Tűnnek a könyvnek maga a sors adta a nevét . Bujdosó volt ,olyan időkben ,mikor a halál fenyegetődzött a magyar szenvedések minden hangja felett . Bujdosott és menekült a szülői házból ,magányos kastélyon ,kisvárosi villán ,falusi udvarházon át . Bujkált szétszedve ,könyvek lapjai között ,idegen tetők tövén ,kéménykürtőben ,pincegádorban ,bútorok mögött és elásva a föld alatt . Házkutató titkosrendőrök keze ,vörös katonák csizmája járt felette . Csodára mégis megmaradt ,hogy emlékeztessen ,mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja ,fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kinzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása . Most ,hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek ,sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom ,melyek még nem bírják el a napvilágot ,melyek élő emberek titkai . Talán eljön az az idő ,mikor megszólalhat ,ami ma néma marad . Mióta napról-napra feljegyeztem az eseményeket ,idő múlt felettünk és világos lett sok minden ,ami megfoghatatlan és sötét volt . De nem nyúlok a lapokhoz ,érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit . Ha tévedtem ,legyenek elnézőek ,akik a könyvet olvassák . A tévedéseim is tükrök :a kor tévedéseinek a tükrei . Nem a forradalmak történetét ,nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni . Szóljon az én könyvem arról ,amiről nem fognak tudni a jövő történetírók ,mert azt át kellett élni.Szóljon arról ,amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai eseményeinek a szemtanúi ,mert lelkűktől távol állt minden ,ami magyar . Maradjon fenn könyvemben az ,ami vélünk vész el :egy halálraszánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kínja és becsülete . És lássák meg benne az utánunk jövők ,hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt ,elgyötört ,vérig alázott magyar lelkeken . Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom könyve . Mialatt írtam ,találkozni akartam benne azokkal ,akik 'testvéreim voltak a közös szenvedésben . És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is ,mikor már sem ők ,sem en nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat . Budapest ,1920 karácsonyán . Tormay Cecilt ,Halottak napjára készült a város és a ködben A fehér őszirózsákat árultak az utcák szegletén . Bódult ,fekete tömeg sodra vitte magával a virágokat . Ez évben nem marad belőlük a temetőknek . Magukra tűzdösik az élők azt ,ami a halottakat illeti . Temetővirágok ,elmúlások ,fehér őszirózsák . Sírvirágos város a nagy ,reménytelen ég alatt . Budapest 1918 október 31-én . A házak között ázott ,elnyűtt zászlók suhogtak a magasban . A gyalogjáró tele volt szeméttel . Szennyes papírrongyok ,plakátfoszlányok ,eltaposott fehér virágok hevertek a sárban . Olyan piszkos és homályos volt a város ,mint egy szellőzetlen ,ronda vendégfogadó ,melyben léhán tivornyázott az éjtszaka . Ma éjjel magához ragadta Károlyi Mihály „ Nemzeti Tanácsa ”a hatalmat ! Hát ide süllyedtünk ? Ennyire jutottunk ? Tiltakozó haragot és kimondhatatlan keserűséget éreztem . Míg közben a szemem ellenkezve és mégis valaminő mániákus kényszerben olvasta ,csak egyre olvasta a kirakatok üvegére ragasztott piros -fehér -zöld papírszalagok megismétlődő felírásait :„Éljen a Magyar Nemzeti Tanács ”... Ki akarta ezt a tanácsot ? Kinek kellett ? Miért tűrik ? Égetett a szégyen . Andrássy Gyula gróf ,a monarchia külügyminisztere Bécsből kétségbeesett különbékét kért . Ettől a gondolattól emlékezetemből egyszerre messze ,kicsiny fakeresztek merültek fel . Mintha felhők közül jöttekvolna elő . Német katonasírok a Kárpátok alján az erdélyi határon ,a Duna mentén . A magyar föld védelmében :Gefallen fürs deutsche Vaterland ... És most cserben hagyjuk azoknak a síroknak az anyját ,hitvesét ,a gyermekét . Elöntötte a vér arcomat . Hát minden inog ,még a nemzet becsülete is . És a hadijelentések is olyanok ,mintha tántorognának . A Monté Asolonén hiába győznek tragikus hőseink . A velencei síkon már hátrál a hadsereg . A Duna ,a Drina és a Száva mentén is . Itt a fővárosban pedig felesküsznek a kaszárnyák Károlyi „ Nemzeti Tanácsáénak . Ocsmány tragédia ! És az üres királyi váron ,a hídfőkön ,a dunai hajókon lobognak a zászlók ,mintha ünnep lenne . Az Erzsébet-hídra értem . Rendetlen sorokban ,lefegyverzett bosnyák bakák masíroztak el mellettem . Kis katonaládát vitt a legtöbbje a vállán . A ládák össze-vissza mozogtak a fegyelmet vesztett lépések szerint . A bakák éljeneztek és nem értettek az egészből semmit . De azért :zsivió ! Hazaeresztik őket ! Mentek a pályaudvar irányába . Szemközt egy teherautó kanyarodott fel a hídra . A villamosközlekedés szünetelt . Az autóé volt az egész híd . Kótyagosan ,dübörögve vágtatott ,mint egy elszabadult ,tüskés vadállat . Fegyveres suhancok és katonák álltak rajta . Ordítoztak és egy mesterinas formájú gyerek a levegőbe sütötte a puskát ,melyet erőlködve emelt . A gyerek kicsi volt ,a puska nagy . Minden olyan visszásán és valószínűtlenül hatott . Az egyik bosnyák is azt gondolhatta ,mert mentében visszanézett . Görnyedt ,ösztövér hegyiparaszt volt . Most is látom koravén arcát a csukaszürke fez alatt . Megrázta a fejét és morgott valamit magában.Azután nem látszottak többé a bosnyákok . A lucskos szél hidegen fordult be a Dunáról a pesti házak közé . Az eső megint esni kezdett . A szegleten három ember bújt össze egyetlen esernyő alatt . Nagy cipőK mintha üresen álltak volna a vízben a kövezeten . A kabátjuk is olyan volt ,mintha üres lenne . Ázott kalapjukról a gallérjukra csöpögött a víz . Messziről látszott rajtuk ,hogy kishivatalnokok . Ebben az órában harminc év óta ,vagy még régibb idő óta ,pontosan mendegéltek nap-nap után a hivatalukba . Most egyszerre kisiklott az út alóluk ,nem tudták ,mitévők legyenek :Törvénytelen dolog ez ,—mondották izgatottan ,—tiltja a hivatali eskü ,a tisztviselői lelkiismeret ... Ha a megélhetési kérdés nem lenne ! És a többiek ? Ök talán bementek . A tanácsos urat kellene megkérdezni ... Tanakodtak és közben elindultak ,meg-megálltak ,megint léptek . Mikor utánuk néztem ,már sebesen haladtak ,mintha a régi csúszdába kerültek volna ,amelyből nincs kitérés . A levegőben póznára akasztott nyomtatványok úsztak . Alattuk lassú ,sűrű tolongással szüntelenül mentek az emberek . Ügy mentek ,mintha kényszerben járnának és nem bírnának többé megállani és nem bírna többé közülük irányt változtatni senki sem . Az utca vége lökte az utca elejét . Egy óriástestű ,sötét állat kúszott az aszfalton ,roppant járommal a nyakán ,kúszott lassan ,himbálódzva és éljenzett . Sajátságos ,hangtalan kiáltást éreztem dagadni a torkomban és inteni szerettem volna ,hogy álljanak meg és forduljanak vissza . De a tömeg hullámzásában ekkor már volt valami fulladt fátumszerűség ,melyet feltartóztatni nem lehetett . É6 azért mégis volt ,ami parancsolt neki . Hullámzása időnkínt szétvált és akadozó ,kurta iramokban fölényes autók csúsztak át . Az autókban nemzetiszínű szalagok ,fehér őszirózsák és jellegzetes sémi arcok vonultak el . Mögöttük ,az utca közén ,mindig újra összefolytak az emberi testek . Letértem egy mellékutcába . Szemközt paraszt- szekérke kocogott a kövezeten . Hidegkúti svábasszonyok rázódtak rajta ,vígan ,szélesen ,a tejeskannák között . Egyszerre —nem vettem észre ,honnan kerültek oda —három tengerész állta el a szekérke útját . Rosszképű legények voltak . Az egyik megmarkolta a ló zaboláját ,a másik kettő már a kocsiban állt . Hirtelen történt minden ... Az asszonyok eleinte tréfának vették és a fiatal ,buta arcok vihogva fordultak össze . De a tengerészek nem tréfáltak . Csúnya szitkok között letaszigálták az asszonyokat a kocsiról és mintha a legtermészetesebb dolgot művelnék a világon ,fényes nappal ,a Belváros közepén ,sok ember szemeláttara ,elvették a másét ... Az ostor suhintott az idegen kézben és a szekérke sebesen ugrálva távolodott . Az asszonyok csak akkor fogták fel ,hogy mi történt . Hangos paraszti sivalkodással jajveszékeltek . Segítséget kértek és arrafelé mutogattak ,amerre a szekérke