Mindenki tudja azon a vidéken ,a hol történetünk alig három esztendő alatt lefolyt ,hogy Kartalon a templom és a plébánia az urasági angol kertben van . Az uraság -a kartali Baán familia őse Baán Kristóf -adta a fundust ,hordatta a kockaköveket ,fizette az olasz épitőmestert ,a piktort ,és mikor a templom félig-meddig góth stilben épült tornyával ,támoszlopaival ,tölgyfa levelekre emlékeztető ablak-diszitményeivel készen állott ,közvetlenül a templom szomszédságában felépitette a plébániát is ,és meghagyta örököseinek ,hogy a plébánosnak évenkint háromszáz arany forinton kivül rendes uri deputátumot fizessenek . Az akkori megyés püspök viszontszolgálatképen megengedte Baán Kristófnak ,hogy oroszlános cimerét a templom ívezetes főkapuja fölé ,a kóruson az orgona alá ,meg a familiának fentartott diszes erkély közepére a főoltár hajójában a falba épithesse . A székes-püspök ,a Baán familia kivánsága szerint nevezi ki a plébánost ,a familia vizsgálja át az egyházi számadásokat ,javittatja a templomot ,meszelteti a paplakot ,és ezért abban a tiszteletben részesül ,hogy a miséző pap minden misében emlegeti a Baán familia nevét ,mindig először kap a szentelt vizből nehány cseppet ,a mirhából egy kis illatos felhőcskét . Az egész viszony uraság és templom között ugy tünt fel a kartaliak előtt ,mintha a templom tulajdonképen az uraságé volna és ők csak kegyelemből járhatnának belé imádkozni . A szomszéd falubeliek szemére is vetették a kartaliaknak ,hogy hiába büszkék lovaikra ,birka nyájaikra ,selyem szoknyás fehérnépükre ,mikor nincs templomuk ,s egy imilyen-amolyan kálvária hegynél nem tudták többre vinni a dolgot . Az urasági angolkert és a falu között folyik az Aranka . Szeszélyes egy folyó ! Épen olyan makrancos ,haragos ,majd szelid ,emberséges mint a nép ,a mely partjain lakik . Néha ártatlan patak képiben nevetgél kicsi medrében ,néha meg óriásnak mutatja magát és halálra ijeszti a népet . Megkonditják miatta az „ urasági ”harangokat ott az angol kerti templomban és ekkor mindenki a küszöbje előtt köti ki könnyű ladikját ;azért ,hogy a nép a faluból bejárhasson a templomba ,hidat épitettek az Aranka derekára . Ezt is az uraság tette . A kartaliak igen restelték ezt az ajándékhidat ,szerették volna ,hogy nekik is legyen valami közük a templomhoz . De az uraság nem tágitott ,s kijelentette ,hogy igen örül ,ha a nép az ő hidján járhat a templomba . A kartaliak beletörődtek valahogyan ebbe a templom-dologba ,de egy váratlan esemény ujra alkalmat adott mindenféle szóbeszédre . Baán Kázmér ,-a kartali ág utolsó ivadéka -hatvan éves korában meghalt . Huszonhat éves felesége ,született Korongi Olga és Marian négy éves leánya voltak örökösei ,mert -ugy beszéltek a faluban -az a hetyke uri ember ,a ki mellette van feleségestül ,gyerekestül csak olyan vendégféle sógor vagy mi ! A kartali templom asszony kézre jutott . Már most ,ha -isten ne adja -főtisztelendő Baán Gábor meg találna halni ,nyilván ez a gyerekasszony tenne nekünk papot -mondogatták Kartalon . Beszélik ,hogy egy küldöttség járt is ebben a dologban a püspöknél ,de amint mondják ,szégyenkezve jöttek haza . Dahó Sámuel ,a kántortanitó azt mondotta volna a küldöttség vezetőjének Som Péternek : -Kár vala ilyetén szégyent tetézni a reputáczióra ,mert hiszen mindétig mondám :a patrónátusi juss a földhöz vagyon kötve ! Baán Kázmér halála napjától épen egy esztendő mult el . A templomban az elhunyt patrónus lelki nyugalmáért gyászmisét tartottak . A templom falai ,két karcsu oszlop sora ,fekete posztóval voltak bevonva . A pillérek mindegyikén ,a falakon a Baán család oroszlános cimerpajzsai függöttek . Ez a diszités is gyászt jelentett . A szürke mohával ellepett templomnak igen szomoru volt a kinézése . Az oltárképek bánatos alakjai ,az oldalszobrok fájdalmas orcái ,mintha ma még szomorubban tekintettek volna az urasági erkély felé ,a hol gyászba öltözve ült Olga ,a kis Marian ,Olga mostoha nővére ,Márta ,ennek férje ,a Baán család református ágából származó Baán Viktor ,ezek gyermekei ,Klárika és Mili . Ott volt még a járás rendes orvosa ,dr. Raabe Vilmos is . Lent a padokban ült a kövér tiszttartó és családja ,a fiatal ispán sarkantyus csizmákban ,a falusi jegyző ,a himlőhelyes gyógyszerész ,az érdemes előljáróság ,köztük a pisze és okosságáról hires Som Péter esküdt ,végül pedig Tömpe Márton ,az urasági kocsma árendása . Ezután következett két üres pad ,a rangkülönbség élesebb feltüntetésére ,és azután a gazdák ,pápaszemes öreg asszonyok ,köztük Som Péter édes anyja ,a ki katona unokájáért szokott imádkozni . Olga mereven tekintett a magas katafalkra . Szemei mintha rátapadtak volna a jelképes koporsóra . A sárgás lánggal égő viaszgyertyák barnás ,szennyes füstje ,a tömjén kékes fehér felhőcskéi hosszu csikban huzódtak a sötét templom tárva nyitott ajtaja felé ,a honnan az üde júniusi szellő ,hársfa illatot hozott a templomba . -Olga !-szólott suttogva Baán Viktor ,-megrontod a szemed ,ha olyan merően nézed a gyertyalángokat ! Olga mintha álmából riadt volna fel ;mosoly huzódott keskeny ajkaira ,majd hirtelen eltünt a hófehér fogak között ,fekete keztyüs pici kezével megsimitotta homlokát ,az a pici mosoly ujra végig villant ajkán ,bágyadt fekete szemein . Odafordult Viktorhoz s nyájas hangjával felelt : -Köszönöm Viktor ! Gondolod ,hogy árt szemeimnek ? Nem nézek oda többet ! -A papa fekszik ottan ?-kiáltott gügyögő hangjával a kis Marian . Kicsi kezével a katafalk felé mutatott és még hangosabban rákezdé : -A papa - -Nem !-felelt neki Márta ,és magához vonta a kis szajkót . -A papa a Jézuskánál van ,s most légy csendesen ,különben megharagszik ! -A papa !-szólt hangos ,csintalan kacajjal a kis Marian . -De én nem félek ám ! Én nem félek - Marian vihogó nevetéssel felállott a padra ,oda ugrott Márta nyakába ,elkezdte cirógatni ,s hizelkedő tolakodással csókolgatni . A gyermek hangos beszéde ,kacagása visszhangzott a templomban . Mindnyájan az urasági erkély felé tekintettek . A plébános épen az evangéliumot kezdte volt olvasni ,ezt a pihenőt mindenki felhasználta a gyermek kacagása felett való fejrázogatásra . Dahó Sámuel az orgona mellett szintén meghallotta a kacagást . Bozontos szemöldei alól odapillantott Penge Gerő segédtanitóhoz ,a ki a mai nap tiszteletére uj égszinkék nyakkendőt kötött ,és igy szólott fojtott hangon : -Mindétig mondám :az uraságok gyermekeiknek a helytelenségök onnan vagyon ,mert nincsen fegyelem . A tulságos szabadalom - -Régi rendszer ! Avas felfogás ,kántor ur !-vágott közbe vékony hangjával Penge ur . -Az uj nemzedék más elvek szerint tanit ! Dahó Sámuel adós maradt a felelettel ,mindössze egy lesujtó pillantásba foglalta össze ellenérveit ,a régi idők ,régi rendszer teljes védelmére ,miközben attiláján rántott egyet . Alig hogy a kis Marian miatt támadt nyugtalanság a kedélyekben lecsillapodott ,egy fecske repült be a nyitott napsugaras templom ajtón ,s mintha szánt-szándékkal tette volna ,mindig az urasági erkély mellett röpködött el éles ,átható füttyét hallatva . Volt tapsolás ,ujjongás az erkélyen ! A kis Marian elkezdett sikitani ,nevetni : -Fecske ! Ni ! Madár ! Bácsi fogja meg ! - Márta hirtelen ölébe kapta a kicsit ,de ez fickándozott mint valami halacska ,ugy ,hogy a beteges ,halvány arcu asszony alig birt vele . -Marian ! Légy csendesen !