyáván ,vakon odavetik magukat . A mint ez utolsó szavakat mondta ,már nem ült székén ;az indulat heve testét is magával ragadta ,fölemelkedett székéről ,s míg egyik karjával erősebben magához szorította a kis fiút ,másik kezével az asztalra támaszkodott . Arcza lángolt ,szemei szikrákat szórtak ,keble magasan hullámzott ,egész teste reszketett a felindulástól ,s oly szép ,oly megdöbbentően szép volt e pillanatban ,hogy a vele szemben ülő két hitelező sem vonhatta ki magát varázsa alól . Hitelező létükre fellelkesültek és megindúltak ,a minél nagyobb diadalt emberi szónoklat még nem vívott ki e földön . Nem tudjuk ,megértettek -e mindent ,a mit a leány mondott ;de annyit felfogtak ,hogy saját hasznukért rajta kell lenniök tervének sikerültén ,és meggyőződtek ,hogy e leány képes is lesz kivinni ,a mit ígért ,s látszott mindkettőnek arczán ,hogy nagy kedvök van elfogadni ajánlatát és bíznak benne . – Nagyszerű leány ! – kiáltott fel Hédervári Jakab ,ki mint költőibb lelkű és foglalkozású ember ,előbb adott kifejezést lelkesűltségének . – Reméljük és hiszszük ,– tevé hozzá óvatosan a pozitívabb patikárius – hogy a kisasszony terve jó és lesz ereje kivitelére . Még csak egy nehézségem van . – Nekem egy se nincs ,– mormogott Hédervári Jakab . De aztán megint fölébredt a dalkör elnöke mellett a pénzkölcsönző ,s oldalba lökve szomszédját ,hozzátevé :– Mondja el azt az egy nehézséget . – A kisasszony belátását és erélyét ismerjük és megbízunk benne . De ha férjhez menne ... Klára arcza még jobban elpirult e szóra ,de most nem a nemes felindulás ,hanem a harag lángja tört ki rajta ,szeme elborult ,ajkai megnyíltak ,mintha boszúsan közbe akarna vágni . De a patikárius nem vevé észre a jeleket ,fennakadás nélkül folytatá beszédét : – De ha férjhez menne ,– a mi ily szép ,művelt és előkelő hölgynél több mint valószínű ,– férjét bizonyára a saját osztályából választaná ,abból ,melyet ,mint a kisasszony az előbb oly szépen mondta ,vaksággal vert meg a végzet . Akkor visszatérne a régi gazdálkodás és megint ott állnánk ,a hol most ,csakhogy még kevesebb kilátással a pénzünkre . – Nem fogok férjhez menni ! – kiáltott Klára ingerülten . – De ha megszólal szive ,– kezdé a költői Hédervári Jakab . – Nem megyek férjhez soha ! – vágott közbe Klára ,első ingerültségének kitörése után határozott ,nyugodt hangon . – Én ,a ki annyira megvetem a férfiakat ,nem sülyedek soha annyira ,hogy egyiköknek oda dobjam magamat . – Ez erős szó ,– jegyzé meg a patikárius ,– s bár üzleti szempontból örülnünk kell a kisasszony ily felfogásának ,de mint általános véleményt erősnek kell tartanunk . – Nem önökre értettem ,– felelt a leány elröppenő mosolylyal ,– önök előttem hitelezők és nincs nemök . Azokról a férfiakról beszélek ,kiket ismerek ,kiket megismerhetek ,s kik közül valaha egyet kiválaszthatnék magamnak . Nem fogok választani soha . Ne gondolják ,hogy leányos elbizottság ,alaptalan képzelgés sugalja szavaimat ;saját keserű tapasztalásom tanított meg ,hogy a férfiak megvetésre méltók ,hiúk ,önzők ,gyöngék ,s minden tekintetben alantabb állnak a nőknél . – Ezt mondja az én feleségem is ,– jegyzé meg zárjelben Hédervári Jakab . – Különben ez nem tartozik önökhöz ,– folytatá Klára ,nem véve figyelembe Hédervári Jakab közbeszólását ,– önöket csak az érdekli ,hogy nem kell félniük jövendő férjhezmenetelemtől . Erről biztosak lehetnek . – Akár írásban adná ! – kiáltott Hédervári Jakab teljes meggyőződéssel . – De nem kell írás ,a nélkül is hiszek a kisasszonynak és elfogadom ajánlatát . A patikárius is elfogadta . Még néhány nap telt el ,mialatt elvégezték a szükséges átírásokat ,ki- és bekebelezéseket ,kielégítették az apró hitelezőket és Klára átvette az agyonterhelt jószágot és egyedül ,minden segítség és támogatás nélkül neki indúlt az élet nagy harczának . A mezősi puszta közvéleménye tisztában volt magával ,hogy a Páldi-tanya sorsa ,öreg gazdájának halála után ,csakhamar be fog telni ,s a hátrahagyott család megteszi azt az útat ,melyen már annyi hátrahagyott családot láttak a telhetetlen örvény felé haladni . A temetés pompája az utolsó fény ,melyben a kihalásra ítélt család még egy végső lobot vet ,aztán a temetési fáklyák kihívásával kialszik minden és jön az örök éjszaka . A vergődés még eltarthat egy ideig ,de a sok példán okult ,tapasztalt szemek jól látják az agónia végén biztosan bekövetkező halált . Nem első eset ez a szomszédságban . A nagy mezősi pusztának legalább a fele átment már ezen az átalakulási folyamon és idegenek kezére került ,a kik névre ,gondolkozásra ,szellemre ,szokásokra ,néha nyelvre is idegenek maradtak az őslakók között ,s bár tesznek néha kísérletet az érintkezésre ,összeolvadásra ,nem tudják elfeledtetni idegen voltukat . Ez a sors vár a Páldi-tanyára is . Vajjon ki lesz a jövevény ,ki elfoglalja ott az őslakó helyét ? A szomszédok ,kik jól ismerik egymás bensőbb ügyeit ,megoszlanak Sipák Tamás és Hédervári Jakab közt ,de a többség véleménye inkább a patikárius felé hajlik ,mert az a hír száll róla ,hogy el akarja adni patikáját ,s beáll földesúrnak . Az őslakók ,kiket rokonság ,sógorság ,komaság ,barátság egy nagy családdá fűz össze ,nem valami nagy elragadtatással készülnek akár a patikárius ,akár a Héderváriak befogadására ,s keserű panaszokban törnek ki a sors ellen ,mely olyan igazságtalan a régi birtokosok iránt . Egyforma nagy a méltatlankodás a tolakodó jövevények ellen és a szánalom a szegény kitúrt Páldi árvák iránt ;s mind a két érzés annál erősebb és igazabb ,mert saját jövőjük képét látják e tükörben ,melybe bizonyos fatalisztikus megadással tekintenek . Káröröm nincs az ő szivökben . Megvan náluk az a tehetetlen összetartás ,mely épen elég arra ,hogy kizárjanak magok közül minden életrevaló elemet ,egymás között mintegy házilag segítsenek elpusztítni egymás vagyonát és megsirassák azt ,ki a bukásban megelőzi a többit . Segítenének is ők szívesen egymáson ,de mikor magokon sem tudnak segítni ! A mit tehetnek ,megteszik . Törik a fejöket ,tanakodnak ,hogyan lehetne az árvákon segítni . Keresnek valami derék ,jóravaló férjet a leány számára ,a ki pénz nélkül is elvenné s kis öcscse neveléséről is gondoskodnék . Keresnek ,de nem találnak ,s fejöket csóválják és sóhajtanak és átkozzák a sorsot és sajnálják a szegény leányt ,a kin legjobb akaratuk mellett sem tudnak segítni ,mert jó családbeli leány számára nincs más segítség ,mint a jó házasság . Addig-addig törték a fejöket és sajnálkoztak a szegény leányon ,míg egyszer csak bámulva kezdték észrevenni ,hogy Klára nem várta be az ő segítségüket és igyekezett saját erejéből segíteni magán . A bámulatból aztán jó hosszú ideig nem is jöttek ki . A mit mint az előzmények természetes következményét vártak ,nem teljesült :a Páldi-tanya nem került eladásra ,megmaradt az örökösök birtokában . Egymás után szállongtak ,terjedtek a legfurcsább hírek szokatlan ,hallatlan dolgokról ,melyek eleinte bámulatba ,azután méltatlankodásba ,végre megbotránykozásba ejtették az egész szomszédságot . A rendes összejöveteleken ,névnapokon ,vacsorákon ,uzsonnákon Klára viselt dolgairól folyt a beszélgetés ,vitatkozás ,pletyka . Sokan csak azért látogatták meg ,hogy saját szemökkel győződjenek meg a Páldi-tanya csodálatos rejtelmeiről ,s a kik csak ott voltak ,mind nagy méltatlankodással tértek vissza ,s mindegyre újabb és hihetetlenebb adatokat tálaltak föl az uzsonnaasztalok tarka abroszára . – Azt a leányt valami rossz szellem szállta meg ,– mondá Nagyvéghyné ő nagysága ,ki valami homályos genealógiai bonyodalmak következtében atyafiságot tartott a Páldi-családdal ,s első sorban volt hivatva ítéletet mondani az elfajult leányról . – Már többször meghívtam ,hogy látogasson meg ,s töltsön nálam néhány hetet ,eleinte azt felelte ,hogy nem jöhet ,sok dolga van ,később aztán nem felelt semmit . – Én meg saját személyemben tettem nála részvétlátogatást ,– vevé át a szót Börzsönyiné ő nagysága ,– épen uzsonna tájban értem a tanyára ,és Klárát nem találtam a házban . A kis fiú volt otthon tanítónőjével ,egy száraz ,epés vén kisasszonynyal ,a ki udvarias kérdésemre azt felelte ,hogy Klára a szérűn van ,s midőn arra kértem ,hivassa haza ,mérgesen rám rivalt ,hogy a kisasszonynak nincs ideje üres látogatások fogadására . – Miért nem mentél ki hozzá a szérűre ,kedvesem ? – kérdé Bákayné ő nagysága . – Méltóságomon alulinak tartottam . – Én nem tartottam méltóságomon alulinak ,– vevé át a szót Toronyiné ő nagysága ,– de meg is adtam az árát . A napokban Palotáról jöttem hazafelé mind a négy leányommal . Épen déltájban értünk a Páldi-tanya elé . Gondoltam ,meglátogatjuk a szegény Klárát és megebédelünk nála ,otthon úgy sem vártak ebéddel ,mert már előre kilátásba vettem e látogatást ,és a szerint intézkedtem . Megállíttatom hát a hintómat a tanya előtt ,és leszállunk . Igazi részvéttel ,megfelelő meghatottsággal és szomorú arczczal lépünk a szobába ;a legkisebb leányom ,a Miczi ,sírt is ,valósággal zokogott ...úgy -e zokogtál ,Miczikém ? – Egészen vizes lett a szép csipkés zsebkendőm ,– felelt Miczi kisasszony ,méltatlankodástól kipirult arczczal . – No hát ennél szebb és meghatóbb bevonulást nem láthatott volna Klára ,ha otthon lett volna . De nem volt . Csak azt a sárga tanítókisasszonyt találtuk a kis fiúval . Kérdem ,hol van a mi kedves ,szegény Kláránk ? A szérűn ,felelt a sárga kisasszony . Nem lehet hazahívni ?kérdi a Nina leányom . Nem lehet ,felelt a sárga kisasszony . Akkor megvárjuk itt ,– mondok én ártatlan bizalommal ,– úgy is dél van ,s a mi kedves Kláránknak nem sokára haza kell jönnie . Régi jó ismerősök és szomszédok vagyunk ,leányaim együtt nevelkedtek vele ,itt maradunk nála ebédre . – Kezdjük lerakni a kalapjainkat ,kendőinket ,hát a sárga kisasszony ránk mordúl ,hogy Klára a szérűn van ,csak estére jő haza ,ő pedig már megebédelt a kis fiúval . A dolog gyanúsnak tetszett ,hogy az egész beszéd csak a vén kisasszony machinácziója ,a kinek szeméből látszott ,hogy ellensége a kedélyes vendégeskedésnek . Lesujtó pillantást vetek rá és kimegyek a tornáczra . Leányaim is lesujtó pillantást vetnek rá és utánam jönnek . Miczi zsebébe rejti szép csipkés kendőjét ,melyre már nincs szüksége és azt mondja ,mamácska ,hajtsunk ki a szérűre és beszéljünk Klárával ;én azt hiszem ,hogy ez a vén kisasszony csak lóvá akar minket tenni . Helyesen beszélsz leányom ,mondok én ,felülünk a hintóba és kihajtunk a szérűre . Nagy sár volt ,a lovak csak lassan haladhattak ,a hintó rázása magas fokra emelte étvágyunkat . Végre kiértünk és keressük Klárát . Eleinte nem vettük észre ,mert épen dél volt ,s a nyomtatók mind a boglyák tövében ültek és ebédeltek . Úri hölgynek nyoma sincs a tájon . Egyszerre csak felsikolt a Boriska leányom ,– még mind a hintóban ültünk ,– hogy nini ,mama ,ott ül Klára egy kévén . Oda nézek ,alig akarok a szememnek hinni ,pedig csakugyan Klára volt . A feje be volt kötve ,ruhája fel volt gyűrve és a lábain nagy ,sáros csizmák voltak . Ott ült a kévén ,s kenyeret és szalonnát evett egy fanyelű bicskával . Klára !kiáltok én rá . Miczi leányom újra előveszi a szép csipkés zsebkendőjét ,és a szeméhez szorítja . Klára felpillant és meg sem mozdulva helyéről ,azt mondja ,hogy Isten hozta édes néni ,minek köszönhetem e szerencsét ? Útban vagyunk haza felé ,mondok én ,és megálltunk nálad ebédre ,szegény leányom ! Én ma ide künn ebédelek ,felel Klára ,mert égető a munka ;de ha itt maradnak velem ,szívesen megosztom ebédemet . Ezzel kenyeret és szalonnát vág ,és megkinál vele . Ez a te ebéded ?mondok én . Ez ,felel Klára ,és nyugodtan tovább falatozik . Miczi lányom visszateszi zsebébe a szép csipkekendőjét . Szegény nagyapád megfordulna sírjában ,ha ezt látná ,mondok én ;aztán mind a négyen egy lesujtó pillantást vetünk rá és elhajtatunk . Haza érve ,hamarjában ebédet főzettem ,a mi már vacsorának is beillett volna ,de akkorra már csak úgy támolyogtunk az éhségtől . No hát mit mondanak ehhez a blamagehoz ? És a megsértett asszonyság egyszerre fölhajtotta findzsáját ,újra tele töltötte ,nagy darab kalácsot szelt és oly mohón folytatta az uzsonnázást ,mintha még mindig az elszenvedett koplalástól kellene helyreállítnia gyomrát . – Ez még mind semmi ,– veszi át a szót Bákayné ,– ezzel csak magának árt ,csak a maga egészségét