elment . De az utca zsibbadt és gyáva volt és nem segített . Az emberek úgy mentek odébb ,mintha nem akarnának hozzáérni a más bajához ,mintha a más baja ragadós lenne ... Mindez olyan képtelen és csúnya volt . És nekem úgy rémlett ,hogy valamennyien ,akik arra jártunk ,elvesztettünk valamit . Nem bírtam végiggondolni a gondolatomat . Hirtelen rendetlenség támadt a felemben . A szomszéd ház kapujában két siheder egy fiataltisztet rohant meg . Az egyik sihedernek nagy konyhakés volt a kezében . Fenyegetően ordítoztak . Egy bot emelkedett . Leütötték a sapkát a kis hadnagy fejéről . Szurtos kezek kaptak a nyakához . A konyhakés a gallérjánál mozgott ...levágták róla a csillagot . Az érdemkereszt és a nagy arany vitézségi érem össze- csörrent a mellén . A csőcselék röhögött . A kis hadnagy fedetlen fővel állt a kör közepén és az arca krétafehér volt . Nem szólt semmit ,nem is védekezett ,csak a válla rángatódzott félszegen . Aztán ügyefogyott mozdulattal ,mint a sírni készülő gyerek ,a szeme elé kapta kifordított balkezét . Szegény kis hadna ^! Ekkor láttam meg ,hogy a jobbkaria tőből hiányzik . Most sem történt semmi . Az emberek megint úgy tettek ,mintha nem látnának ,mintha örülnének ,hogy még nincsenek soron. .. Kusza és bomlott volt minden ,mint egy félig éber lázálom ,amelynek a valóságában nem hisz az álmodója és hánykolódva mégis nyöszörög bele . Mi történik ott ?... A kezem megrándult ,mintha valaminő reflexmozgásban a fejemhez akarna kapni . A térparancsnokság épülete mellett ,a csupasz fák alatt ,csoportba verődve ,katonák álltak . Egy vörös- fehér-zöld zászló szövetjét tartották kifeszítve maguk között . Ügy tartották ,mintha játszanának . És közben egy görbelábú ,kócos kis ember a bicskájával sebesen nyiszálta ki a szövetből a koronát a címer fölül . Senki se bántja ! Odatartják neki ... És ebben a pillanatban úgy éreztem ,mintha egy égési seb támadt volna a belsőmben és ezután minden fájdalmat okozott ,ami kívülről hozzá ért ... Elfordítottam a fejemet ,hogy ne láthasson az arcomba senki . Jó idő múlhatott el így ,mire észrevet-tern ,hogy milyen görnyedten állok . Kihúztam magamat és ekkor valahogyan egy szó került a fejembe . A szemem szedte le egy plakátról :„Ehtársak ”... A szociáldemokrata párt kiáltványa kapaszkodott előttem a falon : „Munkások ,Elvtársak ! Az osztályuralom önzése elkerülhetetlen végzetszerűséggel forradalomba kergette az országot . A Nemzeti Tanácshoz csatlakozott katonai csapatok szerdán éjjel vérontás nélkül megszállták a főváros főbb pontjait ,a postát ,a telefonközpontokat ,a térparancsnokságot elfoglalták és felesküdtek a Nemzeti Tanácsnak . Munkások ,Elvtársak ! Most rajtatok a sor ! Az ellenforradalom valószínűleg vissza akarja szerezni a hatalmat . Meg kell mutatni ,hogy Ti együttéreztek katonatestvéreitekkel ! Ki az utcára ! Szüntessétek be a munkát ! A Magyarországi Szociáldemokrata Párt. ” Különösen hatott rám ez az írás . Mintha egy nagy hazugság kiabálta volna ki magáról az igazságot . A munkások uralomra törtető pártja első kiáltványában azt parancsolja :„Szüntessétek be a munkát !”Ilyen kezdet után vájjon mit fog parancsolni holnap és mit azután ? Szemközt emberek jöttek . Munkások ,akik nem voltak munkások többé :már nem dolgoztak . Katonák ,akik nem voltak katonák többé :már nem engedelmeskedtek . Semmi sem volt az a tisztátalan ,erjedt levegőben ,aminek látszott . A sok piros -fehér -zöld zászló a házakon se volt a mi zászlónk . A sok nemzetiszínű kokárda se volt a nemzet színe többé . Csak az őszirózsák mondtak igazat. ..temetővirágok . Nem tudom ,hogy miért gondoltam ilyesmikre . Talán nem is gondoltam semmit ,csak úgy hirtelenott volt mindez a homlokom mögött- Lassan mentem előre . Egyszerre ,mintha megrebbent volna a szemem . Egy sötét ,kicsi dohánytőzsde üvegezett ajtaján ,kiakasztott újságok között ,eperszínű ,betegvörös cédula ötlött elém . Ez már vörösen mondta ,hogy „Éljen a Magyar Nemzeti Tanács ” . És ettől kezdve mintha undok járvány lepte volna el a házakat ,egyre több lett a vörös cédula és egyre bátrabb és merészebb a színük . Később tudtam meg ,hogy a rémüldöző kereskedők kétszáz ,sőt ezer koronát is fizettek ezekért a kirakatbiztosításokért a „ Nemzeti Tanács ” pénztárába . Egyik-másik bolt üvegtábláján a „ Népszava ” nagy plakátja látszott . Egyetlen éjtszaka alatt bejött a szociáldemokraták újsága a Conti-utcából a belső városba és hirdetése jámbor polgári üzletek ablakából rivalta ki a ködbe ,hogy :Itt az írás !... A hirdetés nyomtatott szövegén egy mezítelen vörös ember emelte föl vörös kalapácsát az üvegen innen mozgó tömegre . Egy vérből fakadt rém ... És a tolongó embereknek nem jutott eszükbe ,hogy az a kalapács az ő fejüket akarja betörni . És a kereskedőknek nem jutott eszükbe ,hogy az a szőrös ,vörös kéz az ő pénzes fiókjukba készül belenyúlni . Ekkor vettem észre ,hogy a baljóslatú plakáton ,a vérből fakadt rém mellett ,egy vörös munkás alakja vívódik a láncait szaggató rendőrrel . Sajátságos kép ... Hirtelen eszembe jutott a főváros államrendőrsége . Tegnapelőtt csatlakozott Károlyi úgynevezett „ Nemzeti Tanácsáéhoz . A híres budapesti rendőrség cserben hagyta hivatalos fogadalmát és a rombolókhoz állt . Csak most éreztem át ennek a hűtlenségnek a jelentőségét . Fázni kezdtem . A köd szitált ,mintha meglazult volna a levegő . Köröskörül a házak falában is meglazult valami . Minthaomlás támadt volna ,kísérteties vakolatpergést véltem hallani . A dolgok mélyéről jött ez a nesz és a koponyacsontom alatt is éreztem . Valami láthatatlanul düle- dezett ebben az aláaknázott városban . „Magyar ”...azután csend lett . Odébb folytatódott :„ Nemzeti ”...és megint elölről kezdődött ,utcahosszat ,véges-végig . Ráeszméltem ,hogy a szemem ,akaratomon kívül állóan ,ismét csak olvassa a papírszalagok felírását . „ Nemzeti Tanács ”... De hát mit akar ez a sötét társaság ? Hogy meri magát a nemzet tanácsának nevezni ? Kik azok ,akik lázítanak az állam ellen és hűségesküt szednek a maguk számára ? Kik azok ,akik egy szállodai szobából kiáltványt intéztek a néphez és ígérték benne :„az azonnali magyar békét ,a nemzetek egyenjogúsítását ,a nemzetek szövetségét ,a föld felszabadítását ,a dolgozó nép erőit fokozó modern szociálpolitikát ”... Az ezeréves határokról nincs egy szavuk sem ! Mi történik a háttérben ,ahová mi nem láthatunk el ? Az entente-hatalmak titkos szövetségesei dolgoznak -e közöttünk ,vagy csak a mi saját ellenségeink ,akik proklamációjukban ghetto-nyelven kürtölik ,hogy „ezt a Magyarországot megmentő és népet fesszabadító programmot a magyar katonaság is egész erejével támogatni fogja ”. Ki mondja ezt ? Ki hirdeti magát a legnehezebb órában Magyarország megmentőjének ?... Károlyi Mihály gróf és Schwimmer Róza ? Lovászy Márton és Hatvany-Deutsch Lajos báró ,Hock János és Kunfi- Kunstátter Zsigmond ? Fényes László és Bőhm Vilmos ,Batthyány Tivadar gróf és Bíró-Blau Lajos ? Ábrahám Dezső ,Garbai Sándor és Garami-Grünfeld Ernő ? Jászi-Jakobovics Oszkár ,Szende-Schwarz Pál ésMíiller Ernőné ? Jánosi Zoltán ,Purjesz Lajos és Weitner Jakab ? Tizenegy zsidó és nyolc bűnös magyar ! Mondhatatian szégyen kínja szállt fel bennem . Ür Isten ,de hát hol van a király ? Hol van Hadik gróf és kormánya ? A tisztikar ,a még hű helyőrség ? Piát nincs többé ököl ? Nincs ,aki közéjük üssön ? A király Gödöllő után most Bécsben tétováz . Hadik tétlenül hagyja múlni az órákat . A hivatalnoki kar nem teszi 1c a tollat ,engedelmesen belehajtja fejét a szégyenletes új járomba . És ami a legsúlyosabb ,a katonai parancsnokság úgy adja át a kardját ,hogy meg se kísérli kihúzni . Nincs ellenállás sehol . Sötét ,alattomos erők zavartalan munkálkodással régóta készítették ezt elő . Megbomlasztottak itt mindent ,ami magyar . És most vészes hirtelenséggel feslik egyik szem a másik után . Feitarthatatianul bomlik az ezeréves szőttes . Lázas sietség támadt az agyamban . Szinte futásnak eredt benne minden gondolat és félőrült hajszában keresett valakit . Valakit —aki még össze bírná markolni az iszonyatos bomlást . Tisza István !!.. És csendesen ,beismerően megkövettem ,amiért olykor elítéltem ,olykor nem értettem őt . Hogy szenvedhet most ! Vájjon mit gondol magában ? A Ferencrendiek temploma alatt a falhoz szorított a tóduló tömeg . Nem bírtam mozdulni . Előttem a tolongáson ,mint a vakondok ,apró rikkancsok fúrták át magukat . Pajeszes galíciai fiúk ,akik ott voltak és még sem látszottak ,akiknek az útját csak a félrehúzódó emberek vállmozgása jelezte ,mint valami felszínen haladó vakondtúrás . A fiúk verseket osztogattak ,melyeket a „ Népszava ” nyomdája nyomtatott . Alázatos ,szívós tolakodással osztogatták és a közömbösöknek a zsebükbe dugdosták a papirosaikat . Beteg zsivajjal volt tele a levegő . Az utca végéből éljenzés hallatszott . Egy teherautó dörömbölt a térparancsnokság felől . Szétvetett lábbal ,fegyveres tengerészek álltak rajta inogva . Vörös szalagok virítottak a zubbonyukon és bőgve énekeltek . Az autó nyomán egy iskolásfiú futott és nagy puskát húzott maga után az aszfalton . Katonák ,diákok ,lompos asszonyok özönlöttek . A forgatagban két úr sodródott mellém ,a templomfal tövéhez . Hallottam ,amit beszéltek . Az egyik feltűnően izgatott volt :—Egészen megbízható forrásból tudom . A külvárosokban fosztogatnak . Angyalföldön is . A raktárak és Csepelen is ... Károlyi ügynökei tegnap éjjel felfegyverezték a fegyvergyári munkásokat . Harmincezer fölfegyverzett munkás ! A pályaudvaron pedig lefegyverezte a csőcselék a katonaságot . Egy szó se igaz az egészből ,—mondotta a másik . —Rend van mindenütt . A posta ,a telefon ... A vasutasok is csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz . Az egész sajtó velük van és a közvélemény is ... Simán megoldódott a helyzet . Megalakul a Károlyi-kormány ,aztán rend lesz ... Lovászy ,Kunfi ,Jászi ,Garaim ... Bele kell nyugodnunk . Csakis Károlyi hozhat még jó és gyors békét . Honnan tudja ? Hát az újságok ... És Károlyi is nyilatkozott . Nagy összeköttetései vannak az entente-tal . Olyan türelmetlen lettem ,hogy nem voltam képes tovább figyelni . Egérutat kerestem a tömegben . A tolongás lazult . Egy részeg katona tántorgott el mellettem . Tiszti őrjárat fordult ki a Szép-utcán és elálltaa katona útját . Fiatal zsidófiúk voltak valamennyien . Az egyik harsány hangon kiáltotta :A katonatanács nevében ! A részeg ember kelletlenül engedelmeskedett . Egyszerre eszembe jutott :több nap előtt hallottam valamit arról ,hogy Károlyi emberei katona- és munkástanácsokat szerveznek . Éjnek idején ,iskolaszobákban ,vívótermekben üléseznek a tanácsok . És ez Magyarországon történik ? Itthon ,minálunk ... Lassú borzadás futott át rajtam . „A katonatanács nevében !“... Ügy hatott ez ,mintha Trockij Oroszországa kiáltott volna bele a pesti utcába . A fejem mellett egy félig letépett plakát vinnyogott a szélben . „A Nemzethez *”... Megszaggatva József főherceg vészkiáltása haldoklóit a kormos falon . Sebesen magam mögé néztem . Vájjon olvassa -e kívülem más is ? Nem ,senki sem állt meg . Pedig milyen temérdek sok volt az ember . És egyre több lett . Olyan volt a város ,mint egy roppant gyomor ,mely éveken át bekapott minden galiciai bevándorlót és most émelyeg . Rettentően émelygett . Szíriái arcok és testek ,vörös plakátok és vörös kalapácsok forogtak benne . Felszínre kava- rodtak a szabadkőmívesek ,a feministák ,a szerkesztőségek ,a Galileisták ,a zugkávéházak ,a börze csürhéje és —a dobutcai ghettó nemzetiszínű kokárdát és fehér őszirózsát tűzött a mellére . Mint egy gonosz varázslatban ,láthatóvá lett a láthatatlan város . Előjött a sötétből ,hogy átvegye ,amit titokban régen a magáénak tartott . A szennyvíz felett letépték a kanálisrácsokat . Felböffentek a csatornák és az utcákat ellepték a kiszabadult gőzök . Szeilőzetlen lakások mocskos szaga terjedt . Ajtók nyíltak ,amelyek eddig csukva voltak.Oroszország ! Nagy ,elkárhozott rejtély .. Vaiíon igy kezdődött -e ott is ?... Undorodtam lélekzem és összehúztam magamat ,hogy elmenőben ne érjen hozzám senki . A Rákóczi-úton fegyveres őrjárat cirkált . A katonák nemzetiszínű szalagot viseltek a sapkájukon és én mégis idegeneknek éreztem őket . Ezek már felesküdtek Károlyi Nemzeti Tanácsának ... Züllötten néztek ki . A puskájuk csövébe őszirózsák voltak dugdosva . Az egyik ablakból fehér virágot dobált le egy keletiesen kövér asszony . Egy fiatal leány jött szembe . Ez magyar volt. őszirózsákat osztogatott és mosolygott . Árnyékos turáni szeme gyerekesen fényiéit :—Éljen a független ,önálló Magyarország ! Rábámészkodtam . Ilyenek is vannak . Sokan ,talán nagyon sokan . Szánalmat éreztem . Ezek a 48-as szabadságharcot élik ebben a förtelmes paródiában . Kossuth álmának a megvalósulását álmodják . Szegények ! Ők még szegényebbek ,mint amilyen én vagyok . A leány felém is nyújtott egy szál virágot és közben Petőfi Sándorról beszélt zagyvaságokat . Azt akartam neki mondani ,hogy hagyja abba és menjen haza . Megcsalták és minden hazugság ! De hiába erőltettem magamat ,nem tudtam egy árva szót szólni . Megbotlottam a gyalogjáró peremében . Olyan volt a lábam ,mintha fából lenne és nem bírtam kiszámítani ,hogy mennyire emeljem . Egy vödör állt előttem a földön ,nagy meszelőecset habargatott benne . Felpillantottam . Kórihorgas suhanc sebesen csirizelte a tálat és megint új plakát rikácsolt a szemembe . Az emberek körülállták és nyújtogatni kezdték a nyakukat . „Katonák ! Ti a legnagyobb hősöknek bizonyultatok az elmúlt 24 órában ,ne mocskoljátok be kivívottbecsületeteket ... Tartózkodjatok a szeszesitalok élvezésétől ...fogadjatok szót bajtársaitoknak ,kik a rend fenntartására vállalkoztak ! Hazafias ,bajtársi üdvözlettel . Heltai s. k. városparancsnok. ” Hát ez már megint kicsoda ? —kérdezték egymástól az emberek . Városparancsnok ? Ez a Heltai vájjon a Hoffer Adolf fia ? Az bizony —hallottam a hátam mögött . A kócos görbelábúak nevettek maguk között : A Kéri Pál meg a Göndör írták a kinevezését a Nemzeti Tanácsban ... Kéri Pál ,akit Krammernek hívtak és Göndör Ferenc ,akinek Krausz Náthán az igazi neve ,két radikális journalista ,kinevezéseket ír . Heltai ...a Hoffer Adolf fia pedig Magyarország fővárosának városparancsnoka . Keserű harag fogott el és vad kétségbeesés . Segítségért szerettem volna kiáltani ,mint a hidegkúti svábasszonyok ,mikor megraboíták őket . De ki hallgatott volna reám az én magányos nyomorúságomban ? Talán nevettek volna ,talán elfogtak volna . Az utca mozgott ,élt ,zsivajgott ,de nem volt eszméleténél . Egy pillanatig az emberekre meredtem ,azután összeharaptam a fogamat . Vagy én vagyok őrült ,vagy ők az őrültek . És megint mentem odébb . Az Astoria előtt megrekedt a tömeg . Titkos gyűlései után ,Batthyány Tivadar gróf palotájából ide jött tanyát ütni Károlyi Nemzeti Tanácsa ,míg ma délelőtt át nem költözött a behódolt Városházára . De azért az Astoria körül még mindig töméntelen kocsi és automobü várakozott . Az erkélyről zászlók lógtak bele az utcába . A forgókapun ,mintha banküzlet lenne a házban ,tőzsdeügynök-külsejű emberek lótortak ki-be . Rendőr nem volt sehol . A tömeg pedig vesze -delmesen nőtt . A Rákóczi-úton át a külvárosokból bekúszó roppant állat odaszorult a szálloda falához és összezsúfolódott . Nyomában sáros ,ragadós nyálka maradt a kövezeten . Az erkély alatt felágaskodott a feje . Egy ember ült a többiek vállán . Az arca vörös volt az ordítozástól és a kalapját hevesen lengette . —Hadikot elcsapták ! Hadikot elcsapták ! Károlyi a miniszterelnök ... Valaki beszélni fog ,—mondotta egy kis zsidóleány és közben szörnyen tolakodott . Fenn az erkélyen csúnya ,hájas ember bukkant ki a zászlók között . —A Landler Jenő ! —kiáltotta a leány elragadtatva . Egy katona visszalökte . —Mit töri magát úgy ? A kaszárnyában az éjjel legalább magyarok beszéltek . Valami Lovászy Márton ,meg Pogány nevezctűek . Ebadta nagy szájuk volt . De szépen szavaltak és mindent odaígértek . A tömeg bugyborékolt ,mintha katlanban lett volna . —Beszéljen már ! Halljuk ! —És valamennyien felfelé néztek . Az erkélyről egy hang esett bele a nyitott szájakba . Messze álltam ,a túlsó oldalon . Csak összefüggéstelen szavak vetődtek el hozzám : ...független ,önálló Magyarország ...demokrácia ...szociális reformok ...internacionális platt- form ...a háború ...idegen érdekekértt .. Vágóhídra vittek bennünket az urak ! —Pedig ez a kövér éppen odavaló ,—mondotta a katona megvetően . A éörülállók nevetni kezdtek . Egy iparoskülsejű ember összecsucsorította 3 száját és élesen fütyült . —Elég volt . Újat mondjon ! Hallgasson ! —kiáltozták többen az erkély felé . Ebben a pillanatban valami váratlan történt . Egy zsidó fiatalember Tisza István nevét dobta a tömegbe . Úgy dobta bele ,mintha véletlenül jutott volna eszébe . Ő okozta a háborút ! Éljen Károlyi ! Vesszen Tisza ! —A túlsó szegleten is ugyanazt kiáltották és egy rekedt hang felordított : Éljen a forradalom ! összerezzentem. így nyiltan ,az utcán először hallottam . A kapuk alól merev fehér arcok bukkantak elő . De a kiáltás elgurult . Nem volt visszhangja . Le a királysággal ! —Ez tetszett a csőcseléknek . Üj volt ,eddig nem nyúlhatott hozzá soha . Mohón kapta be ,amit hallott és hangosan visszaokádta . És az undok kórust az a fiatalember vezette ,aki az előbb Tisza István nevét dobta a tömegbe . A Déli Hírlap rikkancsai hangosan sivították atca- hosszat :—A Nemzeti Tanács kikiáltotta a köztársaságot . Éljen a köztársaság ... Még csak kísérlet volt ,nem hatott . Senki sem lelkesült . Valaki elkiáltotta magát :—Gödöllőre ! A Versailles ! A Versain ^ L .. Ezt üvöltötte százharminc év előtt az éhező párizsi csőcselék és Budapesten most elhízott bankhivatalnokok kiabálják :—Menjünk Gödöllő ellen ! Senki se mozdult . —Azt mondják ,tízezer felfegyverzett munkás vonul oda ... Szégyent éreztem . Ez a hír nem magyar pszichéből termett . Fegyveresek ,gyerekek ellen . —Nem igaz ... A király gyerekeit úgy is megszöktették ... Csak félig hallottam a beszédet . Szegény kis gyerekek ... Mintha kergettek volna ,menni kezdtem a körúton ,a Gránátosutcán ,a Szervita-téren át a Lánchíd felé . Ekkor máraz utcákon fogdosták el az autókat fegyveres tengerészek . Kidobták a benne ülőket és elhajtattak . Hirtelen ment . A hídon nagy teherautók száguldoztak . Szuronyos katonák álltak rajtuk . Kocsik ügettek . A kocsik is tele voltak fegyveres katonákkal . Még a felhágón is lógtak a katonák . Lövések dördültek . Egy részeg ember furcsa ,botorkáló hangon énekelt : —Éljen a forradalom ,éljen a srriizzr ... Lealázóan undorító volt az egész . Menekülni szerettem volna ,hogy ne lássak ,ne halljak semmit . Haza vágyódtam . Haza ,a hűvösvölgyi házba ,az erdők fölött ,a hegyek közé . Az Alagút előtt egy katona kincstári puskáját árulta a járókelőknek és öt koronát kért érte . Egy másik a rohamkését kínálta . Az Alagúton túl olyanformán éreztem magamat ,mintha a világ másik oldalán kerültem volna elő a hegy alól . Ott csendes volt a város ,olyan csendes ,hogy a lépésem visszhangját hallottam a budai utcán . A Vérmezőnél ,a Várhegy tövén békésen gubbasztottak a földszintes házikók . Majd csak holnap ,a reggeli kávénál fogják elolvasni az újságban azt ,ami történt . Az egyik alacsony ablakban virágcserepek álltak a fehér függöny szárnya között . Odabenn a szobában óra ütött ,de nem bírtam megszámlálni ,hogy hányat . Egy fiatal leány kicsi piros kannából öntözni kezdte a virágokat . Tegnap is bizonyosan ebben az órában öntözte és számára az élet holnap is ugyanígy lesz . A Duna túlsó partján pedig azt ordítják ,hogy :—Éljen a forradalom ! Forradalom ... Őrültség ! Mirevaló lenne most egy forradalom ? Nem ,ezt senki se veszi komolyan ,mégazok sem ,akik csinálják ! Őrültség ! Jól esett ezt a szót megismételnem és biztatni kezdtem önmagamat . Semmi sem lesz belőle . A magyar faj nem forradalmár ,—a magyar szabadsághős ! Ezer év óta minden kitörésünk szabadságharc volt . A szabadság pedig itt van :a nemzet ölébe hull az önállóság magától ... Az egyik Városmajor-utcai házban már lámpa égett . A függőlámpa alatt ,kerek asztal körül ,békésen ültek emberek . Ezek nem tudnak semmit ... Valamelyik udvarban harmonikáztak . A kedélyes külvárosi zene és a hosszú néma gyaloglás fáradsága elzsibbasztotta bennem a túlsó part zilált képeit . Eltávolodott minden ,ami az előbb még kínzott és a függőlámpára és a harmonikára gondoltam . A köd egyre sűrűbb lett az alkonyaiban . Mire a régi katonatemetőhöz értem ,már szinte feloldódtak benne a dolgok körvonalai . A horpadt sírok felett ,a sok kicsi korhadt fakereszt között kísértetiesen foszlottak bele a sírkövek a ködbe . Pesten még sűrű piszok volt a köd ,itt kinn már Szépség lett belőle . Mostanában Pesten mindenből piszok lesz ,ami kinn az országban szépség ... Már megint nem figyeltem az útra ,amelyen jártam . Fejemben kapkodva kínlódtak a gondolatok . Képtelenség ,hogy egyetlen város néhány zugutcája csináljon forradalmat ,mikor egy egész ország nem akar ja ... Magam sem tudtam ,hogyan ,egyszerre a Démonokra ,Dostojevski csodálatos regényére kellett gondolnom . Eszembe jutott a tavalyi tél . Egy estély . Oroszországról ,Leninről ,a bolsevizmusról beszéltünk . És én megkérdeztem Károlyi Mihály egyik rokonát ,mit gondol ,olvasta -e valaha Károlyi a könyvet ? Hogyne ,nagyon szereti . Ö adta kölcsön nekem is . —Károlyiról ekkor már különös dolgokat beszéltek . Abból tanulja ,hogyan lehet forradalmat csinálni ? —kérdeztem ,de senki se felelt ... Egyre lassabban ,fáradtan mentem előre . Az út mentén kábult egyformasággal jöttek elém a lombtalan ,öreg gesztenyefák és közben szinte megeleve- nült emlékezetemben Dostojevski könyvének kis orosz városa ,melybe ő komor zsenijével belevitte az egész nagy Oroszország képét . Svájcból hazatérő ifjú forradalmárok verődnek össze a városban . Ennek a beteg fiatalságnak hatalomra éhes démoni vezére felbomlasztja a meglevő rendet és szervezi a rendetlenséget . Tüdővészes diákokat ,alkoholistákat ,vér bajos degeneráltakat ,öngyilkosjelőlteket ,meghasonlottakat ,orgyilkosokat és gyáva kétségbeesetteket gyűjt maga köré és a kiválasztottakból egy ötös csoportot alakít . Aztán elhiteti velük ,hogy megszámlálhatatlan ilyen csoport várja feszülten a forradalmi jeladást . Mikor pedig öt embere ingadozik ,akkor egy gyilkosságot követtet el velük ,hogy a közös bűn tudatával egymás kérlelhetetlen őrizőivé tegye rabszolgáit . Parancsára majd ők fogják a tüzet megrakj ... A forradalom szereplői együtt vannak és előfeltétele készen áll . És jönni fog a felbomlás ,a terror ,a rémület és a megfélemlített ,kifosztott emberek lelke elkészül arra ,hogy mindent eltűrjön és mindenkit teljhatalmú urának ismerjen el ,aki rendet ,akármilyent is ,csak rendet teremt . Az élelmeseket magunkhoz vesszük ,az ostobákon lovagolunk . Ilyesfélét mond Dostojevski démoni hőse . A Nemzeti Tanács tizenegy internacionalistája hasonlót gondol . Az élelmeseketmagukhoz veszik ,Károlyi hátán pedig fellovagolnak a hatalomra ! Mert Károlyi ennek a tanácsnak csak eszköze . Hogy ki a démona ,még nem tudom . Fel a hatalomra ... De nem fognak odajutni ! Néhány elszánt tiszt ,pár száz emberrel még rendet teremthet . A „ nemzeti tanács ” is csak egy „ ötös csoport ” . Az egyetlen az országban . Ma még nincs több . Ha letartóztatják őket ,visszaözönlik a szennyvíz ,amelyet felkavartak ,hiszen nem köti össze őket se közös becsület ,se közös bűntudat . Napóleon mondta egykor ,hogy néhány ágyúlövéssel megállította volna a nagy francia forradalmat . Ezeknek egy sortüz is elég . De hol van az ,aki ma sortüzet vezényel ? Az Ördög-árok hídja elé értem . És a ködben a híd íve olyan volt ,mintha nem támaszkodott volna partokra . A köd mélysége és magassága között úszott rejtélyesen a semmiben . Tompa ,szürke fátylak mögött ,álomszerű titoknak indult az erdő a hegyek oldalán . És az útmenti fák ,csipkés ködvirágzása titok volt az alkony hátterén . Hang nem hatott át hozzám . Csak a lépésem alatt visszagördülő kő ütött lucskos ,csattogó zajt mögöttem . Egy ág roppant az erdőn ,mintha csontvázujjak hajlították volna hátra egymást ,tehetetlen kínban ... Ha ma éjjel sem tartóztatnák le Károlyit és társait ? Megint eszembe jutott Dostojevski regénye