-szólt oda Olga s egészen elpirult . -Légy csendesen ! - A fecske ügyesen elkerülve a viaszgyertyák lobogó lángjait ,közvetlenül a padokban ülő hivek feje felett repült a templom egyik végétől a másikig ugy ,hogy a pisze Som Péter és Tömpe Márton mindig ijedten kapkodták el fejüket . -A meghalt uraság lelke !-sugta az öreg Som Péterné . -Uj haláleset !-felelt suttogva a vén Bakóné . -Vajon kiért jött el ? Látja kelmed ,mindig az urasági erkély felé viszi a szive ! - -Láttam én már ilyet ! Nem jó vége lesz ennek ! - Som Péterné megigazitotta fehér babos kék kendőjét ,ujra keresztet vetett ,és egy uj miatyánkhoz fogott ,mert a régit a közepén abba hagyta a fecske miatt . Az erkélyen is megzavarta az ájtatosságot a fecske . Olga mosolyogni akart ,amint látta ,hogy milyen félénken kapkodják fejeiket a földszinti előljárók ,sőt a jegyző ur ,meg a kövér tiszttartó is ,de fekete szegélyü keszkenőjét szoritotta ajkához ,abba fojtotta nevetését . Baán Viktor Olga háta mögött ült ,összehuzta vékony fekete szemöldeit ,ábrándos kék szemeivel két másodpercig nézte a megrémült fecske repülését ,azután odafordult az orvoshoz és szólott : -Utálok minden madarat ,de a fecskéket gyülölöm ! Undoritó állatok nyomorék lábaikkal ! Azt mondják ,férgeket tenyésztenek - -Oh nem ! Igen kedves ,tiszta madarak ! Én szeretem . Oh a fecskék !-felelt németes kiejtéssel dr. Raabe Vilmos . -A doktor idealista !-válaszolt közönyös hangon Viktor . -Kiállhatatlan ez a tömjén büz ! Csak már vége volna ! Nekem a fejem fáj ! - -Kegyed ideges ! Ugy látszik a tengeri fürdő nem használt ! - -Tudja doktorkám ,ez a sokféle zavar a mise alatt ,a rekedt szavu orgona ,a viaszgyertyák füstje ,ez a kiállhatatlan tömjén-gőz alterál ! Éles ostorpattogás hallatszott be a templomba ,fel egészen az urasági erkélyig . Egy kocsi robogott végig az Aranka hidján . Ismét pattogott az ostor ,mintha a kocsis különös kedvét lelte volna benne . -Hallod Ivánt ?-szólott Viktor Olga felé fordulva . -Hallod ,hogy pattog ? - -Megkésett !-válaszolt Olga és szemeivel a fecskét kisérte . A fecske repülésével összevissza kavarta azt a vékony tömjén füst felhőcskét ,a mely a napsugaras ajtó felé huzódott keskeny fehér csikokban . Egy-egy pillanatra alig lehetett látni a megrémült madárkát amint a tömjénfüst felhőibe tévedt . Olga mindenüvé elkisérte tekintetével a madárkát . Végre egy gothikus ablak-iv alá ,egy oltárkép tetejére repült a fecske . A szegény állat lihegett . Olga nem láthatta többé . Nehány perc mulva azonban elkezdett hangos csicsergéssel csevegni . Valóságos verseny támadt Marian és a fecske között . Mikor a madár elhallgatott ,rákezdte Marian ,azután nevettek ,csacsogtak ketten egyszerre . Marian utánozni akarta a fecskét ,és közbe nagyokat nevetett . Van -e olyan ájtatos ember ,a ki ennek a két kis madárnak énekes fecsegését rossz néven merné venni ? Hallgatták őket önkénytelenül . Csak a hitetlenebb rész szerette volna a fecskét megfojtani . Az ájtatosságnak vége volt . Senki sem figyelt a pap ájtatos ,misztikus dallamu imáira ,Dahó Sámuel harsány szavu reszponzáliáira ,mindenki a fecske csicsergését hallgatta . Az öreg Som Péterné kétszer akadt el a miatyánk közepén ,mindig ujra kezdte ,pedig nem az uraság lelkeért imádkozott ,hanem a katona unokájáért . Ez pedig nem csekélység ! A patikárius lencsényi himlő helyeivel ,mint a ki a természet titkos erőivel amugy is vastag ismeretségben áll vegyészi tudományánál fogva -amint mondani szokta -különben sem imádkozott . Oldalpillantásokat vetett folytonosan az urasági erkély felé . Neki tulajdonképen ott volna a helye ,mert épen olyan nemes ember mint akármelyik a Baán familiából ,ha nem régibb . A jegyzőről pedig azt beszélték ,hogy istentelen ember . A katonaságnál vesztette el hitét . Hol ? Nem tudni . Csakhogy nincs hite ,az bizonyos . Mindig szidja a papokat . Ő csak példaadás miatt jár a templomba ,ez neki egyik hivatása . A két istentelen ember egymás mellett ült . A gyógyszerész levette szemét az urasági erkélyről és odasugott a jegyzőnek ,a ki hangfogóvá öblösitette tenyerét füle mellett és a szemeivel is hallani látszott . -Fura egy gyászmise . Az özvegy alig birja a nevetést ,a sógorasszony meg pityereg . Hogy lehet egy fecske miatt annyit nevetni ! -Már mint a fecske miatt ?-kérdé suttogva a jegyző . -De nehezen érti meg az embert !-fakadt ki a gyógyszerész és ismét az erkélyre tekintett ,a hol az uraságok épen felkelőben voltak . A pap a szentelt viztartóval feléjök szórt nehány csepp áldást ,mindnyájan mélyen meghajtották magukat ,és állva hallgatták Dahó Sámuel végső akkordjait . Az előljáróság illő komolysággal vonult ki a templomból . Dahó Sámuel a homlokára tolta szemüvegét ,hátrafordult és azt mondta az orgona fujtató gyereknek : -Mondjad meg fiam édes apád uradnak ,ha még egyszer bébocsájt ilyen alkalommal valamely fecske madarat az áhitatosság megzavarására ,könnyen elcsapathatik . Egyáltalányosan nagyon szabados egyházfi ő kegyelme ! - -Csakhogy átestünk ezen is !-szólott Penge Gerő és mindkét kezével porozta fekete kabátját . Ezzel mind a ketten lebotorkáltak a sötétes kórusról . Az uraságok az illatos hársfa alatt ragyogó enyhe napsugár özönben várták a papot és Dahó Sámuelt . Marian meg a Márta két csibéje ,Klárika és Mili már a gyepen szaladgáltak ,kergették egymást hangos kacagással . Viktor szivarra gyujtott ,azután kedélyes nevetéssel szólott Mártához : -Végre leteszitek a gyászt ! Olga napernyőbotjával játszott ,Viktor szavaira hirtelen föltekintett és csengő hangjával felelt : -Mindig azt állitottad ,hogy a gyászruha jól áll nekem és Mártának ,és most - -A gyászruha is lehet izléses ,de azt hiszem ,hogy neked a fehér piqué jobban fog állani - -Gyermekes emberek vagytok !-felelt Márta ,-azaz ,hogy egészen gyermekek ! - A gyepen keresztül ,karján a kis Mariannal ,tarka virágbokrétával kezében ,hangos hahotával ,rohant a hársfa felé Tar Iván . Mindnyájan odafordultak . -Itt hozom a madárkát . Megfogtam reptiben a pillangót ! Csókolom kezeiket ! Servus Viktor ! - -Hát a kalapja hová lett ! Isten hozta !-szólt nevetve Olga és Iván felé nyujtotta kis rózsás kezét . -Ez a kis madár leütötte a fejemről amint birkóztunk ! Ugy -e madaram ?-kacagott Iván . -Igen ,én ütöttem le ! Ugy -e -megfogott -lihegte a kis Marian . -Szokás szerint megkéstem a miséről ,de azért hoztam ám bokrétát ! Nézd csak Viktor komám ,van -e ennél szebb bokréta hét vármegyében ? -Dehogy van !-felelt Viktor mosolyogva . Iván Olgának nyujtotta a bokrétát . Csupa nefelejcsből volt kötve . -Köszönöm ,csakugyan szépek ! - -Magam szedtem ! Siettem ide - -Oh ! Hallottuk az ostorát pattogni -vágott közbe Olga . -Megint négyesbe jött ? - -Iván nem is tud már másként ;vagy négyes vagy semmi ! Nem igaz Iván !-szólt Viktor élénken . -Nem tehetek róla pajtás ,a véremben van !-felelt Iván és az orvosra nézett . -Önök nem ismerik egymást ? Szomszédunk Gajárról . Tar Iván - -Már volt szerencsém ,különben dr. Wilhelm Raabe kör-orvos vagyok !-egészité ki Raabe . Megemelinté kalapját ;kopasz feje fénylett ,amint a napsugarak érték . -Igaz a ’ ! Mikor szegény Lukácsot földhöz vágta a hideglelés ,aztán együtt töltögettük beléje az orvosságot ! Emlékszik ,hogy krákogott az öreg ? -Jó cseléd !-felelt Raabe fontoskodva . -Él még az öreg ?