rontja el ,csak magát teszi példabeszéddé . Hanem az már mégis több az elégnél ,hogy szegény tisztjeit megfosztja kenyerüktől és egész családokat juttat koldusbotra . – Hallatlan ! – kiált Nagyvéghyné ,összecsapva kezeit . – Ennyire elfajúlt volna ? – Nagyapjának tiszttartója ,Falvi ,tudjátok ,a kinek az a szép és ostoba felesége van ... – Igen ,a ki nagyobb toiletteket viselt ,mint mi magunk . – A kiről a férfiak azt beszélik ,hogy már a harmadik szó után szerelmet lehet neki vallani . – Csitt ! – leányok vannak jelen ,– vág közbe Bákayné ,s ezzel visszatéríti rendes medrébe a pletyka áradatát ,melyet a kedvező alkalom már-már más irányba ragadott volna . – Mi történt Falvival ? – A napokban volt férjemnél és rettentő dolgokat beszélt . – Mik azok a rettentő dolgok ? – Férjem jobban elmondhatja . Náczi ,– kiált ,fölemelve hangját ,– jöjj be egy pillanatra . – Még csak a közepén vagyok a szivaromnak ,– hallatszik egy rekedt hang a nyitott verandáról ,hová az urak visszavonultak szivarozni ,mialatt hölgyeik oda benn kávé mellett végezték a szellemi nagymosást . – Ugyan jöjjön be szivarostól ,kedves Bákay ,– kiált a háziasszony ,Nagyvéghyné ő nagysága ,– nem árt nekünk az a kis füst ,hozzá vagyunk szokva . Bákay úr megjelen a verandára nyíló ajtóban s a háziasszonyi engedély alapján hatalmas füstfelhőt fúj az egybegyűlt hölgyek felé . – Mondd el csak Náczi ,mit beszélt veled Falvi ,mikor a minap meglátogatott ? – Szegény Falvi !biz az szép dolgokat beszélt . Klára egészen felforgatja a jószágot . Felmondott neki is ,az ispánnak is ,azaz jobban mondva ,elcsapta őket s midőn legalább végkielégítést kértek ,azt felelte nekik ,hogy tekintsék végkielégítésnek azt ,a mit éveken át loptak az öreg Pálditól . – Szörnyűség ! Mit fog csinálni most a szegény Falvi ? – Elmegy gazdálkodni saját jószágára ,Pozsonymegyébe . – Hát van neki jószága ? – Még pedig nagyon tisztességes . Szépen lassacskán szerezgette össze ,mialatt itt tiszttartóskodott . Az ispánnak is van jószága Nyitramegyében ,az is itt szerezte . – Úgy látszik ,mégis van hát végkielégítésök . – Az mindegy ,azért még sem illik így bánni régi hű szolgákkal . Szegény Falvi ,egészen el van keseredve . Azt mondja nem lesz többé senki kutyája ,hanem lesz a maga ura . – Most fog még csak toiletteket csinálni a felesége ! – És udvaroltatni magának a saját gazdatisztjeivel . – Csitt !zsindely van a házon ,– szólt közbe Bákayné ,ismét visszaterelve rendes medrébe a kicsapni készülő pletykát . – Mit beszélt még Falvi a Páldi-tanyáról ? – Fel van fordulva ott az egész világ . Klárát valami rossz szellem szállta meg . A parasztok azt hiszik ,hogy hét ördög bújt belé ,a műveltebbek meg vannak győződve ,hogy a tönkrejutástól való félelmében megőrült s az a rögeszméje van ,hogy megtisztítja jószágát az adósságoktól . – Szegény leány !valóban megőrült . – Csakhogy őrültségének mások iszszák meg a levét ,– folytatja Bákay úr ,kidobva az ablakon kiégett szivarját s az asztal mellé ,a hölgyek közé telepedve ,mi alatt a háziasszony megtölt számára egy findzsát és eléje tolja . – Oda künn boroztam ugyan ,de a borra jól fog esni a kávé . Kezeit csókolom ,nagysád . Bizony szegény Klára őrültségének mások iszszák meg a levét . Pompás kávé !ilyent csak nagysádnál lehet inni . – Ugyan Náczi ! – vág közbe neje türelmetlenül – határozd el már magadat ,miről beszélsz :a kávéról -e ,vagy arról a léről ,melyet Klára itat meg másokkal ? – A kávét megiszom – felelt Bákay úr tettel kisérve szavait – és beszélek a másik léről . Ezt már csak igyák meg mások ! – Kik azok a mások ? – A házi cselédek ,kiket nagyrészt elcsapott s a kiket megtartott ,azokat úgy megdolgoztatja ,mint a szerecsen rabszolgákat . Nem tartott meg mást ,mint a szakácsnőt és egy szobalányt ;a komornák ,inasok ,parádés kocsisok kikapták az útlevelet . A külső cselédeket ,kik hozzászoktak volt hajdanában az úri munkához ,egymásután csapja el s másokat fogad helyettük ,a kiket kora hajnaltól késő estig dolgoztat . Szép parádés lovait eladta és ökröket vett helyettök ;a hintót is eladta és közönséges parasztszekeren ,igás lovakkal hajt be a városba ,ha valami dolga akad . Sőt a multkor látták ,a mint ökörszekeren maga vitte be dinnyéit a palotai hetivásárra és órákig alkudozott a kofákkal ,a míg mindent el nem adott . – Hallatlan botrány ! – Házánál nem fogad el semmi vendéget –  – Tudom ,tapasztalásból tudom ! – sóhajt Toronyiné . – Legalább enni nem ad nekik mást ,mint szalonnát ,– teszi hozzá csípősen Miczi kisasszony ,ki nem tudja megbocsátani ,hogy hiába tette tönkre szép csipkés zsebkendőjét . – Nem fordul meg ott más ,mint nehány zsidó szenzál –  – Szép társaság egy Páldi-sarjadék számára !sóhajt Nagyvéghyné . – Azokat is szalonnával tartja jól ?kérdi gunyosan Toronyiné . – Nem tudom ,mivel tartja őket ,– folytatja Bákay úr ,– hanem hallottam ,hogy nagy tisztelettel és félelemmel beszélnek róla s azt mondják ,hogy még rajtok is kifog . A minap hozzám vetődött Gold Jakab ,a ki az én buzámat is meg szokta venni ,még pedig a lábán ,s kérdeztem tőle ,mit tart Páldi Kláráról . Összecsapta a kezét ,fejét csóválta ,orrát fújta ,azután megvakarta és csak annyit mondott ,hogy gewalt leány ! – Gewalt leány ! – kiált elszörnyedve Nagyvéghyné ő nagysága . – Egy Páldi-ivadékról azt mondják ,hogy gewalt leány ! Hová jutunk ,hová jutunk ? – Hát még ha azt tudnák ,hogy szeszgyárat készűl állítani a jószágon ? – Lehetetlen ! Nem hiszem . – Legalább a szenzálok azt beszélik ,sőt azt is hozzáteszik ,hogy a szeszgyárban Hédervári Jakab lesz a titkos kompánistája . – Még csak ez volt hátra !sóhajt Nagyvéghyné ,csaknem kővé dermedve a rémülettől és méltatlankodástól . Ennyire megtagadni nemét ,családját ,ősi hagyományait ,büszkeségét ! Egy Páldi leány ,és pálinkát főz és titkos kompánistája egy Hédervári Jakabnak ... Most már vége ! Megtagadom a rokonságot ,leveszem róla a kezemet . Páldi Klára meghalt reám nézve . – Szegény leány !én inkább sajnálom ,szólt Börzsönyiné . – Legalább is épen úgy méltó a szánalomra ,mint a méltatlankodásra – fejezi be Bákay úr . – Szegény leány !kiragadja magát veleszületett köréből ,fárad ,koplal ,nélkülöz ,gúnynak ,nevetségnek ,megvetésnek teszi ki magát s mindezt egy rögeszméért . Hogy megmentse vagyonát ,hogy meggazdagodjék . Nem tudja szegény ,hogy az ár ellen úszni nem lehet . Ez az általános vélemény Kláráról és elvállalt küzdelméről . Az ár ellen úszni nem lehet . És a kik nem haragszanak rá ,hogy hűtlen lett az ősi hagyományokhoz ,azok szánják ,hogy hiábavaló munkára pazarolja erejét és ifjúságát . A leány pedig ment tovább a megkezdett úton ,bátran ,csüggedetlenül ,makacs kitartással ,nem nézve sem jobbra ,sem balra ,sem hátra . Csak a czélt látta maga előtt ,melyet kitűzött magának s míg szemét e czélra szegzé ,lábával ellökött útjából minden akadályt vagy ha tehette ,átlépett rajta . Haladt előre a maniakusok kizárólagosságával ,megátalkodottságával ,a kik nem látnak ,nem éreznek semmit azon az egy gondolaton kívül ,mely elfoglalva tartja egész lényüket . És valóban ,az ö törekvése a rögeszme erejével vette birtokába egész lelkét ,minden gondolatát ,minden tettét . Megmenteni őseinek birtokát a pusztulástól ,megtartani és nem juttatni idegen kézre azt a darab földet ,melyet a sors családjának osztályrészűl adott ,hol apja ,nagyapja és valamennyi őse élt és meghalt ,hol a régi arczképek a nagyteremben és a porladó csontok a kerti sírboltban egyaránt örök fenyegető tiltakozást kiáltanak minden megszentségtelenítés ellen ! Ez volt az ő vágya ,törekvése ,életfeladata ,vallása ;ennek élt kizárólag és kímélet nélkül ,maga és mások iránt . És a mint az idő haladt ,a lankadatlan munka ,a szigorú takarékosság kezdte meghozni elmaradhatatlan eredményét . A szomszédok ,kik boszankodva vagy szánakozva kisérték a hőslelkű leány küzdelmét és napról-napra várták vagy rettegtek ,hogy összeroskad elvállalt terhe alatt ,csodálkozva vették észre ,hogy épen nem roskad össze ,ellenkezőleg ,egyre nő és erősödik feladatának nagyságával . Minden virágzik és gyarapszik nála ,házát megújította és megszépítette ,kívül-belül minden rendben van ,a gazdatisztek és cselédek szidják ugyan a háta mögött ,de szívesen vannak nála és vetekednek ,hogy ki jusson szolgálatába ,a hitelezők nem nyugtalankodnak és nem háborgatják ,s rendesen megkapják az évi törlesztéseket ,úgy ,hogyha így halad ,néhány év alatt a jószág egészen megtisztúl az adósságoktól s mire a kis Béla felnő és eléri nagykorúságát ,egészen tiszta ,tehertől mentes birtokon osztozhatik testvérével s mivel minden valószínűség szerint testvérének osztálya is az övé lesz ,(mert arról már rég lemondtak ,hogy Klárát férjhez adják ),ezt a fiút már most úgy lehet tekinteni ,mint a jövő egyik legjobb partiját a pusztaságon s az úri családok ,melyek bővelkedtek megfelelő korú kis leányokban ,már most számításba vették a fiút s a szép jövő reményében ismét közeledni igyekeztek az egykor kiközösített apostatához . De a közeledés nem volt könnyű és nem járt keserű tapasztalatok s kiábrándulások nélkül . Senki sem teheti ,hogy büntetlenűl ragadja ki magát természetes köréből ,hogy nemével ,nevelésével ,hagyományaival ellenkező szerepet erőszakoljon magára . Senki sem szentelheti magát kizárólag egy eszmének ,senki sem fordíthatja összes erejét ,minden tehetségét egyetlen egy feladatra ,a nélkül ,hogy más tekintetben kárát ne vallja . A ki szemét mereven ,folytonosan egy pontra szegzi ,semmit sem fog kívüle látni s ha néha másfelé kell fordítnia tekintetét ,azt tapasztalja ,hogy tiszta látása megzavarodott . Klárán is betelt ez a természeti törvény . Erényeit ,melyekre feladatánál fogva szüksége volt ,annyira túlhajtotta ,hogy hibákká lettek . Annyira erélyes volt ,hogy nyersnek látszott ,annyira takarékos volt ,hogy fösvénynek látszott ,annyira férfias volt ,hogy egészen elveszteni látszott gyöngédségét ,nőiességét s míg keble legmélyebb rejtekében meleg ,érző szív dobogott ,a külső kéreg ,melylyel akarata és életmódja bevonta ,keménynek ,ridegnek ,kellemetlennek mutatta ,a kihez mindenki csak félve közeledett ,tisztjei úgy ,mint cselédjei ,mint Gold Jakabék ,mint ismerősei ,s még hamarább ,mint kora magával hozta volna ,vén leány lett ,ama nevetséges apró vonások nélkül ,melyek némileg megenyhítik a vén leányok szomorú rideg alakját . Mindenki félt tőle s legjobban félt az ,a kit ő legjobban szeretett a világon ,a ki tulajdonképeni oka és czélja volt elvállalt nehéz munkájának ,a kinek jövője és jóléte egybeolvadt vágyainak és törekvésének tárgyával s ha rögeszméjévé vált az ősi jószágot megmenteni és felvirágoztatni ,elválaszthatatlan volt tőle a másik gondolat ,hogy minden munkája ,fáradsága ,eredménye ennek fog hasznára válni . Béla öcscse csaknem tizennégy évvel fiatalabb ,mint ő s valóban kis fiú volt még ,midőn nénje magára vette a nagy harczot a végzet ellen . Első évét töltötte csak be ,midőn apjuk ,anyjuk meghalt s ők egészen az öreg Páldi gondjára maradtak ,ki teljesen megfelelni vélt nagyapai kötelességének ,ha ponyt tartott kis unokája számára ,beavatta őt a kártya-figurák rejtelmeibe és megtanította pipát tölteni . Egyebekben egészen nénje gondjaira maradt s a tettre vágyó komoly leány nagyobb hatáskör hiányában egészen a gyermeknek szentelte magát . Az anyaság gazdag kincseit ,melyekkel szíve tele volt ,mind e gyermekre árasztotta s a fiú úgy ragaszkodott hozzá ,mint szerető anyához ,és úgy félt tőle ,mint szigorú apától . Az öreg Páldi halála után ,midőn Klára a jószág kezelésével öcscse nevelését is egészen magára vette ,a mily arányban megkeményedett s úgyszólván elférfiasodott modorában és viseletében ,ugyanabban az arányban ment át a gyermek szerető ragaszkodása a tisztelő félelembe s a mint megszokta mindenben nénjétől függni ,az ő szemével látni ,az ő fejével gondolkozni ,feloszlatni minden önállóságát az ő akaratában ,épen úgy elszokott attól ,hogy bizalommal legyen hozzá s részesévé tegye apró gyermeki örömeinek és bánatainak . De Klára nem vette ezt észre ,nem volt rá ideje ,hogy észrevegye . Annyit tudott ,hogy mindenek fölött szereti öcscsét ,hogy minden törekvésének utolsó czélja az ő jóléte és boldogsága ;azt is tudta ,látta ,hogy a gyermek engedelmes ,jó fiú és mindenben szavát fogadja ,s benne nem fog