és a gondolataim közül megfoghatatlanul ,hirtelen előjött egy rekedt ,gonosz emberi hang kiáltása :„Vesszen Tisza !...”A köd nyirkos hidege átjárta a csontjaimat . Belső fázást éreetem ... „Vesszen Tisza !”Egyre hallottam még . Úristen ,hány év óta készítették elő ezt a vad kiáltást az elvakult politikusok ,a könnyelműen politizáló szalonok és a sajtó majdnem vala-  mennyi lapja az utcán ,a kaszárnyákban ,a gyárakban ,az egyetem aulájában ,a piacon ,a pincelakás és padláslakás között ,minden emberi odúban . Hány év óta ! Irgalmat nem ismerő következetességgel folyt a munka és a szörnyű siker megérett . A tömegek szemében ma már nem bűnös az ,aki Tisza ellen tör . Szabad préda a léte . A lelkek készek . Az utca csőcseléke ellentmondás és fenyítés nélkül ordíthatja ,hogy haljon meg egy ember :Vesszen Tisza ! Nem tágított többé mellőlem a förtelmes kiáltás emléke . Végtelen nyugtalanság fogott el . Napok óta nem beszéltem senkivel ,aki Tisza környezetéhez tartozott . Itt van -e ? Elment -e ? Bár elment volna !... És ballagtam a hegyi úton ,a rekedt kiáltás pedig jött utánam ,mint egy rossz szándékú csavargó ,jött és gyötört és nem bírtam többé szabadulni tőle . Éjtszakára még nehezebb lett a köd a ház körül . Szemközt nem látszott az erdő és a hegy éle sem látszott . Túl ,messziről ,a város irányából ,elvétett puskalövések hallatszottak . A sötét hidegben olyan magányos lett a ház ,mintha kikapcsolódott volna minden közösségből . Az emberi sorsok szálai szétszakadtak ,semmit sem tudtunk ,ami rajtunk kívül történt . A házat nagy ,szürke palánkjával körülkerítette a köd . A telefonközpont nem felelt . Süket csend bizsergett a hallgatókagylóban . Odakinn köröskörül puskalövések dörrentek a hegyek alatt . Most már jöttek felénk . Egyszerre a kert alján szólt egy fegyver . Aztán még egy . Ez a közelben volt ! Egy golyó belevágódott a gesztenyefába az ablakom alatt . Szokatlanul ,idegenszerűen hatott . Egy pillanattal később már úgy rémlett előttem ,mintha mindez másvalakivel történt volna . Minthanem én élném ezt át ,csak egy könyvben olvastam volna róla . Eloltottam a lámpát ,hogy világos ablakom ne legyen- céltábla és a sötétben letapogatództam a földszintre ,Anyám ajtajához . Az ajtó alatt keskeny fénycsík látszott a parketten . Ő is ébren volt . Benyitottam :egészen csendesen ült az egyik kényelmetlenül magas ,régi széken . Az ajtónyílásra visszafordult és tekintetünk találkozott . Egy darabig nem szóltunk . Oda- kintről semmi sem hallatszott többé . Hát már nem lövöldöznek ? —kérdezte kis vártáivá Anyám ,azzal a csodálatos nyugalommal ,melyet mindenkor viszontláttam az arcán ,amikor az élet kíméletlen és követelő volt hozzá . Majd csak elmúlik . Ezt is át kell élnünk ,—mondottam ,hogy valamit mondjak . Anyám egy kicsiny ,fáradt mozdulatot tett ,mintha el akarta volna odázni magáról aggódó tekintetemet . —Vigyázz ,hogy meg ne hülj . Hideg van ... Ebben a percben kinn az úton beszéd hallatszott . Valami eszembe jutott . Ha betörnének ... A pénzt kellene eldugnunk . Minden eshetőségre ... Most nem kapunk másikat ,ha elvinnék . Anyám egy pillanatra megütközve nézett rám . Persze ... És már átjött ő is a régi világból ,a védettségből ,a biztonságból az új világba ,a védtelen- ségbe ,a bizonytalanságba . A sötét hallban a szőnyeg alá csúsztattam a pénzt . Közben kétszer is félben hagytam . A kapu táján megint beszéltek kint az úton . Hangok hallatszottak ,hosszú tanakodás ... Lépések mentek odébb . Óvatosan indultam fel a lépcsőn és vigyáztam ,ne vehesse észre senki ,hogy a ház még ébren van . A szobám mintha kihűlt volna ,mialatt lenn jártam . Ügy rémlett ,mozdulatlan fekete víz fog körül ,éreztem a hidegségét a homlokomon is ,a kezemen is . Sokáig álltam egy helyben . Odakinnről ezalatt szüntelen haldoklás hallatszott be hozzám . Az ablak alatt a gesztenyefa hullatta a lombját . Dermedt megadás . Levelek nagy hullásának ideje :novemberre virradó éjszaka ... Suhogó ,csörgő ,halk ,kísérteties nesszel volt tele a levegő . Mintha óvatosan sokan járnának a kertben és lopódzva vándorolna elfele az erdő . Soha nem érzett reménytelen szomorúság szállt meg . Elmegy az ősz a hegyekről ,lassan ,éjnek idején . És reggelre nem lesz itt többé . A tél pedig jön feitart- hatatlanul és cipeli magával a havat ,a kínt ,a fázást ,az ismeretlent és talán a lehetetlent is . Mi vár reánk ? A láthatatlanban ,mint az idő ketyegése ,szüntelen ,ájult nesszel hullottak a levelek . Lövés dörrent valahol messze . Egy kutya vonított a kertek alatt . Furcsán ,ijesztően vonított ,mintha halott lenne a gazda házánál ... Megunt valaminő rendetlenség támadhatott a homlokom mögött . Egy eliramíó kis őrültség . Egyszerre nem bírtam többé elhinni ,hogy kutya vonit . Az éjtszaka vonított egész Magyarország felett . November 1 . Odalenn a folyosón csöngött a telefon . Mintha a tegnapi némaság után élesen ,követelődzve a város kiáltott volna ki hozzánk az erdők közé . Kellemetlen vonakodást éreztem magamon ,mikor a kagylót leemeltem a horogról . A csengés megszűnt ,jellegtelen távol kattogás lett belőle . Soká tartott ,közben a rácsos ablakon át kinéztem a kertbe . Értelmetlenül a jégverem nádfedelét néztem . Végre csend lett a hallgatókagylóban . Megismertem Géza testvérem hangját . A városból beszélt és tudakolta ,hog yvan Anyánk ,hogy telt el az éjtszaka ? Odabenn egész éjjel lövöldöztek ^ fegyveres teherautók száguldoztak az utcákon ,aztán mondott még valamit ,amit nem hallottam tisztán . Megint az elöbbeni furcsa ,belső vonakodás fogott el . Félni kezdtem attól ,ami mindjárt bizonyosság lesz és ami aztán nem változik meg soha . Szörnyű szerencsétlenség előérzete szorította össze a torkomat . De hát mi történt ? Szegény Tisza István ... Még mindig a jégverem nádfedelét néztem ,egy hosszú szálat ,melyet valamelyik őszi vihar kicibált . Aierever ,szinte a fájásig mozdulatlan szemmel néztem ,mintha a tekintetem meg akart volna kapaszkodni benne . Csak egy nádszál volt ,de hát most már minden csak nád volt ,amiben meg lehetett kapaszkodni . Egyszerre elsüllyedt a kert . Az ablakrács sem látszott többé ,elfutotta a könny a szememet . A testvérem hangját hallottam megint . Hallgatásomból azt hihette ,nem értettem meg ,amit mondott . Megismételte :—Ő az egyetlen halottja a forradalomnak . Katonák ölték meg . Behatoltak a lakásába és ...a felesége és Almássy Denise előtt egyonlőtték . Gazemberek ! A telefonközpont szétkapcsolt . Egy idő múlva érezni kezdtem a meszelt fal hidegét a hátamon . Csak ekkor vettem észre ,hogy támaszkodom ,hogy a fejemet is nekitámasztottam a falnak . Szegény emberi teremtés ! Elhagyatott ,magányos ,árva ember ! Senki se védte meg . Nagy órájában egyedül asszonyok voltak mellette :Az asszony ,aki mindig ott van a kereszt lábánál . És hirtelen ,mint egy borzongás ,átfutott rajtam Tisza kínszenvedéses utolsó pillanatainak a sejtése . Hogy fájhatott neki kiszolgáltatottságának a tudata ,hogy tiltakozhatott nagyszerű agya a megsemmisülés ellen ,hogy lázadhatott benne a még el nem használt hatalmas élet . Tisza István halott ! Milyen rettenetes üresség támadt ettől a három szótól . Nincs többé ! És nincs többé ,aki Magyarországon minden súlyt visel ,kit mindenért okolnak ,aki mindenért felelős . Milyen nagyon kihűlhetett tegnap óta ,milyen merev és tehetetlen lehet . A súly és a felelősség pedig ,melyet egymaga viselt ,szétoszlik az ég alatt . Eddig egy ember bírta ,vájjon elbírja -e ezután egy egész ország népe ? Mialatt szorongva kérdeztem ezt magamtól ,egyszerre úgy rémlett ,valami rám nehezedik ,amit addig nem ismertem és én is hordozója leszek óriási ,láthatatlan terheknek . Nagy örökhagyó ,kicsiny örökösei. . Én is ,mások is ,mindenki ,aki magyar . Szegény Tisza ! Erényeiben és hibáiban fajának volt a fia . Hű és istenfélő volt ,becsületes ,hiszékeny és dacos ,büszke ,bátor és megvádolt és magányos ,mint a régi Magyarország . Gondolatomban rejtélyesen kezdett összekapcsolódni Tisza és az ország . Olyan ellenállhatatlanul kapcsolódott a két fogalom ,hogy szinte már egynek éreztem és nem bírtam