-kérdé érdeklődve Olga . -De nagyon ! Minden héten összeszid vagy kétszer ,aztán megint jó barátok vagyunk ! A sekrestye ajtaja megnyilt és Baán Gábor ,a kartali plébános galambősz fejével ,barátságos arcával a társaság felé közeledett . Nyájas arcáról a nyugalom fensége mosolygott ,tartásában volt valami tiszteletet gerjesztő méltóság . Széles karimáju kalapját kezében tartva köszönt már messziről . A gyermekek feléje futottak ,megcsókolták mind a két kezét és hangosan kiáltoztak : -Isten hozta pap bácsit ! - -Jól van jól kicsikék ! Hát ki lármázott ma a templomban ugye ? - -Én !-suttogta a kis Marian ,és mutató ujját a szájába dugta . Ez volt nála a pityergés előpostája . -Ez nem volt szép tőled Marian !-szólt Gábor bácsi komolyan . Marian a szájába dugta a hüvelyk ujját is ,és elkezdett pityeregni . Most meg már Gábor bácsi nem vette tréfára a dolgot . Szépen ölébe vette a kis babát és elkezdte csititani . -Ne sirj kicsikém ,hiszen a pap bácsi nem haragszik ! Csak tréfáltam ! Látod te kis bohó ! No ,no ! - Márta elébük sietett . Elvette Gábor bácsitól Mariant ,és sugott valamit a fülébe . -Vártuk már Gábor bácsit ! Hát Dahó ur hol van ?-szólt élénken Olga . -Jön mindjárt . Jön mindjárt ! Sétálunk még egyet a kertben ,vagy egyenesen bemegyünk ? Isten hozta doktor ur ! Önt is Iván ! Nem láttam a templomban - Iván zavarba jött . Olga észrevette és felelt helyette : -Virágokat szedett nekem ;nézze bácsi ,milyen szép nefelejcsek ! -Értem . Értem Iván ! -Barátságosan nyujtotta neki kezét . -Hát mikor adod meg a kis bárányt Márta néni ? A kis Marian lehető lassan akarta ezt kérdezni ,de mindenki meghallotta ,és a gyerek igy elárulván Márta néni titkos igéretét ,nagyon elszégyelte magát ,mert arcát Márta ruhafodrai közé rejtette . A társaság már lassan indult a hosszu hársfasor felé ,a mely a kastélyt és az »Olga «pavillont kötötte össze . Dahó Sámuel nagy léptekkel sietett a társaság után . Térdig érő attilája lobogott utána a sietésben . Egyenesen Olgához lépett ,széles panama szalmakalapját kezébe vette és tiszteletteljesen csókolta meg kezét . -Alázatos szolgája nagyságos asszonyom ! Kegyes engedelmet kérek a fecske madár okozta általányos megbotránkozásért . Már kipirongatám az egyházfit - -Oh semmi ,semmi ! Nem is vettük észre édes Dahó !-szélt Olga élénken . -Nagyon örvendetes reám nézve ! Nagyon örvendetes ! Köszönöm a kegyes meghivást ,ámbátor feleségemnek nevenapja vagyon ,de azért kész örömmel eljöttem ! -Köszönöm édes Dahó ! Ismeri az urakat ? -Igen is ,van szerencsém ismerni valamennyit !-felelt Dahó szerényen ,azután néhány lépést hátrált ,feltette kalapját és dr. Raabe mellé csatlakozott . A gyermekek már előre futottak . Márta Gábor bácsi karján ment utánuk . Kissé hátrább jött Olga Viktorral karonfogva ,mellettük Iván . Végül fontos beszédbe mélyedve dr. Raabe és Dahó sétáltak . -Még mindig szomoruan Mártám ? Hát nem fog már derülni soha ? -Azt hiszem soha ,Gábor bácsi ! -Tegnap este meglestelek . Mire való mindig a magányt keresni ! Gábor bácsi megállott és fürkészte Márta arcát . Látta ,hogy fekete szemei mélyen üregeikbe esve valami titkos láz miatt ,mintha égtek volna . -Van talán valami titkos bánatod ? Mondd el nekem ,szivesen hallgatom . -Nincs ,bátyám . Igazán nincs . Viktor igen jó hozzám ,nagyon gyöngéd ,nincsen ellene panaszom . Valóban nincs !-sietett Márta a válasszal . -Viktor ?-kérdezte Gábor bácsi . -Viktor !-ismétlé halkan . -Én jól tudom ,hogy ő szeret engem ! Oh én igen jól tudom ! -Hát hogy ne tudnád Márta ,hiszen a férjed ! - -No lám ! Én is épen azt mondom ! Nem is Viktorról van most szó - -Hát persze ,hogy nem Viktorról beszélünk . Viktorról ! Viktor igen jó fiu ! Gábor bácsi elhallgatott . Némán mentek egymás mellett . Nehány perc mulva megszólalt Gábor bácsi ,anélkül ,hogy Mártára tekintett volna . -Az elébb azt mondtad nekem ,hogy nem fog derülni soha ! Mit akartál azzal mondani ? -Beteg vagyok bátyám ! Erőm fogy napról napra . Mióta Kartalon vagyunk ,nincsen nyugtom ! Szégyenlem magam bátyám ,de nem tehetek róla ! -Most jóra fordult sorsod ,gondjaid megszüntek ,és te épen olyan bánattal veszed a boldogabb napokat ,mint a megpróbáltatás idejét ! -Tudom ,hogy hálátlan vagyok . Az fáj nekem ,de nem tehetek róla ! -Nem ugy értettem Márta . Te nem vagy hálátlan ! -Sok keserü gondom volt már ,és még nem szoktam meg az örömöket -ez az egész ! Viktor könnyebben veszi mind a kettőt . Én megcsunyultam - Gábor bácsi önkénytelenül Márta fonnyadt alakjára tekintett . Olyan volt ,mint valami napra vetett vizi liliom . -Látja bátyám -folytatta Márta -az esztendő alatt ,mig Olgával utaztunk ,annyira lefogytam ,hogy a gyürüim mind leestek ujjaimról . Még a jegygyürüm is . Most a mutató ujjamon hordom . Márta mosolyt erőltetett . -Olga nagyon szeret téged . Ritka eset mostoha nővérek között ! Mindnyájan szeretünk ,én ,Viktor ,a gyerekek . A mi szeretetünk majd meghozza a jó kedvet ,a jó kedv az erőt és aztán jó lesz minden ! Az Olga-pavillonhoz értek . Pompás kilátás nyilt innen a kastélyra . Két sorban száz ,teljesen kifejlődött hársfa között vitt oda a széles kavicsos út . Jobbról ,balról nagy gyepszőnyegek terültek ,itt-ott beültetve ezüst levelü ,fehér törzsü nyárfa csoporttal ,egy-egy világos zöld széles levelü platánnal ,sötét árnyu tölgyfa társasággal ,a melyek óriási lombkoronáikkal bizonyos titokszerü komolyságot fejeztek ki ,ellentétben a derült hangulatot keltő fehér dereku nyárfákkal . Azontul látszott a kastély ,széles oszlopos verandájával ,a melyre márvány lépcsők vezettek . A lépcsőket jobbról ,balról két bronz oroszlán -a Baánék cimeréből ,őrizni látszott . A kastély egyszerü olasz renaissance-stilben épült . Arányai derült nyájasságot fejeztek ki ,mintha mondották volna :Ebben a házban béke lakik . A kastély mögött látszott a bükkerdő ,amint a távolba elvesző hegyekre kapaszkodik . Mintha minden fa gondosan faragott oszlop lenne ,világos szürke szinével ,melyen száz lábnál magasabban nyugszik a vékony ,rövid ágakból alkotott fenséges korona . A napsugarak táncolnak levélről levélre ,de nem képesek a hatalmas fa koronájának sürüjébe ,titokzatos homályába bejutni . Mintha minden fa egy szentelt dóm volna ! Mennyi áhitat ,mennyi magasztos költészet egy egész mértföldekre nyuló erdőben ,melynek minden egyes fája szentegyház ! Óriási oszlop-csarnokokban huzódik a bükkerdő a hegygerinceken végig ,és a magas jegenyék mintha őrt állanának az erdő szélein ,sötéten meredeznek a napsugaras ég felé . Gábor bácsi és Márta a pavillon előtt ültek . Némán gyönyörködtek a tájkép szépségében . Márta borongós tekintetével a sötétlő erdőt kereste fel ,Gábor bácsi vissza-vissza nézett a derült kastélyra ,a mohával benőtt templomra ,a kigyózó folyócskára ,mintha az egész tájékot egyszerre akarta volna belátni . Hiába ! Sietnie kell az öreg embernek ,ki tudja ,mennyi ideje van még ! -Milyen szép !milyen szép !-szólott csendesen az öreg . Az érkező társaság élénk zaja zavarta meg a szemlélődők nyugalmát . Olga oda futott Gábor bácsihoz ,mellé telepedett ,apró lábait egymásra rakta ,és félig komolyan ,félig tréfásan fontoskodva szólott : -Panaszom van bácsi ! Viktor ma igen unalmas ,kiállhatatlan . Nefelejcseket akartam neki adni Iván csokrából és képzelje -nem fogadta el ! Iván éles oldalpillantást vetett Viktorra ,azután erőltetett tréfával hozzá tette : -Igen ! Azt mondja ,hogy a csokor izléstelenül van kötve . És azért nem tüzte a virágszálat kabátjára ,mert a kék szin nem illik a feketéhez ! Pedig illik ugye ? - -Oh Iván ! Te ezt nem érted ,különben nem viselnél olyan zöld nyakkendőket . -Hát nem szép a nyakkendőm Olga ? Nem azért kötöttem ,hogy neked tessék ! Furcsa ! - Iván önkénytelenül a nyakkendőjéhez nyult . Elpirult . -Békesség legyen ! Olga erőltetett komolysággal toppantott lábacskájával ,felkelt ,és egy rózsa-tőhöz lépett . Leszakitott egy halvány veres thea rózsát ,és odatüzte Viktor gomblyukába . -Igy ni ! Adok Viktornak egy rózsát ;de ha ezt is elveszted ,akkor jaj neked ! -Igazi gyerekek !