akadályt találni ,hogy úgy nevelje föl ,a mint az ő boldogságáért legjobbnak tartja ,– és ez elég volt neki . A mily erélylyel látott a jószág kitisztázásához ,ugyanazzal fogott a gyermek neveléséhez ;hiszen mind a kettőnek egy volt a czélja ,s egyik a másik nélkül üres ,hiábavaló munka lett volna . Nem volt elég a jószágot megmenteni ,kitisztázni ;arról is gondoskodnia kellett ,hogy a kinek számára megmenti ,képes legyen megtartani s ne veszítse el újra . Minden Béla nevelésétől függ . A mi rossz hajlam származásánál fogva benn van a vérében ,a mi vészes benyomásokat a gyermekkorában látott példák lelkében hagyhattak ,azokat irgalom és kímélet nélkül kell irtani . Hosszas gondolkozás után legjobbnak találta ,ha a gyermeket maga mellett tartja ,s nem küldi sem városi iskolába ,sem nevelő intézetbe ,hol ellenőrzéstől távol áldozatúl eshetnék a rossz befolyásoknak s kifejlődhetnének öröklött hajlamai . Mert arról meg volt győződve ,hogy öcscse ,ki a pusztulásra szánt fajból származik ,magával hozta a világra a faj minden hibájának és szenvedélyének magvát . Nem bocsátja el hát oldala mellől s őrködni fog ,hogy a vészes magvak gyökeret ne verjenek lelkében . De azt sem akarta ,hogy tudatlanúl nőjjön fel s a gazdálkodáson kívül semmi egyébhez se értsen . Nem akart úri ruhában járó parasztot nevelni öcscséből . Tudta ,hogy a Páldi név fentartójának művelt embernek kell lennie ,a kinek semmiben sem szabad hátramaradnia korától . Taníttatni fogja mindarra ,a mit az embernek tudnia kell ,ha a közfelfogás szerint műveltnek akar látszani . Taníttatni fogja ,de a saját felügyelete alatt és olyan által ,kiben teljesen megbízhat . A mély megvetésénél fogva ,melyet a férfinem iránt érzett ,előre is kizárta azt a gondolatot ,hogy a fiú nevelését férfitanítóra bízza . Különben nem kellett soká keresnie ;készen állt minden megkívántató tulajdonsággal ,a kire szüksége volt . Kamilla kisasszony egy pár évig nevelőnője volt Klárának ,még szüleinek életében ,a kik nem osztoztak az öreg Páldi ősmagyar meggyőződésében ,hogy a leánynak elég nevelés ,ha jól ért a főzéshez és a fehérnemű javításhoz . Szüleinek halála után ,midőn a leány egészen nagyapja gondjaira maradt ,az öreg úr úgy találván ,hogy unokája egész az illetlenségig sokat tud ,udvariasan felmondott az öreg kisasszonynak ,kinek sárgás ,merev arcza és szigorú tekintete kellemetlenűl zavarta a kastély vidám összhangját . Kamilla kisasszony azóta egy fővárosi nevelőintézetben élt alárendelt nevelőnői minőségben s itt találta őt Klára levele ,mely tudtára adta a megváltozott viszonyokat ,feltárta előtte egész helyzetét s felkérte ,hogy vállalja el kis öcscsének nevelését . Válasz helyett maga Kamilla kisasszony érkezett meg nemsokára a pusztára s azonnal hivatalba lépett és így történt ,hogy már az első napokban segített elijeszteni a barátságos látogatásokat s Börzsönyiné és Toronyiné ő nagyságaik rémes dolgokat beszélhettek róla a pusztai társaságnak . Klára különösen vonzódott öreg nevelőnőjéhez ,kinek rideg külseje és némi vénleányos ferdesége mögött sok jóakarat és meleg érzés lakott . Föltétlenűl reábizhatta a fiú nevelését ,míg maga egészen elmerült gazdaságában . A gyermek lassankint hozzászokott tanítónőjéhez ,s bár félt tőle ,mégis nagyobb bizalommal volt hozzá ,mint testvéréhez . Engedelmes jó fiú volt ,egy pillanatra sem tévedt el nevelőnője őrködő szemei elől ,szorgalmasan tanult ,szépen haladt minden tudományban s évről-évre kitünő sikerrel tette le a vizsgálatokat a szomszéd város iskolájának tanári kara előtt . Klára meg volt elégedve öcscsével ,meg volt elégedve rendszerének eredményével ,boldog volt és remélte ,hogy öcscsét olyannak neveli ,a milyennek épen lennie kell élete czéljának valósítására ,s csak évek mulva ,midőn a fiú már tizenhetedik évében járt ,csak akkor kezdett oly jeleket venni észre ,melyek megdöbbentették s egy-egy pillanatra azt a gondolatot támasztották lelkében ,hogy talán még sem járt egészen a helyes úton a gyermek nevelésében . – Nekem úgy látszik ,mintha ez a fiú egy kissé élhetetlen volna ,– mondá Klára ,midőn egy csendes nyári estén künn ült a tornáczon Kamilla kisasszonynyal ,néhány perczczel azután ,hogy Béla szépen ,illedelmesen ,mint jól nevelt fiúhoz illik ,jó éjszakát kívánt ,és szobájába ment aludni . Szép tiszta est volt ;a hold fehér fénye elárasztá a tanyát ,mely csendes élvezettel látszott fürödni a hideg sugárban a forró nyári nap után . Ember ,állat mély álomban pihent ,mert a Páldi-tanyán korán szoktak feküdni ,hogy korán kelhessenek a munkára ;csak a tanya úrnője volt ébren ,ki ilyenkor szokott kissé megpihenni a nappal izgatott ,szakadatlan munkája után ,s ilyenkor beszélte meg mindenféle dolgait hűséges segédével ,az öreg kisasszonynyal . A tornácz szélén ült ,párkányára támaszkodva könyökével ,a hideg kőoszlophoz nyomva égő fejét és szemét változatlanúl arra az ajtóra szegezve ,melyen néhány perczczel előbb a szobába lépett öcscse . Úgy nézett arra ,mintha még mindig látná alakját ,míg végre lassan ,szótagolva szavakba foglalá a gondolatot ,melylyel a fiú távozása óta küzdeni látszott . – Nekem úgy látszik ,mintha ez a fiú egy kissé élhetetlen volna . Kamilla kisasszony megütközött és megbotránykozott . Sokkal jobban szerette a fiút ,a ki keze alatt nőtt fel és sokkal büszkébb volt reá ,hogysem megbotránykozás nélkül hallhasson róla lealázó nyilatkozatot ;de másrészről sokkal nagyobb véleménynyel volt hajdani növendékének itélőtehetsége felől ,hogy sem megdöbbenés nélkül halljon kedvenczéről oly ítéletet ,mely egyszersmind kárhoztatása az ő hétéves nevelői működésének . – Mit ért az élhetetlenség alatt ? – kérdé tartózkodó rövidséggel . – Mit értek ? – felelt Klára türelmetlenűl . – Azt értem ,a mit mindenki élhetetlenségnek nevez ,az ügyetlenséget ,gyámoltalanságot . – Példákat kérek ,– mondá Kamilla kisasszony kurtán és ridegen . – Eh !nem úgy megy az életben ,mint a tankönyvekben ,hol először a szabályt állítják fel ,s utána szép sorjában következnek a példák . Az általános benyomás ,melyet e fiú reám tesz ,az ,hogy élhetetlen ;ennyi elég ,egyes példákat nem tudnék hamarjában felsorolni . – De a benyomást tényekből nyerte ,– küzdött az öreg kisasszony növendéke érdekében ,– s a tényekről mégis számot adhat . Kérek néhány tényt ,mielőtt megalázó véleményét aláírnám . – Tényeket akar ? – felelt Klára elgondolkozva . – Hiszen én örülnék legjobban ,ha nem tudnék tényeket találni ,s ön fényesen bebizonyítná véleményem alaptalanságát . De nem tehetek róla ,ez a fiú azt a benyomást teszi reám ,hogy élhetetlen . Nem tud egy lépést magától tenni ,nincs egy önálló gondolata ,nincs saját véleménye ,A mit mi mondunk neki ,azt megteszi pontosan ,de ha semmit se mondanánk ,képes volna összetett kezekkel elülni a végtelenségig ;szót fogadni nagyon jól tud ,de kezdeni nem tud semmit ,szóval puha viaszbáb ,mely a szerint idomúl ,a milyen kézbe kerül . – Hát nem ezt akarta ? – kérdi Kamilla kisasszony csodálkozva . – Ezt akartam ,ezt akartam ,– viszonzá mindegyre türelmetlenebbűl Klára ,– de nem így akartam . – Hát hogyan akarta ? – Eh !nem olyan könnyű azt világos szavakkal meghatározni . Nem történt az meg önön valamikor ,hogy valami dalt egész tisztán hallott fülében csengeni ,de ha el kellett volna énekelnie ,egy hangot se tudott volna eltalálni ? – Értem . Azt akarja mondani ,hogy a fogalom egész világosan él lelkében ,de nem tudja szavakkal kifejezni . – Úgy van . Segítsen hát megtalálni a szavakat . Ön nevelt engem is ,megszokta lelkemben olvasni ,kisértse meg hát elmondani ,a mit olvasott . – Megkisértem ,– felelt Kamilla kisasszony komolyan és pedánsan ,mintha valóban valami olvasási feladatról volna szó . – Ön ,kedves gyermekem ,olyanná akarta nevelni öcscsét ,hogy egészen elfogadtassa vele saját nézeteit ,gondolkozását ,törekvését ,becsvágyát ,szóval ,hogy hű dolgozó társa s majdan követője legyen a nagy és nemes munkában ,melyet életének feladatáúl választott . – Úgy van ,igaz . – Nos ,én olyannak is neveltem . Béla az ön fejével gondolkozik ,az ön szemével lát . Csakugyan puha viaszbáb ,melynek az ön erős keze olyan alakot adhat ,a milyent akar . És most ,midőn ez eredményt látja ,elréműl ,mert eszébe jut ,hogy ha esetleg más ,az önénél erősebb kézbe talál jutni ,majd ez fogja idomítni a saját tetszése szerint . – Igen ,igen ,– kiáltott mohón Klára ,– ez jutott eszembe ,ez az ,a mitől félek . – De hol van az erősebb kéz ,mely egykor hatalmába kerítheti a hajlékony viaszbábot ? – folytatá nyugodtan ,a száraz mathematikai bizonyítás hangján a nevelőnő . – Csak egy ilyent ismerek ,mely az önével vetélkedhetnék befolyásban ,és ez leendő nejének a keze . – Úgy van ,én is erre gondoltam ,és épen ez rémítette meg szívemet a jövőre nézve . – Ennek is megvan a maga orvossága ,épen Béla lágy és idomítható jellemében . Módjában lesz ellenőrizni vonzalmát és olyan nő felé hajlítani ,kiben megbízhatik . – Ki ellenőrízheti az emberi szívet ? – mondá Klára elgondolkozva . – Ki parancsolhatja neki :ezt szeresse ,azt ne szeresse ? És ha épen valami méltatlan nőre esnék szerelme ...! Nem hallotta ,nem olvasta soha ,hogy épen a nemes szívek végzete az ,hogy méltatlan tárgyra pazarolják szerelmöket ? Annyi keserűség volt e szavaiban ,hogy az öreg kisasszony megdöbbent és részvevő ,fájdalmas figyelemmel nézett a leány lehajtott arczára . Sokáig ültek így hallgatva ,csaknem elfeledve beszélgetésük tárgyát ,Klára lehajtva fejét ,s talán valami régi kínos emlékek felett tépelődve ,Kamilla kisasszony le nem véve szemét arczáról ,a igyekezve kiolvasni valami magyarázatot a felhőből ,mely a tiszta ,szép homlokon borongott . Lassankint az ő homloka is elborúlt ,merev ,rideg vonásain keresztűl kitört részvevő szivének melege ;lassan ,tétovázva a leány felé nyújtá kezét ,többször megsimogatva haját ,arczát ,homlokát ,azután szó nélkül ,mintha úgy is értenék egymást ,keblére vonta fejét ,s mind a ketten csendesen ,némán könnyeztek . A hold eltünt a ház mögött ,a tornácz elsötétűlt ,a levegő megmozdúlt ,a szél mindinkább erősödött ,s meg-megrázta a tornácz oszlopain felfutó venyigék leveleit . Klára összerázkódott és fölemelkedett öreg barátnője kebléről . – Hideg van ,fázom ,– mondá halkan ,de meglátszott ,hogy didergésében kevesebb része van az ártatlan nyári szellőnek ,mint a régi emlékek hideg levegőjének ,mely egyszerre megrohanta lelkét . – Menjünk a szobába ,– mondá az öreg kisasszony . A három hálószoba egymás mellett volt és egymásba nyílt . Középen a fiúé ,kinek álmát kétfelől őrizte két szerető lélek . Klára az ajtón betekintett öcscse hálószobájába ,s látta ,hogy a fiú nyugodtan alszik ágyában ,egyik karjára hajtva fejét ,csendes ,alig hallható pihegéssel ,félig nyílt ajkai körül boldog mosolylyal :valódi hű képe az ártatlan gyermeki álomnak . Eltakarta kezével a meggyújtott gyertyát ,nehogy világossága megzavarja az alvó fiút nyugodt álmában ,s jó éjt mondva az öreg kisasszonynak ,lábujjhegyen átsuhant a szobán és saját hálószobájába lépett . Íróasztalára állította gyertyáját ,maga az asztal mellé ült ,kezére támasztotta fejét ,s elgondolkozva ,mozdulatlanúl nézett a gyertya lángjába ,mintha a lehető legtávolabbra volna tőle a lefekvés gondolata . Sokáig ült így ,nem változtatva helyzetét ,nem változtatva arcza kifejezését ,midőn hirtelen egy hang szólalt meg háta mögött ,melytől riadtan ugrott fel székéről . Pedig csak Kamilla kisasszony volt ,kinek hangjától épen nem volt oka megriadni . Nem vette észre ,hogy midőn jó éjt kívánt az öreg kisasszonynak ,ez nem maradt szobájában ,hanem utána ment ,s míg ő íróasztala mellett ült ,széke mögött maradt állva ,épen oly mozdulatlanúl szegezve reá szemét ,a mily mereven nézett ő a gyertya lángjába . – Mi mindketten gyűlöljük a férfiakat ,– kezdé az öreg kisasszony ,minden bevezetés nélkül ,mintha csak azt a néma beszélgetést folytatnák ,melyet a tornáczon szemeik váltottak egymással ,– s ez a gyűlölet ,ez a megvetés oly erővel vette hatalmába lelkünket ,mely nem lehet mélyebb alap nélkül . Lassan ,száraz ,tanító hangon beszélt ,mint mikor a történelmet vagy természetrajzot magyarázta növendékének ,s ha szemében nem égett volna valami szokatlan fény ,azt lehetett volna hinni ,hogy most is leczkét tart . De szeme meghazudtolta hangja