egymástól különválasztani . Megölték ! Sokan lesznek ,akik nem fogják ezt a szót megérteni . De azért Tisza István ma mégis kiterítve fekszik ,minden magyar házban végesvégig az országon ,minden házban ,minden tanyán ,minden kunyhóban ,ott is ,ahol nem tudják ,ott is ,ahol nevetnek . Az újságkihordó gyerek benyitott a folyosó ajtaján és bedobta az újságokat . A lapok ívben repültek szanaszét a földön . Nem szóltam neki ,pedig talán várta ,mert visszanézett a hatást kémlelni és kihívóan ,szemtelenül nevetett . Tegnap még nem mert volna ilyet tenni . Mára már ide is kijutott a változás . Müven hamar ment ,ez gyorsabban jár ,mint a civilizáció . Annak évek kellenek ilyen útra . Felszedtem a lapokat a földről . A Budapesti Hirlap ,a Fester Lloyd ...egynek sem volt gyászkerete . Szomorú behódolás látszott a régi Tisza-párti lapokon ,valaminő kényszer fojtogatása érzett rajtuk . Haláláról szinte eldugva írtak szürke tudósítást ,míg a Pesti Hirlap riadóval ünnepelte az úgynevezett „ Nemzeti Tanácsot ”és Hatvány báró Pesti Naplója mámorosán tobzódott a „ forradalom ” győzelme felett ,melynek egyik előkészítője volt . A hangja még ízléstelenebbnek rémlett ,mint különben . Tiszáról cinikusan írt és gyáván kicsúfolta özvegyét . A királyt Habsburgi Károlynak nevezte és nyomtatott hasábjain kikiáltotta Magyarország számára a köztársaságot . A magyarországi liberális és radikális sajtó levetette utolsó álarcát :mezítelenül látszott az arca ,amely sohasem volt magyar . De ez a gondolatom hamar elhúzódott és újra belenyilalt a lelkembe szerencsétlenségünk tudata . Hogyan fogom Anyámnak megmondani ? Lassan ,tépelődve mentem át a halion ,szobája felé . Mikor benyitottam ,olyan kérdőn nézett rám ,mintha várt volna valamit . —Nos ? Mi történt ?... Kerestem a szavakat ,hogy könnyebb legyen a hír . Aztán magam sem tudom ,hogyan ,már ki is mondtam . Megölték Tiszát ! —Röviden hangzott ,mint mikor a fejsze alatt egy élőfa kidől és rendet vág az erdőn ,amerre lezuhan . Sohasem fogom elfelejteni a hirtelen fájdalmas elváltozást Anyám arcán . Ő ,aki mindig nyugodtnak tudott látszani ,két kezével a halántékához kapott : Mi lesz velünk ... Nem szavak voltak ezek ,zokogásból lett az ,amit mondott . Szinte elakadt a lélekzetem ,olyan szenvedés volt őt így látnom ,akit jóformán sohase láttam sírni . Készületlenül ért a kétségbeesése és mert nem tudtam semmit se mondani ,megcsókoltam a kezét . Aztán sokáig hallgattunk . Hogyan történt ? —kérdezte végre olyan bágyadt hangon ,mintha a hallgatásunk alatt fárasztó ,nagy utat tett volna meg . Katonák ... És odaadtam neki az egyik újságot . Magam a Pesti Hírlapot kezdtem forgatni . Szemem alatt futottak a sorok :—... „Diadalmas forradalom . A Magyar Nemzeti Tanács átvette Magyarország felett az uralmaa. .. Mától fogva a magyar alkotmány nem a régi többé ! A király az összes polgári és katonai hatalmat Károlyi rendelkezésére bocsátotta ,hogy az országban a rendet fenntartsa. ”—Fordítok a lapon : „A katonai csapatok egymásután csatlakoznak a Nemzeti Tanácshoz . A főváros vezetősége alávetette magát a Nemzeti Tanácsnak . A tőzsde csatlakozott ,a vasutasok ,a villanyoskalauzok ...“ „Andrássy Gyula gróf ,az utolsó közös külügyminiszter lemondott !“ . össze-vissza hírek következtek . Bécs :Ausztriábanis felborult a rend . Egy Renner nevű szociáldemokrata képviselőt bíztak meg az állami kancellária vezetésével . A külügyminiszter Stürgk gyilkosának az atyja ,Adler-Vikror szociáldemokrata képviselő lett . Tovább keresgéltem . A Nemzeti Tanácsnak egy proklamációján akadt meg a szemem :...„virágos és vérnélküli forradalmunk örök hálára fogja kötelezni a nemzetet mindazok iránt ,akik az újjáteremtő munkában önzetlenül fáradoztak ...”A lap végén kezdtem kutatni . Egy kisbetűvel szedett hír újból megállította a tekintetemet :„A vezérkar jelentése :A hadsereg főparancsnoksága már október 29-én reggel ,parlamentaire útján összeköttetést létesített az olasz hadvezetőséggd ... ” „ Triesztet angol flotta szállta meg ...“A király elrendelte ,hogy :„A flotta ,a tengerészeti intézmények és más ,a tengerészet tulajdonát képező dolgok fokozatosan átadassanak a zágrábi ,illetve pólai helyi bizottságoknak ...* Az újságoknak minden szava ököllel csapott az ember szeme közé . Gyalázat ,szégyen ,megaláztatás . És a vereségnek ebben a tébolyító zajlásában ,Magyarország összeomlásának ebben a cinikus gyászjelentésében ,szembeötlő helyen ott parádézott Károlyi Mihály parancsa :„A Magyar Nemzeti Tanács elrendeli ,hogy a nép győzelmének örömére ,amely örökre kiirtotta a háborút ,öltsön lobogódíszt egész Budapest és minden vidéki város. ” —Förtelem ! —Anyám félredobta az újságot :—Olvastad azt a körtáviratot ,amelyben az ő nemzeti tanácsuk közli Magyarország népével ,hogy Budapesten átvette a hatalmat és ... „egyetlen csepp magyar vér sem folyt ”. —Károlyinak és társainak nem magyar vér a Tisza István vére ! ...Élkor akadtam rá a Pesti Hírlapban leghátul ! „A véres szabadságnak áldozatul esett grói Tisza István. “ Ügy eldugták ,hogy nem tudtam megtalálni -mondotta Anyám . Fennhangon olvasni kezdtem :„A Hermina-út 35. szám alatti villában ,a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgáriruhás férfi jelent meg . Bebocsáttatást kértek . Tisza dolgozószobájában fogadta őket . —Mit óhajtanak ?a civil válaszolt :—Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt ,aki a vádat képviseli ellenem ? Nem rejtegetek senkit sem . —Az idegenek hamarosan eltávoztak ... Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak ,hogy otthon van -e Tisza ,akiről azt híresztelték a városban ,hogy nincs Pesten. ” Ezután a gyilkosság részleteinek feltűnően takarékos és rideg leírása következett ,melynek minden szavából kiérzett az újságíró óvakodása ,nehogy valami módon részvétet és szánalmat ébresszen a boldogtalan ,nagy áldozat iránt . A tudósítás szárazon folytatódott : „Napközben a külső Hermina-úton ,a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze . Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott . A há- tulsó ajtón mentek be . A Tisza István őrizetére rendelt csendőröketbékésen lefegyverezték és benyomultak a villa halijába . Az inas útjokat állta . A zajra előjött Tisza István ,felesége és unokahúga ,Almássy Denise grófnő . Tisza kezében revolver volt . A katonák szemrehányásokkal illették :—Öt éve háborúskodunk miattad ... Te vagy az oka az ország pusztulásának ! —Gazember voltál mindig ! —Aztán rákiáltottak ,hogy tegye le a revolvert . —Nem teszem le ,maguk is fegyverrel jöttek ! —Tegye le ! —kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga ,szőke ember . —Nem teszem ! —Álljanak félre a nők . —Nem állunk . —Tisza néhány lépést hátrált ,letette a revolvert . —Na ,hát mit akarnak ? —Maga az oka a háborúnak ! —Tudom ,hogy mi történt ,hogy rengeteg vér folyt ,de én nem vagyok az oka . —Négy év óta vagyok katona . Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt . Lakoljon érte ! —Nem én vagyok az oka ! —Álljanak félre a nők ! —Semmi válasz ... —Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt ,most itt a leszámolás. .. Három lövés dördült . Tisza előre bukott a szőnyegen . Két golyó találta ,egy a hasába fúródott ,a másik a vállába . A harmadik Almássy Denise arcát érte . —Végem van ,—mondotta Tisza —ennek így kellett lennie ... A katonák ,mialatt áldozatuk haláltusáját vívta ,elsiettek . Hogy milyen csapattesthez tartoztak ,nem tudják/  Eddig tartott a Pesti Hírlap tudósítójának a beszámolása . Anyám egy pillanatig megdöbbenve nézett rám ,aztán kételkedőén megrázta a fejét :—Valami kimaradt ebből a leírásból . Nagyon valószínűtlenül hangzik . Magyar katonák nem ölnek asszonyok előtt . —Pszichológiai abszurdum ,—mondottam én —ilyen beállítás csak pesti újságírónak a képzeletében teremhetett . Frontkatonák nem tartottak volna politikai előadást ,ha ölni akarnak . Talán berohantak volna és leszúrták volna Tiszát ,de ilyen hideg ,gyávaés megfontolt orgyilkosság nem vág a magyar természethez . Valahogy másként lehetett ez ... —Akárhogy is volt ,—sóhajtotta Anyám —rettenetes ,hogy megtörténhetett ... Szegény Tisza Ist- vánné ! Egy rövid hír a lap alján ,róla mondott valamit . Károlyi Mihály gróf részvéttávirata gróf Tisza István özvegyéhez :„Emberi kötelességemnek tartom ,hogy legnagyobb politikai ellenfelem tragikus halála felett őszinte és mély részvétemet fejezzem ki . Károlyi Mihály. ” Anyám arcán irtózat látszott :—Hogy nem átallotta odatolakodni ! Károlyinak ez a vakmerősége szinte csúfolódóan hangzott a holt Tisza emlékével szemben és hitvány kegyetlenség volt azzal a hűségében nagyszerű asz- szonnyal szemben ,aki előtt nem volt titok az a gyűlölet ,mellyel Károlyi Mihály évek hosszú során át a férje ellen izgatta a tömegeket . A gyűlölet eredete mély volt és engesztelhetetlen ,mert nem eszmei ellentétekből ,hanem fizikai ellentétekből ,Károlyi organizmusából sarjadt . A degene- rált ,farkastorkú Károlyi Mihály ,a gőgös ,féktelenül hiú ,romlott és tehetségtelen főúr nem tudta megbocsátani az ősnemesi származású Tiszának ,hogy tehetséges ,erős ,tiszta és egészséges ,hogy talpig férfi és hatalmas és uralkodó . A nyomorék irigy gyűlölete volt ez ,az erővel ,az egészséggel ,a sikerrel szemben . És környezete ,saját céljai érdekében ,bánni tudott vele . Hozzá közelállók több nyilatkozatát ismételték meg előttem . Károlyi sohasem titkolta Tisza elleni gyűlöletét . Számtalanszor mondotta ,hogy nem nyugszik addig ,amíg el nem pusztította . Ha -módjában áll ,szívesen elküldte volna „legnagyobb politikai ellenfele ”özvegyének már a házszabályrevízió parlamenr harcai idején a mostani részvéttáviratot . Akkor ,mikot a műtét előtt álló ,félig vak Tiszát ,Széchenyi Aladác gróf és Pallavicini György őrgróf után ,mint harmadie hívta párbajra jóformán ugyanegy héten . Gyűlöl a ekkoriban lett olthatatlanná ,mert Tisza István ,iki nagyszerű vívó ,mint a politikában ,úgy a mérkőzésben sem vette komoly ellenfélnek ,játszott vele és végül a harcképtelenségig elpáholta kardlapjával a fegyveres elégtétel órájában . Ezt nem bocsátotta meg soha ... Elgondolkozva ,szinte öntudatlanul forgattam az újságot . Egy rendelet fogta meg a figyelmemet :„A Nemzeti Tanács nevében gróf Károlyi Mihály ,dr. Pogány József és Magyar Lajos azt a parancsot adták ki :hogy az összes fővárosi színházak november elsején rendezzenekdíszelőadást. “ Díszelőadások ! Öltsön lobogódíszt egész Budapest és minden vidéki város ! És Magyarország halálos ágyán vívódik és Tisza István ravatalon fekszik ... Összefacsarodott a szívem . Olyan égő és kínzó volt a fájdalom ,hogy kétségbeesetten kívánni kezdtem *bár múlnék az idő és már tompultan ,messze mögöttem lenne mindez . Egyszerre elcsodálkoztam :ezekben a percekben meg tudtam hallani a nedves fa sistergését a kályhá- ban és azt is láttam ,hogy Albach régi kis arcképe ferdén függ a fehér falon . Megigazítottam . Az élet élt tovább és odakinn szitált a köd . Az ablak üvegén cseppek támadtak és leperegtek . Pergett a köd a levegőn át ,nesztelen ,mérföldes könnyezéssel . És ebben a végtelen könnyezésben némán torpant megmagas ,vörös cseréptetőig alatt a mi szürke nyári házunk . Mikor Anyám szobájából kimentem ,Béla öcsémet láttam meg a hallban . Háttal állt felém ,a kertbe nyíl )üveges ajtó előtt és egészen mozdulatlanul nézett ki a ködbe . Kardja a felcsavart szíjakkal és a tiszti sapkája az asztalon feküdt . A sapka rózsája még érintetlen volt . Egy darabig csendesen figyeltem őt és lassú ,mély szánalom szállt fel bennem. ö is egyike a százezreknek . Neki még rosszabb ,mint nekünk ... Mint tartalékos tiszt vonult be 1914 augusztus első napján dzsidás ezredéhez . Azután mindig csapatnál szolgált ,sokszor a gyalogságnál ,míg végre ,hosszú háborús évek után ,súlyos betegen tért haza Jamiano alól . A fejezet lezárult . A Dráva-mente ,Przemisíany ,a lembergi csata ,a téli Kárpátok ,Besszarábia és a kőpokol :a Karszt . Sok magyar halál és magyar becsület nagy útja . Végigjárta valamennyit . És most itt áll ,mint egy aggastyán és néz ki a ködbe és kardjára felcsavarta a szíjakat . Csak akkor vette észre ,hogy a szobában vagyok ,mikor nevén szólítottam . Felém fordult . Mozdulatánál a zubbony olyan üresen lóbálódott ,mintha csontvázra lenne akasztva . Beesett arcán ,a szája mellett ,mély lila árnyékok húzódtak . Nagyon izgatottnak látszott . Mondani akart valamit ,aztán abbahagyta és másba kezdett . —A városba indultam ,de nem bírtam a gyaloglást ,vissza kellett jönnöm . —Mialatt beszélt ,tisztán éreztem ,hogy egyebet mond ,mint amire tulajdonképpen gondol . Fáradtan ,szinte úgy ,mintha a teste kissé zuhant volna ,leült egy székre és az asztalra könyökölt . —Benn ,Pesten katonaszökevények a népszónokok Felmentettek és bujkáló defaitisták a vezérek és minké fácsúfolnak . Az új kormány a gyávaságot és a becstelenséget ünnepli . Ide jutottunk ! De hát akkor mire való volt az egész ? —Hangjából négy év minden szenvedése beszélt és beteges arcán végigfutott a könny . Hirtelen kinyújtotta sovány kezét a sapkája után és mintha nagyon érdekelné ,lehajtott fejjel a sapkarózsát kezdte nézni . —Az enyémet nem fogják letépni . —Egyszerre elhallgatott és felpillantott rám :—Tudod már ,hogy mi történt tegnap a Her- mina-úton ? —Tudom . Felállt és megint visszament a kertbe nyíló ajtóhoz és egészen mozdulatlanul kinézett a ködbe . Estefelé átjött a szomszéd majoros . Régi hű emberünk volt és most a maga egyszerű módja szerint ,szinte bizonyítani próbálta a hűségét ,mintha jóvá akart volna tenni valami rosszat ,ami velünk történt . Megkérdezte ,volna -e szükségünk zöldségre ? —Csak tessék szólni . Van még valamelyes a kertünkben . —És ez a gyámolító gondoskodás jobban átéreztette velem azt ,hogy társadalmi osztályunk helyet cserélt a világban ,mint az utcai nép kihívó durvasága . Aztán másra fordította a szót . Tiszáról beszélt és sopánkodva mesélte ,hogy a városban még mindig lövöldöznek és nagy teherautókon fegyveres katonák ijesztgetik az embereket . A ferencvárosi pályaudvart kifosztották . A rákosi rendezőpályaudvar ég ,egy ember mondta ,aki onnan jött . A lehelutcai katonai raktárakat megrohanta a csőcselék . Petroleumos hordókat görgettek ki az utcára ,beütötték az oldalukat és a szétömlő petróleumot meggyujtották ...Qdakinn szólt a kapucsengő . A majoros elment . Testvéreim egymásután szállingóztak a kerti úton . Aalahányszor nyílt az üveges ajtó ,a külső sötétből szinte füstölt befelé a köd és az érkezők egy darabig topogtak a küszöbön ,hogy leverjék cipőjükről a sarat . Lassankint összeverődtünk mindannyian Anyánk körül ,mint viharban a madarak . A hallban tűz égett a kandallóban . Játszott a gerendás famennyezeten és ide-oda vetette magát a tölgyfalépcsőn ,mely a fal mentén szabadon kapaszkodott az emeletre . A kósza visszfény neki-nekilódul ,felszaladt néhány lépcsőfokon ,megint visszajött ,futkosott és kergette az időt . Mióta a külső világosság egészen kialudt az aprón kockázott ablakok üvegén ,megéiedt az ernyős lámpa fénye a kerek asztalon . Anyám teát készített ,mintha úgy lenne ,mint máskor ,ha fázva megérkeztünk . Aztán megszokott helyére ült ,a bársonydívány szegletébe . Felette a falon egy finom régi metszet függött . Gyerekkorom mesélő barátja :„Le garde de chasse ”. Hogy szerettem nézni ezt a képet messze vasárnap délutánokon nagyanyám szobája falán . Azóta elment öreg úrnője ,a szoba sincs többé ,lebontották még a házat is . Csak a kép maradt meg . Távlatában ,a haragos ég alján ,egy kis francia falu látszott a közelgő viharban . Elől ,az erdőszélen ott állt felemelt ököllel ,nagy flintával a vállán ,régi módis cilinderben ,Vater- mörderesen a vén kerülő . És meglapulva ott álltak a rajtavesztett gyerekek ,akik rozsét loptak az erdőn . Mialatt testvéreim hangját hallgattam ,valami az eszembe jutott ,amit eddig sohasem vettem észre . Mennyire idejét múlta ez a kép . Hogy elsikkadt jz értelme ,mely egy másik kornak volt az igazsága . Ma új formában hirdetik az „enyém tied övé “régi törvényeit . A Tied :az enyém ,—az övé :a mienk ! Ennyiből áll az. új népvezérek tanítása és ebből épül fel hirtelen hatalmuk . A tömegek sok ezer év óta