-szólt közbe Gábor bácsi Mártához fordulva . -Én is mindig azt mondom bácsi ,de kinevetnek érte !-válaszolt Márta ,miközben Klárikájának aranyszőke haját iparkodott a leszoritó fésüvel rendbe hozni ;de a fésü eltörött ujjai között és Márta elpirult . -Ejnye ,de ügyetlen vagyok ! -Hát én nem kapok rózsát ?-kérdezte Iván és Olga mellé állott a rózsatőhöz . -Kap maga is . Válasszon egyet . -Én nem választok ;adja azt ,a melyik magának tetszik ! -Akkor hát itt van ez a sárga . Jó lesz ? Iván körülnézett ,és hirtelen tárcájába rejté a virágot . Jó kedve egyszerre megjött és nevetve futott a gyerekek után ,a kik a gyepen szaladgáltak . Felkapta a kis Mariant ,himbálta a levegőben ,majd ismét leheveredett melléje a gyepre ;aztán felugrottak mind a ketten és futkostak pillangók után . Mikor aztán Iván kalapjával leboritott egy pillangót és nagy vigyázva izmos ujjai közé kapta a tarka prédát ,akkora lármát ,ujjongást vittek véghez ,hogy az egész park tele volt vele . Közbe persze volt csókolódzás is ,de Marian erősen hadonászott ugy ,hogy Iván legtöbbször a levegőbe cuppantott . Hanem azért nagyon jó barátok voltak ők ketten ! Mindössze tizennyolc év volt köztük a különbség ,csakhogy ez különbség is gyerek éveket tett ki . -Iván ur ! Oh Iván urnak van poetisch természete ! Szereti a gyermekek és a lepkék épen mint én ! Egy jó sziv ! Egy jó szivre mutat ez !-szólt Raabe ,miközben nagy karimáju szalmakalapját vigyázva maga mellé helyezte a padra . A szalmakalapon gombostüvel feltüzve vergődött egy halálfejes lepe ,mellette kiterjesztett szárnyakkal egy ritka nagyságu pávaszem ,széles szárnyai közepén kerek hamvas kék szemfoltokkal . Márta odapillantott a szalmakalapra . -Szegény lepkék ! Miért kinozza őket doktor ur ? Hát maga is gyönyört talál ... -Én nekem van egy szép gyüjtemény ! Ez -a halálfejre mutatott -Acherontia atropos ,a templom fal mellett találtam ,ez pedig Saturnia pyri . Hó ! Ritka szép fajta ! Európában a legnagyobb ! Igen ,a legnagyobb ! -Hát ez a gyász kalapja mellett ? -Eine alte Wunde ! Régi seb . Heilt nie ! Szegény Mathilde ! -Testvére volt ? - -Oh nem ! Ő volt nekem menyasszony ! Táncolt ,ivott hideg vizet ,beleesett phtyzisbe és -vége . Alte Trauer ! Raabe sohajtott ,miközben kövér ujjával a pávaszem szárnyát próbálta emelgetni ,vajon él -e még . A pillangó már nem élt . -Alte Trauer !-folytatta ,azután elmosolyodott ,Mártára tekintett ,majd Viktor felé fordult és kérdé : -A fej nem fáj már ? -Semmi bajom doktorkám . Éhes vagyok . Még mindig a fecske ügy Dahó ur ?-szólt Viktor mosolyogva és Dahó felé indult ,a ki kissé távolabb valami fontos ügyet látszott előadni Olgának . -Csekélyke titkom lévén ,esedezem nehány percnyi türelemért !-válaszolt Dahó és udvariasan meghajtotta magát . -Azonnal végezek ! -Maradj Viktor ! Nos édes Dahó ?-kérdé Olga . -Tehát ujolag kérem nagyságodat ,kegyeskedjék Gyurkának az irányomban való tiszteletlen magaviseletét bétiltani . Gyurka nagyságod cselédje lévén ,nem szeretném őt a biró ur elé citáltatni . Gyurka az egyetlen háládatlan tanitványom - -De hát mit tett ,mivel sértette meg Dahó urat ?-kérdé mosolyogva Olga ,miközben egy fehér rózsabokorhoz érve ,szagolta a virágokat . -Illetlenségnek tartanám elmondani ,de köteles vagyok nagyságod iránti bizalomból nem kimélni a háládatlant . Méltóztatik emlékezni ,hogy a tiszttartó ur külföldről két nagy bivalyokat hozatván ,vizhordásra használja . A két bivalyok Gyurkára vagynak bizva . Valahányszor által jövök az Aranka hidján a templomba ,csak hallom :Cselő Samu ! Cselő Samu ! Lenézek a hidnak karfájáról és látom ,hogy Gyurka nagyokat ütvén a két bivalyokra ,az egyiket az én nevemen ,Samu nevezeten szólitja ,és hogy a Samunak nevezett bivalyra nevem emlitésekor nagyokat ütvén ,felnevet reám a hidra . Ezen bottal kellőleg meg is intém a fiatal embert ,-de haszontalanul tevém ! Olga alig birta a nevetést ,elfordult ,mintha egy rózsa után nyult volna . -Végre is ,a nemzet napszámosa vagyok ,amint a tanfelügyelő ur a népnek tanitóit nevezé ,-és ezt a falu csufjára nem türhetvén ,méltányos panaszom orvoslását kérem . A szülők és gyermekek előtt egyarányosan restellem a szóban forgó ügyet ,mert amint méltóztatik tudni ,a tekintély csorbát szenved ,tekintély nélkül pedig olyan az ember mint valami kormányzó rud nélkül való sajka ,a mely dobatik ide is oda is ! Dahó Sámuel szünetet tartott . -Azonfelül igen restelném a dolgot ,beteges feleségem és Ágnes leányom előtt ,a kik igen könnyen meghallhatván a csufondáros nevezetet ,valamintképen én ,pirulnának . -Hát van Dahó urnak leánya is ? -Oh van . Igen derék leányzó ! Tizenkilencedik évében vagyon ;nagyon szorgalmatos és jámbor természetü . -Igérem Dahó ur -szólt erőltetett komolysággal Olga ,-hogy elégtétele lesz ,és hogy Gyurka illendően fogja magát viselni . -Köszönöm kegyes graciáját ! Csak arra kérem nagyságodat ,hogy a szóban forgó ügy maradjon titok ,és hogy Gyurkával négy szem között kegyeskedjék végezni . -Titok marad édes Dahó . Gyurkát kiteszem a pusztára és ezzel vége ! Dahó némi büszkeséggel lépdelt Olga mellett ,arcáról szinte le lehetett olvasni ,hogy jól végezte a kényes ügyet . -Nem is tudtam ,hogy Dahó urnak egy szép leánya van !-szólt Olga a társasághoz . -Mondják ,mondják ,kérem szeretettel ,hogy csinos ! Én csak annyit mondtam ,hogy igen jámbor és szelid !-jegyzé meg Dahó Sámuel szerényen . Megcsendült a kastély kis harangja . -Ebédelni ! Ebédelni !-kiáltott a kis Marian ,és lihegve futott a pavillon felé . A kis harang elnémult ,és a társaság a kastély felé indult . A gyerekek felszaladtak a lépcsőkön a verandára és az egész társaság eltünt a csarnok oszlopai között . Igy ért véget a gyászmise napjának délelőttje . Délután ismét az Olga pavillonban ült az egész társaság . Viktor hosszu száru pipából füstölt ,Iván szivarozott ,és Dahó Sámuel formális előadást tartott a társaságnak a mostan divatozó népnevelési rendszer hiányairól ,különösen hangsulyozván a fegyelem fogyatékosságát . A fegyelem hiánya -szerinte oka minden bajnak ,és akármennyire iparkodjanak is a mai pedagógusok -ezt különös gunnyal emlité Dahó -a gyermekeket ,mint tananyagot gyurni ,dagasztani ,még sem lesz a tananyagból semmi ,mert a fegyelmetlen nevelés különösen kedvezvén a féktelen emberi hajlamok fejlődésének ,a kivánatos eredményt már csirájában tönkre teszi . Kartal ugyan dicséretes kivétel e tekintetben -mert kivéve Gyurkát ,jóformán minden palánta sikerült . -Hallottam Dahó ur ,hogy kedves leánya is segédkezik a tanitásnál ?-kérdé Olga . -Köszönöm kegyes megemlékezését ,pusztán néhány szorgalmatosabb leánykát oktat a kötés-horgolás mesterségére !