szárazságát ,ránczos arczának rideg mozdulatlanságát ,s Klára e szemet nézte és megértette . Az első meglepetés riadása után szó nélkül ,nem kérdezve ,mint jutott ide az öreg kisasszony ,visszaült székére ,mialatt Kamilla kisasszony az íróasztal túlsó oldalára került ,és szemközt állva hajdani növendékével ,folytatá beszédét . – Az ember lelkében nincs semmi érzelem ,akár jó ,akár rossz ,alap nélkül ,tényekből álló alap nélkül . És mentől erősebb az érzelem ,mentől inkább elfoglalja az ember lelkét ,annál mélyebb az alap ,annál meggyőzőbbek és kényszerítőbbek a tények ,melyek formálják . Hogy én a férfiakat megvetem ,annak megvan az alapja ,s ez alapot az a tény nyújtja ,hogy életemben mélyen és keserűen csalódtam egy férfi miatt . Klára önkéntelenűl s görcsösen megmozdúlt ;keze ,melyre eddig arczát támasztá ,lehanyatlott az asztalra ,de feje mozdulatlanúl ,egyenesen megmaradt előbbi tartásában ,s csodálkozva ,kérdőleg szegzé szemét a beszélő arczára . – Eddig nem beszéltem róla ,– folytatá az öreg kisasszony száraz ,tanítói hangján ,– de most megjött az ideje ,szólnom kell ,érzem ,hogy jót teszek önnel ,ha szólok . Nekem is megvolt a magam kis regénye ,s csalódással ,keserűséggel ,örök kiábrándulással végződött . A történet maga régi és egyszerű ,új csak arra nézve ,a kivel megtörtént . Ifjú voltam ,rajongó lelkem volt ,eszményemet kerestem ,s azt hivém ,megtaláltam . Neki adtam minden gondolatomat ,minden érzésemet . Szerettem ,s meg voltam győződve ,hogy ő is szeret ,hiszen szavai ,vallomásai gyújtották meg szívemben a szerelem első szikráját . És azután megtudtam ,hogy ez az eszménykép hazudott :meggyőződtem ,hogy ez az ember aljas csaló volt ,a ki csak szeretőjévé akart tenni ,mikor elhitette velem ,hogy egész lelke az enyém ,s nem élhet nélkülem . Klára nem mozdúlt ;úgy ült székén ,mintha megkövült volna ;arcza is oly halvány ,hideg és merev volt ,mint a fehér márvány ;tágra nyílt szemeiben is az a megkövült ,mozdulatlan tekintet látszott ,melyet a márványszobrok szemében lehet látni . – Szegény ,fiatal ,kezdő nevelőnő voltam ,s haraggal ,undorral utasítottam el az embert ,kiből egyszerre kiábrándultam . Nevetve ,vállat vonva tovább ment ,s néhány hónap múlva megnősült ,elvett egy gazdag özvegyet . Hogy boldog volt -e vele ,boldoggá tette -e nejét ,nem tudom ,nem kérdezősködtem felőle ,nem törődtem vele . Megvetettem és elfelejtettem . Megvetettem benne az egész férfinemet ,és az lettem ,a mi vagyok . Nem bántam meg ,boldog vagyok így ,a mint vagyok ,s ha újra visszatérne ifjúságom és szépségem ,újra úgy tennék ,a mint tettem ,tudva ,mily jövő vár reám . Boldog vagyok ,mert azt ,a kit megvetettem ,el is feledtem ;és emléke nem hagyott szivemben semmi keserűséget ;ha rá gondolok ,nem teszem azt fájdalommal . Ez a különbség köztem és más hozzám hasonló szerencsétlenek közt ,kiknek szívében a csalódás örök sebet hagy hátra ... Ez az én történetem . – Ez az enyém is ! – kiáltott Klára hirtelen kitöréssel ,felugorva székéről . A mozdulatlan márványalak ,a hideg ,halvány arcz egyszerre átváltozott ;termete kiegyenesedett ,minden tagja reszketett ,sötét pír árasztotta el arczát ,és a hang mint valami rég elfojtott sikoltás tört ki melléből . De nagy felindulásában sem feledte el a gondos testvér óvatosságát ,oda sietett az összekötő ajtóhoz ,betekintett a szomszédszobába ,s midőn látta ,hogy a fiú nyugodtan alszik tovább ,halkan betette az ajtót ,lábújjhegyen visszasietett íróasztala mellé és fojtott hangon folytatá beszédét :– Ez az én történetem is ! Régóta hordom szívembe zárva ,s midőn itt állt ön előttem és elmondta történetét ,úgy rémlett lelkemnek ,mintha kettőssé lett volna alakom ,mintha magam állnék önmagam előtt és magam mondanám el enmagamnak szomorú múltamat . Igen ,ez az én történetem is ,csak azzal a különbséggel ,hogy nekem nem volt elég erőm elfeledni azt ,a kit megvetettem ,és hordoztam folyton ,örökké ,sajogva szívemben a régi sebet ,és boldogtalan voltam ,nem tudva igazán ,miért ;hiszen nem szerettem már azt az embert ,hiszen gyűlöltem ,megvetettem ,utáltam ;de nem feledtem ,nem feledtem ! Az ön szavai nyitották föl szememet ,azok tanítottak meg boldogtalanságom titkára . Feledni ,feledni ! Kitépni a tövist a szívből ,a szív sebéből ,és a seb be fog gyógyulni . És én esztelen ,gondosan ápoltam ,dédelgettem a sebet ,kaczérkodtam ennen fájdalmammal ,s híven őríztem a tövist ,a múltak maradványát ,a helyett ,hogy kitépjem ,összetörjem ,lábammal tapossam . Kitépem hát ,összetöröm ,lábammal taposom most ,aztán legyen vége az egésznek ,legyen vége az emlékezésnek is ! Gyorsan ,nagy indulattal kirántotta íróasztala fiókját és az asztalra tette egész tartalmastól . Sárgás papírokkal ,hervadt virágokkal ,rongyokkal ,semmiségekkel ,minők a boldog és boldogtalan szerelem emlékei szoktak lenni rendesen . – Itt van az én múltam tövise ,– folytatá gyűlölettel szegezve szemét a kis fiók tartalmára ,– az a tövis ,melyet kitépni és megsemmisíteni nem volt elég eszem és erőm . Nem ! Oktalan fejemmel ,gyűlöletre szomjazó szívemmel újra ,meg újra elővettem ,nézegettem és visszagondoltam szerencsétlen múltamra ,hogy el ne feledjem a gyűlöletet ,melyet esküdtem ,hogy meg ne bocsássam a fájdalmat ,melyet szenvedtem . Én esztelen ! Nem éreztem ,hogy csak magamat gyötröm ,magamon állok boszút . El veletek ,utálatos emlékek !gyűlölni tudok nélkületek is ,de veletek nem tudok feledni . El veletek ! Hirtelen ,indulatosan kifordította az asztalra az egész fiók tartalmát ,s kikapott a zagyva halomból egy kis ibolya-bokrétát ,mely már annyira el volt száradva ,hogy porrá esett szét ,a mint kezébe szorította . – Ez volt az első virág ,melyet tőle kaptam ,– mondá oly fojtott hangon ,hogy alig lehetett szavát érteni ,– ide rejtettem fiókomba ,s azóta el nem hagyta e rejteket . Eleinte boldogan ,dobogó szívvel ,azután gyűlölettel ,lázongó kebellel ,de itt tartottam és mindig mélyebbre és mélyebbre ütöttem vele a tövist szivembe . El veled ,hitvány por ,el veled ! Ledobta a földre a porladó virágokat és indulatosan rájok taposott lábával . Aztán ismét a halom közé nyúlt és kikapott belőle egy sárguló papirszeletet . – Itt van első levele ,– mondá ,Kamilla felé nyújtva és elfordítva róla tekintetét . – Csupa hazugság ,árulás ,aljasság minden szava . Itt van ,olvassa ,aztán hadd végezzek vele is . – Nem szükséges olvasnom ,– felelt Kamilla kisasszony nyugodtan ,– úgyis tudom ,mi van benne . Az eféle levelek csaknem szóról-szóra egyformák szoktak lenni . – De csak olvassa ! Olvassa el legalább aláírását ,olvassa legalább a nevét . – Bérczi Endre ,– olvasá Kamilla kisasszony . – Ez az ,ez az ! – kiáltott indulatosan a reszkető leány ,még mindig elfordítva tekintetét a papirszeletről ,mintha félne ,hogy az undor egészen erőt vesz rajta . – Ez az a név ,mely egykor dobogásba hozta szívemet ,melyet azóta folytonosan fülembe súgott egy gúnyos ördög hangja . Oh ,én nyomorult !oh ,én ostoba ! Olvassa el a levél keltét is . Látja ? Kevéssel azután történt ,hogy ön elhagyta házunkat ,s én egészen egyedül maradtam nagyapám dorbézoló czimborái között . Emlékezik ,mily tapasztalatlan gyermekleány voltam . Akkor került ide ,rokonai voltak itt a pusztai birtokosok közt ,és nagyapám ,ki az egész világgal rokonságot tartott ,ha magyar nemeslevele volt ,őt is rokonának fogadta és megnyitotta előtte házát . Mindennapos vendég volt itt ,s így akarta meghálálni a gyanútlan öreg ember vendégszeretetét . El veled ,hitvány papiros ,hazug rongy ,el veled ! Apró darabokra tépte a papirt is ,aztán újra a halomba markolva ,egy egész csomó hasonló elsárgult levelet rántott elő . – Mind az ő levelei ,mind ! Az elsőnek folytatásai ,épen úgy tele hazugsággal ,ámítással . Ne olvassa ,csak azt a nevet látná alattok ,csak azokat a hazugságokat olvasná szívről ,álmatlanságról ,örök szerelemről . El velök ! Összetépte valamennyit ,apró darabokban hevertek körülötte a földön s kéjjel ,a kielégített boszú kéjével taposott rájok lábával . Lassankint ide jutott a fiók egész tartalma ,csak még egy elfakult kék szalag maradt az asztalon . Ehhez már nem nyúlt kezével ;felkapta a papirvágó ollót ,s ezzel ragadta meg ,mintha félne ,hogy megfertőzteti érintése . – Ez az utolsó emlék tőle – mondá halkan ,elfordítva fejét ,míg arczát égő pirosság lepte el . – Ezt tépte le vállamról ,midőn erőszakkal karjába akart ragadni és én egy pillanat alatt megismertem egész aljasságát . Arczul ütöttem . Ah !milyen jól esett ! Arczul ütöttem és ajtót mutattam neki . Azóta nem láttam ,de hallottam róla . Hallottam ,hogy nemsokára nőül vette egy pusztai szomszédunk leányát ,kit gazdagnak tartott . Én ahhoz szegény voltam ,hogy nejévé tegyen ... Csak ... Eh !... Sajnáltam a szegény leányt . Azután hallottam ,hogy tönkre jutottak ,a mint itt tönkre jut lassankint mindenki . Azután hallottam ,hogy elköltöztek e vidékről . Ez volt az utolsó . Azóta semmit sem hallottam róla . És elfeledhettem volna és én esztelen itt tartottam fiókomban e szúró töviseket és mindig újra és újra elővettem és élesítettem velök gyűlöletemet ,fájdalmamat . Most már semmi sincs belőlük ,csak e rongy ! Vegye hát ,vegye és vágja apró darabokra ,hogy ne lássam többé ezt sem . Vegye már és szabadítson meg tőle . Kamilla kisasszony átvette a szalagot és apró darabokra vágta az ollóval ,azután a földre szórta a többi szemét közé . – Vége hát mindennek ! – kiáltott Klára s undorodva elrúgta lábával a mellette heverő szemetet . – Lábbal taposhatom a rút múltat s nem marad más számomra ,mint a gyűlölet és a feledés . Keblére borult jó öreg nevelőjének és a két nő szorosan átkarolta egymást és könyeik összefolytak a megsemmisült szerelem széttépett emlékei fölött . Másnap ebéd után Béla meglepetéssel ,csaknem ijedtséggel hallotta ,hogy ma nem megy nevelőnőjével sétálni ,hanem egyedül ,a merre tetszik ,csak be ne térjen a szomszéd birtokosok közül valamelyikhez és esteli hét órára legyen itthon . Ez volt a tegnapi tanácskozás eredménye . Kamilla kisasszony úgy találta ,hogy Béla úgynevezett élhetetlenségének (az öreg kisasszony csak vonakodva és enyhítő körülírásokkal alkalmazta e szót kedves növendékére )az az oka ,hogy nagyon is gyámság alatt tartják s nemcsak a tanulás alatt ,hanem szabad idejében is a nevelőnő felügyelete alatt áll . Adjanak hát neki egy kis szabadságot ,hogy szokja meg a maga lábán járni s a maga fejével gondolkozni ;de csak annyi szabadságot ,hogy mindig lehessen ellenőrizni s megakadályozni ,nehogy a szabad mozgás közben elbotoljék . A mint néha a madarat is szabadon engedik röpködni ,de szalagot kötnek lábára ,hogy annak idején vissza lehessen húzni fogságába . – Hová menjek ? – kérdé a fiú elképedve és habozva ,bizonytalanul nézett nénjéről nevelőnőjére ,nevelőnőjéről nénjére . – A hová tetszik ,– felelt Klára ,fejére illesztve széles szalmakalapját és felöltve szürke porköpenyegét . – Én a városba hajtatok ,hol találkozásom van Hédervárival ,a mi neked nem lenne valami nagy mulatság . Menj hát ,a hova tetszik ,csak vacsorára légy itthon ,a mikorra én is megérkezem . – És mit csináljak séta közben ?kérdé Béla vigasztalanul . – A mit tetszik ,felelt Klára ,vállat vonva s jelentősen tekintve az öreg kisasszonyra . – Tégy ,a mit tetszik ;azt fölteszem rólad ,hogy rosszat és oktalant nem fogsz művelni . Ezzel megcsókolta öcscsét ,kezet nyújtott Kamilla kisasszonynak ,felült a tornácz előtt várakozó szekérre és elhajtatott . – Én most szobámba megyek és átnézem a felesek számadó könyvét ,melyet Klára reám bízott ,– mondá az öreg kisasszony ,Bélához fordulva ,ki kezében forgatva kalapját ,határozatlanul állt a tornácz legfelső lépcsőjén . – Hát igazán nem jő velem sétálni ? – kérdé siralmasan . Az öreg kisasszony elérzékenyült ,de ránczos arcza oly szerencsés alkotással bírt ,hogy benső megindulásait nem igen lehetett észre venni rajta . Most is száraz ,merev és kérlelhetetlen maradt ,habár közel volt hozzá ,hogy könyek gyűljenek szemébe . Béla nem olvasott rajta semmi engedékenységet ,sóhajtva fejére tette kalapját és lefelé indult a lépcsőn . – De hát okvetetlenül kell nekem ma sétálnom ? – kérdé megállva a lépcső közepén és visszafordulva . – Egészsége szükségképen megkívánja a mozgást és szabad levegőt ,ha egész délelőtt könyve mellett ül a tanuló