sohasem tanultak meg ennél könnyebben semmit és semmiért se lettek könnyebben a mestereik rabszolgái . önkénytelenül a szemközti falra néztem . A másik dívány felett egy másik kép :„ Pesth-Ofen “ ,a hajdani békés polgárvároskák ósdi ,színes metszete . A Dunájukon egyik városkából a másikba még hajóhídon ,kirándulásba mentek át egymáshoz az emberek ,szűk kis utcáikban igazi vörös -fehér -zöld zászlók alatt csináltak igazi szabadságharcot Petőfi Sándor és Kossuth ... Mennyire megváltozott minden ... A teavíz dorombolt a forralóban . A kandallótűz fenyőszagú melege átjárta a szobát . Az ezüst és a poharak csillogtak a fehér abroszon . Belefészkeltem magamat a karosszékbe . Itt még minden a régi volt és valaminő szomorú hálát éreztem az otthon iránt ,amely megszűnt magától értetődő lenni ,amely mint egy sziget még megmaradt . Vájjon érzik -e ezt a többiek is ? Körülnéztem . Szokatlanul csendesek voltak valamennyien . Elvétve esett egy-egy szó ,úgy esett ,mint a kavics a mozdulatlan tóba . Gond ült az arcokon . A hosszú háború alatt ,annyi rettentő csapás közben ,eddig sohasem láttam kétségbeesést a családomban . Nem fogyott el a leikünkből a reménység soha . Megingathat- lanul hittük ,bármi történjék is ,Magyarország megmarad . —Elárulták ! És megint Tisza végzetéről kezdtünkbeszélni . Elhatároztuk magunk között ,hogy mindannyian elmegyünk a temetésére . De vájjon mikor lesz ? Senki sem tudta . Anyám már jó ideje csendesen ült a dívány szegletében ,aztán halkan szólt ,mintha magának beszélne : Megölték ...megölették . Tudták ,hogy mit tesznek . Fejét vették a nemzetnek . Egymásra néztünk . És a tetteseknek nyomuk veszett ... Különben úgy sem érhetné őket bántódás ,—a „diadalmas forradalom ” ,minden eshetőségre ,politikai amnesztiával gondoskodott a védelmükről . —Testvérem elővette az újságot . —Olvastátok ? „A magyar nemzeti tanács intézkedésére az igazságügyi minisztérium táviratilag elrendeli ,hogy mindazokat ,akik felségsértés ,királysértés ,hűtlenség ,lázadás ,hatóság és magánosok elleni erőszak ,izgatás és lázítás miatt letartóztatásban vannak ,vagy büntetésüket töltik ,azonnal szabadlábra helyezzék. ” Ennél rettentőbben terhelő önvallomást nem adhatott volna az új kormány . Ebben az amnesztiában megvallotta a céljait ,az eszközeit és a bűneit . És egyszerre anélkül ,hogy megegyeztünk volna ,mindannyiunk előtt már vádlottként állt Károlyi Mihály és nemzeti tanácsa . Gonosztevők —mondotta a sógorom . —Itt Pesten megelőzték a rendeletüket . A Conti-utcai hadosztálybírósági fogházból már két napja ,hogy kiszabadították a Galileista-pör hazaáruló vádlottjait . Azt beszélik ,Károlyi Mihályné maga ment el értük ... —Tegnap a toloncházból is kihozták diadalban az összes katonaszökevényeket ... És alig néhány órávalTisza István meggyilkoltatása előtt ,a „ nemzeti tanács ”írott parancsával egy bizottság kikérte az Alkotmány-utcai fogházból a politikai foglyokat és mint a parancs mondta —„az arra érdemes letartóztatottakat ”... Az első ,aki a fogház ajtaján kirohant ,Lékai-Leitner volt ,az az ember ,aki a múltkor merényletet kísérelt meg Tisza ellen . Lékai-Leitner beszédet intézett az összeverődött ,kíváncsi csőcselékhez és zavartalanul magyarázta ,miért kell a háború bűnös felidézőjének ,Tisza Istvánnak az élete ellen törni . Pusztulnia kell !ordította és a csőcselék éljen- zett ,mialatt ő ,rendőri asszisztenciával ,kinn az utcán gyilkosságra uszította elvtársait . —Erről tudnia kellett Károlyi nemzeti tanácsának . Mégse tettek semmit Tisza védelmére . Néhány órával később zavartalanul végezhettek vele ... Egyszerre eszembe jutott az ,amit Marat Barba- rouxnak mondott :„Adjatok nekem négyszáz gyilkost és megcsinálom a forradalmat ”... Szívemben egy pillanatra megállt a vér . Micsoda embereknek került a kezükbe az ország és mindnyájunk sorsa ! A királysértés és lázadás nem bűn többé ,az erőszak szabad ,szabad a lázítás . És büntetlenül lehet gyilkolni és nincs többé hová menni igazságért . Mint egy szédülésben összekúszálódtak a gondolataim . Ügy rémlett előttem ,mintha egyszer már átéltem volna valami hasonlót . Évekkel ezelőtt ,egy fojtó ,fülledt nyári éjjelen vad lódulásra ébredtem fel . A szoba ingott ,a ház is ingott ,minden tántorgott ,repedezett ,omlott ,ami különben biztos és szilárd volt . Földrengés !... És amibe meg akartam volna fogódzni ,az engedett és kimozdult a helyéből és semmi sem állt ellent ... Menekülni ! —félőrült idegen hang kiáltotta ezt az éjtszaká-bán . Menekülni ? —Ilyenkor nincs hova ,mérföldekre és mérföldekre ,mindenütt inog a föld . Egy komor balsejtelem ijesztően kalapálta a fejemben :És ez ezentúl így marad . Meddig ? Vájjon el iehet -e bírni az életet ,mikor a föld nappal is ,éjjel is inog az ember talpa alatt és beszakad és hömpölyög ? Nem tudtam emelve tartani a fejemet . Lehorgasz- tottam ... De az emberi agy csak percekre képes a teljes reménytelenséget elviselni ,aztán vagy tébolyban elborul vagy világot gyújt magának . Valaminő halvány világosságot gyújtottam magamnak én is . És hogy Anyám is részese legyen kis világosságomnak ,fennhangon kimondtam :—Még nincs elveszve minden . A harcterekről vissza fognak jönni a csapatok . Azok majd rendet teremtenek . Akik odakinn voltak ,nem tűrhetik el itthon a szökött katonák és felmentettek uralmát . —Csakhogy Károlyi agitátorai már eléjük utaztak a frontokra —mondotta sógorom . —És viszik magukkal „Az Estet ”,a „Népszavát ”,a „ Pesti Naplót ”a „Magyarországot ”és a „ Világot ”... Közben odakinn olyan sűrű lett a köd ,mintha dagadó iszap emelkedett volna fel a völgyekből . Hozzáragadt az ablakokhoz és megfogta kívülről az üveget . Testvéreim készülődni kezdtek . Mialatt búcsúztunk ,abban állapodtunk meg ,hogy mivel a városban talán mégis nagyobb lesz a közbiztonság ,mint idekinn ,beköltözünk ,mihelyt fuvarost kapunk . A villa magányosan állt ,elhagyott nyaralók között ,rajtunk kívül csak Mária testvérem és a szakadék túlsó partján a majoros lakott még a hegyen . Az erdők pedig tele voltak csavargóval . —Jobb lesz űgv ... Mindenütt egyformán rossz most Magyarországon *—mondottam ,mialatt kabátot vettem én is ,hogy elkísérjem egy darabon testvéreimet . Mire leértünk a hegyoldalon ,lövöldözés szakadt ki a csendből . Puskák dördöltek . Kérdeztek ,feleltek és a visszhangjuk begurult a hegyek közé . Ijedt fehér kutya nyargalt el mellettem nyílsebesen . Farkát szorosan behúzta maga alá és füle még futtában is kínosan a fejéhez lapult . Az egyik elhagyott nyaraló őrzője ,egy öreg sváb kertész a kertajtóban állt ,pipázott és az utat kémlelte . Himmelsakrarnent ... Megszöktek az oroszok a fogolytáborból ,az emberek beszélik a boltban . Gott weiss ,was noch über uns kommt ... Rémhírek ...vetettem oda elmenőben . A lövöldözés minden pillanattal erősödött . Mama aggódni fog ,—mondotta Mária testvérem . Nem volt többé nyugtom . Hirtelen elbúcsúztunk a többiektől . Az Ördög-árkon túl ,ahol az út nekiszaladt a hegynek ,két lövés süvített el a fejünk felett . A bokrok közül lőhetett ,a közelből ,mert érzett a szaga a levegőben . Szemközt egy emberi alak bontakozott ki a ködből . Káromkodott magában :—Ez ugyan alacsonyan ment . Az Isten őrizte ,hogy el nem talált . —Az idegen nagy gallért viselt és katonasapka volt a fején . Talán altiszt lehetett . —Kapni odalenn a villamosnál újságot ? —kérdezte tompa hangon és ujjával megérintette a sapkáját . Nem ...ma nem árulnak lapot . Az ember visszafordult és botjára támaszkodva lassan kapaszkodott mögöttünk fölfelé a hegyen . Nem szólt ,csak sóhajtott olykor ,az egyik cipője pedigfurcsán kopogott a köveken . Gondolataimon át már jó ideje hallgattam a kopogást ,mikor egyszerre felfogta m ,hogy műlába van szegénynek . —Hiába volt minden ,—mondotta váratlanul és a hangja még tompábban hangzott ,mint az előbb . Nem láthattam az arcát ,de valahogyan úgy éreztem ,hogy ez a féllábú ember sír a sötétben . És egyszerre az öcsémre kellett gondolnom és a többiekre ,a nyomorékokra ,a vakokra ,a betegekre ,a csonkákra ,akik ma mind azt mondják ,összeszoruló torokkal :hiába volt ...