-válaszolt Dahó . Bozontos ernyős szemöldökei alól a szerény öröm mosolygott Olgára . Szőrös ,csontos kezével kék keszkenője után nyult ,és legyezte magát vele . Nem akarta örömét elárulni . -Ágnes ,valamint én és feleségem is ,nagyon szeretjük az apró csemetéket . Apám ,nagyapám ,a feleségem apja és nagyapja is mind tanitók valának ,és igy ez már a vérünkben vagyon . -Hozza el egyszer a kis Ágnest egy délutánra . Szeretném ismerni ,mondják ,hogy igen ügyes szép leány ! Olga gyönyörködött Dahó bőséges ,ünnepélyes beszédmodorában . Minden szó ,amit mondott ,olyan gömbölyüen ,kellő hangnyomatékkal gurult ki őszbecsavarodott tömött bajusza alól ,mintha előbb megesztergályozta volna . -Mondják kérem ,mondják ,hogy eléggé csinos leányzó . Nekem nagy örömem vagyon vele ,ámbátor öregségünkre adta az isten és igy okom van némi aggodalomra a jövendőnek miatta . Hiában ,kérem ,öregek vagyunk ! Dahó egy kis szünetet tartott ,azután élénken folytatta ismét előadását ,és némely helyen szőrös kezeinek magyarázó jártatásával ,ugy mint azt az iskolában szokta ,erősitette meg . -Tetszik tudni ,leánykám igen vidám természetü ,egész nap sürög-forog ,kellemetes nevetése ,jókedvü dalai örömben tartják szomoruságra hajlandó sziveinket . A nőm ,tetszik tudni ,meghütvén magát egy búcsú alkalmával -gondolom Gajáron volt -már régtől fogva beteg ,hol fekszik ,hol fent jár és igy van elegendő okunk a búslakodásra . De leányom sokszor hétszámra elűzi az árnyékot házunkból . -Nagyon derék leány ! Büszke lehet reá Dahó ur ! Olga előre hajolt és figyelemmel hallgatta Dahót ,a ki beszédközben kék keszkenőjét forgatta . -Négy éve lehet annak ,hogy az egész háztartás hajójának kormányzó rudját jóformán általadtam Ágnesnek . Mindössze hármacskán vagyunk ,mert tetszik tudni ,két fiaim meghaltak ,-és igy boldog egyetértésben ,alkalmazkodván némi-nemü részben a gyermek fiatalságának bohóságaihoz ,ámbátor néha nehezünkre esik a mulatozás miatti sokáig való ébrenlétel ,boldogan élünk . A leányka tudniillik igen szereti a táncot járni ,és kedvéért azután évenkint nehányszor általvirasztjuk az éjszakát . -Hát báloznak is ? -A nagyságod vendégfogadójában Tömpe bérlő ur szokott mulatozásokat rendezni . Dahó hirtelen órájára tekintett . -Temetésünk lévén főtisztelendő ur - -Nem felejtettem el ,kántor ur !nem felejtettem el ! -A nép napszámosai vagyunk ,nagyságos asszonyom ,mennünk kell . Bocsánatot kérek a sok szóbeszédért ! Köszönöm kegyes vendéglátását ,nemkülönben a finom cukorkákat Ágnes nevében . Által fogom adni . Kegyes jó indulatába ajánlván csekélységemet - -Isten önnel édes Dahó ! Isten önnel ! El ne feledje igéretét ! Ágnest hozza el legközelebb valamelyik délután . Olga kezét nyujtá a kántornak . Dahó tisztelettel csókolt kezet a hölgyeknek . Mindenkinek különös bókok között köszönt és jobb felől hagyva a plébánost ,a hársfa soron végig a templom felé indult Gábor bácsival együtt . Iván messze elhajitotta szivarját ,oda tette székét Olga mellé és kérte : -Régen nem hallottam már zongorázni ! Jöjjön a zongora-terembe ,játszék nekem azokból a tengerparti dalokból ,melyeket tudja isten honnan hozott . A multkori még mindig a fülembe cseng . Olga Viktorra tekintett ,mintha kérdezni akarta volna ,menjen -e . Viktor kitünően ápolt kezeivel végig simitá borzas szőke haját ,ábrándos kék szemeit Olgára függeszté és kérdezte : -A halász-dalok ? -Menj ,játszál Olga ! Én és Viktor majd hallgatjuk innen !-szólt Márta . -A teremből ide hallatszik minden hang . -Jó . Nem bánom ! Olga és Iván a kastély felé mentek . Márta nyugtalan türelmetlenséggel nézett a távozók után . Arca majd halvány ,majd piros lett . Kezeiben nehány rezeda szálat tartott . A virágokat kezdte el ujjai között csipkedni . Végre már nem maradt csipkedni valója . Hol Viktorra ,hol a kastélyra tekintett . Viktor nem szólott egy hangot sem . Rágyujtott egy szivarra ,és egész figyelmét a földön lobogó gyufaszál lángjára látszott forditani . Mintha Mártát nem is vette volna észre . Márta szólani akart nehányszor ,de ugy látszik ,nem tudta ,miként kezdje . Ha legalább Viktor elkezdte volna a társalgást ! De Viktor hallgatott . Egy hatalmas akkord rezgett végig a kerten . Olga játszani kezdett . Viktor a kastély felé forditotta székét . A hangok tisztán zengettek a kerten keresztül . Édes melódiák ,tele szenvedéllyel ,tűzzel ,bizarr akkordok sokasága beszélt e hangokban valami titkos nagy szenvedélyről ,a mely elégeti a lelket ,kiszáritja az agyvelőt és cseppenként emészti el a vért . Viktor mohón szivta lelkébe az édes hangokat . Szemeit félig behunyta ,hátradőlt a székbe ,szivarja elaludt . A melódiák mámora erőt vett rajta ,nem látott semmit ,csak hallotta a hangokat ,a melyek szerelemről ,titkos vágyakról beszéltek ,tiltott boldogság kéjét festették . Olga sokszor beszélt már neki ezeken a hangokon ,ő értette a dallamok tartalmát . Szegény Márta ! Viktor alig vette észre ,hogy Márta félénken feléje közeledik ,átkarolja nyakát . Viktor összerezzent . -Márta ! Hogy megijesztettél ! -Szereted még beteg feleségedet Viktor ? Ne felelj ,kérlek -ne felelj . Tudom ,hogy szeretsz . Viktor ,egy kérésem van - -Nos ? -Ne haragudj érte . Nem tehetek róla . Menjünk vissza Budapestre . -Hogyan ? Vissza Budapestre ? -Igen . Nem tudom ,-de én - -Minek ? -Én -nem érzem itt jól magam ! Félek ,hogy valami szerencsétlenség ér itt bennünket . A levegő árt nekem . A kis Csitri ,meg a Fürjem sem egészséges itt . Féltem őket . Menjünk vissza ,lakjunk ott -én boldogabb voltam - -A nyomorban ?-vágott közbe Viktor . -Nem emlékezel a nyomorra ? Nem magad vitted a zálogházba utolsó frakkomat ? Selyem ruhádat nem magad adtad el ,hogy a Csitrinek meg a Fürjnek kávéja legyen ? Ismerőseink előtt el kellett tagadni lakásunkat ,nehogy meglátogassanak . Nem emlékezel ? -Emlékezem Viktor !-felelt suttogva Márta . Bágyadt szemeit behunyta ,nem akart látni semmit . -Emlékezem Viktor !-sohajtotta ujra . -És mégis visszakivánod a nyomort ! Dolgozni nem tanultam . Pályám nincs . Irnok csak nem lehetek ,az istenért ! -Viktor ! -Hivatalt nem kaphattam . Családunk barátjai részint tönkre mentek ,részint befolyás nélküli emberek . Kártyázni is próbáltam ,billiárdoztam pénzre ,és mégis - -Viktor ! -Olga szeret téged . Elhalmoz minden jóval . Mig Kázmér élt ,nem tehetett semmit ,mert férje ,miként tudod ,szivtelen ember volt . Most itt vagy . Kastélyban van lakásod ,családi hagyományaid ,nevelésed szerint élsz - -Családi hagyományok ! Nevelésem ! -Márta keserüen mosolygott . -Arra a pár ezer forintra ,a mi atyád után maradt ,ilyen neveléssel ,ilyen hagyományokkal - -Ne bántsd szegény atyámat Viktor ! -Még ezer szerencse ,hogy Olgát Kázmér elvette . Végre is Olga nővéred ,tehát alamizsnáról sem lehet szó - -Igaz ,nővérem ! -Ő is épen ugy Korongi vér mint te . Egy apátok volt . Nos ? Alamizsnáról tehát nem lehet szó . Ezt magam sem fogadnám el . Ismered elveimet . Baán Viktor szegény ember -de azért a szegénység még nem piszkolta be büszkeségét ! Viktor ábrándos szemeiben ,szeretetre méltó ifju arcában valami szokatlan tűz égett . -Tudom Viktor ! De lásd ,én nem félek a szegénységtől ! Alig lehetett Márta félénk hangját hallani . -Nem félsz a szegénységtől ? Mikor mosnod kellett ,sirtál ! -Mert nem volt teknőm ! -Mikor Anna beperelt nyolc forint cselédbérért ,kétségbe voltál esve ! -Mert szégyeltem magam . -Azért hát ne mondd ,hogy nem félsz a szegénységtől . Olga sokkal jobban szeret téged és gyermekeidet ,mint a hogy a mostoha nővérek szeretni szokták félvér testvéreiket . Köszönd meg neki ,hogy kiemelt a nyomorból ! -Nem irigylem gazdagságát ! Menjünk el innen Viktor ! Olga ha szeret ,segithet bennünket ugy is . -Ez hóbort ,ez ,őrültség ! Ez több mind a kettőnél ,ez :roszaság !