szobában – felelt az öreg kisasszony ridegen . – Jöjjön hát velem ,a séta magának is jót fog tenni ,maga is egész délelőtt a könyv mellett ült a szobában . – Én már nem vagyok gyermek – felelt az öreg kisasszony ,megkeményítve szívét . – De mit csináljak én egyedül ? Agyon fogom unni magamat ! – kiáltott a fiú elkeseredve . Kamilla kisasszony már végén volt önuralmának ;még egy szó és kitörnek könyei s örökre tönkre teszik tekintélyét . Összeszedte minden erejét s a tőle telhető keménységgel rákiáltott növendékére . – Nem szégyenli magát ? Tizenhét éves fiú és nem mer ,nem tud egyedül sétálni a pusztán . Azonnal induljon és esti hét óráig haza ne jöjjön ,de hét órára bizonyosan itthon legyen . – Isten önnel ,Kamilla kisasszony ! – mondá Béla szomorúan a lassan megindult . Nem mert hátra tekinteni ,nevelőnőjének haragos hangja megijesztette ;nem láthatta ,hogy az öreg kisasszony mily elérzékenyült tekintettel néz utána . Mikor aztán a nagy kotárka mellett jobbra fordult s a puszta azon része felé indult ,mely a ház háta mögött terjedt el egész a mesgyét képező ákácz-erdőig ,az öreg kisasszony a szobába sietett ,kikereste azt az ablakot ,melyen legtovább lehetett látni a pusztán s mozdulatlanul ,könyes szemekkel kisérte a fiú távozó alakját ,míg egészen el nem tünt szeme elől . Egy öreg nevelőnő ,a ki megsiratja tizenhét éves növendékét ,hogy egyedül megy sétálni egy-két órai távolságra ;igazán nevetséges lett volna ,ha nem lett volna olyan megható . Esti hét órára pontosan hazaérkezett mind a két testvér . Klára a városból ,öcscse a sétáról ,A fiú egész kazal mezei virágot hozott magával ,oly nagy tömegben ,mintha az egész délutánt virágszedéssel töltötte volna . Rögtön két óriási bokrétát kötött s oda állította az esteliző asztalra ,nénje és nevelőnője terítéke elé . Mind a ketten nagyon meg voltak hatva s több jelentős pillantást váltottak egymással ;de a fiú előtt nem mutattak semmi megindulást a komolyan kivallatták mai sétájáról . Az engedelmes fiú mindenre szépen megfelelt . Először elment egész az erdőig ,azután leült kissé az árnyékba pihenni ,azután egy ágat tört magának ,hogy esetleg a kutyák ellen védhesse magát ,aztán kelet felé haladt ,aztán délnek ,vigyázva ,hogy a vetést le ne tapossa ,de szerencsére ,kutyával sehol sem találkozott . – Hát emberekkel találkoztál ? – kérdé Klára . – A koppancsi dűlőben láttam az aratókat s egy ideig gyönyörködtem a munkájokban ,– felelt Béla . – Szorgalmasan dolgoztak ? Nem henyéltek ? – kérdé Klára . – Ki merne henyélni a te szolgálatodban ? – felelt a fiú ,félénk csodálkozással emelve szemét nénjére . Másnap ,harmadnap ,az egész héten át ugyanezt a kisérletet ismételték a fiúval s ez napról- napra kevesebb vonakodással indult magányosan útjára s mindegyre nagyobb kedvét látszott találni a szabadságban . A két öreg leány többször váltott egymással elégedett tekintetet s esteli beszélgetéseikben a tornáczon ,midőn a fiút aludni küldték ,szerencsét kivántak egymásnak a jó gondolathoz ,hogy kissé szabad szárnyára bocsátották a félénk gyermeket . Béla hűségesen eljárt délutáni sétájára ;néhány nap múlva nem is kellett küldeni ;ebéd után maga vette elő kalapját ,botját s ment megkérdeni testvérétől ,szabad -e megint kimennie egyedül . Annyira még nem vitte az önállóságot ,hogy engedelem nélkül távozzék . Azt sem merte még tenni ,hogy elkéssék a megszabott időn túl . Pontban hét órakor mindig otthon volt s mindig hozott magával vagy virágokat ,vagy lepkéket ,vagy bogarakat ,melyeket sétája alatt összeszedett s melyekkel kegyetlen próbára tette az öreg kisasszony természetrajzi tudományát ,míg minden fűszálnak ,minden bogárnak megtudta tőle a nevét . Egy este aztán elkésve érkezett haza és nem hozott magával sem virágot ,sem bogarat . Igaz ,hogy csak egy negyedórával késett el ,de azért mégis félénken ,csaknem lopva osont be a szobába ,hol az asztal már terítve állt s nénje és nevelőnője az ablaknál lesték érkezését . Látszott rajta ,hogy az út nagy részét futva tette meg ,ki volt pirulva ,melle erősen lihegett ,homlokáról nagy cseppekben ömlött az izzadtság . A két nő jelentősebb pillantást váltott egymással ,mint valaha ,de egyikük sem tett semmi czélzást késő érkezésére ;csak Kamilla kisasszony mondott száraz hangon annyit ,hogy a vacsora alatt nem lesz szabad vizet innia ,míg egészen le nem hűlt . Látva hogy nem szidják ki ,sőt észre sem látszanak venni elmaradását ,Béla lassankint felbátorodott s a mint a vacsorát felhordták ,már némileg rendesebb lélekzettel ,de még mindig égő piros arczczal ,elfoglalta helyét az asztalnál ,nénje és nevelőnője között . – Hol jártál ma ? – kérdé Klára kis idő múlva . Kérdésében nem volt semmi szokatlan ,mert minden este ugyane szavakkal kezdte meg a társalgást ,de Béla mégis összerezzent ,oly halkan azonban ,hogy egyikük sem vette észre . – A rendes helyeken – felelt egy kis gondolkozás után . – Az erdőben ,a réten ,a szántóföldeken . – Mondtam már ,hogy nem szabad vizet innia – szólt közbe az öreg kisasszony ,midőn Béla mintegy öntudatlanul pohara felé nyúlt s hogy egyszer-mindenkora megóvja minden veszélyes kisérlettől ,elvette előle a poharat és felfordítva saját tányéra mellé állította . – Hogyan van ,hogy ma semmi virágot vagy bogarat ,vagy más effélét nem hoztál ? – folytatá vallatását Klára . – Attól féltem ,hogy már rá untatok ,– felelt félénken a fiú ,nénjéhez intézve szavát ,de az öreg kisasszonyra nézve . – A szobalány ma reggel is panaszkodott ,hogy nem győzi a sok szemetet kiseperni ;de ha kívánod ,holnap ismét hozhatok ... – Én nem kívánom – szólt Kamilla kisasszony . – Ha nem talál mulatságot a virágszedésben ,lepkekergetésben ,mulasson másképen ,a mint kedve tartja . – Kivel találkoztál ?kérdé Klára . – Senkivel ,– felelt a fiú gyorsan ,mohón ,oly mohón ,hogy bizalmatlanabb füleknek gyanúsnak tetszett volna ;arcza még mindig ki volt pirulva előbbi futásától és csak gyakorlottabb ,fürkészőbb szem vehette volna észre ,hogy az előbbi ,pírhoz új pirosság járult ,mely sokkal mélyebbé ,sötétebbé tette színét . De a szerető szemek ,melyek reá voltak szegezve ,nem néztek rá gyanakodó vizsgálattal ,megelégedtek szavával s nem is gondoltak arra ,hogy hazugságot is mondhat . Pedig Béla most hazudott . Találkozott valakivel ,de sokkal jobban félt testvérétől ,hogy őszinte lehetett volna hozzá s ösztönszerűleg érezte ,hogy ha megvallaná ,kivel találkozott ,nem engedné többé egyedül járni és most már nem tudott erről lemondani . Ma délután tovább haladt az erdőcskében ,mint eddig tette ,úgy hogy csaknem túlsó szélére érkezett ,hol a ritkulni kezdő fákon már ki lehetett látni a szántóföldekre s távolabb a szomszéd uraság tornyos kastélyára . Kezei tele voltak virágokkal ,melyeket útközben szedett s most egyik fa tövében leült egy keresztben fekvő fatörzsre s elkezdte bokrétába kötni virágait . Nagyon elmerült munkájába s nem vette észre ,hogy közelében valaki figyelemmel kiséri ,míg végre egy vidám nevető hang megszólítá : – Nekem köti ezt a bokrétát ? Béla ijedten ugrott fel helyéről ,virágai széthulltak öléből ,kezeiből és szanaszét hevertek körülötte a földön ,Nem messze ülőhelyétől egy leányt látott ,szintén ledöntött fatörzsön ülve ,a ki épen abban a pillanatban állt fel helyéről ,midőn feléje tekintett . Béla első gondolata a menekülés volt . Cserben hagyta szegény virágait ,megfordult és el akart futni . – No ,no ,nagy vitéz ! – hallatszott újra a nevető hang ,– talán csak nem fog elszaladni előlem ! Forduljon vissza és jöjjön hozzám ;ne féljen ,nem harapom meg . Béla most már nem mert elszaladni ;engedelmesen megfordult és lassan ,lesütött fővel a leány felé indult ,csak alattomban nézve föl alakjára . Mintegy tizennégy éves leány lehetett ,de jól kifejlődve ,piros arczczal ,mosolygó tekintettel ,határozott ,bátor ,fesztelen magatartással . Kurta ruhája volt ,szalmakalapja szalagjánál fogva nyakába volt akasztva és hátán lógott ,göndör sötétszőke haja felbomolva szabadon lengett a csendes erdei szellőben . Kezében lovagvesszőt tartott s nem messze tőle ,egyik fa törzséhez kötve kis pony paripa állt ,nyugodtan legelészve a zöld füvet s nem törődve az urfí és a kisasszony első találkozásával . A mint Béla lassan ,félénken ,mintegy parancsszónak engedelmeskedve feléje közelgett ,a leány sokkal bátrabban és elszántabban tett néhány lépést előre ,lovagostorával csapkodva az útjában álló erdei virágokat . Nemsokára szemközt álltak egymással ,Béla lesütve szemét ,a leány mosolygó kíváncsisággal vizsgálva a szemérmes fiú arczát . – Kicsoda maga ? – kérdé röviden ,határozottan . – Páldi Béla – felelt a fiú félénken ,lesütött szemekkel . – Ez volt az első ,ezen át kellett esnünk – folytatá a leány . – Ha ismeretlen úr és hölgy találkoznak ,első dolog ,hogy az úr bemutassa magát . A hölgyet nem szokás megnevezni ,az úr ügyességétől függ ,hogy megtudja a nevét . Ha maga elég ügyes ,meg fogja tudni a nevemet . Most hát átestünk a formalitáson . Játszunk . – Játszunk ? – ismétlé Béla egészen elkábulva a leány gyors ,fesztelen fecsegésétől s még inkább a csintalan mosolytól ,mely szavait besugározta . – No igen ,játszunk ! Ha egy úr és egy hölgy találkoznak és az első ismerkedésen túl vannak ,mit tehetnek okosabbat ,mint hogy játszanak ? Olyan ostobául unalmas ez a pusztai élet . Én nagyvárosi leány vagyok ,– folytatá büszkén lenézve a szerény pusztai ifjúra ,– csak vendégképen vagyok itt papámmal abban a tornyos kastélyban . De már torkig vagyok a pusztai élettel . Semmi társaság ,csak néha esténkint vagy uzsonnára egy pár fecsegő néni . Mi az nekem ? Hozzám való társaságot akarok . Szoktam ugyan lovagolni ,de abba is beleuntam . Ott legel a ponym a fa mellett ... Mondja csak ,kinek kötötte bokrétába azokat a virágokat ? – Nénémnek és nevelőnőmnek ,– felelt Béla halkan s félszemmel szegény szétszórt virágai felé pillantva . – Nevelőnője ! Hát magának nevelőnője van ? – kiáltott a leány nevetve . – Ilyent se hallottam még . Egy fiú ,a kinek nevelőnője van ! Mért nem jár a gymnáziumba ? – Már a hetedik osztályból is letettem a vizsgát ,– felelt Béla sértett önérzettel ,de a világért sem emelve föl fejét . – Én csak hat osztályt végeztem ,a leánygymnáziumban ,– mondá a leány ,– de nem otthon tanultam ,az nagyon unalmas . Sokkal többet lehet tanulni a nyilvános iskolában és érdekes ismeretségeket is lehet kötni . Fogadjunk ,hogy többet tudok ,mint maga . – Én latinul is tudok ,– mondá Béla ,kit a versenygés annyira elragadott ,hogy kezdett kivetkőzni félénkségéből s a leányra emelte szemét ,de rögtön ismét lesütötte ,midőn mosolygó tekintetével találkozott . – Eh !latin !mi az a latin ? – kiáltott a leány megvetőleg . – Azt is nemsokára el fogják törölni . Én tudok francziául ,angolul és regényeket olvasok . Hát mythológiát tanult -e ? – Tanultam ,– felelt Béla büszkén . – Tudja -e ,hogy mi most úgy állunk itt egymás mellett ,mint Ámor és Psyche ? Csakhogy itt Psyche az ,ki nem árulja el kilétét . Tanulta Ámor és Psyche történetét ? – Tanultam ,– felelt a fiú fülig elpirulva . – És micsoda tanulságot merített belőle ? – Azt ,hogy a kíváncsiság veszedelmes ,– felelt Béla még jobban elpirulva . – Csak ezt ? – kérdé a leány . – Csak ezt ? – visszhangozá a fiú s ismét bátorságot vett magának ,hogy a leányra emelje szemét ,de hirtelen ismét lesütötte ,midőn látta ,hogy ez is elpirul és zavartan elfordítja tekintetét . Így álltak egy ideig szemben egymással ,némán és pirulva ,a fiú zavartan csavargatva s majdnem leszakítva kabátja gombjait ,a leány öntudatlanul csapkodva lovagvesszőjével az erdei világok fejeit . Végre ismét a leánynak jött meg a szava . – Hány éves maga ? – Tizenhét ,– felelt Béla . – Tizenhét ! – kiáltott a leány csodálkozva . – És még nincs bajusza ,még a pelyhe se látszik . Pedig a táncziskolában akár hány tizenhét éves férfit ismertem ,a ki már ki is pödörhette a bajuszát . Hallja ,igyekezzék minél előbb bajuszhoz jutni ,mert a férfi a nélkül csak gyerek . – Igyekezni fogok ! – felelt Béla alázatosan . Egy ideig megint hallgattak és lopva vizsgálták egymás arczát ,míg végre ismét a leány törte meg a csendet . – Annyit elárulok ,hogy a keresztnevem Fanny ,hogy ha reám gondol ,tudja ,minek nevezzen gondolatában . De csak gondolatában szabad így szólítania ;beszédben nagysád