-sziszegte indulatosan Viktor . -Ne bánts engem Viktor . Nem vagyok én ilyen gazdag körbe való . Fáj nekem látnom a gazdagságot . A butorok selyme ,bársonya sérti a szememet . Azután meg - -Beteges szeszélyek ! Még azt sem mondhatod ,hogy ingyen élvezzük Olga jóságát ! Jól tudod ,hogy mennyi bajom van a gazdasággal . Bűn volna itt hagyni Olgát . Egészen egyedül áll a világon . Ki kezelné birtokát ? Tisztjei megrabolnák ,tönkretennék ! Mialatt Viktor igy beszélt ,Márta odahajolt hozzá ,átkarolta sovány karjaival nyakát ,megsimitotta arcát ,fekete szemeit lehunyta ,fejét a mellére fektette s könyörgött : -Menjünk el innen Viktor ! A kavicsos uton léptek nesze hallatszott . Olga és Iván vigan nevetgélve a pavillonhoz érkeztek . Viktor elpirult amint Olgát megpillantotta ,és kibontakozott Márta öleléséből . Márta zavarát palástolni igyekezett ,és a földön heverő szétcsipkedett rezedák után nyult . Olga csengő nevetéssel kacagott . -Nos ? Nagyasszonyom ,nagyuram ! Mi lelte nagyságtokat ? Számadás ,civódás vagy egyéb perpatvar ? Vagy talán a szerelem édes búja fogott el ? Olga Mártához sietett ,apró kezeivel megveregette vállait ,arcát aztán megcirógatta ,megcsókolta . Olga nyilván zavarban volt ,mert remegett minden tagjában . Egész gyöngédségével elhalmozta Mártát ,de Viktorra egyetlen egy szempillantással sem nézett . Milyen szép volt igy tréfás mosolyával ajkán ! Csupa élet minden mozdulata ,csupa kellem minden lépte . Gömbölyü idomai ,rózsás arca ,hamiskás fekete szemei ,fénylő gesztenyeszin göndör haja ,abroncscsal leszoritva ,mintha a verőfényes nyári reggel nevetett volna az emberre . Üde élet sugárzott egész lényéből . Gyönyör volt ránézni ,gyönyör csengő hangját hallani . Márta ,az idősebb nővér ,ugy nézett ki mellette mint egy gubbasztó ,haldokló madár . A szükség elsorvasztja a testet ,a titkos fájdalom beteggé teszi a lelket . Hogyan versenyezhet egy halálra gyötört pípelő kerti fülemüle ,egy széles jó kedvében fényes szárnyait a napsugárban csattogtató arany rigóval ? Teljes képtelenség . Olga kacér jó kedve átcsapott a másik végletbe . Elkomolyodott . Viktor lehangoltsága ,Márta bánatos arca elkedvetlenitette Ivánt is . Mintha valami láthatlan boru szállt volna valamennyi arcára . Hallgattak ,mintha egymást feszélyezték volna ,pedig ugy látszott ,valamennyit a szeretet büvös gyürüje tartja össze . Iván arcából valami nyugtalanság beszélt ;majd Olgára függeszté szemeit ,majd ismét a távoli erdő látszott őt érdekelni . Bement a pavillonba ,megállott az ablak előtt ,a honnan a náddal szegélyezett tavat lehetett látni ;majd kinyitotta az ablakot és kibámult a tó felé . Bíbicek jajgatását ,sirályok nevetését hozta a szellő ;figyelemmel hallgatta a hangokat . A vizimadarak busongó hangjai közé vegyült Olga csendes dudolása is . És mintha a nádas tó siró ,nevető madár népe adta volna neki a tanácsot ,gyors léptekkel kiment a pavillon elé . Olga merengő nézéssel nézte Mártát amint egy virágágy közepén bokrétát kötött . Iván hozzá lépett : -Nincs kedve ladikázni ? A megszólitásra Olga összerezzent . -Ladikázni ? Igaza van . Márta is ,Viktor is rosz kedvükben vannak . Aztán mire visszajövünk béküljenek meg a duzzogó galambok !-szólott Olga hosszan tekintve Viktorra . -Hiszen nincsen harag köztünk ,Olga ! Akarsz virágot ? Márta keze tele volt rezedával ,világos kék nefelejcscsel . -Két szál rezedát . Köszönöm ! Viktor fölállott és némi gunnyal jegyzé meg : -Jó mulatást ! Vigyázzatok ,a hinár igen veszedelmes ! -Csak a bársony kezü ,finom urak félnek a hinártól ;ne félts te minket pajtás ! Iván elpirult ,köszönt Mártának és Olgával a tó felé indult . -A fatuskó !-morogta Viktor . -Jó fiu Viktor . Szerelmes -ez az egész . Igaztalan vagy iránta . -Nem képzeli talán ,hogy Olga - -Miért ne - Raabe Vilmos körülrajongva a három leányka által a pavillonhoz ért . A gyerekek egyenesen Mártának rontottak ,elszedték virágait ,leültették egy székre és össze-vissza csókolták . Márta sovány karjaival átölelte mind a három gyereket ,és szemeiben örömmel mondá : -Itt vagytok csibéim ! Aludtatok ugy -e ? -Oh nem !-válaszolt a nyelves Marian -főzgéltünk . -Marian volt a dáma ,én a szakácsné -mondá a csitri Klárika . -Én med a szobalány !-egészité ki Mili a kis fürj . -Jók voltatok -e Csitri ? -Nadon jók mamácskám !-szólt a kis fürj kezeivel tapsolva . -Ude bácika ? -A bácsi aludt !-szólt Marian ,miközben csintalan nevetését igyekezett elfojtani . -Csakugyan aludtam egy kicsi ! Szép dalok Schuberttól hallgattam ,azután aludtam . Hát a Herr von Iván ? -Oh ! Azok ladikázni mentek !-szólt kedvetlenül Viktor . -Ladikázni ! -Mink meg csináljunk egy parthie kugli !-inditványozta az orvos . -Jól van ! -De nagyságának nem szabad ,az emotion végett ! -Nem is akarok ,orvos ur ! Majd nézem ! Nekem sok mindent nem szabad ! Viktor éles tekintete elnémitá őt . A kuglizóhoz mentek . A tó ,a hová Olga és Iván indultak volt ,a kert végén feküdt és széles kiterjedésben a bükk erdő aljáig huzodott a hol sásos mocsárban veszett el . Zöld nád szürke bojt-virágaival ,odvas vén fűzfák ,zizegő magas sás szegélyezték alacsony partjait . A tisztások némely részét zöld vizi lencse boritotta ,és mélyebben vékony szálu hinár kavarodott . Itt-ott látni lehetett ,a mint a vizi-liliom rengette széles leveleit a viz szine alatt . Három kék és fehérre festett ladik volt a deszkákból épitett alacsony kikötőhöz kötve . -Melyikbe üljünk ?-kérdé Olga . -A kettesbe ! -Igaz ,hiszen ketten vagyunk ! -Hála isten ketten !-válaszolt Iván miközben kezét nyujtva Olgának besegité a ladikba . Olga felhuzta keztyűit ,kezébe vette a kormányzsinórokat ,kissé előrehajolt ,fehér fogai megvillantak és mondta : -De aztán ne akadjunk meg a hinárban ! - Iván hosszan nézett Olgára . -Hát nem megyünk ?-sürgeté Olga . Iván nem felelt . Izgatottságában alig birta a láncot leoldani . Egy hatalmas lökéssel belóditotta a ladikot nehány ölnyire a tóba . A csónak enyhén himbálódott ,Olga ügyesen megforditotta és a kis fűzfa-sziget felé irányozta . A bibicek ,a sirályok felriadtak ,és magasan kavarodva a levegőben hallatták bánatos szavukat . Apró szalonkák repültek fel éles füttyel ,komoly tekintetü gémek kapaszkodtak széles szárnyaikkal a levegőbe . A csendes tó egyszerre ezer hangon elkezdett beszélni ;mondhatatlan zűrzavar ,ijedelem támadt a tó lakói között . A gágogás ,a fütty ,a távolból ide hangzó egyhangu kuruttyolás ,szárnycsattogás ,a vadkacsák rekedt kvákogása közül élesen hallatszott ki a nevető sirályok gúnyos kacagása . Iván ,természetesen ,evezett . Olga vele szemben ült és pillanatokra rajta felejtette tekintetét . Vajon látta -e Iván becsületes szemeit ,derült nagy homlokát ,bizalmat gerjesztő szabályos arcvonásait ,melyekről az ifjuság kelleme még nem kopott le ? Vajon látta -e a férfias erőtől duzzadó vállakat ,izmos karokat ,ezt az egész athletát ,a ki még játszani tud a fűben a gyerekekkel ,a ki még gyermekded kedélyével fogékony minden ártatlan öröm iránt ? Vajon látta -e Iván szemeiben azt az ábrándos ,odaadó szerelmet ,a melyre csak egy huszonnégy éves lélek képes ? Nem . Olga esze máshol járt ! Görcsösen fogta a kormány-zsinórokat ,mereven bámult maga elé és nem olvasott Iván szemeiből semmit . Utjokban a kis sziget felé szárcsa csapatokat vertek fel ,a melyek egyenként repkedtek alig egy-két lábnyira a viz szine felett . A sziget sása között kanalas gémek fehérlettek ,a melyek a ladik közeledtével sápitozva levegőre kaptak . A ladik kikötött . -Ismeri Iván ezt a szigetet ? -A mig kegyed oda volt utazni ,órákig bolyongtam kertjében ,és ezen a szigeten . Ismerem jóformán minden fáját . -Nem unatkozott ? -Nem . Vadorzó is voltam . Ide jöttem esténként kacsa-lesre . -Nem zálogolta meg a csősz ? Nem adnám sokért ,ha elvette volna a puskáját !-szólt nevetve Olga . -Megbarátkoztam vele . Pompás piros képű ,vastag nyaku gyerek . Ugy néz ki ,mint valami fiatal bika -aztán meg -tudja nem sok kárt tettem én a vadban ! -Hogyan ? Nem tudott lőni ? -Órákig ültem a les-helyen ,a kacsák ,szalonkák bátran röpködhettek mellettem ,nem lőttem rájuk . -És miért volt olyan irgalmas ? -Álmodoztam Olga ,álmodoztam ! Nagyon jól éreztem magam ezen az elhagyott helyen . Kegyed szórakozást keresett a világban a gyászév alatt ,én idehaza álmodoztam valami nagyon szép jövendőről ! Odahaza Gajáron ,nem volt nyugtom . Lovaim már tudták ,a kapuból egyenesen balra fordultak Kartal felé . Egy ledőlt korhadt fatörzsökhöz értek . Az előttük elterülő tisztáson fodormenta ,virágzó kamilla ,illatos ezerjófű kellemes illattal fűszerezték a levegőt . A kertből áthallatszott egy kakukmadár csufondáros kiáltozása . -Hallja a kakukot ? Kérdezzen tőle valamit !-szólt figyelve Olga . -Én már sokszor beszéltem vele . Hazug madár . Nem hiszek neki ! Olga leült a fatörzsökre . -Sokszor biztatott engem a kakuk madár ,sokszor nem is felelt ,ha kérdeztem . Emlékszik még a tavalyi husvétra ? -Emlékszem ! -Mindenre emlékszik Olga ?-kérdé hévvel Iván . -Azt hiszem mindenre ! -Arra is ,a mit nekem a könyvtár-szobában mondott ? Iván szemei tele voltak örömmel . -A férje épen jött -folytatta Iván . -Nem fejezhette be ,a mit nekem mondani akart -megszoritotta kezemet - Olga összerezzent . Halvány pir boritotta el arcát . -Azóta azt hittem ,jogom van álmodozni Olga . Keze szoritását éreztem ,e kézszoritás óta kérdeztem a kakukot ,rajzoltam a fényes jövendő részleteit ,mert addig csak a sejtelem igézete töltött el . Egy évig vártam türelemmel ,beleéltem magam egy ragyogó álomba ,a melynek meg kell valósulnia ,egy évig naponként valami édes gondolat foglalt el ,hogy a mikor ön haza jön - -De Iván ! Iván az istenért ! - Olga elhalványodott ,nyugtalanul körültekintett ,szemeit Ivánra függeszté ,mintha azokkal is kérni akarta volna ,hogy hallgasson . -Elmondok önnek mindent Olga ,mindent elmondok ! Hónapok óta vártam ezt a napot ,hónapok óta reszkettem ezért a pillanatért - Iván hangjában volt valami erő ,valami meggyőző hév ,a mely parancsolt ,Olga nem merte félbeszakitani . -Most megjött ,most ide haza van . Elmondom ,hogy a mit szivembe vetett ,ezt a parányi kis reményt ,nagyra növeltem ,hiven ápoltam . Hozzá nőtt az életem -keze szoritása - -De Iván ,kérem -riadt fel Olga . Szép fejében egymást kergették a gondolatok . Minek is jött vele ide a szigetre ? Ez meggondolatlanság volt tőle . Viktor az oka mindennek . Miért rontotta el a kedvét ? Ő az oka ,hogy most itt van Ivánnal . Kezével homlokához nyult ,mintha el akarná űzni az elmult idő emlékét ,a melyet Iván fölidézett ;ugy tetszett neki ,mintha Iván valami álomról beszélt volna . Elpirult . A mit Iván mondott ,nem volt álom ,most már ő is emlékszik ,mennyire megijedt volt ,mikor férje a könyvtár-szobába benyitott ,a mikor ő és Iván valami bolondos dologról beszéltek ,és hogy elég meggondolatlan volt ,még akkor este megszoritani Iván kezét . Miért is szoritotta meg ? Talán unta magát ? Mintha most is látná köhécselő ősz férjét ,visszaborzad még az emlékétől is ! -Ön Olga elment gyászolni olyan bánatot ,a melylyel a világnak tartozott ;ön elment egy évre utazni ,hogy mosolygó arca miatt meg ne szólják a bánatot követelő emberek . Tiszteltem a gyászesztendőt ,mindenről irtam magának ,csak arról nem a mit éreztem . Életem az önéhez nőtt - -Olga ! Iván !-hallatszott a sziget fái között . -Hol vagytok ? - Viktor jelent meg a tisztás másik oldalán . Olga fellélegzett . Iván elhallgatott . -Nyujtsa legalább a kezét !-esengett Iván . Olga visszanyerte nyugalmát . Fölállott . -Látja ,Viktor jön ! -Eh ! Viktor !-felelt Iván komoran . -Alig bírtalak megtalálni benneteket . Már régen kereslek ,és ha a csőszgyerek nincs ,talán meg sem talállak . Hiszen már alkonyodik ! -Csakugyan alkonyodik !-szólt közönyösen Olga . -Az orvos már untatott ,ott hagytam a kuglizónál -meghülhettél volna Olga ! Iván némán ment mellettük ,és fel sem pillantott . Ugy járt ,mintha valamit keresett volna . Egy vékony kis topolyfa ,görbére nőtt szegény ,állta utjokat . Iván megfogta a kis fát ,derekon ketté törött . A ladikokba ültek . Viktor egy kis lélekvesztőn evezett utánok . Csakhamar elérték a kikötőt . Már esteledett ,a park fái ,kavicsos utjai homályban ,az Olga-pavillon barátságtalanul komorodott ,csak a kivilágitott kastély fényes ablakai nevettek barátságosan a szürkülő homályba . Vacsora után az egész társaság kiült a terassera . A hold ezüstös gloriával vette körül a fákat ,világitotta be a fehérlő utakat és csillogtatta a távoli tó tükrét . Nagyon nyugalmas este volt ,tele szöcske ,tücsök zenével ,röptükben zsongó bogarak zugásával . A felhőtlen ,csillagsugárban pompázó ég ,egész ragyogó csudájával ,mintha ünnepelte volna a nyári éj költészetét . A kis Marian Raabe Vilmos ölében elaludt . Márta két kis csibéje Klárika és Mili alig pislogtak már . Aludni vitték őket . Raabe nem engedte ,hogy Mariant elvegyék tőle ,mert félt ,hogy fölébred . Térdben-lágy léptekkel maga vitte őt a gyermekszobába . Iván a terasse karfájára támaszkodva a tó felé tekintett . Hallgatott egész este . Még a kis Marian sem birta volt felvidítani . Olga kényelmes fehér ruhába öltözött ,és merengve ült egy alacsony karosszékben . Szemben vele Viktor foglalt helyet . Olga érezte ,hogy Viktor rajta felejtette szemeit ,mintha delejes áramlat érte volna . Megijedt ,felkelt és bement a zongora terembe . -Welch ’ ein Genuss ! Die Gnädige wird spielen !-szólott Raabe Ivánhoz . Jó német arca szinte ragyogott az örömtől . -Ah ! Hallja ! A Chopin Walse ! Milyen fájdalmas Poesie van benne ! Mennyi érzés -hallja Herr v. Iván ? Iván nem válaszolt . Csak bámult a tó felé . Az orvos elhallgatott ,félig felegyenesedett ülőhelyében ,és csak néha biccentett helyeslőleg kopasz fejével . Nyilván el volt ragadtatva . A kis teremben ,a hol Olga játszott ,mindössze egy leernyőzött lámpa terjesztette halvány világát . Nehány eltévedt tarka szárnyú lepe rajozta körül a fényes lámpagolyót . Világosságra törtek szegények és meghaltak . Olga nem vette észre Ivánt ,a ki csendesen belépett és megállott a küszöbön . Visszafojtott lélekzettel hallgatta a busongó dallamokat ,nézte az asszonyt ,a ki ébren ,alva álmaiban megjelent . Elhatározta ,hogy megkérdezi ezt az asszonyt ,mit akart vele a könyvtárban ,mert ő nem olyan ember ,a kivel játszani lehet . Elhatározta ,hogy szemébe néz annak az asszonynak és megkérdezi ,hogy mit akar vele most ,mert ő azt határozottan tudni akarja . Neki joga van ahhoz ,hogy megkérdezze ,hogy mit jelentett az a kézszoritás ,meg az a rövid szó ,hogy „örökre ” . Iván az ajtó