vagyok magának . Érti ? – Értem ,nagysád ,– felelt Béla halkan . Ez a czím igen jó kedvre hangolta a kurtaruhás kisasszonyt ,hangosan nevetett és felkiáltott : – Jaj be éhes vagyok ! Maga nem éhes ? – Nem ,– felelt Béla . – Én nagyon éhes vagyok . Ilyenkor van az uzsonna ideje ,de most nem akarok visszamenni a kastélyba ,mert ...mert ...nos ,nem találja ki ? Elpirult ,aztán elnevette magát és hadarva folytatá : – Elég az hozzá ,nem akarok visszamenni és mégis szeretnék valamit enni . Kiállhatatlan szeszélyes és ideges teremtés vagyok ,mikor éhes vagyok . Nincs a zsebében egy pár alma vagy ilyesmi ? – Semmi sincs ,– felelt Béla megszégyenülve . – Ejnye !mit csináljunk hát ? Csak nem ehetünk füvet és gyökeret ,mint a remeték ? Ah !nézze csak ,– folytatá a mellettük álló fa lombjai közé mutatva – ott van egy madárfészek . Bizonyosan tele van tojással ;én nagyon szeretem a nyers tojást . Ugyan kérem ,Béla ,mászszon fel a fára és hozza le a tojásokat . – Erre a fára ! – kiáltott Béla elképedve ,és szemével mérte a fa sudarát s a magasságot ,melyben a fészek látszott . – No ,csak nem ijed meg tőle ? – Nem ,nem ijedek meg ,de félek ,nem tudok felmászni . – Micsoda !hát maga nem tanult tornázni ? – Nem ,– felelt Béla ,megszégyenülten lehajtva fejét . – Minő nevelés ! Látszik ,hogy valami vén kisasszony kezei közt van . Hiszen most már a leányok is tanulnak tornázni . Én is tanultam :tudok ugrálni ,mászni ... És ha maga nem állna itt a fa alatt ... Eh !bánom is én ! Forduljon el és takarja el a szemét a kalapjával . Béla engedelmesen félrefordult és befödte szemét kalapjával . Nemsokára feje fölött hallá a leány hangját . – Haladok ,haladok ,már a közepén vagyok . Be kár ,hogy nem láthat ... Ide ne nézzen ,mert úgy jár ,mint Aktaeon Dianával . Tudja a mythológiából ,hogyan járt Aktaeon Dianával ? – Tudom ,– szólt Béla kalapjába ,egész füle hegyéig elpirulva . – No hát ,vigyázzon magára ,ide ne pillantson . Már fent vagyok . Itt van a fészek ... Ah !egy tojás sincs benne ,csupa kopasz csiripelő madárfiókok ! Jaj be csúnyák ! Dobjam le ? – Nem ,nem ,– kiáltott Béla kalapjába ,– ne bántsa a szegény madárkákat . – Jól van ,jól ,csak ne sírjon ,nem bántom őket ,pedig oly csunyák ,hogy kedvem volna kitekerni a nyakukat ... Ide ne nézzen ,most már lefelé csúszom ... Egy ,kettő ! Hopp !lenn vagyok ... De még ne forduljon vissza ,előbb lesimítom a ruhámat . Így ,– fejezé be ,vállára ütve a fiúnak ,– készen vagyok ,most már megint rám nézhet . Béla lassan levonta szeméről kalapját ,még lassabban megfordult ,arcza ,nyaka ,füle égő lángtól piroslott és szemét alig merte az előtte álló leányra emelni . – Úgy -e ,össze van gyűrve a ruhám ? – mondá ez mosolyogva és szintén erősen elpirulva . – És ha meggondolom ,hogy hiába kompromittáltam magamat ;most még éhesebb vagyok ,mint azelőtt . Hanem el kell ismernem ,hogy maga jó fiú ;szemmel tartottam ,egyetlen egyszer sem pillantott hátra . Ritka jó fiú ! Nincs a világon az a tizenhét éves férfi ,a ki legalább egy kicsit félre ne pislantott volna . Nem is másztam volna előttük a fára a világért sem ;de magát az első pillanatban kiismertem ,milyen ritka jó fiú . Meg is jutalmazom ;jöjjön ,üljünk le virágaihoz és kössük meg a bokrétát ,melyet miattam félbehagyott . Segíteni fogok magának . Leültek a fatörzsre és összeszedték a földre szórt virágokat . A leány egyre csevegett ,mindenféléről ,a mi eszébe jutott s egymásután kötögette össze a virágokat . Előbb koszorút füzött belőlük ,föltette a maga fejére ,azután Béla fejére tette . Ez sem tetszett neki ,nevetett ,újra szétszórta a virágokat és újra összeszedette Bélával ,a ki engedelmesen teljesítette minden parancsát . Aztán együtt kötöttek egy-egy bokrétát s mikor készen voltak vele ,Fanny felállt a fatörzsről ,háta mögé dugta a bokrétát és kijelenté ,hogy magának fogja tartani . – A nevelő néni el lehet egy nap bokréta nélkül is . Úgy sem öreg néninek való a virág . Bizonyosan van már harmincz éves . – Ötvenegy éves ,– mondá Béla ismét elpirulva . – Huh ! – kiáltott a leány borzongva . – Akkor már kóróból kell neki bokrétát kötni . Ez az enyém ,nem adom senkinek ,megtartom emlékül ;emlékül arra a napra ,mikor először nem unatkoztam a pusztán . Hát maga unatkozott ? – Oh nem ! – felelt Béla mohón ,aztán megijedt és lassan ,megfontoltan hozzá tevé :– Nem unatkoztam ,én soha sem unatkozom az erdőben . – Nekem bizony egyedül unalmas volna . Eljön holnap megint az erdőbe ? – Mindennap el szoktam jönni . – Nekem is tetszik ez az erdő ,most már igazán kezd tetszeni – mondá a leány ,körültekintve tágra nyílt nagy szemeivel . – No hallja ? Csengetnek már a kastélyban . Nem hittem volna ,hogy ilyen gyorsan muljék el ez a délután . Már hét óra . – Hét óra ! – kiáltott Béla elrémülve . – Nekem már otthon kellene lennem hét órakor , – No csak ne sápadjon el ,nem veri meg a nevelő néni ezért a kis késedelemért . Most már azért sem engedem elszaladni ;itt én parancsolok magának ,én vagyok a nevelő nője . Remélem ,elfogadja a cserét . Jöjjön hát és segítsen a lovamra . Béla reszketve gondolt arra ,hogy minden percz hosszabbá teszi késedelmét s nem tudta ,mit feleljen ,ha kérdezni fogják . De a leány parancsának nem tudott ellenszegülni ;engedelmesen ponyjához vezette ,eloldozta ezt a fától s rásegítette az erdei ismeretséget . – Eljön holnap ? – kérdé a leány ,elhelyezkedve lován s Béla arczához nyomva a kezében tartott nagy bokrétát . – El – felelt Béla nyugtalanul ,– de nem mozdulva helyéből . – Hát tőlem mért nem kérdi ,hogy eljövök -e ? – Nagyon ,nagyon szeretném ,ha eljönne ,– mondá a fiú hirtelen kitörő hévvel ;de aztán megijedt s hogy jóvá tegye nagy vakmerőségét ,félénken ,halkan dadogá :– kezeit csókolom ,nagysád . – Nemcsak mondhatja ,meg is teheti ,– mondá mosolyogva a leány ,– odanyujtva bokrétás kezét . Béla félénken ,alig érintve ajkaival ,megcsókolta a kis fehér kezet s úgy érezte e pillanatban ,hogy az erdő minden fája tótágast áll körülötte . Füle zugott ,feje szédült és kábultságában nem tudott mást mondani ,mint ezt : – Isten önnel ,nagysád ! – Úgy ,úgy ,nagysád ,– felelt mosolyogva a leány ,elhelyezkedve nyergében . – Gondolatban lehet Fanny ,de beszédben még nagysád . Pá ! A viszontlátásra ! Nézzen utánam ,milyen jól tudok lovagolni ! Ezzel nekieresztette a kantárt és elvágtatott a fehér úton ,a zöld vetések közt . A fiú elkáprázva ,elszédülve nézett utána ,míg el nem tünt a tornyos kastély kapujában . Azután megfordult ,és erdőn ,réten keresztül eszeveszetten vágtatott hazafelé . Félelme nem teljesült . Otthon megelégedtek feleleteivel ,s nem fogták szorosabb vallatás alá ,melyben talán elárulhatta volna magát . Az este és az éj úgy múlt el ,mint máskor ;csak reggel ,midőn Klára és az öreg kisasszony már a reggeliző asztalnál ültek ,jött a szobalány elképedt arczczal jelenteni ,hogy Béla úrfi a kertben egy fára akar felmászni ,s már háromszor visszacsúszott róla . Ugyanakkor belépett a vádlott is ,halványan ,borzasan ,szégyenkezve és mind a két térdén kiszakadt nadrággal . – Hogy jutott eszedbe a fára mászni ? – kérdé nénje csodálkozva ,de minden gyanakodás nélkül . – Kissé erősíteni akartam magamat ,– felelt Béla zavartan . – Eléggé erősíti a testet a mozgás és a szabad levegő ,– szólt közbe az öreg kisasszony szigorúan . – A fára mászás ,bukfenczhányás kötéltánczosokhoz és majmokhoz való . Most pedig igya ki a kávéját és menjen más nadrágot húzni ,mielőtt a mai leczkéhez fogunk . De ezen a leczkén új és kellemetlen meglepetés várt az öreg kisasszonyra . Először esett meg ,hogy példás növendéke figyelmetlen ,szórakozott volt ,s több izben rajta kapta ,hogy rá sem hallgatott magyarázatára . Mi történhetett ezzel a gyermekkel ? A meglepetésből aztán ki sem jött többé . Béla napról-napra figyelmetlenebb és rendetlenebb lett ;este mindig elkésve érkezett haza és soha sem hozott magával egy árva mutatványt sem az állat- és növényországból ;tanulás közben szórakozott ,elmélázó ,csaknem bamba volt ,s egy izben fenhangon hallotta beszélni álmában ,de szerencsétlenségre nem érthette szavait . Itt valaminek kellett történnie ,még pedig a magányos séták alkalmával . Az öreg kisasszony végre Klárával is közlé megfigyelését és aggodalmát ,s megegyeztek ,hogy másnap délután Kamilla kisasszony titokban a fiú után megy és meglesi sétáját . De másnap délben egy olyan látogatást kaptak ,mely fölöslegessé tett minden leskelődést . Másnap délben ,épen mikor Béla bevégezte tanulását ,könnyű nyitott hintó állt meg a tornácz előtt ,s Nagyvéghyné ő nagysága szállt ki belőle . E jeles ,élemedett hölgy rokonságot tartott a Páldi-családdal ,s így első sorban érezte magát sértettnek ,mióta Klára önállóvá tette magát minden atyafiságos és szomszédi beavatkozás alól ,és tökéletesen szakított az ősi hagyományokkal . Több év múlt el már azóta ,mióta Nagyvéghyné megbotránkozva kijelentette ,hogy leveszi kezét a magáról megfeledkezett leányról ,s ámbár az évek eredménye igazolni látszott a leány viseletét ,az előkelő asszonyság mindig megőrzött valami sértett magatartást ,melyből látszott ,hogy a megbántást ,ha meg is bocsátotta ,nem feledte el . Hogy tulajdonképen miben állt ez a megbántás ,hamarjában maga sem tudta volna megmondani ;de jól esett lelkének ,hogy sértett méltóságát minduntalan kifelé fordíthatta ,s elpalástolhatta vele több rendbeli kudarczát ,melyet több izben szenvedett ez esztendők folyamán ,valahányszor lépéseket tett ,hogy Klárának nagylelkűen megbocsásson és megújítsa vele a régi benső atyafiságos viszonyt . Más szóval és kiméletes körülírások nélkül ,Nagyvéghyné ő nagysága a lefolyt esztendők alatt többször meghívta házába Klárát névnapi s más efféle pusztai mulató alkalomra ,többször felkérte ,hogy legalább Bélát engedje hozzá ,hol megismerkedhetnék a környék hozzá való leányaival ,többször saját előkelő személyében meglátogatta a Páldi-tanyát és többször kért kölcsön néhány száz forintot Klárától ,mióta gazdasága gyarapodni kezdett ,míg a Nagyvéghyek ősi birtoka vígan haladt lefelé a hagyományos lejtőn ,– mondjuk ,mindezeket a kisérleteket többször megtette ,a nélkül ,hogy akár egy látogatást ,akár egy forint kölcsönt kapott volna Klárától ,s azért magához legillőbbnek tartotta a hideg lenézés és méltóságos neheztelés felhőjébe burkolózni . Most is e felhőtől körülfogva vonult be a szobába ,hol Klára épen arról tanácskozott az öreg kisasszonynyal :hogyan lesheti meg legkönnyebben délután a gyanús fiút . Klára kissé hideg ,de kifogástalan udvariassággal fogadta állítólagos rokonát ,mint mindig ,valahányszor alkalma volt vele találkozni . Az üdvözlés Nagyvéghyné részéről még hidegebb és sokkal méltóságosabb volt ,s egészen megfelelt a sértett önérzetnek ,melyet minden alkalommal szükségesnek tartott Klára ,s még inkább az öreg nevelő kisasszony előtt feltüntetni . – Ha megengeded ,– kezdé fagyos udvariassággal ,– leülök egy pillanatra ,mert a kocsizás kissé megviselt . Elmondhatnám ugyan állva is a fontos ügyet ,mely ide hozott – mert tudom ,hogy téged csak fontos ügyben szabad meglátogatni ,– de ha nincs ellenedre ,mégis leülök egy pillanatra . Klára semmit sem felelt e hivságos szóbeszédre ,hanem udvariasan maga gördített egy karszéket előkelő vendége háta mögé ,melyre újabb mentegetőzés közt leülhetett . Klára szemben foglalt vele helyét ;az öreg kisasszony fölemelkedett üléséről ,s merev bókkal üdvözölve a vendéget ,kifelé indult a szobából . – A kisasszony jelenléte nem fölösleges ,– szólt Nagyvéghyné egy felséges kézmozdulattal ,– sőt talán szükségesnek is mondhatom ,a mennyiben növendékéről lesz szó . Kamilla kisasszony e szóra hirtelen ,mint a járó gép ,melynek rugója eltörik ,megállt és némán leereszkedett a legközelebbi székre . Arczán nem látszott sem meglepetés ,sem várakozás ;de Klára ,ki még nem volt oly merev és ránczos ,leplezetlen érdeklődéssel ,lehet mondani ,megdöbbenéssel tekintett először nevelőnőjére ,aztán vendégére ,mohón lesve ajkáról a következendő szavakat . Hiszen arról készült beszélni ,ki legkedvesebb volt neki a világon ,s kinek rejtélyes viselete épen most kezdte aggódással tölteni el szivét . – Béláról van szó ? – kérdé szorongva s közelebb húzva székét Nagyvéghynéhez . – Róla és ne légy türelmetlen ,kedves hugom ,rövid leszek ,nem foglak feltartóztatni ,– felelt Nagyvéghyné oly hangon ,melybe igen finom gúnyt vélt vegyíteni . – Tudom ,hogy ebédhez készültök ,a világért sem akarlak sokáig tartóztatni . Miattam nyugodt lehetsz ,– folytatá ,összeszedve minden erejét a végső csapásra ,– én már megebédeltem . Klárát nem sujtotta le e nagy csapás ,sőt észre sem vette a benne rejlő finom és maró czélzást . Aggódva nézett az előkelő rokon fenséges arczára és szorongva ,kissé türelmetlenül mondá : – Azt mondta ,néni ,hogy Béláról akar beszélni és nem az ebédről . – Semmiesetre sem az ebédről ,– viszonzá Nagyvéghyné ,egy ujjnyit sem tágítva hideg és gúnyos méltóságától . – Mondtam már ,hogy megebédeltem . Ma egy órával előbbre tettem az ebédet . Férjem már morgott is ,mert az ő gyomra nagyon hozzá van szoktatva az órához ;de mondtam neki ,hogy hiába morog ,mert ma délben Páldi Klárához kell mennem fontos dologban ,s őt csak délben lehet otthon találni ,néha még akkor sem . Hjah !az egészen más ,mondja a férjem ,ha Páldi Klárához mégysz látogatni ,akkor persze hogy előbb meg kell ebédelned . – Igen ,igen ,megebédelt ,– vágott közbe türelmetlenül Klára ,még most sem mutatva ,hogy érzi a finom csipéseket ,– megebédelt ,kedves egészségére kivánom az ebédet . Kérem hát ,mit akar Béláról mondani ? – Rokoni és barátnői kötelességemet akarom teljesíteni ,– felelt fagyos méltósággal Nagyvéghyné ,ismét a sértett önérzet felhőjébe burkolózva ,miután látta ,hogy Klára nem vonaglik finom czélzásai alatt . – Boldogult nagyapád ,e mintaképe az igazi magyar nemes földesúrnak ,vagy mint most mondják ,zsántrinak (Nagyvéghyné ő nagysága így ejté ki ez elegáns újdivatú elnevezést ,meg akarván mutatni ,hogy ő is tud francziául olvasni )– igen ,boldogult nagyapád nemcsak rokonságot tartott velem ,hanem bizalmas barátnőjének is tekintett ,s közölte velem szivének legtitkosabb vágyait . Tudom ,hogy Béla volt szemefénye ,reménye ,büszkesége ,a benne kívánta újabb és fényesebb dicsőségre emelni a Páldi nevet . Kijöttem hát rokoni kötelességemet teljesíteni ,midőn eszedbe juttatom ,hogy végre itt az ideje ,megtenned szegény nagyapád legforróbb kivánságát . Klára azt hitte ,ez az egész ,mit a kellemetlen látogató Béláról mondani akar ,és szive ,mely eleinte valami ijesztő titok leleplezésétől remegett ,megnyugodott ,lecsillapult s most már hidegvérrel felelhetett méltóságos vendégének . – És miben nem feleltem meg én nagyapám kivánságának ? Miben akadályoztam meg Bélát ,hogy a Páldi nevet új dicsőségre emelje ? Talán abban ,hogy nem neveltem kártyássá és korhelylyé ,s nem engedtem ,hogy nemes sportokban elverje a vagyont ,melyet megmentettem számára ? – Czélzás akar ez lenni ? – kérdé Nagyvéghyné ő nagysága ,elpirulva mérgében ,s egyszerre kiesve méltóságos szerepéből . – Ugyan kire czéloznék ? – felelt Klára ,vállat vonva . – Én csak általánosságban felelek egy általánosságban emelt vádra . Engem mindig arról vádolnak ,hogy hűtelen lettem ősi hagyományainkhoz ,és úgy nevelem öcsémet is ;én tehát azt kérdem ,vajjon a korhelység ,dobzódás és tönkrejutás -e azok az ősi hagyományok ,melyekhez hűtelen lettem ? – Hiába akarod elcsavarni a kérdést ,engem le nem tántorítasz álláspontomról ,– mondá Nagyvéghyné ,mélyebben beburkolózva ,mint valaha ,sértett önérzetének felhőjébe . – Nem pénzről ,nem vagyonról van itt szó . Pénzt keresni ,czigánykodni ,a krajczárt a foghoz verni ,fukarul élni ,ez nem nagy virtus ,ezt minden zsidó tudja ;de mi nem azért származtunk nemesebb törzsből ,nem azért viseljük nagy ősök dicsőséges nevét ,hogy a zsidót utánozzuk . Magasabb kötelességek is vannak ,mint pénzt szerezni és adósságot fizetni ,s e magasabb kötelességek épen minket illetnek születésünknél fogva . Nekünk fenn kell tartanunk őseink dicsőségét ,előkelőségét ,kiválóságát és első szerepet játszanunk a társadalomban . Hogy te kivontad magadat e kötelesség alól ,azt én szivemből sajnálom ,de rajtad már nem segíthetek . Vonulj vissza a társaságtól ,élj vad emberek módjára ,utánozd a zsidót ,szenzálkodjál és kofálkodjál :nem akadályozhatlak meg benne ,nagykorú vagy . De ahhoz ,mint rokonodnak és boldogult nagyapád jó barátnőjének ,van közöm és szavam ,hogy öcsédet ,a Páldi név utolsó és egyetlen fentartóját ,épen oly életre kárhoztatod ,erőszakkal kizárod a hozzá való társaságból ,s világ csúfjává és nevetségévé teszed ;és azért jelentem meg most házadban ,hogy fölemeljem óvó szavamat és eszedbe juttassam testvéri kötelességedet . Klára már unni kezdte a sok beszédet ,s mivel azt hitte ,hogy alapján nincs semmi más ,mint az öreg asszonyság elfogultsága és sértett hiúsága ,nem is tartá méltónak felelni reá ,s azon törte fejét ,hogyan szabaduljon meg tőle minél könnyebben ,midőn a beszéd egyszerre olyan fordulatot vett ,mely újra fölébreszté nyugtalanságát és rettegését . – Béla öcséd ,– folytatá Nagyvéghyné ,– példabeszéddé vált az egész pusztaságon . Míg a korabeli más fiatal emberek már gyönyörűségére vannak minden társaságnak ,róla azt mondják ,hogy meg sem tud állni az emberek előtt ,gyerekes ,ügyetlen és gyáva . Nincs benne annyi életrevalóság ,mint egy leányban ,azaz olyanformán beszélnek ,hogy inkább leánynak ,mint férfinak van nevelve ,s épen csak a hosszú haj és szoknya hiányzik ,hogy egész leány legyen . Ezt mondják róla és nevetnek ,szánakoznak rajta és mindnyájan elitélnek téged . De ezt már az öreg kisasszony sem tűrte szó nélkül . A sorompók közé lépett kedvelt növendéke védelmére ,megrázta fejét ,fölemelkedett helyéről ,s fölvevé az eléje dobott keztyűt . – A kik nevetnek rajta ,– mondá ridegen s félvállról nézve le az ellenfélre ,– azok magok a legnevetségesebbek ,a kik szánakoznak rajta ,azok magok legméltóbbak a szánalomra . Béla kitünően tette le minden vizsgáját ,jövőre leteszi az érettségi vizsgát ,s bátran szembe merem állítni bármely egykorú fiúval ,hogy megszégyenítse tudatlanságukat . – De állítsa szembe egy tizennégy éves leánynyal és elpirul ,hebeg ,ügyetlenkedik és nevetségessé teszi magát és nevelését ,– válaszolt élesen Nagyvéghyné . – Micsoda tizennégy éves leánynyal ?szólt közbe felpattanva Klára . – Tegnap délután Bákayéknál voltam uzsonnára ,– kezdé a jeles asszonyság fürgén és élvezettel ,s bele jutva végre a pletyka áramlatába ,épen olyan jól érzé magát ,mint a hal ,midőn ismét vízbe jut ,– ott hallottam először ,különben már előbb szóltam volna neked . Béla képezte a társalgás legfőbb tárgyát ,s mondhatom ,sokat nevettek rajta . Egy idő óta mindennap összejő a leánynyal a szomszéd kis erdőben ,és együtt töltik a délutánt . A leány apja csak tegnapelőtt jött rá ,s ő beszélte el a dolgot . Kivallatta leányát ,s valóban nevetni való dolgokat hallott tőle . Eleinte megijedt ,hogy a leány veszedelemben forog ,de aztán megnyugodott ,nagyon megnyugodott . Béla nem veszedelmes . Lehet mondani ,a leány udvarol neki ,s a szegény fiú olyan szemérmes ,olyan ügyetlen ,hogy még az a gyermekleány is kitanulta és kifog rajta . Az apja mégis megtiltotta neki a további találkozást ,de a leány addig könyörgött neki ,olyan mulattatóan utánozta beszélgetésöket ,annyira eped egy kis szórakozás után ebben az unalmas pusztai életben ,hogy az apja végre azt mondta :Isten neki ,játszatok hát tovább ,csak vigyázz ,el ne csavard a fejét a kis ártatlannak . Ki nem mondhatom ,mennyire fájt a szivem ,mikor mindenkit nevetni hallottam a Páldi név egyetlen fentartója felett . Nagyvéghyné ő nagysága most már dicsekedhetett ,hogy figyelmesen hallgatják . Mind a két leány mozdulatlanul ült előtte ,mereven nézve arczára ,lélekzet nélkül lesve minden szavát . Kamilla kisasszony mozdulatlan arczán nem igen látszott meg ,mily vihar tombol lelkében ,de Klára vonásain egymást váltogatta a meglepetés ,rémület ,szorongás kifejezése ,s midőn végre elhallgatott a balsors méltóságos hírnöke ,türelmetlenül rákiáltott : – Ki az a leány ? – Hát nem mondtam a nevét ? – kérdé Nagyvéghyné csodálkozva . – Szegénynek meghalt tavaly az anyja ,az apjának nincs jelenleg semmi keresete ,ott hagyta a fővárost ,s lehozta leányát rokonaihoz ,míg majd megint találunk a számára valami hivatalt ,vagy megválasztatjuk képviselőnek . – Ki az a leány ? – ismétlé Klára mindegyre nagyobb szorongással . – Hát még sem mondtam meg a nevét ? – ismétlé Nagyvéghyné még nagyobb csodálkozással . – Pedig te is ismered az apját ,nagyon kedves és elmés ember . Hajdan járatos is volt szegény nagyapádhoz ,a ki nagyon szerette és szívesen hozzá adott volna feleségül ,mert azt mondták ,hogy udvarol neked . De azután egyszerre elmaradt és a Vértesi leányt vette el . Elég baj volt . Szegény feje ,ha téged vesz nőül ,most itt ülhetne a jószágban ,és nem kellene a rokonok nyakán élnie . De meg kell adni ,hogy nagyon kedves és életrevaló ember . – Kiről beszél ? – kiáltott Klára magánkívül ;felugrott helyéről és erősen megrázta a bőbeszédű asszonyság karját . – No ,no ,mi lelt ? – kérdé Nagyvéghyné sértődve ,de meg is ijedve ,mert Klára oly tekintettel nézett reá ,oly erővel szorította karját ,hogy egy pillanatra elállt a lélekzete . – Hogy nézel rám ,mily hangon szólsz hozzám ? Elfeledted ,ki vagyok ? Ehhez én nem –  – Kiről beszél ? – ismétlé Klára oly tekintettel és oly hangon ,hogy az érdemes asszonyság egyszerre kiesett minden méltóságából ,s csaknem hebegve felelt : – Hát még sem mondtam ? Hát kiről másról ,mint szegény Bérczi Endréről és leányáról ? Klára csak egy rövid sikoltással felelt ,mintha közepén ketté vágták volna hangját . Visszahátrált és öreg nevelőnője karjába kapaszkodott ,tántorogva ,szédülten ,levegő után kapkodva . – Vigyázzon ,vegyen erőt magán ,– suttogott gyorsan Kamilla kisasszony ,– addig ne szóljunk ,ne tegyünk semmit ,míg e kellemetlen vendéget el nem távolítom . S mialatt Klára nagy erőfeszítéssel igyekezett összeszedni magát ,az öreg kisasszony hidegen ,nyugodtan Nagyvéghyné elé lépett . – Van még valami mondani valója ? – kérdé röviden ,szárazon . – Mindenesetre nagyon sok mondani valóm volna ,– felelt Nagyvéghyné ,méltósággal fölemelkedve székéről ,– de most csak azt kérdem Klára húgomtól ,szívére vette -e szavaimat ,s szándékozik más utat követni öcscse nevelésében ? – Figyelmeztetését köszönettel vettük ,s tudjuk ,mit fogunk tenni ,– mondá változatlan ridegséggel az öreg kisasszony ,– s most ismételve kérdem ,van -e még más mondani valója ? – Miért kérdi ? – kiáltott kihivólag Nagyvéghyné . – Mert ha nincs több mondani valója ,azon esetben bátor leszek előszólítni hintóját ,– felelt az öreg kisasszony fagyos udvariassággal . – Nem szükséges ,– viszonzá Nagyvéghyné ő nagysága merev fenséggel . – El lehettem készülve ,hogy kiutasítanak a házból ,mely hajdan a vendégszeretet és baráti érzelem szentelt tanyája volt . Kocsim a tornácz előtt áll ,s nem szükséges előhívni . Önként távozom ,nem várom be ,míg erőszakkal távolítanak el . Ezzel egy fenségesen lesujtó tekintetet vetett Klárára ,de kárba veszett fáradsága ,mert a leány még nem tért annyira magához ,hogy észrevegye tekintetét ,vagy megértse szavait . Nagyvéghyné ő nagysága tehát jobb hiányában az öreg kisasszonyt részesíté egy újabb lesujtó pillantásban ,s megindult az ajtó felé . – Kötelességemet tettem ,s a teljesített kötelesség nyugodt önérzetével távozom ,– mondá megállva az ajtóban ,s visszanézve a még mindig öntudatlan Klárára . – Nem ,nem szükséges kikisérnie ,– folytatá ,egy méltóságos kézmozdulattal elutasítva magától az öreg kisasszonyt . – A kit kiutasítanak a házból ,azt nem szokás kikisérni . És sértett méltósággal kilépett az ajtón ,előkelően ,nem véve tudomást az öreg kisasszonyról ,ki tiltakozása ellenére kikisérte ,s egészen addig a tornáczon maradt ,míg a megsértett asszonyság hintajába ült ,és egy pillantást sem vetve a vendégszeretetlen ház felé ,elhajtatott a tanyáról . Kamilla kisasszony nem tért azonnal vissza a szobába . Kinn maradt a tornáczon ,a távozó kocsi után nézve elborúlt tekintettel ,nem ugyan mintha Nagyvéghyné méltóságos alakjában akarna minél tovább gyönyörködni ,hanem össze kellett szednie gondolatait s Klárának is időt engednie ,mielőtt megállapodnak valami elhatározásban . Midőn aztán tisztába jött magával ,nem lépett egyenesen Klára szobájába ,s a másik ajtó felé kerülve ,a fiú szobájába nyitott be . Az összekötő ajtó mellett ,mely a két testvér szobáját elválasztá ,alacsony