küszöbön nagyon erősnek hitte magát . Majd beszél vele ,és megtud mindent ! Olga arca halványabb volt a szokottnál ,halványságát még inkább emelte fehér csipke gallérja . Borzas fekete hajú feje kissé lehajtva ,ajkai félig nyitva ,mintha szóval is el akarná mondani ,a miről a hangok beszélnek . Iván leült vele szembe . Olga hirtelen abba hagyta a játékot ,ráemelte nagy szemeit és zavarral kérdé : -Mikor jött be Iván ? Nem is hallottam . Hogy megijesztett ! Iván nem felelt . Merően nézte Olgát . Kissé előre hajolt ,hogy annál jobban nézhessen a szemébe . Olga nem birta tekintetét kiállani . Lesütötte fekete szemeit ,mintha félt volna Ivántól . Csend volt . Olga jobb kezével a felső regiszterben egy kis futamot próbált . Egy pár hangot hamisan fogott . Abban hagyta a játékot . Iván még mindig nézte . Most mellcsokrán igazitott valamit ,türelmetlen volt és a csokor véletlenségből kezei között maradt . Most azt forgatta ujjai között . Eszébe jutott a könyvtár ,az a bolondos dolog ,a miről ott beszéltek ,az a kézszoritás mintha égette volna kicsi kezét ! Végre alig hallható hangon megszólalt : -Mennyi lepe a lámpa körül - Iván jóságos szemeit még mindig Olgán pihentette . Olga érezte ,hogy ezek a diófa szinű szemek most olyasmiről beszélnek ,a mit neki jobb volna nem tudnia . Félt Ivántól . Csak az a kézszoritás ne jutna eszébe ,ne remegtetné most ujjait ! Milyen biztos ,milyen erős tudna most lenni ! Aztán meg ugy rémlik előtte ,mintha akkor azt a bolondságot is mondotta volna a könyvtárban ,hogy :örökre ! Milyen szerencse volt ,hogy az a köhécselő ,kiaszott ősz Baán Kázmér akkor rájok nyitotta az ajtót ! Még csak most látja be ,hogy milyen jó volt az a meglepetés ,mert mostan el kellene sülyednie ! De igy csak : -Mennyi lepe ! Elégetik a szárnyukat -és -mégis - -Nem tehetnek róla ,Olga - Hát hol van a te bátorságod ,Iván barátom ? Nem jut egyéb az eszedbe ,mint hogy nem tehetnek róla ? Hiszen fojtott hangtalan beszéded azt mutatja ,hogy félsz ! Mitől félsz ? A te félelmed bátorságot ad Olgának ,nézd csak ,milyen bátran néz most a szemed közé ! Pillája sem moccan ,hosszan nézi zavarodat ! -Nos Olga ! Hát nem játszol ?-kiáltott fel Viktor az ablak alatt . Milyen bátor lett most Olga ,hogy Viktor hangját meghallotta ! Mennyi erőt adott neki ez a hang ! A könyvtár ,a kézszoritás ,az a bolondos ,meggondolatlan :örökre ,elveszett egyszerre ,mintha sürű köd borult volna az egészre . Szabadnak érezte magát ,mint egy kis madár ,a mely valami bonyolódott kelepcéből szabadult ki . -Nem tehetnek róla Olga ! Én is mint -a lepe -visszatérek - -Ostoba lepék ! Olga gyorsan felállott ,és az ajtó felé sietett . A küszöbön megállott ,visszanézett Ivánra ,és határozott majdnem parancsoló hangon mondta : -Jöjjön a terassera ! Olga kisietett . Iván hosszan nézett utána . A vér arcába szökött ,kezével elfödte szemeit ,és halkan ismétlé : -Ostoba lepék ! Felkelt . Megtörülte szemeit . Körülnézett ,mintha álomból ébredt volna fel . -Eh ! Bolondság ! Lesietett az udvarra és fogatott ,azután visszament a társasághoz . Raabe épen Chopin életéből beszélt nehány adatot ,szeretetreméltó érdeklődéssel ,s azt iparkodott bebizonyitani ,hogy Chopin költészetében a misticismus ,tulajdonképen a szerelmi érzetet fejezi ki ,és nem a honvágy érzetét ,a mint azt sokan hiszik . A valódi szerelem -die echte Liebe ,igy fejezte ki -épen olyan titok ,mint az élet vagy a halál . Az ember sötétben tapogatódzik ,bizonyos köd -Nebel ,igy mondta -veszi körül az agyvelőt ,ha az ember ez örök kérdések mélyére akar hatolni ,és azért Chopin is ,a szerelmet a maga misticus valójában -Wesen -fejezte ki zenében . -Igaza van doktor ur ! Mondja meg annak a muzsikusnak ,hogy csakugyan -köd ! Viktor hangosan felkacagott . -Csókolni való gyerek vagy Iván ! -Mit méltóztatik Herr von Iván ? A köd - -Azt ,hogy jöjjön velem . Haza viszem ! -Hát már haza siet ?-kérdé Márta . -Még csak kilenc óra ! - -Nagyon sötétedik ! Olyan csillagos volt az ég ,olyan fényes volt a levegő ,hogy napnak is beillett . Iván négyes fogata a terasse elé került . Az ostorhegyes szeme csak ugy villogott a homályban . Ezt szerette Iván a legjobban . Vékony lábu ,kis fejű ,okos szemű kanca volt . Iván oda ment hozzá . Megveregette a nyakát ,cirógatta a homlokát ;az okos állat ismerte gazdáját ,s barátságosan nyomkodta hozzá a fejét . -No ,Lepkém ,édes Lepkém ,no ,megyünk mindjárt Lepkém ! Eh !ostoba lepkék !-s ezzel ugy megrántotta a gyeplőszárat ,hogy a szegény ló ijedtében ágaskodni ,toporzékolni kezdett . Bucsuzáskor Olga barátságosan nyujtotta felé kezét . Most már nem félt Ivántól . Iván megfogta a feléje nyujtott kezet ,s gyöngén megrázta ,mintha semmi sem történt volna . Mindnyájan lekisérték őt és Raabet a kocsihoz . -Te Iván ,mi baja van a Lepkédnek ,mindig táncol ?-kérdé Viktor a ló nyakát veregetve . -Majd adok én neki táncot !-felelt Iván a gyeplőszárat kezébe véve . -Herr von Iván ,kérem ,nem sebesen hajtani ! Nagyon gödrös út !-esengett Raabe ,miközben szuszogva felkapaszkodott a magas bakra . Megemelték kalapjaikat ,a nők búcsut intettek ,és Iván kieresztette a suhogót . Az ostor pattogott ,és szegény Lepke érezte ,hogy a selyemsuhogó nyakától kezdve karcsú derekán végig vágódott ,rémült horkantással felágaskodott ,a gyeplős nagyot szökött ;aztán még egyszer pattogott az ostor ,és hajrá ! Őrült rohanással keresztül az Aranka dübörgő hídján ,ki az országutra ! Olga ,Viktor ,Márta utánuk néztek még egy darabig s aztán felmentek a kastélyba . Márta előre ,Viktor és Olga karon fogva utána . -Hallottad mit izent Iván Chopinnak ?-kérdé mosolyogva Viktor . -A köd ?-kérdé Olga . -Igen . Originális egyszerüség ! -Ne bántsd Viktor ! Csakugyan bolyongunk a ködben ,s gyakran megesik ,hogy - -Későn találkozunk !-egészité ki Viktor halkan . -Viktor ! Olga összerezzent . A vér arcába szökött . Elhuzta Viktortól karját . Remegett egész testében ,olyan fáradságos volt most felmenni az alacsony lépcsőkön ! Egy negyed óra mulva sötét volt az egész kastély . Vajon betért -e a kastély lakóihoz a hímes képeket szövő álom ,az édes nyugalom tündére lefogta -e gyöngéden pilláikat ? Zűrzavaros szürke köd borult a hálószobákba ;eltévedtek benne mind a hárman ,vergődtek a sötét ködben ,a melyben a lélek kifárad ,a test kimerül és -nem volt pihenésük . -Az istenért Herr von Iván ,beléesik az árok !-szepegte Raabe a bakon ,és egyik kezével belekapaszkodott az ülés vékony vaskeritésébe ,a másik kezével pedig Iván kabátjába fogódzott . -Ne féljen doktorkám a mig kezemben látja a gyeplőt ! Hajrá ! Piff-paff ,piff-paff ! Pattogott Iván ostora ,és a Baánék ősi parkja egyenkint visszhangoztatott minden pattogást . Letértek az ország-utra . -Lepke ,Sármány ! Előre no ! Hohó doktorkám ! Ne féljen semmit ! Nézze ,hogy rugaszkodik a Lepke ,mintha veszett volna ! A kis kocsi csak ugy repült a holdfénytől messze elfehérlő kavicsos uton . -Soha se nem megyek magával Herr von Iván ! Lovak megszökik ,es geschieht ein Unglück ! -Mit mond doktorkám ? Iván neki eresztette a gyeplőt ,a négy pej eszeveszetten rohant előre . Érezte mind a négy ,hogy valami bajnak kellett történnie ,mert nagy szökésekkel ,reszketve minden izmukban ,kitágult orrlyukakkal iramodtak előre ,ugy hogy a patkó alig érte a földet . A Lepke utközben kétszer felnyeritett . -Ein Unglück ,einziger kedves ,guter Iván ! -Kedves Iván ? Hohó !