széken ülve ,két tenyerébe támasztva arczát ,s ujjai közt szabad folyást engedve könnyeinek ,találta a fiút . A mint nyílni hallotta az ajtót ,ijedten fölkapta fejét ,s fölemelve égő ,könnyes arczát ,rémült ,kétségbeesett tekintettel nézett belépő nevelőnőjére . Látva ,hogy csak ez lép be egyedül és sokkal félelmesebb testvére nincs vele ,lassankint eltűnt szeméből a rémület kifejezése ,s csak a végtelen szomorúság maradt ott . – Hallgatózott ? – kérdé az öreg kisasszony ,minden fölösleges bevezetés nélkül . Béla némán intett igent fejével és szeméből új ár tört elő . – Mindent hallott ? – kérdé ismét az öreg kisasszony . Béla újra igent intett fejével ,s a legmélyebb kétségbeesés látszott arczán . Az öreg kisasszony nem kérdezett többé semmit . Látszólag mozdulatlan ,szigorú arczczal ,de szívében a legmélyebb szánalom érzésével szemlélte kedvelt növendékét . Azt hitte ,azért sír ,mert megbánta engedetlenségét és hazugságát ,s könnyei őszinte vezeklésének jelei ;arra nem is gondolt ,hogy e keserű könnyek valami más forrásból is fakadhatnak ;nem is jutott eszébe ,hogy e könnyeket megsértett önérzete kergette szemébe ,mikor hallotta ,mint nevetnek rajta ,mint utánozza őt ,talán csúfolja az a leány ,a kit ő nem tudott volna kigúnyolni a világ minden kincséért sem . Pedig Béla ezért sírt . De az öreg nevelőnők szeme sem lát mindent ,s különösen megzavarodik ,ha a szívben kell olvasnia . Kamilla kisasszony sem olvasott mást Béla szívében ,mint megbánást ,jóságot ,engedékenységet ,szégyenérzést s a maga számára azt a reményt ,hogy e csekély tévedést hamar jóvá fogja tenni növendéke ,s legalább mentve van a későbbi nagyobb tévedésektől . Ezzel a hittel és reménynyel lépett Klára szobájába ,miután előbb szigorúan megparancsolta a fiúnak ,hogy ki ne mozduljon s itt várja be az ítéletet ,melyet bűnéért fejére fog mondani nénje . Klára még mindig azon a helyen volt ,a hol akkor hagyta ,mikor a kellemetlen látogatót kikisérte a szobából . Látszott ,hogy meg sem mozdult azóta . Feje mellére csüggött ,szeme mereven egy pontra volt szegezve a padozaton ,mintha onnan akarna kiolvasni valami rejtett írást . Az öreg kisasszony hozzá lépett ,megsimogatta lehajtott fejét ,leült melléje s gyöngéden ,szelíden átfonta derekát . – Nem olyan nagy baj ez ,– mondá halk ,biztató hangon ,– hogy kétségbeessék miatta . Egy kis tévedés ,s részben ennek is mi vagyunk az okai . Ha nem neveltük volna a fiút oly szigorúan ,ha nem félne annyira ,különösen öntől ,nem követte volna el ezt a kis hazugságot . – Hazugságot ,– ismétlé gépileg Klára ,s lassan fölemelve fejét ,csaknem csodálkozva nézett nevelőnőjére . – Ön nem lát benne mást ,mint hazugságot ? – Mi egyebet látnék ? – kiáltott bámulva az öreg kisasszony . – No igen ,– tevé hozzá egy kis vonakodás után ,– azt is látom ,hogy igaza volt ,midőn a múltkor kissé élhetetlennek mondotta a fiút . Elhibáztuk a nevelést ,de ezen könnyű lesz segíteni . – És egyebet nem lát ? – Mit láthatnék még ennél is többet ? – Nem látja a nőt ,ki már megjelent ,hogy elragadja őt tőlem ,hogy hatalmába kerítse ,megrontsa ,boldogtalanná tegye ,elpusztítsa és semmivé tegye minden fáradságom gyümölcsét ? – Ugyan ,ugyan ,– mondá megütközve az öreg kisasszony ,– hogy gondolhat már ilyenre ? – És épen az a nő ,– kiáltott szenvedélyesen Klára ,felugorva s mintegy szembeszállva valami láthatatlan ellenséggel ,– a kitől legjobban kell irtóznom ,a ki már vérében hordja a könnyelműséget ,erkölcstelenséget ,a ki legigazibb szülötte ennek a pusztulásra szánt fajnak ! És ennek a hatalmában látnom e szerencsétlen fiút ...oh !mondja ,nem elég ez a megőrülésre ? – Az istenért ,Klára ,gyermekem ,térjen magához ! – kiáltott Kamilla megijedve s erőszakkal ismét maga mellé húzva a felindulástól reszkető leányt . – Hová ragadja felizgatott képzelme ? Mi mindent lát két gyermek játékában ? Csak nem gondolja ,hogy ez ártatlan fiú szerelmes lett e gyermekleányba ,s már azon jár az esze ,hogy nőül vegye ? – Az első benyomást nem lehet kitörölni a szívből ,– mondá Klára tompán . – De lehet ,– felelt az öreg kisasszony erélyesen . – A gyermekkor benyomásait nagyon könnyen el lehet feledtetni ,ha nincs folytatásuk . És ezeknek nem lesz ,magamra vállalom . Van egy tervem ,melyet ön is helyeselni fog ,de most nincs idő rá ,hogy bővebben kifejtsem . Estére majd megbeszéljük a dolgot ;addig legyen nyugodt ,s ne vegye elő Bélát nagyon keményen ,a szegény fiú úgy is egészen össze van törve a bűnbánattól . Többet nem beszéltek . Nem sokára jelenté a szobaleány ,hogy tálalva van ,s Kamilla kisasszony a szomszédszobába ment Béláért . Némán ültek mind a hárman az asztalnál ,s bizony ez alkalommal szégyent vallott a szakácsnő tudománya . Klára az egész ebéd alatt egy szót sem szólt öcscséhez ,s a fiú lesütött szemmel ,reszketve ,hol elpirulva ,hol elsápadva ült helyén ,öntudatlanul játszva evőszereivel ,s eszébe sem jutott ,hogy természetes rendeltetésökre használja . De mikor végére értek a meg nem evett ebédnek ,Klára megfogta a fiú mindkét kezét ,maga elé állította és először beszélt vele a nevezetes fölfedezés óta . – Nem haragszom ,hanem szomorú vagyok miattad . Hogy napok óta hazudoztál nekünk ,azért szégyenlem ugyan magamat ,de ha megbántad ,ha beláttad viseleted helytelenségét ,megbocsáthatom hibádat ,mert bánatod ,megszégyenülésed biztosít javulásodról . De hogy megismerkedtél azzal a leánynyal ,talán meg is barátkoztál vele ,az rémülettel tölti el szívemet miattad . Ha tolvajok közé ,hamis kártyások közé ,orgyilkosok közé keveredtél volna ,nem féltenélek úgy a veszélytől ,a pusztulástól ,mint e leány közelében . Ne feledd ,a mit mondtam . Nem érettem ,magadért igyekezzél minél előbb kitépni lelkedből e leány emlékét ,elfeledni még a nevét is . Szigorú hangon szólt hozzá ,mint rendesen ;de a hang ridegségén keresztül áthatolt a keserűség és a fájdalom rezgése . Béla egy szóval sem felelt ,szemét sem merte testvérére emelni . Sokkal jobban megszokta föltétlenül ,szó nélkül teljesíteni minden parancsát ,hogy sem most ,e legnagyobb ,legfontosabb pillanatban megjegyzést mert volna tenni . Klára nem is várt tőle választ ;rá bízta nevelőnőjére ,s maga nehéz szívvel ,elborúlt homlokkal napi munkája után indult . A fiút egész délután nem hagyta el az öreg kisasszony . El akarta foglalni ,mulattatta ,szórakoztatta ,olvasott vele ,bejárta az egész kertet . Béla meghallgatott ,megtett mindent engedelmesen ;olvasott ,járt parancs szerint ,felelt a hozzá intézett kérdésekre ;halkan ,egyhangúan ,közömbösen ,szemében folytonosan azzal a félénk és szomorú kifejezéssel ,melytől titokban összeszorult az öreg kisasszony szíve ,míg hangja ,arcza változatlan szigorúságot mutatott . Az elmúlt napok dolgairól ,arról a leányról ,nem volt köztük szó . Így telt el a hosszú ,kínos ,nehéz nap . Midőn végre este az érintetlen hagyott vacsora után Béla szobájába vonult és lefeküdt ,azt hitték róla ,hogy elaludt . Klára és nevelőnője kiültek rendes beszélgető helyökre ,a holdsugaras tornáczra ,hogy tanácskozzanak és határozzanak a további teendőkről . Sokáig beszéltek ,halkan ,komolyan ,fölkelve ülőhelyükről ,többször végig sétálva a holdfényes udvaron ,míg a hold is eltünt ,a csillagok is elsápadtak és kelet felől pirkadni kezdett a közelgő hajnal fénye . Megállapodtak abban ,hogy Bélát rögtön eltávolítják a pusztáról ,még pedig hosszú időre ,talán addig ,míg bevégzi tanulmányait ,mindenesetre addig ,míg e veszedelmes szomszédok itt maradnak a közelben . Két okból szükséges ez :először ,hogy megszabaduljon a vészes befolyástól ,másodszor ,hogy kilépjen a világba s levetkőzze magáról a félénkséget ,ügyetlenséget ,melyet most már az öreg kisasszony is kénytelen volt elismerni benne . Messzire küldik ,külföldre ,valami jó ,egyszerű német városba ,melynek kitünő iskolái vannak . Nyilvános iskolába fog járni ;de Klára nem tudta lelkére venni ,hogy a szegény tapasztalatlan gyermeket egyedül dobja ki a világba ,egészen idegen emberek közé ;Kamilla kisasszony tehát vele fog menni ,felügyel tanulmányaira ,ellenőrzi viseletét s vigyázni fog ,hogy a nagyvilági csiszolás ne hatoljon mélyebbre ,mint szükséges . A költség ugyan nagyobb lesz ,a kettős háztartás nagy megerőltetésbe fog kerülni ;de a jószág szépen virágzik ,az adósság mindegyre fogy s utoljára is a főczél a fiú jövője és boldogsága . Klára kettőztetett erővel fog dolgozni a még több felesleges kényelemtől megfosztja magát ,hogy a megszaporodott kiadás mellett is tovább folytathassa élete nagy munkáját ,az ősi jószág kitisztázását ,mely egykor úgyis öcscsére fog jutni . Úgy kell tehát nevelni ,tekintet nélkül minden költségre ,hogy majdan méltó legyen átvenni és folytatni nénje művét . – Még egyre figyelmeztetem ,kedves Klárám ,– mondá Kamilla kisasszony ,midőn mindenben megállapodtak s az udvar felől lassan a tornácz felé haladtak . – A mai ijedtség eszünkbe juttathatta ,hogy Béla jövendő sorsa és az ön munkájának végső sikere egy nő kezében van . Attól függ minden ,ki lesz ez a nő ? Nézzen körül ,keressen és neveljen egy méltó nőt az ő számára . Hol keresse ,hogyan nevelje ,azt ön jobban tudja . – Gondoltam rá ,– felelt Klára ,megszorítva az öreg kisasszony kezét ,– s remélem ,meg fogom találni . Midőn másnap Bélának tudtára adták a megállapodást ,arczán sem meglepetés ,sem ijedtség ,sem öröm nem látszott . Engedelmesen fogadta a rendelkezést ,a milyen engedelmes jó fiú volt mindig . Hogy lelkében mi történt ,sem szóval ,sem arczkifejezéssel nem árulta el ;kérdezősködni meg nem mertek tőle . A mi pár nap még bátra volt az elutazásig ,egészen elfoglalták az előkészületek ;a fiú folytonosan testvére és nevelőnője közt volt és arczczal sem fordult az ákáczerdő felé . Csak midőn kocsira ültek és a vasuti állomás felé vezető úton épen az erdő közelében kanyarodtak balra ,csak akkor vetett egy félénk ,titkos pillantást az erdő felé ,csak akkor szívta magába egy hosszú mély lélekzettel az ákáczvirágok illatát ,melyet feléje hajtott a szellő . Ez volt az egyetlen emlék ,melyet magával vitt útjára . Kedves Kamilla kisasszony ! Örömmel olvastam utolsó levelében ,hogy minden jól megy és Bélámmal meg van elégedve . Most már én is remélni kezdem ,hogy az a szerencsétlen ismeretség ,melytől úgy megrémültünk ,annyi nyomot sem fog lelkében hagyni ,mint egy elfutó gyermekkori álom . De annak daczára újra meg újra lelkére kötöm ,kisérje lankadatlan figyelemmel a szegény fiú lelkének minden mozdulatát s tekintse őt ebben a tekintetben oly lábbadozó betegnek ,kit a legcsekélyebb vigyázatlanság visszataszíthat halálos bajába . Azok az emberek – nevüket sem akarom e tiszta papírra írni – végre-valahára elhagyták a környéket . De mielőtt eltávoztak ,kisérletet tettek a hozzám való közeledésre ,a miből azt kell következtetnem ,hogy mégis valami alattomos tervük volt szegény Bélámra nézve s épen ezért nem tudok egész nyugodt lenni s épen ezért ajánlom ismételten legóvatosabb gondjába a szegény fiút . Először Nagyvéghyné tett nálam látogatást a leánynyal . Nem tudom ,mit avatkozik minden dologba ez a Nagyvéghyné ! Állítólagos rokonsága nem jogosítja fel e tolakodásra ,s a fogadtatás ,melyben már többször részesült házamban ,elvehette volna a kedvét minden további kisérlettől . Dehogy veszi el ! Minden látogatás után duzzogva ,sértődve távozik s néhány hét mulva újra itt van ,hogy valami új dologgal boszantson . Most meg épen ezt a leányt hozta hozzám . Azon ürügy alatt ,hogy apja kedvencze volt az én boldogult nagyapámnak s a leány látni szeretné a helyet ,hol apja hajdan oly boldog órákat töltött . Képzelheti ,hogy fogadtam őket ! Elmentem a legszélső határig ,melyet a társadalmi törvények reánk szabnak s melyen túl már a kiutasítás következik . A leány valóban kellemetlen teremtés s nem hiszem ,hogy Bélára a rövid pár napos ismeretség alatt mélyebb benyomást tett volna . Szeles ,lármás ,bőbeszédű és a szeme úgy járt ,de úgy járt ,mint a vércséé ,mikor a galambot keresi . Kiállhatatlan leány ! Nagyvéghyné ismét a legmélyebb méltatlankodással hagyta el házamat ,s bár örökre megharagudnék reám ,a mit azonban nem merek remélni . Néhány nap mulva ,képzelje ! – maga az a nyomorult ember akart látogatást tenni nálam . Leányát is magával hozta ,valószínűleg abban a reményben ,hogy így nem dobatom ki .